Ez is egy eszköz a sok közül, amit lehet jóra és lehet rosszra fordítani. Az utóbbi évtizedekben, sőt, utóbbi években hihetetlenül megváltozott világunk tele van újabb és újabb efféle eszközzel. Maguk az eszközök nem az ördögtől valók, de az biztos, hogy ez a pörgés, ez a hihetetlenül fölgyorsult változás a bűn melegágya. Felszínessé teszi az embereket, idegessé, a perc örömeit hajszolókká. Ezzel együtt is a fészbukra is azt mondom, nem rossz, szabad és érdemes is használni. Fontos ebben (is) a mértéktartás. Arra kell ránevelni a gyermekeinket, hogy ne hagyják, hogy uralkodjanak rajtuk ezek az eszközök. Az egyenértékű a bálványimádással. Ettől mindenképp meg kell mentenünk őket. De tény, hogy nem könnyű, mert nagy a világ sodrása ebben az irányban. Lehet nyugodtan Önnek is ilyen oldala, de ne érezze kényszernek azt, hogy ezzel Önnek is foglalkoznia kell. Szépen meg lehet lenni nélküle is.

Elisabeth Kübler Ross könyveit ajánlom, aki a legkiválóbb ebben a témában.

Ez egy nehéz biblikus kérdés, ezért egy biblikus professzortól kértem segítséget. Az itt szereplő görög szó (biazetai) fordítása több lehetőséget enged meg (cselekvő /mediális/ vagy szenvedő értelem, illetve jó vagy rossz értelmű erőszak). Az ige értelme legtöbbször rossz értelmű erőszak: üldözés, kegyetlenség. Qumránban többször is hallunk a ?szövetség ellen erőszakot elkövetők?-ről, a szövetség erőszakosairól, akik a törvény gyűlölik, akik elpusztítják a hűségeseket. A jézusi mondat eredetileg valószínűleg az üldözésekre, az Isten országának útját végigkísérő szenvedésekre vonatkozott, (?Isten országa Keresztelő Jánostól mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok elragadni ? azaz tönkretenni - akarják azt?). Keresztelő Jánost bebörtönözték, kivégezték, és ez lesz a sorsa a Messiásnak is. Talán ez a magyarázat a legvalószínűbb. Ez lehetett a mondat eredeti értelme. Később azonban kapott más jelentéseket is. Sokan pozitív értelemben értették a görög szót (pl. Lk 16,16 is): az Isten országába való bejutás nagy igyekezetére, a szűk kapun való bejutás nehézségeire, pozitív értelmű küzdelmére értették. Mások szerint az ?erőszakosok? egy gúnynév volt, amit a farizeusok húztak rá Jézus tanítványaira, akik nem tartják be rendesen a törvényt, hanem erőltetik a maguk magyarázatait, megerőszakolják a törvényt. Jézus, eszerint az elképzelés szerint, elfogadja ezt a gúnyszót ? hasonlóan az eunukh mondáshoz ? és pozitív értelmet ad neki: törekszünk Isten országába.)

Mindenképpen szép dolog. Remete hivatások ma is vannak. Minthogy egy püspök szándékozik ilyen lépést tenni, ezért ez látványosabban zajlik, de ez sem ritka az egyház történetében. Én hitelesnek érzem ezt a kérést is. Hogy ne tartozzék egyetlen közösséghez sem, ezt viszont nehezen látom kivitelezhetőnek. Kinek fog engedelmeskedni, ha teljesen egyedül él? Az egyház hagyománya az, hogy még a remete is valamelyik közösség tagja, csak a mindennapi életében nem vagy csak egészen keveset van velük kapcsolatban. De nem kizárt, hogy itt most egy rendkívüli hivatásra pillanthattunk rá, és őt valóban így hívja az Úr. Hogy Magyarországon ez megtörténhet-e? Természetesen. A Lélek ott fú, ahol akar.

Most is azt mondom. Ne féljen! Sem sem a bűntől, sem a kísértéstől, sem önmagától. Lelkivezetőre azért van szükség, hogy több oldalról is támaszt kapjon. Egyik a belső világa, lelkiismeretének szava, imádságainak üzenete, de a másik a külső, az egyház hangja, a másik ember meglátása. Jó dolog, ha a helybeli pappal osztja meg. Én azt mondom, legalábbis próbálja meg. Javaslom, hogy gyónás keretében tegye, egyéb bűneit letéve ossza meg vele vágyait terveit. Teljesen mindegy, hogy utána furcsán néz-e Önre vagy sem. Szerintem egyáltalán nem, hiszen a papok nagyon sokat láttak, tapasztaltak már. A gyóntató pap semmin sem csodálkozik! Természetesen nyugodtan menjen áldozni! Ha jön a kísértés, ne is foglalkozzék vele! Annak az a természete, hogy jön. Ez életünk része. Ezért mondjuk a Miatyánkban is, hogy ne vigyen bele az Úr. De ha mondja, ha kéri tőle, akkor ő minden bizonnyal meg is hallgatja ezt a kérését (is). Ha sokáig téblábol a lelkiélet e válaszútján, akkor el is vesztegetheti a döntési lehetőséget. Nem biztos, de megvan a kockázata. Úgyhogy ne féljen! Sem a kísértéstől, sem a lépéstől. Az Isten Szentlelke megerősíti Önt!

Már maga a kérdésföltevés arról árulkodik, hogy Ön helyes úton jár. Fölismerte, hogy az, amiről Istenről eddig gondolt, az nagyon kevés, hiányos, sőt torz. Kevesen jutnak el erre a fölismerésre. Már ezért adjon hálát az Úrnak. A hálaadás az egyik legjobb módja annak, hogy tisztuljon az Isten-képem. Minél gyakrabban adjon hálát. Ezáltal látszólag nem az Isten-kép kérdéssel foglalkozik, de mégis önkéntelenül sok adódik hozzá a helyes oldalról. Nevezetesen onnan, hogy mindent Istentől kapunk. A másik ilyen "öntisztító" folyamat az Isten dicsőítés. Ha sok szót, sok imát használ föl arra, hogy dicsőítse Istent, akkor ezzel is közelebb kerül hozzá. A dicsőítés a legönzetlenebb Isten-kapcsolat, hiszen nem származik belőle nekem semmi hasznom, nem kérek, nem köszönök, nem a bűneimet viszem, csak egyszerűen lubickolok Isten szeretetében: élvezem, hogy élek, élvezem az Isten ajándékát, élvezem a tőle kapott életet. Mindezek mellett sokat segít, ha a Szentírást olvassa és lehetőséget talál a magyarázatát is meghallgatni. Sokat visz előre még ezen a téren, ha magától Istentől kéri ezt a bölcsességet, ezt a tiszta látást. Ha kéri a kegyelmet, hogy minél tisztábban láthassa őt, egészen biztosan megkapja, ez is hozzásegíti a helyes látáshoz.

A szexuális funkciózavarok gyakran a szülés utáni időszakban illetve szoptatás alatt jelentkeznek. Ez ismert jelenség. Ha nagyon erőteljesen megmarad, akkor a nőgyógyászatokon dolgozó pszichológus tud leginkább tanácsot adni. Ezt a kérdést Ön már elég régen föltette nekem. Ha még azóta sem javult a helyzet, akkor azt javaslom, kérjen segítséget a nőgyógyászától!

Kedves Testvérem! Igen nagyrabecsülöm ezt a tiszta törekvését, amellyel dolgozik a házasságuk megmentésén, a férje megszentelésén. Biztos lehet abban, hogy megáldja Önt ezért az Úr. Azzal kezdem, hogy Önnek különösen is nagy szüksége van lelki vezetőre. Egy atyára, akivel megbeszélheti a gondjait. Ez azért is fontos, hogy legyen lehetősége ezeket kibeszélni magából - egy pszichógusnak ezért súlyos ezreket kell fizetni, egy lelkiatya pedig imádságos lélekkel hallgatja meg Önt! -, még ha nem is tud közvetlenül tanácsot adni. Persze, valószínű, tanácsot is fog adni, amelyekre azért is van szüksége, mert egy csapásra nyilván nem megoldható ez a nehéz helyzet. Nem tudom, mennyire világos az Ön számára a férjének pszichés állapota. Azok nem viselik el a bírálatot, azok válaszolnak agresszivitással, akik belsőleg bizonytalanok. A férjének nagyon alacsony az önbecsülése, gyakorlatilag félelemben él. Minden ilyen jelzést támadásnak él meg, amelyre neki védekezéssel kell válaszolni. Gyermeteg lelkület, nem nőtt föl igazán. Ön is úgy bánik vele, mint egy gyermekkel, inkább ráhagyja a dolgokat. Ez nyilván nem jó. Ön is kialakította egyfajta viszontvédekező mechanizmusát, s ezt igyekszik viszonylag egyensúlyban tartani. Persze, nagy kockázat ebből kilépni, de nem érdemes benne maradni sem. Ki tudja, meddig fogja tudni Ön is ezt tűrni, elviselni? Bármilyen egyéb támadás - például egy csábítás - irányulhat akár Önre akár a férjére, amely aztán mindent összedönthet. Hiszen a harmóniájuk nagyon törékeny. De megáldja Önt az Úr, ne féljen! Az eddigi törekvése sem volt teljesen rossz, sőt, hősies volt az Ön magatartása, ezért is van jó remény a helyes folytatásra. Mindenesetre kimondható, hogy nem túl szerencsés stratégiát választott, ugyanis ebben Ön is felőrlődhet, és a férje sem fejlődik, hanem megmarad ebben a gyermekded állapotban. Ami a levelezésben való kihágását illeti, azzal inkább ne hozakodjék elő. Ha már lezárult, hála Istennek, nem érdemes fölhánytorgatni. Hogyha elkezdődik majd a gyógyulás, akkor azért elő lehet venni, de nem mint vádaskodáshoz szolgáló gyúanyagot, hanem finom jelzést, hogy nem volt egészen minden rendben. De mondom, ez ne szemrehányás legyen. Valószínű, szüksége van Önnek is segítségre. Istennek hála, ma már létezik párterápia, ezt Önöknek találták ki. Szüksége van olyan külső szakemberre, aki megtanítja Önt a helyes stratégiára. Azt tanácsolom Önnek, hogy induljon el ezen az úton. Legyen kezdeményező a férjével, hogy indítványozza: menjenek el együtt párterápiára. (Csakis keresztény, lehetőleg katolikus szakemberre gondolok.) Vélhetően a férje nem lesz lelkes erre az indítványra, de ezen a ponton legyen nyugodtan határozott. Jelezze, hogy nincs minden rendben azzal, hogy vele nem lehet egészségesen vitázni. Utaljon arra, hogy a kapcsolatukban van hiányosság, gyógyítani való. Ezt Ön érzi, és nagy kár, ha ő nem érzi. Más dolgokban - egyelőre - továbbra se ellenkezzék vele, de ezen a ponton, amellyel rá akarja őt vezetni a hibára, hiányosságra, ne engedjen. Hol tréfásan, hol határozottan - de sohase veszekedve, azzal csak rosszat tenne - mutasson rá arra, hogy a kapcsolatukat rendbe kell hozni. Egyelőre ez az első lépés. Azt tanácsolom, hogy párosítsa ezt sok dicsérettel. Amikor csak lehet, dicsérje meg a férjét. Akkor nem arra fog gondolni, hogy már nem szereti, s ezért akarja elcipelni egy idegenhez, hanem a megnövekedett szeretetmegnyilvánulásokból érteni fogja (tudatalatt), hogy Ön valóban a házasságuk megmentésére törekszik. A férjének szüksége van sok-sok dicséretre. Könnyen lehet, hogy ezt gyermekkorában nem kapta meg. Természetesen nagyon imádkozzék is ezért a munkáért, de ha bízik Istenben, akkor meg is fogja látni, hogy az eddigi szerető, alázatos törekvését a Mindenható ezen a módon is megáldja. A trágár gondolatok miatt se aggódjék. Ez egy egyszerű pszichés jelenség, amelyből majd ki fog gyógyulni, amikor a férje is elkezd fejlődni. Én is imádkozom Önökért.

Nem, az ima alatt nem kell semminek történnie. Erre hiába is várunk. Illetve, ha erre várunk, akkor nem is imádkozunk, hanem várjuk, hogy történjék valami. Az ima túllép az emberi érzékelésen. Ha várok valamit, akkor az csak a magam elképzelése, amit rávetítek az imára. Ilyenekkel nem érdemes bíbelődni ima közben. Minthogy jól tudta az Úr Jézus, hogy nekünk nem is olyan könnyű imádkozni, éppen ezért tanította meg nekünk a Miatyánkot. Ebben ő szólítja meg az Atyját, és minket is erre tanít, hogy mi is úgy szólitsuk meg bátran, ahogyan ő: Mi Atyánk! Úgyhogy nem kell semmi különösen tennie, mint a Miatyánkot minden nap többször, de legalább kétszer, reggel és este mondja el. Úgy érzi, ez egy üres "versmondás"? Lehet. De valójában nem az. Nyilván azzal a szándékkal mondja el, hogy ezzel a Jézustól tanult imádsággal megszólítsa az Atyát. Most egyelőre ennyire képes. Semmi baj. Csak tartson ki hűségesen ennél a napi két Miatyánknál. Meg fogja látni, hogy egyszercsak majd "megszólal" az ima. Egyszercsak majd ráérez, hogy ez valóban az Ön szívéből jön ki, s nem pusztán a szájából. (Ja, igen, lehetőleg hangosan mondja, úgy, hogy a fülével Ön is hallja, nem pedig csak némán, hang nélkül.) Aztán van itt egy másik ima is, amely a Szentlélekhöz szól. Ezt a görögkatolikusok szokták imádkozni, szintén minden nap. Ezt leginkább reggel érdemes, de minden szertartásunk is ezzel kezdődik. Ideírom, hátha Ön nem ismeri a szövegét. A mindennapi hűségen túl törekedjék még arra, hogy a figyelme jelen legyen, amikor ezeket a rövid imákat mondja. Még egy tanácsom, hogy járjon el rendszeresen templomi szertartásokra. Ott is magától megy az ima, csak föl kell rá kapaszkodni. Mennyei Király, Vigasztaló, * igazságnak Lelke, * ki mindenütt jelen vagy * és mindeneket betöltesz, * minden jónak kútfeje * és az életnek megadója, * jöjj el és lakozzál mibennünk, * és tisztíts meg minket minden szennytől, * és üdvözítsd, Jóságos, * a mi lelkünket!

Úgy tudom, egyelőre ez a rend marad. Vasárnap négy Szent Liturgia van, ezen kívül előző este föltámadási vecsernye reggel pedig utrenye. Adott esetben ezekkel a szertartásokkal is meg lehet szentelni a vasárnapot, nem csak a Szent Liturgiával.

Igen. Vannak viszonylag rendszeresen vannak látogatások. Az Athosz-hegyi szerzetesek között is van néhány magyar ember illetve olyan, aki korábban Magyarországon tanult.

Kedves Barbara! Isten Önt szereti a világon a legjobban. Ez nem túlzás, ez pontosan így van. Igaz, hogy ezt én is elmondhatom magamról, hogy engem szeret a legjobban. Hogy ezt ő hogy csinálja, nem tudom, de tuti, hogy így van. Szóval egyáltalán nem kell azért keseregnie, hogy nem szereti senki, mert ez egész egyszerűen nem így van. Talán van néhány ember a környezetében, akik akár a külső miatt, akár másért szeretetlenül bánnak Önnel. Ennek ne tulajdonítson az ég világon semmi jelentőséget. Próbálja meg őket is szeretni. Ez nem könnyű, de a legjobb válasz a szeretetlenségre. Nem kell mást tennie, mint imádkozni értük. Önt nem korbácsolták még meg - gondolom - nem ütötték-verték, nem szögezték keresztre, mint a mi Urunkat, aki mindezek ellenére imádkozott azokért, akik így bántak vele. Ez az ő útja, és nekünk is ezt kell, ezt érdemes követnünk. A kövérség nem bűn. Az alkat, esetleg adottság kérdése. Semmi köze a bűnhöz. Ami hozzávezet, a falánkság, a mértéktelenség, az igen. De az Ön esetében most nem ezt kell vizsgálni, hanem azt kell fölfedeznie, hogy Ön így is kedves az Istennek. Úgy tudja Önt fölhasználni nagy terveinek megvalósításában, ahogyan van. Nem várja el Öntől, hogy lefogyjon. Azt várja, hogy szeressen. Ha Ön elkezd szeretni, segíteni másokat, akkor oldódik ez a fölösleges feszültsége, hogy Önt nem szeretik. Akkor majd azokat is elkezdi észrevenni maga körül, akik viszont szeretik. Egy aranyos történetet hallottam. A kisgyerek azt mondja a nagymamájának: Nagyi, én tudom, hogy Te miért vagy ennyire kövér! ??? Azért, mert tele vagy szeretettel. (:-) Sok esetben a kövér emberek nagyszívűek. Ön is elsősorban erre törekedjék, s majd csak másodsorban arra, hogy leadjon néhány kilót.

A kérdést már nagyon jól tette föl: E betegség által milyen feladatot szánt Önnek az Úr? Pontosan így kell megközelíteni. Természetesen most erre a jól föltett kérdésre nem tudok válaszolni, csak megerősíteni tudom Önt abban, hogy ezen az úton kell haladnia. Keressen föl egy jó lelkiatyát, akivel erről el tud beszélgetni. Ez a törekvés maradjon meg Önben: keresse, hogy mi ezzel Isten akarata, mire akarja rávezetni. Elindulhat azon az úton is, hogy elgondolkodik, mire lehet fölhasználni ezt a helyzetét, másoknak tud-e segíteni ezáltal? Mindig ez a cél, megtaláljam, hogyan szolgálhatok, hogyan lehetek hasznos másoknak. Persze, nem mindenkor egyértelmű a válasz, nem mindig találjuk meg rövid időn belül. De bízni kell az Úrban, hogy ő azt megmutatja. Szóval, szó sincs arról, hogy Ön alábbvaló volna bárki másnál, hogy az Ön élete ne volna értékes. Egyébként mindenkié más, nincsen kaptafa, nincsen átlagos emberi sors. Ez csak kívülről, távolró látszik így. Önnek is megvan a maga sorsa, amit senki nem tudna úgy megélni és végigvinni, mint Ön. Higgyen abban, hogy mindehhöz erőt is kap a Mindenhatótól! Tehát, további áldott, gyümölcsöző keresést!

Igen, a keresztség eltörli a bűnöket. Csak hogy egy érzékeletes képpel magyarázzam: aki megkeresztelkedik, és részesül a bérmálás szentségében, az azonnal meg is áldozhat, nem kell gyónnia, bármilyen csirkefogó volt is előtte. Ez bűnt eltörlő hatás minden felekezet keresztelésére vonatkozik, akik érvényesen, a Szentháromság nevére keresztelnek. (Csak hát, bérmálás és Eucharisztia csak a katolikus és ortodox egyházban van.)

Érdekes gondolattársítás. Bevallom, én inkább a különbségeket látom jobban, de kétségtelen, bizonyos párhuzamokat is vonhatunk. Nemzeti trauma, de babiloni fogság noha rövidebb ideig tartott, sokkal súlyosabb szenvedéseket idézett elő. Ott a lakosságot el is hurcolták, börtönbe vetették, kényszermunkára fogták. Mi azért legtöbben otthonainkban maradhattunk, csak elválasztottak minket egymástól az erőszakosan meghúzott határok. A Himnuszunk egy viszonylag rövid költemény, amely inkább csak utal a történelmünk egyes eseményeire, míg a Tóra hosszasan írja le a családtörténeteket, a nép sorsának eseményeit, közben részletesen megfogalmazza a törvényeket, stb. Az valóban hasonlóság közöttük - ahogyan arra Ön is utal -, hogy mindkettő a nép sorsát fölidéző imádság.