A zsolozsmástáborban mindent megkapunk, ami az ottani imádságokhoz szükséges. Nagyon sok zsoltározás van, a Zsoltároskönyv beszerezhető, illetve a honlapunkról letölthető (https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-kathizmak-rendje). Van még sok imádság a Méneából, nyilván a júliusi kötetből. Ez még talán kapható a Kegytárgyboltjainkban. Továbbá az Oktoéchoszból. Ez is egy külön álló könyv, de ez egyelőre sehol sem kapható magyar nyelven. A zsolozsmástáborban aztán eligazítást is lehet kapni mindezek használatára.

Kedves Erika! Először is bocsásson meg, hogy sokáig megválaszolatlan maradt a levele. Hála Istennek sok kérdés érkezik, és a válaszok nem mindig időrendben születnek meg. Nehéz is megszólalni ilyen sok bánat hallatán. De ahogy a levelét is kezdi, nagyrészt erre a gyászra vezethető vissza, hogy így föltornyosulni látszanak ezek a súlyos gondok. Írja, hogy még Máriapócson is könyörögtek, hogy maradhasson közöttük az Édesanyja. Ám a leírásból az is szembeötlik, hogy az Ön - minden bizonnyal imádságos - Édesanyja az Istenszülő mennybevitele ünnepkörében ment el. Mintegy Máriával emelkedett az égbe. Életünknek vastörvénye, hogy meg kell halnunk, a halál elválaszt minket szeretteinktől, legalábbis egy időre. Ez iszonyúan fájó tud lenni, de elkerülhetetlen. Nagyon jól teszi, hogy nem vádolja ezért az Urat - balgaság is volna. De javaslom, hogy ennél többet tegyen. Akarja az Úr szemével látni az eseményeket! Kérje is ezt az Úrtól és törekedjék is rá! Higgye el, nincs más út, de nem is érdemes más utakat keresni. A mostani Nagyboldogasszony ünnep lesz még Önnek különösen is fájó. De készüljön rá! Eleve úgy menjen Máriapócsra, vagy ahol ezt ünnepelni fogja, hogy gondol rá, az Édesanyja Máriával együtt már bejárta ezt az utat. Mindjánunknak rá kell lépni. Édesanyja külön ajándékot kapott azzal, hogy szentségekben megerősítve Máriával együtt emelkedhetett föl. Ha majd túl lesz ezen az ünnepen, meglátja, sok minden lassan változni fog. Nem egy csapásra, hanem fokozatosan. A közeli hozzátartozó halálának általában egy év a gyász-ideje. Utána már könnyebb lesz, meglátja. A többi baj sem fog úgy összetorlódni a szeme előtt, hanem minden Isten hatalmában és irgalmában merül el. A hitünk, Istennel való kapcsolatunk nem veszi el tőlünk a bajokat, hanem megtanít azokat fölülről látni, az Isten szemével. Minden bajunknak nem csak oka, hanem célja is van. A hit segít meglátni ezt a célt. Semmilyen eddigi imádsága nem veszett kárba, amit Édesanyjáért vagy családjának élő tagjaiért mondott. Ezekkel őket is hozzásegíti a fölülről látáshoz. Édesanyja számára ez már természetes, ő mindent fölülről lát. Ennek inkább örüljön, hiszen ő is örül és boldog. Édesanyjának a boldogsága erősítse Önt a földi gondok keserűsége közepette!

Ez az őskeresztények között volt így, ez ma már nem érvényes parancs. Vannak olyan szokások, parancsok, amelyek az akkori időhöz, akkori kultúrához vannak kötve, és nem részei a keresztény életnek. Vagy, mint az ószövetség sok mondatát, átvitt és lelki értelemben kell értelmezni. Az Egyház tanítását kell követni, amely a Szentírás alapján fogalmazza meg a kinyilatkoztatott tanítást. Az Egyház ma nem tanítja, hogy nem szabad megenni fojtott állatot és a vért. Azt viszont igen, hogy kerülni kell a bálványimádást és a paráznaságot.

Ne áltassuk magunkat, mindig is így volt. Illetve azt mondhatjuk, vannak helyek, ahol ez érvényesül, van, ahol nem. Sok múlik a vezetőn, vezetőségen, de a munkatársak összetételén is. Semmiképp se érezze följogosítva magát arra, hogy másként viselkedjék, mint amit a lelkiismerete diktál. Nem is volna boldog, ha érdekből, számításból mást próbálna tenni. Bízza gondjait a Mindenhatóra. Hogy mi fog történni, hogyan alakul az élete, sorsa, ezt nem tudhatjuk. De ha hűséges marad hozzá, ha nem hagyja, hogy az alantas emberi érdekek elfordítsák tőle - mert, ha képmutatásba kezdene, akkor bizony, egyre inkább eltávolodna Istentől! -, akkor bármi történjék is a jövőben, mindig Isten kezében marad. Ha netán elveszítené emiatt az állását, az Úr gondoskodik, és még jobbra fog fordulni az élete. Higgyen ebben, és meglátja, hogy így is van. Ha nem hisz, ha nem bízik, akkor nem fogja meglátni!

Eleinte egészen rövid imával kezdje. Annyi egészen bizonyosan belefér a napi 86400 másodpercbe, hogy ezek közül néhányat az Úrnak szentel. Amikor fölkel, akkor imádkozza el a Mennyei Király kezdetű imát, amely a Szentlélekhöz szól. Ha ezt mindennap megteszi, akkor meglátja, meg fog változni tőle az élete. Ha Ön római katolikus, akkor természetesen nem ezt az imát javaslom, hanem egyszerűen a Miatyánkot. Minden napját ezzel kezdje, amikor fölébred, még mielőtt leérne a lába a földre, mondja el ezt az imát. Este pedig a következő fohásszal az ajkán aludjon el: "Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Amikor már ágyban van, feje a párnán, akkortól kezdve mondogassa ezt a fohászt, egészen addig, amíg el nem alszik. Ha éjjel fölébredne, újra ugyanezen szavakkal aludjon el! Sokáig csak ezt a két imát javaslom. Később, szinte magától bővülni fog ez a napi adag.

Kedves Tamara. Igen, ki kell mondani, ez az Ön (egyik) keresztje. Azt javaslom, arra kérem, a férje érdekében vállalja, viselje ezt a keresztet, és ne dobja el magától. Sajnos az ő magatartása egyenes következménye a függőségének. Egyszerűen már nem tudja helyesen, józanul megítélni a kapcsolatokat, nem tudja helyesen kezelni az érzelmeket. Nem tudom, egészen pontosan hogyan működik, de el tudom képzelni, hogy ez olyan függőség, amiből "ki lehet nőni". Mindenesetre vagy így vagy úgy, de lehetséges a gyógyulás a legveszedelmesebb szenvedélyből is. Addig pedig ki kell bírni. De nem csak kibírni. Higgyen abban, hogy Ön ezzel mentheti meg a férjét. Ha fölajánlja érte azokat a szenvedéseket, amelyeket éppen ő okoz ezzel a szeretetlenségével (vagy betegségével?), akkor ezt minden bizonnyal "beszámítja" az Úr. Sokat tehet tehát Ön a férjéért.

Szabad. De nem javaslom. Teljesen normális és megengedett a folyadék fogyasztása a szentáldozás előtt. Mégis hasznosnak és üdvösnek tartom, ha az ember "éhgyomorral" megy áldozni. Ez egy kis áldozatot jelenthet, de akit erre indít a szíve, az hallgasson erre az indíttatásra. De megismétlem, szabad kávét fogyasztani a Szent Liturgia előtt.

Hűha! Nem tudom, a wikipédia honnan veszi ezt a badarságot. Igaz, hogy csak a II. Vatikáni Zsinat óta, de náluk is hivatalos nyelv a magyar.

Ha nem régen tért meg, akkor valóban nem javaslom a könyv elolvasását. Mint említettem, szükséges a megfelelő hittapasztalat, teológiai tudás, hogy károsodás nélkül olvassa el az ember ezt a könyvet.

Hasonlónak találom, mint a vallástörténelem vagy vallásfilozófia tudományát. A hittel tudományosan foglalkozik. Nevezhetnénk ezt a tudományterületet vallásfizikának vagy vallásbiológiának. Fizikai, kémiai, élettani vizsgálatokkal közelíti meg az embernek azt a képességét, hogy tud imádkozni, s ehhöz hasonlít még sok más vallásközeli élményt. Nem tartom kifejezetten károsnak. A szerző talán nem hívő ember, de lehet, hogy egyszer el fog jutni oda. De nem is teljesen ártalmatlan a könyv. Mindenképpen kell megalapozott teológiai tudás, hiteles hittapasztalat, hogy az ember eltévelyedés veszélye nélkül tudja végig olvasni.

A Szentírást hasznos olvasni, bármilyen forrásból érkezik is a napi szakasz. Ha magyarázatot is adnak hozzá, akkor már jól meg kell vizsgálni az eredetét, hiszen sokan sokféle módon magyarázzák, és sajnos nem ritkán félre is magyarázzák a szent szöveget. Tehát minden nap olvasni az Igét nagyon hasznos. De a magyarázatot lehetőleg csak katolikus forrásból olvassunk hozzá. Akkor nem tévedünk el a hitben. Egyébként a mi honlapunk is hoz minden napra legalább két igeszakaszt, mégpedig többnyire azt, amelyet a Szent Liturgián szoktunk olvasni. Mindjárt a kezdőlap jobb felső sarkában, a Kegykép alatti sorban. (A mai: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/j%C3%BAnius-11)

Természetesen minden lehetséges. Csakhogy az élet tapasztalata azt mondja, hogy végtelenül kicsi az esélye annak, hogy ebből bármi jó származhat. Nem csak a vallás különbsége óriási, de a kultúra különbsége is. Ez az elején, a nagy szerelem idején még egyáltalán nem látszik, vagy csak alig, és naív módon azt lehet gondolni, hogy majd ez a kevéske úgyis föloldódik. Csakhogy ez a jéghegy csúcsa csupán. A muszlim férfinél az is nagyon súlyos különbség, hogy eleve másként gondolkodik a férfi és a nő viszonyáról. Itt, Európában ez megint nem annyira szembeötlő, de hazatérve végtelenül fájdalmas fölébredés! Ha a muszlim férfi tartani akarja a hitét, ami önmagában dicséretes, akkor egészen biztosan előbb vagy utóbb a vallása szerint fogja kezelni a házassági viszonyt. Attól Isten óvja a magyar nőt! Ha meg nem veszi komolyan a vallását, akkor meg azért nem érdemes komoly kapcsolatot kialakítani, mert a leglényegesebb ponton felszínes emberről van szó. Minden körülmények között lebeszélném az a magyar keresztény nőt, aki szerelmi kapcsolatot szeretne építeni egy muszlim férfival. Ha ismerkednek is, vészharangot kongatva esdeklek, hogy ne létesítsenek testi kapcsolatot. Az ugyanis nagyon szép tud lenni, nagyon vonzó, nagyon tüzes. És bizony, ilyenkor a fiatal végképp elveszíti józan ítélőképességét, és nem veszi észre a valós akadályokat, gátakat. A testi kapcsolatban lévő fiatalok sokkal szorosabb kötelékbe kerülnek egymással, s ilyenkor minden józan érvet félre tesznek, és vakon mennek tovább a kapcsolatban, mígnem aztán egészen késő lesz. Erős, valós tapasztalataim vannak erről. Mindenképp lebeszélném az ilyen kapcsolatról, ha volna rá lehetőségem.

Nem tudom pontosan, hogy milyen kötelezettséget vállalt magára ezen a kilenc hónapon. De ha a saját hibáján kívül, ráadásul utasításnak engedelmeskedve maradtak el bizonyos dolgok, akkor ez nyilván nem az Ön hibája. Különösen, ha mindent megtett a pótlásra, amennyire a lehetőségek engedték. Az Úr az szívet nézi, nem az eredményt. Tehát minden bizonnyal szívesen veszi ezt a lelki törekvését, melyet most kiegészíthet a helyzet okozta szomorúságok, fájdalmak fölajánlásával is.

Érdekes emberi gyöngeségre világít rá az Ön által leírt eset. Nem kétséges, hogy jó szívvel és őszintén szereti ezt a barátját, mégis, lám, milyen erősen belevegyül a számítás: ha én adok, ő is adjon! Márpedig a valóban önzetlen szeretetben az efféle számító gondolkodásnak semmi helye nincsen. Elvileg nekem észre sem kellene vennem, hogy vajon én kapok-e tőle valamit vagy sem. Az ajándékok esetében sokszor felszínre kerül, hogy ezen a téren sem vagyunk egyformák. Van, akinek fontosak az ajándékok, van, akinek nem. Az előbbi nagyon szívesen ad ajándékot, nagy gondot is fordít arra, hogy mi legyen az az ajándék, holott valójában ő szeret ajándékot kapni, s úgy gondolja, hogy a másik is éppen úgy örül az ajándéknak, mint ő maga örülne. Így fordul elő, hogy akinek nem ez a "szeretetnyelve", az nemigen tud mit kezdeni az ajándékkal. Megkapja, örül is neki, igyekszik ki is mutatni, hogy örül, de különösebben nem hozza lázba a dolog. Ebből fakadhatnak fölösleges feszültségek, buta következtetések, hogy akkor nem is szeret a másik, nem is vagyok neki fontos, nem fontos neki a barátságunk. Ezzel mindig érdemes számolni. S nem tehetem meg, hogy csupán önmagamból indulok ki: én szívesen kapok ajándékot, akkor a másik is biztosan. Ha igazán önzetlenül akarok szeretni, akkor fürkésszem ki, hogy a másiknak mi a "szeretetnyelve", mi az aminek igazán örül! S ha kiderül, hogy nem az ajándék, akkor nem traktálom különféle becsomagolt holmikkal, mert az neki nem is okoz örömet. S ehhöz kapcsolódik, amire az elején utaltam. Ha így is teszek, ha igyekszem kitalálni, hogy a másik minek örül, ez még mindig nem jogosít föl engem arra, hogy én is elvárjam, ő is ugyanígy bánjon velem. A szeretet nem árukapcsolás. Vagy szeretek vagy nem. Arra törekedjem, hogy feltétel és viszonzás nélkül tudjak szeretni. Ha az illetőt szeretem, adhatok neki ajándékot megfelelő alkalmakra, de ne várjam el, hogy ezt viszonozza is! Persze, még egy dolgot érdemes megvizsgálni. Mi van akkor, ha az illető már nem kötődik úgy hozzám, mint korábban? Ez is előfordulhat. Ez sem bűn, hanem emberi jelenség. Különösen fiatalabb korban előfordul, hogy egy ideig nagy barátok, de aztán sok minden megváltozik, s egyre eltávolodnak egymástól. Ez, persze, rosszul esik, de ez is az élet rendjéhöz tartozik, amelyből érdemes tanulni.

Kedves Lívia! A béke nem fegyvernyugvás. De még csak nem is barátságos ölelkezés. Béke akkor van, amikor a szívben béke van. Tegyük föl, ha az egymás mellett élő nemzetek semmi rosszat nem mondanak egymásra, semmi rosszat nem tesznek, törekszenek a békés egymásmellett élésre, és ebben a nagy békés időszakban valaki éppen válni készül a házastársától - hát, szegénynek, hol van a béke? Mert a szívében nincs, és így nem tud mit kezdeni a körülötte uralkodó békés világgal sem. Természetesen nagyon erősen hat a külső világ a belsőnkre. Mert nyilván akkor sincsen béke az emberi szívekben, ha épp a családjukban semmi gond nincs, de közben az országa háborúra készül. Tehát sokkal nagyobb az esély a lelki békére, könnyebb annak megvalósítása, ha körülöttünk is béke van. De nem tévesztendő össze a kettő. Ezért a legtöbb embernek elsősorban arra kell törekednie, hogy a szívében legyen béke. A saját és környezetének életét úgy kell alakítania, hogy béke uralkodjék a szívében. Minthogy nem egy a kettő, lehetséges az, hogy kívül háborúskodás van, de az ember mégis őrzi a szívében a békét, mert bízik Istenben. Erre érdemes törekedni. A politikusoknak, országvezetőknek óriási felelősségük van abban, hogy olyan lépéseket tegyenek, amely segíti az emberek békéjét. De ez az ő dolguk. Nekünk, hétköznapi embereknek az a dolgunk, hogy a szívünkben teremtsünk békét. Ezzel járulhatunk hozzá a népek békés egymás mellett éléséhöz. Azzal tudom erősíteni lelkem, szívem békéjét, ha bízom az Úrban, a Történelem Urában, ha nem félek, ha nem gyűlölök. Ezek a folyamatok a szívemben zajlanak, s más nem is igen tud róla, mégis az életem kisugárzása a béke megteremtődése irányában hat. Szárovi Szent Szerafim híres mondása szerint: Szerezd meg a békét, és ezrek fognak üdvözülni körülötted. Ez legyen tehát a legfőbb cél!