Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Sztaldozaskor glutenerzekenykent csak a sztverrel szokott az Atya megaldoztatni. Sajnos az egyik sztaldozaskor az arcomon ereztem, hogy a sztver odaert. Nem szerettem volna, hogy a szentseg a foldre essen le, ezert inkabb a kehelykendobe toroltem. Egy hivo emiatt meltatlankodni kezdet es a fejet razta. Az Atya kicserelte a kehelykendot es folytatta az aldoztatast. A Liturgia utan sirva mentembe a sekrestyebe es kertem bocsanatot az Atyatol. Napok ota emesztem magam a tortenteken. Felek is a sztaldozastol. Valaszat elore is koszonom!
Az atya nagyon helyesen járt el. Hogy hívő testvéreink mit gondolnak, azt nem tudjuk befolyásolni. Minket se befolyásoljon tehát, hogy mit gondolnak. Semmi jelentősége nincs. Krisztus továbbra is hívja és várja Önt. Ne hagyja, hogy az alaptalan félelem távol tartsa tőle!
Kedves Lelkiatya!
Súlyos bűnt követtem el. Szeretném meggyónni. Most a járvány miatt hogyan van erre lehetőségem?
Szólítson meg egy atyát telefonon. Majd pedig az óvintézkedések betartásával (védőmaszk, kellő távolság) meggyónhatja nála a bűneit és feloldozást is kap.
Atyám, kérdésem, hogy az I. imaórában böjti előírás szerepel a konták helyett hétfőtől péntekig. Kérdésem, hogy szombaton mi a rend?
Szombaton, miként vasárnap is, egyáltalán nincsen böjti rend. Ott az érvényesül, mint böjti időn kívül. Tehát szombaton I. imórában a szombati nap tropárját és kontákját vesszük. (tropár: Apostolok, próféták, vértanúk... konták: Mint a teremtmények zsengéit...)
Üdvözletem Lelkiatya! Elolvastam az eddig kérdéseket amivel magához fordultak, és sajnos eléggé csalódtam a válaszaiban.. nem hinném, hogy ilyen nézetekkel kellene Isten szolgájaként tevékenykednie. Ne vegye kérem sértésnek, nem ez a szándékom, csak egyszerűen nem érzem helyesnek amit tesz és ír, és mivel elég sok emberrel befolyással van ez ezért szerettem volna ezt kultúráltan meg beszélni.
Először is nem hinném, hogy bármi probléma lenne azzal, hogy két katolikus embernek református a gyermekük. De maga szerint ez "hiba" Isten szemében.. ha tényleg ilyen lenne Isten kívánom kerüljek pokolra, mert akkor én nem kívánkozom vele talákozni sem!
Szerintem Isten gyermekeinek nincs joguk ítélkezni másokon és Isten nevében sem. Én is református vagyok, én us imádkozom, én is hiszek Istenben, én is meg bánom a bűneimet, de mégis egy "hiba" lennék, csak mert azt az egyházat amiben hiszek "Reformátusnak" hívják..?
És mondja, ön szerint nem bűn az, hogy a katolikus egyházak el pénziesedtek? A 10 parancsolatban is szerepel "Ne csinálj magadnak semmi féle balvány szobrot és ne imádd azt" erre mégis a katolikus egyházak tele vannak szobrokkal.. és hiába azok Szent embereket ábrázolnak akkor is csak szobrok... Ember által készített tárgyak.
És nem hinném, hogy Istenfélő cselekedet lenne, ha másik egyházat ócsárolnánk..
A másik meg amin elszornyülközdtem az az, hogy egy ember kétségbe esetten fordul magához, erre ön az mondja, "abba is van hiba, hogy Isten nevét kis betűvel írta". Erre nem tudok mást mondani, csakhogy ezt most ön komolyan gondolja? Isten szemében az a "bűn" ha kis kezdő betűvel írják a nevét? Nem pedig az, amit egy katolikus egyházban is láttam, hogy a mise közben jön egy pénzszedő ember?
Sajnálom, de ki kellet írnom a gondolataim, mert szerintem ez így nem helyes. Tudom, most valami Sátán fajzatnak gondolhat de azt teszem mindig ami szerintem a helyes, és tudom, hogy Isten nem ilyen amilyennek maga beállította, vagy ha mégis akkor mi ketten nem ugyanabban az Istenben hiszünk.
Remélem, ez eljut magához. Ha szeretne válaszol ha nem, nem.
Kedves Testvérem!
Sajnálom, hogy ilyen rossz gondolatokat ébresztettem Önben a szavaimmal. Azért igyekszem válaszolni rá, még ha magyarázkodásnak tűnik is, hogy hátha ki lehet húzni legalább néhány tüskét, aminek egyáltalán nem kellene a szívébe fúródnia. Könnyen lehet, hogy szűkszavú válaszomban nem voltam eléggé világos.
Nem állítottam, hisz nem is gondolom, hogy aki református, az önmagában egy nagy hiba volna. Abbéli csodálkozásomat fejeztem ki, hogy két katolikus szülőnek - akiknek nagy felelősségük van, hogy továbbadják az általuk megélt hitet - református gyermekük van. Mint ahogy azon is csodálkoznék, ha két református szülőnek katolikus gyermeke volna. Tehát ezzel a mondatommal egyáltalán nem akartam megbántani a református testvéreimet, kivált nem valamiféle lenézést kifejezni vele.
Azzal nem tudom, hol találkozott a válaszokban, hogy nem tartanám hibának, ha az egyházi emberek "elpénziesednek". Ezt én is legalább annyira rossz dolognak tartom, sajnos példát is tudnék rá mondani. Nyilván nem minden egyházi ember ilyen, de bizony, sokan belecsúszhatunk ebbe a bűnbe. De ezt én nagyon nagy bajnak tartom, hiszen a hitelünket veszítjük el, ha engedünk ennek a kísértésnek.
A római katolikus templomokban valóban vannak szobrok. A görögkatolikus templomokban nincsenek. Ott ikonok vannak. De sem a szobrot, sem a képet nem imádjuk. Egészen biztos vagyok abban, hogy a válaszaimban sehol nem talál erre utaló mondatot. Hiszen ez eretnekség volna.
Ami a kisbetűs írást illeti, annak kapcsán egyáltalán nem pontosan idézett a válaszomból. Visszakerestem, s ezt találtam. "Egy jóval jelentéktelenebb hibát is észrevettem." S ha tovább olvassa az érvelést, akkor kibontakozik - de ezek szerint nem kell hatékonysággal - hogy az egyik legnagyobb hiba, ha nem figyelünk, s főként, ha Istenre nem figyelünk. Tehát a kisbetűs írás megemlítése csupán egy apró bevezetés volt a sokkal fontosabb igazság kimondásához. Nagyon bízom abban, hogy az eredeti kérdező nem értette félre, és nem bántottam meg a válaszommal. Mint ahogy Önt sem állt szándékomban megbántani.
Tisztelt lelki atya! Én Római katolikus vagyok és a feleségem is. A 9 éves fiam református. Minden vasárnap ott vagyunk a templomba a szentmisén. Figyelünk arra hogy a hétköznapjainkat is amennyire csak lehetséges istennek tetsző módon próbáljuk élni. Keresem az istent folyamatosan,és mégis mindig ér valami baj. És nem bírom el képzelni hogy mi lehet a baj. Vagy hogy mi lehet velem a baj hogy minden erőfeszítésem ellenére rosszul alakulnak a dolgaink. Adjon jó tanácsot a Jézus nevébe. Válaszát előre is köszönöm.
Egyrészt nem értem, hogy hogyan lehet a gyermekük református, miközben a szülők mindketten katolikusok. Itt már van egy kis hiba. Nem mondom, hogy ez okozza a tapasztalt bajokat, de mégis, mintha a nem teljes elkötelezettségről árulkodna. Persze, minden bizonnyal meg lehet ennek az oka, de mégis furcsa helyzet. Egy jóval jelentéktelenebb hibát is észrevettem. A szövegben két helyen is kis kezdőbetűvel írta Isten nevét. Ez lehet egyszerű helyesírási hiba vagy figyelmetlenség, én mégis gyanítok itt is valami mélyebb hiányosságot. Isten nevét egyszerűen nem lehet kis kezdőbetűvel leírni. Ha ő valóban fontos nekem, akkor ez a legeslegelső nyelvtani szabály az életemben. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nevét kis betűvel írja, ezért a hatalmas Isten csúnyán megbünteti az életében. Ez nevetséges és szörnyű volna. Arról van inkább szó, hogy az ember akkor veszi észre az Isten ajándékait, ha figyel, ha figyel rá. Nem tudom, nem ez hiányzik-e az Ön életéből, az igazi Istenre figyelés. Most úgy érzi, rosszul alakulnak a dolgai, pedig egészen biztosan az Úr Isten Önről is gondoskodik, Önre is figyel, nem feledkezik meg Önről és a családjáról egyetlen pillanatra sem. Azt javaslom, amikor érkezik a következő baj, akkor vizsgálja meg egy kicsit jobban, alaposabban: biztos, hogy ebből most csak rossz sülhet ki? Keresse meg ennek a bajnak a többi oldalát, keresse meg, mi jót lehet belőle kihozni. Az Úr Istennek mindig vannak ötletei, hogyan lehet jót kihozni a legrosszabból is. Ezért (is) érdemes egy húron pendülni vele, mert könnyebb megtalálni az ő ötleteit, az ő szándékát. Ugyhogy ez lehet a baj, hogy bár amennyire csak lehet, törekszik Istennek tetsző módon élni, de az Istenre figyelésre jobban rá kell erősíteni.
Kedves Lelkiatya! 46 éves nő vagyok. Boldog házasságban élek, de gyermekáldás nélkül. 4 éve az orvosok javaslatára meg kellett szakítani a terhességemet. Most már úgy érzem, túl nagy a kockázat, ezért fogamzásgátló eszközt rakattam fel. De elbizonytalanodtam. Istennek tetsző módon szeretném élni az életemet, de lehet, hogy bűnt követtem el. A férjem mindenben mellettem áll, de nagy rajtam a teher. Ezért szeretném tudni az Ön véleményét. Köszönöm.
Egyáltalán nem mindegy, hogy a fogamzásgátlás céljából milyen eszközt, milyen gyógyszert alkalmaznak. Sajnos ezeknek legnagyobb része abortív, ami azt jelenti, hogy már a megfogant magzat életterét lehetítleníti el, gyakorlatilag megöli. Ezért ezektől óva int az Egyház. De nem mind ilyen. S vannak más megoldások is, érdemes ezeket tanulmányozni. 46 évesen már biológiailag is kicsi az esélye a gyermek megfoganásának. De még éppen nem lehetetlen. Azért érdemes a természetes módszereket alkalmazni, mert igaz, hogy nem olyan biztos, mint a halál - amely egyes eszközökről, szerekről elmondható -, de éppen ezzel kicsi kaput hagy a Teremtőnek is. Ismerek olyan édesanyát, aki ilyen korban szülte meg meglepetésszerűen érkezett gyermekét, és elmondhatatlanul boldog, hogy már szinte nagymama korában lehetett piciny gyermeke. Ha esetleg nem eléggé tájékozott ezen a téren, akkor keressenek föl katolikus családterapeutát, és ő elmondja Önöknek a lehetőségeket és azoknak velejáróit. Ami a legfontosabb, hogy bízza életét az Istenre. Ne akarja kivenni az ő kezéből a sorsát, és teljes egészében a sajátjába venni. Abból sohasem származik jó eredmény.
Tisztelt Lelkiatya!
A keresztvetésről kérdeznék, hogy mikor szabad/jó/ lehet használni szertartáson kívül? Mi lehet ilyenkor a szerepe? Védelmet ad az illetőnek? Volt mikor pl egy testvérem beszélgetés közben keresztet vetett, mikor szóba esett valaki, aki elhagyta az egyházi rendet. Ezt akkor a személy üdvéért tette, mint mikor egy halottról beszélünk?
Köszönettel: Rita
Kedves Rita!
A keresztvetés is már egyfajta imádság. Istenhöz szól, Istenhöz kapcsol. Ha másnak szól - környezetnek, más embereknek -, akkor az súlyos farizeusi tévedés.
Valószínű, az illető, akiről ír, szintén imádság gyanánt vetette azt a keresztet az említett személyért. A keleti egyház hívei gyakrabban vetnek keresztet, például akkor is, amikor megijednek, vagy valamire rácsodálkoznak. Jó esetben ez is mindig imádság, ijedtükben, csodálkozásukban Istenhöz fordulnak. Szóval lehet és helyes máskor is keresztet vetni, ha azt komolyan veszi az ember, s mondom, egy rövid, testükkel kifejezett, Istenhöz küldött fohász.
Kedves Lelkiatya! Aki korábban okkultizmussal foglalkozott (agykontroll, energetikai kezelés, kártyavetés,) elég ha ezeket meggyónta vagy kell más is? A bűn kötelékétől is megszabadulunk a gyónás során?
Elég, ha ezeket meggyónta, nem kell más. Isten a bűnocsánatunkat kéri, semmi más elégtételt. Kicsit rossz is ez a szó, amit a gyónásban használunk, mert úgy tűnik, hogy a bűnbánat és a bűnök megvallása nem volna elég, még valami jóvátételt is tennünk kell, hogy teljes legyen a bocsánat. Az elégtételnek vagy jóvátételnek persze, abban az esetben van ilyen jellege, ha egy bűnünk következményét helyre tudjuk hozni. Pl. valaki meggyónta, hogy lopott, teljesen természetes, hogy a bűnbánata, a gyónása után ezt a másiknak okozott anyagi kárt meg kell téríteni, jóvá kell tenni a korábbi rosszat. Sajnos, ezt nem mindig lehetséges megtenni. Ennek pótlására, jelképes kifejezésére szolgál, hogy ha nem lehet helyre igazítani a bűn okozta kárt, akkor helyette valami egyéb jót tesz az ember: imádkozik a megkárosított(ak)ért, megsegít valaki rászorulót, s hasonlók. A keleti egyházban ennél hangsúlyosabb, hogy a penitenciának terapeutikus jellege is legyen. Nem csak azért kell jóvátételt tenni, hogy az okozott kárt megtérítsük, hanem, hogy ebből lelkileg megerősödve mehessünk tovább. Ha el is követtük a bűnt, abból származzék valami jó is. Ha azt kapja például lopást meggyónó, hogy segítsen másokon, adjon a saját vagyonából a szegényeknek, akkor ezzel formálja a gyónó lelkiállapotát, felfogását, gondolkodásmódját.
A penitencia elvégzése még olyan értelemben tekinthető a feloldozás feltételének, hogy ezzel fejezi ki a gyónó az igazi bűnbánatát. Ha félvállról veszi, ha nem teljesíti a kirótt feladatot, akkor nem is volt igazi bánat, csak látszat gyógyulás.
A korábban okkultizmussal foglalkozó bűnbánónak lehet például azt szabni elégtételül, hogy imádkozzék azokért az emberekért, akikkel az okkult cselekmények során kapcsolatba került. Imáival segítse hozzá, hogy ők is kigyógyuljanak tévedésükből. De ha a gyóntató pap nem ezt szabja elégtételül, akkor ez nyilván nem kötelező, csak ötletként mondom, hogy mit tehet még az ember a korábbi tévelygése miatt. De a válaszomban a legfontosabb ez, hogy bűnocsánathoz elegendő a bűnbánat és a bűnbevallás, amelyre a pap aztán megadja a teljes értékű feloldozást.
Kedves Lelkiatya! A koronavírus miatt Olaszországban már egy ideje kiürítették a szenteltvíztartókat, a román ortodox egyház arra szólított föl, hogy a hívek tartózkodjanak az ikonok csókolgatásától, és úgy tűnik, itthon is kiürülnek lassan a szenteltvíztartók és kézbe áldoztatás lesz (legalábbis a rómaiaknál). Hogy van ez? Valóban meg lehet betegedni a szentségektől?
A szentségektől természetesen nem. De az azt hordozók igenis hordozhatják a kórokozót. A szentelmény esetében pedig annak szentségi hatása az azt használónak hitétől függ. Igen nagy hit kell ahhoz, hogy akár a szenteltvízbe, akár az ikon felületére került vírus ne betegítsen meg valakit. Az ilyen csodatevő nagy hitű ember sajnos nagyon kevés. Ezért int óvatosságra a keleti egyház is.
Kedves Lelkiatya! Az áldoztató kanál használatáról kérdezném. Tudom, hogy az ötödik században vezették be a bizánci liturgiában, de miért eltérő a használata az ortodoxoknál és a bizánci rítusú katolikusoknál? Ti. a görögkatolikusoknál nem szabad (vagy legalábbis nem kellene) az áldozónak ajkaival hozzáérnie, a segítségével csak beteszik a Szent Testet és Szent Vért az áldozó szájába, viszont az ortodox egyházakban az áldozók a Szent Test és Szent Vér kanállal a szájba történő behelyezése után összezárják ajkukat, s úgy húzza ki a kanalat az atya, hogy semmi se maradjon rajta, még egy cseppnyi Szent Vér sem, s az áldozók ezután az áldoztató kendőbe törlik meg ajkukat, hogy még véletlenül se maradjon egy csepp Szent Vér sem az ajkak külső részén. Mikor és hogyan vagy miért alakult ki az áldoztatásnak ezen eltérő kivitelezési formája? Továbbá az Eucharisztiához miért használnak fehérbort a görögkatolikusok és miért vörösbort az ortodoxok?
Ez merőben helyi, sőt, inkább egyéni szokás kérdése, hogy áldoztatáskor mennyire érintik az ajkat a kanállal, mennyire nem. Tőlünk keletebbre ezekre a higiéniás szempontokra jóval kevesebbet adtak, csupán ezért alalkuhatott ki az Ön által említett gyakorlat. De ismétlem, nem minden helyen. Éppen ezért nincs is jelentősége. Nyilván a mai járvány helyzetben ez teljesen átértékelődött.
Az biztos, hogy minden módon ügyelni kell, hogy a Szent Vérből egyetlen csöpp se hulljon méltatlan helyre. De ezt másként is meg lehet valósítani, nem csak úgy, hogy az áldozó alaposan lenyalja a kanalat.
Ami a bor használatát illeti, újabban egyre több helyen használnak a görögkatolikusok is vörösbort. Azért próbálnak visszatérni ehhöz a hagyományhoz, mert a keleti rítusban, ahol az érzékeknek nagyobb szerep jut, azt is fontosnak tartják, hogy a bor színe lehetőleg külsőleg is hasonlítson Krisztus véréhez.
Kedves Lelkiatya! Hol találhatom meg a teljes Szeptuagintát magyar nyelven? Köszönöm. József
Sajnos egyelőre - tudomásom szerint - nem található meg. Orosz Atanáz atya kezdte el fordítani, s az első kötet már talán meg is jelent. Ugyanakkor legtöbbször csak árnyalatnyi különbségek vannak a Vulgáta vagy a héber szentíráshoz képest. Akit ezek az érdekességek érdekelnek, annak érdemes valamilyen más nyelven hozzáférni a szöveghöz.
Kedves Lelkiatya! Egy szomoru esetet szeretnek megosztani Onnel. Egy kedves ismerosom, aki adventben gyont utoljara. Most nagy bojti idoszakban vegezte el ujra szentgyonasat. Nem husveti gyonasnak szanta. Sajnos ugy alakult, hogy elviselhetetlen terhernek erzett egy dolgot. Szerette volna egy ujabb gyonasban ezt a terhet is letenni, de az atya annyit mondott, hogy nem reg gyont es a kisebb bunoket a sztaldozas eltorli. Rendkivul elutasito volt az atya. Az ismerosom hozzaallasa is jelentosen megvaltozott nincs bizalma a papsaghoz es a bunbanat szentsegehez sem.. ugy erzem, hogy az ismerosom 1,5- 2 evig biztos, hogy nem fog sztgyonashoz jarulni, mely negativ erzest valtott ki valaszat elore is koszonom.
Nem szabad ennyire érzékenynek lenni. Nem tudom, mi lehetett az oka a pap elutasító magatartásának, de ha így járt az illető, s továbbra is érzi a lelki terhet, menjen el egy másik atyához, és beszélje meg vele. Ne várjuk, hogy a papok hibátlan angyalok legyenek, akkor óhatatlanul csalódás ér. A legjobb pap sem az, neki is lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. Meg kell győzni vagy édes szavakkal rá kell venni az illetőt, hogy keressen föl egy másik atyát. Előtte, persze, imádkozzék érte, hogy ez valóban sikerüljön - akkor az égi segítséget is megkapja hozzá, hogy megnyerje egyik testvérét.
Kedves Lelkiatya! Lenne pár kérdésem: 1. ha kedvenc atyám, egyik régi miséjét nézem meg újra és újra az ugyanúgy érvényes mint az élőben közvetített mise nézése? 2. úgy döntöttem, hogy a nagyböjtöt felfüggesztem, mert az ideinek nem sok értelme van (csak már az életkedvem megy el) és inkább újra dicsőítéseket hallgatok egész nap és a kedvenc imámat a Te Deumot imádkozom a nagyböjti énekek és imák helyett, hogy több türelmem legyen a gyermekeimhez és, hogy ne csússzak még mélyebbre lelkileg. Ez bűn-e? 3. Nem lesz lehetőségem gyónni, és az általános feloldozás során eltörlik az összes bűnt, ha nincs benne halálos bűn, akkor azokat a legközelebbi személyes bűnbevallásnál nem is kell majd felsorolni? A korábbi gyónásból véletlen kimaradt bűnökre is igaz? Válaszát, segítségét előre is köszönöm.
1. Sajnos összekapcsolódott ez a két szó, pedig ebben a formában nem sok értelme van, hogy a "mise érvényes" vagy sem. A hívő számára nincs érvényes mise vagy nem érvényes mise. Ha részt vesz rajta, nagy lelki haszonnal jár, ha nem vesz rajta részt, akkor elesik ettől. Ha közvetítéssel néz meg valaki egy szent misét, vagy felvételről nézi végig, ez is lehet egyfajta lelki tevékenység, minden bizonnyal lelkileg jót is tesz az embernek, de ez nyilván nem ér fel egy szent misével. Szükség helyzetben, ha az ember nem juthat el szent misére, akkor pótléknak ez is valami, de nem szent mise. Amikor a püspök atyák úgy határoznak, hogy feloldást kapnak a hívek a vasárnapi misén való részvételtől, akkor ez feloldás arra vonatkozik, hogy nem követ el bűnt az, aki nem megy el vasárnap a szentmisére. Ha közben meghallgatja a közvetítést vagy egy mise fölvételt, ez, mondom, lelkileg hasznos lehet, de nem ér föl a szent misével. Az Ön által fölvetett megoldás pedig lehet, azért is sántít, mert félő, hogy valójában egy kedvenc személyhöz kötődik a jámbor cselekedet, nem pedig Krisztushoz.
2. Semmi nem indokolja a nagyböjt fölfüggesztését. Nem javaslom, mert akkor lemarad a húsvétról is. A nagyböjt lényege a húsvétra való előkészület. Ha valami ok miatt nehéz megtartani az eredeti fogadalmát, vagy az egyház előírását - amit szerintem igazán nem nehéz megtartani -, akkor is inkább a lelkiatyával érdemes ezt a változtatást megtenni. Különben könnyen belecsúszhat az ember, hogy a könnyebb utat választja, s ez lelkileg igen nagy kárt eredményezhet. Nyilván könnyebb dicsőítést hallgatni, kedvenc imákat mondani. Csakhogy így lelkileg nem fog előre jutni. Mindennek megvan az ideje. Nagyböjtben bűnbánatnak és a böjtnek. Nem azt mondom, hogy ez bűn, hiszen dicsőítéseket hallgatni bizonyára nem bűn, de nagy lelki veszteséget jelent, ezért egyáltalán nem javaslom. 3. Ha nem lesz lehetősége gyónni, akkor az általános feloldozás a gyónás feloldozásával ér föl, a bűnöket utána már nem kell meggyónni. Ugyanolyan, mint a szokványos föloldozás, minden bűnt eltöröl - ha igazi és őszinte a bánat. Később, egy újabb gyónás esetében nem kell meggyónni a korábbi bűnöket. De ha volt néhány súlyos eset, azt azért érdemes elmondani az atyának, mert minden bizonnyal tanácsokat is ad hozzá, s ez hozzásegíti, hogy lelkileg ebből is gazdagodjék.
Kedves Lelkiatya! 37 éves, gyakorló római katolikus férfi vagyok. Az Úr házasságra, családalapításra hívott meg, egész életemben izzó vágy élt bennem, hogy ezt beteljesítsem, de sajnos a közelébe sem kerültem, minden nő visszautasított, akinél kezdeményeztem. Ha nem lenne erős a hitem, biztos, hogy megőrülök, vagy valamilyen függőség rabjává válok. Ahogy rohannak az évek, egyre kevésbé látom valószínűnek, hogy sikerül beteljesítenem azt, amire az Úr hív. A korom további hátrányt jelent, hogy egy fiatal, családalapítás előtt álló nő potenciális partnerként tekintsen rám. Egyre elkeseredettebb vagyok. Elolvastam, meghallgattam, kipróbáltam mindent, amit az ebben a helyzetben lévő embereknek fel szoktak ajánlani. Miért hív vajon az Úr házasságra, gyermekáldásra, ha nem ad hozzá társat? Köszönöm, ha gondolataival segít megnyugvást találni!
Valamit át kell kapcsolni Önben. Nem tudom, mi az, de sorai olvastán ez jutott eszembe. Minden bizonnyal jó szándékkal törekszik megvalósítani ezt az álmát, de valamit mégis elhibáz. Mi lehet ez? Lehet, hogy pont ez az "izzó vágy"? Van Önben egy nagyon erős ragaszkodás ehhöz az elképzeléshez, ehhöz az életformához. S amikor egy kapcsolatban lépni akar, talán nem az illető nő felé lép, hanem effelé a vágy felé. Lehet, hogy ezt érzik meg azok a hölgyek, akik eddig kikosarazták?
Hangsúlyozom, ez csak találgatás a részemről. De valami ilyesmi úton érdemes elindulni megkeresni, hogy mi is az a dolog, amit át kell kapcsolni.
Javaslom, hogy engedje el ezt a vágyát. Fogadja el, hátha az Úr mégis mást akar. Elhiszem, hogy a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy ennek így kell lennie, de mivel foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, ezért meg is bénítja Önt. Ezért bátorítom, hogy távolodjék el ettől a szilárd meggyőződésétől. Bízza rá az Úrra! Faggassa őt, hogy vajon csakugyan ezt akarja, s nem valami mást! És ne álljon meg hamar a "meghallott" válasznál. Legyen nyitott bármire! Mondja is ki ezt imájában: "Tégy velem amit Te akarsz, Uram!"
Ha ezt komolyan veszi, talán kibillenti a holtpontról. De lehet, hogy valami más lesz itt. Vizsgálja meg alaposan, mi az, amit változtatni kell, amit át kell "kapcsolni" Önben.
Kedves Lelkiatya! Nagyböjtben ígéretet tettem, hogy a 40 napban, nem piszkálom azokat a sebeimet, amik már kisgyermekkorom óta megvannak és folyamatosan piszkálom emiatt nem tudnak begyógyulni. Most az utóbbi pár napban arra ébredek, hogy éjszaka leszedem őket. Ez bűn? Meg kell majd gyónnom?
Nem, amit álmában tesz az ember, az nem bűn. Egyszerűen rossz szokás, a test cselekszik, dolgozik, míg az értelem pihen.
