Nem tudom, mire kell itt gondolni. Nem marad meg semmi. Isten mindent eltöröl. Amit magam tartogatok, esetleg az. Talán erre gondolt, aki azt mondta,hogy megmarad a bűn köteléke? De ezen is dolgoznunk kell lélektani szempontból, hogy higgyük el végre, hogy Isten, ha akar, mindent eltöröl. Márpedig pont ezt akarja. Meg akar minket gyógyítani, el akar venni mindent, ami távol tart minket tőle. Persze, csak akkor, ha mi is odaadjuk. Szent Jeromos már mindenről lemondott, teljes aszkézisben élt, amikor azt hallotta az Úrtól: "Még nem adtál nekem mindent." Nem értette a remete, hogy ugyan mit adhatna még oda, hiszen már semmije sem volt. "Add nekem a bűneidet!" - folytatta az Úr. Erősítsük magunkban ezt a hitet, hogy Isten olyan szabadító, aki közben mindenható!

Ami az egyéni imádságot illeti, ilyen helyzetekben talán egyik legjobb ima a zsoltározás. A zsoltárok nagyon sok olyan emberi helyzetet fogalmaznak meg, utalnak rá, amelyeket ma is megélünk. Az itt fölsoroltakat például. S nem is mindig hozza rá a megoldást, hisz nincs is mindig megoldás - legalábbis emberi szinten. De jólesik kimondani, leplezetlenül föltárni az Úr előtt. Nagyon fontos, hogy a Jóisten előtt nem kell "viselkednünk". Bármit elmondhatunk neki, panaszkodhatunk, haragudhatunk rá, stb. Csak maradjunk vele őszinték, csak maradjunk vele kapcsolatban! Sokszor úgy, olyan helyről jön aztán a segítség, a megerősítés, ahonnan nem is várjuk. Isten soha nem hagy magunkra. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, akkor valójában mi zárkóztunk el Isten elől, s nem érzékeljük az egyébként állandóan felénk áradó szeretetét. Sokat jelent még a félelem leküzdésében, ha együtt imádkozunk másokkal. Ez most, a járvány idején nehezebb, de a szűkebb családunkkal, vagy akár távkapcsolaton keresztül másokkal közösen imádkozni szintén sok erőt ad. Vígasztalást és bátorítást meríthetünk még a Szentírás olvasásából is. Azon keresztül is az Isten szól hozzánk. Persze, figyelni is kell rá, hogy meghalljuk szavát, de ha már elővesszük a Bibliát, már ha időt szánunk rá, ezzel nyitogatjuk a lelkünk ajtaját feléje. Segít még a gyöngeségeink leküzdésében, ha nem magunkkal törődünk. Egészen biztosan találunk olyan embert, aki még nálunk is rászorultabb. Neki, meg másoknak is igyekezzünk segíteni! Ha a magunk szomorúságát, szorongását nem is tudjuk elmúlasztani, legalább másoknak segítsünk ebben. Időközben aztán mi magunk is gyógyulunk.

Ez a szakasz is elárulja, hogy a világ forgatagában élve nagyon bajos fölismerni, hogy mi az Úr akarata. Talán az első lépés ez, megfelelő távolságot tartani a világtól. Van, aki ezért vonul ki belőle és lesz szerzetes, mert gyöngének tartja magát, s úgy ítéli meg, hogy ő nem képes úgy megtalálni az Isten akaratát, ha a világban él. De legalábbis, aki nem hagyhatja el íly módon a világot, legyenek olyan szigetek az életében, ahol időről időre kiköthet a zajló habok sodrásából, megpihenhet, elcsöndesedhet. Ha ez rendszeresen be van iktatva a hétköznapok sorába, akkor szintén van esély, hogy ezekben a csöndekben, de akár az ilyen ember a világ bármely pontján is fölismerheti, meghallhatja, mi az Isten akarata. E csöndek nélkül is lehetetlen. De vannak más utak is. Van, akit a felebaráti szeretet, a rászorulók iránti együttérzés vezet a fölismerésre, hogy mi az Úr akarata. Ilyen volt Teréz anya, meg sok más rendalapító. Nincs recept, nincs egyetlen biztos, kitaposott út. Mindenkinek magának kell azt végigjárnia. Egyik legfontosabb dolog a közvetlen kapcsolattartás Jézussal, a Megváltóval. Ezt a kapcsolatot is nagyon sokféleképpen lehet ápolni, erősíteni, tisztítani. S még egy fontos tényező: az idő. Nem szabad türelmetlennek sem lenni. Lassan érlelődik meg a buzgóságunk gyümölcse, vagy inkább az arra kapott ajándék: a megvilágosodás. Amikor a szemem is az Úré, és az ő szemével tudom látni önmagamat és a világot. Akkor egyértelművé válik számomra, hogy mit akar ő, s attól kezdve nem csak elhatározott szándékom, de lényemmé válik, hogy az ő akaratát kövessem.

Kedves Marika Nálunk, Magyarországon érdekes szokás alakult ki. Amikor az Előszentelteken a pap - vagy kántor - énekli az előverseket, akkor ő áll, mi pedig térdelünk. Amikor mi énekeljük rá a refrént: Igazodjék föl..., akkor mi állunk föl és ő térdel. Ezt mind a négy elővers alatt megtesszük, tehát ekkor négyszer térdelünk le és állunk föl. Ezek után a pap még három nagy leborulást végez. Ezt a hívek ritkán szokták követni, pedig nagyon jó volna, ha ők is megtennék ekkor ezt a három leborulást. Ezalatt a pap csöndesen mondja Szent Efrém bűnbánati fohászait. Egyes helyeken szokás, hogy amikor nagybemenettel a Szentséget kihozzuk a hajóba és úgy viszi be a pap a szentélybe a királyi ajtón át, akkor a jelenlevő hívek letérdelnek és nem is énekelnek, hanem majd csak akkor állnak föl és folytatják az éneket, amikor a pap már bevitte a Szentséget a szentélybe. Ez nálunk kevés helyen van így. Általában folyamatosan énekeljük ez alatt a Most az égi erők... kezdetű himnuszt. De ha Ön szeretne ezen a ponton letérdelni, nagyon jól teszi, csak bátorítani tudom.

Nyilván fontos, hogy alaposan megismerje a bizánci rítusú katolikus egyház értékeit. Ne csak külsőségek miatt akarjon ilyen jelentős lépést tenni. Ehhöz mindenképp egy atyára van szükség, aki elmagyarázza Önnek az egyházunk sajátosságait. Keressen föl, szólítson meg tehát egy görögkatolikus atyát, és ő majd elmondja a többi szükséges dolgot. A hitvallás letételével és bérmálással válhat görögkatolikussá. A bérmálás nem ugyanaz, mint a protestáns egyházban a konfirmáció. Keresztelést természetesen nem kell megismételni, de a bérmálás szentségében, s persze, az Eucharisztiában mindenképpen részesülnie kell.

Ki mondta, hogy ez szentségtörés? Hiszen a római katolikus egyháznak széles körben elterjedt gyakorlata! Nálunk, görögkatolikusoknál ez egészen másként van, de a római katolikusoknál bevett gyakorlat. Sőt, most pontosan ezt írta elő a Püspöki Kar. Tehát jól tette, hogy így vett részt a szentáldozásban.

Azt javaslom, hogy először Ön keressen föl egy atyát, akivel ezt előre megbeszéli, s ezzel az atyával közösen dolgozzák ki, hogyan lehet megszervezni az első találkozást, az első beszélgetést. Persze, bátorítsa is ezt az ismerősét, hogy a szentgyónás alapvetően személytelen, olyan értelemben, hogy a pap személye teljesen jelentéktelen, hiszen az Istennek gyónunk. Ugyanakkor tény, hogy nagyon sok része van a pszichológiai elemnek is, hogy mennyire sikerül emberileg ez a találkozás, beszélgetés. Tehát miközben az ismerősét arra biztatja, hogy ő ne tulajdonítson jelentőséget ennek az emberi elemnek, mert hisz - elvileg - bárkinél meggyónhat, közben ügyeskedjen azon, hogy a pappal való első találkozás valóban jól sikerüljön. Ugyanis nagyon sok múlik ezen. Ha ne adja Isten, valamiért rosszul sikerül, akkor talán egy életre elveszíti a bizalmát. Ezt kell most ügyesen, okosan fölépíteni. Persze, imádkozzék is ennek sikeréért. Én is imádkozom az ismerőséért.

Kedves Testvérem! Minden bizonnyal szüksége lesz segítségre. Ez olyan nagy teher, amivel nagyon nehéz együtt élni. Valójában ez az illető férfiak súlyos bűne, nem az Öné. Hogy is lehetne Önt emiatt vádolni? Hiszen védtelen áldozat volt. Nem csak fizikai gyengesége miatt, hanem, mert ebben a kislányos helyzetben Ön lélektanilag is teljesen kiszolgáltatott volt. Ez egyáltalán nem az Ön hibája, viszont az Ön terhe lett. De Isten rendjében minden helyrehozható. Az sokat fog segíteni, ha ezt elmondja az atyának szentgyónásban. Lehetőleg jelezze neki előre, hogy ez most kicsit hosszabb lesz. Nehogy a sok gyónó sorában ne jusson idő a dolog alapos átbeszélésére. Lehetőleg olyan atyát válasszon, akit szeret, akiben megbízik. Már az atyával való megbeszélése is sokat fog enyhíteni a terhén. Nem arról van szó, hogy bűnként kell meggyónnia, hisz ismétlem, ez nem az Ön bűne, hanem, hogy ki tudja magából beszélni ezt a régi, nagyon rossz élményt. Az sem kizárt, hogy az atyával való beszélgetés még nem is elég, lehet, hogy szakemberre van szüksége. Ettől se tartson. Persze, nagyon fontos, hogy keresztény, katolikus pszichológust találjon. Hála Istennek sok ilyen van. Amit a végén leírt, az teljesen egyenes következménye a gyermekkori traumájának. Ezt az érzését orvosolni kell, gyógyítani. Abban bízom, hogy elindulva ezen az úton - hisz az első lépést már megtette, hogy egyáltalán írt erről! - minél hamarabb elfogadja, elismeri, hogy Ön is egy szerethető szép nő, akinek női hivatása van. Hiszen a Teremtő Önt nőnek álmodta meg, s ebben fogja megtalálni kiteljesedését.

A legjobb, ha végig állva énekelünk. Az ekténiák alatt jobb, ha állunk, hiszen nagy közös könyörgést mutatunk be Urunknak. Furcsa, ha csak úgy, ülve soroljuk el a közös kéréseinket. Bár kétségtelen, ma nálunk ez elég gyakran megtörténik. Az ülés értelemszerűen a zsoltárok olvasása alatt van, ezért is nevezik ezt kathizmának (kathidzó=ülni), ülve hallgatjuk a sugalmazott szövegezésű imádságokat. Viszont le lehet ülni nyugodtan máskor is, amikor fáradt az ember. Ahogy a lelke diktálja. De az a legjobb, ha imádság közben minél gyakrabban állunk, ez segít az összeszedettségben.

A trulloszi zsinat 13. kánonja ezt írja: "akik az oltárnál szolgálnak, a szentségekhez való járulásuk idején mindenben önmegtartóztatónak kell lenniük" Ennek részletei különböző gyakorlatokat hoztak a különböző egyházaban, különböző korokban. Lehet, hogy volt vagy van olyan egyház, ahol ezt a három napi megtartóztatást is előírták, én nem tudok róla. Nem igazán életszerű. A legáltalánosabb az volt, hogy éjféltől kell böjtölni, de van, ahol már előző vecsernyétől. Hogy ez a házaséletre hogyan vonatkozik, az is sokféle lehet. Ma a pap saját lelkiismeretére van bízva ez a kérdés.

A mai napon jelent meg a görögkatolikus hívekra vonatkozó rendelkezés. https://hd.gorogkatolikus.hu/A-Magyarorszagi-Sajatjogu-Metropolitai-Egyhaz-rendelkezese-a-koronavirus-terjedese-kapcsan-2020-marcius-08

Annyi bizonyos, hogy ezeket a súlyos csapásokat nem szabad büntetésnek venni. Az Isten sohasem büntet. Olykor megengedi a súlyos megpróbáltatásokat, de mindig mértékkel, mindig tudja, hogy ki mennyit bír elviselni. "Hűséges az Isten, aki erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok." (1Kor 10,13) Teljesen érthető, ha most legszívesebben a temetőben tartózkodik. De azért ezt sem szabad túlzásba vinni. Minden bizonnyal férje is van, esetleg még más gyermeke? Róluk, róla is gondoskodni kell, nem szabad elhanyagolni az életfeladatokat. De nyugodtan menjen csak ki a sírokhoz, sírdogáljon ott, ha ez jól esik, ha ez megnyugtatja. A szentelt vizet már a sírokra hinteni nem szükséges. Azt a temetéskor a pap megtette, a végtisztességet ezzel megadta. Ha imádkozik elhunyt szeretteiért, édesapjáért, gyermekéért, ezt természetesen nagyon jól teszi. Végeztessen értük szentmisét, Szent Liturgiát. Egy idő után jobban fogja tenni, ha a temető helyett a templomba megy. Ott még közvetlenebbül az Istenen keresztül lehet elhunyt szerettei közelében. Amikor eltelik a temetést követő egy év, akkor viszont már ne járjon ki ennyire sűrűn a temetőbe. A gyászév elteltével sokkal inkább az élőkre kell figyelnie. De most még a szomorkodásnak van itt az ideje.

A másik hatékony védelem az imádság. Ezt nagyon jól tette. Bármilyen is lesz majd az élete, ez a fölajánlás szintén nagyon jó eszköz a kísértések távoltartására. Ha pedig majd eljön az ideje, hogy összeházasodnak, akkor kell elővenni azt a kérdést, hogy azt hogyan tudják Istennek tetsző módon megélni. Amit mond, hogy valaki "tiltott", ezt én most nem értem, de ismétlem, ennek most nincs is jelentősége. A bukdácsolás mindnyájunkat végigkísér. Az imádság és fölajánlás mellett lehetséges még böjtöt is tartani, különösen most, a nagyböjt idején.

Kedves Gyöngyi! Ez természetesen egyáltalán nem bűn. Ez az Ön egészségét szolgálja. Valószínű, ha most ezt a gyógykezelést nem fogadná el, akkor egyáltalán nem lehetne gyermeke, hiszen életben sem maradna. Adjon hálát az orvosokért és ezért a gyógykezelésért. S természetesen nagy hittel imádkozzék azért, hogy legyen szerető férje és majd gyermekei is. Kérése szerint én is imádkozom Önért.

Az teljesen érthető, ha néha elveszíti a türelmét. Viszont azt hiszem, rácsapni egyáltalán nem szabad, mert az nem a gyermek javát szolgálja, csupán a saját indulat levezetője. Ezt mindenképp kerülni kell. De a kisebb türelmetlenségeket is érdemes meggyónni. Ezzel tisztul a lelke, meg is könnyebbül tőle. Hittel kérje az Istentől a türelem kegyelmét. Ez a legfontosabb és leghatékonyabb. Ha rendszeresen gyónik, legalább havonta, az is segít a lelki fejlődésben. Meg akkor az atya mindig tanácsot is tud adni, hogyan dolgozzék saját lelke formálásán.