Kedves Lelkiatya! Szeretném kérdezni, hogy a koronavírus miatti templomi óvintézkedések minden egyházközségre vonatkoznak-e? Mert nálunk most vasárnap (március 8.-án) szó sem volt erről a templomban, nemhogy bevezették volna ezeket az intézkedéseket. Római katolikus vagyok. Fel vagyok háborodva, mert idős szüleimmel élek, akik ráadásul krónikus betegek. Nem szeretném rájuk ragasztani a vírust. (Tudom, hogy máshol is elkaphatom, de ha már bevezették
ezeket az óvintézkedéseket, akkor éljünk már aszerint!) Egyenlőre annyit tudok tenni, hogy kézbe áldozok, nem használok szenteltvizet, templomba belépve és onnan kilépve is fertőtlenítem a kezem. Köszönettel: egy aggódó hívő
A püspöki kar rendelkezését minden egyes egyházmegyében a püspök hirdeti ki, jogi értelemben attól válik hatályossá. Lehet, hogy van néhány nap eltolódás a hivatalos értesítés, a püspöki rendelkezés és a plébániákra való eljutás között. Nem kell aggódnia. Ön helyesen jár el azzal, hogy követi a kihirdetett óvintézkedéseket. Ha majd a templomukban is ki lesz hirdetve, akkor a többi ember is azt fogja követi. De az Önre vonatkozó kockázat már azzal csökken, ha Ön megtartja azokat a hivatalos kihirdetés nélkül is.
Mit jelent az, hogy Jézus bűnné lett?
Ez egy utalás a Leviták könyvére. Az engesztelés napján az áldozati állatra ezt mondja a Leviták könyve: ?a közösség bűne ő?.
Szinte fizikailag magára veszi a bűnt (ahogyan a főpap az állatra teszi a kezét és ráolvassa a bűnöket, utána az állatot megölik, és ezzel a benne levő bűn is elpusztul.
Szent Pál ezt az analógiát alkalmazza a keresztre. Jézus magára vette a bűnt, bűnné lett, és halálában a bűn megsemmisült. A páli hasonlat lényege, hogy érzékelteti a bűn súlyát, annak objektív következményeit. Istennek le kellett jönnie ebbe a bűntől sebzett világba, átjárnia szeretetével, hogy gyógyítsa a bűn sebeit, hogy újjáteremtsen minket.
Kedves Lelkiatya!
Egy korábbi kérdezőhöz kapcsolódnék a kézcsók adás-fogadás kapcsán. Láttam egy felvételen, hogy az egyik püspökatya úgy fogadta a kiengesztelési vecsernyén a kézcsókot, hogy maga is viszonozta egyes esetekben. Mit jelent ilyenkor a kézcsók?
Ez a püspök atya alázatának a kifejezése volt. A kiengesztelődés pillanatában nem püspökként, hanem bűnös testvérként ölelte meg a paptestvérét, és ezzel a kézcsókkal ő is paptársként tisztelte meg őt.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus felszentelt áldozópap szolgálatát elhagyva polgári házasságot kötve (már családos) áttérhet-e a görögkatolikus egyházba? A személy még nem kérte a római egyháztól az érvénytelenségét, még nem laicizált.
Nem hittagadásról van szó, alapvetően görögkatolikusnak keresztelt, de ritusváltás történt a szentelés előtt. Vállalhat-e bármilyen gk. egyházi tisztséget?
Isten áldásában bízva előre is köszönöm válaszát.
Amíg Róma nem döntött az állapotáról, addig nem vállalhat tisztséget sem a római sem a görögkatolikus egyházban. Természetesen járhat templomba - és járjon is! - bármelyik rítus szerint. Hogy részesülhet-e a szentségekben, azt nem tudom. Később, idővel egyházi tisztséget is elláthat, de az egyházi rendben nem hiszem, hogy részesülhet.
Kedves Lelkiatya!
A jó szentgyónásra, illetve az élet gyónásra való felkészülésben, az alaposabb és jobb lelkiismeret vizsgálatban tudna segíteni ill. ajánlani olyan írást, könyvet, gondolatokat, ami segíthet?
Közreadom Papp Miklós atya gondolatait ezen a téren:
Néhány gondolat a szentgyónás előtt
1. Mindannyian mostunk már úgy ablakot, hogy a vége az esti szürkületre esett, gyorsan befejeztük ? s másnap, amikor a Nap rávilágított, akkor láttuk, hogy igazán hol koszos az ablak. Talán nem ott suvickoltunk erősen, ahol kellett volna. A bűnök felismerése előtt fontos Isten szerető jelenléte és a bűnbánat lelkülete. Előbb legyen bűnbánat, alázatos tisztulásra való készség ? s csak Isten szerető jelenlétében kezdjünk neki a bűneink listázásának. Így talán olyan bűnöket könnyebben veszünk, amelyek miatt nem kell szorongó lelkiismeret-furdalásba betegedni, s talán komolyabban veszünk olyan bűnöket, melyek valóban ártanak, de eddig lazán kezeltük. Bűneink igazi felismerése nem puszta antropológia vagy pszichológia, hanem perszonális kegyelmi esemény.
2. A bűn definíciója: a bűn = szeretetlenség. Azt kell megvizsgálnunk, hol voltunk szeretetlenek a főparancs értelmében Isten, a felebarát (és a világ), valamint önmagunk felé. Az a bűn, hogy nem szeretünk, nem jól szeretünk, nem jót szeretünk. Igazán ezt a szeretetlenséget kell megbánnunk. Persze a gyónásban fel kell sorolni a bűnöket, s ehhez jó segítség lehet egy lelkiismereti tükör, de sohase feledjük, hogy nem parancsokat szegtünk meg, s nem "valamit" követtünk el, hanem szeretetlenek voltunk.
3. Minden gyónásban van remény: épp azért merünk gyónni, mert hiszünk benne, hogy tudunk mi jobban is szeretni Isten, a felebarát és önmagunk felé. A gyónásban van húsvét, remény, újrakezdés, sőt, öröm.
4. Ha "életgyónásra" készül valaki, az hosszabb szakaszt is át akar fogni az életéből. Ehhez az első nem a múlt feltárása, hanem a jövő: hová akarok menni? Miről szól az elkövetkező életszakasz? S csak ezután zárja le az illető a mögötte álló szakaszt. Fontos ez, mert a múlttal az tud irgalmasan bánni, akinek van jövője. Aki nem tudja, hová megy, az nehezen bocsát meg másoknak és magának is, nem tudja igazán lezárni az elmúlt szakaszt.
5. A lelkivezetés felismerte, hogy komolyabban kell vennünk a súlyos gondolati bűnöket, melyek állandóan visszatérnek, amelyeket önkéntelenül is ápolgatunk (harag, gyűlölet, önsajnálat, testi vágyak, kételkedés). Komolyabban kell venni a társfelelősséget: én hol bíztattam bűnre mást, én tehetek-e mások bűnéről (tanáccsal, példával)? És egyre komolyabban kell vennünk a mulasztásokat, a meg nem tett jót, a meg nem hozott döntést, amivel a magam és mások életét is hátráltatom (valamint Isten üdvtervét).
6. Krisztus megváltásának titka kifürkészhetetlenül gazdag csoda. A megváltás azt is jelenti: "tovább". Krisztus felvitte a keresztre bűneinket, embertelen kínokat állt ki azért, hogy nekünk legyen "tovább". Bármilyen bűnünk is van (családi, munkahelyi, egyházi törések), szeretettel van valahogy tovább, adósai vagyunk Krisztusnak. Ez hálára, meghatódottságra, egyben elszánt "továbbra" sarkall. Ne legyen a bánat meddő belső érzelem, hanem az üdvtervben való elhivatott részvétel!
Kedves Lelkiatya! Szentgyónásra készülök, de van egy kis problémám. Volt időszak az életemben, amikor annyira magam alatt voltam, minden összejött és még magamat sem tudtam elfogadni (más vagyok, félek a változásoktól és nem vagyok igazi nő, bár fiú lennék) hogy nem bántam volna, ha az Úr magához vett volna, elegem volt mindenből és csak Ő utána vágyakoztam (ahol minden jó). Bűn-e? Meg kell gyónnom? Most minden jó, bár még mindig nem tudom magamat elfogadni, de nagyon szeretem a családomat és a két fogadott gyermekemnek élek. Próbálom magamban tudatosítani, amit Csaba testvér mondott, hogy a Jó Isten nem teremt selejtet, és hogy én az Ő teremtménye vagyok, de még nehéz elfogadnom, hogy teljesen más vagyok, mint az átlag nő, és hogy sokszor nem értem az embereket. Mit javasol, hogy eltudjam fogadni magamat, ne akarjak fiú lenni (tudom, hogy nem szabad nemet váltogatni, amit az Úr adott azt kell elfogadni?
Azt mindig szoktam tanácsolni, hogy érdemes meggyónni, ha nem tudom magamat szeretni. Hiszen Jézus parancsba adta nekünk, hogy szeressünk, s úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Ha magunkat nem tudjuk szeretni, akkor mást sem. Egyébként ezt támasztja alá a pszichológia is. Tehát fontos dolog szeretni magunkat. Talán az is segít ebben, hogy ha tudatosítom magamban, hogy Isten viszont szeret engem, úgy ahogy vagyok. Akkor miért kétségeskednék, hogy én nem vagyok szerethető? Hálátlanság volna a részemről, hogy nem szeretem azt, akit Isten szeret, vagyis saját magamat.
Ugyanakkor mégsem mondanám, hogy az önszeretet hiánya bűn. Talán inkább betegség. Vannak különböző szeretetbetegségek, s ez annak egyik válfaja. A szeretetbetegségek többnyire gyermekkorban alakulnak ki, amikor valami nem kap szeretetet, vagy azt rosszul kapja (elhanyagolás vagy elkényeztetés útján). De hogy aztán az így felnőtt embernek mennyi a felelőssége abban, hogy ő szeretetbeteg, azt nincs ember, aki megállapítsa. Ezért nem is érdemes ezt vizsgálni. A magamét sem. Meggyónom, hogy nem vagyok tökéletes a szeretetben, hálás szívvel fogadom Isten gyógyító bocsánatát, és abba kapaszkodva megyek tovább a szeretet tanulásának útján.
Ha jól értem, két gyermeket nevel. Istennek legyen hála! Egyik legjobb útja a szeretetben való növekedésnek. Ezt tegye minél odaadóbb szívvel, s minél nagyobb bölcsességgel is. Jól nevelni művészet. Jól szeretni csoda. De ha kéri Istentől, megkapja.
Azon se töprengjen, hogy Önnek milyen nőnek kellene lennie. Ez is betegít. Ez nem más, mint a társadalmi elvárásokhoz való igazodás. Nem ez tesz boldoggá, kiteljesedetté. Épp ellenkezőleg, ez megnyomorít. Önnek olyan nőnek kell lennie, amilyet az Isten Önről elgondolt. Nincs még egy olyan nő, mint Ön, ez igaz. Dehát ez kincs! Kire szeretne inkább hasonlítani? Ha minden áron modellt keres, kövesse az Istenszülő Máriát.
Ami a szentgyónását illeti, kezdje hálaadással. Előbb azokat sorolja föl, amiket kapott az Istentől, majd utána azokat, amelyeket úgy érez, hogy Ön vétett ellene. És a végtelenül szerető Isten mindent megbocsát és magához öleli Önt.
Kedves Lelki atya!
Érdeklődni szeretnék hogy a bordó kötésű kottás énekeskönyvet hol lehet beszerezni, ugyanis látom hogy egyre több templomban egyre többen ezt használják. Nagyon értékesnek tűnik, szép kiadásban, értékes tartalommal. Ezért szeretnék én is ebből. Imre
Nagyon szép kiadás, de nincs rajta egyházi jóváhagyás, ezért nem kapható. A benne található dallamok néhol eltérnek a központi dallamoktól és ezzel zavart keltenek. Úgy tudom, hamarosan meg fognak jelenni a hivatalos kottás könyvek, majd azt lesz érdemes beszerezni. Addig pedig a honlapunkon érhetők el az énekeink kottái és hangfölvételei.
Kedves Lelkiatya! A keresztvíz használatával kapcsolatban szeretném a véleményét kérdezni. Évekig, használtam a keresztvizet, azért, hogy a családomat, megoltalmazzam a gonosztól (2-3 havonta fürdettem benne a gyermekeimet és néha ittak belőle, valamint a szobákat szenteltem fel vele). Most félretettem, mert azt mondták, hogy nem hat, mert nem pap használta (házszentelés) a fürdetés, meg szentségtörés volt, mert nem szabad a szenteltvizet erre használni. Valóban így van? Szentségtörés? Én csak a gyermekeimet, szerettem volna megvédeni, Isten kegyelmében tudni. Szenteltvizet nem is szabad otthon használni? Hogy védekezzünk a gonosz ellen?
A szentelt vizet azért nem illő fürdésre használni, mert utána kénytelenek vagyunk a fürdővizet kiönteni. Azt mindenképp kerülni kell, hogy ilyen méltatlan dolog ne történjék a szentelt vizzel. Szabad szentelt vizet használnunk otthonainkban is, de megfelelő mértékkel. Arra mindig ügyelni kell, hogy ne történjék vele méltatlan dolog, ne öntsük ki a csapba, ahonnan a csatornába megy, vagy ne öntsük az utca kövezetére, ahol utána sokan csak tapossák. Talán ez is oka annak, hogy a szentelt vízből általában néhány cseppet használunk csupán. (Nálunk, görögkatolikusoknál néha ennél bőségesebb használat is előfordul, húsvétkor, vagy nagy ünnepeken, amikor csatakosak vagyunk a sok szentelt víztől, de ez a kitörő örömnek a jele, ezt nem nevezném méltatlan bánásmódnak.)
Viszont a szentelt víz önmagában még nem hordoz semmiféle varázserőt. Nem az anyag ment meg a gonosztól, hanem az Isten, akibe hittel és bizalommal kapaszkodunk. Az anyag, a szentelt víz, gyertya, mécses, ikon, ezek segítik ezt a hitünket, de a hitünk ruházza föl isteni erővel. Vagy pontosabban szólva a hitünkön keresztül ér el hozzánk Isten ereje e szentelményeken keresztül. A túlzott használat azt a veszélyt is hordozhatja, hogy az ember az anyagtól várja az eredményt. Isten néhány cseppel is ugyanazt tudja nyújtani, mint nagy mennyiséggel. A gyakoriság, a mennyiség nekünk embereknek kell, hogy hasson ránk, hogy erősítse a hitünket. A gyermekeit sokkal inkább imádkozni tanítsa, a Szentírást olvassa nekik, az evangéliumi tettekre buzdítsa. Ha ezt teszi, bőven elég, ha évenként csak egyszer van megáldva az otthonuk a szentelt vízzel.
DJK! Kedves Lelkiatya !
Azt szeretném tudni, hogy van-e a szerzetesrendbe való belépésnek felső korhatára?Hány éves korig jelentkezhet egy nő ha szerzetesnővér szeretne lenni?
Köszönöm válaszát.
Ez általában szerzetes közösségektől függ. Úgy sejtem, hogy 40-45 vagy esetleg 50 év ez a korhatár. De minden bizonnyal van rend, ahol ennél alacsonyabb ez a korhatár. Viszont ez mindig személyes döntés eredménye. Meg kell beszélni annak a rendnek az előljárójával, ahová szeretne belépni.
Tisztelt Lelkiatya! Gyónással kapcsolatos kérdésem van. Ha minden bűnt elmondtam, de egy körülményt nem, túlzott aggodalmaskodás ez, vagy valóban baj?
... rendesen járok gyónni, de ez a kérdés felmerült bennem. Köszönöm válaszát.
Emiatt igazán nem kell aggódnia. Az említett részlet sem olyan nagy jelentőségű, hogy azt is mindenképp el kellett volna mondania. Az sem állítható, hogy szentségtörést követett volna el ezekkel az egyébként jámbor cselekedetekkel. A Jóisten azt a körülményt is beszámítja, amit írt, hogy évekig nem volt segítsége, magának kellett megoldania ezeket a dolgokat. Hogy nem járt helytelen úton, hanem Isten értékelte és szeretettel fogadta ezeket a törekvéseit, ezeknek visszajelzése azok a szép Isten-élmények, amelyekre utalt. Csak folytassa így a lelkiéletét, és Isten újabb áldásokkal fogja még gyümölcsözőbbé tenni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy hogyan kell helyesen írni azt a böjti főtt búzát, amit különféle magvakkal édesítve eszünk? Igaz nem lelki kérdés, de többféle képpen látom leírni. Például: Koliba, kolliba, koliva. Vagy tájnyelv jellegű, mint a lapcsánka, lepcsánka, tócsni...?
Köszönöm válaszát. Áldott böjti időt kívánok Marika
Kedves Marika!
KÉtségtelen, többféle írásmódjával találkozhatunk. A kolliba talán a leghelyesebb.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Hogyan tagolódik az egyházi hierarchia hazai valamint más nemzetiségű görögkatolikus egyházakban? A legkisebbtől egészen a legnagyobbig. Egy görögk. püspök valahogy részt vehet a konklávén?
Hallottam olyanokról hogy nagy érsek, pátriárka, ezek létező titulusok a görög egyházban?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Marcell
A kisebb rendek fölfelé a következők: felolvasó, alszerpap.
Az egyházi rend három fokozata: diakónus (szerpap), áldozópap, püspök.
Ha részletezni akarjuk, lehet mondani, hogy van főszerpap, azaz fődiakónus is. Áldozópapoknál a segédlelkész, helyettes lelkész, esperes, ezek csak címek, amelyek a szolgálat feladatkörét jelentik. Ami rangot is jelent az az archimandrita, de ez nálunk nincs igazán gyakorlatban. Ez eredetileg szerzetesi fokozatot jelölt, ezért a gyakorlat szerint ez csak cölebsz pap lehet.
Ha a püspökök fokozatait vesszük, akkor ott püsök, metropolita, nagy érsek és pátriárka. Természetesen csak a pátriárkai egyházaknak van pátriárkájuk. Közülük, ha valaki bíborosi ranggal rendelkezik, akkor jogosult arra, hogy részt vegyen a pápaválasztáson, a konklávén. Mostanában beszélnek arról, hogy a pátriárkai rang önmagában elegendő volna arra, hogy a konklávé rendes tagja legyen. Ez egyelőre nincs érvényben.
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy Mária valóban társmegváltója-e Jézusnak, mint ahogy halottam egy vita során? Ha igen, akkor ez alatt mit kell érteni? Mert ez engem igen összezavart, nagyon szeretem a Szűz Anyát, de csak Jézust tekintettem egyedüli Megváltónak. Válaszát, segítségét előre is köszönöm
Természetesen Jézus az egyedüli megváltó. "Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Apcsel 4,12). A keleti teológia, noha ott is igen erős az Istenszülő tisztelete, de sohasem használta ezt a kifejezést. A latin teológusok közül használták egy ideig, de ma már nem nagyon elterjedt ennek a fogalomnak az említése. Lehet jól is érteni, hiszen Máriának része volt az üdvösségünkben, a megváltásunkban. Ő volt Isten kiválasztott eszköze, akin keresztül megvalósult a megtestesülés, azaz Isten és ember egyesülése. Ez az üdvösségünk, hogy ennek lehetőségét megkaptuk. De tény, hogy kicsit erős őt társmegváltónak nevezni, mintha ketten vitték volna végbe az üdvösség művét. Ugyanis azt hárman vitték vége: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Vagy pontosabb így fogalmazni, hogy az Atya vitte végbe a Fiú által a Szentlélekben. Ebben a "szereposztásban" Márianak nem jut hely. Hallottam olyan nézetet is, amely a társmegváltói szerepből fakadóan Máriát föl akarta emelni a Szentháromság személyei közé. Ez már valóságos eretnekség. Mintha szentnégységet kellene mondanunk. Helyes ezt kétséggel fogadnunk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya!
Most a nagyböjtben szeretném az imádságaimban az imaórát is bevenni. Ezzel kapcsolatos a kérdésem: a papi imákat mondhatom-e, vagy azokat inkább hagyjam ki?
Válaszát várva, áldott böjtöt kívánok! Marika
Kedves Marika!
A papnak jelzett imákat is lehet mondani az imaórákon. Ez alól csak a kezdőáldás (Áldott a mi Istenünk...), a Miatyánk utáni fennhang (Mert tied az ország...), a Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket..." kezdetű áldás és az elbocsátó ima: "Krisztus, igaz Istenünk..." Ezek rövid fennhangok csupán, amelyek a papnak vannak fenntartva. VAn még egy ima, amely ősi hagyomány szerint szintén a pap mondhatja csak. Ez az 1. imaóra záró imája: "Krisztus, igaz világosság..."
De ez mind csak nyilvános végzés esetén kerülendő. Ilyen lehet, ha családban többen is imádkozzák. De ha egyedül imádkozik, akkor mindent mondhat.
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném a tanácsát kérni: párommal szeretnénk összeházasodni, azonban a családom nagyon helyteleníti a döntésünket és elhamarkodottnak tartják, szerintük a vőlegényem befolyásol engem és elrontja az életemet a házassággal. Vőlegényemmel 27 évesek vagyunk mindketten, tíz éve ismerjük egymást, kilenc éve vagyunk közeli barátok és egy éve alkotunk egy párt. December végén történt a lánykérés és őszre tervezzük a templomi és polgári esküvőt, azonban az én családom részéről nagy az ellenszenv, ami megnehezíti számomra a lelki felkészülést a házasságra. (Párom családja nagyon örült azonban a bejelentésünknek és támogatnak minket.) Nagyszüleim házassága nagyon rossz, az én szüleim még gyerekkoromban elváltak és állandó gyűlölködés megy a szüleim családjai között. A szüleim egyáltalán nem beszélnek és nem találkoznak évek óta. Édesanyám múlt év októbere óta helyteleníti a kapcsolatomat a párommal, ami lelkileg nagyon megviselt. Múlt év szeptemberében elveszítettem egy számomra nagyon fontos személyt és ehhez hozzájárult még édesanyám elutasító magatartása is a párommal, akit igyekezett tőlem távol tartani (édesanyámmal éltem ez év februárig, jelenleg külföldre költöztem munkahelyi kiküldetés miatt). Mindezek hatására nagyon rosszul voltam testileg és lelkileg, többször is foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, így szakember segítségét, aki valamennyire segített, elindított a gyász útján és rámutatott, hogy édesanyám elutasító viselkedése inkább abban gyökerezik, hogy fél, hogy elveszít engem, így nem akar elengedni, emellett az ő rossz tapasztalatait még mindig nem dolgozta fel teljes mértékben. Édesanyám szerint én még nem vagyok érzelmileg elég erős egy ilyen mértékű elköteleződésre és feladom az életemet, hogy kiéljem a párom vágyait, akaratát. (Van egy bátyám is, aki osztja édesanyám véleményét és azt mondják, hogy én még gyerek vagyok a házassághoz és előbb tanulnom kell, illetve karriert építeni. Az októberi konfliktus forrását is az okozta, hogy voltak önállósodási kísérleteim is és valószínűleg ezt "nem jól" csináltam, ezt pedig a családom úgy fogta fel, hogy megváltozott a személyiségem a párom miatt, aki befolyásol és "telebeszéli a fejem". Hozzá kell tennem még, hogy a barátságunk kilenc éve alatt nagyon is kedvelték a páromat.) Édesapámmal sajnos eléggé felületes a kapcsolatunk, mivel a válás miatt nem éltem vele együtt, kevésbé ismerem őt, nem volt meghatározó befolyása az életemre, illetve tudat alatt büntettem őt, édesanyám sérelmeit vetítettem ki rá (erre is a szakember sikerült ráébredni). Édesapám a bejelentésnél és a lánykérésnél nem volt ennyire elutasító, ő támogatja a kapcsolatunkat, azonban szintén elhamarkodottnak véli a házasságot. Szerinte legalább egy évig együtt kellene élnünk, hogy biztosan eldönthessük, életünk végéig együtt akarunk-e maradni. Vőlegényem azt szeretné, ha ez a saját döntésem lenne, így igyekszik nem befolyásolni és azt mondja, bármikor meggondolhatom magam a házassággal kapcsolatban (napoljuk el..stb). A családom elutasító magatartását is elviseli és ő nem tanúsít ellenszenvet irántuk, nem beszél róluk rosszindulattal. Amiben a tanácsát szeretném kérni, hogy mégis hogyan készüljek fel én lelkileg a házasságra, külön, hogyan legyek méltó párja a vőlegényemnek, akire ő is támaszkodhat és megbízhat? Ő mélyen hívő és minden tekintetben, társadalmilag, érzelmileg is készen áll arra, hogy házasodjon. Engem viszont nagyon megvisel a családom támogatásának a hiánya és hogy nem beszélhetek velük erről. Szeretnék velük is beszélgetni a házasságról, főképp édesanyámmal, kikérni a tanácsát, már csak olyan praktikus dolgokban is, hogy szeretném elhívni menyasszonyi ruhát nézni. Szeretnék örülni a jegyességnek is, most azonban, ha hazautazom vagy találkozok édesanyámmal, bátyámmal vagy a nagyszüleimmel le kell vennem a jegygyűrűmet is, hogy nehogy bántsam őket vagy kiprovokáljam ezzel a sérelmeiket felém. Közben pedig látom, hogy a vőlegényemnek mennyire fáj, hogy alakoskodnom kell és leveszem a gyűrűmet. Vagy kénytelen vagyok hazudni, hogy édesanyámat kíméljem, ne tudja meg, hogy elkezdtük intézni a házasságunk napját. Édesanyám azt is megmondta egyenesen, hogy valóban így akarok-e házasodni, hogy ők nem támogatnak és helytelenítik ezt. Én egyvalamiben biztos vagyok, hogy a vőlegényemmel kiegészítjük egymást, képesek vagyunk együtt fejlődni és támaszkodhatunk egymásra, képesek vagyunk elfogadni egymást minden tekintetben. Ha arra gondolok, hogy elkezdjük a közös életünket, akkor azt helyesnek érzem. Míg, ha arra gondolok, hogy a családom érdekében vissza kell utasítanom őt, vagy mondjuk évekig úgy élni, hogy a családom akarata alapján tudunk csak találkozni, az elcsüggeszt és úgy érzem, minden erőm elszáll, felesleges tovább küzdenem. Próbáltunk vőlegényemmel együtt közösen leülni édesanyámmal beszélni ezekről a problémákról még januárban, szemtől szemben édesanyám nem mondott semmi konkrétumot, csak pár nappal később váratlanul nekem kezdte el mondani, hogy mennyire helyteleníti a kapcsolatunkat. Ön szerint is helyes lenne elhalasztani az esküvőt és október helyett később megtartani, vagy mit tehetnék még én személy szerint, vagy közösen a vőlegényemmel? Hogyan tudnánk így megfelelően felkészülni a házaséletre, ha azzal kell szembenéznünk, hogy a családom nem fogad el minket? Nekem nagyon fontos lenne a családom támogatása és felőröl, hogy hallgatnom kell és hazudnom. Hogy ahelyett, hogy bármi örömöm lenne ebben az időszakban, állandóan szomorú vagyok és nem értem, mit csinálok rosszul. Valóban helytelen úgy házasodni, ha ennyire helyteleníti a családom a kapcsolatom? Érdemes ilyenkor az ő tanácsukat követni és felbontani a jegyességet, hiszen ők jobban ismernek engem? Attól is félek, hogy el se jönnének az esküvőnkre vagy pedig aznap is olyan bántó dolgokat mondanának, ami megmérgezi azt a napot. Később pedig mivel kell szembenéznünk, ha gyermeket is szeretnénk? Neki is úgy kell majd felnőnie, mint nekem, hogy állandó ellenségeskedést lát majd a családjában, és folyton valamelyik oldalt kell majd válassza, mert azt hiszi majd, ezzel fejezi ki a szeretetét? Bocsánat, hogy ilyen hosszú levelet küldtem, de nagyon fontos lenne számomra egyházi személy véleménye, segítsége is. Köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: B.
Kedves B.
Egyértelmű tanácsom, hogy kövesse a férjét. Igaz, hogy így kicsit nehezebb, hogy nem kap támaszt a saját családjától, de ez csak ideiglenes. Minden bizonnyal úgy van, ahogy Ön is sejti, hogy az édesanyja hirtelen megijedt, és tudatalatt attól fél, hogy elveszíti Önt, ő pedig magára marad. De ez így volna minden egyes esetben, bárki is volna az udvarlója. Így viszont teljesen tönkremenne az Ön élete, hiszen Önre is az vár, hogy családot alapítson, legyen saját, önálló egzisztenciája. Bármilyen fájdalmas, most ebben a lépésben a saját lábára kell állnia, és ha nem is támogatják, érdemes a jövendőbelije mellett kitartania. Ahogy hallom, ő ráadásul nagyon jól áll a dologhoz. Minden bizonnyal jó férje lesz majd. S eljön az idő, hogy a kedves édesanyja is elfogadja a helyzetet. Különösen, ha majd megjelenik az első unoka. Amihöz adjon az Isten mihamarabbi áldást! Majd pedig az újabb jövevényekhöz is, hadd legyen jó nagy családjuk a gyermekeiknek, Önöknek, és a nagyszülők is hadd örvendjenek a sok unokának!
