Valóban üdvös volna az igazságra fényt deríteni. A hamis kép, a hamis kapcsolatok mindig ártanak. Ugyanakkor nem biztos, hogy az Ön feladata ennek megvilágítása. Sőt, én szinte bizonyos vagyok afelől, hogy ebben a helyzetben Önnek nem az a dolga, hogy feltárja a nagy igazságot, hanem, hogy saját lelkében küzdjön meg vele. Vagyis lelkileg dolgozza föl, akkor lesz belőle igazán haszna Önnek, és az Ön személyén keresztül ennek a közösségnek is. Megnyugtatom, hogy ha Ön semmit sem tesz annak érdekében, hogy ez a visszás helyzet megoldódjon, előbb-utóbb úgyis fény derül az igazságra, illetve a hamisságra. Ezért Önnek nem kell tennie semmit. Azért viszont annál inkább, hogy krisztusi módon dolgozza ezt föl. Vagyis, hogy igyekezzék kigyógyulni az ítélkezésből, dolgozzon azon, hogy szívéből megszeresse ezt az illetőt, fogadja el úgy, ahogyan van, a maga hamisságával együtt. Tegyen vele jót. Ha sikerül őszintén és tiszta szeretettel közel kerülni hozzá, akkor már esetleg megnyílik majd az az ajtó is, amely az ő lelkébe bevilágít, hogy mi is a helyes út, a valóságos igazság. Nem azt mondom, hogy erre törekedjék, mert így nem volna őszinte az Ön szeretetre törekvő közeledése sem. De akár ezt is eredményezheti. Tehát, összefoglalva, fogadja el ezt az illetőt, ezt a helyzetet így, ahogy van. Ne akarja föltárni az Ön meglátását. Inkább azon dolgozzon, hogy sikerüljön megszeretni ezt az embertársát. Nem lesz könnyű, tudom, és embernek ez lehetetlen is, de Istennek minden lehetséges. Őt kérje ehhöz a lelki munkához!

Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni.

Azt gyanítom, hogy ugyanilyen formában már nem fog megjelenni. Hiszen ez az összesített imakönyv még akkor készült ebben a formában, amikor nem volt elérhető a többi szöveg. Amióta azonban Orosz Atanáz püspök atya lefordította a csaknem teljes liturgikus szövegtárat, azóta olyan imádságos könyv, könyvek megjelenését remélhetjük, amelyek ezekből bőségesebben merítenek. Tudomásom szerint az Énekeskönyv hamarosan újra megjelenik, az gyakorlatilag változatlan formában. Viszont folyamatosan készül a teljes szöveg és dallam revízió. Hogy ennek eredményeképpen mikor lesz a kezünkben teljes vagy ennek alapján részleges imádságos könyv, azt szerintem egyelőre csak egyedül a Mindenható tudja. De minden bizonnyal haladunk ebben az irányban.

Nincsen. De még lelkileg sincs hatalma az ember fölött, hacsak az ember maga be nem engedi valami módon. A sátánnak nincs hatalma fölöttünk - csak, ha engedjük.

Nem ellenkezik. Az ilyen szerződés kölcsönös segítségen alapul. Ez teljesen tisztességes és helyes. Persze, a vállalást nagyon fontos lelkiismeretesen el is végezni.

Természetesen. Mint minden becsületes tudomány. Arra azonban ügyelni kell, hogy amikor ilyen jellegű segítséget kérünk, akkor csakis hívő keresztény pszichológustól vagy pszichiáterhez forduljunk. Ugyanis nem mindegy, hogy ebben a tudományágban az illető személynek milyen emberképe van. Ha az embert nem az Isten teremtményének és képmásának tekinti, akkor bármilyen jártas is a saját tudományában, az alapvetést nem ismeri.

Sajnos igen. Vagy legalábbis megkeserítheti. Egyedül viszont nem tudja tönkre tenni, csak a gyermekével együttműködve. Tehát alapvetően nem az após/anyóson múlik, hanem a gyermekükön, a házastárson, hogy mennyire hagyja, hogy beleszóljanak az életükbe. Persze, nem könnyű ez a föllépés, ha a szülők erőteljesen, erőszakosan szólnak bele a fiatalok életébe. De a házastársnak a párja mellett kell kiállnia, nem a szülei mellett. Ez az esetek többségében egyértelmű.

Minél hamarabb. Akkor tesz vele jót a szülő, ha ráveszi, rávezeti a gyermekét, hogy álljon saját lábára: külön lakásban, külön háztartásban éljen. Ezt akár már 18 éves korától is megteheti a gyermek, de ha diplomát szerzett vagy saját kerestű állása van, akkor már mindenképpen indokolt.

Van egy apró bizonyítékunk mégis, hogy Jézus tudott írni. János evangélista mondja el, hogy a házasságtörő asszony elleni vádaskodók jelenlétében elkezdett írni valamit a porba. Egyesek föltételezik, hogy a jelenlevők bűneit írhatta. Ezt nem tudjuk, de a szöveg egyértelműen lejegyzi, hogy Jézus lehajolt és ujjával írt a porba (Jn 8,6). Mivel minden tekintetben zseni volt, nem okozott nehézséget neki sem a nyelvek tanulása, sem a betűk olvasásának és írásának elsajátítása. De tény, hogy ez csak következtetés, ezekről nincs egyéb bizonyítékunk a Szentírás alapján.

Hékás! Valami súlyos betegsége van annak a gyermeknek, hogy nem lehet elvinni a templomba? Önnek most is ott van a helye a templomban minden vasárnap. Természetesen a csöppségnek is. Lehet, nem egyszerű dolog ilyen kis lurkóval részt venni a szentmisén vagy Szent Liturgián, de ennek mindenképpen meg kell találni a módját. Egyszerű a válaszom: a gyermekkel együtt menjen el minden vasárnap a templomba, lehetőleg áldozzon is. Ha görögkatolikusok, akkor akár a kisgyermek is áldozhat. Tanácsom, hogy tanítsa meg a gyermekét az Isten szeretetére, közelségére, s miközben ezt az édesanyai feladatot végzi, közben a szíve is újra fölmelegedik Isten iránt.

Bizonyos súlyos okok indokolttá tehetik, hogy a gyermek ne ott legyen megkeresztelve, ahová a család tartozik. Ilyen volt például a kommunista diktatúra ideje. Az Ön által említett nehézséget egyáltalán nem érzem annyira súlyosnak, hogy emiatt a gyermek másutt legyen megkeresztelve. Az atya mit tanácsol? Tartok tőle, hogy ő is ugyanezt mondhatja. Az csak szép dolog, ha egy gyermek keresztelésekor minél többen ott vannak a közösségből. Hiszen a keresztelés a krisztusi közösségbe való belépés is. Ezért javasolt egyházközségi keretek között, akár vasárnapi Szent Liturgiához kötve végezni a keresztelés szertartását. S ha így van, ha sokan el is mennek, azért még nem kell mindenkit megkínálni, szó sincs róla. Lehet, megszólják Önöket, hogy nem kínáltak süteményt, üdítőt. Ez hasonló balgaság, mint amikor egyesek a temetésre még kölcsönt is vesznek föl, olyan nagy rendezvényt csinálnak belőle. Ma már alig halljuk ezt a mondást, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, pedig ma is igaz. Én legalábbis azt tanácsolom, hogy tartsák meg a keresztelőt a saját templomban.

Ha csak gondolat, és nem mondja ki, akkor el fog múlni. Ne aggódjék emiatt. Gyónja meg minden alkalommal, de különösebben nem kell rágódnia rajta. Minden bizonnyal megvannak a lélektani okai, körülményei, hogy miért alakult ez ki. Ezzel nem fölmenteni akarom, mert nyilván Ön is felelős emiatt, de nem lényeges. Bízzon abban, hogy ha kéri az Urat, akkor el is veszi Öntől. Gyakorlati tanácsom pedig, hogy amikor előjönnek ilyen gondolatok, akkor egész egyszerűen mondjon ki mást: lehet a Jézus-imát: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" De lehet mást is, a Szentírásból egy rövid mondatot. Akár ennél még tudatosabban, kereshet is egy mondatot a Szentírásból, amit majd erre fog alkalmazni. Meglátja, ilyen egyszerű módon kell ellene küzdenie és meg is lesz az eredmény. Az a küzdés, amit ezzel tölt, már az is értékesebbé teszi az életét.

Kedves Virág! Valójában ilyenkor, ezeknél a keresztvetéseknél egy kis metániát végzünk. Persze, nagyon kicsit, alig látszik a meghajlás. Vagy akár egyáltalán nem, de a bűnbánó lelkület ennél fontosabb. Tehát helyes dolog ezeknél a részeknél keresztvetéssel fejezni ki a bűnbánatunkat. A rómaiaknál nincsen ilyen imádság. Talán a szentmise elején mondott bűnbánati imából jöhetett át ez a szokás, ahol háromszor mellveréssel mondjuk: "én vétkem..." Szép gesztus ez a mellverés is. De valóban, inkább a római katolikus rítus eleme, míg nálunk a keresztvetés a szokásos. Jól teszi, tehát, ha ennél a résznél keresztet vet, de az sem ejt hibát, aki mellveréssel mondja ezt a részt.

Egy-egy atyánál más és más a hozzáállás. Van, aki időt kér, hogy megfontolja, el tudja-e vállalni. Van, aki próbaidőt javasol, néhány beszélgetés után derül ki, hogy tudnak-e jól együttműködni. Van, aki azonnal igent mond, s olyan is lehet, aki azonnal nemet - nyilván a sok elfoglaltsága miatt. Egész egyszerűen szólítsa meg, lehet akár email-ben is egy első találkozót kérni. De ha tudnak személyesen is találkozni, kérje meg rá. Azt teljesen őrá bízza, hogy később ez milyen gyakori találkozást jelentsen. Ha azzal áll elé, hogy szeretne hetente beszélgetni vele, akkor nagy valószínűséggel elutasítja. Ám az sem kizárt, hogy megismerik jobban egymást, és esetleg épp az atya javasolja a gyakori, akár hetenkénti találkozást. Leginkább havi találkozást szoktak javasolni, s ha lehet, összekötve szentgyónással. De van atya, aki teljesen különválasztja a szentgyónástól. No, ezeket nem szükséges mérlegelni. Szólítsa meg, kérjen tőle egy lelki beszélgetést, s ha az jól sikerült, akkor kérje meg, hogy más alkalmakkor is találkozhassanak. Elég egyszerű ám ez, nem kell annyira túl bonyolítani, kivált nem kell félni tőle. Csak az első lépés tűnik nehéznek. Pedig még az sem nehéz...

Ha abban a templomban szeretnék az esküvőt, akkor mindenképpen beszélni kell vele. Javaslom, hogy előbb szólítsák meg a kedvelt atyát, és tőle kérjenek tanácsot. Erre van lehetőség, hogy más pap vezesse az esküvői szertartást. Ezt általában az atyák meg szokták beszélni egymás között. De azért jó, ha a fiatalok a saját papjukkal maguk beszélnek erről a szándékukról. Például azért is, mert két atya között is feszültséget szülhet, ha nincsenek tisztázva a részletek. Esetleg - a jóindulatot kicsit hátrébb tolva - azt is gondolhatja a helyi plébános, hogy nem is a fiatalok kezdeményezése volt, hanem az a másik atya javaslata volt. S így nézeteltérést szülhet a dolog Isten két papja között. Azért, ha lehet, ezt is érdemes kerülni. Szóval, beszéljék meg a saját papjukkal is.