Egészen meglepő, hogy mi zavarhatta abban az illető hölgyet, hogy ez a jóságos ferences atya ezt a megoldást kínálta föl. Szerintem a lehető legjobbat választotta. Ilyen helyzetben, azt hiszem, semmit nem lehet mondani ennek a hölgynek. Legokosabb talán mégis azt, hogy: Köszönöm, hölgyem a figyelmeztetést, igyekszem elmenni meggyónni. Ha ezt mondja, tüstént vége a perpatvarnak. Utána aztán, amikor van alkalma, jól is teszi, ha elmegy meggyónni, az mindig jót tesz az embernek.

Kedves M! Az komoly jelzés, ha nem tud értük imádkozni. Figyelmeztetés, ami Önnek szól. Hiszen a legbűnösebb emberért, az ellenségeinkért is kell tudnunk imádkozni. Éppen azért, mert az értük mondott ima kigyógyít minket a gyűlöletből és az ítélkezésből. Első és legfontosabb feladata tehát ezen a téren, hogy próbáljon meg és tanuljon meg értük imádkozni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor semmit sem fog tudni tenni sem értük, sem a helyzet javítása érdekében. De higgye el, sikerülni fog. Elég, ha csak rászánja magát, s esetleg el is mond ezért egy Szentlélekhöz szóló imát, hogy ő segítse meg Önt ebben az imájában. Kezdje tehát az imával. Csak utána következhetnek az érvek, hogy mit is lehet kezdeni ezzel a helyzettel, ezekkel az emberekkel. Ezek pedig a következők: Önt zavarja az öltözködésük, szépítkezésük. Nagyon valószínű, hogy erről ők nem tudnak, tehát egyáltalán nem is befolyásolja őket ez az ön rossz érzése velük kapcsolatban. Így tenni sem fognak ellene semmit. De még ha esetleg meg is tudnák, megismernék az Ön rosszallását, az esetek legnagyobb többségében ez sem eredményezne semmi változást. Legalábbis ez valószínűsíthető. Ők tehát ezen a téren nem fognak és nem is akarnak megváltozni. Nincs mit tenni: Önnek kell. Persze, nem azzal, hogy beáll a sorba, és Ön is elkezdi pazarolni a pénzt a divat követésére. Ezt minden bizonnyal nem is tudná megtenni, de nem is javaslom. Hisz, el kell, hogy mondjam, én is rosszallom ezt a jelenséget, hogy a divat ekkora költekezést diktál, s lassan már nem is látszik az arc a felhordott vakolat miatt, meg sem jelenik a személyiség a fölhasznált színkavalkád sűrűjében. Tehát ne hozzájuk igazodjék, ezt én sem javaslom. De azt igen, hogy fogadja el őket úgy, ahogy vannak, olyan színesnek, amilyennek mutatkoznak. Hiszen az Isten is elfogadja őket. Ez a legfőbb érv. Ha az Úr nem küldi ki őket a templomból, akkor nekünk sincs jogunk, egyszerűen nincs jogunk másként ítélni fölöttük. Sokat segít még a másik ember másságának az elfogadásában a saját bűneink, saját gyöngeségeink ismerete. Ha igaz bűnbánatot tart, akkor hangsúlyosabb lesz majd saját bűnbánatának szükségessége, az Isten irgalmára való rászorultsága, mint ezeknek az asszonytársaknak a viselkedése. És még egy lépés. Ha azt veszi észre önmagán, hogy zavarják ezek az emberi megnyilvánulások, akkor fordítsa tekintetét inkább az Istenre. Ott nem fogja csalódás érni. Legyen fontosabb Önnek az Isten, mint az emberek, inkább őrá figyeljen, mint rájuk. Amikor hajlamosak vagyunk ítélkezni, akkor ez annak is a jele, hogy a hitben felszínesek vagyunk. Szálljunk le mélyebben a szívünkbe, ahol Isten lakik, s onnan a mélységből már valóban csak az Isten látszik és nem az emberek a maguk cicomáival.

Javaslom, hogy keresse föl az Önhöz legközelebb található görög atyát, és beszélgessenek el. Ő majd segíteni fog Önnek. Vagy ha ez bármilyen nehézségbe ütközik, akkor írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre.

Kedves Testvérem! Igen, tudom, a betegség iszonyú teher. Akkor is ha nekem magamnak kell hordoznom, de néha még rosszabb, ha tehetetlenül látom, hogy valamely szerettem szenved kegyetlenül. Mit is tehet ilyenkor az ember? Nagyon fontos alapelv, hogy a szenvedés, bármilyen hatalmas is, nem távolíthat el az Istentől, az imádságtól, a Szent Liturgiától, az Eucharisztiától. Időlegesen talán megérthető. De sokkal inkább azt hangsúlyozom, hogy nem szabad hagyni ezt a hangot eluralkodni magamban. Ez maga a kísértőnek a hangja, amely fölhasználja a testi-lelki gyöngeségemet, és ebben a sebzett állapotomban vesz rá arra, amire mindig is szeretne, hogy hagyjam el at templomot. Ha elhagyom a templomot, az imát, az Eucharisztiát, akkor még gyöngébb leszek. Következésképpen épp a gyógyulásom miatt fontos, hogy továbbra is kapaszkodjam ebbe az isteni erőbe.

Ez a helyzet rendkívül nehéz, s a kérdésére is nagyon nehéz választ adni. Jó válasz nincs is. Minthogy jó megoldás sem. Mindenképpen mindenki sérül. Ha az édesanya oldaláról nézem, akkor a legkedvezőbb az lenne, ha a gyermekének az apja ott volna mellette. De valószínű, hogy sohasem lesz boldog az a férfi, aki a papságát ilyen módon, egy felelőtlen és bűnös lépése miatt elveszítette. Az Egyház megpróbálja irgalommal kezelni ezeket a helyzeteket. Ha a pap kéri a laicizálását (papi szolgálatából való elbocsátását), akkor azt általban megadja a papi ügyekért felelős kongregáció. De ez mindig sok évbe telik. Ugyanis sohasem szabad elkapkodni ezeket a lépéseket. A papságra legalább 6-7 évig készül az ember. Sajnos egy ballépés nagyon rövid időn belül megtörténhet, de ez még nem egyenlő azzal, hogy a pap föl is akar hagyni a szolgálatával. Tehát egy ilyen végleges döntést sem szabad túl gyorsan véglegesíteni. A másik oldalról megközelítve, ha a pap, eredeti, talán gyermekkorától táplált hivatásában szeretne megmaradni, nyilván ott marad a súlyos lelkiismereti teher, hogy neki gondoskodnia kell egy gyermekről és bizonyos mértékig a gyermek édesanyjáról is. Ebben az esetben azonban semmiképp sem tanácsos szoros kapcsolatot tartani, mert akkor mind a három szereplő élete megnyomorodik. A gyermeknek nem lesz igazi édesapja, az édesanyjának ez a férfi sohasem lesz igazi társa, a papnak nem lesz nyugodt, terhektől mentes papi élete. Jobb, ha végérvényesen lezárják a kapcsolatot, és a gyermek édesanyja, már egy gyermekkel, de új életet kezd. Hosszú távon mindenképpen ez tűnik jobb megoldásnak. Természetesen ilyenkor is megmarad az anyagi kötelezettsége az adott papnak.

Igen, létezik ilyen parapszichológiai jelenség. Egyes emberek rendelkeznek ilyen képességgel. Az én véleményem az, hogy legjobb nem élni ezzel az adottsággal, nem használni, mert nagyon sok kockázatot hordoz magában. Maga a jelenség sem világos, hogy csupán pszichés adottság, vagy már ebben is vannak jelen szellemi erők. De ha csupán emberi képesség volna is, a legtöbb esetben, amikor elkezd vele élni az ember, akkor hamar belefut ezeknek a szellemi erőknek a markába. Hiszen lehetséges velük kapcsolatba kerülni, különböző dolgokat elérni, de ettől kezdve az már csak látszat, hogy az ember a kezében tartja a dolgokat. A szellemi erők összehasonlíthatatlanul hatalmasabbak nálunk. Azokat nem lehet ilyen vagy olyan bűbájos praktikákkal kézben tartani, szolgálatunkba állítani. Aki egyszer elkezd foglalkozni velük, az pillanatok alatt a hatalmukba kerül, s onna szabadulni csak nagy küzdelmek árán, bűnbánat, böjt, szentségekkel való élet útján, vagyis csak Krisztus segítségével lehet. Nem szabad belemenni ezekbe a veszélyes játékokba. Önnek nincs ezzel különösebb feladata. Nem is kell, hogy zavarja Önt az ismerősének ez a képessége. Kérdésére összegzésül ezt tudom válaszolni: igen, létezik ilyen jelenség. Maga a jelenség nem áll szemben az Egyház tanításával. De a fentebb vázolt figyelmeztetéseket mindenképp érdemes megfontolni.

Ilyen jelenség miatt nem maradhat el valaki az Eucharisztiától. Én úgy tudom, hogy a római katolikusoknál glutén mentes ostyával lehet áldozni, aki ezt kéri. Igaz, akár az is lehetséges volna, hogy Szent Vérből áldozzon meg valaki. De megértem a plébánost, aki vonakodik ezt bevezetni, mert akkor esetleg indokolatlanul többen is kérhetik ezt a különlegességet. Mégsem kérhet orvosi papírt azoktól, aki ezzel a kéréssel állnak elő. S nem is való az Eucharisztiához, hogy az ember követelésekkel lépjen föl. Elsősorban lelkileg és csak másodsorban gyakorlatilag orvoslandó ez a helyzet. Mindenképpen meg kell beszélni a lelkiatyával és annak a tanácsait követni. Nem helyes ezt az embernek saját magának megoldani, s azt a megoldást követelni a plébánostól. Tehát javaslom az illetőnek, hogy keressen föl egy olyan lelkiatyát, akiben megbízik, akinek meg tud nyílni. Lehetőleg szent gyónásban mondja el neki ezt a nehézségét. Ő pedig majd fog tudni valamilyen tanácsot adni. Hiszen többféle megoldás is van.

Kedves D.! Nagyon nehéz erre bármit is mondani. Hisz leginkább az Édesanyjával vagy legalább az Édesapjával kellene beszélni. Talán annyit megtehetnek, hogy megszólítanak egy atyát, a helyi plébánost vagy másik elérhető atyát, aki megpróbál beszélni vele, velük. Hisz az Édesapjának is van némi része abban, hogy ez a súlyos helyzet kialakult. Valóban az imádság a legtöbb, amit tehetnek, s kérése szerint én is csatlakozom Önökhöz ebben. Még esetleg azt is megtehetik, hogy a gyermekek közösen írnak egy levelet az Édesanyjuknak. Ebben leírják, hogy tudnak a dologról, leírják, hogy ez mennyire fáj Önöknek, és kérik, hogy változtasson a magatártásán. Általában nem javasolják közvetlen személyes kapcsolatokban a levél formát, de vannak kivételes esetek, ez talán most az. Ebben a levélben közösen meg tudják fogalmazni gondolataikat, melyeket élő szóban esetleg nagyon nehéz volna kifejezniök. A levél forma abban is segít, hogy érzékelheti az Édesanya, hogy ez mindenkinek rossz, hogy ez tarthatatlan. Persze, nyitottnak kell lenni arra is, hogy utána pedig ezt élő szóban meg is beszéljék. Akár az erre való készségre is kitérhet a levél. De beszélhetnének az Édesapjukkal is - javaslom, szintén inkább közösen - hogy ezt Önök mennyire rossznak tartják, s kérik is az együttműködését az áldatlan helyzet megváltoztatatásában. De mindenekelőtt az ima. Ebbe én is besegítek.

Drága Édesanya (vagy Édesapa)! Hogy is gondolhatná, hogy ez bűn? Alig van szebb és alkalmasabb helye ezeknek az énekelt imádságoknak, mint a gyermekünk elringatásakor. Aki ebben nő föl, annak mélyen a lelkébe gyökerezik az ima ereje és szépsége, nem kevésbé az Isten iránti bizalom. Önnek is és más szülőknek is csak javasolni tudom, és bíztatni arra, hogy gyermekeiknek minél többet énekeljenek imádságokat. A görögkatolikus szülőknek pedig még azt, hogy ezek lehetőleg minél nagyobb számban liturgikus énekek legyenek, mert azok a legmélyebbek, legtartalmasabbak, azokból tanul a legtöbbet a gyermek.

Egy másik helyen, Szent Máté evangéliumában ezt olvassuk - ugyanennek a példabeszédnek a tanulságaként: "Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak" (Mt 22,14). A Szent Lukács fogalmazta részben erősebb kifejezést találunk, de az értelme ugyanaz. Nem egyforma a köre a meghívottaknak és azoknak, akik ezt a meghívást el is fogadják. Máskor is találunk olyan szóhasználatot, amely a keleti ember túlzásának tűnik. Például éppen az említett rész után beszél arról Jézus, hogy "aki nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,25). Aki ezt szó szerint akarnáná értelmezni, az akár azt is kiolvashatja, hogy Jézus gyűlöletre szólít föl. Erről természetesen szó sincs. Viszont nagyon nyomatékos kijelentés ez, amelyet mélyen meg kell érteni és megfogadni. Nem babra megy a játék! Ha "kevesen vannak a választottak" vagy azt halljuk, hogy a meghívottak közül "senki sem"... jut be, ez nagyon komoly figyelmeztetés, hogy senki sem bízhatja el magát, senki sem lehet biztos a saját üdvösségében, senki sem hivatkozhat az elhivatottságára, vagy bármilyen más isteni ajándékra. A kegyelem mindig ingyenes, ugyanakkor a mi erőfeszítéseinknek mindig tőlünk telhetően teljesnek kell lennie. Alázattal teli bűnbánat és megrendíthetetlen bizalom - számomra ez az egyik legfőbb üzenete ennek a mondatnak.

Ha az idézett mondatokat csak önmagukban és a mai szóhasználatunk szerint szemléljük, akkor bizony meglepő érzést támasztanak bennünk, hiszen azt sugallják: Jézus azért mondta a példabeszédeket, hogy a hallgatók meg ne térjenek. Éppen ezért szükséges, hogy az értelmezésnél több szempontot is figyelembe vegyünk: 1) Mindenekelőtt érdemes nagyobb összefüggésben, vagyis az evangélium egészét szem előtt tartva értelmeznünk (Ez egyébként alapvető követelmény a Szentírás minden egyes mondatának a magyarázatánál). Márpedig az evangéliumok nem hagynak kétséget afelől, hogy Jézus küldetésének célja az emberek megtérítése és üdvözítése volt. Ezt a tényt jól mutatja az, ahogyan Jézus megkezdte tevékenységét: "Ekkor kezdte Jézus mondani és hirdetni: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa" (Mt 4,17; vö. Mk 1,14-15; Lk 19,10). 2) Jézus arám nyelven tanított. A "példabeszéd" főnévnek megfelelő arám szó (mathla) több értelmű. Jelenthet szemléltető beszédet, de "rejtélyt" is. Ha ez utóbbi kijelentést vesszük alapul, akkor Jézus mondása a következő értelmet kapja: A tanítványok, a Jézusba vetett hitük miatt, ismerik Isten országának titkát, vagyis azt, hogy Isten uralma Jézus működése által már megtapasztalható valóság. A kívülállók számára, vagyis azoknak, akik nem tartoznak a tanítványok körébe, mindez rejtély marad. Amíg valaki közömbösen vagy elutasítóan viszonyul Jézushoz, addig számára Jézus tanítása csupán rejtélyes valóság. 3) Az idézett mondatok vége ("nézzenek, de ne lássanak...") Izajás könyvéből vett idézet, amely nyomatékosító szerepet tölt be. A "kívülállók" magatartása (közömbösség, kétely, elutasítás) lényegében az Iz 6-ban leírtaknak felel meg. Az izajási idézetet bevezető "hogy" szócska nem szükségképpen célhatározói értelmű. A következményt is kifejezheti ("úgyhogy"). Mivel a kívülállókból hiányzik a nyitottság, ezért (bár látnak és hallnak) képtelenek megérteni Jézus tanítását.

Naponként más és más: Hétfő: Róm 14,6-9 Jn 5,17-24 Kedd: 1Kor 15,39-45 Jn 5,24-30 Szerda: 2Kor 5,1-10 Jn 6,35-39 Csütörtök:1Kor 15,20-28 Jn 6,40-44 Péntek: 1Kor 15,47-57 Jn 6,48-54 Szombat:1Tessz 4,12-17 Jn 5,24-30

Javaslom, hogy keresse föl az Önhöz legközelebb álló görögkatolikus atyát. Vagy esetleg írjon személyesen a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre.

Igen, a gyászban nem ritkán előfordul, hogy az ember fájdalmában éppen az ellen fordul, aki legjobban szereti őt. Ez nem tudatos döntés, nem igazi szembefordulás, hanem épp annak a jele, hogy ebben a nehéz lélektani helyzetben éppen az jut eszünkbe, akitől a létet kaptuk. Nem is igazi hitválság ez, mint inkább érzelmi hullámzás. Miként arra Ön is utal, hogy ebben az érzelmi viharban az önvád is jelen van. Tehát az ember azt sem tudja, kire haragudjék, önmagára vagy a Jóistenre. Ilyenkor legnehezebb a szentgyónás, mert ebben az érzelmi zűrzavarban az ember azt sem tudja hányadán áll Istennel, önmagával, embertársaival. Ilyenkor - lelki szempontból - a tanács az imában való kitartás. Amit addig tett végzett az ember, azt nem kell elhagyni. Az imádságnak megvan ez az értelem alatti, inkább értelem mögötti vonala, amely mélyebben érinti az embert, noha az értelem akár még ellenkezhet is vele. Lehet, hogy lázadozom Isten ellen, mégis hozzá fohászkodom, megmaradok az imában, a szentáldozásban. A szentgyónás helyett lehet lelki beszélgetést kérni az atyától, s ebben pedig ő megmondja, hogy annak végén föloldozza-e, egyáltalán van-e szükség föloldozásra, mert könnyen kiderülhet, hogy nem bűn az, ami nyomasztja, hanem a nehezen földolgozható érzelmi válság. Jó eszköz még ilyenkor a Jézus-ima, egyetlen, sokat ismételt fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Ennek gyakori ismételgetése, akár kiáltásszerű használata nagyon erős gyógyító hatással bír. Jelen van benne a megszorultság, a szükség, amelyben az ember Istenhöz fordul, de a bizalom is. A sokszori ismétlés - itt is az értelem alatti, értelem mögötti tevékenységet bekapcsolva - hozzásegíti az embert, hogy mintegy kapaszkodónak használja az imádságot, hogy az érzelmi viharok el ne sodorják.

Hosszú időn át a megújított Káldi féle Biblia fordítást használtuk mind a Szent Liturgia újszövetségi szövegeihöz, mind az egyéb szertartások ószövetségi szövegeihöz és a zsoltárokhoz. Ez ma már kiveszőfélben van. Az Evangéliumot a Szent István Társulat által kiadott szöveg alapján egy szakértői bizottság igazította a görög kiadásokhoz. Ez jelen pillanatban ideiglenes elfogadást kapott a Szentszéktől. A zsoltárfordításunkat Orosz Atanáz atya fordította, ez már véglegesen jóváhagyott saját liturgikus szöveg. Folyamatban van a Szent Liturgián használt Apostolos könyv kiadása, amely az Apostolok Cselekedeteit és Szent Pál leveleit tartalmazza napokra lebontva. Ennek alapja a Simon László féle új fordítás lesz. Az ószövetségi parímiák (vecsernyei olvasmányok) szintén Orosz Atanáz atya liturgikus fordításából valók.