Kedves Lelki Atya! Római katolikus lány vagyok,
...
Mivel még mindig egy társaságban mozgunk, néha találkozunk, fontos lenne számomra, hogy tényleg meg tudjam neki bocsájtani őszintétlenségét. A barátsága szintén fontos számomra, mert mindezek ellenére értékes, és jó keresztény embernek tartom. Mit tegyek, hogyan viselkedjek? Kérem, hogy levelemet ne közölje teljes terjedelmében. Előre is köszönöm a válaszát, és Isten áldása kísérje emberfeletti munkáját
Úgy sejtem, hogy bizonyos időre van szükség ahhoz, hogy a lelkében ezt az érzelmi sebet kezelni tudja. Ezért nem teszi rosszul, ha erre az időre kerüli ennek a fiatalembernek a társaságát, legalábbis a közvetlen közelségét. Emiatt nem kell más közösségbe mennie, vagy valóban fizikailag kerülni, hogy ne is találkozzanak. Csupán tartózkodást javaslok, nem kell vele beszélgetnie. Ha netán ő kezdeményezi, akkor is nyugodtan, néhány kedves szó után kitérhet előle. Azért is gondolom, hogy erre szükség lehet, mert valószínűnek tartom, hogy ezt a rövid életszakaszt ő másként éli meg, mint Ön. Számára egy próbálkozás volt, ami nem jött össze, vélhetően az érzelmeiben nem vert túl nagy vihart, vagy ha igen, az már hamarabb lecsendesült. Úgy látom, hogy Ön nagyon jól állt ehhöz a helyzethöz. Legyen még egy kis bölcsessége, türelme, hogy a kapcsolatuk - az Ön érzelmi életében is - végképp nyugvópontra jusson. Később minden bizonnyal újra jó kapcsolatba fognak kerülni, de ahhoz most még egy kis gyógyulási időszakra van szükség.
Kedves Lelki Atya!
33 éves nő vagyok és egyszer voltam szerelmes életemben. De az a férfi elhagyott 2 évvel ezelőtt, azóta megnősült, gyermeke születik.
Én próbáltam tovább lépni, ezért dacból megismerkedtem jelenlegi párommal, aki nagyon szeret engem, de én őt annyira nem, mint a korábbi páromat. Tudom, hogy nekem az előző volt az igazi, szerintem annyira már nem is fogok senkit szeretni.
Jelenlegi párommal is jól érzem magam, ragaszkodó, rendes, kedves, tanult fiú, jár velem a templomba, erős barátságot érzek iránta. Jó szeretve lenni, de elégséges-e?
Megkérte a kezem. Menjek hozzá feleségül?
Ez a második fiú a hónapokig tartó, teljes depresszióból mentett ki, mindig felvid?t és a kedvemben jár. Biztosan az Isten küldte. Családot is szeretnék, gyermekeket.
De minden nap gondolok az előző páromra és arra a nagyon jó érzésre, amit 3 éven keresztül átéltünk. És szégyellem mondani, de gyűlölöm a nőt, akit helyettem feleségül vett. Nem kellene már ő nekem újra, mert megbocsáthatatlan, ahogy ő elhagyott, de egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a hiányát. És hiába imádkozom Istenhez "agymosásért". Azt is szégyellem mondani, hogy azt kívánom, bárcsak elválnának.
Lelki Atya!
Kértem az Istent, hogy szabaditson meg a nagy szomorúságomtól és küldjön valakit. Arra viszont nem számítottam, hogy nem leszek szerelmes, pedig már második éve járunk. Ráadásul egy távolabbi városba is el kell költöznöm miatta, amit nem nagyon szeretnék.
Lelki Atya, szabad így házasodni? Vagy egy jó házasságnál a szeretet, tisztelet, barátság értékesebb, mint a szerelem és a vonzalom? Egyedül és terméketlenül viszont nem szeretném leélni az életemet.
Előre is köszönöm segítő szavait!
Ön nagyon szerencsés ember. Pontosabban, Önt nagyon szereti az Úr, és különleges módon segíti. Ezt észre kell vennie. Nagy segítséget kapott, s közben méltatlankodik, hogy nem pont úgy kapta, mint remélte, mint szerette volna. De ezzel nem csak azt akarom mondani, hogy ha az Úr kicsit alá is lőtt a kívánságának, azért örüljön neki, hanem, hogy igyekezzék megérteni, hogy mi az, amit kapott, miért mást, miért másként, mint ahogyan gondolta. A szerelem fiatal korban - persze, néha később is - egyszerre csak megjelenik, lángol, szárnyalásra késztet. De ez még nem minden. Erre nem lehet egy házasságot alapítani. Ha ezt nem kíséri a szeretetben való tovább fejlődés, akkor garantált a házasság megromlása, bármily lángoló is volt a kezdeti szerelem. Igen, Önnek most az a feladata, hogy tanuljon meg szeretni, elfogadni és örülni. Azt megértem, hogy kéri az "agymosást", hogy az Úr egyszer csak vegye el a szívéből a gondolataiból a régi szerelmet. De ezen Önnek is dolgoznia kell. Kérje továbbra is, de ne legyen ebben türelmetlen. Ha Ön dolgozik azon, hogy az új barátját, vélhetően jövendőbeli házastársát önzetlenül szeresse, a házasságukra felelősen készüljön, tervezzék közösen a családjukat, akkor, higgye el, ez a tüzes emlék szépen lassan elhamvad. Egyre világosabb lesz, hogy ez már csak kísértés, amellyel a gonosz tönkre akarja tenni az életét. Hisz hideg fejjel Ön is tudja, hogy annak már semmi távlata, semmi reménye nincsen. Sőt, azt is elég jól érzékeli, hogy ez a régi szerelem már lassan gyűlöletté válik. Ez is árulkodó, nem? Ez volna az Isten akarata? Aligha. Örüljön tehát az ajándéknak, hogy igen hamar kapott egy udvarlót, aki szereti Önt. Hogy úgy mondjam, lehetne ennél még sokkal rosszabb is, s akkor is lehetséges volna, hogy házasságot kössenek. Ebben az új kapcsolatban jóval nagyobb szerepet kap a felelősség, de még inkább a szeretetben való tudatos növekedés, amely hosszú távon a jó házasság alapja lehet.
Kedves lelkiatya! Isten mikor bocs?tja meg a hal?los bűnt? Amikor magamban megb?nom? Amikor meggyónom? Vagy amikor az elégtételt is elvégeztem? Köszönöm.
A megbocsátás pillanatát aligha lehet megragadni. Ez az embernél is így van, - ritka kivételtől eltekintve - az ember nem egy szempillantás alatt bocsát meg, hanem ehhöz hosszas folyamatra van szüksége. Még ha ez aránylag gyorsan is megy, hisz van, aki nem haragtartó, egészen könnyen megbocsát, de még neki is van szüksége bizonyos időre, hogy teljesen eltűnjön belőle a neheztelés.
Persze, a Mindenható Istennél egészen más ok miatt megragadhatatlan a megbocsátás pillanata. Neki ehhöz nincsen szüksége időre, az Ő cselekvései időn kívüliek. Már akkor megbocsát, abban a pillanatban, amikor az ember első bűnbánó gondolatával hozzá fordul. Sőt, már előbb is, mert mintegy várja, hogy az ember a bűnbánatával mikor válik alkalmassá és képessé arra, hogy az Istennek ezt a már jól előre elkészített bocsánatát be tudja fogadni.
Ugyanakkor arra sem kell törekedni, hogy megérezzem a megbocsátást. Van, amikor megérzem, van, amikor nem. Nincs szoros összefüggés az én belső érzetem és az Isten teológiai cselekedeti között.
Így nem tudok a kérdésére válaszolni, nem tudom, hogy melyik pillanatban történik meg a megbocsátás. Válaszul inkább annyit mondok, soha ne halogassuk sem a bűnbánatot, sem pedig a jóvátételt!
Jézusban szeretett Lelkiatya!
Mettől-meddig kell a szertartást végző atyának szigorúan az oltárnál maradnia Krisztus mellett?
Ezt azért is kérdem, mert megtörtént, hogy a padokban egy hívő az Úr felmutatás alatt hirtelen rosszullét miatt elájult és a miséző pap nem mozdult el, hanem közénk küldte az egyetlen ministránsát segítségül. Lehet, hogy épp az előírások miatt?
Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Nem lehet mindig mindent előírni. A papnak a Szent Liturgia során mindig meghatározott helye van. Ez nem jelenti azt, hogy onnan nem mozdulhat el egy tapodtat sem, de mégis törekednie kell arra, hogy a Szent Liturgiát méltósággal, szépen, az előírt rendnek megfelelően végezze. Vannak kivételek, vannak rendkívüli helyzetek. Ekkor a papnak személyesen kell eldöntenie, hogy mit tesz, az előírásokat követi vagy attól a szükséghelyzet miatt eltér. Ha valaki rosszul lesz a templomban, a jelenlevő híveknek kell elsősorban cselekedniök, s nem a paptól várni a helyzet megoldását, aki az oltárnál áll, akinek nem volna szabad megszakítania a liturgia menetét. Ismétlem, lehetnek kivételek. Az Ön által említett helyzetben az atya szerintem a lehető legjobban járt el, mert megpróbált segíteni, de fölmérte, hogy nem biztos, hogy neki kell otthagynia a szent cselekményt, hogy orvosi vagy egyéb segítséget adjon.
Kedves Lelkiatya!
Egy kevésbé lelki kérdést tennék fel, de kíváncsi lennék a válaszra: miért háromajtós a legtöbb gyóntatószék? Két ember úgysem tudja használni egyszerre... Válaszát előre is köszönöm.
Azokon a helyeken szokott két ajtós gyóntatószék lenni, ahol elég sok a gyónó, s általában két sorban is állnak, hogy odajussanak az atyához. Ilyenkor az a rend, hogy egyszer az egyik oldalról, másszor a másik oldalról lépnek be. Így a bent ülő atya számára is egyértelmű az érkezők rendje. Adná Isten, hogy sok ilyen gyóntatószékre legyen szükség.
A keleti egyház gyakorlata inkább az, hogy nem gyóntatószékben, hanem az ikonosztázion Krisztus ikonja elé állva végzik a hívek a szentgyónásukat. Sokféle gyakorlat létezik.
Tisztelt Lelkiatya! 18 éves vagyok római katolikus. Az imával kapcsolatba kérnék tanácsot. Én általában különböző módon imádkozom, tehát van amikor zsolozsmát, van amikor kissé karizmatikus imákat, van amikor pedig saját szavaimmal, és ezeket sokszor vegyítem, tehát van amikor egy imádság során kétfélét is mondok. De az a baj hogy elrontottnak érzem az imaéletem, mert van amikor nem imádkozom, mert sok a dolgom, vagy épp nem vagyok olyan lelkiállapotban, általában 3-4-szer szoktam de van amikor csak egyszer, és ekkor lelkiismeret furdalásom van ,hogy elhanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat, és úgy érzem késő elkezdeni mindent,
Mit gondol erről, és mit tanácsol?
Válaszát előre is tisztelettel köszönöm
Ezek fontos kérdések, köszönöm, hogy megfogalmazta.
Az imádságban egyik legfontosabb elem a kitartás. Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18,1). Az imádság nem függhet a hangulatomtól vagy lelkiállapotomtól. Legalábbis törekedni kell arra, hogy minél kevésbé függjön. Ennek érdekében azt szokták tanácsolni, hogy legyen meg az a napi "ima adag" (bocsánat a méltatlannak tűnő kifejezésért!), amelyet mindenképpen megtart az ember, amit soha nem hagy el. Ez az adag lehet egészen különböző mértékű. Van, akinél napi egy-két óra, van, akinél napi egy-két perc. Úgy sejtem, hogy az Ön esetében ez a kettő között, valahol félúton van. Ennél adott esetben imádkozhat többet, amikor jólesik, amikor teheti, de kevesebbet nem, bármilyen fáradt vagy kedvetlen.
A másik fontos elem az imádságban a figyelem. Figyelmetlenül imádkozni valóban méltatlan dolog. Joggal van ilyenkor az embernek lelkiismeret furdalása. Ugyanakkor, mondjuk ki, a legtöbbször mégis beleesünk ebbe a hibába. Ezt a gyöngeségünket az Úr is nagyon jól ismeri. (Senki ne gondolja, hogy emiatt szemrehányást tesz nekünk!) Törekedjünk tehát rá, de semmi vész, ha nem sikerül. Az a fontos, hogy ilyenkor, emiatt ne hagyja abba az ember az imát.
A harmadik, amit még mondhatok, a rendszeres gyónás. Mit említettem, joggal lehet lelkiismeret furdalásunk, ha nem elég odaadó az imánk. De emiatt nem kell aggódnunk, csak a rendszeres gyónással tartsuk életben a bűnbánatunkat, s egyszersmind a bizalmunkat, hogy az Úr mindig megbocsát, sohasem neheztel, a legkisebb törekvésünket is nagy örömmel és szeretettel fogadja.
Kedves Lelkiatya! Tud-e ajánlani olyan rövid, megerősítő fohászokat, melyek egy adott (élet)helyzetben történő helytállásomban megerősítenek, illetve "visszabillentenek" az istenbizalom, életbizalom, és korábbi elhatározásaim irányába? Alaptermészetem szerint szétszórt figyelmű vagyok és hullámzó önbecsüléssel, hangulatváltozásokkal küzdök nap mint nap a munkámban és magánéletemben egyaránt. A "felszínen maradás" mindennapos küzdelem számomra, ahogyan minden bizonnyal sok más embernek is. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: "Ladislaus"
Kedves "Ladislaus"!
Nagyon helyesen fogalmazta meg a kérését. Abban az élethelyzetben, amiben van, valóban ez a legjobb imamód, a rövid megerősítő fohászok ismételgetése. Olyan ima, amely nem a szövegének szépségén, tartalmán, körülményein múlik, hanem egészen lecsupaszítva, leegyszerűsítve sallangok nélkül közvetíti a kegyelmet. Igen, most pontosan erre van Önnek szüksége. Hogy erre ráérzett, hogy éppen ezt kérte, már ez is kegyelem, annak jele, hogy figyel Önre az Úr, tanítgatja, vezetgeti. Már ezért is legyen hálás.
Viszont éppen emiatt az egyszerűség miatt nemigen lehetséges kívülről megmondani Önnek, hogy melyik a hatékony imafohász. Mert nem a megnevezett fohász tartalma, szavainak összeállítása adja a hatékonyságot, hanem a mód, ahogyan kimondja, a szív állapota. Kézenfekvő, hogy az ősi Jézus-imát javasoljam, amely közel kétezer éven át adott megerősítő támaszt a szent atyáknak: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" De lehet más is, mondom, nem a szavak tartalmában van a lényeg. Bár kétségtelen, ezek itt nagyon erősen megszentelt szavak, a bibliai eredete és a sok ezer imádkozó használata egészen fényesre csiszolta. De mondom, lehet más is.
Ne a felszínen akarjon maradni. Ne az emberek elvárásainak akarjon megfelelni. Élje az életét bátran Krisztusban! Fogadja el önmagát, fogadja el ezt a hullámzó hangulatát! Tudom, nem kellemes, de ez is lehet áldás, ne ellene akarjon küzdeni, hanem vele, ennek segítségével. De a rövid fohászok mondogatása segítségére is lesz ebben. Ha nem ezt a Jézus-imát mondja, hanem valami mást, akkor is lehetőleg legyen benne a segítségkérés: Segíts, Jézusom! Könyörülj rajtam, Uram! Ments meg, Uram! Ez mind olyan kimondott szó, amely kifejezi a rászorultságot, de egyben kifejezi a bizalmat is, hogy az Úr valóban tud segíteni. Tehát nem rémüldözve kell ezeket ismételgetni, hanem nyugalommal, bizalommal. Az Úr mindenható és szereti Önt. Ez a két igazság teszi helyre az Ön életét.
Kedves Lelkiatya!
Gábor vagyok, 35 éves. Három hónapja pánikrohamok, halálfélelem, szívpanaszok (melléütések) stb kínoznak. Szeretném megtalálni a Társamat, Hivatásomat. Szeretném megtalálni Jézust és az Egyházat. Rengeteg dolgot kellene bepótolnom és helyrehoznom, nem is tudom hol kezdjem. Szeretnék testben-lélekben egészséges lenni és teljes Életet élni. Kérem, ha nem nagy teher, emlékezzen meg rólam imáiban, szentmiséjében. Köszönöm!
Kedves Gábor!
Mint kérte, imádkozom Önért. Annyit teszek még hozzá, hogy ne féljen és ne kapkodjon. Mindenekelőtt Jézussal és az Egyházzal erősítse meg a kapcsolatát, s Tőle kérje, hogy az életén, a kapcsolatain is legyen áldás. Ha hittel és bizalommal kéri, meg fogja kapni. Én is erre kérem Őt.
Kedves Lelkiatya!
Úgy tudom, hogy az Ortodox Egyházban Szent Ágostont nem tisztelik szentként. Ez igaz? Ha igen, mi ennek az oka?
Válaszát előre is köszönöm. Roland
Kedves Roland!
Ez így aligha állítható. Amennyire én tudom, a szentségének kérdését sohasem vitatták. Ezen a címen például ikon is található róla: https://hu.pinterest.com/pin/302515299952042708/
A kegyelemtani szemléletével sokat vitáztak, de nem csak az ortodoxok. De ez - amennyire én tudom - nem érinti a szentségi tiszteletét.
Kedves lelkiatya!
Az egyik régi ismerősöm múlthónap elején ismerkedett meg egy tőle 8 évvel fiatalabb lánnyal egy hét után bemutatta a barátainak is. A fiatalember a szomszéd városban dolgozik és véletlenül a munkahelye előtt sétáltam el és a telefonomon egy nem fogadott hívást kaptam. Majd kérdőre vontam hogy ő hívott e a munkahelyi telefonszámon. Azt mondta hogy ő nem tud róla biztos a kolleganői hívtak fel és megkérdeztem tőle hogy honnan tudják a telefonszámomat és úgy gondoltam hogy csak neki lehet meg a számom és azt mondta hogy a kolleganői azt akarták hogy menjek be az irodába de ő nem dolgozott aznap. Miért tagadta le hogy nem ő volt? Nem veszi komolyan a párját?
Keveset kell foglalkoznunk azzal, hogy ki mit miért csinál? Ezzel ugyanis önkéntelenül is eltereljük a figyelmünket arról, hogy mi mit miért csinálunk. Márpedig ez ezerszer lényegesebb. Szerintem ne rágódjék azon, hogy ez az illető milyen viszonyban van a párjával, azzal meg végképp nem, hogy mikor kit és miért hív telefonon. Ha Önnek volt fogadatlan hívása, azzal se sokat törődjék. Ha fontos, majd újra hívják, ha nem, kár vele foglalkozni. Így sokkal egyszerűbbé válhat az életünk, ha önmagunkra figyelünk, hogy tetteinkben Krisztust kövessük, s nem mások tetteit elemezzük, értékeljük.
Tisztelt Atya!
A hivatalos latin katolikus katekizmusban az Egyház 5 parancsolata így hangzik.
2042 Primum praeceptum (? Diebus Dominicis ceterisque festis de praecepto Missam audire et ab operibus servilibus vacare ?) a fidelibus exigit diem in quo resurrectio Domini commemoratur, necnon praecipuas liturgicas festivitates quae Domini, beatae Virginis Mariae et sanctorum honorant mysteria, sanctificare, imprimis eucharisticam participando celebrationem, in qua communitas congregatur christiana, atque ab illis requiescere laboribus et negotiis quae talem horum dierum sanctificationem possint impedire. 265
Secundum praeceptum (? Peccata saltem semel in anno confiteri ?) ad Eucharistiam praestat praeparationem per receptionem sacramenti Reconciliationis, quod opus conversionis et veniae prosequitur Baptismi. 266
Tertium praeceptum (? Eucharistiae sacramentum saltem in Paschate recipere ?) minimum praestat in corporis et sanguinis Domini receptione in conexione cum festis Paschalibus, origine et centro liturgiae christianae. 267
2043 Quartum praeceptum (? Diebus ab Ecclesia statutis ab esu carnium abstinere et ieiunium servare ?) tempora tuetur asceseos et paenitentiae quae nos ad festa praeparant liturgica et ad acquirendum in nostros instinctus dominium et cordis libertatem. 268
Quintum praeceptum (? Ecclesiae necessitatibus subvenire ?) enuntiat, fideles praeterea obligari ad subveniendum, singulos secundum suam facultatem, materialibus Ecclesiae necessitatibus. 269
A Magyar Katolikus Katekizmusban ez szerepel:
Az Anyaszentegyház Ötparancsolata
1. A vasárnapot és az ünnepeket szentmisével és munkaszünettel szenteld meg!
2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg!
3. Évente gyónjál és legalább húsvéti időben áldozzál!
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon
neveld!
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!
Mi az oka annak, hogy a házasságkötés és gyermeknevelés kötelessége a latinban nincs benne, de a KEK-ben sem. (Katolikus Egyház Katekizmusa)
Tisztelettel Dobai István plébános, Ludas, Szerbia
Főtisztelendő István atya!
Az egyházi törvény (lex ecclesiastica) világához tartozik speciálisan az Egyház öt parancsa. Ezeket először Kanizius Péter Katekizmusa fogalmazta meg 1555-ben azzal a céllal, hogy az egyházhoz tartozásnak kontúrosabb kritériumokat adjon. Ezek a keresztény közgondolkodásban a legutóbbi időkig jelen voltak. Most is élnek, de bizonyos fokig a püspöki konferenciáknak jogában áll, hogy a sajátosságokat területenként és koronként érvényesítsék bennük. Ezért lehetséges az, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) és az egyes nemzeti katekizmusok pl. az Egyház öt parancsa egy-egy tételében, a keresztény életvitel hangsúlya szempontjából, eltérnek egymástól. Az Egyház tanítóhivatalának csak annyi az elvárása, hogy a nemzeti katekizmusok a Világkatekizmus (KEK) alapján készüljenek, és hit és erkölcs dolgában tévedést ne tartalmazzanak, hanem annak teljes mértékben megfeleljenek. A Világkatekizmus 1993-ban jelent meg. A Magyar Katolikus Katekizmus 1995-ben, s ezt nem harmonizálták teljesen a KEK-el az egyház parancsai vonatkozásában. Ezért tudomásul véve a KEK szempontjait, hazánk viszonyaira tekintettel mégis jogosan tarthatjuk meg az általunk korábban is ismert, a házasságra és a gyermeknevelésre vonatkozó előírás megtartásával az Egyház öt parancsát, hisz a benne szereplő követelmény a Világkatekizmus szemléletének megfelel. Csak a XX. század második felétől figyelembe véve a változásokat, a Világkatekizmus a harmadik variációját nyújtja az Egyház parancsainak megfogalmazásában, s talán a jövő újabb módosulásokat is tartogat a következő nemzedékek számára anélkül, hogy a hittartalom lényegesen megváltozna.
DJK!
Kedves Lelkiatya,
Régebben nagyon szerettem tornacipőben járni, a Converse márka volt a kedvencem. Mikor megtertem es Krisztus koveto gyakorlo kereszteny katolikus lettem aggalyossaggal toltott el ezen cipok viselese, ugyan is a termek markaja egy korben levo csillag:
https://sportoutletstore.hu/logos/converse_all_star_chuck_taylor_logo_psd_by_katus_nemcu-d5ba4e0.jpg
Aggalyossag miatt az akkor megvasarolt ujszeru allapotban levo cipomet soha nem mertem hordani, ugyanis a körben lévő csillag ha megforditjuk egy satani jelkep. Persze ez a logo csak hasonlit hozza, de aggalyossag miatt azota sem mertem hordani tobb eve ezt a cipot. On szerint bűn ezt viselni? A logo csak hasonlit a bunos jelre, es valaki egyszer arra hivta fel a figyelmem hogy meg a satani logo is lehet tiszta, pl egy amerikai templomnal Krisztus sebeit szimbolizaltak az otagu csillaggal. On szerint mit tegyek? Viseljem a cipot vagy dobjam ki?
Semmiképp se legyen aggályos a Krisztus követésben. Ez általános érvényű. Az említett esetben pedig különösen nem látok semmi aggasztót. Ha már megvette vagy megkapta ezt a cipőt, balgaság volna nem használni, kidobni. A jelkép akkor hordoz tartalmat, ha annak jelentőséget tulajdonítunk. Nem kell félni ezektől. Krisztus, akiben bízunk sokkal hatalmasabb ezeknél a dolgoknál.
Áldott Lelkiatya!
Előre is elnezést, ha butaságot kérdezek, de lehetséges-e az, hogy aki többet imádkozik, az kevesebb evéssel is beéri? Úgy értve, hogy az imában előre haladva először tán csak kevesebbet nassol, aztán a szeretethiányát egyre inkább az Istennel való együttlét tölti be az étkezések helyett. Hallani ilyesmit szentekről (pl Pio atya is alig nyúlt az ételhez, s az Eucharisztia lett a mindennapi fő tápláléka) de lehet-e ez általánosan is igaz ránk, világban élőkre is?
Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Sok szentről jegyezték föl, hogy egészen kevés eledellel is beérték. Ez egyrészt aszketikus készségüknek volt köszönhető, de minden bizonnyal külön kegyelem is az Istentől, ha valaki ennyire el tud vonatkoztatni az emberi szükséglettől. Mindenesetre igaz, hogy az ember minél inkább lelki életet él, annál kevésbé fontos számára a testi szükséglet. Mégsem lehet egyszerű fordított arányosságot fölállítani az elvégzett ima és az elfogyasztott eledel mennyisége között. Kivált, ha az ember ezt figyeli, méri, számolgatja, akkor félő, hogy célt tévesztett a törekvés. Könnyen el tudom képzelni, hogy a nagy imádkozó, aszketikus szentek semmi különlegességet nem láttak abban, hogy keveset esznek, talán észre sem vették, föl sem fogták, hogy ebben valami különös volna.
Tisztelt Lelkiatya!
Választ adhat-e konkrét kérdés(ek)re a Jézus-ima vagy inkább más imamódot célszerű választani ilyenkor? Itt olyan kérdésekre gondolok, amelyek adott élethelyzetben a megoldást így kezdik keresni: mit? hogyan? miért? Továbbgondolva ezt: szabad-e egyáltalán az okokra/miértekre rákérdeznünk Istennél vagy ez bizalmatlanság, kicsinyhitűség?
Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Ha adott kérdésre kérek közvetlen választ az Úrtól, akkor ennek hatékonysága, ereje nem az ima módjától, hanem a szívem állapotától, a hitem erejétől függ. A Jézus-ima éppúgy alkalmazható tanácskérésre, mint az Üdvözlégy vagy más, előre megírt vagy saját szavakkal elmondott imádság. Persze, mindegyik esetben nem az adott kérdésre kell a választ kérni, hanem a kegyelmet önmagamra, hogy kapjak megvilágosítást a fölismeréshöz és erőt a megvalósításhoz.
Természetesen szabad rákérdeznünk az Úrnál az egyes dolgok miértjére is. Minden szabad kérni és kérdezni az Úrtól. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nem is kényszeríthetjük őt. A választ, annak tartalmát és idejét teljesen őrá kell bízni.
Főtisztelendő Atya!
Az lenne a kérdésem hogy a Szent Liturgiát csak a legújabb Liturgikonból lehet végezni, vagy esetleg lehet régebbi misekönyvekből (pl. Krucsay-féle Lithurgia) mondani? Így is érvényes lenni a Liturgia?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel, Péter
Kedves Péter!
Mivel ezek nem jóváhagyott kiadások, ezért ezekből nem lehet végezni Szent Liturgiát. Az érvényesség kérdése viszont ehhöz egyáltalán nem köthető. Minthogy nincs rajta jóváhagyás, nincs rajta áldás sem. Emiatt kerülendő ez a próbálkozás. Annak teoretikus feszegetése, hogy mi van akkor, ha valaki mégis megteszi, teljesen értelmetlen.
