Bevallom, annak idején én is így tanultam - de nem az iskolai oktatásban, hanem hittanórán is - hogy a december 25-e a Sol invictus pogány ünnep ellensúlyozásaként rögzült a katolikus hagyományban. Azóta már tudom, hogy ez sokkal összetettebb kérdés, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. Ebben tehát Önnek és az Ön által idézett cikknek igaza van. De nem kell ebben az érvelésben egyházellenes propagandát sem látni. Ahogy Ön is utal rá, valóban sok olyan nem keresztény hagyomány emelődött be az egyház gyakorlatába, amely eredetileg nem pogány szokás volt, de azt mintegy megkereszteltük. A karácsony ünnep meghatározásának nem vagyok szakértője, tehát csak ennyit tudok mondani, hogy jogos az észrevétele, de én magam az érintett kérdésben nem tudok pontosabb ismereteket közölni. Ha többet szeretne erről megtudni, figyelmébe ajánlom a következő könyvet: Paul F. Bradshaw—Maxwell E. Johnson, The origins of feasts, fasts and seasons in early Christianity, London 2011.

Hosszú leveléből csak az elejét meg a végét tettem ide, hogy ráismerjen saját kérdésére. Írásában azt is megfogalmazta: "Nagyon félreértem a dolgokat vagy van ebben igazság, hogy lehetek egyszerre Krisztus jó követője, nem is feltétlenül bűnös, de nem is olyan mint Jézus?" Igen, azt kell mondanom, hogy eléggé félreérti a lelki előre haladás mibenlétét. Amikor arról tanítanak az atyák, hogy legyünk Krisztus követői, ő legyen tetteink mércéje, akkor nem mentségeket kell hozzátennünk, hogy neki könnyű volt, mert ő volt az Isten Fia. Még arra is utal levelében, hogy akkor könnyebb lehetett az élet, talán nem voltak olyan veszélyek mint ma, stb. Nekünk nem a Názáreti Jézushoz kell hasonlítanunk, hanem az átistenülés folyamatában kell megfeszített, vagy ha úgy tetszik, odaadó lelki munkát végeznünk. Az átistenülés, a krisztusivá válás a cél, a mérce, a mérték. Amíg Ön kifogásokat talál, hogy miért nem tud olyan lenni, mint Jézus, addig egyáltalán nem érti ezt a lelki törekvést. Ráadásul olyan mondatok is kiszaladnak a tollából (billentyűzetből), hogy "...nekem már inkább csak ilyen bűneim vannak...", meg "talán jobb annak, akinek valami súlyosabb bűne van, amiről egész biztosan tudja, hogy az, mert akkor tudja 100%-ra, hogy mit kell meggyónnia", nos, amíg ilyeneket ír és gondol, addig teljesen világos, hogy Ön nem Jézushoz, hanem másokhoz hasonlítja önmagát. A lelki fejlődésnek nem az a jele, hogy egyre kevesebb bűnt talál magában az ember, hanem épp ellenkezőleg, egyre bűnösebbnek érzi magát. Aki sok kegyelmet kapott - mint Ön is, hiszen ez világos és egyértelmű - attól nyilvánvalóan sokat is várnak. Soha nem mondhatja, gondolhatja, hogy "nekem már csak ennyi a bűnöm". Árulkodó az a mondata is, hogy "hálás vagyok Istennek, hogy eljutottam ide ahol most tartok". Ezt, természetesen lehet jól is érteni, mégis kísértetiesen hasonlít a templomban a vámos előtt álló farizeus imájára: "Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember..." (Lk 18,11) Önt továbbra is az érdekli, hogy "lehetek-e olyan állapotban, amikor nincsenek éppen bűneim (az eredendő bűnt leszámítva) de nem is vagyok krisztusi tökéletességben?" Nagyon helyesen következtetett: "Az eddigi válaszaiból nekem úgy tűnik, hogy Ön erre nemleges választ adna." Így van. Soha nem mondhatja magát bűntelennek. Ez nem földbe döngölés akar lenni, hanem a helyzetünk józan, reális fölmérése. Ha Ön nem ott tart, mint néhány évvel ezelőtt, ezért, persze, mindenképpen hálát adhat. Megköszönheti mindazt a kegyelmet, ami Önt idáig elsegítette. De e kegyelmek folytán Öntől többet is vár az Úr. Nem azt, hogy mérlegelje, hogy mik a kicsi bűnök és mik a nagyobbak. Én azt mondom Önnek, gyónjon rendszeresen, tartson bűnbánatot naponta, fogadja hálaadással a Szent Eucharisztiát minél gyakrabban. Ez legyen a cél. A gyónásaiban pedig gyónjon meg mindent, amit tudva vagy nem tudva elkövetett, kicsiket és nagyokat egyaránt. Ehhöz nem kell a bűneiről listát vezetnie. Váltig ismételgetem, hogy ne a bűnöket mérlegelje. Tiszteletre méltó ez a precíz kategorizálás, amit leírt: "Nekem úgy tűnik mintha fokozatok lennének és átmenetek 1. a halálos bűn vagy magában vagy bocsánatos bűnnel 2. csak a bocsánatos bűn magában 3. egy állapot, amikor igazából nem bűnös az ember mert egy ideje nem követett el bűnt de az eredendő bűn benne van ezért nem is olyan mint Mária és nem is olyan mint Jézus 4. Mária bűntelensége aki emberként ebben a hatalmas kegyelemben részesült egyedüliként mindenki közül 5. Jézus tökéletessége." Ez a precíz kategorizálás pontosan arról árulkodik, hogy milyen nagy szerepet foglalnak el az Ön gondolkodásában a bűnök. Ez az, ami nem visz előre. Ne innen közelítse meg a lelkiéletet, mert egy ponton túl nem fog tudni továbblépni. Hagyja a bűnök elemezgetését, szemezgetését! Törekedjék Istenre figyelve imádkozni, az emberekre figyelve élni a szeretetet! Hogy ebben éppen hol tart, ennek elbírálását hagyja az Úrra! Akkor jár a legjobban.

Azt javaslom, vegye föl a kapcsolatot a Bécsben és Ausztriában élő magyar görögkatolikusok szervezésével megbízott Papp György atyával. Ő sok mindenben a segítségére tud majd lenni. Isten áldása legyen e nemes vállalkozásukon! Dr. Papp György, görkat pap: +43 676 7441832

Nem, egészen másról van szó. Egy kis ékszerteknős hadd éljen, ha van rá szándék és késztetés, hogy gondoskodjanak róla. A vízivilág sötét erői költői kép. Főként az ókorban sokkal félelmetesebbnek mutatta magát a kikutathatatlannak tűnő vízivilág. Ebből épülhetett ki az a szemlélet, hogy a Jordánba lépő Krisztus, aki ezzel az aktussal kezdte meg nyilvános műküödését, aki a titokzatos gonosz erőket is legyőzte. Ennek megjelenítését láthatjuk a vízkereszt ikonokon, ahol a jordán folyó vizében különböző állatok, olykor szörnyek láthatók. De ismétlem, a kis teknősnek ehhöz a jelképekkel gazdagított tanításhoz nincs semmi köze.

Elvileg és nagy vonalakban ugyanaz. Kisebb eltérések lehetnek, mint ahogyan az ortodox egyházon belül is a különböző országokhoz tartozó bizánci rítusú egyházaknak is vannak helyi sajátosságai.

Nem teljesen világos, hogy mit kell "tridentista gyülekezeten" érteni. Vannak, akik un. tridenti misét végeznek. Ez engedélyezett, nem tilos, csak a püspöknek kell szabályozni, hogy hol mikor lehet így végezni szentmisét. Aki ezeken vesz részt, részesül az Euchatisztiában, ilyen misét végző papnál gyónik, az dicséretes és helyes. Vannak olyan papok, akik viszont nem követik a megyéspüspökük előírásait és ezért a püspök eltiltotta őket a papi szolgálattól. Ilyen személyeknek nem szabad végezniük szentmisét és a hívek sem helyes, ha részt vesznek rajta. Az ortodox egyházzal megint más a helyzet. Ők nincsenek olyan szoros kötelékben a katolikus egyházzal. A náluk ünnepelt szentségek érvényesek, de csak akkor élhetnek ezzel katolikus hívek, ha nem adódik lehetőség, hogy katolikus szertartáson vegyenek részt. Például hosszabb külföldi tartózkodás okán.

Mint korábbi válaszomban írtam, ezt erősíthetem meg most is. Amit az Egyház tanít, azzal az Úr Jézus egyetért. Vagy pontosabb úgy fogalmazni, hogy az Egyház csak azt tanítja - hit és erkölcs terén! -, amit az Isten közvetíteni akar rajta keresztül a világnak. Ne legyen semmi aggálya afelől, hogy Ön részesülhet-e a szentségekben. Hálatelt szívvel éljen ezzel a csodálatos lehetőséggel!

Bizony, nem könnyű. Isten hagyja, hogy kísértések vegyenek minket körül. Szent Antal remete egyenesen azt mondta: "Vedd el a kísértést, és senkisem üdvözül." Ez egy kissé erős megfogalmazás, de annyit meg lehet belőle érteni, hogy a kísértések az életünk, a lelkiéletünk részei. Nem merem azt mondani, hogy szükségünk van rájuk, de valahogyan életünk elválaszthatatlan részei. Ha úgy tetszik, olyan, mint az edzőterem vagy a gyakorlópálya. A kísértés idején mutatkozik meg elszántságunk, ragaszkodásunk. S minél jobban kitartunk, annál jobban megerősödünk. Lehet, hogy annál nagyobb kísértések is érnek minket, de tudja a Mindenható, hogy mit tudunk elviselni és mit nem, mi az, ami a javunkra válik és mi nem. A kérésünk arra irányulhat, hogy túl nagy kísértés ne érjen minket. A Miatyánkban Jézus arra tanít, hogy amikor az Atyához fordulunk, ezt a részt se hagyjuk ki, ezt is említsük meg neki. Nem sok dolgot kérünk, de a hét fontos kérésnek az egyike ez, hogy ne vigyen minket a kísértésbe. Ezt olyan nehéz jól fölfogni, hogy újabban egyesek vették a bátorságot, hogy átalakítsák, átformálják a Miatyánkot. Meggyőződésem, hogy nem jól tették. Kétezer éven át így mondtuk a Miatyánkot, hogy igazából sohasem értettük, csak próbáltuk jól érteni. Most az újabb fordítás igyekszik elfogadhatóbbá tenni. Az olasz szöveg azt mondja, ne hagyj el minket a kisértésben (non abbandonarci...), a francia meg azt mondja: ne hagyj belekerülnünk a kísértésbe (ne nous laisse pas...). Ezek így már érthetőbbek, de az eredeti görög szöveg: καὶ μὴ εἰσενέγκῃς ἡμᾶς εἰς πειρασμόν (kaí mí eisenénkis imás eis peirasmón), aminek a latin megfelelője: ne nos inducas in tentationem. Ami pontosan azt jelenti, amit eddig mindig mondtunk: ne vígy minket a kísértésbe. Szóval, nehéz megérteni, de így tanított minket Jézus.

Roppant izgalmas kérdések. Igen, létezik valóság tőlünk teljesen függetlenül. Ez Isten valósága, a világ valósága, a történelem valósága. Hogy ebből mennyit fogunk föl, az nagyon sok tényezőtől függ. A maga teljességében nyilván képtelenek vagyunk fölfogni, hiszen annyira sokrétű, annyira összetett, annyi apró részletből áll össze, hogy azoknak csak egészen kicsiny töredékét vagyunk képesek fölfogni, s annak is csak kicsiny hányadás tudjuk földolgozni. Mégsem kell azt mondanunk, hogy a valóság megismerhetetlen. Csak azt a kiegészítést kell hozzátenni, hogy teljes mértékben megismerhetetlen. A magunk szintjén, a magunk igényei, a magunk távlatai szerint viszont megismerhető. Amennyit nekünk abból föl kell fogni, amennyit föl tudok dolgozni, az megismerhető. Ez az igazi valóság vesz körül, és az az életünk közege, amit abból fölfogunk, befogadunk. Ebben a befogadásban nem csak az érzékeink segítenek. Részt vesznek benne, de az értelmünknek sokkal több jut ebből a munkából. Az érzékek csak továbbítják a hatásokat, amelyeket aztán az értelem állít össze emberi tapasztalattá. Hogy a hitünknek ebben milyen szerepe van? A hitünk segít sokkal többet látni, mint amit testi érzékelésünk és emberi értelmünk össze tud rakni. A hittel azért látunk sokkal messzebbre, mert Istenhöz egyre közelebb jutva egyre jobban az ő szemével, az ő szemszögéből tudjuk látni a körülöttünk lévő világot és benne önmagunkat. A hit hozzásegít minket ahhoz, hogy egyre tisztábban lássuk ezt a valóságot. Idő? A kronosz a kairoszban van. A jelen idő a beteljesült idő része. Amíg a földön élünk, a földi idő korlátai között vagyunk, de az örök élet nem csak odaát kezdődik, annak részesei nem csak a halál után leszünk, hanem már itt és most is. Ezen a ponton megint ugyanúgy Istennel való kapcsolatunkra utalhatok. Minél mélyebb, szorosabb és személyesebb a kapcsolatunk Istennel, annál inkább érzékeljük, hogy az időben élvén egyszersmind részesei vagyunk a már megkezdődött örök életnek.

Nem csak a kilépett papokra kell itt gondolnunk. Én több olyan embert is ismerek, akikben pislákolt ugyan a hivatástudat, de nem merték azt kibontani, kiépíteni. Persze, hogy az Úr hogyan tekint rájuk, hogyan értékeli a törekvéseiket - amelyeket mi nem látunk - az megint más kérdés. Attól sem kell tartani, hogy ha valaki elhanyagolja, elhagyja a hivatását, akkor kiesne Isten kegyelmi áramából. Isten nem vonja meg a kegyelmet senkitől. De tény, hogy sokkal többre jut az az ember, aki megtalálta, hogy Isten milyen utat szán neki, és minden nehézség ellenére ki is tart abban.

Számtalan olyan előírás létezik, amelyet nem találunk meg szó szerint a Bibliában. Életünk szabályozása, törvényekkel való támogatása az Egyház feladata. Nem létezik csak földi egyház. Amit az Egyház tanít, azt a kinyilatkoztatás alapján fogalmazza meg. Persze, az igazságoknak, a tanításoknak is van fontossági sorrendje. Van, ami változik, van, ami nem. Ennek megítélése is az Egyházra tartozik, amely követi ebben a kinyilatkoztatást, azaz Isten szavát. Általában a József-házasságot arra értelmezzük, amikor két házasfél közös akaratból, Isten iránti elkötelezett szeretetből lemond a házasélet, a testi kapcsolat örömeiről. Ez azért nagyon ritka. Amikor egészségügyi vagy egyéb okok miatt nincs testi kapcsolat, ezt csak nagyon átvitt értelemben mondhatjuk József-házasságnak. Valójában nem is az. A házasságban jobb, ha van testi kapcsolat, mint ha nincs. A házastársi kapcsolat természetes és termékeny része az, hogy az egymás iránti szeretetet a testi kapcsolattal is ki tudják fejezni. Például nagyon rossz az, amikor azért nincs testi kapcsolat, mert nem szeretik egymást eléggé a házasfelek. Ez kifejezetten veszélyes is, mert nagyon könnyen egyik vagy másik, vagy akár mindkettő belecsúszhat a hűtlenség bűnébe. Ennél sokkal jobb, ha erőfeszítéseket is tesznek, törekszenek arra, hogy legyen egészséges testi kapcsolat közöttük. Az újraházasodottak esetében, ha nem rendezhető a kapcsolat, akkor ez, bizony hatalmas teher. Eleve rossz helyzet, amely csaknem orvosolhatatlan. Mert egyrészt, az emberi kapcsolat miatt inkább javasolt a testi érintkezés, de a házasság rendezetlensége miatt pedig inkább nem. De nem erre vonatkozóan kért tanácsot, csak ennek kapcsán fontosnak tartottam ezt a néhány gondolatot hozzátenni. Afelől biztos lehet, hogy ha nincs Önök között testi kapcsolat, akkor gyónhat, áldozhat. Az Egyháznak van hatalma ezt meghatározni. De azért érdemes ezt lelkiatyával, akár (csakis!) keresztény családterapeutával is megbeszélni.

Magyar görögkatolikus egyházunkban a böjti fegyelem abban merül ki, hogy péntekenként tartózkodunk a húseledelektől, böjti időszakokban pedig szerdán és pénteken tesszük ezt. Ezt minden görögkatolikusnak törekednie kell megtartani, ha nem sikerült, akkor a szentgyónásban hozzuk elő. Ennél lehet több, szigorúbb, de ez a legalsó szint az egyházunk előírása.

A régebbi gyakorlat szerint még ahhoz is papi (sőt, püspöki) feloldás kellett, hogy valamely házaspárt ágytól-asztaltól elválaszthassanak. Ugyanis a házastársaknak kötelességük egymás mellett kitartaniok, hiszen erre tettek hűségesküt. Ám ha valami súlyosan zavaró tényező miatt mégis képtelenek egy fedél alatt élni, akkor az egyház feloldozást adhat e kötelék alól. Ezt jelenti az "ágytól-asztaltól elválasztás". Nem válnak szabadállapotúakká, de nem is kötelesek együtt élni. Ma már ebben kevésbé szigorú az egyház. Egyszerűen lelkiismereti döntés alapján lehet külön élni - már csak azért is, mert az ilyen külön élésnek egyébként számtalan egyéb oka lehet, pl. külföldi munkahely. Ez nem jelent válást. Nem jelent bűnt sem, ha kellően indokolt. Ezért ma is jó, ha erre a döntésre áldást kérünk, hogy a pap - akárcsak a külső szemlélő nagyobb rálátásával - hagyja jóvá vagy esetleg tanácsoljon más megoldást. Persze, hozzá kell tenni, hogy ez az út valójában menekülés. Van, amikor nincs más mód, de az tény, hogy nem ez a legjobb. Érdemes megpróbálni föltárni, hogy vajon mi okozza a házastársnak ezt a durva, szeretetlen magatartását. Ha megtalálták az okot, akkor talán segíteni is lehet rajta. Hiszen kell, hogy legyen oka ennek a torz viselkedésnek. De nem akarom a lelkiismeretét túlzottan terhelni: van, amikor valóban nincs más megoldás, mint a szétköltözés. Az említett jogi megoldás is arra utal, hogy ezt az Egyház is elismeri és próbál ebben is támogatást nyújtani. Ha tehát ezt választja, továbbra is részesülhet a szentségekben.

Bevallom, nem egészen értem pontosan az Ön által kitalált megoldást. Ha csak gondolatban alakítja át a dallamot, hogy jobban megtalálja a következő hang kezdését, akkor ez jó megoldás lehet. De ha így is énekli, azt semmiképp sem javaslom. Nincs jogunk változtatni a dallamon, azt hűségesen követnünk kell. Sokat kell gyakorolni, hogy elsajátítsuk a hangváltás nem könnyű feladatát. Itt nem a püspökség vagy érsekség védelméről van szó, hanem a liturgiánk tiszteleben tartásáról. Annak szabályozásában olyan mély összefüggések vannak, amiket mi nem is látunk át. Nem szabad kontár módon hozzányúlni, változtatni rajta.

Az imént válaszoltam valakinek hasonló kérdésére. Mindaz, amiből hiányzik a szeretet - akárcsak kicsiny mértékben is! - az bűn. De bajos volna ezeket a gyónásban fölsorolni. Nem oda valók. Rengeteg ilyen napi bűnünk van, amelyek arra késztetnek minket, hogy bűnbánatban éljünk. A bűnt nem csak a következményei minősítik. Az a fontos, ami a lelkemben játszódik le. Törekedni kell a minél nagyobb szeretetre, s amikor arról lemaradok, elmulasztom, elvétem, annak fölismerése késztessen bűnbánatra és törekvésre, hogy Krisztusnak még jobb tanítványa legyek!