Kedves Lelkiatya!
A megbocsájtásról lenne szó.Volt azelőtt egy közeli barátnőm aki nagyon megbántott,mindenfélét mondott és leredukálta a barátságunkat egy számomra elfogadhatatlan szintre, Ezzel akkor nagyon megbántott úgy éreztem mintha egy szálat megszakíttottak volna bennem. Nehezen tudtam belőle felállni. Már tudom milyen az az érzés amikor a bánat súly alatt sóhajt a lélek. Idővel rendeződött a kapcsolat,de ez már nem a régi barátság.Nem is barátság már. Azt hittem teljesen megbocsájtottam, de tévedtem. Erre nemrég jöttem rá amikor az autóbuszt vártam,jött a volt legjobb barátnőm,kérdezte a mi autóbuszunk áll-e a parkolóban mondtam nem, kicsit később jön. Utána se szó se beszéd visszament az udvarlójához aki elkísérte .A buszban utána oda se jött hozzám a távoli unokanővérem mellé ült, aki szintén valami miatt kerül-ezt nem egyszer tapasztaltam amióta van jó munkája,mindig az ottani kolléganőiről beszél. Ők ketten is szakmabeleik ha nem is egy helyen dolgoznak. Rosszul érintett ez a két eset, nem mondom, hogy tudatosan tette a volt barátnő,de megint az elvetettség érzését éltem át . Nem is a személyére haragszom már, a tett váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Fájdalmat, csalódottságot. Amikor szétment a barátságunk ő forszírozta idővel a társalgást,amire idővel hajlandóságot mutattam,bár nekem inkább az tűnt elfogadhatóbbnak,hogy csak üdvözöljük egymást .Úgy érzem ehhez kellett volna tartani magunkat, nekem az könnyebb lett volna a saját lelkibékém érdekében,mivel nem én akartam a barátság megszakadását. Igazán kitisztázva nem volt a helyzet csak néhány soros bocsánatkérést írt, de úgy gondolom csak azért,hogy ha egy társaságban vagyunk ne lássák mások,hogy feszültség van közöttünk,mert számára fontos,hogy mások jó véleménnyel legyenek róla.Szemmel láthatóan nem tettem túl magam a dolgokon,Most egyébként is nehezebb időszakot élek át és eszembe jutnak ilyen dolgok is.Talán nem kellene a két személyen fennakadnom,de most ezt váltotta ki belőle. Lehet nem a megfelelő emberekkel vagyok körülvéve. Azelőtt próbáltam volna tisztázni a dolgokat ő nem akarta,és ha arra gondolok beszéljünk erről megint nyugtalanító érzés jelenik meg bennem. Az csak rontana a helyzeten, a barátságot már helyre se szeretném állítani, meg ő sem.Mit tanácsolna hogyan kezeljem a helyzetet?Ha egy társaságban lennénk,ami időnként előfordul nem kerülném, de szeretnék udvariasan távolságot tartani tőle.Nem szeretnék olyan kapcsolattartást,hogy épp ott az udvarló a láthatáron vagy mások akkor dobjonak minr egy kacatot.Fárasztó tud lenni,hogy a saját szüleimmel se lehet/lehetett soha semmit megbeszélni és hogy másoktól is ilyen magatartásokat kelljen elszenvednem.nem érzem,hpgy lenne amiből töltődhetek és erőt adna.
Válaszát, véleményét előre is köszönöm!
M.
Kedves M.!
Legelső tanácsom, hogy keressen föl egy atyát, és mondja el neki a bánatát. Remélem, azért van más barátja, akinek el tudja mondani, mi van a lelkében, hisz az is nagyon fontos. De ennél még többet jelent, ha egy lelkiatyával tudja megbeszélni a dolgot. Nyilván nem annyira súlyos esetről van szó, én mégis azt mondom Önnek, nagy szüksége van egy lelki atyára, akivel ezeket meg tudja beszélni. Az én tanácsaim itt most kevésnek bizonyulnak.
Persze, azért mondok néhány dolgot. Igen, jól gondolja, hogy egyelőre továbbra is érdemes inkább távolságot tartani ezzel az illetővel, a korábbi barátnőjével. Tudja, ismert dolgok ezek, hogy fiatalkori barátságok egészen átalakulnak. Nincs ebben semmi rendkívüli, a személyiség ebben a korban még sokat alakul, lassan kiderül, hogy az addig közös pontok háttérbe szorulnak, más dolgok válnak fontosabbá egyiknek is, másiknak is, s lassan eltávolodnak egymástól a régi nagy barátok. Ez történhet szép csöndesen, de történhet viharosan, sebeket ejtve is. Nem vagyunk tökéletesek, önkéntelenül is sebeket ejtünk mások lelkén, anélkül, hogy akarnánk vagy egyáltalán tudnánk. Fogadja el, hogy a barátnője is más utakon jár, más lett, megváltozott. Hisz minden bizonnyal Ön is. Ezért nem kell erőltetni sem a visszabarátkozást, sem különösebben a korábbi helyzet(ek) tisztázását. Ha tudatosan elfogadja, hogy ő ilyen, ilyenné lett, akkor kevésbé fogja zavarni az ő jelenléte. Ugyanis még mindig azt várja el - öntudatlanul - hogy ő legyen más, legyen olyan, mint régen, vagy legalábbis Önnel legyen olyan, amit Ön vár el tőle. De ez nem fog sikerülni. Ő már megváltozott. Hadd élje ő is a maga életét, hadd járja a maga útját! Ne legyen semmiféle elvárása vele szemben! Ezen tudatosan dolgozni kell, ez nem megy magától. De ez is életünk része, hogy megtanuljuk az emberi kapcsolatokat minél inkább sérülésmentesen kezelni.
Kedves Lelki atya ! Azt szeretném kérdezni hogy egy párkapcsolatban mi számít paraznalkodasnak ? Vagy esetleg van e olyan fogalom a párkapcsolatban hogy paráznaság ? Válaszát köszönöm ! Levente
Kedves Levente!
Igen, a párkapcsolatban is könnyen megjelenhet a paráznaság. Szoros értelemben a férfi és a nő házasságon kívüli testi kapcsolata. De azok a tettek is idetartoznak, amelyek ennek a testi kapcsolatnak túlzott mértékű előjátékai. A túlzott mértéket én a következő módon tudom megfogalmazni. Paráznává válik az a testi közelség, amely önmagát gerjesztő érzékiséget ébreszt. Amikor a fiú és leány tiszta szeretetből megölelik, megcsókolják egymást, az még nem paráznaság. Akkor válik azzá, amikor mindez olyan hosszú időn át tart, vagy egymás kedves simogatása olyan testterületekre jut, ahol ez a tett beindítja az innentől egyre fokozódó érzéki vágyakat. Igaz, hogy általában mindkettejüknek ez jó érzést kelt, de már nem mondható rá, hogy tiszta szeretetből történik, mert átvette az irányítást az érzékiség. Az ember ebben a folyamatban egyre mohóbbá, egyre önzőbbé válik. Ez az, amit mindenképpen el kell kerülni. Házastársi kapcsolaton belül azonban minden megengedett, amit nem önzés, hanem a másik örömének keresése vezet. Ott az a paráznaság, ha a szerelmi tetteket a felfokozott testi örömök keresése vezeti, nem pedig a kettejük szoros szeretetének kifejeződése.
Kevdes lelkiatya! A kérdésem az hogy hogy lehet "csatlakzozni" a görögkatolikus egyházhoz? Római katolikusnak kereszteltek, de közelebb érzem magamhoz a bizánci rítust, többször részt is vettem a közelben lévő görögkatolikus templom Szent Liturgiáján és az volt az érzésem, hogy ez a keleti lelkiség liturgiájával és szokásaival közelebb áll hozzám. Egy ideje teht azon gondolkodom, hogy "lehetek-e görögkatolikus" mert hiszen ez nem "áttérés" lenne, tekintve, hogy egy Katolikus egyházhoz tartozunk és igazából szabadon járhatok bármelyik keleti sui uiris keleti katolikus egyház liturgiájára és részt vehetek az eucharisztiában. Ugyanakkor anyakönyvileg a római rítushoz fogok tartozni ezután is. Azt tudom, hogy római katolikusból is lett már görögkat. pap, világi híveknél ez hogy működik? Egyszerűen csak görögkat. rítus szerint kezdem el megélni a vallást? Válaszát előre is köszönöm.
Ugyanazt válaszolhatom Önnek is, mint az előtte kérdezőnek. Nem akarom itt újra leírni, de nagyjából ugyanezt írhatnám Önnek is.
Kedves lelkiatya! Rómainak kereszteltek, de mindkét nagymamám görög volt, akiket nagyon szerettem. Hogyan lehet rítust váltani?
Ha a nagymamák voltak görögök, akkor a jog alapján nincs hivatkozási alap arra, hogy ön keresztelésénél fogva görögkatolikus volna vagy lehetne. Tehát ha szeretne görögkatolikus lenni, akkor valóban rítusváltoztatásra van szükség. Általában ezt nem javasoljuk, jobb, ha abban marad meg az ember, amiben keresztelkedett, s ez egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy gyakorolja a másik rítust is. Ha azonban vannak megfelelő indokok, akkor kérheti az ember a saját püspökétől a rítusváltást, majd a másik rítusú püspök befogadó nyilatkozatával válik annak a rítusú egyháznak tagjává az illető. Tehát, ha megfelelő indokokkal támasztja alá, akkor lehetséges a rítusváltás.
Kedves Lelkiatya!
Tudna e nekem ajánlani olyan könyvet mely az eutanáziával foglalkozik? Kifejezetten keresztény, morális oldalról megközelítve érdekel a téma.
Előre is köszönöm a válaszát
A következőket tudom ajánlani:
- Hámori Antal: A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete az Egyház tanításában, Erkölcsteológiai Könyvtár 8., Jel Kiadó, Budapest 2009. (A szerző jogi és erkölcsteológiai diplomával is rendelkezik!)
- Az emberi méltóság megtartása az utolsó pillanatig, Erkölcsteológiai munkák IV., Nyíregyháza 2011.
- Az élet kultúrájáért, A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a bioetika néhány kérdéséről, Szent István Társulat (SZIT:), Budapest 2003.
- Weber, Helmuth, Speciális erkölcsteológia, SZIT., Budapest 2001.,
- Papp Lajos, "Jöjjön el a Te Országod", Budapest 2003.
- Glóner Rózsa, Halál helyett az élet kultúrája, Abortusz és Eutanázia, Róma 1997.
- Egészségügyben Dolgozók Chartája, SZIT, Budapest 1998.
- A Katolikus Egyház Katekizmusa, SZIT, Budapest 1994.
- Gaizler Gyula, A bioetika alapkérdései, Efo kiadó, Budapest 1997.
- Németh Gábor, Bioetikai vázlatok, SZIT:, Budapest 2018. (Ez a legújabb a témában.)
- De talán a legjobb: Vincenzo Paglia: Nővérünk, a halál (Új Ember kiadó, 2017) A szerző érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke
Kedves Atya! (Nem szeretném, ha megjelenne az üzenetem.) A segítségét szeretném kérni, hogy mit tanácsol...
Hogyan tudnék ... a háttérből segíteni? Én még bízom benne, hogy ez még helyrehozható! Köszönöm Atya a válaszát!
Igen, innen még lehet remélni, hogy ez csak átmeneti állapot. Főként, ha előtte, úgy érzi, nagyon harmonikus, Istennek tetsző volt a kapcsolatuk. (Bízom benne, hogy nem volt Önök között testi egyesülés. Mert ha igen, az bizony magyarázhatja a szerelem hirtelen kimúlását. Tanulságos történetet olvashatunk erről a Bibliában: 2Sám 13, 1-15.) Most egyelőre nem kell mást tennie, mint buzgón imádkozni. Imádkozni érte és a kapcsolatukért. Persze, hozzátéve, hogy "legyen meg a te akaratod!". S őrizze szívében a nyitottságot. Mély titok az ember, örvénylő titok a szíve - írta az egyik egyházatya. Nem igazán tudjuk pontosan, hogy kinek mi játszódik le a szívében, milyen döntést mikor miért hoz. Ha viszont ez az állapot hosszú időre elnyúlna, akkor egy idő után, mondjuk, három-négy hónap elteltével levélben vagy személyesen (ne sms-ben, ne fészbukon keresztül!) keresse föl, hogy beszéljék meg, van-e remény, van-e értelme várni. Ha a válasza határozott nem, akkor - bármilyen fájdalmas is - el kell fogadni, hogy ennek a kapcsolatnak vége szakadt. De még ilyenkor se fusson minden áron más férfi karjaiba. Hagyjon magának időt a dolog földolgozására, a sebek begyógyulására. S maradjon folyamatosan élő kapcsolatban az Úrral. Akkor remélheti, hogy továbbra is az ő szándéka és elképzelése szerint fogja tudni alakítani az életét és a kapcsolatait.
Krisztusban szeretett Lelkiatya!
Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy mi Krisztus követői (papok, hívek egyaránt) ne csak a lelket, hanem a testet is gyógyítani tudjuk Isten erejével?
Urunk Jézus Krisztus az Evangélium szerint először a testi betegségeket vette el, s e gyógyulásokat után lettek egyre többen, akik a tanítására is felfigyeltek és felerősödött bennük a vágy, hogy Krisztushoz és Általa a Mennyországhoz akarja ak tartozni.
A karizmatikus mozgalmak, Szentlélek szemináriumok mind a hívek ezen vágyára alapoznak, s mégis, ha ma körbenézünk Anyaszentegyházunkban, hányan vannak/vagyunk, akiknek elegendő a hite, ahhoz, hogy az Úr kegyelmével vakokat, bénákat gyógyítsunk és hallottakat támasszunk fel? Pedig Krisztus Urunk azt mondta, hogy ezeket és még többet is tenni fogunk! Mi hiányzik a Krisztuskövetésünkből? Hiszem, hogyha lennének ilyen testi gyógyulások sok lélek visszatérne Egyházunkon keresztül Istenhez. Mit tehetünk ezért?
Köszönettel: Réka
Kedves Réka!
Az biztos, hogy ma nagy hithiányt szenvedünk. Véleményem szerint ezt elsősorban a túlzott jólét okozza. A nagy szükséget és szenvedéseket megélt közösségekben ma is óriási erejű hitet találunk. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk ezeknél a közösségeknél sem, hogy mindennaposak lennének a látványosan csodás gyógyulások. Nem erre alapozódik a hitünk, s a célja sem ez, hogy rendkívüli gyógyulások történjenek. Egyes karizmatikus közösségeknél ezt egyenesen túlzásba viszik, s egyfajta hit fokmérőnek tekintik, hogy produkál-e valaki csodás jeleket vagy nem. Nem mindenki ugyanazt az ajándékot kapta, bár ugyanabban a Lélekben. Azt sem mondhatjuk, hogy ha több és látványosabb csodák történnének, akkor nagyobb lenne az emberek hite. Emberi logikával joggal gondolhatnánk ezt, de ne feledjük Jézus sorsát. Nála több csodát aligha tett bármelyik szent, s mégis elutasítás és halál lett a sorsa ugyanazok között az emberek között, akik látták a csodáit. A kenyérszaporítás után is a legtöbben nem értették meg őt. A csoda tetszett, de amikor már keményebb beszédet intézett hozzájuk, akkor elszéledtek, s csak a tanítványok maradtak meg mellette. Úgyhogy nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek a csodáknak sem. Nem szabad, hogy ez éltesse, ez táplálja a hitünket. Annyi csoda történik az életünkben, a világban, ha azokat nem vesszük észre, akkor a fizikai törvények felfüggesztése egy-egy esetben, az sem vezet el föltétlenül az Istenhez.
Tisztelt Lelkiatya!
A teológia tudománya és a benne foglalt hitigazságok alakulnak, fejlődnek-e együtt a hitbéli tudásunk gyarapodásával? S ha igen, hogyan? Kik azok a lelkiatyák manapság, akiknek szavára/lelki tapasztalatára figyel és hallgat szeretetett Katolikus Egyházunk?
Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Igen, a hiteles lelki fejlődés egyben teológiai ismeretekkel is bővíti a lelkünk gazdagságát. A teológiát tanulni és imádkozni kell. Imádság nélküli tanulással nem lehet elsajátítani. Talán ehhöz hasonlóan mondhatjuk, hogy tanulás nélküli imádsággal sem, viszont ez önellentmondás. Az imádságos lelkületű ember mindenből tanul. Nem biztos, hogy könyvekből, bár azzal is gyakran együtt jár - gyakori tapasztalat, hogy a lelkileg törekvő ember teológiai műveket is szívesen olvas -, de azon kívül is sok minden másból: előadásokból, filmekből, látványokból, élményekből. Minden Istenről beszél neki. Ezért mondom, hogy a hiteles lelkiéletet élő ember teológiai tudása is egyre bővül - jobb szó erre, hogy egyre tágul.
Kik a lelkiatyák? Egy teológiatörténeti előadáson azt hallottam nem régen, hogy ma ilyen értelemben árvák vagyunk. Nincsenek igazán nagy teológusaink, akik lelki atyák is egyben, s akik megbízható és biztos irányt mutatnának nekünk ebben a mai, célt és irányt vesztett világunkban. Persze, azért lehet, hogy vannak ilyenek, csak nem vesszük észre őket, nem figyelünk rájuk.
Kedves lelkiatya, ne haragudjon de megint egy gyakorlati tanácsot kérek és nem lelkit. Azt szeretném megkérdezni, hogy a kolivát tört búzából készítik, vagyis a nálunk is kapható bulgurból? Mert olyat, hogy búza - sehol nem találok. Előre is köszönöm a válaszát áldott Nagyböjtöt kívánva: Ági
Kedves Ági!
Kicsit megkésve válaszolok, bocsánatot kérek. A kollibát nem tört búzából szoktuk készíteni, hanem eredeti búzaszemeket főzünk meg. Egyes receptek szerint utána össze lehet törni, akár péppé zúzni, s úgy ízesíteni, díszíteni. Ha nem sikerül vidékről, termelőktől beszerezni - sok ilyen görögkatolikus termelőnk van, akik szívesen adnak - akkor általában bio-boltokban kapható megtisztított búza. Most már elmúlt Szent Tivadar ünnepe (nagyböjt első szombatja), de más böjti szombatokon, illetve halotti megemlékezéseket is készíthetünk kollibát.
Kedves Lelkiatya!
Mit tanácsoljak egy olyan személynek akinek rossz a lelki állapota?
Mindenekelőtt azt kell világosan látni, hogy mi okozza ezt a rossz lelki állapotát. Egészen másként kell hozzáállni, ha azon lehet változtatni vagy hogyha nem. Elsősorban az okot kell megtalálni és azt orvosolni. Másodsorban az okhoz való viszonyát kell föltárni, és azt gyógyítani. Mert nem a helyzet betegít meg minket, hanem a hozzáállásunk. Van, akit egy tragédia elmélyít, erősebbé tesz, van pedig, akit kiforgat a személyiségéből. A hozzáálláson tehát nagyon sok múlik.
Ugyanakkor ezeknél is fontosabb, hogy ne jó tanácsokat, megnyugtató érveket akarjunk adni, hanem együttérzést, meghallgatást. A megosztott bánat csökken. Elsősorban erre törekedjék.
Tisztelt Lelkiatya! Az első terhességemet korán elvesztettem. Egyik nap még l?ttam az ultrahangon a szívcsőpulz?ciót, később enyhe vérzésem lett, visszamentünk a klinik?ra, és akkor ez már nem volt l?tható. Azóta m?r születtek gyermekeim, de időnként ez eszembe jut ez a terhesség. Ő most egy angyal? Hogyan tudn?m az ?llapot?t (nyilv?n Istennél) elképzelni? Köszönöm.
Szólítsa meg bátran ezt a gyermekét. Ő nem angyal, hiszen embernek született. Minden bizonnyal az üdvözültek között van, hiszen bűnt aligha követett el néhány hónapos léte alatt. Odaát már Szent II. János Pál pápával beszélget, Néri Szent Fülöppel, s minden bizonnyal az apostolokkal is. Remélem, a gyermekei is tudják, hogy van egy testvérük, aki már a mennyben van, s onnan segíti őket. Ha nem adtak volna nevet neki, akkor egyezzenek meg, hogyan szólítják. A családjukat is úgy tekintsék, hogy eggyel többen vannak, mint ami itt a földön látszik.
Az ő helyzetét elképzelni nem nagyon érdemes, mert azt úgysem lehet. De annak örülhet, hogy van már egy gyermeke, aki egészen biztosan üdvözült.
Kedves Atya!
Kíváncsi vagyok az önök ördögűző szertartására írott formában, továbbá, hogy az ördögűzésről hol mikor, milyen állásra jutott a görög katolikus egyház.
Vannak ilyen elérhető anyagok magyar nyelven?
Megvan ennek a szertartásnak a magyar fordítása. Ritkán szoktuk alkalmazni, de van rá példa. Csak a püspök által kijelölt személy végezheti vagy maga a püspök. A gyakorlat az, hogy mielőtt alkalmaznánk, egy pszichológus bevonásával vizsgáljuk meg a helyzetet. A vizsgálat eredménye a legtöbb esetben (több mint 90%), hogy a tapasztalt zavarok nem alvilági, hanem pszichés eredetűek. Nyilván az imádság mindig segít, de az önmagában nem oldja meg a helyzetet, ha annak pszichés okai továbbra is fennmaradnak.
A szöveget nem adjuk közre, az szigorú értelemben egyházi használatra van.
Kedves lelkiatya!
Miért baj az hogy nem járok templomba és azt vallom hogy nem vagyok hívő? Meg vagyok keresztelve voltam elsőáldozó és 12 évig jártam egyházi iskolába de 6 éve meghalt édesapám és azóta nem szeretek templomba járni, mert hirtelen meghalt és azóta haragszok a Jóistenre mert igazságtalanságnak tartom ezt a tragédiát.
Leginkább Önnek rossz, mert nem talál a lelke békét. Furcsa ellenmondás van a szavaiban, mert ha nem tartja magát hívőnek, ha nem hisz Istenben, akkor hogyan tudna haragudni rá? Ha viszont haragszik a Jóistenre, akkor mégiscsak hisz benne, legföljebb nem hiszi el, hogy ő szereti Önt. Ez azonban már egy egészen más fölállás. Ha ezt ki tudja mondani magának, akkor már azon kell dolgoznia, hogy jobban megismerje a Jóistent, hogy miért engedi meg a halált, miért engedte meg ezt az Ön nagy szomorúságát. Higgye el, érdemes ennek a végére járni. Olvasson erről könyveket, töprengjen róla! Kérdezze meg magát a Jóistent, hogy hogy is áll ez a helyzet. Ha foglalkozik ezzel a kérdéssel, akkor sokat fog alakulni nem csak a gondolkodása, de a lelke is. Ennek a folyamatnak a része lehet az is, hogy eljár rendszeresen a templomba, hiszen ott többnyire a Jóistenről hall mindenféle tanítást. Illetve ott is megbeszélheti vele ezeket a kérdéseket. Mindenképpen javaslom, hogy járjon utána.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy templomi esküvőn tényleg nem szabad annak a menyasszonynak fátylat viselnie aki már nem szűz?
Válaszát előre is köszönöm.
Ez íratlan szabály, de ma már nemigen tartják. Inkább arra szoktak figyelni, hogy ha már a gyermek is érkezőben - kivált, ha már az esküvőn is jelen - van, akkor a menyasszony nem szokott fehérbe öltözni.
Egyébként szerintem szép volna visszavezetni, hogy csak a szűz leányok vehessenek fátylat az esküvőn. Hátha ennek is lenne egy kis visszatartó hatása, hogy a lányok ne adják oda testüket a párjuknak idő előtt, vagyis az esküvő előtt.
Egy kiegészítő gondolat. Sokszor halljuk manapság azt a panaszt, hogy a fiú nemigen szánja rá magát az esküvőre, halogatja a dolgot. Már sok év óta együtt vannak, de csak nem akarja megkérni a leány kezét. Nos, ha az igazán szerető leány minden ráhatás ellenére megőrizné a szüzességét, nem adná oda magát a fiúnak, akkor ez utóbbi bolondulna meg, hogy legyen már esküvő. Ezen is érdemes elgondolkodni.
Kedves atya! Mit jelent a konzultor szó? Mi a konzultor feladata, kötelessége és joga a mai magyarországi görögkatolikus egyházban? Kik a konzultorok név szerint a hajdúdorogi, a miskolci és a nyíregyházi egyházmegyében? Megtisztelő válaszát köszönöm!
A konzultor szó tanácsadót, tanácsost jelent. Az egyházi törvénykönyv 271. kánonja szól a konzultorokról, akik a püspök legközvetlenebb tanácsadói. A papok által választott és a püspök által kinevezett papi szenátus tagjai közül a püspök szabadon választja ki a konzultorokat, akik egy 6-12 tagú testületet alkotnak. Megbízatásuk öt évre szól. Vannak olyan kérdések, amelyekben a püspök csak a konzultori testület jóváhagyásával dönthet, és van, amikor döntése előtt meg kell kérdeznie a testület véleményét. Az egyházmegyét érintő fontosabb kérdéseket a püspök atyák rendszerint megbeszélik (konzultálják) konzultoraikkal. A testületek tagságát az egyházmegyék honlapjain találjuk meg.
