Kedves Lelkiatya!
Felmerült egy kérdés bennem az elhunytakért való imádkozással kapcsolatban.
Azzal tisztában vagyok, hogy nekünk, evilágon élőknek a javunkra válik, ha imádkozunk elhunytjainkért, ha azonban az elhunyt sorsát nézzük, már nem annyira egyértelmű számomra a dolog lényege.
A halott szempontjából ha jól tudom, csak akkor van értelme az érte való imádságnak, ha a tisztítótűzben van. (Hiszen ha már üdvözült vagy elkárhozott, akkor "fölösleges" érte imádkozni.) Az a tény azonban, hogy egy halottért mennyien és mennyit imádkoznak, annak szerintem semmi köze nincs a halotthoz.
Ha például egy elhunytnak vallásos rokonai, ismerősei vannak, akik rendszeresen imádkoznak és misét mondatnak érte (és tegyük fel, maga az elhunyt nem is volt vallásos), az nem a halott érdeme.
Vagy egy ellenpélda: ha van egy jámbor, vallását rendszeresen gyakorló idős néni, akiért pedig senki sem fog imádkozni, mert mondjuk a gyerekei, unokái abszolút nem vallásosak, ez pedig nem az idős néni hibája.
Emiatt én egy kissé "igazságtalannak" tartanám ezt az egészet, ha egy halott hamarabb "szabadul" a tisztítótűzből csak azért, mert érte sokan imádkoznak, a másiknak pedig "le kell ülnie" az egész büntetését csak azért, mert őérte senki sem imádkozik.
Tudom, hogy a szentmisékben mindig megemlékezünk az elhunytakról, illetve hogy sokan imádkoznak általánosan az összes megholt emberért, de a kettő mégsem ugyanaz. Az egyikért külön szentmiséket mondanak, külön rózsafüzért imádkoznak, a másiknak meg "csak annyi jut", hogy az "összes elhunyt" kategóriának az egyik tagja. (Bocsánat, de ezt nem tudtam értelmesebben megfogalmazni.)
Hogyan kell ezt a kérdést helyesen értelmezni?
Köszönöm szépen a válaszát!
Amit leír, nagyon logikusnak tűnik. Csak az a következtetés, hogy akkor itt valami igazságtalanság van, mégiscsak meghökkentő. Jézus azt mondta: én vagyok az igazság. Ha a mi úgy gondoljuk, hogy az Isten valamiben nem igazságos, akkor valójában nem Ővele van baj, hanem a mi igazságérzetünkkel. Világos okfejtésére csak annyit tudok mondani, hogy odaát minden bizonnyal megtörik ez a logika. Nem lehet sem kilóra, sem rőfre mérni az imádságot, de éppen így a "büntetést" sem. A tisztítótűzben eltöltendő idő is nehezen érthető fogalom ott, ahol nincs idő. Nem lehet mérni és súlyolni a szeretetet sem. Ha a szeretteinkért imádkozunk, az nekik is jó, nekünk is jó. Hogy ebből a szeretetkapcsolatból mennyi haszon hozható ki, ez megint nemigen értelmezhető. Még ha az üdvösségről van is szó. Én azt mondom, elégedjünk meg azzal, hogy elhunytjainkért fontos imádkoznunk, hiszen ezt az Egyház kezdettől fogva tanította. Hogy ez az imádság hogyan "számítódik be", ezt egyáltalán nem tudjuk, de bízzuk is inkább az Úrra. Ő majd valahogyan elrendezi.
Tisztelt Lelkiatya!
A parázna gondolatok mikor halálos bűnök? Sokszor zavarnak akaratlan parázna gondolatok. Ezeket sokszor meggyóntam, az Atya mindig azt mondta hogy az akaratlan gondolatok nem számítanak bűnnek. Ma hazafelé utaztam, éppen gyónás után, amikor ismét ezek a gondolatok törtek rám, egyes emberekről. Viszont elgondolkodtam, hogy miért csak adott emberekkel kapcsolatos gondolatok törnek rám, miért nem minden emberrel? Ezen elgondolkodva eszembe jutott egy parázna gondolat egy olyan emberről akiről nem tört volna rám gondolat. Remélem érthető. Azonnal elhessegettem a gondolatot, soha nem kezdek el fantáziálni ezen gondolatokon. Most viszont nagyon félek, hogy halálos bűnt követtem el. Egyre többször mondok le a Szentáldozásról ilyenek miatt.
Mit tanácsolna?
Ezek miatt egyáltalán ne vonja meg magától az Isten ajándékát, a Szentáldozást. Ezek semmiképpen sem halálos bűnök. Nem túl dicséretesek, ez igaz, de szinte önkéntelen belső késztetések, hogy is lehetne ezeket halálos bűnnek tartani? Kivált, ha küzd is ellenük.
Amikor efféle gondolatok támadnak, akkor a legjobb, ha nem is foglalkozik velük, eltereli a figyelmét. Erre különféle módszerek lehetségesek. Van, aki elkezd fejben számolni, három-négy jegyű számokat összeadni, szorozni. Van, aki elkezd beszélgetni, akár egy idegennel is, persze, az udvariasságot megtartva. Van, aki az Úrral kezd el beszélgetni, mondjuk, a Jézus-ima formájában, vagy bármi más módon, pl. a rózsafüzért mondva vagy más, hasonló imát. Javaslom, dolgozza ki a saját stratégiáját. Ne vesződjék olyan sokat ezzel. Nem ez a legnagyobb bűn, csak a legszégyenletesebbnek érezzük. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden bizonnyal Ön is - akárcsak én - ennél még súlyosabb bűnöket is követ el, pl. a szeretet ellen. De mindent helyre lehet hozni, mindent megbocsát az Úr.
Az Újszövetség szerint Jézusnak voltak testvérei.
Hogyan lehetséges ez?
Az "adelphosz" szót az Újszövetség hét alkalommal is használja Jézusra vonatkoztatva. Ez azonban nem csak édestestvéri kapcsolatot jelent, hanem tágabb értelemben vett rokonsági fokot. (Erre Magyarországon is számtalan példa van, hiszen a cigány családoknál igen gyakori, hogy még a távolabbi rokonokat is "testvér"-nek nevezik.) Két közvetett utalást szoktak még a biblikusok kiemelni. A 12 éves Jézus templomban való elkeveredésének leírásakor semmi utalás nincsen arra, hogy Jézusnak még lettek volna kisebb testvérei. Illetve Jézusnak a kereszten mondott utolsó szavai között szerepel, hogy gondoskodik édesanyjáról, és a szeretett tanítványra bízza. Ha lettek volna még Máriának más gyermekei, akkor erre nem lett volna szükség.
Erről a kérdésről az alábbi címen még részletesebb leírást talál: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20testv%C3%A9rei.html
Kedves Lelkiatya! Egy közeli barátom nagyon szomorúan jött ki a gyónásból, mivel -bár ezt nem szokták elmondani- de a pap azt mondta neki, hogy mivel elvált nem mehet áldozni, gyónni mehet, de áldozni nem. Mivel a férje megcsalta és válni akart, vagyis nem az ő hibájából váltak el hanem nem volt más választása.
Szeretném a véleményét kérni ehhez! Köszönöm!
Csak tisztázás végett kezdem azzal, hogy a gyónási titok csak a gyóntatót köti, a gyónót nem. Ez utóbbi nyugodtan beszélhet róla annak, akivel ezt bizalmasan meg szeretné osztani. (Különleges esetben még azokat is köti a titoktartási kötelezettség, akik közvetve szereztek tudomást róla: pl. a fordítót, vagy aki véletlenül meghallotta más gyónásában mondottakat.)
Ha valaki elvált, attól még mehet gyónni, és az Eucharisztiában is részesülhet. Azzal zárná el magát a Szentségtől, ha új házasságot kísérel meg. Ha ugyanis érvényes házassága van, ugyanakkor együtt él valaki mással - még ha kötöttek is polgári házasságot - az Isten színe előtt ez a második nem tekinthető szentségi házasságnak. Tehát, még ha időről időre meg is gyónná ezt az új kapcsolatot, arra nem adhat ígéretet, hogy a bűnre vezető alkalmat kerüli, ha aztán hazamegy és folytatja a meg nem áldott kapcsolatot. Ez az oka, hogy az ilyen állapotban élő ember nem részesülhet a Szentségben. De Ferenc pápánk éppen erre hívja föl a figyelmet, hogy aki ilyen helyzetbe kerül - akár hibás volt az előző házasság szétbomlásában, akár nem - azért ne érezze magát kizárva az egyház közösségéből. Ha nem áldozhat is, azért ő is odatartozik, ő is együtt énekelhet, együtt dicsőítheti az Istent, neki is ott van a helye templomban. Persze, keresnie kell a lehetőséget, hogy az életét Isten színe előtt rendezze, de ha adott esetben ez nem is lehetséges, azért ő Krisztushoz és az Ő egyházához tartozik.
Kedves Lelkiatya!
Debreceniként nagyon örülök annak, hogy idekerült egyházunk központja és az érsek atyával is gyakrabban lehet találkozni a szertartásokon. Azonban gyakori olvasója vagyok a görögkatolikus.hu-nak és látom, hogy milyen programok vannak országszerte és itt nálunk csak alkalomadtán találkozom ilyennel. Például Baán István atya könyvbemutatója is volt Pesten és Nyíregyházán, de nálunk nem. De említhetnék sporteseményeket is.
Miért van ez? Lelki központként funkcionál Debrecen és a földies dolgok máshol fognak zajlani?
Nem tisztem, hogy ezt megítéljem. De lelkiatyaként annyit azért mondhatok, hogy meglátásom szerint lelki események annál sűrűbben történnek a Metropólia fővárosában. S ezt én helyesnek is tartom. Hogy pedig földi eseményekben sincs Debrecenben hiány, arról egy tüzetesebben készített statisztika számolhatna be. Ám bízom abban, hogy nem csak az történik egyházunkban, amiről hírt adnak a közösségi oldalak. Ugye, nem igaz az, hogy ami nincs fönt a világhálón, az nincs is! De hogy többet tehetnénk az Isten Országáért, az azért igaz.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy áldozás előtt miért kell böjtött tartani?
Válaszát előre köszönöm.
A legrégebbi időkben a keresztények nem böjtöltek az áldozás előtt, hiszen az eucharisztikus összejövetel maga is lakoma keretében ment végbe, hűen ahhoz a hagyományhoz, hogy az Úr Jézus a zsidó pászkavacsora alkalmával hagyta ránk ezt a misztériumot. Egészen hamar azonban szükségesnek mutatkozott a böjt, talán, amiért Pál is figyelmezteti a korintusi híveket: "aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza" (1Kor 11,29). Így szétvált az Eucharisztia ünneplése és a szeretetlakoma, pontosan azért, hogy tudatosuljon a hívekben: az eucharisztikus kenyér és bor nem közönséges étel és ital. Ez az elsődleges értelme és célja az eucharisztikus böjtnek, ami megkülönbözteti más böjtöktől.
Hasonló módon a nagy fokú tisztelet jele is az, hogy testileg is előkészítjük magunkat az Úr érkezésére. Egyes helyeken az Eucharisztia vétele után sem szabad közönséges ételt a szánkba venni, ezért osztanak megáldott kenyeret és bort, hogy a szent pillanat után is, amennyire lehetséges, tisztán maradjon a test.
Természetesen az evés nem rossz, nem bűn. Nem ezért kell kerülni, hanem, hogy testileg is, lelkileg is fölkészülten állhassunk oda, hogy Krisztus testét és vérét magunkba fogadjuk.
Talán meglepő a hasonlat, de ha valami nagy, ünnepi lakomára vagyunk hivatalosak, akkor is ügyelünk, hogy oda ne tele hassal érkezzünk, mondván, hogy ott majd úgyis "nagy kanállal eszünk?" Ezt a lelkületet hivatott bennünk felébreszteni az eucharisztikus böjt: a várakozásét, ha ti. már a testi táplálék vételére is így készülünk, hogyne készülnénk annak a tápláléknak a vételére, amely testi és lelki is?
Kedves Lelkiatya!
Egy szivfájdalmamat szeretném megosztani és tanácsot kérni.A plébános a karácsonyi prédikációban az emberek közötti, konkrétabban a családtagok közötti távolságról beszélt.Azt mondta ha nem közeledünk egymáshoz akkor távolodunk,az emeberi kapcsolatokban nincs stagnálás,ha nem teszünk a kpcsolatokért,nem beszélgetünk egymással akkor távolodunk egymástól,igy van ez az Istennel való kapcsolatban is.Azt is mondta,hogy a meleg szoba és étel nem minden.Meg ha a szülő nem tudja hol van a gyermeke,mit csinál akkor nem ismeri igazán,lehet az istállóban lévő állatokról is többet tud,mint a saját gyermekeiről.Nálunk és gondolom sokaknál ez a helyzet,még igy idősödő fiatalként is előtudnak jönni ilyen dolgok és nagyon zavaróak tudnak lenni.Számomra a szüleim oyan távoliak mintha másik bolygón élnének.Semmiben,de semmiben nem értjük meg egymást.Teljesen idegen emberekkel is sokkal jobb ommunikációt lehet velük kialakitani.Abból az okból kifolyólag,hogy ők nem figyelnek rám,soha nem is fiygeltek lelkiértelemben véve.Ha mondok valamit látom nem érdekli őket,igy már engem sem.A kritika,lebcsülés amit kaptam kritikát szül a részemről is az irányukba.Egyikükkel sem lehet megtalálni a közös hangot,azt hiszem ez már késő lenne.Számomra az anyám nem az ideális nő és anya képe.Jó volt hallani,hogy egy fiatal lány ilyen péladképként néz fel az édesanyjára.Nekem ez nem megy.De még az apám irányába se aki egy kritikus,szekálódó ember volt mindig,mostmár nem annyira mert elkezdtem visszaszólogatni, beolvasni neki.Sokszor azt érzem igazi szeretet se tudok érezni irányukba.Ők nem azok a szülők akikhez sürün és szivesen jönnének a gyerekeik.Azt is mondta a plébános hogy az iylen távolságtartó kapcsolatok végül ezt eredméynezik.Azt hallottam egyszer a gyermeket aki sok kritikát kap megrontják,mert utána már nem tud bizni a felnőttekben,az emberekben,bizalmatlanná válik.Sokszor gyökértelennek érzem magam,néha motivációt se érzek semmihez sem.Csak úgy jó lenne nem lenni.Valami hézag van a személyiség érlelődésemben valószinüleg,de pszichologusra most nincs pénzem,olyan támogató családom meg baráti köröm meg nincs akikhez fordulhatnék.Sajnálom,hoyg iyg érzem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban,de le kellett irnom mindezt.
Válastát előre is köszönöm!
Lea
Kedves Lea!
Elképzelhetőnek tartom, hogy ez most inkább egy időszak, amikor végképp úgy érzi, hogy elhidegült a szüleitől. Van remény tehát arra, hogy ez változni fog, de valószínű, csak sok idő múlva, bizonyára éveknek kell eltelnie. Addig is ki kell tartani a szeretetben. Még akkor is, ha nem kap viszonzást. Ha valaki úgy érzi, hogy nem kap elég szeretetet, arra csak egyetlen orvosság létezik: ha ő maga megpróbál minél több szeretetet adni másoknak. Ha ezzel kudarcot vallott a szüleinél, akkor keressen más területet. (Persze, a szüleiről sohasem szabad lemondania, lehet, hogy el kell telnie egy kis időnek, s akkor újra közelebb kerülnek majd egymáshoz. Sokat változik a világ, sokat változunk benne mi magunk is.) Tehát azt javaslom, keressen lehetőséget arra, hogy szeretetet adjon: gyermekeknek, időseknek, fogyatékosoknak, diákoknak, bárkinek. Ez töltse ki az életét, hogy a munkája mellett igyekszik minél több szeretetet adni, adni, adni. Ez, persze, csak úgy lehetséges, ha élő kapcsolatot tart a Jóistennel. Ha tőle kéri ehhöz a végtelen, kimeríthetetlen erőt. Ő meg is adja. Ha az emberek iránti szeretetében tudott már kicsit előhaladni, akkor majd a szüleit is másként fogja látni, lassan egyre könnyebb lesz majd őket is újra szeretnie. De ehhöz sok embert kell elsőnek, feltétel nélkül, viszonzást nem várva szeretni. A szeretet az a gyógyító balzsam, mely azt is gyógyítja, aki kapja, de azt is, aki adja.
Javaslom, ne töprengjen hát a csalási kapcsolatain. Igyekezzék minél több szeretetet adni, s közben élő kapcsolatot fönntartani a szeretet forrásával, Krisztussal.
Kedves Lelkiatya!
A tegnapi evangéliumi szakasz kapcsán felmerült bennem két kérdés is, amire keresném a választ.
Az első, hogy miért Józsefig vezetik le a nemzetségtáblát, miért nem Máriáig? Hisz Józsefnek testileg nem volt köze Máriához.
Erre kérdezne rá a második kérdésem, hogy miért szerepelt az a szövegben, hogy egész addig nem ismerte meg feleségét. Utána megismerték egymást bibliai értelemben? Ebben az esetben hogyan lehet szűz Mária?
Válaszát előre is köszönöm
A nemzetségtáblák eredete a nomád törzseknél keresendő, melyek még ma is így ábrázolják a pusztalakók társadalmi tagozódását. Izrael népe nomád törzsekből alakult ki, így az egyes ember helyzetét a családhoz, nemzetséghez tartozás határozta meg. Alapja az egy atyától származás vérségi viszonya mellett, a családhoz tartozás jogi, szociális jellegű közös élettérben megnyilvánuló kötöttsége. Eredetileg nők nem szerepelhettek a családfában, de voltak kivételek. Az evangéliumi családfák sokkal inkább teológiai szempontból fontosak. Érdekes, hogy Máté és Lukács által lejegyzett családfa nem egyezik. Ugyanis mindketten más és más forrást használtak fel, forrásaikat nem tudták, de valószínűleg nem is akarták ellenőrizni. Ezért vannak komoly eltérések, máig megoldatlan, s talán megoldhatatlan kérdések, melyek a teológiai cél megvalósulása miatt viszont lényegtelenek, ezért számukra nem vált lényegi kérdéssé, hogy vérségégileg Józsefhez van-e kapcsolata Jézussal vagy sem.
A Mt 1,25. vers: "nem ismerte meg, míg...nem" része sok vitára adott okot. Egyesek ebből arra következtettek, hogy Jézus születése után József és Mária házaséletet éltek. A Szentírás azonban sehol sem beszél erről, még ezen a helyen sem, mert a görögben (heosz) és még inkább az arámban szereplő (ad di) kötőszónak nincs ilyen többlet jelentése. Mária örök szüzességét az Egyház kezdettől fogva vallotta, mint az apostoli hagyományban kapott kinyilatkoztatást, s "mindenkor szűznek" nevezte Őt. S így vélekedett például Luther is. Máriának más gyermeke nem volt, Jézus "testvérei" ugyanis az unokatestvéreket jelentette, kiknek más volt az anyjuk és nem Mária Jézus anyja. Nem véletlen az sem, hogy Jézus a kereszten Jánosra bízza anyját, mert más gyermeke nem volt és József sem élt már. A szűzi születésről érdemes megjegyezni, hogy a megtestesült Ige az emberi természetet házasságból is felvehette volna, de Isten itt is természetfölötti jelet adott. Külön ki akarta mutatni, hogy az örök Fiú lett emberré, akinek csak egy Atyja van, a mennyei. Itt tehát Isten maga a kezdeményező és a végrehajtó. Ugyanakkor József ad nevet a gyermeknek, ezzel jogilag sajátjának ismeri el a gyermeket, s a világ előtt a gyermek atyja lesz.
DJK! Kedves Lelkiatya,
véleményezné ezt a cikket? Miért van az, hogy különböző vallások jegyei fellelhetőek a keresztény vallásban?
Köszönöm válaszát!
P
Áldott Karácsonyt!
A vallási gyakorlatok nagyon sok rokon vonást mutatnak. Ezzel foglalkozik, egyebek között a vallástudomány, vallástörténelem. Legfőbb oka, hogy az emberben vannak alapvető igények és mélyről fakadó kifejezési formák, amelyek függetlenek a népcsoporttól és kultúrától. Továbbá minden vallásnak ugyanaz a fő célja: bizonyos kapcsolatot találni a transzcendenssel. A kereszténység ebben azért alapvetően más, mert az nem az ember vallási próbálkozásai a kapcsolattartásra a följebbvalóval, hanem abban maga Isten az, aki leszáll, hogy valóságosan megszülessék ez a kapcsolat. De teljes mértékben fölhasználja az ember természetében rejlő kifejezési formákat.
Pl. a térdepelés az alázat testtartása, annak kifejezése, hogy valaki sokkal nagyobbal állok (térdeplek) szemben. Vagy az imafüzér, amelynek nagyon sok fajtája található a különböző vallásokban.
A kereszténység, főként" nem formájában egyedi, hanem tartalmában.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni hogy miért tartják úgy hogy addig jó amíg az ember tanul?
Válaszát köszönöm!
Kisebb a felelőssége. Amikor már dolgozik, akkor ezzel általában többek felé is el kell számolnia. Még ha egyelőre nincs is saját családja, mégis, a keresetével másokon is kell segítenie. Hisz senki sem sziget. A munkavégzése is általában több embert érint, bármilyen munkakörben van is. A diák, amíg tanul, a felelőssége jobbára csak saját fejlődésére vonatkozik.
Továbbá a tanulás öröm. (No, jó, tudom, hogy ezt nem mindig érezzük...) Érezhető, élvezhető az állandó fejlődés. Ennek később is meg kell maradnia (a jó pap holtig tanul), de a munka és egyéb felelősségek miatt ez már sokkal nehezebb. Több más érv is lehetséges, de talán ezek a legsúlyosabbak.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm a választ a leborulással kapcsolatban. Ha jól értelmezem akkor a latin és görög között az a különbség, hogy az utóbbinál a térd behajlítva marad, míg az előbbinél az is kiegyenesedik?
Azt, hogy Szent Margit 2000 veniát végzett nem irodalmi művekből tudjuk, hanem szentté avatási peranyagából, amelyben ezt a vele együtt élő szororok esküvel tanúsították. Szinte orvosi vizsgálat hűségével le van benne írva azon elváltozás is, mely ezen veniák elvégzése miatt térdein keletkezett. Összevetvén egyéb vezeklési módjaival, még ezt tartanám a legkevésbé drasztikusnak.
Az említett regényekkel kapcsolatban a Kodolányi félét nem olvastam, Gárdonyi viszont katolikussága ellenére sem katolikus módon dolgozta fel: a domonkos atyák egy részének pl. olyan súlyos eretnekséget tulajdonít, mely véleményem szerint anakronizmus, saját korának teozófia hitét vetíti vissza. Szent Margit bár kedves és jámbor, nem az a Szent Margit, akinek kemény tisztasága és eredeti jelleme a korabeli forrásokból elénk tárul.
Azt szeretném még megkérdezni, nem tudja e véletlenül, nem készül e magyar fordítása (esetleg az általam nagyon tisztelt Baán István atya nem tervezi e lefordítását) Jóannész Moszkhosz: A lelki rét c. művének?
Nem vagyok biztos abban, hogy ennyire pontosan meg lehet állapítani a keleti és nyugati gyakorlat különbségét. A keleti rítusban is láttam, hogy az illető teljes hosszában a földre fekszik, és nyugati szerzetest is ismerek, aki leboruláskor csak homlokával érinti a földet. De ennél szakszerűbb választ valóban nem tudok adni.
Sajnos, ismerősi körömben nem találtam olyan személyt, aki foglalkozna az említett könyv fordítási szándékával.
Kedves Lelki Atya! Én írtam Önnek helyes Istenkép kereséséről. Segítségét szeretném kérni a gyászban való krisztusi vigasztalódásról, hogyan tudjuk elengedni szeretteinket, mit tanít KRisztus a gyászolásról, abból való kijövetelből, vigasztalódásról? Hogy tölti meg szeretettel az üres, hitevesztett szíveket a gyászban? Köszönöm előző levelemere a szívből jövő választ olvasgatom az Evangéliumokat, kérem magyarázza el nekem a kereszt értelmét, a vigasztalódást mélypontok idején. Az Úr Krisztus áldja meg az Ön tiszta szívét, és vigasztaló válaszát, levelét. Ahogy Krisztus írja: "Boldogok ,kik sírnak, mert megvigasztaltatnak". Hiszem a vigasztalódást egy magabiztos lelki vezetés mellett, hisz egyedül nem száradnak fel a gyászolók könnyei. :( Az Ön segítségét kérem hogy újra megtaláljam a Világosságot. Ámen!
Krisztus Urunk azzal vigasztalt minket, hogy magára vette szenvedéseinket. Legtöbbször nem a szavakkal, tanításokkal tudunk segíteni a fájdalomban, a gyászban, hanem az együttérzéssel, amelyet kifejeznek a szavaink. A megosztott fájdalom enyhül (míg a megosztott öröm sokszorozódik! - ez érdekes igazság). Azzal tudjuk legjobban megosztani fájdalmunkat, aki maga is átéli azt. Márpedig Krisztus Urunk maga átélte minden szenvedésünket. Nincs olyan bánat vagy fájdalom, amit ő ne ismerne, amit ő maga is át ne élne. Amikor az egyetlen fiát gyászoló asszonynak azt mondta: "Ne sírj!" - e két szóval a teljes együttérzését át tudta adni. Ha más mondja ki ugyanezeket a szavakat, az nem jelentett volna olyan vigasztalást. Ezért egyedül Krisztus tud minket valóságosan megvigasztalni. Mondja el neki a fájdalmát a templomban, ahányszor csak jólesik. Őt ugyanis nem tájékoztatnunk kell a bánatunkról, hisz mindent tud rólunk, ismeri minden vágyunkat is. De amikor kimondjuk ezeket, kipanaszkodjuk magunkat neki, ezzel azt is igazoljuk, hogy bízunk abban, hogy meghallgat, hogy együtt érez, hogy velünk van. Ezért esik jól a templomban - vagy akár másutt is - elsírni bánatunkat az Úrnak. Tegye ezt gyakran, szégyenkezés nélkül! S amikor már elégszer elmondta, amikor eltelt a megfelelő idő, akkor a bánat enyhülni fog, sőt, egészen el is tűnni. Hiszen az élet megy tovább.
A keresztnek is Krisztus Urunk adta meg, adja meg az értelmét. Önmagában a kereszt egy szörnyű bitófa, mint az átvitt értelmű kereszt, a szenvedésünk is önmagában egy szörnyű valóság, semmi több. De Krisztussal minden átalakul. Krisztussal értelmet kap minden szenvedésünk. Még akkor is, ha éppen akkor, a fájdalom tüzében ezt nem látjuk, nem értjük. De itt is az a fontos, hogy hiszek-e Istenben, hiszek-e jobban mint a saját előérzeteimben, a saját gondolataimban. Azok ugyanis a szenvedés idején kegyetlenül le tudnak húzni minket. Annál csak egy lehet erősebb, az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk, hogy ő kézben tartja egész életünket, beleértve a keresztjeinket is. Befejezésül javaslom még, hogy olvassa el a 2Kor 1, 3-7 verseket. Nagy vigasztalást fog adni.
Természetesen imádkozom is Önért, hogy krisztusi vigasztalást találjon.
Kedves Lelkiatya!
Elszoktam járni egy tőlem idősebb asszonyhoz aki anyám lehetne.Néha mikor felszaporodik nála a munka elhiv,hogy besegitsek neki, azt ki is fizeti, bár szivesen megcsinálnám ingyen is, De amúgy is elszoktam járni hozzájuk időnként beszélgetni vele,mivel ő mindig mondogatja is,hogy nincs sok dolga,van gonda lábaival, igy jobban a benti munkát végzi.Örül ha elmegyek,mert jól eltudunk beszélgetni szoktunk együtt imádkozni is.Megvitani,megbeszélni dolgokat.Először azt vettem észre,hogy a menye meg a veje,akik a mellettük lévő házakban laknak egyikük balról, másikuk jobbról ezt nem nézik jó szemmel.A veje általában nem köszönt, a menyével is előfordult,de nála inkább egy távolságtartást figyeltem meg. Ezek nem egyszeri alkalmak voltak.A lánya nem ő az én korosztályom ő örül ha elmegyek, barátságos.Az utóbbi időben azt vettem észre,hogy mintha af érjét is zavaraná. Múltkor is mondta a feleségének amikor ott voltam,hogy nem öntött ki valamit az állatoknak.Most utóbbi alkalommal szintén azzal kezdte mikor belépett,hogy ki kellett volna önteni valamit az állatoknak, meg nincs a csirkéknek vizük.Mondta is az ismerős asszony ,hogy szerinte lódit a férje. Majd pár perc múlv azt mondta vendégeik lesznek hamarosan,az illető öccse és fia ment volna hozzájuk.Azt mondta az asszony csak maradjak ők ugyis inkább a férjéhez jönnek.Ez rosszul érintett mert én is egy vendég voltam ott.Kicsit késöbb kihivta a feleségét,hogy valamit kérdezzen töle, ami hallható volt és nem volt semmi extra dolog.Ott voltam még egy rövid ideig,hogy ne tűnjön úgy,hogy megsértődtem és elmegyek,de lehet rögtön elkellett volna jönnöm. Nem értem mi a gond velem.Nem járok oda napi szinten,még csak hetente se mindig.Jobbára hét hetente havonta megyek.Az igaz egyszer kétszer hosszabb ideig belemerültünk a beszélgetésbe, de az sem volt úgy mindig.Ha láttam volna az asszonyt feltarom elmentem volna. A jó szándéka mellett ő elág erélyes személyiség tudom mondta volna ha nem ér rá vagy feltartom.Nekem ő kicsit olyan mintha anyám lenne és jó tanácsokkal lát el munkával, emeberrekkel kapcsolatban.Sokat segit minden tekintetben,igyekszem én is segiteni neki ahol tudok, amire megkér.Azelőtt még állandó munkám volt szinte csak évente néhány alkalommal mentem el hozzájuk.Azt akkor szóvá is tette,hogy igérem és nem megyek.Most hogy több az idöm többször eljutok,de igyekstzem mértéket tartani.Főleg ezután az eset után nem tudom,hogy vislekedjek,menjek-e még látogatóba?Éreztem,hogy a férjét zavartam mikor hazaért.
Másik dolog ehhez kapcsolodoan,nem értem miért van az ha én vagyok ott valahol akkor előttem simán utalnak rá,hogy vendégük lesz, ezt sok helyen tapasztaltam.Vagy ha szól a telefon hosszan beszélgetnek,mikor én hivtam ezekből a személyekből valakit lelettem patintva mondván vendége van.Ha a barátnői társaságban ahol 3an vagyunk barátnők ha én hivom az egyiket nem jön,mert azt mondja rosszul érintené amásikat. Ők ketten viszont találkoznak, az nem baj ha én kimaradok. Ugy érzem ledegradálnak mások. Ez sziven üt.Önnek mi a véleménye tanácsa ezzel kapcsolatban?
Válaszát előre is köszönöm!
JJ
Nem könnyű helyzet ez, amikor az egyik ember szívesen veszi a jelenlétét, sőt, szinte kéri, a másik ember viszont nem szívesen veszi. Javaslom, hogy bátran szólítsa meg az illető férjét, kérdezzen rá, hogy esetleg nem szívesen látják itt. Érdemes őszintén megbeszélni az ilyen helyzeteket. Ha elmondja a kifogásokat, ahhoz lehet igazodni. Ha nem mond kifogásokat, akkor is azt javaslom, hogy kicsit ritkítsa a látogatásokat. Nagyjából úgy, mint régen.
Azon nem kell megütközni, hogy az Ön jelenlétében beszélgetnek más vendégekről. Valószínű, Önre már nem is úgy tekintenek, mint vendég, hanem mint állandó látogató, akivel közvetlenebb viszony is megengedett. Én így érzékelem a leírt helyzet alapján. Úgyhogy ennek inkább csak örülhet.
Arra mindig figyelnünk kell, hogy ne legyünk terhesek mások számára, ugyanakkor mégis legyünk nyitottak, ha szükség van ránk, szívesen álljunk rendelkezésre. Ez az élet alaptörvénye: nem magunknak élünk, hanem mások szolgálatára.
Kedves Lelkiatya!
Emese nevű kérdezőnek a görögkatolikus Liturgia megértéséhez még ajánlanám Gogol: Elmélkedések ay isteni Liturgiáról c. könyvet.
Szeretettel: Marika
Köszönjük szépen. Valóban, ez is nagyon hasznos olvasmány ebben a kérdéskörben.
Tisztelt Lelkiatya!
Elég intim kérdés, de az éjszakai magömlés bűnnek számít? Felhagytam az önkielégítéssel, viszont néha emiatt előfordul. Főként akkor kellemetlen ha nem otthon alszom vagy ha kölcsönveszem édesapám ruháját és abban alszom. Ilyen esetekben mindig hatalmas bűntudatom van, de nem tudom, meg kell e ezeket gyónni hiszen ez egy akaratlan tett.
Ez természetes biológiai folyamat, ezt nem kell meggyónni. Még akkor sem, ha esetleg érzéki tartalmú álmok kapcsolódnak hozzá. Ez teljesen akaratunkon kívüli dolog. A vele járó kellemetlenségeket, nincs mit tenni, viselni kell.
