Kedves Lelkiatya!
Amikor Krisztus Urunk a szoros kapuról beszélt - máshogy: szűk kapunak is nevezve - miszerint: "széles az út amely a bűnre visz és keskeny a kapu amely az Igazságra" ( Bocsássa meg ha pontatlanul idéztem ), gondolhatott-e Jézus Urunk arra, hogy a széles út az nem más mint a múlt és jövő dolgaival való értelmetlen foglalkozás, abban való elmerülés, és a szűk kapu pedig nem más mint a jelen pillanat?
Hiszen ha lerajzolom, és megpróbálok egy időcsíkot papírra vetni - elméletben persze - akkor azt látom, hogy ami a jelen pillanat előtt van - tehát a múlt, az abban az irányban végtelen - tehát "széles", és ehhez hasonlóan a jövő is elég "széles" és végtelen a jelen pillanat "után".....és elmondhatjuk, hogy elég keskeny ösvény a jelen pillanat. Hasonló tanítások megtalálhatóak más vallásokban is, a jelenlét tanításaiként. Csodálatos magyar nyelvünk is amikor a "jelenlét" szót átgondoljuk, azt sugallja, hogy csak az létezik ami jelen pillanatban létezik. Tehát csak a "jelen" lehet "Lét"..... A múlt és jövő - lévén egyik sem létezik már és még - halottnak tekinthető. Jézus Urunk sokszor figyelmeztette tanítványait, hogy legyenek éberek, és hát az ébren-lét szinonímája lehet a jelen-létnek. Mit gondol kedves Atya, lehet hogy Jézus Urunk erről beszélt? Köszönöm szépen válaszát!
Az biztosra vehető, hogy Jézus Urunk a jelenlétet maga is nagyon fontosnak tartotta. Ugyanis az valamiképp a bűn következménye, ha az ember nincs jelen, a múltban révedezik vagy a jövőben ábrándozik. Aki jelen van, az tud hatékonyan cselekedni. Úgy sejtem, hogy jószerivel a mai világunk betegsége ez a jelenből való elmenekülés, mert annyira nagy rohanás lett az életünk, hogy el is feledkezünk a jelen fontosságáról. Ezért is beszélnek manapság erről talán többet, mint korábban. Jézus korában ez - szerintem - nemigen volt ilyen nagy gond. Az említett képet áttételesen akár erre a jelenlétről szóló igazságra is lehet értelmezni, de igazán nem valószínű, hogy Jézus erre utalt e szavaival. Pontosan így hangzik az erről szóló tanítása: "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt 7,13.14)
Ő itt két útról beszél, a kettő közül való választásról, illetve annak követéséről. A múlt és a jövő inkább két széles, tág terület, a jelen ellenben ezekkel nem is állítható párhuzamba, hiszen az egy megfoghatatlan pont. Nehezen illeszthető erre a képre a széles-keskeny fogalompár. Én legalábbis így gondolom.
Kedves lelkiatya!
Pár hete a barátaim hoztak egy fiút hozzám a kollégiumba hogy jöjjek össze vele, mert még nem volt barátom. Nekem nem szimpatikus a fiatalember, sőt 4 évvel fiatalabb mint én. (24 éves vagyok a fiú 20 éves) Azt mondják, hogy nem kell válogatni, csak össze kell jönni vele. Miért nem értik meg, hogy kivárom az igazit? Válaszát köszönöm.
Ekkora butaságot a barátai részéről! Persze, hogy ne erőltesse a kapcsolatot. De, bizony, meg kell válogatni, hogy kivel barátkozik az ember, kivált, hogy ki az, akivel esetleg később még az életét is összekötné. Hiszen, az udvarlás, az "együtt járás" nem egyéb, mint a jövendőbeli keresése. Nagyon jól teszi tehát, ha kivárja az igazit.
Olyan településen élek, ahol nincs görögkatolikus templom.
A görögkatolikus parancsolt ünnepeken is szeretnék liturgián résztvenni.
Melyek a görögkatolikus parancsolt ünnepek?
A "parancsolt ünnep"-et nem tartom szerencsés kifejezésnek. Furcsa, ha az embernek parancsolni kell az ünneplést. A zsoltáros így fogalmaz: Boldog a nép, mely tud ünnepelni, Uram, a te orcád világosságában járnak (88. zsoltár). De ezt csak bevezető kiegészítésül írom, hiszen Ön éppen azért tette föl ezt a kérdését, mert szeretne az Egyházzal együtt ünnepelni.
A nagy ünnepek a következők, melyekre lehetőleg minden görögkatolikusnak el kell jutni vagy Szent Liturgiára vagy az ünnepnek valamelyik zsolozsmájára, vecsernyére vagy utrenyére:
Nagypéntek, Krisztus feltámadása, Urunk mennybemenetele, Pünkösd, valamint az Istenszülő születése (szept. 8), a Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14), Szent Miklós (dec. 6), Krisztus születése (dec. 25), az Istenszülő emléke (dec. 26), Vízkereszt (jan. 6), az Úr találkozása Simeonnal (febr. 2), Örömhírvétel (márc. 25), Péter és Pál főapostolok (jún. 29), Urunk színeváltozása (aug. 6), az Istenszülő elszenderülése (aug. 15), továbbá a saját templom címünnepe.
Gazdagon megáldja Önt az Úr, ha törekszik ezeken a napokon a görögkatolikus templomba eljutni.
Kedves Lelkiatya!
Imádkoztam állásért és kaptam is állás ajánlatot.Elmentem megbeszélésre ott azt mondták kezdhetek is. Összeszedtem a papirokat,de végül meggondoltam magam.Varrónöi állás lett volna egy jól menő gyárban,de átgondolva az egészet visszautasitottam.Nem tudok varrni és úgy érzem nem birnék napi nyolc órát állni és varrni.Nem tudok és nem is szeretem a varrást,maximum kézzel,nehéznek tünik,hogy a lábbal pedálozni kell a kézzel meg igazgatni a ruhaanyagot és normára kell dolgozni.Számomra nehéz a kezet és a lábat egyszerre használni különböző funkciokra emiatt a táncokat se tudom megtanulni.Egyszer próbáltam fizikai álló munkát akkor rosszul lettem.A könnyebb fizikai munka még megy.Úgy érzem nem ezek a munkakörök illenek hozzám,meg félek a tanulmányomban is hátráltatnának ha ütközne a munka az előadásokkal.Válogatásnak számiti-e ha imádkozom munkáért,de nem mindent fogadok el?Kisértem-e ezzel a jó Istent?Szeretnék munkát,de nem mindenáron.Amióta nincs állandó munkám kisebb munka lehetőségek adódtak,amik jók voltak,de sajnos rövid ideig tartottak. Egy lekivezető egyszer azt mondta ha munkát keresek nem biztos,hogy rögtön találok is megfelelőt.Meg,hogy gondoljam át,irjam össze milyen munkát szeretnék és annak alapján keressek,olyan helyekre menjek el és ha ameddig más nem adódik ott volontőrködjek.Úgy érzem bennem nem volt meg igazán ez az átgondoltság, csak küldtem az önéletrajzokat és felkészületlenül ért az állás interjú, a gyors kezdés, meg a munka jellege is. Azóta,hogy nem fogadtam el a munkát bűntudat és nyugtalanság van bennem,mert jó lenne valamit dolgozni is.Ön mit tanácsol hogyan kell helyesen munkát keresni?
Válaszát előre is köszönöm!
Belli
Kedves Belli!
Valóban, ezeket a döntéseket érdemes alaposan megfontolni, hiszen az életünk hosszú távú részévé válik a döntés eredménye, amely esetleg jelentősen befolyásolhatja is annak menetét. Az állás elfogadása vagy visszautasítása sok körülménytől függ. Vannak helyzetek, amikor kénytelen valaki elvállalni munkát, mert semmi más lehetősége nem adódik, más helyeken jobban lehet válogatni. Ha az előzőről van szó, akkor szükséges a kitartás erőfeszítése, ha az utóbbiról, akkor meg a döntés elbírálásában van nagyobb felelőssége az embernek. De mind a kettőt nagyban kisegíti az Istenre hagyatkozó bizalom, hogy akármilyen eredmény születik is, ha azt jó lélekkel hozta meg az ember, akkor valamiképpen áldás lesz rajta. Én is azt mondom, mint amit az a lelkivezető, hogy előbb fontolja meg, mik jöhetnek számításba. Netán másoknak is rosszat tehet azzal, ha olyan helyre megy állásmeghallgatásra, amelyet biztosan nem fog elfogadni. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lehet mindig pontosan tudni, mi vár ott az emberre. Erre is azt mondom, mint mindig: imádkozzék többet, legyen közel az Úrhoz, akkor a gondolkodása is közel fog állni az Övéhez, és nagyobb érzékenységgel talál rá arra, amit Ő maga akar adni Önnek.
Tisztelt Lelkiatya
Szeretném megkérdezni hogy halálos büne és megkelle gyonni azt hogy a feleségemhez bujva egyedűl elmmentem mig ő egy idő után elaludt.
Közyönöm a válaszát
Nem halálos bűn, de gyónja meg. Ezt az örömöt Ön azért kapta, hogy a feleségével megossza. Amikor ilyet tesz a férfi, akkor a felesége testének közelségét használja föl arra, hogy önmaga örömét kielégítse. Lehetőleg kerülni kell ezt a házaséleti önzést. Törekedni kell arra, hogy aszerint használja ezt az Isten adta ajándékot, ahogyan Ő azt eltervezte: az egymás iránti szeretet kifejezésére.
Kedves Lelkiatya! Honnan veszük észe az utolsó időket? Ön szerint ez már az? ÉS hogyan tudjuk megkülönböztetni az antiKrisztust maga Jézus Krisztustól?
Igen, ezek már a végső idők. Az Isten Fia megtestesülése óta a végső időket éljük. Szent Pál így fogalmaz: Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát... (Gal 4,4). Tehát ez már az idők teljessége. Persze, egyéni életünkben, amely "jó erőben nyolcvan esztendő" (Zsolt 90,10), képtelenek vagyunk érzékelni ennek az időnek a távlatát.
A legújabb kutatások alapján a világegyetem kora 13,82 milliárd év. Egy szemléletes kép szerint, ha ezt a közel 14 milliárd évet egyetlen esztendőre vetítjük - eszerint egy nap 38 millió évnek felel meg, egy óra másfél millió évnek, egy másodperc pedig 450 évnek -, akkor a Föld (melynek kora 4,6 milliárd év) ennek a kivetített esztendőnek utolsó harmadában keletkezett, tehát olyan augusztus táján. A Földön az élet első jelei 3,5 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg, ez már szeptember. A többsejtűek megjelenése 600 millió évvel ezelőtt történt, ekkor december közepénél járunk. Az emlősök az év utolsó napjának reggelén, az ember pedig annak a napnak utolsó órájában, 2,5 millió évvel ezelőtt, tehát december 31-én éjjel 1/2 11 felé. Krisztus az utolsó óra utolsó percének 55. másodpercében jelent meg a földön. Eszerint a számítás szerint, tehát joggal mondható, hogy nem bizonyára nem sok van hátra. Persze, tegyük hozzá, hogy ugyanezen számítás szerint, ha még kapunk néhány másodpercet, akkor az kb. még ezer év! Tehát kapkodnunk sem kell. Szent Péter ugyanerről beszél: egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. (2Pét 3,8). Jézus intelme azonban még világosabb: Azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem. Aztán hozzáteszi: Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő! (Mk 13,32.33) Késznek kell lennünk tehát minden pillanatban.
Csak az ijedező ember keverheti össze Krisztust az antikrisztussal, az imádkozó ember egészen biztosan nem. A készenlétünkhöz tehát ez is hozzátartozik.
Kedves Lelkiatya Tisztelettel kérdezném külföldön élők részére hol lehet interneten megtalálni a görög katolikus első áldozáshoz felkészítő anyagot amit a szülők megtudnának tanítani a gyereknek.Köszönettel.Edit
Kedves Edit! Sajnos, aligha talál a világhálón ilyen anyagot. Legalábbis magyar nyelvűt kötve hiszem. Mégis nagyon jól tette, hogy ennek igényét megfogalmazta. Bízom abban, hogy illetékes atyák ezt a bejegyzést már fölkérésnek tekintik, és kidolgoznak ehhöz szükséges megfelelő anyagot.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elsőáldozás sohasem csupán egyéni dolog, az mindig a krisztusi közösségbe is beemel. Ha csak a szülő otthon tanítgatja erre a gyermekét, akkor a lurkó sok mindent meg fog tudni a Eucharisztia titkáról, de nem lesz közösségi élménye, amely szintén lényegi része az Eucharisztiának.
Kedves Lelkiatya!
Abban a dologban szeretném tanácsát kérni, hogy a hústilalmi napokban természetesen húst nem eszünk. A férjem szerint belsőséget lehet enni,mint például a máj,szív,velő,zsír. Szerintem nem eszünk ilyesmit a hústilalmi napokon. Várom Lelkiatya véleményét.
Lenne egy másik kérdésem: Ki lehet szerzetesnő. Olyasmire gondolok, hogy megözvegyült asszony lehet-e szerzetes, vagy csak hajadon lányok lehetnek? Erről is várom a Lelkiatya válaszát.
A Keleti Egyházban nem is annyira a hústilalom fogalommal lehet meghatározni a böjtöt. Vannak különböző fokozatok: 1. teljes koplalás, kenyéren és vízen, 2. nyers növényi eredetű ételek fogyasztása (xerofágia), 3. ezek mellett hidegvérűek fogyasztása, 4. ezek mellett állati eredetű, de nem hús fogyasztása (tejes, tojásos ételek), ezt azonosíthatjuk a hústilalommal, ami a legenyhébb. Esetleg ezt lehet még tovább enyhíteni azzal, hogy a különböző húsok között is különbséget tesz az ember. Mindenki maga választhatja ki, hogy mikor melyiket szeretné, melyiket képes megtartani. Egyszerű pénteki napon is lehet a teljes koplalást tartani, ha az embert a Lélek arra indítja. Nagyon fontos mindehhez a lelkiatya vagy legalábbis a gyóntató áldása. Azt javaslom, ha a férje a húsok között is inkább válogatna, akkor engedelmeskedjék neki, s készítse pénteki ételként azt, amit kér. Önnek viszont tanácsolom, hogy tartsa meg a böjtöt, minél nagyobb lélekkel. Esetleg a férje helyett, vagy érte fölajánlva egy fokozattal erősebb böjttel.
Igen, lehetnek özvegy asszonyok is szerzetesek. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egy bizonyos kor után, talán 45-50 év fölött már nem tanácsos elkezdeni a szerzetességet, mert a közösségi életbe már ilyenkor nagyon nehezen lehet beilleszkedni.
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném, kérni.A 30-as éveiben járó nő vagyok és sok mindennel kapcsolatban dilemmáim támadtak az utóbbi időben.Nem találom a helymet és sokat gondolkodom azon hol tartok az életben,mit sikerült megvalósitanom és azt látom semmit ...jelenleg nincs munkám,nincs saját családom még udvarlóm sincs, a szüleimmel élek,akikkel szintén nem jövök ki túl jól, elég hideg a kapcsolatunk,mindig is az volt,igazi baráti társaságom sincs,akik vannak azoknak mind meg van a saját életük senkihez sem lehet tartozni igazán.Járok közösségekbe meg hétvégi főiskolára,de ott is azt tapasztalom mindenki jól el van a saját életével.Amikor adódik valami szolgálat a plébánián oda is elszoktam menni,de az se tölt ki igazán,mert ha van pl.egy napos foglalkozás a gyerekeknek vagy bármi más szolgálat az addig jó ameddig tart,de utána mindenki megy haza a saját családjához,udvarlójához.A tartalmas programok vége még nagyobb lelki ürességet von maga után.Ezt szoktam érezni zarándokutak után is és nem tudok mihez kezdeni az ürességgel.Járok ifjusági összejövetelre is időnként a plébánián,de onnan már ugy érzem kiesöben vagyok.Oda jobbára tizen-,huszonévesek járnak,nem igazán érzem magam jól köztük.Egy kiöregedett vénlánynak érzem magam.Már nem érzem magam túl fiatalnak de annira öregnek sem,és azt látom ez a korosztály mintha a levegőben lógna...Az is aggaszt,hogy talán még most tudnék mit kezdeni az életemmel,viszonylag "fiatalon" jó tiz év múlva a 40-es éveimben erre már nem biztos,hogy lesz lehetőségem.De nem tudom mihez kezdhetnék.Nagyon rosszul érint,hogy nincs párom,saját családom.Sokszor a bennem lévő érzéseket ezzel és mással kapcsolatban nem tudom kinek elmondani,nincs kivel tartalmasan beszélgetnem.Kezdek keserűvé válni.Rossz érzéssel tölt el,ha szerelmes párokat,kis gyerekes családokat látok.A magánéletem nem nagyon jön össze.Az a férfi aki teteszett a hitét is látszólag komolyan vette és azt gondoltam alakul köztünk valami,összejött egy elvált nővel,azóta a hitét is másként gyakorolja nem ministrál,késik a szentmiséről,nem is áldozik.Ez is elgondolkodtatott,azok az emberek akik nem veszik komolyan a hitüket, vagy feladják azt egy kapcsolat miatt mintha jobban boldogulnának.Az egyik barátnőm is sokáig depressziós volt,utána talált egy párt magának,férjhez ment,most boldogok,meg is becsüli a férje,de a hit már nem prioritás az életében,van amikor hónapokig nem megy templomba.A férje nem hivő de a jót teszi mindenkivel.Pár napja törtek rám ezek a gondolatok,azóta nem imádkozom,nincs lelkierőm hozzá,sorozatban csúsztam el bűnökben,gyónni sincs erőm.Teljes mértékben ezt az állapotot nem tudnám feltárni egy gyóntatónak sem,mindig ugyanazokat a sablonos dolgokat hallom:lesz jobb is,meg hogy kapcsolodjak be szolgálatokba,amit meg is teszek de nem tölt ki,annyi szolgálat meg nincs a közösségünkben,hogy minden napom kitöltené,hogy ne kelljen más dolgokon gondolkodnom.Néha nem tudom mi a jó és helyes.Ön szerint nem álmodozás-e olyan társra várni,aki osztozik a hitünkben és még szabadállapotú?
Válaszát előre is köszönöm!
Maja
El kell tudni engedni a vágyainkat ahhoz, hogy teljesülhessenek. Elhiszem, megértem, hogy így nem vidám az Ön élete, mert szeretne társat, akivel megoszthatná örömeit, gondjait, s mivel nem talál, ezért nem érzi magát boldognak. Amit mondani fogok, az egyszerre rossz hír is meg jó is. Ha Ön a mostani lelkiállapotában találna egy társat, aki Önt szívesen feleségül venné, akkor sem találná meg vele a boldogságát. A rövid ideig tartó boldog időszak után hamar jelentkezne újra az elégedetlenség, a békétlenség. Ha férjet talál, az még nem biztosíték a boldogságra. Utána, talán gyermeket szeretne, de ha nem lehet, megint ott a keserű hiányérzet. Lehet, hogy születik gyermek, de nem egészséges, és lehet, hogy egész életét megkeseríti a feldolgozhatatlan helyzet. Lehet, hogy egészséges, de lelkileg teljesen eltávolodik a szüleitől. Nagyon sok édesanya él ennek a fájó keserűségében. Ez, persze, egy rossz forgatókönyv lejegyzése, s nem föltétlen ilyen az élet, csak jelezni akarom vele, hogy ha az egyik föltétel teljesül, még egyáltalán nem biztos, hogy utána következik a várva várt boldog élet. Az lesz boldog feleség, édesanya, aki megtalálja a boldogságát annak előtte is, a jelen pillanatban, a mostani hiányok között is. Más oldalról kell tehát megközelítenie életének értelmét és boldogságát. Szép dolog, ha részt vesz a plébániai szolgálatokon, zarándoklatokon, de ezek szerint ezekben is önmagát keresi, rejtett önzés vezeti. Egy nagy lelkigyakorlattal át kell szerkesztenie az egész gondolkodását. Minden pillanatban, minden eseményben meg kell találni az örömöt, az Isten ajándékát. Azon sohasem keseregni, ami nincsen, hanem annak örülni, ami van. Ezt már most el kell kezdenie, nem kell várni semmiféle feltétel teljesülésére. Ez az az új élet, amely vár Önre. És még egy fontos dolog: Isten mindig kész Önt meghallgatni. Beszélgessen Vele többet, hosszabban, Neki öntse ki a lelkét leplezetlenül, őszintén. Meglátja, ha Istenre figyel, Ő majd megtanítja Önt az igazi boldog életre.
Kedves Lelkiatya!
Kérdezni szeretném,hogy ha én voltam fent a Facebookon,de már megutáltam,és lejöttem,nem baj-e?Üdvözlettel:Magddolna
Nem baj. Igen jól tette. Bizonyára jogos ok vezette erre a lépésre. Ne bánja, és ne siessen oda vissza!
Kedves Lelkiatya!
Tudjuk, hogy minden szentség alapja a keresztség. De mi a helyzet a házasság szentségével?
Van egy kollégám, aki nincs megkeresztelve, de a felesége görög katolikus. Tavaly görög katolikus rítus szerint házasságot kötöttek. Ebben az esetben hogy van a házasság szentsége a férj és a feleség között?
Üdvözlettel Láaszló
Az alapja az 1Kor 7,14. Vagyis részesedés révén. Az asszony 'birtokolja' teljes mértékben a szentséget, de ebből a férj is részesedik.
Dicsőség Krisztusnak!
Az baj,ha én nem szeretem a facebookot,és igy nem vagyok rajta?Mert voltam rajta sokáig,de elegem lett a sok kéretlen véleménytől,itélkezéstől,durva hangvételű kommentektől.Magdolna
Kedves Magdolna! Egyáltalán nem baj, hogy lejött a fészbukról. Most egy kis ideig nyugodtabbak lesznek a napjai. Azt gyanítom, hogy egy idő múltán visszakívánkozik majd, mert hiányozni fog. De merítsen ebből a kis csöndből. Mások is vannak, akik úgy élnek, hogy nem böngészik a fészbuk oldalukat, nem is készítettek ilyet. Bármily hihetetlen, anélkül is van élet. Javaslom, hogy most az így keletkezett szabadidejét töltse olvasással. Persze, nem világhálós hírek, hanem könyvek olvasásával. Hátha ez a mostani lépése közelebb viszi kicsit a könyvek világához, s fölfedezi, mennyivel mélyebb és tartalmasabb azokból meríteni szellemi táplálékot, mint a vibráló képernyőről.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy néhány ember miért szeret foglalkozni a másik magánéletével és miért van az hogy azt szeretné mindenki hogy azt csinálják amit ők mondanak. Van egy volt (fiú) osztálytársam, aki "nagy mellénnyel" van mert van munkahelye, szép és népszerű barátnője, aki arra sem méltatja hogy köszönjön az embernek. És még azt merészelte megkérdezni, hogy az egyik fiúismerősöm és lány jóbarátja között milyen viszony van mert, szokott lejönni és szoktunk menni erre-arra négyesben egy másik fiúval. Nekem már elegem van az olyan emberekből akik "puszta jószándékból" beleavatkoznak a másik dolgába, nem tetszik nekik amit csinálok. Régen jóban voltunk egy ideje eltávolodtunk egymástól. Több nyarakat töltöttem tanulással (nyelvvizsga, jogositvány) ő meg mehetett szórakozni, kirándulni a barátaival én meg gürcöltem, dolgoztam, hogy legyen belőlem valami, legyen valamim. Másnak miért látszik úgy hogy szép és jó? Válaszát köszönöm.
Nagyon ősi gond ez, s nem is könnyen orvosolható. Együtt jár az ember bűnbeesésével. Hogy elfordultunk Istentől, ezáltal elfordultunk egymástól is, és a kapcsolataink nagyon sokszor rejtett önzést hordoznak. Ezt nem is kell kimondani, mégis érezzük, fáj is, de lássuk be, mi sem vagyunk jobbak. A mi szeretetkapcsolataink is sokszor ugyanazt az önzést hordozzák. Még Szent Pál is fölkiáltott: Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálra szánt testtől? (Róm 7,24)
Nem könnyű ilyen helyzetben élni. Minthogy azonban másokat nem tudunk megváltoztatni, ha nem akarunk szenvedni az ilyen helyzettől, akkor saját magunkon kell kezdeni a világ megváltoztatását. Most elsősorban azt teheti, hogy függetleníti magát mások véleményétől. Ne törődjön egy szemernyit sem azzal, hogy ki mit gondol vagy mond Önről. Ennek semmi jelentősége nincs. Ez óriási fölszabadulás élményt nyújt, ha rájön, hogy semmi jelentősége mások viselkedésének az Ön élete szempontjából. A másik tanácsom hasonló ehhöz, sokszor elmondtam már: ne hasonlítsa a saját életét a saját személyiségét másokéhoz. Mindnyájan különbözőek vagyunk. Nem ugyanazt várja el az Úr az egyik embertől mint a másiktól. Ezért semmi másra nem kell figyelnünk, mint önmagunkra, pontosabban a bennünk lakó Úr Istenre, hogy az Ő akaratát tegyük, ne pedig azt, amit mások várnak el tőlünk.
Ha ezt tesszük, vagy legalábbis erre törekszünk, akkor nem az tűnik föl, hogy másnak jó, nekem meg rossz, hanem felhőtlenül fogok tudni örülni mindannak, amim van, amit kaptam Istentől. Valójában kötelességünk is, hogy egész életünk során erre törekedjünk.
Kedves Lelkiatya!
Bölcs tanácsokat szokott adni életvezetési kérdésekben, ezért fordulok önhöz. Hét évig közalkalmazott voltam, nagyon alacsony fizetésért, állásinterjúra alig hívtak be. Nyáron megkaptam egy állást, ahol magas volt a fizetés, de annyira távol állt tőlem, hogy felmondtam. Elhatároztam, hogy csak olyan munkát fogok vállalni, amit élvezettel csinálok, akkor is, ha keveset keresek vele. Két hete elvesztettem az állásomat és elkezdtek behívni olyan helyekre, melyekről korábban csak álmodtam. Elfogadtam egy ajánlatot, hétfőn kezdek. A munka, közösség nagyon tetszik, amennyit eddig látok belőle, a fizetés közepes. Közben kaptam egy ajánlatot egy másik helyről, ahol magas lett volna fizetés, de a munka igazán nem érdekelt volna, ezt hosszas mérlegelés után visszautasítottam. Most még nehezebb helyzetbe kerültem. Szerdán lehet, hogy kapok egy újabb ajánlatot, ahol a fizetés is magas és érdekel is. Nem tudom, ott hagyjam-e érte az elsőt, ha úgy alakul? Ha azonos lenne a pénz, akkor inkább az elsőt választanám, viszont a második is tetszik és sokkal jobban fizet. Egyszerűen nem tudok dönteni. Lelkiatya szerint mit helyezzek első helyre? A szenvedélyt, vagy a bevételt? 33 éves vagyok, a szüleimmel élek, ezért a pénz is nagyon égető. Köszönöm!
Nagyon jó döntésnek tartom, hogy a jól fizető állást otthagyta, mert fontosabbnak tartotta a lelke állapotát. Talán egyfajta ajándéknak is köszönheti, hogy ezek után egészen megváltozott a helyzet, lett állása, jobb is, sőt, több is. S ezek után sem vesztette el a fejét, kínáltak Önnek jobban fizetőt, de ezúttal is a lelki állapotát tartotta fontosabbnak. Én, ahogy nézem, ez már a kísértő próbálkozása. A több pénz mindig az eszköztárában van, s azon mesterkedik, hogy ne legyen megállapodása. Szerintem a kielégítő fizetés és a kedve szerinti munka elegendő ok arra, hogy ne változtasson. De ezt ne tekintse végső álláspontnak, ez csak egy távoli meglátás, amely lehet téves is. Ha jónak látja, nézze meg ezt a jobban fizetőt, előtte imádkozzék, hogy ne csábíthassa semmi más indok, és döntsön a lelkiismerete szerint. Eddig is jól vezette, ezután is rábízhatja magát. (1Tim 6,8)
Kedves Lelkiatya!
Ön mit gondol a facebookról.? Én aktív tagja vagyok az oldalnak. DE mostanában semmi hasznát nem láttom. Zavarnak a boldog gazdag emberek akik dicsekedésből raknak fel képet hogy a szegény sorsú embereket megsirassák. ÉN mikor megláttok egy képet egy boldog párról akik a Balatonon hajókáznák vagy a tengerparton sütkéreznek mindig ugy érzem semmmi érteleme az életemnek. Nekem nincs pénzem arra se hogy Nyíregyházára elutazak nemhogy nyaralni. Mit tegyek hogy ez ne zavarjon? Vagy talán szüntessem meg a facem. Sajnos csak itt láttom az egyházi híreket.
Az a tény önmagában nem lélekemelő, hogy nagyon sok ember ma virtuális világban él. Sajnos, a fészbuk is erősíti az erre való késztetést. Ennek ellenére nem azt tanácsolom Önnek, hogy szüntesse meg ezt a fajta kapcsolatát a világgal. Önnek most nem erre van szüksége. Hisz ez csak egyik formája az emberekkel való kapcsolattartásának, s nem az eszköz az, amely ezeket az említett rossz érzéseket kelti Önben, hanem a lelkiállapota, amely mostanában Önt jellemzi. Ez utóbbin kell változtatni. Persze, ez már nem olyan egyszerű, mint leiratkozni a fészbukról. Mit tegyen, hogy ne zavarja mások öröme, boldogsága? Válassza külön az ő sorsukat az Önétől! Nincs különösebb kapcsolat közöttük. Ha mások jól élnek, az még nem befolyásolja az Ön sorsát. Hadd legyenek boldogok, hadd kapjanak minél többet az Élettől! Sőt, örüljön és adjon hálát, hogy vannak, akiknek ilyen sok szép dolog jut. Valójában csak akkor fog tudni örülni a saját örömeinek, ha tud örülni másokéinak is. Gyakorolja tehát ezt a hálaadást, mások örömének a megköszönését. A másik törekvése pedig az legyen, hogy vessen számot a saját sorsával, vegye számba, mennyi megköszönni való van Önnek is. Ezeket se feledje el megköszönni! S akkor jöhetnek a hiányok, amelyek miatt - úgy érzi, hogy - szenved. Egyenként vizsgálja meg, mit tehet Ön ennek megváltoztatására. S amelyiket a legkönnyebbnek tűnik megváltoztatni, lásson hozzá! Ne a sorstól, még csak ne is a Jóistentől várja, hogy megváltozzék az élete. Kezdje el Ön megváltoztatni fokról fokra, egyenként. Persze, ehhöz is kérje az Úr segítségét. Nagyon fontos, hogy mindeközben arra is figyeljen, hogy hogyan szerezhet másoknak örömet. Ha ezt az elemet kihagyná, akkor hiába ér el bármit, nem lesz abban igazi öröme. Ilyen értelemben mégiscsak összefügg az Ön sorsa másokéval. Minél jobban tud együtt örülni másokkal, annál inkább fedezi föl a saját életében is az értékeket. Egymást segítő folyamatok ezek.
