Kedves Lelkiatya! Kicsit tartok attól, hogy feleslegesen kérdezek és nem lehet megválaszolni a kérdésem, de azért megpróbálom, mert nagyon nehéz ezt megértenem. Mi katolikusok szoktunk olyat, hogy imádkozunk az elhunytak lelkéért. Talán furcsán hangzik, de én olyanról is hallottam, olvastam, hogy valakik még Júdás üdvösségéért is imádkoznak. Először ortodox keresztényektől hallottam ezt, hogy bizonyos szerzetesek megteszik és utána 1-2 katolikus oldalon is láttam példát arra (amerikai oldalak), hogy az illető hívő vagy levelet írt egy atyának és tőle kérdezte, imádkozhat-e Júdásért (az atya igent mondott) vagy egyszerűen csak leírta valaki valahol, hogy ő fog. Eddig nem csináltam ilyet, de tegnap több dolog miatt is a figyelmem Júdásra irányult és volt bennem egy sugallat, egy megérzés vagy nem tudom minek mondjam, hogy imádkozzak érte. Pontosabban valahogy úgy volt, hogy azon gondolkodtam, biztos nem üdvözült, biztos a Pokolban van és akkor jött egy sugallat, hogy akkor ha én így gondolom, ha így van, imádkozzak érte. Egyébként éppen ezelőtt részben más téma kapcsán kerestem valamit a youtube-on. Beírtam egy nem Júdáshoz kapcsolódó keresést. Nos, mint írtam, közben gondolkodtam Júdás kapcsán. Jött a sugallat. Azután nem kezdtem imádkozni, de az egyik katolikus videó, amit az eredeti kérdésem kapcsán találtam, pont arról szólt, hogy Isten hogy viszonyul az öngyilkossághoz, hogy lehet esetleg mégis remény az öngyilkosok számára, egy atya beszélt benne a nagymamájáról, aki öngyilkos lett, hogy hogyan kapott egy másik atyától utasítást, hogy imádkozzon érte, hogyan derült ki neki, hogy üdvözült, bizonyos szentek mit mondtak az isteni megbocsátás és üdvösség kapcsán, és hogy ez az egész hogy vezetett el ahhoz, hogy pap lett belőle. Nem tudom, hogy ez véletlen egybeesés-e, de érdekes, hogy pont úgy jött ki a lépés, hogy azután talált meg ez a videó, miután Júdásra gondoltam. A videóban egy szó sem esett Júdásról, de kapcsolódott a megbocsátáshoz, ez tény. Persze mivel mind2 a megbocsátás témája, csak a videót magam miatt kerestem, a sugallat meg Júdás miatt jött, ez így egybeesik, de akkor is érdekes. Bevallom, mikor ezt néztem, akkor is úgy elgondolkodtam, mikor ez az atya beszélt arról, hogy imádkozott a nagymamájáért és hogy van remény és van értelme imádkozni azokért is, akik elvették a saját életüket, akkor volt egy olyan érzésem, hogy tegyem meg én is Júdásért. Megtettem végül.....tele bizonytalansággal a szívemben, féltem, hogy rosszul teszem, de azóta is azon kattogok, hogy nem tudom megérteni. Mint írtam, másoknak is volt már olyan sugallata, olyan szándéka, hogy imádkozzon érte. Elvileg Júdás nem üdvözült, vagy legalábbis nagyon sokan nagyon szigorúan és kategorikusan azt mondják, hogy nem. A szentek között mondjuk többféle meglátás is van, néhányan azt mondták, hogy látomásuk volt a tisztítótűzről és Júdást is látták ott, de ez a ritkább vélemény. Szóval azt nem tudom megérteni, hogy ha tényleg nem üdvözült, ahogy elvileg maga Jézus mondta a Szentírásban meg igazából néhány szentnek, akkor miért lehet mégis az, hogy néhányaknak van egy olyan szándéka, hogy imádkozzon érte? Persze van szabad akarat, de amikor egy keresztény ember imádkozik valakiért, azért abban benne van a Szentlélek sugallata, nem? Szerintem nincs ima isteni sugallat nélkül. Nem vagyok tévedhetetlen, az igaz. Azt nem tudom elképzelni, hogy a Sátántól lenne ez mert ő sosem akarna imádságra késztetni minket, ez ellentétes az akaratával. Ráadásul Júdás kapcsán szerintem még jobban érvényes minden, ami egyébként is érvényes, hiszen amikor az ember imádkozik, akkor azért teszi, mert azért valamilyen szinten hisz Istenben, akarja még a vele való kapcsolatot, azért még tud remélni, nem akar elfordulni tőle, bízik a megbocsátásában és amúgy is szép másokért imádkozni, de szerintem ha valaki Júdásért imádkozik, akkor az már egy magasabb szintje annak, hogy hisz az isteni irgalomban. Júdást a fél világ megveti és utálja és nagyon sokan biztosra veszik, hogy elkárhozott. Amikor valaki Júdásért imádkozik, akkor valahol az van benne ebben, hogy "Isten irgalma olyan végtelen, hogy még neki is van megbocsátás" vagy hogy még az iránt is érdemes egy jó gesztust tenni, jelen esetben az imában, akit mások megvetnek, aki ezt a legkevésbé szokta megkapni. Mintha Isten kiválasztana bizonyos embereket erre, hogy tudjanak még jobban bízni az ő irgalmasságában, legyen bennük még több együttérzés és imádkozzanak ezért az apostolért, aki elvette saját életét. Bizonytalan voltam mikor imádkoztam érte, elismerem, de valahol mintha mégis ez lenne pedig benne, amit leírtam. De egy ilyen jó dolog meg csak Istentől származhat, nem? Az ima eleve csak tőle jöhet, a szándék. De ez meg elvileg ellentmond annak, amit sokan mondanak, hogy Jézus megjelent szenteknek és olyan dolgokat mondott, ami lehet nem mondta ki szó szerint, hogy Júdás elkárhozott, de ez olvasható ki belőle vagy nagyon közel áll ahhoz más. De ha meg a Pokolban lenne, miért helyezné Isten bizonyos emberek szívére, hogy imádkozzanak érte? Annak nem látom semmi értelmét mert az úgyse változtatna a sorsán, elvileg nem mehetne a pokolból a mennybe. Félreértés ne essék, nem felmagasztalni akartam azokat, akik imádkoznak érte, csak azt akartam mondani, hogy valahogy ebben az isteni irgalmasságba vetett nagy bizalom van ott. Bennem is volt egy ilyen, persze jó szándékból. Ami engem illet, azóta sem tudok békésen arra gondolni, hogy jól tettem, amit tettem, bár az ima nem tudom lehet-e bármikor is rossz, és megérteni főleg nem tudom, képtelen vagyok rá, hogy ez az egész hogy egyeztethető össze. Azt nem tudjuk itt eldönteni, hogy Júdás üdvözült-e, de már az is segítene ha valahogy a logikáját meg tudnám érteni az egésznek és valahogy érteném azt, ami számomra ellentmondásos. Bízom benne, hogy nincs olyan ima, ami rossz lenne és amiért Isten haragudna rám.....remélem.....

Tisztelt Lelkiatya! ... beszélgettünk és egy nálam idősebb ember olyan poént mondott ami szerintem káromló nevető helyzetet eredményezett és elsőre én lefagytam nem akartam túl szigorú lenni vagy megítélni ezt az embert. ... Próbálom sokszor humorosan, kedvesen de határozottan hàtha a másik észreveszi magát de nem kellene keményebbnek lennem? Szabad ezután ilyen emberekkel kedvesnek lenni jópofának vagy inkább éreztessem vele passzivitással nem tetszésemet? A válaszát, segítséhét köszönöm. Az egész kérdést kérem ne tegye ki.

Kedves Lelkiatya! Szeretném a segítségét kérni, kérem segítsen nekem helyesen látni a dolgokat és így helyesen dönteni. Próbaidős vagyok az új munkahelyemen, amire két évig vártam, hogy üresedés legyen. Miután beadtam a pályázatomat minden nap imádkoztam Jabec imájával: Bárcsak megáldanál engem Istenem, kiterjesztenéd határomat,-- nekem adnád az áhított állást --,velem lennél, hogy ne érjen semmi bántódás. Kértem Istent, adja meg, ami a legjobb nekem. Megkaptam az állást, hihetetlen boldog voltam és hálás Istennek, mert megadta amit kértem. Deén nem tartottam be a Neki tett ígéretem, miszerint visszatérek a házába, a templomába is. Nagy reményekkel jöttem az új helyre, de csalódtam és már nem tudom, jó helyen vagyok-e. Szakmailag fejlődni szerettem volna, de számomra kiderült, itt sokkal kevesebbet tehetek, mint eddig bárhol. A munkám egy szegmensét, amit nagyon szeretek, ezért is szakvizsgáztam belőle,a közvetlen főnököm szemében: – nem hozzáadott értéke a munkámnak--. Egy világ omlott össze bennem. Értéktelennek és haszontalannak éreztem magam. Később ugyan elnézést kért,de én nem tudok mit kezdeni vele,mert még most is hallom a szvait. Azt mondta,látja,nehezen engedem el a dolgokat,ezért betett abba a skatulyába. Nem jelölt ki nekem feladatot és tehetetlennek és feleslegesnek érzem magam,miközben folyton szurkálódik. Olyanokat mond négy szem közti beszélgetéseken,hogy van egy kolléganő,akivel senki sem jön ki,és nekem az itt maradásom feltétele,hogy jóban leszek vele. A kapott fizetésemért,vagy megszokom,vagy megszököm. A vezetőséggel csak rajta keresztül történjen a kommunikáció,mert ők nem mindenkihez alacsonyodnak le. Azért hozzátette,ne vegyem magamra. De mégis nekem mondta. Azt is mondta,hogy a próbaidő azért van,hogy összecsiszolódjunk,és,hogy ez a munkahely előttem is létezett és utánam is létezni fog. Kiválaszthatott volna egy szőke,nőies méretekkel rendelkezőt – bocsánat,ő nem így mondta,de azt nem írhatom le–és kevesebb tapasztalattal rendelkezőt,akinek jóval kevesebb bért kell fizetni. Bizony emiatt,amúgy is óriási lelkifurdalásom van,nem merem elmondani senkinek mennyit keresek. Nagyon bánt,mert az eddigi bérem háromszorosáért nem dolgozhatok úgy,ahogy azelőtt jóval kevesebbért. Azért vagyok itt,egy kollégát,akivel jól ki kell jöjjek,támogassam döntésképtelenségében,aki ráadásul neurotikus. Nem tudom mitévő legyek,a próbaidőm december végéig szól,és döntenem kellene,különben csapdába esem. Tudom,a legtöbb embert a pénz motiválja egy munkahelyen maradásnál,de én ennél kevesebbel is beérem,nincsenek igényeim. Ha el is veszítem,ez a három hónap arra szolgált,hogy az adósságomat rendezni tudom,anélkül,hogy egy újabb hitelt kellene felvennem. Sajnos az életem,ha életnek lehet ezt nevezni,nem leányregény. Az sincsen rendbe,de erről nem írhatok,mert túl fájdalmas,és igazából szégyellem is. Csak annyit írnék róla,hogy régen,nagyon régen nem ragaszkodom már az élethez. Nincs senkim akire támaszkodhatnék,nincs senki,aki segítene talpra állni. Olyan vagyok,ahogy József Attila írta az Egyedül c. versében: Egyedül fogok én állni a világon. Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom. Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,Aki szenvedésben csókot csókra adjon. Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,Aki büszke arra, hogy mellette állok. Aki míg én alszom őrködik könnyezve,És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve. Aki szeret engem, aki meghal értem, S még akkor is szeret örök-visszatérten. S nem fog borulni le rám senkise sírva,Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Tisztelt Lelkiatya! Hallottam már olyat, hogy: -Ma már környezetvédelmi okokból az evésben való mértéktelenség is súlyos bűnnek számít -és hogy ne együnk halat, mert egyrészt emiatt nehezebb helyzetbe kerülnek a halászatból élő népek,és mert a halászat jelenlegi módja állatkínzásnak minősül. Ezek a dolgok tényleg így vannak? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Lelkiatya! A lelkemben úgy érzem, hogy nagy szükségem van a gyónásra, de berekedtem és alig van hangom. Elfogadja az Úr, ha a lelkemben gyónok neki, ameddig a hangom helyreáll? Dóra

Kedves Lelkiatya, Sokat csúnyán beszélek, amikor ideges vagyok, és ez nagyon zavar, de nem megy a leszokás róla. Korábban kicsit mindig megítéltem azokat, akik csúnyán beszélnek, és bár 20 évig ilyen környezetben voltam, mostanára ( 1-2 éve) szoktam rá magam is. És nemhogy egyre kevesebbet beszélnék csúnyán mérgemben, hanem inkább többet sajnos. Úgy érzem, a JóIsten tanítása is ez, hogy lám, ne ítélkezzek,hiszen magam is bele estem a csapdába. Rettenetesen zavar, és nagyon szégyenlem.Viszont, hogy tudok belőle kijönni?

Kedves Lelkiatya! Amikor imádkozom rokonaimért, sokszor van olyan, hogy úgy fogalmazok, hogy kérlek Uram X-ért, meg Y-ért...de elsősorban Z-ért. Például imádkozom férjem és az én családomért, de valahogy mindig az én családtagjaimat előbbre veszem, és ők vannak az "elsősorban" kérésnél. És, ha mondjuk a férjem testvéreire már nincs időm, akkor őket csak úgy egybeveszem, hogy "és a férjem testvéreiért is"...Ez azért is van talán, mert egyik családdal sem olyan nagyon jó a kapcsolatunk, de én mélyen, belül azt szeretném, hogy az én családommal mégiscsak jobb legyen...Ez persze, nagyon csúnya dolog tőlem, és személyválogatás is...meg ki tudja mi még. Talán az is, hogy szeretném, ha férjem pozitívabb véleménnyel lenne róluk, az én testvéreimről ( merthát mégiscsak az én rokonaim, s szeretném nagyobbnak látni őket férjem szemében). Bocsánatot is kérek emiatt Istentől. Mégis, legközelebb is így csinálom...És ha nem is mondom ki így szó szerint, a szívemben, gondolatomban mégis így van, hogy az én oldalamat veszem előre, őket tartom úgymond fontosabbnak, hogy imádkozzam értük. Régóta van ez eképpen, de csak mostanában tudatosult bennem ennyire tisztán. Hogyan tudom ezt a dolgot a helyes irányba terelni? Egyáltalán, ilyen szívvel, ami ennyire féltékeny vagy irigy vagy önző, imádkozhatok én értük?

Kedves Lelkiatya! Talán feleslegesen ezen gondolkodnom, de tényleg kíváncsi vagyok: a "kipurcanni" szót bűn használni vagy nem? Úgy tudom, azt jelenti, hogy "meghalni", csak annak egy kevésbé elegáns kifejezése, hogy így mondjam. Szerintem egy komoly témáról nem jó ilyen leredukált, félvállról vett szavakkal beszélni és ezért gondolkodtam el, hogy bűn-e ennek a használata. Az igaz viszont, hogy én akkor, amikor ezt használtam, nem így értettem, nem is tudtam, hogy ezt jelenti. Sokkal inkább valami nagyon nagy fáradtságot, valamilyen összeesés határát súroló fáradtságot akartam vele kifejezni. Lehet túlgondolom, de bűn ennek a használata így vagy nem?

Kedves Lelkiatya! A kérdés, amit felteszek, először talán dicsekedésnek tűnhet, de egyáltalán nincs vele ilyen célom. A kérdésem az lenne, hogy amikor megtisztul valaki sok bűnéből, Isten kegyelméből, az egy nagy dolog, egy elég nagy kegyelem vagy igazából ez bár kegyelem, amolyan természetes, átlagos dolog, hiszen a keresztény életnek ez is célja? Gyermekkoromban katolikus voltam, már akkor is görögkatolikus, csak aztán elfordultam a hitemtől. Akkor egy időben több súlyos bűnöm is volt, nem imádkoztam, Istenben kételkedtem, nem jártam liturgiára vasárnap sem, irigy voltam másokra, esetleg utáltam is az ellenségemet, az önkielégítés bűnébe is sokszor beleestem, másokat bántottam szavakkal és cselekedetekkel. 4, lassan 5 éve hívott vissza magához Jézus. Akkor ezektől megszabadultam, de tényleg mindegyiktől, amit felsoroltam. Vagyis, az önkielégítés bűnétől fokozatosan, nem olyan gyorsan mint a többitől, de végül attól is. Azóta is folyamatosan változok és még több bűn vétetett el tőlem: már nem veszem hiába Isten nevét, pedig ezzel is sokáig küzdöttem, sokkal jobban tudom megőrizni a türelmem másokkal, a veszekedések már teljesen elmúltak és nem mindig, de jobb esetben az is sikerül, hogy ne is éreztessek semmi rosszat a másikkal. Azok a bűnök, amelyektől megtisztultam, azok már nem is kísértenek. Szóval nem csak, hogy ellenállok mikor kísértve vagyok, hanem eleve nincs már kísértésem rá. Néha csodálkozok is ezen, hogy hát az lenne a "normális" hogy legyek kísértve ezekre, de nem vagyok. Egy átlagos keresztény ember vagyok, de valamiért én egy nagyon nagy kegyelemnek érzem ezt. Már az is nagy dolognak tűnik ha valaki kibír egy kísértést bűn nélkül, de nekem Isten kegyelméből már a kísértéseim sincsenek ezekre a bűnökre. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekem már nincs miben fejlődnöm, mert ez így nem lenne igaz, de most nem ez lenne a lényeg. Őszintén érdekelne az Ön véleménye: jogosan érzem azt, hogy valami hatalmas kegyelemben részesültem? Az egyik atya, akinél egyszer gyóntam, azt mondta, hogy már az is nagy dolog ha halálos bűnei nincsenek az embernek. A halálos bűnhöz tudtommal kell a szándékos beleegyezés. Ahhoz nyilván egy kísértés. Nekem pedig már kísértés sincs ezekre. Egy másik atya pedig azt, hogy sokan a feléig se jutnak el annak, ahova én mostanáig eljutottam. Nem én kérdeztem a véleményüket, maguktól mondták, Önt viszont most tényleg én kérdezem magamtól. Nem dicsekedésből kérdezem, tényleg nem azért, csak szeretném a véleményét: tényleg hatalmas kegyelem az, amiben részesültem vagy csak nekem tűnik nagy dolognak? Ha az ember 1-2 bűnéből megszabadul, de a többitől nem vagy ha több bűnét nem követi el, de amúgy a kísértés megvan rá, az is kegyelem, de olyan mintha én még ehhez képest is nagyobb dolgot kaptam volna. Jól érzem, amit érzek az egésszel kapcsolatban vagy túlzok?

Kedves Lelkiatya! Van egy kérdés, melyet nagyon részletesen nem merek leírni és lehet nem is nagyon kellene, de már egy ideje nagyon foglalkoztat, nagyon aktuális az életemben és nagyon szeretném megérteni. A kérdés alapvetően ez: van olyan, hogy egy kísértés távol tart tőlünk több más kísértést? Máshogy megfogalmazva: lehet olyan, hogy a Sátán ad nekünk egy kísértést, de bizonyos más kísértéseket meg "cserébe" távol tart vagyis azokkal meg nem kínoz minket? Van egy dolog az életemben, amiről még nem vagyok teljesen biztos, hogy jó dolog vagy rossz dolog, mármint, hogy egy rossz dolog, amit Isten jóra használ vagy eleve jó dolog és eleve Isten akarata az életemben, de azt megfigyeltem már nem is egyszer, hogy amikor megvan, amikor annak alapján teszem a dolgom, amikor hagyom érvényesülni, vagy nem tudom hogy is mondjam, akkor bizonyos más kísértések meg rossz gondolatok nincsenek bennem vagy sokkal ritkább. Amikor viszont ezt talán jó-talán rossz dolgot nem csinálom, nem fogadom el, stb., akkor mintha más kísértéseim jobban jelen lennének. Azt vettem észre az elmúlt pár hónapban, hogy mióta ez a jó-rossz (?nem tudom) dolog van, azóta mintha bizonyos kísértő gondolataim elmúltak volna. Pontosabban azok a gondolataim, melyek arról szóltak, hogy Jézus nem szeret, szeretetlen gondolatok saját magamról, borzalmas gondolatok. Kicsit nehezen bízok ebben a dologban, mert egy olyan dolog, amit még senki nem csinált és senki nem tapasztalt azok közül, akiket ismerek, de lehet amúgy mások sem meg őszintén szólva atyák véleményét már kérdeztem róla és vegyes válaszokat kaptam. Talán annyit leírhatok, hogy egy imádsággal kapcsolatos dolog. Érdekes viszont, hogy azok az atyák is, akik először nagyon nem gondolták jónak a dolgot, azok sem zárták ki végül, hogy jó lehet és még aki kategorikusan kijelentette először, hogy nem jó, végül az is úgy fejezte be a beszélgetésünket, hogy "amennyiben ez mégis jó". Nem feltétlenül azt kérdezem Öntől, hogy ez, amit nem is részleteztem, jó vagy rossz. Arról érdekelne nagyon a véleménye, hogy elvileg lehet-e rossz, ördögi dolog valami, ami segít leküzdenem a rossz gondolataimat, távol tart tőlem kísértéseket? Van olyan, hogy Isten még a rossz kísértést is fel tudja használni arra, hogy én szentebb legyek vagy azért ez annyira ellenkezik a Sátán természetével, hogy a kísértésért cserébe nem piszkál más kísértéssel, hogy ez kizárt? Elvileg rossz fának nem lehet jó gyümölcse és Jézus is azt mondta, nem űzheti ki ördögökkel az ördögeket, mert az ország, ami meghasonlik önmagával, szétesik.

Kedves Lelkiatya! Az egyik kérdező írta, hogy nehéz a férjével együtt élnie, mert nem azt szeretné az élettől, amit ő, titkai vannak, nem ragaszkodik és nem tesz a közös boldogságukért. Azt szerettem volna kérni, hogy tegye ezt közé, ha lehet, mert szeretném megkérdezni az illető hölgy keresztnevét. Szeretném az imáimban őt is megemlíteni, érte is ajánlani az imáimat, de őszintén szólva nekem könnyebb lenne úgy, hogy ha a keresztnevével említhetném és nem kellene körülírnom. Tudom, sokaknak ez nem gond, nekem sem mindig, de szeretnék akár rendszeresen imádkozni érte és úgy mégiscsak könnyebb lenne ha egy nevet megjegyezhetnék hozzá. Persze csak ha nem probléma. Remélem nem udvariatlanság, amit írok. Ha közzéteszi, hálásan köszönöm.

Kedves lelki atya igaz hogy gorcsa György kántor tart valamilyen képzést ? már mint kántornak képzést én személy ismerem őt de nem beszéltem vele de én nem lakom Magyarországon kérdésem az hogy hol tartya milyen időpontokban vagy csak ez az szent atanaz fő iskola tanítana ? Én szernek egy ilyen képzésen részt venni de nem tudok kuminklni gorcsa György kántoral fel téve ha ingyenes, kedves lelki atya választ is várok előre is köszönöm

Tisztelt Lelkiatya! Nem olyan régen olvastam Öntől egy választ, amiben egy feleségnek válaszol, aki gondolati szinten majdnem megölte a férjét. Amikor ezt olvastam, akkor még nem sejtettem, hogy hasonló témában nekem is az Ön segítségére lesz szükségem. ... Meg is gyóntam... vagy nem!!! Az egyik probléma ez. Ugyanis nagyon általánosan fogalmaztam ... (Nem tudom ez így elég volt e anno kb két éve. Amennyiben nem volt elég, az sajnos azt a kérdéskört is felveti, hogy akkor az utána levő több mint 10-15 gyónás is érvénytelen volt illetve a szentáldozások százai szentségtörések. Atyám ,ez lehet felületes, hanyag lelkiismeret vagy éppen ellenkezőleg felesleges aggályoskodás? Nagyon hirtelen jött most ez, kérem nyugtasson meg! Illetve kérem segítsen mi a teendő ilyenkor ha még a jövőben felidéződnek "ifjúkorom bűnei"? Kérem a kérdésemet az oldalon ne tegye közzé, csak annyit amennyiből felismerem, mondjuk az első meg ezt az utolsó mondatot. Előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Nagyon nehéz a férjemmel együtt élni. Nem azt szeretné az élettől, amit én. Állandóan hazudik, titkai vannak, csak látszólag ragaszkodik a családhoz. Évek óta imádkozom, hogy változzon meg, de semmi sem történik. Más tervei vannak, inkább agglegény típus lenne ő, én teher vagyok neki. Testi kapcsolat nincs is közöttünk. Sokszor beszélek vele, látszólag megért, de mégsem tesz semmit a közös boldogság érdekében. Nagyon szomorú vagyok.

Kedves Atya, 20 év kihagyás után újra kezdtem napi szinten imádkozni a rózsafűzért. Be is szereztem egy új, szívemnek kedves darabot. Nemrég olvastam, hogy meg kellene áldatni a pappal ( mármint a rózsafűzért, mint tárgyat) Őszintén szólva ez meglepett, mert mifelénk ez nincs gyakorlatban. Külön szertartáson szokták megáldani, szentmise keretén belül vagy akár egyénileg is megáldja a pap ha elviszem hozzá? Gondolom azért külön áldás nélkül is használható de szeretném megáldatni ha lehetséges.