Valóban csak egy szokás, amely az évszázadok során előírássá erősödött. Az is igaz, hogy az őskeresztényeknél ez nem volt ennyire természetes, mint ma, de azért akkor is voltak ószövetségi szentek, akiknek a közbenjárását kérhették és kérték is. Amióta azonban benépesült a mennyország (ismeretet is szereztünk, hogy milyen sokan bejutottak már oda), inkább érdemes követni ezt az előírássá vált szokást, mint szembemenni vele. S vajon miért is? Mi oka volna, hogy az Önnek tetsző keresztnév mellett egy másikat is válasszanak, egy szentnek a nevét, akire mintegy az égiek közül rábízzák. Miért kellene megfosztani a gyermeket ettől a nagyszerű lehetőségtől. Egyébként arra is van példa, hogy nem is adnak második nevet a gyermeknek, de azért kiválasztanak neki egy védőszentet. Legalább ezt érdemes megtenni az érdekében.

Egyrészről szeretném kifejezni teljes együttérzésemet. Éveken át kitartott Krisztus mellett, sokat imádkozott, számtalan jót igyekezett tenni, s végtére úgy érzi, az Úr viszont mindezt nem viszonozta, hálátlanná lett, sőt, szeretetlen. Bizony, nagyon nehéz ezt elviselni. Nem is hiszem, hogy tudok Önnek vigasztaló szavakat mondani, hiszen gyógyíthatatlanul vigasztalhatatlan. Ugyanis még Isten sem tudja Önt megvigasztalni. Hacsak nem egyetlen módon, ha teljesíti azt a nagyon egyszerű és nagyon természetes kérését, hogy Ön úgy legyen boldog, ahogy Ön szeretné, ahogy Ön elképzeli. Olyan nagy kérés ez? Ennyit nem tud, nem akar megtenni az, aki Mindenható? Valóban reménytelennek tűnik ez a helyzet, mit is mondhatnék?
Ezért aztán nem is azzal próbálkozom, hogy a kérdésére válaszoljak, hanem más jellegű tanácsot próbálok adni. Ne ahhoz kérjen segítséget és tanácsot, hogy a szenvedést hogyan lehet elviselni! Amíg így teszi föl a kérdést, addig az élete kín és megoldhatatlan rejtély marad. Ne azért imádkozzék, hogy tudjon tiszta szívből imádkozni! (Ez önmagában nem is ellentmondás, mint az Önnek tűnik, hisz gyakran éppen ezt kell tenni, az imádság kegyelméért kell imádkozni. De ez sem az Ön esete.) Azt kérje, követelje, könyörögjön érte, hogy lásson! Hogy lásson! Valamit Ön most nem lát. Én sem tudom mit, hisz én sem látom az Ön életét. Nem is akarok találgatni, ötleteket adni. De az Ön alapvető gondja nem az, hogy nem tudja elviselni a szenvedést, hogy nem tud tiszta szívből imádkozni, hanem az, hogy Ön nem lát. Hogy mit fog látni, azt sem tudom, ezt csak egyedül Ön fogja megtudni. De erre van szüksége, ezt kérje Istentől! Ha kitartóan kéri, ha szorult helyzetében hangosan kiáltozva könyörgi, meg is fogja kapni. Hisz erre életbevágóan szüksége van. Eddig nem ezért imádkozott, hanem azért, hogy az Ön céljai, vágyai teljesüljenek. Természetes is, hiszen semmi különöset nem kért, ezért is volt biztos abban, hogy majd meg is kapja. Hogy Isten mit akar ezzel a helyzettel, azt nyilván nem tudom. De ezt is egyedül Ön fogja megtudni, ha kérdezi, ha nem fél a választól, ha nem rejtőzik el ennek valóságától. Ez tehát a tanácsom, hogy a látás kegyelmét kérje. Hogy aztán mi lesz, azt majd meglátja, de azt már valóban meg fogja látni. Kérje hittel!!!

A kérdés valóban roppant összetett, s mindenképp nagy erőfeszítéseket kell tennünk, egyénileg is, hogy minél jobban megértsük. Tudomásom szerint Magyarországnak, a vezetőségnek és a legtöbb magyar embernek az a véleménye, hogy segítenünk kell rajtuk, de elsősorban nem a határon, hiszen az már csak tűzoltás, hanem sokkal inkább otthonaikban. A megértésre való törekvésünknek az is része, hogy halló és értő fülekkel figyeljük a híradásokat. Magyarország már több humanitárius segítséget küldött ki Szíriába, fölszerelt ott egy kórházat, a Katolikus Egyház több alkalommal is kijuttatott oda pénzbeli és egyéb adományokat. Ezekről is vannak híradások, csak korántsem olyan harsogók, mint azok, amelyek valójában nem segíteni akarnak, hanem hangulatot szítani. Az értő hírfigyelésre kézenfekvő példa az említett személynek az esete. Vajon mi volt a célja ennek az egyházi vezetőnek? Ha igazán a segítő szándék, akkor mielőtt nekivág a jótékonykodó útjának, tájékozódik, hogy mivel tudna leginkább segíteni. Ezeken a helyeken jelen vannak az egyházi és állami segélyszervezetek. Nem tudom, kit lehetne megvádolni a határon lévő honfitársaink közül, hogy a sorból kiálló migránsokat rendszeresen bántalmazzák, megerőszakolják?! Aki ilyen hazugságokat terjeszt azokról az emberekről, akik ott vannak jelen ebben a súlyos helyzetben, áldozatos munkával próbálnak segíteni..., nem is találok szavakat, hogy mivel jellemezzem az ilyen rémhírterjesztőket. Bizonyára valóban szükség van wc használatra, s nem derül ki a híradásból, de láthatóan súlyos akadályai vannak ennek. Ezt a hírt megneszelve, a leleményes jóakaró nekivág teherautójával, hogy majd ő megoldja, nyilván azzal a föltételezéssel, hogy akik ott vannak, azok nem akarják megoldani ezt a helyzetet, netán még ő is feltételezi a határon szolgálatot teljesítő katonákról, rendőrökről (?), hogy az említett gaztettekre képesek. Lemegy nagy igazságosztóként, és hogy súlyt adjon cselekedetének, magával viszi a tv stábot is. A terve remekül sikerült. Az egész ország fölkapja a fejét, sokan emlegetik a nevét, ki így, ki úgy. Ő pedig otthonába térve hátradőlhet, hogy megpróbált segíteni, de nem hagyták. A gaztettekkel vádolt szolgálattevők pedig továbbra is ott vannak éjjel-nappal, és próbálnak helytállni. Az ilyen jótékonykodást leginkább azokhoz az embercsempészekhez tudom hasonlítani, akik látszólag jót tesznek az útnak indult migránsokkal, valójában azonban semmi más nem érdekli őket, csak a saját hasznuk. Ezt az esetet csak példaként hoztam fel arra, hogy a híradásokat lehetőleg minél körültekintőbben fogadjuk és úgy alkossunk véleményt.

Teljesen egyetértek a gondolatmenetével. legalábbis annak első részével. A homoszexualitásban élő emberek sok mindenben súlyos szenvedéseket élnek meg. Egyrészt a nemiségük megfelelő megélésének hiánya miatt, de még inkább attól az előítélettől, amelyet nagyon sokszor keresztény testvéreiktől is el kell szenvedniök. Amikor az Egyház arról beszél, hogy feléjük különös gonddal és megértéssel kell közelednünk, ez mindenekelőtt a lelkipásztoroknak iránymutatás, hogy túl azon, hogy ők maguk nehogy ebbe az elutasító előítéletbe essenek, még arra is törekedniök kell, hogy a többi keresztény testvért is elvezessék erre a megértésre. Arról én sem hallottam, hogy volna külön homoszexuálisok szent miséje. Ennek ellenére akár elképzelhető lenne ilyen is, de bevallom, én magam sem látom ennek valódi szükségszerűségét. Fontos dolog a rétegpasztoráció, de néha túlzásba is esünk e téren. Én úgy érzékelem, Egyházunk ma inkább az integrált szemlélet felé keresi az útját. Pl. a legutóbbi szinódus is fölhívta a figyelmet arra, hogy ha túlzottan külön foglalkozunk a különböző korosztályokkal, akkor ez akár a családon belüli kapcsolatok, nemzedékek eltávolodásához is vezethet. Érdemesebb inkább arra törekedni, hogy az Egyházban mint nagy családban mindenki megtalálja a maga helyét és szerepét, függetlenül attól, hogy milyen adottságokkal vagy éppen fogyatékosságokkal él. A sajátos lelkipásztori gondoskodásnak pedig inkább személyre szabottnak kell lennie, mint csoportosnak.

A vágy természete, hogy sosem telik be. Ha földi dolgokra vágyunk, akkor ez azt jelenti, hogy sosem elégszünk meg, ha elértünk egy célt, mindig újakat keresünk. Ha viszont égiekre, akkor azt jelenti, hogy ha elértük, szeretnénk továbbjutni benne. Ezért a földi vágyak hajszolása csalódást vagy csömört okoz, az égiek utáni vágy pedig fokozódó boldogságot.
Jézus jelenlétében nem csak a templomban, az Eucharisztia révén lehetünk, hanem minden helyen, minden körülmények között. Természetesen ezek közül messze kiemelkedik a templom, és a felülmúlhatatlan csúcs pedig az Eucharisztia. De hát, mégsem lehetünk állandóan a templomban, sem az Eucharisztia közelében. Az idézett mondat elsősorban arra vonatkozik, hogy az életünket alakítsuk úgy, hogy minél gyakrabban ismerjük föl, hogy Isten itt és most jelen van. Erre érdemes odafigyelni, erre érdemes törekedni.
Amit viszont Ön leír, kedves Szilvi, az ennél még több. Valóban, mint az Istenszülő Mária, mint a szentek, minél közelebb kerülünk az Úrhoz, annál inkább szeretnénk még közelebb kerülni Hozzá. S minthogy Ő és az Ő szeretete végtelen, ezért ez a folyamat is végtelen. Aki ebben él, aki erre törekszik, annak az élete folyamatosan növekvő boldogságban telik, bármi is történik az életében.

Ha személyesen beszélgetnénk, megkérdezném, mit jelent az, hogy 5 éve vagyok kapcsolatban. Ha nem házastársak, akkor, természetesen még nem vállaljon gyermeket, hiszen család nélküli körülmények közé hozná őt a világra. Ettől óvja az Ég őt is, Önöket is! A világnak rendje van, melyet a Teremtő alkotott meg. Ha azt követjük, akkor megtaláljuk, meglátjuk annak szépségét. Ha nem, akkor csak feszengünk ebben a világban, és nyűgnek érezzük a törvényeit, mert nem tudunk velük azonosulni. Valóban, mint mondja, az itt említett nehézségek mélyen összefüggenek. Ha nincs kibékülve a világgal, akkor nincs kibékülve annak rendjével sem, s érdekes módon ilyenkor még jobban fájnak azok a pontok, ahol mások is fölrúgják ezt a rendet. Szinte teljes káoszban él így az ember. Ha legalább ő maga fölismeri, követi, lassan megszereti ezt a rendet, akkor sokkal kevésbé fogja bántani, ha más nem tartja meg, mert azért van tapasztalata arról, hogy bizonyos pontokon mégis megvalósul ez a rend - legalább a saját törekvéseiben.
Nyilván sok oka van annak, hogy Ön így érez, és semmiképp sem akarok szemrehányást tenni Önnek ezért. Inkább szeretném föltárni azt az igazságot, hogy a teremtett világban azért még van rend, ha mi nem is tartjuk. Ha ezt a nagy egészet nem is látjuk, érdemes apránként fölfedezni, keresni, ami mégiscsak szép. Azt meg is köszönni, hiszen mimiattunk szép, a világ minden szépsége nekünk adott ajándék. Ne azt nézze, hogy mások mit néznek, mit várnak, mit követelnek, mit tesznek vagy éppen nem tesznek! Ez semmiképp sem vezet előre, ez sehova se vezet. Figyelje Isten keze művét! Fedezze föl, hogy Isten hol, hogyan van jelen a világban, az Ön életében.
Igen, azt kell mondanom, hogy a hiba az Ön készülékében van. De jelentem, javítható. Tegye ezt, javítgassa apró törekvésekkel, a jó, a szép, az Isten szeretetjeleinek a keresésével. Nem mondom, hogy ettől egy csapásra helyreáll a gondolkodása, de legalább elindul annak irányába. Higgye el, sokkal boldogabb is lehetne az élete, ha követi ezt a szépségnyomozó alapmagatartást.

Merőben jogi válasz a következő. A polgári kötés megléte vagy hiánya katolikus egyházjogi szempontból közömbös. A leírt esetben a felek felbonthatatlan szentségi házassága érvényes, függetlenül a polgári házasság meglététől vagy hiányától.
A tanulságot is kereső pedig az, hogy ebből érdemes tanulni más házasfeleknek is. Igaz, sajnos nem mindig ilyen szépen alakul a helyzet, de ez volna a kívánatos. Nem érdemes elválni! Azt minden egyes esetben keservesen megsínylik a gyermekek, de a házasfelek is. Érdemes a nehéz időkben is inkább kitartani egymás mellett, s kivárni, vagy inkább megküzdeni az együtt maradás megbékélt állapotát.

Kereszteléskor mindig keresztény nevet kell választani, mert ez egyben annak a szentnek a védőszentté választása is, aki ugyanazt a nevet viseli. Tehát mindenképpen kell, hogy egy már korábban élő szent nevét válasszuk. E mellett, természetesen lehet más nevet is hozzátenni, esetleg állandósulva mindig azt a nevet használni (pl. Hunor), de kell, hogy mellette ott legyen a keresztény név is.

Kedves Dániel!
Természetesen bárki fölveheti a keresztséget függetlenül attól, hogy milyen szexuális hajlama van. Ez a dolog nem befolyásolja, legalábbis nem gátolja az Isten felé vezető utat. Viszont fontos szempont, hogy csak akkor veheti föl valaki a keresztséget, ha legjobb tudása és odaadása révén törekszik annak megfelelően élni.
A szexualitás Isten ajándéka arra, hogy egy férfi és egy nő családot alapítson, és kettejük szerelme által részesei legyenek a teremtésnek. A házasságon kívüli, attól elkülönített szexualitás azonban bűn, amely nem csak az Istennel, de az emberekkel való kapcsolatot is megrontja. Ez a heteroszexuális kapcsolatokra éppen úgy érvényes, mint a homoszexuálisra. Az a különbség, hogy a heteroszexuális érzékiség helyes megélése szép előkészület lehet az Isten akarta házas és családi életre, míg a homoszexuális érzékiség bármilyen formája el van zárva ettől. Éppen ezért, aki ilyet érez magában, annak még nagyobb küzdelmeket kell vívnia, hogy ez a hajlam ne erősödjék benne, hanem annak megfelelő és helyes kezelésével egyre inkább háttérbe szoruljon és átalakuljon egészséges heteroszexuális érzületté. Tudom, hogy ez nem kis szellemi, lelki munka, de mindenképpen megéri, ha az ilyen hajlamú ember szeretne boldog, Isten akarata szerinti életet élni.
Amit itt elmondtam, az éppen úgy érvényes a római, mint a görögkatolikus vallási életre.

Bevallom, olykor magam is beleesek ebbe a hibába, hogy megkérdőjelezem a kereszténységét annak, aki annak tanítását tudatosan megtagadja. Ez, persze, túlzás, mégis van benne valami elemi erejű igazság. Természetesen számtalan bűnt követünk el, mert rosszra hajlik a természetünk. De ezek ellen küzdeni kell, különben milyen alapon tartom magamat Krisztushoz tartozónak? (Ezt jelenti a keresztény szó.) Azt mondom: szeretem az Urat, ugyanakkor visszaélek a szeretetével, hisz tudatosan megszegem a tanítását. Hadd mondjak egy példát. Egy házas ember szereti a feleléségét, de olykor mégis megcsalja, hisz tudja, a felesége is szereti őt, és úgyis megbocsát. Ez elég szörnyű, nem? Ennek mintájára mondom, hogy sohasem cselekedhetünk azzal a hátsó gondolattal, hogy Isten úgyis megbocsát. Ez az Feléje való szeretetünk megcsúfolása lenne.
A nagymama is arra gondolt, hogy mennyire helytelen házasság előtt összeköltözni, és ennek súlyát akarta érzékeltetni ezzel az erős mondattal.
A tanácsom a következő. Semmiképpen se költözzenek egy albérletbe, még ha olcsóbb is lenne. (Sokszor ez az önbecsapó érv is szerepet szokott játszani.) Ha egyébként is nehezen tartják meg a VI. parancsolatot, akkor rendezzenek mindent úgy, hogy a körülmények ne késztessék Önöket ennek megszegésére. Pl. sose aludjanak együtt, ne töltsék együtt az éjszakát, az együttléteiket töltsék meg más, színes tartalommal, sokat sétáljanak, túrázzanak együtt. Ha beszélgetnek, ketten vannak együtt, kerüljék azt, hogy a testi közelségben sok időt töltenek el. Ha erre közösen törekednek, akkor ennek nagyon szép eredménye lesz. Nem csak az, hogy kevesebb késztetés lesz az érzékiség bűnére, de meglátják, a kapcsolatuk is sokkal szebben fog alakulni, egymás megismerésével sokkal mélyebbre jutnak. Ennek elmaradása is sokszor okozója a házasságok tönkremenetelének. Azzal, hogy nem tartják meg a tisztaságot, mintegy aláássák a későbbi házasságuk egységét, békéjét, harmóniáját. A bűn ugyanis minden esetben következményekkel jár. Vigyázzanak magukra, a házasságuk reményére, a reménybeli jövevények családi boldogságára. Ezekért mindenképpen érdemes meghozni azt az áldozatot, hogy tisztán készülnek a házasságra.

Istenem, ezek szörnyűséges dolgok, hogy élhetnénk szép és boldog életet, és pillanatnyi örömök, eltévelyedések miatt pokollá válik az életünk, és másokét is azzá tesszük! Mi egyebet tanácsolhatok Önnek, mint azt, hogy imádkozzék nagy hittel a változásért, Édesanyja gyógyulásáért, fölébredéséért? Addig is próbálja elviselni őt türelemmel, megértéssel, bármilyen szörnyűségeket művel is. Isten is így viselkedik velünk szemben, s ez a mi lehetőségünk és reményünk, hogy kisebb vagy nagyobb eltévelyedéseinkben nem veszünk el végleg. Higgyen abban, hogy ez változni fog, imádkozzék is érte erősen, ugyanakkor gyakorolja a szeretetet a szülei felé, függetlenül attól, hogy megérdemlik-e vagy sem.

Elsősorban a lelkiélettel kapcsolatos dolgokat kell előtárni a lelkiatyának. Természetesen közvetve minden ide tartozhat, mert az élet minden egyes mozzanata egyben része a lelkiéletünknek is. Ha lehetséges, érdemes szentgyónás keretébe helyezni a lelki atyával való beszélgetést, hogy az ember alapvető bűnbánattal közelítsen a saját személyisége és élete gondjai felé. De kérhetünk tanácsot egyes döntéseink előtt is, sőt, olykor az is segítség, hogy ha az ember kiöntheti a lelkét, elmondhatja panaszait a lelkiatyának. Bár ezzel nem szabad visszaélni. Amit megoszthatok a barátaimmal, azzal nem érdemes terhelni a lelkiatyát. Azokkal érdemes hozzá fordulni, amit talán senki másnak nem mondanék el. Egy szó mint száz, a lelkiatyával mindent meg lehet beszélni, mégis jó, ha csak a legszükségesebbekre szorítkozunk, egyrészt a lelkiatya kímélése miatt, másrészt, hogy mi is törekedjünk legalább ilyenkor a lényeglátásra, az igazán fontos dolgokra való összpontosításra.

Azt hiszem, Önnek, vagy legalábbis hasonló kérdést föltevőnek válaszoltam már a minap. Rítust váltani nem érdemes, de egymás lelki gazdagságát fölfedezni nem csak, hogy szabad, hanem üdvös is. A lelkivezető sem kötődik a rítushoz. A fiúcska járhat ahhoz az atyához, aki szeret, de oda kell figyelni arra, hogy a saját rítusát is ismerje, szeresse meg.

Érdemes inkább elfogadni az egyházi elöljárót, mint irányítgatni. Az első olykor nehéz, sok alázat kell hozzá, de engedelmességet szül, amely közelebb emelhet Istenhez. Az utóbbit a saját elképzelés vezeti, aminek, persze, lehet nagy szerepe is az életben, de ha ezzel mások fölé akarunk kerekedni - aki egyébként az isteni rend szerint is fölöttünk van - akkor abból aligha származik lelki előrehaladás. Jobb, tehát nem tanácsot adni a pápának csak akkor, ha történetesen kéri azt valakitől.

Legtöbbször gyónás keretében tárja föl az ember a lelki atyjának a gondjait. De azért ez nem föltétlen így van, hiszen lehet lelkivezető nem fölszentelt pap illetve nő is. Mégis jobb, ha az ember a saját gyarlóságait viszi a lelkiatya(anya) elé, nem pedig csak a sirámait. Mert, ha bűnbánat alapmagatartásával keresi meg az atyát, akkor nagyobb az esélye, hogy megvan benne a nyitottság arra, hogy a lelki tanácsokat is fogékonyan fogadja. Akár gyónásban, akár azon kívül, a beszélgetés során a lelkia. elmondja meglátásait. Sokszor nem is tanácsot ad, inkább kérdez, rávezeti az embert a saját fölismeréseire. A lelkia.val való kapcsolattartás segít a tisztánlátásban, az önismeretben, s ezek által tud segíteni a döntésekben. Fontos a rendszeres kapcsolattartás vele, s nem csak az alkalmankénti. Persze, ez a rendszeresség egészen különböző is lehet. Van, akinél hetente, van, akinél havonta, s van, akinél ennél jóval ritkábban nyílik lehetőség a találkozásra, mindenesetre akkor is lehetőleg legyen rendszeres. Így védhető ki, hogy ne csak akkor keresse föl a lelkia.t, amikor valami gondja, baja van, hanem tudatosan építse a lelkét a lelki kísérőjével együttműködve.