Tisztelt Lelkiatya!
Anyukám szhiésen beteg vagyis elmegyógyintézetbe kezelték. DE most itthol van vvelünk. DE megkeseriti az életünk, folyton kiabál,átkozz minket, az emberek elött ordibál ránk ok nélkül, szörnyű dolgokat talál ki rólunk és azt elmondja mindenkinek. És rettentően gonosz(pedig templomban dolgozzik). Mit lehetne tenni hogy Isten felé térjen? Miért jár valakinek a csodás család,béke,jólétt ha valaki nem hogy gazdagságot nem kapot de még rendes anyát se, csupa szenvedés az életünk vele. Miért kell ennyit szenvednünk? Kérem imádkozzon a családi békéért! Köszönöm, Isten áldja!
Hogy miért van a szenvedés, azt nagyon sokszor nem tudjuk, nem látjuk, de fontos, hogy az elszenvedett fájdalmak ne eltávolítsanak Istentől, hanem még inkább Őbeléje akarjunk kapaszkodni. A pszichés beteggel sokszor még sokkal nehezebb, mint egy testi beteggel, hiszen nincs is kivel tárgyalni, legjobb esetben csak alkalmazkodni tudunk a pszichés zavaraihoz, hogy valamennyire elviselhetővé tegyük a vele való együttlétet. Ráadásul van, amikor türelmes elviselésre van szükség, van, amikor határozott irányításra. Ehhez kell a szakember, aki ezt meg tudja különböztetni.
Egyetlen dolog, amit mondhatok, fogadják el így, ahogy van. Ne legyenek elvárásaik vele szemben. Ne korholják, hogy nem így kellene viselkednie. Őbelőle most nem tud más kijönni, csak ez a szörnyűség. De imádkozzanak érte, hogy ki tudjon kecmeregni ebből a sötét veremből, amit ezt a pszichés betegsége jelent. Természetesen én is imádkozom Önökért.
Kedves Lelkiatya!
A kérdező kis-asszonykának (\"A lábfejem kb. 8-9 éve egyre súlyosabban, egyre fertőzőbben beteg. Sok drága gyógyszert kipróbáltam ez idő alatt, tartós eredmény nélkül. Jelenleg kismama vagyok (...)a férjem is a gyógymód alkalmazásával kapcsolatban elbizonytalanít, szerinte, hamarosan ki fog derülni, hogy ez sem hoz tartós eredményt, illetve, hogy okkultizmus is van a háttérben, függetlenül a gyógyulástól.) szeretném üzenni akár emailben, akár válaszként továbbítva, hogy a férjének igaza van. Minden Mühlhausen-báró effektus (saját magának a kirángatása a saját hajánál fogva)és minden hókuszpókusz nélkül is vannak különböző \"közönséges\" gyógyfüvek és kivonatok, amelyek használhatnak. Az egyik ilyen, a drogériákban meglehetősen olcsón kapható ausztrál teafa-olaj, amely gombák és baktériumok ellen is hatásos, külsőleg, és az ugyancsak természetes és nem reklámozott sterilizált ásványi gyógyhintőpor, a Zeodry 85. Lábszárfekélyre ajánlják, és hatékony.
Sok örömöt a kismamasághoz! (Z)
Köszönöm a segítség továbbítását!
Zoli
Köszönjük szépen. Mivel valóban van e kérdésnek lelki vetülete is, ezért szívesen továbbítom a sorait.
Hogyan kerülhetünk igazán közel Istenhez? Hogy egész szívvel, és teljes lélekkel Isten jelenlétébe tudjunk élni, és megtapasztalni Isten szeretetét?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Ez kegyelem. Nem hiszem, hogy volna módszer, melynek eredményeképpen ide eljuthatunk. Egy egész élet feladata, hogy ezen munkálkodjunk, s minden hozzájárul, nem csak az imaéletünk, a templomi ájtatosságaink, hanem az emberi kapcsolataink, a munkavégzésünk, de még a társadalmi életben való viselkedésünk is. Nem lehet Isten közelébe jutni úgy, hogy elhanyagoljuk azt, ami ránk van bízva. Ugyanakkor tény, hogy sok esetben az élet feladatai elvonják a figyelmünket ettől a leglényegesebbtől. Ezt nem szabad hagyni. Minden dolgunkat Isten ajándékának és Isten felé közeledés lehetőségének kell tekintenünk. Ha ez élteti az embert, ez vezeti tetteiben, törekvéseiben, akkor remélheti, hogy ezek a világi dolgok nem akadályai, hanem eszközei lehetnek az Isten felé vezető úton. Természetesen nagyon fontos, hogy imádsággal végezzünk mindent, hálaadással és Isten dicsőítésének szándékával. Ha mindezt megtesszük, még akkor sem lehetünk biztosak, hogy Isten jelenlétében élünk, de a magunk részéről megtettünk ezért mindent. A többi kegyelem.
Hogyan ismeri fel az ember, hogy szerzetesi életre hivatott?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Ha volna erre lakmusz-papír jellegű vizsgálati módszer, akkor, bizony könnyebb volna eldönteni a hivatás nagy kérdéseit. Minden hivatás kialakulásához időre van szükség, amelyben az ember figyeli saját magát és Istennel való kapcsolatát, hogy mi az a hely és szerep, ahol magát a legboldogabbnak érezheti. A szerzetesi hivatást fölismerni és elfogadni azért talán a legnehezebb, mert a külső jegyek éppen az ellenkezőjét mutatják, mint amit a világ diktálni szeretne. Nagy lemondásokat követel, családról, vagyonról, világi elismertségről, és nem kínál mást, mint azt a belső erőt és örömet, amely egyedül az Istennel való kapcsolatban találhat meg az ember. Ezt kell tehát leginkább vizsgálni, illetve építeni, erősíteni, tisztázni: az Istennel való kapcsolatot. Igaz, ez minden életútra igaz, mert minél mélyebb az ember kapcsolata az Istennel, annál világosabban látja az Ő akaratát, s annál jobban rá is tud hagyatkozni, hogy kövesse azt. Ez, tehát más életutaknál is a legjobb iránytű, de a szerzetesi hivatásnál ez az egyetlen.
Kedves Lelkiatya!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, mit csináljak, ha a barátnőm nem akar egyedül misére menni a parancsolt ünnepeken? Nem egy helyen lakunk, így nem tudom megoldani, hogy mindig együtt menjünk.
Válaszát köszönöm!
A következő a tanácsom. Ne írjon elő olyan elvárást a kedvesének, amit Ön szeretne, ő azonban nem. Önmagában, természetesen nagyon szép volna, ha ő is eljárna rendszeresen a hétköznapi ünnepeken is, de egy ilyen kapcsolatban ezt sem előírni, sem elvárni nem lehet. Beszélgessenek ezekről, elmondhatja, hogy ez Önnek miért fontos, ugyanakkor figyeljen oda az ő érveire is, hogy neki mit jelent a templom, a szertartás, az egyház, az imádság. Lehet, nem ugyanazt, mint Önnek. Örüljön annak, ha egyébként a vasárnapi szertartásokat ő is fontosnak tartja, s majd idővel közeledni fog kettejük között ezen dolgok megítélése is. De ha elvárni akarná tőle, akkor akár a kapcsolatot is megronthatja. Ez most az ismerkedés és nem az elvárások ideje.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy embert hogy irányithat az ördög?
Nem fogalmaznék így, hogy az ördög irányíthatja az embert. Az igaz viszont, hogy annál erősebb befolyása van valakire, minél jobban beengedi az életében. Persze, ennek eredményeképpen lehetséges, hogy az illető már rég szeretne szabadulni, de már túl nagy teret engedett a bűnnek, a kísértőnek. Amikor megszállottságról beszélünk, akkor is annak előzménye, hogy az illető valami módon kaput nyitott az alvilági erőknek. Legtöbbször pusztán gyöngeségből - ez lehet fizikai vagy pszichés gyöngeség is -, de ma sokszor előfordul az is, hogy sátánista dolgokkal játszadoznak fiatalok, és nem mérik föl, hogy ennek végzetes következményei lehetnek a későbbi életükben. Ám ne feledjük, Jézus mindennél erősebb és hatalmasabb. Minden helyzetből van visszatérési lehetőség Hozzá. Aki Jézushoz tartozik, az legyőzhetetlen az ördög számára.
Kedves Lelkiatya!
Az összes püspök szerzetes az Ortodox Egyházban?
Válaszát köszönöm!
Tudomásom szerint valóban ez az elv, hogy püspök csak szerzetes lehet. Ez annyira fontos szabály, hogy ha valaki nem szerzetest akarnak püspökké szentelni, akkor előtte szerzetesi fogadalmat is kell tennie. Ez az oka egyébként annak is, hogy a legtöbb ortodox egyházban a püspökök ruházata egyben szerzetesi ruházat is.
Hogyan vállaljam fel a hitem, nem vallásos munkahelyen? Nem egyszerű, de mégis. Azt kell élni, s természetesen ami adott. Pl: beszélgetés folyamán, nem kapcsolódni a \"kétértemú\" témába. Vagy nagyobb türelem, egy munkafolyamatban, vagy öltözködés. De ha ténylegesen rákérdeznek valamire, lehetőség szerint nyugodtan lehet őszintén válaszolni. S sok esetben, lehet, hogy gúnyból kérdez valaki, vagy kigúnyolja a választ, vagy szentfazéknak titulálnak stb. De lehet, hogy mások meg épp emiatt figyelnek fel, indítja el őket a megtérés felé. Én speciel missziónak fogom fel az egészet, hogy tudom magamról nekem eggyel több van, mint nekik, Krisztus. Na most ilyen röpimákkal, meg reggeli esti imába szoktam kérdezni, másnap mi a \"feladat\", vagy mit mulasztottam. Lépten- nyomon nem kell provokálni a vallást, de mindig megérzi az ember a tanúságtételre való alkalmat:) Bocsánat Atya kérem, ebbe nem volt kérdés, csak reagáltam, egy írásra! Köszönöm Szilvi
Köszönöm, kedves Szilvi. Szívesen közzéteszem. Csupán azzal a kiegészítéssel, hogy érdemes minden nap törekedni arra, hogy Jézus jelenlétére minél inkább oda tudjak figyelni. Ne véljem, hogy csak a reggeli meg az esti imákkal tudom őt az életembe hozni, meg, persze a röpimákkal. Ez utóbbit azért is érdemes gyakran használni, mert természetessé válik számomra, hogy napközben is sokszor szólítom meg Őt, Aki a barátom, Aki szeret engem, Aki itt van velem. Ha pedig ez mélyen tudatosul, annyira, hogy gondolnom sem kell rá, mégis a legbiztosabb tudásom az életemben, hogy Ő itt van velem, akkor könnyebb más emberek előtt is vállalni ezt, a kérdéseikre vagy akár gúnyolódásaikra is jó feleletet adni, amit éppen abban a pillanatban fog megsúgni a Szentlélek (Mk 13,11).
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelki Atya!
A következő kérdéssel, problémával fordulok Önhöz:
Feleségem édesanyja meghalt...
Kérem adjon választ, esetleg tanácsot.
Kérem, hogy levelem ne jelenjen meg, csak a válasz. Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tetteinket, döntéseinket mérlegelni nem csak hogy nem bűn, hanem kötelességünk. A szeretet azt követeli, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt embertársainkért, kivált hozzátartozóinkért, ugyanakkor józanul mérlegelve, hogy kinek mi az igazi szüksége. Jogosan veti föl azt, hogy gondolnia kell a családjára is, akiknek szintén szükségük van Önre és a lelki békéjükre. Egy alkoholista emberrel együtt élni bizony, nem könnyű. Sajnos, itt nem segít az ígéret, a rábeszélés, a fenyegetés. Az alkoholizmus betegség, amelyet nagyon nehéz gyógyítani, szinte lehetetlen. Éppen emiatt az apósának sokkal jobb, ha állandó felügyelet van, mint ha magában él, még ha gyakran látogatják is. Van olyan családi helyzet, amikor jobb, ha áldozatok árán is, de együtt marad a nagyszülő az egész családdal, de van, amikor jobb megoldás, ha otthonban lehet, ahol állandó egészségügyi és egyéb szempontból is felügyelet alatt van. Szerintem az Önök esete sokkal inkább ez utóbbi. Ha otthonba kerül a nagyapa, akkor viszont arra külön figyelni kell, hogy a gyakori látogatásokkal, egyéb lehetőségekkel megkapja azt a szeretetet, ami őt illeti, amire neki is oly nagy szüksége van.
Tisztelt Lelki atya!
A lábfejem kb. 8-9 éve egyre súlyosabban, egyre fertőzőbben beteg. Sok drága gyógyszert kipróbáltam ez idő alatt, tartós eredmény nélkül. Jelenleg kismama vagyok és ártalmatlansága miatt a homeopátiát is kipróbáltam, és most úgy tűnik, hogy nem eredménytelenül. Lelkivezetőm tanácsára próbáltam utána nézni a gyógymód eredetének, és az alapján megítélni, beiratkoztam egy homeopátiás tanfolyamra is: kivetni valót nem találtam benne, sőt, az alapító arra buzdít, hogy gyógyulás esetén Istennek adjunk hálát. Mégis sok ellenséges vélemény, negatív megítélés kering egyházi körökben is a témában. Gyógyulásomért Istennek adok hálát, ugyanakkor a férjem is a gyógymód alkalmazásával kapcsolatban elbizonytalanít, szerinte, hamarosan ki fog derülni, hogy ez sem hoz tartós eredményt, illetve, hogy okkultizmus is van a háttérben, függetlenül a gyógyulástól.
Eleve elgondolkodtató, hogy miért kell még beiratkozni egy ilyen tanfolyamra is ha a fölkínált gyógymód segít. Ha az orvos meg tudott gyógyítani, azért még nem kell beiratkozni az orvosi egyetemre, hogy további gyógymódokat sajátítsunk el. Ha segített a homeopátiás kezelés, gyógyszer, adjon hálát Istennek. Ha szükséges, folytassa a kúrát, de tanfolyamot én sem javaslok elvégezni. Természetesen vonzó dolgokkal próbálják az embert bevonni - másként nem is lehet -, de többször kimutatták már, hogy a homeopátia a háttérben olyan szellemiséget hordoz, amely sokkal több veszélyt rejt magában, mint az a gyógyulás, amit sikerül produkálnia. Éppen áldott állapotban lévén nem javaslom, hogy ilyen dolgokkal fertőzze a lelkét, gondolkodását.
Kedves Lelkiatya!
Elnézést már irtam Önnek a szüleim alkoholizmusával kapcsolatban,és válaszolt is. Újból a tanácsát szeretném kérni,ezt a dolgot nincs kivel megbeszélnem az Ön tanácsai segitséget,vigaszt nyújtanak.Sokat foglalkoztat a dolog,hogy elköltözzem otthonról,de jelenleg nincs munkám és a tanulmányaim miatt nem is tudnék akármilyen munkát bevállalni,mert annak a rovására menne és ha nem hallgatom le az órákat nem vizsgázhatom.Egy egyetemi tanulmányom már derékba tört régebben, most nem szeretném ha ezzel is ez történne.Jól is megy,szeretem is,ezzel szivesen foglalkoznék is a késöbbiekben.Az itthoni helyzet vérig sért,a közöny és az italozás,nem birom ki,hogy ne szóljak,ne adjak hangot a vélemémnyemnek.Néha lergszivesebben,törnék zuznák.Olyanok ők nekem mint két távoli idegen,és csak egyre távolabb taszitanak maguktól a viselkedésükkel.A megvetés csak erősödik bennem,indulatossá tesz,olyan dolgokat mondok amik miatt utána rosszul érzem magam,rossz gondolataim támadnak,néha az életkedvemet is elveszik,nem érzem értelmét semminek sem olyankor.Ezen túljutok,összeszedem magam,de a bélyege ezeknek a dolgoknak rajtam marad,és mindig ismétlődnek ilyen dolgok,és már nagyon elegem van.Kezd bennem kialakulni egy bizonyos fokú keserűség irántuk és azok az meberek iránt is átnéznek rajtam.A legnagyobb segitség az,hogy tapasztalom Isten szeretetét, a gyarlóságaim,kitöréseim ellenére is.Érzem is magamban a késztetést,hogy menjek,mintha valami kiakarna lökni innen.Szeretnék városba költözni, ahol tanulok is.Az egyik évfolyamtársnőm azt mondta tudna ajánlani szobákat jutányos áron,mivel ő is keresett és vannak ismerősei.Ön szerint megérné-e valakihez odaköltözni vagy inkább lakást bérelni ahol egyedül lakhatok?Az utóbbi verzió jobban tetszene,csak nem tudom mire lenne lehetőségem,van még némi félretett pénzem,ösztöndijam.Egyszerübb lenne a helyzet ha lenne munkám akkor jobban belemernék vágni dolgokba.Munkát most nem néztem,a vizsgáimat szeretném lerakni,egy zarándoklatra is készülök,ahova szintén erős indittatást érzek,hogy elmenjek, és ahol szeretnék átgondolni dolgokat,és nyár végétöl,ősztől konkrét lépéseket tenni a munka és a költözés területén, de bizonytalan vagyok.Egy előadáson azt hallottam,hogy Isten nem megoldani akarja a problémáinkat,hanem kardot ad a kezünkbe,hogy elvágjuk magunkat a problémáktól.Ez azóta nagyon elgondolkodtatott és foglalkoztat.
Véleményét, válaszát nagyon szépen köszönöm!
Továbbra is biztatom: lépjen! Ne féljen kilépni. Ez a helyzet így most egyre rosszabb lesz. Végül annyira meggyűlöli a szüleit, hogy maga is sérül benne. Az alkoholistákkal szembeni dühösségünk bizonyos értelemben érthető, de semmiképpen sem jogos. Ők betegek. Nem lehet haragudni a láb nélküli emberre azért, mert nem tud futni. De most nem erről akarok beszélni, mert ezt hiába is tenném. Az érzelmeket nem lehet magyarázatokkal irányítani. El kell távolodnia tőlük, hogy valamelyest visszajöhessen az irántuk való szeretet és tisztelet. Ez most lehetetlennek látszik, de ha távolabb kerül, meg fogja látni, hogy ez mégis bekövetkezik, visszajön a gyermeki szeretet és tisztelet - ha még nem tört el végképp. De ezért is nem érdemes, nem szabad soká húzni ezt a helyzetet, halogatni a kilépést.
Igen, jó ötletnek tartom, hogy abba városba költözzék, ahol tanul is. Diákszállást, kollégiumot nem lehet találni? Azt viszont nem javaslom, hogy egyedül legyen. Lehet, hogy erre most jobban vágyik, de van ebben egy kis lustaság is, a másikhoz való igazodás kerülése. Ám Önnek most közösségre van szüksége. Kell, hogy legyenek jó tapasztalatai is a közösségről, a barátokról, a szűkebb együttélésről. Igen, a Jóisten minden napján, minden pillanatában Önnel van. Az is lehet, hogy ezért is kapja ezt a nagyon nehéz helyzetet, hogy ez önkéntelenül is ráébressze, mennyire szüksége van az Úrra, s hogy meg is érezhesse, mennyire szereti Önt az Úr, éppen a legnehezebb percekben.
Kedves Lelkiatya!
Debrecenben az Attila téri templomba járok Liturgiára és nagyon örülök annak, hogy egyre színesebbek, egyre szebbek a szertartások. Nagyon jó, hogy újabbakat is megismerhetek. Egy dologgal viszont nem vagyok kibékülve egyáltalán. Nagyon szépen énekelnek a kántorok (legalábbis a nagy részük), viszont ...
...Vagy hogyan tudnám ezt jól kezelni?
Válaszát előre is köszönöm
Egy aggódó hívő
Elnézését kérem, a túlzott személyesség elkerülése végett kihagytam néhány mondatot a leveléből.
Nem könnyű kérdés ez, mert valóban nagy hatással van lelki állapotunkra az, hogy milyen a szertartás, szépen végzik-e vagy csak összecsapják. Mégis, arra biztatom, hogy igyekezzék ettől függetleníteni magát. Ha van olyan ember, akit nehezen tudok elfogadni, akkor ez feladat a Jóisten részéről, hogy induljak el annak megszeretése felé. Mindenkit el kell tudnunk fogadni, de ez még inkább érvényes keresztény testvéreink felé. Tekintsen irgalommal arra a személyre, akit nehezen tud elfogadni, imádkozzék érte, és ha sikerül ebben a szeretetben előre jutnia, akkor máris áldássá válik az Ön életében, hogy ilyen emberek is vannak.
Kedves Lelkiatya!
Kérdésem röviden: hogyan vállalja fel az ember az alapvetően enyhén vallásellenes munkahelyén az újonnan visszatért hitét?
Hosszabban: 30-as római katolikus nő vagyok, nem neveltek vallásosan, de kamaszkorom végén megtértem, elsőáldozó voltam, bérmálkoztam. Sajnos az egyetemi évek alatt eltávolodtam a vallástól, egy jó tíz évig nem jártam templomba, habár hinni mindig hittem. Néhány éve újra visszataláltam a valláshoz, és azóta -- a magam tökéletlen, gyarló módján -- igyekszem rendszeresen gyakorolni. Vőlegényemet is egyházi \"körökben\" ismertem meg. Jövőre tervezünk összeházasodni. Az esküvőtéma most több kolléganőmnek aktuális a munkahelyemen, és egy beszélgetés kapcsán nemrég szóba került, hogy nekem lesz egyházi esküvőm (nekik nem lesz).
Rólam azt kell tudni, hogy kedves, udvarias, de kissé távolságtartó viszonyban vagyok a munkatársaimmal, szoktam velük beszélgetni, de magamról kevés információt osztok meg, zárkózott típus vagyok. Már jó pár éve itt dolgozom, és az újbóli megtérésem közben történt, de \"látszatra\" semmi sem változott, senki sem gondolja rólam, hogy templomjáró vagyok. A kollégák között van két ember, aki hívő, velük néha beszélgetek pl. ebéd közben ilyen témákról, mások füle hallatára, ebből esetleg gondolhatják, hogy érdekelt vagyok a témában, de egyébként semmi jelét nem adom.
A kollégák alapvetően azonban vallásilag közömbösek, sőt van, aki kimondottan vallásellenes. Ilyen közegben főleg nehéznek érzem azt, hogy \"tudassam\": én hívő vagyok. Kell egyáltalán tudatni? Eddig nemigen került szóba a nagy többséggel, de a múltkori esküvős beszélgetés kapcsán volt, aki megrökönyödött, amikor mondtam, hogy lesz egyházi esküvőm, azt is hozzáfűztem, hogy nekem ez fontos. Volt egy kolléga, aki egyenesen fanyalgott, hogy az \"hosszú, unalmas, és ráadásul jegyesoktatásra kell járni\". Mondtam neki: én szívesen járok. Aztán leálltak, és ennyiben maradtunk.
Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogyan \"vállalhatnám fel\" a hitem egy ilyen közegben. Mondom: egyébként is zárkózott vagyok, nem sokat beszélek a belső ügyeimről, de a hitéletemet meg aztán végképp magánügynek gondolom. Ugyanakkor ha előjön egy-egy ilyen téma, mint most az esküvő, akkor felvállalom. De lehet, hogy az a fura nekik, hogy nem felelek meg a nem hívők körében élő sztereotip képnek, amilyennek ők a hívőket elképzelik.
Hogyan kellene viselkednem, hogy az hiteles legyen? Kíváncsian várom a válaszát, és előre is nagyon köszönöm!
Őszintén és bátran. Nem kell hivalkodónak lennie, nem várja el Öntől az Úr, hogy nyílt missziót végezzen a munkahelyén. A saját munkáját lássa el minél jobban, és arra törekedjék, hogy minden helyzetben keresztény módon viselkedjék. Beszélni róla különösebben nem kell, de ha fölvetődik a téma, nem kell félnie attól, hogy kimondja, amit gondol. Annak a sztereotip képnek, amelyet mások kialakítanak a vallásosakról, végképp nem kell megfelelnie. Annak semmi köze az igazi krisztusi élethöz. Ugyanakkor bátorítom, hogy ne félje kimondani a gondolatait, amikor efféle dolgok szóba kerülnek. Ezzel másoknak is segíthet, még ha nem is adják ennek jelét. Közben pedig Ön is erősödik a hitében. Imádkozzék sokat, hogy Jézus a szívében minél erőteljesebben jelen lehessen!
Kedves Lelkiatya!
Ha valakiből nem lesz szerzetes és nem házasodik meg, egyedül marad, akkor óhatatlanul eltorzul a magányban vagy ez lehet egy normális életforma? Például az alább író 30 éves nő nem tudja mással elképzelni az életét, a szeretett férfi se keresett eddig magának mást, de az újbóli kibékülés után mégis ismételten szétváltak. Sok ilyen eset van... sejtésem szerint itt inkább arról lehet szó, hogy a férfi előtt nem volt meg az a családi minta, ami őt az ilyen döntésekben segítené, ami számára ezt az életformát vonzóvá tenné.
Ön szerint, ha valaki elköteleződés hiányában már kétszer is szakított a másikkal, annak szabad egyáltalán még egy újabb esélyt adni? Van aki erre azt mondja, hogy a világért se. Van, aki rögtön átlátja, hogy egy sérült emberről van szó, s azt tanácsolja, hogy ne zárkózzunk teljesen el tőle, ha újból jelentkezik. Kérdés marad, hogy lehet-e egyáltalán segíteni az ilyen emberen, s nem kell-e attól félni, hogy később majd pl. az esküvő előtti nap vagy a házasság nehéz pillanataiban fogja ezt megismételni.
Egy 31 éves nő
Köszönöm körültekintő hozzászólását. Természetesen igaza van, ilyen tényezők is nehezíthetik a házasságkötést, a döntés meghozatalát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akinek rossz családi mintája volt, vagy éppen nem volt, az nem képes családot alapítani. Ez gépies determináció volna, akkor sok embernek reménye sem volna normális életet élni. Tény azonban, hogy sokkal nehezebb az ilyen múltú embernek, mint annak, aki egészséges családban nőtt fel. (Mikor értik meg végre a válás mellett érvelők, hogy micsoda messzemenő torzulást okoz az isteni rend felrúgása, figyelembe nem vétele?!) De azért remény mindig van. A helyzet személyes ismerete nélkül semmiképp sem mondanám azt, hogy zárjon el minden reményt, pl. harmadjára már ne adjon esélyt. Nem, én ilyet nem mondanék.
Viszont a bevezető mondata nem csupán erre vonatkozott. Semmiképp sem jelent elkerülhetetlen torzulást, ha valaki nem szerzetes és egyéb ok miatt hajadon vagy nőtlen marad. Kétségtelen, nagyobb összeszedettségre, még mélyebb gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy az ember ezt a helyzetet megfelelő módon kezelje. De nagyon is sok értékes és egészséges élet van, még akkor is, ha nem talált magának párt vagy éppen hamar magára maradt özvegység vagy egyéb ok miatt.
Kedves Lelkiatya!
mit jelent tiszta szívűnek lenni? Milyen ember az?
A tiszta szív a megszerzett egyszerűség. Ha egy ablak tiszta, akkor szép, áttetsző, átengedi a fényt. A tiszta szívű ember lelki értelemben ilyen. Hagyja, hogy átlássanak rajta. Nincs semmi takargatni valója, nem akar elrejteni semmit. Őszinte, nyílt, vállalja önmagát. Ezért kezdtem azzal, hogy megszerzett egyszerűség, mert erre az állapotra el kell jutni, ezen dolgozni kell. Igaz, vannak, akik természetüknél fogva ilyenek. Isten ajándéka, hálás lehet, aki ilyennek születik. De a legtöbbünk nem ilyen, illetve a gyermekkorból kilépve elveszítjük ezt az egyszerűséget. Törekedni kell erre az őszinteségre, még ha ebből pillanatnyi kárunk származnék is, mert ez az útja a szív megtisztításának. A tiszta szívű ember tehát egyszerű, nyílt, őszinte, gyermeki lelkületű.
