Tisztelt lelkiatya !
Szeretném megtudni hogy házasságon belől, védekezés céljábol az aktus megszakitása nem teljes orgazmust okoz, ennek hiánya miatt egy kis maszturbálással való befejezés halálos büne.
Válaszát köszönöm!
Nem halálos bűn, hiszen nem az készteti az embert, hogy tudva és akarva ellentmondjon az Istennek. A szakemberek nem azért nem javasolják ezt a megoldást, mert bűn ilyet tenni, hanem mert egyebek között hosszú távon veszélyezteti a kapcsolatot. A feleség nem jut el az orgazmusig, és önkéntelenül kiszolgáltatottá válik, mert ő nem kapja meg az együttléttől azt, amit a férj végül kicsikar önmagának. Az időszak számolása közös feladat, közös gyötrelem, közös gyönyör. És ráadásul még a Jóisten is közbeszólhat, mert valóban nem tekinthető a hatékonyság terén tökéletes megoldásnak. Mégis, mennyivel több az, ha egy kicsit várniok kell egymásra, de akkor teljes és odaadó lehet az együttlét, mint az, hogy ezzel nem törődve csak az egyik félnek jelent teljes örömet! Ezért nem javasolják a szakemberek az Ön által jelzett módot.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet a szüleinktöl kapott lelki sebeket gyógyitani?Ha mondjuk közönyt,nem törődömséget tapasztaltunk a részükről.Továbbá ha sosem beszélgettek vagy hallgattak meg bennünnket.Sokaknak,akikkel beszélek és bevallom nekem is ez volt a helyzet a családomban.Egy kollégám is beszélt erről és azt mondta neki ez most 30éves kora után jön ki,és sok olyan dolgot kell pótolnia,ami kimaradt az életéből amit nem kapott meg és ez most sokal nehezebb.Az ilyen szülőt a gyermeke sem tudja igazán szeretni, csak egy felszines viszonyt tud vele kialakitani,és nem lehet lépni egyről a kettőre.Egy atya egyszer egy Mária kegyhelyen azt prédikálta, hogy az olyan a szülők akik igy viselkednek a gyerekeikkel ne várjanak ők se másféle viszonyulást tőlük,elleneben azokat a szülőket akik figyelmesek voltak a gyerekeik iránt idős korban is nagyobb tisztelettel fogják körülvenni. Azt hallottam egy előadáson,hogy ha közömbösek vagyunk mások iránt,ha ignoráljuk őket azzal megölünk másokat és az 5.parancs ellen vétünk.Ilyen értelemben gyilkosok vagyunk.Kemény szavak,de elgondolkodtattak.Erre miért nem gondolnak a szülők mielőtt gyereket vállalnak?Sok helyen az a divat,hogy ott a kicsi a szülők elvannak a tévével meg mi egy mással,a gyereket meg otthagyják a kocsiban különböző csengettyűkkel,és ezt nem csak akkor amikor igy érkeznek megcsinálni bizonyos dolgokat, hanem azért is mert az igy kényelmesebb.Nem is csoda,hogy annyi fiatal a számitógép rabja,valamit azon keresztül igyekszik pótolni,amit otthon nem kap meg.Mert ha otthon nem alakul egy bizalmi kapcsolat,akkor hogyna alakulhat ki másokkal és mit várhat másoktól a fiatal?
Véleményét és válaszát előre is köszönöm!
July
Kedves July!
Mindenképp két oldalról kell megközelíteni a kérdést, hogy milyennek kell lennie a jó szülőnek. Egyik az, hogy nekem milyen szülővé kell válnom. Itt fontos végig gondolni, hogy bizony, milyen nagy felelősség ez, s mi kell ahhoz, hogy az ember felelősen gondolkodó és cselekvő jó szülő legyen. Amikor azonban a mi szüleink viselkedését vizsgálgatjuk, értékeljük, akkor nincs helye az efféle elvárások megfogalmazásának. Könnyű másra azt mondani, hogy ilyennek vagy olyannak kellene, kellett volna lennie. Egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy ki miért olyan, amilyen. Lehet, hogy a szülei sok-sok küzdelem után váltak olyanná, amit Ön tapasztalt, s ennél százszor rosszabb is lehetett volna, ha ők ezeket a küzdelmeket annak idején nem vívták volna meg. Nem, a szülőket úgy kell elfogadni, ahogyan vannak, ítélet, számonkérés, szemrehányás nélkül. Ugyanis az efféle - akárha csöndes - vádaskodás egy szemernyit sem viszi előre az embert, csak a feszültséget, a távolságot növeli. Tudatosítanunk kell, hogy nincs tökéletes ember, tökéletes család, tökéletes szülő. Ki ebben, ki abban vét. Ha más szüleit látjuk, s azon ábrándozunk, hogy a mieink is lehettek volna ilyenek, akkor nagy tévedésben vagyunk, mert a másik szüleit messze nem látjuk olyan mélységben, mint a sajátunkat. Ismétlem, nem tudjuk, kiben mi lakik.
Túl könnyű volna a magunk gyengeségeit, gyarlóságait a szüleinkre vetíteni, s őket tenni hibássá ezek miatt. Ezeket a sebeket úgy tudjuk elengedni, hogy nem ragaszkodunk hozzájuk. Nem akarjuk ezek által igazolni a szüleink tévedéseit, tévesztéseit. Ez, ugyanis, sehova sem vezet.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősöm és a barátja mindketten fiúk feljöttek hozzám egy nap a kollégiumi szobámba és én nem voltam ott, mert az egyetemen voltam órán. A szobatársaimmal találkoztak, a fiúk azt mondták a lányoknak, hogy meg akartak lepni, de akivel egy koliban lakok fiú az tagadta, hogy voltak fenn csak a szobatársamnak segített felvinni a dolgokat, mert a lány bevásárolt. Az egyik fiú rég nem látott, nem sűrűn szoktam vele találkozni. Mostanában elég érdekesen viselkednek, ha valamit kérdezek tőlük mindig ködölnek terelik a témát. Sokan azt mondják hogy csak szórakoznak velem, de akkor miért jönnek fel meglepni? Vagy van valami komoly szándék is?
Nem vagyok egy Sherlock Holmes, de azt gyanítom, nem egyenes választ adtak Önnek akkor sem, amikor azt mondták, meg akarták lepni. Igaz, ennek ellenére sikerült a meglepetés, még ha nem is így tervezték.
Általánosabb javaslatom, hogy úgy válogassa meg a barátait, hogy azokban meg tudjon bízni. Nem baj, ha nincs sok, egy vagy kettő mindössze. Persze, a többiekkel is együtt kell élni, egy koliban, egy szobában. Hozzájuk pedig azzal a nyitottsággal igazodjék, hogy nem vár el tőlük semmit, hanem inkább elvárások nélkül megpróbál segíteni nekik, amiben tud. De, hogy ezt meg tudja tenni, föltétlenül szüksége van igaz barátra, akivel meg tudja osztani a gondolatait, gondjait. Adott esetben egy lelki atya, gyóntató is lehet ez a személy, aki, persze, nem barát, de állandó meghallgató.
Kedves Lelkiatya!
Felbukkant egy régi udvarló a múltból.Nekem már nem jelent semmit.Azelőtt meg jól elbeszéltünk egymás mellett.Először ő szerette volna ha több van köztünk mint barátság, de akkor még bizonytalan voltam,túl gyors volt az egész.Csak a barátja tudtam lenni.Ő megsértődött és eltávolodott.Időnként jelnetkezett felszinesen.Később én voltam az aki szerettem volna ha több van közöttünk, és üzenetben tártam fel ezt előtte hosszas vivódás után.Akkor azt mondta ő nem úgy érez.Akkor ez nekem esett rosszul és mindenféle kapcsolatot megszüntettem vele.Ez már hat éve történt,ami elég hoszű idő.Tavaly télen összefutottunk akkor egy rövidet sétáltunk és beszélgettünk.Fél éve megkért,hogy segitsek neki valamiben,amihez irodalmat kért tőlem, azt szivesen meg is tettem.Utána elkezdett időnként irni az interneten, majd ezt sűrűbbre vette, irt minden ünnepre meg egyébként is.Elkezdett hivni,hogy találkozzunk erre semlegesen,röviden irtam neki.Eljött a házunkhoz is és édesapámnak átadott egy cd-t,hogy azt nekem küldi.Azóta is hiv,hogy találkozzunk,mostmár nem tudok mit tenni megigértem,hogy az elkövetkező hetekben találkozom vele.De bevallom púp a hátamon ez a találka,de szeretném tisztázni ezt a dolgot vele személyesen.Azelőtt sok minden kimondatlanul maradt kettőnk között,mert ő nem akarta tisztázni a dolgokat,háritott.Sokat vivódtam akkor,de sikerült magamban lezárni a dolgot,nekem ő már semmit nem jelent.Ez az idő alatt sok mindenben változtam és arra is rájöttem nem is voltam belé igazán szerelmes régen,csak azt gondoltam,valójában a szerelem érzésébe voltam szerelmes.Nincs is bennünk sok közös.Utólag örülök,hogy azok az imák amiket a kettőnk kapcsolatáért mondtam nem talált meghallgatásra.De most úgy tűnik mégis meghallgatásra talált...Régen nem volt ilyen jó kapcsolatom Istennel és másokban próbáltam keresni a biztonságot,támaszt.Most más valaki az aki tetszik, de ha abból nem lesz semmi,az se tragédia.Másként fogom fel az emberi kapcsolatokat mint régen,még az sem kizárt,hogy az Úrnak fogom szentelni az életemet.Ami még terhel a múltból,hogy abban az időben amikor éreztem iránta valamit,ő egy barátnőmmel levelezett,érdeklődtek egymás iránt, és majdnem találkoztak is,de feltártam a barátnőmnek ezt az ügyet,akkor ő azt mondta nem fog többet levelezni vele,igy ez az ismeretség félbeszakadt.Emiatt kicsit rossz most a lelkiismeretem akkor is az volt.Éretlenség volt ez az egész. Ez a személy múltkor akart hivni,hogy szintén interneten keresztül tárta elém,hogy menjek ki vele külföldre dolgozni,de mondtam köt a főiskola meg más dolgok felé szeretnék orientálódni.Nem is vagyunk olyan közeliek hogy erre kérjen.Furcsának találom ezt a nagy érdeklődést,nem is tudom mire vélni.Az elmúlt hat évben néha találkoztunk autóbuszon, egyszer egy hónapot együtt is dolgoztunk,akkor nem jött ilyen dolgokkal.Ön szerint mit kellene tennem?Hogyan látja ezt a helyzetet?
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Ditke
Kedves Ditke!
Ha Önben szilárd a meggyőződés és elhatározás, hogy nem kíván közelebbi kapcsolatot kiépíteni ezzel a fiatalemberrel, akkor azt tanácsolom, ne is menjen el erre a találkára. Nincs értelme. A múltat kibeszélni nem érdemes, csak akkor, ha erre a kapcsolatuknak szüksége van. De minthogy nem építené tovább, érdemes azt rövid úton lezárni. A fiatalabb kori éretlen lépései miatt ne bánkódjék túlságosan. Ha meggyónta, az Úr már el is felejtette, felejtse el Ön is (Zsolt 24(25),7). Írja meg neki egy hosszabb levélben, hogy nem látja értelmét a találkozásnak. Ha ebben szükségesnek tartja, kitérhet néhány részletre a múltból, hogy magyarázza, miért is volt régebben nyitott feléje, ám most már ez a múlté.
Kedves Lelkiatya!
A tisztasággal kapcsolatba szeretnék kérdezni.Nemrégen olvastam,hogy azok a fiatalok akik tisztaséágban járnak és ha szakitásra kerül a sor,azon könnyebben túl teszik magukat mint azok akik nem éltek tisztaságban.A házasság elötti nemi élet egész életre szóló erős és fájdalmas emlékeket okoz,amelyek az ember személyiségében is kárt okoznak. Az érdekelne mi ennek a magyarázata? Szeretném mélyebben megérteni ezeket a dolgokat.
Válaszát köszönöm!
Valóban így van. A testi kapcsolat annyira erős, olyan mély érzelmeket szabadít föl, hogy annak hatásától, befolyásától már nemigen tudja magát függetleníteni az ember. Ezért is nagyon rossz gyakorlat az, hogy udvarlás idején, még a házassági elköteleződés előtt létesítenek testi kapcsolatot. Ennek erős érzelmi hatása alatt ugyanis már nem tud úgy fejlődni a személyes kapcsolat, hogy annak finom rezdülései is szépen ki tudjanak bontakozni - miként az természetes volna. Sajnos, nem ritka, hogy a már testi kapcsolatban lévő fiatalok csak azért nem szakítanak, mert megvan ez az erős szál, holott a finom érzelmi ráhangolódás már régen meghalt, észre sem veszik, hogy már nem is szeretik egymást. A szakításuk majd a házasság kötés utáni válással történik meg.
Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolok mostanában az élethivatásomról és annak megtalálálsáról.Szeretek gyerekekkel foglalkozni,amikor lelkigyakorlaton gyerekeknek csoportot vezetek és hallok tőlük jó gondolatokat,nagy örömmel tölt el, hogy az Úr bennük munkálkodik.Kapok erre vonatkozóan visszajelzéseket is ismerősöktől,barátoktól akik látnak a gyerekekkel való foglalkozásokon,vagy amikor segitek nekik a tanulásban,hogy szerintük ez jól megy nekem.Úgy érzem ezt szivesen csinálnám. Sokat gondolok arra is,hogy szerzetesnővér legyek,mert a tanulmányaimat és a napjaim nagy részét is Isten tölti ki.Meg olyan gondolatok is vannak bennem,hogy saját gyereket nem szeretnék,viszont szeretnék más gyerekeknek segiteni,elültetni bennük valamit,olyan gyerekeknek akik azt nem kapják meg otthon,és akiknek az sokat jelentene.Persze,volt idő amikor gondoltam családra, saját gyerekre is,de ez már távol áll tőlem,az Istennek szentelt élet úgy érzem közelebb van hozzám.Annak a lehetőségét sem zárom ki,hogy megismerkedek valakivel,de inkább a szerzetesség felé hajlok.A családot túl szűk körnek érzem ahhoz,hogy ott a hivatásom kibontakozhasson.Kezd zavarni az is ha férfiak találkára hivnak,el sem zárkózom ettől,talán ez is segit,hogy végleges döntést hozzak.Jobban szeretném az Úrnak ajándékozni magamat mint egy férfinek.Tervbe van,hogy elmegyek egy zarándok útra hogy ezeket a dolgokat még tisztábban lássam. Ön mit tanácsolna?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy kereső lány
Amiket leírt, abból én is arra gondolok, hogy Önt az Úr hívja, várja. Ha eljutott a szerzetesség gondolatára, elsősorban ne azt keresse, hogy milyen körben tudná a hivatását kibontakoztatni, hanem azt, hogy tudja-e annyira szeretni az Urat, hogy neki adja az életét. Éppen úgy, mint a menyasszony a Vőlegénynek. Ha igen, akkor majd a boldogító igen kimondása után fogja meglátni, megtalálni, hogy milyen formában, milyen körülmények között növekedhet tovább ebben a hatalmas nagy szeretetben. Erre legyen egészen nyitott, vagyis az Úr akaratára, hogy milyen életutat szán Önnek. A szerzetesség nem életforma, hanem teljes elköteleződés az Isten mellett. Ha ez lelkesíti Önt, akkor javaslom, keressen föl egy női szerzetesközösséget, és ott érdeklődjék tovább, mi ennek az útja.
Kedves Lelkiatya!
Barsi Balázs atya beszélt arról, hogy a pokolban levő lelkek örökké léteznek, csak Isten nélkül, értelmetlenül, szeretnének megsemmisülni, de nem tudnak. Miért engedi ezt meg Isten? Miért nem engedi, hogy visszatérjen a lélek a semmibe, amiből teremtette azt? Hasonlóképp szenvedhetnek Lucifer angyalai is, Miért kell pokolnak lennie? A lélek, aki az Isten ellen dönt, biztosan nem azért dönt ellene, hogy örökké létezzen, de létezésének semmi értelme ne legyen. Egy másik atya egyszer azt mondta, hogy még a pokol is Isten ajándéka abban az értelemben, hogy megadja annak az embernek, aki nélküle akar élni. De valóban ezt kívánja az az ember?
Válaszát nagyon köszönöm!
Ez nagyon nagyon nehéz kérdés. Valójában nem is tudom a választ. Nagyon sok teológus foglalkozott már vele és különböző válaszokat próbáltak meg adni rá. Azt leszögezhetjük, hogy Isten nem akar büntetni senkit. Kivált nem végérvényesen, örökké tartó büntetéssel. Ez még az emberi igazságérzettel sem egyezne meg, mert ha valaki mondjuk 80 éven át rendetlenkedett, akkor is furcsa lenne jogosnak tartani azt, hogy utána pedig millió éveken át szenvedjen. (A millió éveket, nyilván képletesen értve.) Ha csupán ilyen emberi módon közelítenénk meg, akkor joggal vélhetnénk, hogy nem igazságos a Jóisten. Szögezzünk le még néhány alapelvet. Isten mindenkit létbe hív, és soha nem pusztítja el az emberi lelket. Ezért örök minden emberi élet, akár örök boldogságban, akár örök kárhozatban van is. Egyszerűen nem lehet elpusztítani a lelket, az Isten sem tudja ezt megtenni. Valahogyan önmagával kerülne ellentétbe. A kárhozat pedig valóban az, ha valaki azt választja tudatos döntéssel, hogy neki nem kell az Isten. az Isten ezt a döntést is tiszteletben tartja. Hogy van-e ilyen, nem tudjuk. De nem állíthatjuk, hogy nincsen. Van, aki azt mondja, van pokol, de az üres. Ez a gondolkodás is szűkre szabott, mert csak a saját elgondolását képes rávetíteni arra a helyzetre, amit nem lát, nem ért. Nevezetesen, hogy az ember utolsó döntése hogyan is történik. Ha valaki 80 éven át rendetlenkedett, de a halálos ágyán őszintén bocsánatot kér, az üdvözülni fog, hiszen végül mégis a szerető Istent választotta. De, hogy ez a végső döntés hogyan is történik, hogyan készül rá az ember, ezt nem tudjuk, erről csak fantáziálni tudnánk.
Mindezek azonban csupán elméleti kérdések, s nem vezetnek közelebb az igazsághoz. Az igazság az, hogy az Isten engem személyesen meghívott az örök boldogságra, s keresnem kell, hogy mit tehetek azért, hogy oda el is jussak. A többi csak merő találgatás.
Jó napot kívánok! Én Szlovákiából vagyok és 29 éves férfi szeretném megkérdezni ontol hogy mi a teendom, ha gorogkatolikus pap szeretnék lenni? Ez idáig csak hánykolódtam az élet kulonbozo útain, de talán a sors elém vetet egy igaz útat és én ezt az utat be szeretném járni mert tisztán érzem szívem s lelkemben hogy a papi szolgálat amit csinálni szeretnék, mert oromomet lelném az emberek segítésében és a szeretet megismertetésében. Koszonom!
Egész egyszerűen azt javaslom, hogy keresse föl az Önhöz legközelebb lévő görögkatolikus atyát, (ezt veheti földrajzi és lelki értelemben egyaránt), és vele beszélje meg a dolgot. Ugyanis, ha beadja a jelentkezését a papságra, akkor úgyis szereznie kell papi ajánlást. Ez az atya pedig el fogja Önnek mondani a szükséges feltételeket.
Görögkatolikus lehet-e római katolikus pap?
Erre több példa is volt már. Ugyanakkor igen meg kell fontolni, ha van olyan fiatalember, aki kész vállalni a cölibátust, és római katolikus pap lesz nem pedig görög. Ugyanis nagy szüksége van az egyházunknak cölebsz papokra is. Ezért kétszeres veszteséget jelent, ha görögkatolikus ifjú római katolikus pap lesz, még ha ugyanakkor a római katolikusok súlyos paphiányán segít is valamelyest.
A családért, embertársainkért való önfeláldozás öngyilkosság?
Az eutanázia minden formája emberölés?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Nem is lehet egy lapon említeni az önfeláldozást és az öngyilkosságot. Nem beszélve az eutanáziáról. Lehet, hogy az öngyilkos merénylők hírei zavarják a gondolkodásunkat ezen a téren. Az ilyen elvetemült cselekedetet ugyanis semmiképp sem tekinthetjük önfeláldozásnak, vértanúságnak. Önfeláldozás - keresztény értelemben - csakis jó, nemes, Isten akarta cél érdekében lehetséges. Ha valaki másokért él (édesanya, orvos, pap), annak ugyanakkor vigyáznia kell a saját egészségére is, hogy ezt a nemes áldozatot minél tovább végezhesse. Az igaz tettekhez lényegi elem a józanság, a helyes mérték.
Az eutanáziára vonatkozó kérdésére azt kell felelnem, hogy az emberölés minden formája súlyos bűn, ezért kerülni kell. Különbséget kell azonban tennünk aktív és passzív eutanázia között. Az utóbbi azt jelenti, hogy a beteg lemond az életét meghosszabbító gyógykezelésről. Ez nem gyilkosság vagy öngyilkosság, ezért bizonyos körülmények között elfogadható. Itt is a józan megítélésre van szükség, amely teljes mértékben aligha pontosítható elvi megfontolások útján. Bár igaz, hogy még a magyar jogszabályok is nagyon komoly feltételeket támasztanak ahhoz, hogy valaki ilyen döntést hozhasson.
Kedves Lelkiatya! Ha minél több szertartáson szeretnék részt venni (utrenye, liturgia, vecsernye), hová menjek pár napra? Máriapócsra? Sajópálfalára? Köszönöm a választ.
Máriapócson is, Sajópálfalán is sok-sok szép szertartásba, imába be tud kapcsolódni. Pócson könnyebben kaphat szállást is, de erre most már Sajópálfalán is van lehetőség. Keresse föl az ott dolgozó atyákat, amelyiket helyet választja, és segítségére lesznek, hogy mibe tud bekapcsolódni.
Tisztelt lelkiatya!
Az elégedetlenség az bűn?
Ha Isten iránti, Istennel szembeni elégedetlenségről van szó, akkor igen, azt hiszem, bűnnek lehet mondani azokat a gondlatokat vagy szavakat, amelyekben az ember az elégedetlenségét fejezi. Törekednünk kell fölismerni, hogy menyi mindent kaptunk az Istentől, és ezt meg is köszönni. Illetve, még a hitünk része az is, hogy ha valamit nem kapunk meg, akkor azt is elfogadjuk, és fölismerjük benne az Isten nagyobb bölcsességét, aki nem adja meg mindig azt, amit kérünk.
Ugyanakkor, ha egy tanár vagy szülő, aki a rábízott gyermekkel szemben kimutatja elégedetlenségét, ez előre vivő is lehet.
Kedves Lelkiatya. Azt szeretném kérdezni, hogy Nyíregyházán van valamilyen szerzetesrend? Akár Római vagy görög? Köszönöm.
Ismereteim szerint Nyíregyházán csak a kamilliánus rend működik. Ők elsősorban betegápolással foglalkoznak. Sokáig a Borbányai templomban laktak, most is ott van, annak közelében a rendházuk. Görögkatolikus szerzetesközösségről nem tudok Nyíregyházán.
Sokan azt érzik a világ rossz irányba tart, és minden egyre rosszabb lesz... De atya ugye reménnyel eltelve bizakodóan tekint a jövőbe, és nem érzi azt hogy a világ nagyon rossz irányba tart, és hiszi, reméli hogy a dolgok pozitív irányba képesek megváltozni?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Legfőként nem azzal kell törődnünk, hogy a világ, hanem, hogy a lelkünk milyen irányban halad. A világ nagy változásait is elsősorban azért kell figyelemmel kísérnünk, mert azok miránk is hatnak. Például, ha nem tudatosul bennem, hogy az értelmetlen vásárlási láz engem is hatalmába keríthet, akkor észre sem veszem, hogy ugyanúgy loholok a világi hiúságokért, mint mások, miközben a felszínes dolgok szövevényében elveszek. Hogyne élne a remény! Még ha betörnek is az idegen néptömegek, még ha le is rombolják a templomainkat, még ha meg is szüntetik a keresztény törvényeinket, ha kitörne a harmadik világháború, akkor is él a remény, hogy mindeközben Krisztushoz hű keresztény maradhatok. Ez a lényeg, ez a legfontosabb! Ez a Krisztushoz tartozás minden helyzetben tanácsot ad, hogy mit kell tennem. Nem az a feladat, hogy a kényelmes, kulturált világunkat megőrizzem, fönntartsam, hanem, hogy bármi történik is, minden körülmények között helyt tudjak állni. No, ezért is fontos, hogy tudatosítsam magamban, mennyire hat rám a világ, a külső körülmények, mert ha alapvetően azok irányítanak, akkor nem sok esélyem van, hogy a rendkívüli helyzetben is ki tudok tartani Krisztus mellett.
Kedves lelkiatya!
A barátoknak egymás dolgairól tudni kell? Az foglalkoztat már hetek óta hogy a baráti körben egy lány és egy fiú összejött. Nekem nem mondtak el semmit, majd egyszer én jöttem rá hogy a fiú ott van a lánynál.... Nekem sajnos még nincs párom és ezért állandóan kapom jobbról-balról az ívet, hogy kiöregszem belőle stb... Én már nem tudok semmit hogy ki az igaz barát... Nekem mindig a szívatás jár...
A barátságoknak különböző szintjei, erősségi fokozatai vannak. Nem szabad, nem érdemes elvárni a másiktól, hogy így vagy úgy viselkedjék. Ezzel csak saját magunknak szerzünk kellemetlen perceket. Érdemes megkímélni magunkat ettől. Ahogy a másik viselkedik, tudhatom, hogy őbelőle ennyi jön ki felém. Teljesen fölösleges megbántódni, ha a másik nem azt teszi, mint én helyesnek tartanék. Ha úgy érzi, hogy magányos, nincs barátja vagy udvarlója, emiatt se másokat okoljon. Persze, magát sem, mert az sem vezet sehová. Inkább azt gondolja végig, mit kell tennie, hogy mások szívesen vegyék a társaságát. Nem azt, hogy igyekszik a kedvükben járni, ez is többnyire csalódáshoz vezet. Hisz ilyenkor meg a másik végletbe eshet az ember, hogy mások elvárásait lesi. Őszintén keresse a szolgálati lehetőségeket. Az legyen a törekvése, hogy keresi, kivel mikor tehet jót. Ez jó szórakozás is, egyébként. Persze, nagyon fontos, hogy ezekért a kisebb-nagyobb szolgálatokért nem hogy viszonzást, de még köszönetet se várjon. Az megmérgezné a helyzetet, bármilyen jót tett is. Az udvarlóra, pedig várjon türelemmel. Ha ezt a szolgálatkészséget éli, gyakorolja, akkor előbb utóbb föl fog tűnni egy fiatalembernek, hogy milyen nagyszerű feleség lehetne ebből a leányból...
