Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi három meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Korábban írtam már Önnek levelet, akkor azzal kapcsolatban írtam, hogy szeretném legyőzni az önkielégítésre irányuló késztetéseim, kísértéseim és ezt a Jézus iránti szeretetből tenném és nem saját üdvözülésem miatt. Akkor leírtam azt is, hogy érzelmesen élem meg a Jézussal való kapcsolatomat, ennek volt jele többek között az is, hogy bűntudatom következtében elsírtam magam és tényleg őszintén kifejeztem minden érzelmemet imádság közben, akár a sírást sem rejtettem el, tényleg intenzív és őszinte volt a Jézushoz fűződő viszonyom. A múltkori Önnek küldött üzenetem óta sajnos többször volt rá példa, hogy bűnbe estem, de a legutóbbi alkalommal sikerült teljesen ellenállnom a kísértésnek (az önkielégítést illetően) és az az előtti alkalommal bár valamennyire bűnbe estem ugyanis magamhoz nyúltam és nem is kis ideig, de közben ezt mégsem akartam igazán és összeszedve minden erőmet szembeszálltam a bűnnel, megszólítottam a kísértésem és azt mondtam neki, hogy nem akarok bűnbe esni miatta, távozzon tőlem mert én Jézust szeretem és nem leszek bűnös. Valamelyest tehát sikerrel jártam és bízom benne, hogy továbbra is így tudok fejlődni. Az való igaz, hogy érzelmesen élem meg a hitemet. Bizonyos lelkiállapotaimban mindenkire és mindenre úgy tekintek ahogy Jézus tenné vagy ahogy ő jónak tartaná. Gondolok itt például arra, hogy mindenkire úgy tekintek mint Isten teremtményére, mindenkivel igyekszek megbocsátó lenni és nem elfordulni senkitől aki segítségre szorul, inkább alázatosnak és szerénynek lenni szóval tényleg nem szoktam dicsekedni semmivel, másokkal próbálok elnéző lenni de közben segíteni nekik, hogy jobb emberré váljanak és magamon is felismerni, hogy min tudnék magamon változtatni. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan, szerintem Istentől származó lelki béke és nyugalom is beférkőzik a lelkembe. Az Isten iránti teljes bizalom, hit. Amit viszont nem értek az az, hogy más napokon meg ez nem így van és ez eltűnik. Ez az egész. Ez a nyugalom, lelki béke, az, hogy természetesen jön nekem az a viselkedés és gondolkodás ami Jézushoz tudna engem hasonlóvá tenni. Egyébként sem vagyok én gonosz és rosszindulatú és nagyképű, csak néha az a nyugodt, békés, Jézushoz hasonló szeretettel teli és viselkedésben is Jézust utánzó lelkiállapotom tűnik el. Nem könnyű ezt jól megfogalmaznom de talán sejthető miről is van szó, miről beszélek. Nem nagyon tudom, mitől függ ez, hogy valamikor ilyen a lelkiállapotom és valamikor amolyan. Néha anélkül, hogy valami nagy változás történne az életemben. Miért van az, hogy valamikor nagyon intenzív a Jézus iránti szeretetem, nagyon jól sikerül hozzá hasonlóvá válnom és nagyon jól haladok a jó úton és hatalmas a lelki békém és valamikor meg ez megszűnik? Az emberekhez való viszonyulásom is olyan felemás. Valamikor olyan vagyok ahogy fent leírtam, de időnként meg azt érzem, hogy már teljesen elegem van az emberekből és főleg bizonyos cselekedeteikből és képtelen vagyok szeretni őket azokkal a bűneikkel együtt. Nem vagyok tökéletes, de látom, hogy sokan egyáltalán nem törődnek a bűneikkel, viselkedésükkel és nagyon sok minden elkeserít és felbosszant az emberekkel kapcsolatban. A közösségi média az egyik dolog, mert egyszerűen annyira feláll a szőr a hátamon amiatt, hogy mindig a tökéletes, boldog, néha magamutogató képek és bejegyzések vannak a facebookon, hogy aki nem ilyet tesz fel, azt észre sem veszik, hogy mindig mindenki annyi bókot kap, de egyébként meg lehet egy álszent, képmutató. Persze mivel mindenki a szép dolgokat teszi közzé, ezért az egész csak arra jó, hogy a másik embernek azt juttassa eszébe, hogy az ismerősei hozzá képest milyen boldogok, gondtalanok, egészségesek, és a többi. Nem azt mondom, hogy másokhoz kell magunkat hasonlítani, én csak arra szeretnék rámutatni, hogy ez egyrészt egy hazugság, másrészt pedig az ember valahogy akaratlanul is arra gondol, hogy annak a másiknak mindene olyan jó és neki meg nem és ez rossz érzést kelt benne. Emellett nyilván itt is az történik, hogy valami nagyon különleges, nagyon profi képet, valami nagyon tökéletes külsőt kell mutatni másoknak mert egy átlagos ember bizony nem olyan érdekes és senki nem foglalkozik vele, nem érdekli őket, hogy amúgy értékes. Azt én értem, hogy a közösségi médiával és a világi dolgokkal nem kell foglalkozni, csak szerettem volna illusztrálni vele, hogy milyenek az emberek. Azon sem tudom túltenni magam, hogy nagyon sokan teljesen önzőek és csak magukra gondolnak, szinte megkeserítik mások életét. Nagyon sok ilyen eset van, én például azokról hallottam legtöbbet és tapasztaltam is, amikor társasházakban vagy panelban egyik lakó egyáltalán nincs tekintettel másokra. Mondjuk galambot tart az erkélyén és nem érdekli, hogy a galambja az alatta lakó személy erkélyére piszkít vagy ha nem ezt teszi akkor olyan hangosan él nemi életet, hogy az alatta lakók is hallják mintha ott lennének vagy vannak, akik a gyerekeiknek engednek meg mindent és nem érdekli őket, hogy a szomszéd nem szeretné reggeltől estig a gyerekei visítását hallgatni és még sorolhatnám. Baj ha én nem tudom szeretni az ilyen embereket? Meg azokat sem, akik barátaik párkapcsolatát teszik tönkre, gondolok itt arra amikor valakinek van egy barátja, haverja, barátnője barátilag és az elcsábítja a párját vagy kikezd vele meg amikor nem kezdeményez az illetőnél de élvezi ha feszültséget okoz köztük mindenfélékkel meg ráveszi a barátját, hogy a párjára ne legyen tekintettel, csak rá. Erre is láttam példát nagyon sokszor. Kihasználnak embereket másokat, engem nagyon sokszor használtak ki sajnos. Annyi módon tudnak az emberek ártani és fájdalmat, bajt okozni egymásnak, pedig egyik sem felsőbbrendű a másiknál. Keresztényként nekem az ilyen embereket is kötelességem szeretni? Nem is őket nem szeretem hanem a bűneiket. Amit tesznek. Valamikor könnyen jön, hogy én szeressem őket, de valamikor meg nagyon nehéz. A keresztény létemmel kapcsolatban pedig azt érzem, hogy Jézus a lehetetlent várja el tőlem. Nagyon jól haladok régi önmagamhoz és bizonyos személyekhez képest ebben, de néha olyan mintha én is egy keresztet hurcolnék és minden egyes nap fel kellene vennem ezt a keresztet és cipelnem kellene és néha már a francba kívánom de mégis újra nekilendülök és mindezt miért? A Jézus iránt érzett szeretetből. Mert hasonlóvá szeretnék válni ahhoz akit szeretek és mert ő a bűneinkért halt meg és biztosan akkor lenne elégedett ha minél többen hozzá hasonlóak lennénk. Úgy érzem tehát hogy a Jézus iránti szeretetem olyan mint egy kereszt ami minden nap nehéz. Na jó, néha kifejezetten könnyű, de valamikor meg nagyon-nagyon nehéz. A szeretet és a nehézség, a szeretet és a csalódottság, a szeretet és a fájdalom (jelenleg lelki) keveredik. Arra gondolok olykor-olykor, hogy olyan mintha én is keresztre lennék feszítve és vinnem kellene a keresztet és visszaadnám Jézusnak amit tőle kaptam amikor ő volt keresztre szegezve és ő esett össze a kereszt cipelése közben. Még akkor is ha az én láthatatlan keresztem nem vált meg senkit semmitől. Ennek ellenére ő is szeretetből tette, mert szeretett minket és én is szeretetből teszem mert én meg szeretem őt. Éreztem már nem egyszer úgy, hogy ha én nem szeretném őt, akkor én ezt nem is csinálnám, nem lennék segítőkész, kedves, elnéző, megbocsátó, nem akarnék szeretni mindenkit, nem akarnék ilyen jó lenni mert mások nem érdemlik meg és én ezt miatta csinálom, mert valójában ilyenkor minden miatta történik és az iránta érzett szeretetem fejezem ki és nem a mások iránt érzettet. Valóban nagyon érzelmesen élem meg a hozzá fűződő kapcsolatomat, érzem belül a szívemben, hogy szeretem, igyekszem őt saját magam elé helyezni, nyaralás közben is imádkozok hozzá, a fáradtságomat is legyőzöm miatta, próbálok rá időt szakítani, ha kell, akkor össze is veszek másokkal miatta, a kísértéseimmel is szembeszállok és ha lehetőség van rá, akkor elmondom másoknak, hogy milyen fontos nekem és nagyon szívesen segítek másnak közelebb jutni hozzá. Ha nagyon érzelemdús a vele való kapcsolatom, akkor mennyire érthető, mennyire elfogadható, hogy úgy érzek, ahogy leírtam? Nem ellentmondásos a kettő? Ez, amit írtam a láthatatlan keresztről. Aki annyira szereti Jézust, az gondolom nagyon könnyűnek kellene érezze mindig ezt a keresztet, nem? A szentek is nagyon közel voltak Jézus szintjéhez, ahhoz képest én egy kis senki vagyok, hiába szeretem Jézust.
Nagyon sok gondolatot vetett föl a levelében. Nem tudok mindre válaszolni, de nem is csak azok sokasága miatt, hanem mert vannak dolgok, amelyekre nincs is válasz. Legalábbis mi, emberek nemigen találjuk meg itt, a földön. Amit leveléből legfontosabbnak érzek, az elején is, a végén utalt rá, hogy saját magán tapasztalja az érzelmi hullámzást, az Isten iránti szeretetének ingadozását. Ez is olyan jelenség, amelytől szeretnénk könnyedén szabadulni, de nem lehet, mert nagyon erősen része a teremtett emberi természetünknek. Van, aki úgy fogalmaz, olyan az ember lelke, mint az időjárás: hol derűs, hol borús, hol csöndes, hol viharos. Igen, ilyenek vagyunk. Higgye el, még a nagy szentek is bajlódtak ezzel, ők sem voltak mentesek ettől a hullámzó kedélyállapottól. Persze, ebben sem vagyunk egyformák. Ön azt mondja, erősen jellemzi az érzelemgazdagság. Vannak ilyen emberek, s náluk tapasztalható, hogy nagyobb kilengéssel élik meg a természetnek ezt a változékonyságát. Előnye is, hátránya is van annak, ha valaki érzékeny lelkületű. De mindegy is, a lényeg, hogy mindent föl lehet használni a szentté válás útján. Levele második részében hosszan beszélt a szomorú tapasztalatairól, melyeket az emberek között élt meg. Ezzel ellentétben pedig az elektronikus magamutogatásról, ahol meg, értelemszerűen az emberek kedvező színben mutatják magukat. Itt is jól tettenérhető az emberi természet változékonysága. Nyilván azoknak az embereknek is vannak rossz napjaik, akik az oldalokon szépnek és vidámnak tűnnek. Csak - érthető módon - ezt ritkábban szokták posztolni. Az a javaslatom, hogy mindezekkel egyáltalán ne is foglalkozzék. Se annak ne tulajdonítson jelentőséget, hogy milyenek az emberek, jók vagy rosszak, se a maga természete szélsőségeinek. Ismerje meg önmagát, jó, ha tudja, látja a jó és rossz tulajdonságait egyaránt. Ebből építkezhet. Ez még önmagában nem is bűn, csak, ha rossz tulajdonságai tettekre változnak. Amikor nagyon közel érzi magát Jézushoz, ez nagy ajándék. Örvendjen ennek tiszta szívből, s adjon érte hálát! Amikor viszont nem tapasztalja, akkor se méltatlankodjék. Azt is köszönje meg. Olyankor jobban kell küzdeni az imádságért, az Isten közelségéért. A keresztény életet is hol könnyűnek, hol súlyos keresztnek érzi. Ez is inkább a lelkiállapota változásainak, s nem annyira a külső körülményeknek az eredménye. Ne az legyen fontos, hogy mit érez, hanem, hogy mit tesz! Ez vonatkozik az imádságára és az emberekkel szembeni magatartására is. Tartson ki hűségesen az imádságban, akár jól esik, akár nem, és ebből fakadóan lássa meg minden embertársában Krisztust, aki felé kimutathatja a szeretetét.
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan van az, hogy Jézus bennünk él, de a tetteink mégsem mérhetőek hozzá. Hol hibázzuk el? Hogyan tehetnénk csodákat úgy, mint egykor a tanítványok, akiket Jézus a világba. Hogy lehetne jó a mi tanúságunk? Csilla
Kedves Csilla! Még azt sem mondhatom, hogy mi hibázzuk el. Ez az életünk, hogy tanuljuk a hitet, azaz tanuljuk fölfedezni, hogy mennyire jó és hatalmas az Isten, s hogy mindezzel a jósággal és végtelen hatalommal mennyire közel van hozzánk. Közelebb, mint mi saját magunkhoz - ahogy Szent Ágoston írta. Miért akarunk csodákat tenni? Az nem szükségszerű. Sőt, az a feladatunk, hogy a meglévő keretekben (pl. fizikai törvények) éljük meg a hitünket, az emberi életünket. Jézus bennünk él. Ennek fölfedezése nem egyszeri aha-élmény, hanem folyamatos fölfedezés, hitben erősödés. Mit tegyünk érte? Sok imádság és nagy szeretet - ez az életünk. Ja, és ami ezzel szembemegy, ami ezeket gátolja, azt pedig lehetőség szerint kerüljük.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a bulling-os kérdésemre. Nem az volt a baj, hogy több helyen bántottak. Csak annyi szörnyűséget olvasni/ hallani a hírekben. Igen, ilyenkor a bántalmazott gondolkodik, hogy mit követett el. Miért van ez. Sajnos valóban a bántalmazó nem tudja kezelni gyengeségeit, valakin ezt le kell vezetni. Persze, nem lehet lecserélni egy osztályt/kollektívát. Az a borzasztó mikor a bántalmazott gyerek öngyilkos lesz. A bullingra nincs valami prevenció? Nehéz ez.
Sajnos, a jelenség egyáltalán nem újkeletű, regények, novellák szólnak erről. Mint írtam, a rosszra hajló emberi természet megnyilvánulása érhető itt tetten már a kisgyermekeknél is. A legtöbbet ilyenkor a pedagógus tehet. Az ő szerepe meghatározó. De nem könnyű neki sem megtalálni a helyes megoldást. Érdemes több gyermeket is bevonni a helyzet fölismerésébe, megbeszélésébe és megoldásába. Ha vannak gyermekek, akik előtte teljesen kimaradtak ebből a gyermekagresszióból, és a tanár bevonja őket, akkor ők nagyobb esellyel fogják helyes irányba terelni a nagyhangúak, a bántalmazók viselkedését. A bántalmazott gyermeknek pedig nagyon fontos átadni azt a hitet, amely minden körülmények között vígaszt, erőt, gyógyulást tud hozni. Tehát egy rossz helyzetből is ki lehet hozni a jót, ha Isten felé tereljük a gondolkodását. Nyilván, ezt is megfelelő pedagógiával. Egyszerűen Isten emlegetése még nem hoz megoldást, sőt, vissza is üthet. A szülő, a pedagógus erős hite adódhat át ilyen helyzetekben. Ezért is nagyon fontos, hogy legyen mit átadnunk.
A Szent Athanáz könyv és kegytárgybolt, zárt be.
Én úgy tudom, hogy az eddigi könyv és kegytárgyboltjaink továbbra is nyitva vannak, várják a vásárlókat Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben és Máriapócson. Ami ideiglenesen nem működik, az a világhálón keresztüli rendelés. De a fölsorolt boltok továbbra is elérhetőek, és az eladók szívesen állnak rendelkezésre.
kedves Atya! Jól kiszúrtatok mindenkivel, amikor az egyetlen csapot is elzártátok ahonnan az egyébként is szegényes, görögkatolikus könyveket lehetett beszerez, gratulálok, most honnan lehet például liturgikus könyveket beszerezni? Tibor atya.
Kedves Tibor atya! Nem tudom, melyik csap zárult el. Tudomásom szerint továbbra is működnek a görögkatolikus könyv- és kegytárgyboltok.
Mennyi tizenkettő meg kilenc?
21
Kedves Lelkiatya! Régóta imádkozom a Jézus imát, életem szép ajándéka hogy ismerhetem. Hihetetlen erővel tölt el és hihetetlen erővel segít. Azt szeretném tudni, hogy másért imádkozhatom e? A lányom alkoholista, nagyon féltem a 17 hónapos kisunokámat. Csak az Úr végtelen irgalmában bízhatok. Köszönöm válaszát. Áldással. Anna
Kedves Anna! Igen, a Jézus-imát másokért is lehet mondani. Viszont fontos elv, hogy emiatt nem kell az ima szövegét megváltoztatnia. Nem kell azt mondani, hogy: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajta!" Ez nem helyes. Mindenki a maga nyomorúságáért imádkozzék. Ön nem vallhatja be helyette az ő bűnösségét, irgalomra való rászorultságát. A bűnbánatot mindenki csak magának tarthatja, Isten előtti bűnbánata egyedül az ő feladata. Amikor Jézus-imában másokat Isten színe elé viszünk, akkor is ugyanazokat a szavakat kell mondani. A közbenjáró imában nem kell magyarázni, hogy mivel szeretném megsegíteni a másik embert, nevezetesen most az Ön lányát. Isten még Önnél is jobban tudja az ő szenvedéseit, küzdelmeit, s persze azt, hogy mire van szüksége. Ön csak mondja szépen tovább a Jézus-imát a megszokott fohásszal: ... könyörülj rajtam. S ezzel egyre közelebb kerül Istenhöz. Ha közelebb kerül hozzá, akkor azokat is közelebb viszi, akiket Ön ott hord a szívében. E kettős szeretettel tudja - a szívén keresztül - közelebb vinni a szeretett, rászoruló embertársát és Istent. Szereti azt az embertársát és szereti Istent. Ennyi az egész. Az elején hozzáteheti, hogy ezt az imát ezért vagy azért szeretném fölajánlani. Utána pedig adja át magát a Isten jelenlétének. Ezzek fogja tudni segíteni azt, akit szeret.
DJK! Az iskolai/ munkahelyi bulling(terror)miatt kérem véleményét. Egyre többször fordul elő a zaklatás egy közösségben, legyen az megszólás vagy testi bántalmazás. A bántalmazott jelzi, ha történik is szankció nem oldja meg a problémát. Az iskolában megszóltak, nem tulajdonítottam neki jelentőséget. A korábbi munkahelyemen,a kolleganő durva, kéretlen megjegyzézeseket tett,a vezető nem tett semmit. Az a megoldás mindig, hogy a sértett váltson iskolát/ munkahelyet? Hogyan lehet a bántalmazóval szemben hatásosan fellépni? Nos, imádkozom a terrorizálókért is. Szeretettel, Kála
Ez nagyon nehéz kérdés. Mert a bántalmazó magatartás mögött többnyire egyéni bizonytalanság rejlik. Azért durva mással, mert rejteni akarja a maga gyengeségét. Az igazán erős embernek erre egyáltalán nincs szüksége, ő megteheti, hogy szelíd és megértő másokkal. Úgyhogy az ilyen ember valóban rászorul az imádságra. Ezért ezt nagyon jól teszi. Akkor jelentkezik gond, amikor úgy érezzük, magunk sem vagyunk elég erősek a bántások elviselésére. Krisztusból kell erőt merítenünk. Őt is bántalmazták, mégpedig őt teljesen jogtalanul, ártatlanul. Ez rólunk soha nem mondható el. Nem mintha megérdemelnénk a bántást, szidalmakat, igazságtalanságot, ezt biztos nem, de mégsem olyan abszurd és ellentmondásos a mi sérelmünk, mint Jézusé volt, aki valóban csak jót tett mindenkivel, aki maga teljesen bűntelen volt. Ez nem tudom, jelent-e valami vígaszt, bátorítást. De mondok egy kicsit nehezebb dolgot is. Ha jól értem, már megtette - talán nem is egyszer - hogy bántalmazás, igazsgátalanság miatt munkahelyet váltott, s ez nem az első eset volna. Ha valóban ez a helyzet, akkor mindenképp el kell gondolkodnia a saját magatartásán is. Ha több helyen is azt kapta, hogy Önt bántalmazzák, Önnel igazságtalanul bánnak, akkor saját magában is keresnie kell ennek az okát. Az egész emberiséget nem lehet lecserélni. Mindenütt, minden emberben találunk hibákat, és meg kell tanulnunk bánni ezekkel a helyzetekkel. A kimenekülés csak a legvégső megoldás. Ha nincs más, lehet az is jó, de valószínű, tartalmasabb, ha az ember megküzd a nehéz helyzettel, a nehéz emberekkel. Nem úgy, hogy legyőzi, hogy mások fölé kerekedik, hanem megtalálja a krisztusi utat: az adott helyzetben Krisztus mit tenne. Kedves Kála, ezeket is mérlegelnie kell.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azért fordulok Önhöz, tisztelt Lelkiatya, mert egyébként jó a kapcsolatom Istennel és igyekszem is Istennek tetsző életet élni, de valami nincs rendben. A Jézussal való kapcsolatom, a Jézushoz kapcsolódó gondolataim, érzelmeim az, ami nincs rendben. Azért emeltem ki Jézust, mert én ugyan hiszek a Szentháromságban, de Jézusra nem úgy tekintek ahogy a Szentháromság másik két tagjára. Elismerem Jézus valódiságát, keresztáldozatát és imádkozni is szoktam hozzá, illetve az ő nevében az Atyához. A probléma nem itt rejlik. Olyan gondolataim, érzéseim vannak Jézus kapcsán, melyek nem helyesek, nem a valóságot tükrözik. Erre több példát is tudnék hozni, szeretném is jobban megvilágítani ha nem baj. Lehet, hogy kicsit kusza lesz a levelem, de bizonyára azért mert a gondolataim is azok. Tudom, hogy bennem van a hiba de sajnos nem úgy nézek Jézusra ahogy kellene. Az Atyáról elhiszem, hogy szeret, hogy megbocsát, hogy bízhatok benne, hogy tökéletes, de Jézusra néha úgy tekintek mintha ő is olyan lenne mint az emberek. Elismerem, hogy ő a Szentháromság része, elfogadtam Megváltónak és igyekszem követni a tanításait, tökéletesnek is tartom de közben mégsem úgy tekintek rá mint a keresztény emberek szoktak. Néha-néha például valamiért arra gondolok, hogy ha ilyen vagy olyan lenne a külsőm, lehet jobban szeretne vagy szimpatikusabb lennék neki. A mai nap is ima közben az jutott eszembe, vajon nem tartja-e csúnyának a hajamat vagy mit gondol a nadrágomról vagy a fenekemről vagy a combomról, mert kicsit husis vagyok és felszedtem pár kilót. Biztos nevetségesen hangzik. Ha tükörbe nézek, akkor is az jut eszembe, hogy vajon a külsőmről mit gondolhat. Tudom, hogy a belső számít csak neki de mégis jönnek ezek a gondolatok a külsőmről. Lehet összefügg ezzel, minden esetre a másik jellegzetessége a Jézussal való kapcsolatomnak az, hogy vágyom rá, hogy egyénileg szeressen engem és ne egy tömeg részének tekintsen. Igyekszem másokkal megismertetni őt és másokat Jézushoz közelebb vinni mert szerintem ez nagyon fontos, de közben meg elszomorít, hogy én Jézusnak csak egy vagyok a sok közül és nekem meg ő az egyetlen. Mármint pótolhatatlan. Szóval hogy az embernek, az egyénnek egy Megváltója van de a Megváltónak nagyon sok megváltott embere van, ahhoz tudnám hasonlítani mintha lenne valami kedvenc énekesem és nekem ő olyan egyedi és olyan egyetlen vagy nem tudom, de neki meg van rengeteg nézője a koncertjein és én egy vagyok közülük. Másképp fogalmazva arra vágyok, hogy azért szeressen aki vagyok - tulajdonságaim, személyiségem, cselekedeteim, külsőm, egyedi gondolataim, iránta érzett szeretetem miatt is szóval minden amiben más vagyok mint mások - és ne csak azért mert megváltott engem és Isten teremtménye vagyok. Persze azért is de ne csak ezért. Nem tudom érti-e mire célzok. A harmadik, amit szeretnék kiemelni az az, hogy mivel Jézus tökéletes minden tekintetben ezért olyan furcsa nekem és nem olyan természetes, hogy ő mindennel együtt elfogad. Itt részben testi dolgokra gondolok, részben pedig a bűneimre. A bűneimet is nagyon meg tudom bánni de többek között azt sem értem vagy nehezen fogadom el, hogy Jézus nem undorodik tőlem ha mondjuk vérzik az orrom, elhányom magam (elnézést kérek ezért a megfogalmazásért) vagy van egy bőrbetegségem és emiatt tele van a kezem sebekkel és piros meg sokféle ilyen eset amikor valami testtel kapcsolatos nem olyan kellemes látvány. Csak hogy értse mire gondolok. Ugyanis azt leszámítva, hogy a kereszten mennyit szenvedett értünk ( onnantól kezdve, hogy letartóztatták) gondolom neki nem voltak egészségügyi problémái és olyan "undorító" dolgai meg főleg nem. De még ha voltak is.... mondjuk akkor jobban el tudnám hinni, hogy szeret de ő valahogy minden formájában tökéletes. Láttam már képeket a keresztre feszített Jézusról ahol sebekkel, véresen, szenvedve ábrázolták, de számomra ő még akkor is tökéletes és szeretetre méltó. Magammal kapcsolatban viszont ezt (saját testem) hátránynak érzem. Szóval ezek amiket leírtam azt mutatják feltételezem, hogy nem egészen úgy tekintek Jézusra ahogy keresztény emberek szoktak. Hiszek benne mint keresztény de máshogy nézek rá. Annak ellenére, hogy elismerem az isteni hatalmát, természetét, mindenét. Imádkozok hozzá, bocsánatot kérek tőle a bűneimért szóval nem veszíti el az igazi funkcióját sem. No igen, az imádkozás és bűnbocsánattal kapcsolatban el is jutottam a harmadik tényezőig. Mivel sejtem, hogy nem teljesen helyénvaló a Jézussal való viselkedésem, ahogy rá tekintek ezért aztán szoktam attól tartani, hogy haragszik rám. Már azt is éreztem, hogy emiatt nem érdemlem hogy üdvözüljek. Meg elgondoltam mit mondanék neki ha az ítélőszéke előtt állnék vagy találkoznék vele szóval például ha a mennybe kerülnék mert meghalnék (ha oda jutnék egyáltalán). Hogy hogy fogalmaznám meg neki, hogy hát én nagyon szeretem őt és én igyekeztem követni őt és mennyi bűnömet elhagytam és imádkoztam hozzá de ő nem szerethet engem és én nem is akarok üdvözülni mert én nem érdemlem meg. Aztán meg hogy ő mit mondana nekem ha találkoznánk, hogy nem mondaná-e nekem azt amit Péternek mondott, hogy "Távozz tőlem sátán!" mikor Péter nem akarta, nem tudta elhinni, hogy keresztre fogják feszíteni és Jézus azt mondta neki, hogy ezzel megbotránkoztatja őt mert nem azt akarja amit az Atya hanem amit az emberek. És tartottam tőle, hogy nem így van-e ezzel amikor azt látja én mit gondolok és mit érzek mert hogy én ugyan keresztény vagyok de nem úgy nézek rá ahogy elvileg kellene. Biztos tud minden gondolatomról még akkor is ha nem mondom ki. Biztos azt is tudja, hogy most megírom ezt a levelet. Hozzátenném, hogy amiket leírtam azokat csak vele kapcsolatban tapasztalom és az Atyával való kapcsolatomban nincsenek ilyen dolgok. Én azt hiszem azért is vagyok így Jézussal mert amellett, hogy Isten volt, illetve ma is az, amellett ember is. Vagy például abban is kételkedek, hogy mindenkit ugyanúgy szeret. János tudtam az a tanítvány, akit Jézus szeret. Most akkor ha Jánost jobban szerette mint a többieket akkor minket mostani embereket se ugyanúgy szeret, nem? Másutt meg azt írják Júdás volt a kedvenc tanítványa, aki elárulta, máshol meg hogy Mária Magdolna a felesége volt. Ezek alapján, bár azt én kétlem, hogy felesége lett volna, az embernek az a benyomása, hogy bizony Jézus is olyan mint bármelyik ember aki valakit jobban szeret és valakit kevésbé. És ha már az emberekhez hasonlítom, már csak egy dolgot jegyeznék meg: ugyebár nagyon sok film készült Jézusról meg képek is és ott is ha megfigyeljük Jézus külsejét, akkor szerintem elmondhatjuk, hogy sokszor vagy átlagos férfinak vagy kifejezetten gyönyörűnek ábrázolják. Nem véletlen, hogy ezekről cikkeket is írtak, hogy egy-egy filmben Jézus milyen szép és egy bizonyos színész megkapta a "szexi Jézus" elnevezést, pontosabban a Jézus-karakter a filmben. Őszinte leszek: én szeretem Jézust akár szép volt, akár nem, én a cselekedeteiért szeretem, de ezek a képek is azt erősítették bennem, hogy Jézus szép, gyönyörű, mármint úgy mint férfi gyönyörű és hát egy gyönyörű férfinek lehet hogy fontos az ember külseje. Igen, tudom, hogy nagyon nem jó az ami a fejemben van és nem szabad Jézusra ráruházni az emberek tulajdonságait. Nem szándékosak ezek a gondolatok nálam. Bűntudatom is szokott lenni miatta. Én kicsi korom óta keresztény vagyok. Most 25 éves és még tini koromban sem voltak ilyen furcsaságok a fejemben, pedig akkor aztán az ember sok hülyeségre fogékony. Igazából ez nálam már egy éve kezdődött, de nem folyamatosan tart hanem időszakos. Nem tudom mitől függ. Valamikor úgy tekintek Jézusra ahogy szokás, úgy ahogy régen, máskor meg jönnek ezek a gondolatok amiket fent írtam. És az az érdekes, hogy pont azóta jöttek ezek elő, azóta jellemző mióta közelebb kerültem Jézushoz, az Atyához, mióta jobban igyekszem betartani a Bibliában leírtakat, imádkozni, adakozni, másokat Jézushoz vezetni, a bűneim megbánni, elkerülni. Volt egy időszak mikor nem érdekelt Isten. Utána már igen és ahogy mélyült el a hitem és igyekeztem egyre jobban kifejezni és cselekedeteimmel is akár, úgy jöttek előre gyakrabban ezek a gondolatok, amik olyan furcsák és amiket úgy szégyellek. Nem lehet tehát azt mondani, hogy én Jézust csak egy embernek tartom és semmilyen hatással nincs rám mert sokkal jobb ember lettem általa. De hát ez van, amit leírtam. Ilyenkor amikor szégyellem magam a dolgok miatt akkor vagy nem imádkozok és persze akkor eltávolodok Istentől vagy máskor imádkozok a szégyenem ellenére, ez változó. Az imáimban már volt, hogy ezt részben meg is fogalmaztam, de ha kimondom, akkor is szégyellem magam és ha nem mondom ki akkor is. Lelkiatya szerint ez súlyos bűn? Ez az egész amit leírtam? Haragszik az Úr érte? Ezt muszáj meggyónni? Mi okozhatja? Nagyon komplex a kérdésem, tudok róla, de már régóta gyűlik ez bennem és most szedtem össze a bátorságom, hogy elmondjam valakinek. Őszintén sajnálok mindent. Kérem, ne ítéljen el, nem szándékosak ezek a részemről.
Arról szó sincs, hogy e gondolatok miatt az Úr Jézus neheztelne Önre. Természetesen bennem sincsen emiatt semmi megvetés vagy szemrehányás. Nagyon részletesen és érzékletesen leírta, hogy Ön is szenved ettől a jelenségtől, szégyelli, nem is meri elmondani másnak. Jól tette, hogy most kiírta magából. Viszont ez azt jelenti, hogy Ön sem akar azonosulni ezzel a nyilvánvalóan téves gondolattal. A szíve mélyén tudja, hogy Jézus, aki persze, valóságos ember volt, de valóságos Isten is, tehát nincsen benne efféle gyarló emberi érzés, hogy a külső miatt ítélné meg, vagy ez befolyásolná az érzelmeit. Mi emberek vagyunk ilyenek, s az Ön esetében arról van szó, hogy ezt a fájó emberi tapasztalatot vetíti rá arra a Jézus-képre, amely az utóbbi időben, illetve már gyermekkorától fogva lassan kialakult. Ön is tudja, hogy ez téves kép. Jézus nem ilyen. Ez nem Jézus, amely alakról Ön beszél. Jézust nem lehet valami földi sztárral összehasonlítani. Ő egészen más, egészen másként szeret. Azt föltételezem, hogy miközben egyre erősödött az Ön szeretete Jézus iránt, közben kialakult Önben egy ön-elfogadási hiány. Valami miatt saját magát is nehezen tudja elfogadni, szeretni, s ez késztet Önben ilyen gondolatokat, hogy talán Jézus is talál Önben kivetnivalókat. Ismétlem, ez nem Jézus. Mit is tegyen? Lehet, hogy tanulnia kellene teológiát, hogy más oldalról ismerje meg, mélyebben, szélesebb látással ismerje meg az Urat, a teljes Szentháromságot és az egyes isteni Személyeket. Ha Ön görögkatolikus, akkor azt javaslom, kezdjen el járni vecsernyékre. Ha olyan helyen lakik, ahol hétköznap is van vecsernye, akkor azokra is. De legalábbis szombat és vasárnap. Ugyanis ezeken olyan tartalmas és teológiailag tiszta szövegeket énekelünk, amelyek helyreteszik az ember gondolkodását. Kiénekeljük a hittételeket, s közben azok maguktól a lelkünkbe, értelmünkbe szívódnak. Ha erre nincs módja, akkor azt javaslom, hogy olvasson sokat zsoltárokat. Ezek is sokszor Jézusról szólnak, csak egészen rejtett módon. Állítom, ha egy éven át minden nap elolvas 2-3 zsoltárt, akkor ez már jelentősen segíteni fogja Önt a helyesebb Isten-kép kialakulásában. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy önmagát is szépen lassan jobban el fogja tudni fogadni, jobban meg fogja önmagát szeretni. Mert megérti, vagy legalábbis közelebb kerül ahhoz az igazsághoz, hogy Isten feltétel nélkül szeret minket. Önt is! Mindezzel együtt javaslom azt is, hogy gyónja meg, ha az efféle gondolatok túlburjánzanak. Nem mintha halálos bűn volna, hisz nem az, de legalább időről-időre leteszi, mígnem aztán végképp megszabadul, végképp meggyógyul ebből a torz Isten-képből.
Kedves Lelkiatya! Miért van az,hogy egyházunkban is előbb alkalmaznak ismerőst egy adott munkakörben, mintsem alkalmaznak egy képzett, valóban rászoruló dolgozót. Tapasztaltam már olyat is,hogy barát /rokon kedvéért elküldtek munkatársat, pedig jó munkaerő volt. Volt olyan ismerősöm, akit megaláztak a végén. Olvastam az itteni kérdések között is hasonlót.
Ha ilyen történik, az egyértelműen az áteredő bűn, az ember rosszra hajló természetének a következménye. Különösen fájó, ha ilyesmi az egyházban, egyházi intézményben történik. Nyilván azok sem mentesek ettől, hiszen ott is ugyanolyan emberek vannak, mint más intézményekben. A tanácsom itt is az, mint bármely más igazságtalan vagy annak érzett helyzetben: Elsősorban az értünk és velünk együtt szenvedett Krisztus elé kell vinni a bánatot, sérelmet, vele megbeszélni, hogy ezzel mi a teendő. Van, amikor ki kell állnunk az igazunkért, vagy éppen mások igazáért, és nem szabad félni, nem szabad gyávának lenni az érdekérvényesítésben. S van, amikor viszont inkább tűrni kell a jogtalanságot, imádkozni a minket megbántókért, és Istenre bízni a fejleményeket, tőle kérni, hogy a rossz dologból is hozzon ki áldást. Így imádság előzi meg a cselekvést is, az elszenvedést is. Ez jó reménységet ad, hogy megfelelő választ adjunk az ilyen helyzetekre.
Kedves Lelkiatya! Számomra nagyon sértő és a kollégáim előtt rendkívül megalázó, hogy egy katolikus egyház által fenntartott intézményben a római katolikus atya, templom kerülnek nevez. Vasárnaponként részt veszek utrenyen és Szent Liturgian is. Mit tegyek ebben a nem könnyű helyzetben? Köszönöm válaszát.
Legyen sokkal erősebb annál, semhogy az ilyen véleményalkotás a lelkét megérintené! Jézusra sokkal súlyosabb vádakat szórtak, holott ő végtelenül ártatlanabb. Szóval, sajnos, elkerülhetetlen, hogy érjenek bennünket vádak, bántások, sebek. Nyilván attól még jobban fáj, akitől nem várnánk, akiket szeretünk, akiket tisztelünk vagy tisztelnünk kellene. Ez a helyzet serkentse Önt arra, hogy még buzgóbban jár utrenyére és Szent Liturgiára, és gyakran gyújtson gyertyát az említett atyáért és más munkatársaiért. Én ezt tanácsolom.
Tisztelettel érdeklődnék, hogy egy sok éve római katolikus pap lehet-e görög katolikus pap csak azért, hogy felesége legyen? Köszönettel.
Nem, ez nem lehetséges. Hiszen még az eredetileg görögkatolikus személyek esetében sem lehet már házas emberként szentelődni.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a házasság érvényességével kapcsolatban. Félreérthető voltam: a sógornőmék esküvőjén nem volt jelen katolikus pap, hanem csak egy protestáns lelkész. Ekkor mi a helyzet? Válaszát előre is köszönöm!
Katolikus Krisztus-hívő esetén csak a katolikus szertartású esküvő érvényes. Létezik ma már ökumenikus szertartású esküvő is római katolikus és protestáns egyházi személyek közös végzése esetén, s természetesen ez is érvényes. De katolikus fél számára csak protestáns szertartású esküvő nem jelent érvényes köteléket.
Tisztelt Lelkiatya! Mit tegyek, ha úgy érzem érettebb vagyok a korosztályomnál lelkileg, mert Isten sok kegyelmével sokat munkált rajtam. Társas?gban alpvetően vidám cserfes alaptermészetem van, de mikor Istenről van szó és a társaságban sok a fájdalom és értetlenség, én mintha valahogy a Lélek indításából védeni kezdeném az Urat és tanúságot teszek az Ő szeretetéről. Ha a lelki dolgokban előrébb is vagyok mint a 30as korosztályom (50-70 évesekkel tudunk mélyen beszélni) a világi dolgokról lemaradtam, se smink, se ékszerek..se testi-lelki társam, bár vágyom rá. Mit javasol hogy tegyek így fiatal testben idős lélekkel? Csilla
Kedves Csilla! Hogy mit tegyen ebben a helyzetben? Adjon nagy-nagy hálát az Úrnak, hogy Ön ilyen! Ez lelki érettségre vall. Ez sokat segít Önnek, hogy jobban lássa a világot, annak folyamatait, adott esetben hamarabb fölismerje Isten gondolatait. A világ mit tud ezzel szemben fölkínálni? Ékszereket, sminket? Azokra igazán ne vágyakozzék! De tudom, nem is teszi. Ez a bölcsessége segítse ahhoz is, hogy meg tudja válogatni, mikor, kinek mit érdemes mondania. Bátorítom, hogy tegyen bátran tanúságot a kortársai előtt is. Persze, nem kell nyakra-főre, mert az csak elveszi a szavainak az erejét. Éljen vidáman, élénken, élvezze az életet, és ha mélységekbe jut, annak még jobban örüljön!
Kedves Lelkiatya! Mit lehet tenni, ha kiscsoportos beszélgetés alatt olyan lelki vallomást oszt meg valaki, ami már lelket is terhelő súlyú még a hallgatóságnak is? Fáj a szívem az illetőért, szinte megbénított, ahogy elmondta, hogy eleget imádkozott már és csak azt kaptam meg az élettől, amit Ő maga beletett. Mikor én kerültem sorra csak azt tudtam tenni, hogy az én életpéldámmal kiálltam az Úr megvallása mellett, már mint hogy engem pont Ő tartott meg. De ez nem érintette meg, Jó akkor Nálad ez fordítva van, mondta. Ő egy kisebb, összetartozóbb felekezethez tartozik, mint én és mintha menekülne tőle, de hát el lehet menekülni Istentől? Nem tudom mit tehettem volna érte? Kioktatni nem akartam, de úgy éreztem közömbössé lett a szíve és bár segíthettem volna! Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet feldolgozni ezt a fajta nemteheteksemmit érzést, a gyóntató atyák hogy teszik le az ilyen terheket? Köszönve: Rózsa
Kedves Rózsa! Nem láthatunk bele egymás életébe. Ha embertársunk meg is oszt abból egy szeletet, annak hihetetlen szövevényes mélységeit nem ismerhetjük. Így aztán a segítségnyújtásunk is nagyon esetleges. Ön megpróbált jó irányba hatni az illetőre. Azt hiszem, ezzel megtette, amit érte tehetett. Természetesen, ha még imádkozik érte, az még több. Javaslom is. De utána le kell tenni ezt a terhet. Nekünk a magunkét kell cipelnünk, annak megoldásait megtalálni. Ez ?elegendő munka?. Igaz, Szent Pál kifjezetten buzdít arra, hogy ?hordozzátok egymás terhét?, tehát nem lehetünk közömbösek mások szenvedései iránt. Amiben tudunk, segítenünk kell. Amiben viszont nem tudunk, azt Istenre kell bízni. Ő jól látja az illető szenvedését. Igazán segíteni csak ő fog tudni. Ezért érdemes őrá bízni. A pap feladata is elsősorban az, hogy Isten elé vigye a rábízott lelkeket. A terheiket nem neki kell hordozni, hanem hittel teli imádságban Istenre bízni.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...