Kedves Testvérem!
Lehet, hogy nem téved azzal a hitével, hogy az Isten Önöket valóban egymásnak teremtette, de most nem ez a fontos. Mindig a mára kell figyelni, csak akkor tudjuk megérteni a múltat, akkor tudunk fölkészülni a jövőre. Önnek a jelen helyzetből nem arra kell gondolnia, hogy összetört a jövője, nem valósulhat meg az, amit tervezett, amit annyira szeretett volna. A jelen szakításból ez még egyáltalán nem biztos. Az okozza a vigasztalhatatlan elkeseredését, hogy a jelen helyzetet kivetíti a jövőre. Most Önnek nem arra kell gondolnia, hogy mi lesz vagy mi lett volna majd sok év után. Ez a helyzet most nem a jövő tervezésének az ideje. A mostani helyzetet kell jól, egészségesen, Isten akarata szerint megélnie, földolgoznia. Azt tanácsolom, fogadja el a kedvese döntését. Ő most így döntött. Miféle szeretet az, amely nem fogadja el a másik döntését, amely nem ad szabadságot a másiknak? Ha nem akarja, nem tudja elengedni azt, aki szeret, akkor az egész életüket végig kísérte volna ez a terhes ragaszkodás. A szerelem nem ilyen. A másiknak akarok jót tiszta szívemből, és nem a magam boldogságát akarom építeni a másik közreműködésével. Elhiszem, hogy sok önzetlenség volt Önben, s látszólag sok mindenről le tudott mondani, de éppen a legfontosabbat, a másik szabadságát nem tudta megadni neki. Nem kizárt, hogy éppen ez volt az oka a szakításnak is. Lehet, hogy terhessé vált a kedvese számára ez az Ön ragaszkodása. Meg kell tanulnia jól szeretni. Most ebből a helyzetből ezt kell megtanulnia. Ez az egyetlen módja annak, hogy esetleg valóban visszakaphassa őt. Javaslom, hogy fogadja el ezt a döntését, s ne csak színleg! Most új útra kell lépnie Önnek is, az egyéb feladataiba belevetnie magát teljes odaadással. Ezzel segítheti a lelke gyógyulását. S ha már sikerült elfogadnia, feldolgoznia ezt a fordulatot, csakis akkor lehet reménye, hogy esetleg mégis egymásra találnak, s ez a hite beigazolódik, hogy valóban egymásnak szánta Önöket az Jóisten. Persze, az sem kizárt, hogy mire eljut ennek a sebnek az elfogadására, feldolgozására, addigra már Ön érzelmei is másként alakulnak. De ez a jövő titka, amit nem látunk, amit nem érdemes előre elképzelnünk.

Honlapunkon két lehetőséget is kínálunk, az oldalsó mezőben rá lehet kattintani az élőkép rovatban a debreceni és a nyíregyházi élő templomi közvetítésre.
file:///C:/Users/ersek/Downloads/elo-debrecen%20(29).html
file:///C:/Users/ersek/Downloads/elo-nyiregyhaza%20(9).html

Keleti egyházunk ismeri a böjtölve ünneplés gyakorlatát. Ha Ön görögkatolikus, akkor javaslom, hogy mivel keresztelése, a Gondviselés rendelése folytán erre a böjtös ünnepre esett, Ön is böjtöléssel ünnepelje meg ennek napját. Egészen biztosan semmi kára nem fog származni ebből, ám biztosíthatom arról is, hogy nagy lelki haszonnal járhat, ha nem fél, nem húzódozik ennek megvalósításától.

Nem tudom. Én is sokat töprengtem már ezen. Az biztos, hogy híveinket tanítani kell arra, hogy az Eucharisztia óriási érték, a leghatalmasabb kincse ezen a teremtett világon. Ám épp emiatt valójában sohasem tudhatjuk kellő tisztelettel, igazán azt megillető módon kezelni. Mégis meg kell tennünk ennek érdekében minden tőlünk telhetőt. Ám, hogy ezt ki hogyan tudja megvalósítani, megélni, az már más kérdés. Van, aki leülve tud jobban elmélyülni e titokban, van, aki állva tudja kifejezni nagyobb odaadását. Legjobb, ha nem körbenézünk ilyenkor, hanem a magunk hite, lelkiélete szerint éljük át ezt a titkot. A keleti rítus egyébként is jóval nagyobb szabadságot enged, nyújt a szertartás közbeni viselkedés terén. Nincs kifejezett előírás, hogy mikor üljünk, mikor álljunk. Legjobb, ha végig álljuk a szertartásainkat, de minthogy ez fárasztó lehet, olykor le is ülhetünk. Ugyanakkor a padokba sorolt hívek sokasága miatt az is furcsán hat, ha az egyik áll, a másik ül, a harmadik meg térdel. Mégis, a nagyobb egyéni buzgóság lehetősége miatt azt mondom, adjunk ebben teljes szabadságot egymásnak.

Nehéz távolról, a részletek ismerete nélkül válaszolni. Lehetséges, hogy Ön részesülhet az Eucharisztia szentségében, mégis azt mondom, inkább ne tegye. Minden bizonnyal tiszta szándékkal, a Szentlélek indíttatása szerint vágyik a szentáldozásra, mégis ennek feltételeit is igyekezzék teljesíteni. Azok áldozhatnak rendszeresen, akik rendszeresen gyónnak. Valóban nagy kincs Jézus Krisztus Testével és Vérével élni, fölfoghatatlan, hatalmas ajándék nekünk ez az Istentől, de éppen e végtelen értéke miatt nem bánhatunk ezzel a Kinccsel könnyedén, csupán a magunk elgondolásai szerint. A szentgyónás az a szentség, amelynek során az Egyház kinyilvánítja, hogy részesülhetek az Eucharisztiában. Éppen ezért itt, nyilvánosan nem mondhatok mást, mint ezt: addig ne járuljon szentáldozáshoz, amíg nem sikerült legyőzni ezt a belső gátat, és nem járult szentgyónáshoz.

Nacsinák Gergely atya a Konstantinápolyhoz tartozó magyar ortodox egyház papja. Nős ember, családjával együtt Budapesten él és egyebek között a Váci utcában lévő ortodox kápolnában illetve Beloiannisz nevű községben szolgál.

Kedves H.!
A levele elején föltett kérdés nagyon is fontos. Ha erre nem keressük a választ, ne is reméljük, hogy megtaláljuk - sem a választ, sem a boldog házasságot. Ugyanis az nem adódik magától. Azért nagyon sokat kell tenni, tűrni és érte tanulni. Természetesen mind a két fél oldaláról.
Amit a világ összetettségéről mond, az is igaz. Ma sokkal bonyolultabb, mint valaha, mégsem biztos, hogy azt mondhatjuk, ma nehezebb, mint régebben. Minden kornak megvolt a maga nehézsége. Hogy ilyen a világ, hogy ilyenek vagyunk, ennek a bűn az oka. Az áteredő bűn miatt mindnyájan hordozzuk ennek átkát, mindnyájunkban ott van a rosszra való hajlam, az önzés. Ezt egyedül Krisztusban győzhetjük le, aki saját életével és halálával már legyőzte számunkra. Küzdenünk kell tehát az önzés és minden bűn ellen, s ezt nem tehetjük másutt, mint saját magunkban. Illetve az összetartozó emberek egymást is segíthetik ebben a küzdelemben. Ám nem feledhetjük el, hogy csakis Krisztus segítségével lehetséges legyőzni ezt a nálunk sokkal hatalmasabb erőt, a bűnt és annak következményét a halált.
A boldog házasság titka a következő: nem a magam boldogságát akarom keresni, hanem az a célom, hogy boldoggá tegyem azt, akit szeretek, s akivel ezért összekötöm az életem. Tehát az önzés helyett az önzetlenséget választom.
Az önzetlenség nem csak az egyik vagy másik fél feladata, ez magától értetődik. Ugyanakkor az is téves, ha az önzetlenségemet feltétekhez szabom: csak akkor vállalom, ha te is önzetlen vagy velem. Így tehát valóban kiszolgáltatottságot vállal az, aki házasságot köt, ez a szeretet kiszolgáltatottsága. Ebben megint Krisztus Urunk ad nekünk példát és erőt.

Majdnem azt mondhatom, csupán egy rossz szokás rabja lett. Ebből érdemes mihamarabb kigyógyulnia, mert a törekvése, a vágya a tisztaságra nagyon helyes.
Valójában nagyon áldásos az a helyzet, hogy a barátja fizikailag messze van Öntől. Így a testi közelség kevésbé készteti az érzékiség bűnére. Ezt a helyzetet használja fel a saját tisztaságának is az őrzésére. Ma már szokatlan, talán idegennek is tűnik, de azt tanácsolom, hogy levelezzenek postán keresztül. Egészen másként hat az a levél, amit az ember kézzel megír, majd napokon át várja rá a választ. Ezt a szép kapcsolatépítést a mai elektronika elvette az emberektől. Írjon ezekben a levelekben olyat, amit nem ír meg e-postán.
Amikor az érzékiség rátör a testére, az egy egészen más dolog. Azzal sohase kapcsolja össze gondolatában a szerelmet. Ha érkezik a testi vágy, ez csak a test követelése és semmi köze a barátja iránti érzelemnek. Össze lehet kötni, de ez hazug gondolati kapcsolat. Hiszen Ön nem azért szereti ezt az új barátját (vagy ha nem ő, akkor majd később az udvarlóját), hogy a testi gerjedelmeit vele kiélhesse. Ez az, ami óriási hazugság a mai világban. Azt nem mondhatom, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, de ez a rövidre zárás teljesen hazug. Ez majd nagy sokára, a házasságban ér csak össze.
Ha érzéki vágyak jelennek meg, akkor a gondolatait irányítsa egyéb testi dolgokra, és mozgassa is meg keményen a testét sporttal vagy fizikai munkával. Őrizkedjék egyéb érzéki hatásoktól (film, képek, effélék). Imádkozzék minden nap az Istenszülőhöz, a Szűzanyához, hogy Ő segítsen megszabadulnia ettől a rossz szokástól. És persze, gyónjon rendszeresen. Meg fogja látni, sikerülni fog.

Nem biztos, hogy életünk végéig le tudjuk győzni, mégis életünk végéig küzdenünk kell ezért. Mégis, egy egyszerű gyakorlati tanács. Nem annyira az uralkodó szenvedéllyel kell viaskodnunk, hanem az azzal ellentétes erényre kell törekednünk. A falánk ember böjtöljön rendszeresen, a haragvó ember imádkozzék azért, akire haragszik, az érzéki ember a testének gerjedelmét irányítsa kemény munkára, sportra, az indulatos ember gyakorolja a szelídséget, amikor csak tudja, stb. A megtisztulást azonban az Isten adja. A szenvedélyeinkkel való küzdelmünk során egyre nyitottabbá válhatunk arra, hogy ennek az ingyenes kegyelmét be tudjuk fogadni. Sokan számolnak be arról, hogy éveken át úgy érezték, hogy teljesen hasztalan küzdöttek, de azért nem adták föl, nem hagyták abba, s egyszer csak magától eltűnt a szenvedély. Ez, tehát nem a saját munkánk eredménye, hanem Isten ajándéka.

Kedves Nikoletta!
Tatabányára Vincze Krisztián atya jár ki. Elérhető: 06/30-740-8622, emailcím: vinczek@atanaz.hu
Legyen áldott az Isten-keresésük! Legyen áldott a házasságuk! Legyen áldott az életük!

Ha Ön rendszeresen imádkozik azért, hogy ez a gát lehulljon, akkor nincs semmi baj, le is fog hullani. Azt javaslom, ne sokat vesződjék ezzel. Van itt valami lélektani akadály, amelyen nehezen tud átlépni. Ha kéri Istent, segíteni is fog. Javaslom, vegyen részt valahol lelkigyakorlaton. Legjobban teszi, ha ehhez Máriapócsra megy el vagy valamelyik más kegyhelyre. A lelkigyakorlat sűrű és a kegyhely áradó kegyelmén keresztül segíteni fog Önnek a Szentlélek, hogy egyszer úgy tehesse le a bűneit, hogy át is éli ennek a megkönnyebbülésnek határtalan örömét. Utána már bizonyára könnyebb lesz a többi szentgyónása, amelyet lehetőleg tegyen is rendszeressé.

Adott esetben lehetséges, hogy a papnak így kell döntenie. A halottak eltemetése keresztény kötelességünk, de nem biztos, hogy éppen annak az adott papnak kell ezt megtennie, akit ennek érdekében legelőször megszólítottunk. Hallottam olyan esetről is, amikor a pap azért nem vállalja a temetést, mert a család korábban nem fizette meg az egyházfenntartást. Ez, persze, visszataszító dolognak tűnhet, mégis nehéz helyzetbe kerülhet a pap azokkal szemben, akik viszont azt rendszeresen fizetik. Mindig visszás helyzet alakul ki abból, ha valaki az egyházi szolgálatot szolgáltatásnak tekinti csupán, s úgy gondolja, hogy az egyház szolgájának pedig nincs más kötelessége, mint ezt a szolgáltatást válogatás nélkül mindenkinek nyújtani.

Meg kell mondanunk, vannak kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Én legalábbis nem tudok válaszolni arra, hogy miért engedi meg a Jóisten ezeket a szenvedéseket. Hogy ártatlan vagy nem ártatlan emberek szenvedtek, ennek viszont semmi jelentősége nincs a válasz megtalálásában. Vajon a bűnös emberek fejére joggal omlik a ház?
Amikor a miért?-eket keressük, akkor azt sohasem okhatározói, hanem mindig célhatározói módon kell föltennünk. Azt hiába keressük, hogy mi okból történt ez vagy az, de az fontos feladatunk, hogy rájöjjünk, mi célból történt. Nekünk itt, Magyarországon jóval kisebb a feladatunk, felelősségünk egy olaszországi esemény kapcsán. (Bár a Legott Görögkatolikus Mentőcsapat készen áll a bevetésre, ha hívják őket.) Nem szabad, hogy a hírekből kapott ismeretek eltereljék a figyelmünket a saját igazi feladatainkról. Az olaszoknak ott, nekünk, magyaroknak itt kell helytállnunk. A szenvedést tehát meghagyja nekünk az Isten - bennünket is ez által váltott meg -, de erőt ad az elviseléséhez, s ez által értékesebb lesz az életünk, alakul a személyiségünk. Nem tudjuk tehát, hogy miért történt a katasztrófa, de készen kell lennünk, ha velünk történik hasonló vagy bármi is, annak keressük meg az értelmét, a célját.

Kedves Anna!
Egyrészről teljesen jól látja a helyzetet: az egyénisége dőlne romba, ha föladná ezt az igazságot. (Nem is azt mondom, hogy az elvét adná föl, mert Ön csupán hűséges az Isten igazságához, s nem csak az Ön elvéről van szó, amit akár el is lehetne vetni, de ez az Isten igazsága!) Másrészről néha elbizonytalanodik, hogy valóban jól gondolja-e ezt. Meg akarom erősíteni, nagyon jól gondolja, és legyen is bátor ennek az isteni igazságnak a követésében. Azt mondja, kiszélesítené az ismerkedése határait? Ez igaz lehet, de jelentősen beszűkítené a boldogságának a határait. Nem farizeusi magatartás hűségesnek lenni az Istenhez. Higgye el, az Isten is hűséges lesz Önhöz, és gazdagon megáldja az életét, nem kell aggódnia. Arra, persze, már sok példa volt, hogy nem hívő ember a másik tanúságtétele folytán szintén hitre tért. Tehát ne ott húzza meg a határt, hogy kapcsolatot létesít-e nem hívő emberekkel. Természetesen, ettől nem kell tartania, ettől ne zárkózzék el. De ha már komoly párválasztásról van szó, akkor ne engedjen az Istenhez való hűségéből.

Alapvetően minden vallás hasonlít Jézus tanításához, legalábbis a lényegi elemekben mindenképp. Ugyanakkor egyetlen vallás követője sem mondhatja, hogy tökéletesen megéli azt, amire Jézus tanít. Ezért nem is lehet elvárni egyikőjüktől sem, hogy azok legyenek. Ha sikerül nekik megközelíteni, nagyon jó, ám, ha nem, akkor se tegyünk nekik szemrehányást. Elég nekik az, hogy az Úr majd számon kéri rajtuk.
Ám fontosnak tartok itt megjegyezni még egy dolgot. A mi hitünk, a kereszténység nem sorolható be csupán a vallások sorába. A vallások emberi törekvések arra, hogy kapcsolatot találjanak a transzcendenssel. Ezzel szemben a kereszténység nem emberi törekvés, hanem Isten lépése, amellyel ő maga átlépni ezt az áthághatatlan szakadékot. A kereszténység csupán elfogadás, emberi válasz, erre az isteni közeledésre.