Kedves Lelkiatya!
[keleti rítusok, keleti egyházak, ortodoxia]
21 éves vagyok és egész életemben római katolikusnak neveltek. A katolikusok nagy részéhez hasonlóan ez jórészt azt jelentette, hogy hetente egyszer családilag elmentünk misére, évente párszor gyónás és este bűntudat ha elfelejtettem a "kötelező" imát. Néhány évvel ezelőtt az egyetem keretein belül egy protestáns közösségbe kerültem, ami a fiatalbarát, sola fide/sola gratia/sola scriptura hozzáállásával igen erősen megrengetett a hitemben. Végül is épp a folyamatosan ajánlott Biblia-tanulmányozás vezetett arra, hogy a reformáció egyházaiból teljesen kiábrándultam.
Valami egészen új lelkesedéssel vetettem bele magam a katolicizmus világába. Tanulmányoztam a katekizmust, a Bibliát, az Egyházatyák írásait és őszintén boldog voltam a hitemben. De valami hiányzott.
A latin rítust, különösen az általam ismert Novus Ordo Missae-t kevésnek érzem. Tudom, hogy Benedek pápa újra engedélyezte és bátorította a régi rítusú nagymiséket, de ez igen ritka. Ekkor kezdtem utánanézni a keleti egyházaknak és az interneten az első Szent Liturgiát (Aranyszájú Szent János-féle) amit megnyitottam végig is néztem. Csodálatos volt. Tudtam, hogy EZ az ami nekem hiányzott egy miséből. Kutatásaim fókuszpontja a keleti egyháztörténet lett, és ekkor merült fel az újabb probléma. Keleti katolicizmus vagy ortodoxia?
És itt már tényleg komoly hitéleti bajban vagyok. Csak liturgia alapján nem tudok dönteni. Azonban teológiai kérdések igenis felmerültek.
Eddigi életem során a katolikus egyház tanításait sosem kérdőjeleztem meg, de most komoly bajban vagyok, ezért kérném az útmutatását. A Pápa első az egyenlők között vagy a teljes egyház feje? Szent Péter volt a szikla akire Jézus építette az egyházát. De az apostoli szukcesszió automatikusan azt jelentette, hogy Péter elsőbbsége tovább szállt, egészen addig, hogy a szentatya ha ex cathedra tanít akkor tévedheetlen? A Filioque problémán sem tudom túltenni magam egyelőre... A keleti egyházakat miért nem érintette a reformáció? És legfőképp a II. vatikáni zsinat felelős azért a modernizációs hatásért amit egyre több római katolikus templomban tapasztalunk? (gitáros misék, protestáns dicsőítő zene Gregorián helyett, egyszín alatt áldozás, kézben áldozás etc.)
A hosszú szöveg után az lenne a kérdésem, hogy mit kellene tennem? Rendszeresen beszélni egy római, görög és ortodox atyával és ez alapján döntést hoznom? Vagy maradjak teljesen a rítusomban habár egyáltalán nem érzem lelkileg kielégítőnek?
Elnézését kérem a hosszú és helyenként esetleg zavaros novelláért, és előre is köszönöm válaszát!
-P. Gergely
Kedves Gergely!
Nagyon megértem a vívódásait. Elsőként azt tanácsolom, hogy a kérdést ne csak racionális és ne is csak érzelmi alapon igyekezzék megoldani. Mélyebbre ásson, a saját lelkének állapotát figyelje, illetve az Isten hívó szavát. Ne csak azt keresse, hogy Ön hol érzi jobban magát, hanem, hogy Isten mit kíván Öntől, hol, milyen helyre állítja, milyen feladatot szán Önnek.
A Katolikus Egyház hitében, tanításában nem kell kételkednie, arra bátran rábízhatja magát. Még akkor is ha vannak olyan elemek, amelyek változékonyak, korhoz kötöttek. A pápai primátus nem könnyű kérdés. Valóban kapott olyan irányú fejlődést az évszázadok során, amelyet újra kell vizsgálni. Már II. János Pál pápa is fölszólította a teológusokat ennek a kérdésnek megvizsgálására, s az utána következő pápák is ugyanezt tették. A tévedhetetlenség hittételét is jól kell értelmezni. Nyilván nem a személynek szól, hanem az Egyház vezetőjének, és sokkal inkább az Egyház tanításának tévedhetetlenségét fejezi ki.
A Filioque kérdés sem igazán dogmatikus kérdés ma már. Legutóbbi pápáink nem egyszer, éppen az ortodox testvérekkel való egység kifejezéseként imádkozták már a Hitvallást a Filioque nélkül, ahogyan az első zsinatokon azt megszövegezték. Mindkét értelmezésnek megvan a maga létjogosultsága.
A Keleti egyházakat azért nem érte el a reformáció, mert földrajzilag és bölcseletileg egyaránt igen távol álltak tőle. Minthogy a reformáció alapvetően racionális megközelítést kínál, ezért inkább a nyugati, erősebben racionális gondolkodásban talált jobban táptalajt. De Keleten is megvoltak az egyházszakadások, még jóval hamarabb, és akkor egészen más kérdések feszegetése nyomán.
Nem a II. Vatikáni zsinat felelős a modernizáció káros hatásaiért, hanem annak rosszul értelmezett megvalósítása. Látom, Ön kereső, gondolkodó ember. Javaslom, olvassa végig ennek a zsinatnak a dokumentumait. Meg fog lepődni, hogy mennyire mély teológiai és lelki igazságokat fogalmaz meg, amelyek ma is újak és életszerűek, éppen azért, mert még sok mindent nem sikerült megvalósítani belőle. Sehol sem fog benne találni utalást arra, ami a liturgikus és lelki hanyatlást előidézte volna vagy magyarázná.
Javaslom, hogy szerezze meg a Krisztus közöttünk című görögkatolikus felnőtt hittankönyvet. Inkább hozzáértő római vagy görögkatolikus pappal beszéljen ezekről. Ha ortodox atyával kezd el beszélni, szomorú tapasztalatom, hogy igen hamar föl fogják kínálni, hogy hagyja el a Katolikus Egyházat és váljék ortodox-szá. Ezt semmiképpen sem javaslom. Inkább a Katolikus Egyházat segítse a helyes irányba a saját és helyes irányú elköteleződésével.
Kedves Lelkiatya!
Hogy fogalmazzam meg? Kisgyermek korom óta nagyon kedvesek nekem az állatok, sokszor jobban szeretem őket mint az embereket.
Ez alól természetesen a Jó Isten kivételt képez, hisz Ő teremtett mindent, felettünk áll.
Nagy baj ha az állatok közel állnak hozzám Jézussal eggyüt?
sokszor ugyanis rossznak, "földiesnek" érzem, megannyi szent lelkinaplójában olvastam hogy ha Istent igazán szeretni akarod, és átadni Neki magad, függetlenítsd magad minden teremtménytől, ezt pl. Szent Fausztina nővérnél is olvastam (római katolikus vagyok, elnézést nem tudom önöm, görög testvérek tisztelik, szeretik Fausztinát)
Segítségét előre is köszönöm, és tudom hogy Önön keresztül Jézus fog nekem válaszolni!
Aki Istent szereti, az mindent szeret, amit Ő alkotott. Az állatok szeretete nagyon is szép dolog. Nem vagyunk egyformák. Van, aki a virágokat szereti jobban, van, aki a sziklákat vagy tavakat. Természetesen, igaz, hogy a legmagasabb fokú elköteleződés Istennek, ha valaki mindentől tudja magát függetleníteni, de ez nem azt jelenti, hogy az ilyen ember nem szeretné Istennek a teremtményeit, hanem, hogy nem szereti jobban, mint magát az Istent. Bizonyára az Ön életében még lesz ennek jelentősége, hogy ennyire szereti az állatokat. Nem volna helyes, ha az erősödne föl, hogy az állatokat jobban szereti, mint az embereket, de ilyen összehasonlítást nem kell tenni. Nem is lehet, hiszen egészen másként szeretjük embertársainkat, akikben Jézust kell látnunk, mint az állatokat, Istennek ezeket a kedves teremtményeit.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megtanulni az Ap. Csel.-t énekelni, hol tudnék kottát találni? Előre is köszönöm válaszát!
Sajnos, egyelőre ebben nem tudok segíteni. Én magam sem láttam még ennek kottázott változatát. Azt tudom javasolni, hogy keressen föl egy kántori gyakorlattal rendelkező embert, és őt kérje meg, hogy segítsen.
Kedves Lelkiatya!
Az Újév közeledtével sok dolog felszakadt bennem régebbről.Azokat a dolgokat kitisztáztam azelőtt hozzáértő személyekkel.Most mégis megint átéreztem a régi sérülések fájdalmát.Az ima,lelkiolvasmányok nagy vigaszt és segitséget nyujtanak,kértem több helyen imát is ezekre a dolgokra,sikerült fokozatosan visszaszereznem a lelki békét.Most nem érzem azt,hogy szeretnék másokkal mély lelki dolgokról beszélni,vagyis inkább olyan dolgokról amelyek érintenek.Nem érzem szükségét,most igy jobb.Nem szeretnék mindig ebben az állapotban maradni.Ezt már érzem egy ideje,hogy talán jobb nem túlságosan belemélyedni a dolgokba másokkal,mert akkor követelőznek,megpróbálnak erővel megbeszéltetni.Ez most nem tesz jót a lelkemnek.Nem igénylem.Egy kisebb összejövetelen is valaki kérdezett egy teszt kiértékelésről,amin nem régen részt vettem,és ami elég személyes a csoport vezető is mindenkivel személyesen értékelte ki azt.Kitérő választ adtam a kérdésre az összejövetelen,erre ő rám szólt,hogy nem a menetet kérdezte hanem a kiértékelést,akkor is elterelő választ adtam,nem osztottam meg azt ami nagyon személyesen érint.Attól,hogy valaki elmond magáról dolgokat nem várhatja el a másiktól is,hogy ő is hasonlóképpen tegye.Ahhoz sincs most erőm,kedvem hogy ők belemenjenek velem az ő mély magánügyeikbe.Egy nővér szavai jutnak eszembe,aki azt mondta,nem kell mindenről beszélni másokkal.Szelektálni kell mi az a dolog ami csak Istenre tartozik, mi az amiről másoknak is lehet beszélni és mi az ami még folyamatban van,amirő nem jó beszélni,mert a megtapasztalások drága gyöngyök és ha elkezdünk beszélni róluk mielőtt lezárulna a folyamat az életünkben az olyan mintha azt apránként eldobálnánk.Most ehhez hasonlóképpen érzem magam.Jó lenne kicsit elvonulni,alkalmat is szeretnék keriteni rá a következő hónapokban.Ön hogyan látja a helyzetet és mit tanácsolna?
Válaszát előre is naygon szépen köszönöm!
J.
Kedves J.!
Amit a nővér mondott Önnek, nagyon bölcs hozzáállás, nyilván sok tapasztalat is van mögötte. Csak megerősíthetem. Nem szükséges, nem is helyes mindent kibeszélni. A másik véglet is rossz, ha az ember mindent csak magában akar tartani, ez súlyos zárkózottsághoz vezethet. De ennek ellenkezője sem célravezető. Valóban, meg kell válogatni, hogy ki az a személy, akivel megosztom belső gondolataimat, s azt is, hogy azokból mikor és mennyit mondok el. Nagyon jó gondolat az elvonulás, csak biztatni tudom rá. Talán legjobb, ha egy szerzetesközösségbe megy el, ahol lehetőség van a beszélgetésre is, ha úgy adódik, de megteheti, hogy akár napokon át is csöndben van, és nem beszélget mással, csak az Úrral.
Tisztelt lelkiatya!
Szeretnék segítséget kérni, mert mostanában nem tudom megbánni a bűneimet. Ha tudna gyakorlati tanáccsal ellátni, az sokat segítene.
Köszönettel:
Imre Balázs
Kedves Balázs!
Vannak ilyen időszakok, nem kell ettől megijednie. Az emberi lélek csapongó, olyan, mint az időjárás, derűre ború, s viszont. Az egyes szakaszok miatt nem kell aggódni. Az iránynak kell mindig helyesnek maradnia. Ha Önben van törekvés a bűnbánatra, ez már elég, ez már hozzásegíti Önt ahhoz, hogy közeledjék az Úrhoz. Javaslom, hogy továbbra is végezze rendszeresen a szentgyónásait, lehetőleg havonta. Tartsa meg a lelkiismeret vizsgálatot, még ha hideg fejjel is, tehát a bűnbánat érzülete nélkül, de azt jól láthatja, mi a helyes és mi nem. Ha pedig Ön görögkatolikus, akkor javaslom, keresse ki az Énekeskönyvünkből azt a 6. hangú sztihirát, amely így kezdődik: Bűnbánatom nincs... Imádkozza el azt!
TISZTELT LELKIATYA. NEM TARTOZOM SEM VALLÁSHOZ SEM SZEKTÁHOZ. DE MINDENT ELHISZEK JÉZUSNAK AMI LE VAN ÍRVA A BIBLIÁBAN. ÉS IGYEKSZEM A SZERINT ÉLNI: ELKÁRHOZOK? Jn.5,24 AKI HISZ AZ ÉN BESZÉDEMNEK, ÖRÖK ÉLETE VAN. RODNÁS,
Már hogy is gondolhat ilyet, hogy elkárhozik? Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy Ön üdvözüljön. Ha Ön is megtesz mindent, akkor jó reménye van, hogy el is jut oda. Csak azért nem mondom, hogy biztosra veheti, hogy el ne bízza magát, s balgaságában nehogy azt vélje, már be van biztosítva a sorsa, s nem kell már törekednie.
miror törölték a második parancsolatot
Nem tudok róla, hogy bárki is megpróbálta volna ezt a lehetetlenséget. Hiszen csak az törölhetné, aki parancsba adta, más nem. Hogy figyelmen kívül hagyjuk, ez viszont, sajnos, nagyon gyakran megtörténik.
mióta van görögkatólikus
Bár 1646-os ungvári uniót követően beszélhetünk a Kárpát-medencében görögkatolikusságról, maga az elnevezés későbbi keletű, a XVIII. századtól nevezik a Rómával egyesült bizánci rítusúakat görögkatolikusoknak. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy a honfoglaló magyarok között is voltak már keresztény fejedelmek, akik a bizánci egyházban vették föl a keresztséget. Mivel ekkor még a nagy egyházszakadás előtt vagyunk, róluk is mondható, hogy Rómával egységben lévő bizánci rítusú magyarok. Természetesen őket még nem lehet görögkatolikusnak nevezni, mivel a kifejezés jóval későbbi keletű.
DJK! Kedves Lelkiatya! Honnan tudjuk letölteni a rózsafüzér társulat szabályzatát,működési feltételeit,a titokváltás menetét és imáit stb.? Egyházközségünkéből nagyon sokan "elköltöztek",nincs egy írásba foglalt útmutató, ami által újra lehetne a közösséget szervezni.
A következőket ajánlhatom:
http://kollegium.aporisk.hu/dokok/aktualitasok/359/rozsafuzer_imadkozasa_1.pdf
http://keresztezo.hu/content/rozsafuezer-imadkozasa
http://titkosertelmurozsa.shp.hu/hpc/web.php?a=titkosertelmurozsa&o=aloldal_1_
LELKIATYA! Hogyan képzeli el a Mennyorszagot? ?
Nekem elég gyenge a fantáziám, úgyhogy az nem sokat jelent, hogy én hogyan is képzelem el. Nem is szoktam róla gondolkodni. Egy valamit tudok. A mennyország legnagyobb boldogsága az lesz, hogy végre távolság nélkül, egészen közel lehetünk az Úrhoz, leplezetlenül láthatjuk Őt, egyek lehetünk Vele. Ez, lehet, hogy így nem túl sokat mond, de ha imádságban éreztünk már boldogságot, ami egyébként semmi földi boldogsághoz nem hasonlítható, akkor valamit megsejthetünk abból, hogy miért is olyan boldog állapot az Isten közelében lenni.
Azt tudom még elmondani, hogy ott minden létezhető boldogság meglesz a maga teljességében. Amit itt a földön valaha is megélhetünk az ott is meglesz ezzel a teljességgel.
Kedves Lelkiatya!
Ha valaki nagyon messze lakik a templomtol pl 50-100 km-re, emiatt nem jar
vasarnapi misere (a tobbi kotelezore sem), az halalos bun?
Köszönöm valaszat
Nem halálos bűn. Isten nem követel lehetetlen dolgokat. Ez éppen nem volna lehetetlen, mégis a józan emberi léptéket meghaladja. Viszont bizonyára a lakhelyéhez közelebb is van templom vagy kápolna, még ha nem is görögkatolikus. Ugyanakkor jól teszi, hogy azért törekszik eljutni, s legalább havonta vagy két havonta mégis eljut valamilyen görögkatolikus szertartásra.
Kedves lelkiatya!
Van valaki akivel évekkel ezelőtt ismerkedünk egymással,nem volt köztünk semmi,és mostabána újból többet jelentkezik.Régebben eleinte ő akart tőlem valamit,de akkor barátként tekintettem rá,kis idő múlva ez fordult,de akkor azt mndta ő másként gondolja.El is távolodtam akkor,rossz is volt, de késöbb megértettem miért kellett, hogy úgy történjenek a dolgok.Az a férfi bár rendes nem keresztény,meg se volt keresztelve,zárkózott is volt,sokszor háritott témákat.Abban az időben nekem egy ilyen valaki is megfelelt volna, de ez azóta változott,hidegen hagy az egész, fontosnak tartom, hogy egy keresztény férfi legyen a társam,akivel lehet beszélni a hitről,együtt imádkozni, lelkigyakorlatokra járni.Számomra a beszélgetések azokkal a férfiakkal,akikkel nem lehet vallási témákról beszélgetni,üresek,úgy érzem valami hiányzik azokból a kapcsolatokból,meg sem értenek igazán.Két keresztény ember között se mindig egyszerű a dolog bizonyára,de egy nem hivő nem értene meg dolgokat pl.Szentmisére,közösségbe járást,a másik fél lelkibeállitottságát,azt sem ha a kerestemből havonta egy összeget az Úrnak ajánlanék hálából.Felkeltette az érdeklődésemet az egyik kollégám,ő hivő ember,sokszor beszélgettünk ilyen témákról,beszélt önmagáról, a megtéréséről is.Ő előzékeny,kedves normális gondolkodású.Vonzódást érzek iránta.De kiderült vagyis meghallottam amikor arról beszélt a közösségben a ferencces testvérnek,hogy érdeklődik valaki iránt,aki hivő, s bár nincsenek kapcsolatban,de szerintem rá koncentrál.Ettől csalódottnak éreztem magam.Gondolom kettőnk ismeretsége ennyibe is fog maradni.Már vágyom egy társra,egyre jobban foglalkoztat ennek a gondolata.Ön szerint adjak-e esélyt a multból felbukkant személynek? Vagy a nehezebb utat válasszam és várjam ki hogy találok megfelelő a hitét komolyan vevő férfit?Az kizárólagosságnak számit-e ha csak keresztény társat szeretnék?
Válaszát előre is köszönöm!
Egyetértek Önnel abban, hogy csakis keresztény társat találjon magának. Egészen más minőségű az élete, a kapcsolata, ha a legfontosabbat, a hitét meg tudja osztani a társával. Szerintem nyugodtan várja ki, hogy a Jóisten kit hoz el Önnek. Az sem kizárt, hogy éppen az a munkatársa, akire utalt, de ki kell várni. Erőszakos, kihívó semmiképpen se legyen vele, hogy így fölhívja magára a figyelmét, mert abból nem lesz igazi, jó kapcsolat. Adjon hálát az Úrnak, hogy a gondolkodása ilyen irányban alakult. Ez azt is jelenti, hogy az élete egyre értékesebbé válik. Higgyen abban, hogy az Úr továbbra is vezeti Önt. Figyeljen Rá, Vele beszélje meg a dolgait, Tőle kérjen tanácsot. Ez sok imádságot, Szentírás olvasást jelent. Közben pedig az emberi kapcsolatai is egyre jobb irányba fognak haladni.
Kedves lelkiatya, én nem akarok itt beleszólni semmibe, de szeretném leírni a véleményemet az internetes társkeresésről.
Én és a feleségem boldog házasságban élünk, gyermekünk is van és keresztény társkereső oldalon találtunk egymásra, amiért nagyon hálásak vagyunk. Véleményem szerint nem kell ettől félni, sőt kifejezetten azon a véleményen vagyok, hogy minél hamarabb találkozni kell a levelezőpartnerrel, hogy ne áltassuk magunkat sokáig a levelezésekkel. Nyilvános helyen kell találkozni, fogalmas helyeken, kávézóban, ahol többen vannak, így nem lesz semmi baj.
Amit az alább egy kérdező ír: "De valahogy egymásra találtunk ezzel a sráccal." Nos lehet, hogy ebből lehetne komoly kapcsolat is, ha bátorítanánk a hölgyet, hogy vágjon bele. Én mielőtt rátaláltam volna a feleségemre, tizenvalahány lánnyal ismerkedtem interneten és találkoztam személyesen. Egyikük sem vert át, csupán nem illettünk össze. Félő, hogy pont a sok levelezés által alakítunk ki magunkban irreális képet a másikról, ezért jobb mihamarabb találkozni, hogy időben véget vessünk annak, ami nem lesz jó.
Nem egyszer előfordult velem, hogy a levelezések alapján felkiáltottam, hogy "mindig is ilyen lányra vártam", aztán teljesen más benyomásom volt a személyes találkozó után. Ezért jobb túl lenni a találkozáson minél előbb.
Nagyon köszönöm, hogy ezeket a sorokat közzétette.
Kedves Atya!
A testvéreim és én egészen máshogy látjuk a világot. Sok mindenben különbözünk és ezeket a különbségeket már elfogadtuk egymásban. Mégis nagyon zavar az, hogy ők a párkapcsolataikban nem ugyanazt keresik, mint én. Ők is vallásosak, templomba járnak, hisznek és bíznak is Istenben, de a párkapcsolati életben kijjebb húzták meg a határvonalat, mint azt egy katolikus ember tenné és teheti. A legjobbat kívánom a tesóimnak: azt szeretném, hogy sikeresek legyenek, boldogak és legfőképpen azt, hogy az egész életükön rajta legyen Isten áldása, így egyszer majd a házasságukon is. Zavar, hogy nem olyan párt választottak maguknak, akik pl. még meg sincsenek keresztelve. De én, mint testvér nem tudom, hogy meddig szólhatok bele az ő dolgaikba. Megbántani nem akarom őket, és mivel felnőttek vagyunk, azt sem szeretném, hogy ez a gondolat falat emeljen közénk.
Szeretném, ha Atya útmutatást adna nekem, hogy mi lehetne a helyes részemről, az imádságon kívül.
Próbáljuk belehelyezni magunkat a Jóisten helyzetébe! Ő hasonlóan van velünk, mint Ön a testvéreivel. Szeret minket, és közben látja a tévedéseinket is. Ha valaki, hát Ő bizonyosan tudna tenni is, hogy ne így viselkedjünk. Tesz is érte, de roppan tapintatosan, igazán szerető módon. Ezt kellene megtanulnunk Tőle. Nincs benne ítélkezés csak - emberi szóval: - szomorúság, amikor látja, hogy saját magunk életét tesszük tönkre. Ha egy mai fiatal az Egyház tanítását figyelmen kívül hagyva a maga feje után megy (ami nem egyéb, mint az, hogy a mai világ erőszakos véleményalkotásának az áldozata lett), azzal a saját életét teszi tönkre. Ha valaki szabados a házasság kötés előtt, akkor, sajnos az lesz a házasságkötés után is. Ez az oka a házasság és a család mai válságának is. Szóval, nagyon jó lenne, ha az Ön testvérei is komolyan vennék az Egyház és az Isten szavát (ami ugyanaz), de ha már felnőttek, akkor nincs mit tenni, ők a maguk életét élik. Persze, keresni kell a módját a jobb belátásra segítésnek, de ezzel a végtelen tapintattal, ítélkezésmentes szeretettel, ahogyan a mindenható Isten szeret minket. És, persze, ahogy arra Ön is utalt, imádsággal, vagyis ennek a mindenható és szerető Istennek a segítéségét kérve.
Tisztelt Lelkiatya!
Én vallásomat gyakorló és szerető lány vagyok. Gyakran imádkozom,templomba járok stb.. De van egy ismerösöm aki Baptista lelkipásztornak tanul és kapcsolatot akar velem. ÉS ő megmondta hogy a házasságig vár az "olyan" dolgokkal. Mit tegyek,hogy eltérő a vallásunk mert nagyon szimpatikus a srác? Gond ha a nem katolikus?
Hát, igen, ez kicsit gond. Nem mondom, hogy ne is barátkozzék vele, sőt, lehet ebből egy szép kapcsolat is. De az semmiképp sem eredményezheti, hogy Ön a vallását, a hitét, az egyházát elhanyagolja. A barátkozásuk azt is hozhatja, hogy a hit kérdésével mélyebben foglalkozzanak. Legyen mindkettejükben nyitottság! Az igazi nyitottság elvezet a teljes igazságra. Tehát ettől nem kell félni. Csak valóban ismerje meg Ön is minél jobban és mélyebben a katolikus hitet (ha görögkatolikus, akkor annak bizánci rítusú gazdag megélését), s nehogy amiatt fogyatkozzék meg a hite, hogy ez a fiú jobban ismeri a maga felekezetének az érveléseit, s meggyőzi Önt arról a tévedésről, hogy nincs is szükség az Egyházra.
