Tisztelt Lelkiatya! Kérem ezt ne tegye ki az oldalra!
...
Kérem segítsen akár imával is.
Nagyon súlyos terhet kell viselniük. Ahogyan kérte, imádkozom Önökért ebben a nehéz helyzetben. Az illető személy mindenképpen gyógykezelésre szorul. Ha viszont betegnek kell tekintenünk, akkor nem szabad gyűlölettel, haraggal fordulnunk feléje. Ez jogtalan és szeretetlen dolog, ha a beteg emberre haragszunk, még ha rossz dolgokat is okoz nekünk. Mint ha dühösek lennénk egy emberre, hogy nem fut velünk, csak azért, mert korábban a vonat levágta a lábát. Innen, a betegség felől kell megközelíteni a helyzetet, és nagy irgalommal, megértéssel, végtelen sok türelemmel kell megpróbálni elviselni. Hogy a Jóisten miért engedte meg ezt a helyzetet, azt nem tudjuk, de Ő tudja. Ezért érdemes Ővele keresni a minél mélyebb és szorosabb kapcsolatot, hogy megérthessük az Ő akaratát ebben a helyzetben.
Katolikus unokám teljesen felkészült az elsőáldozásra.A nagyhét alatt -hideg volt-hosszú ideig tartott a szertartás.nem volt igazán felöltözve,biztos rossz benyomást tett rá.Holnap lenne elsőáldozó.Most kicsit ellenáll.Apja felolvas,odaakar ülni mellé,hogy támogassa.De igazán én,mint nagymama akartam,hogy elsőáldozó legyen.Nagyon azon vagyok,hogy inkább elhalasztanám.
Mit tegyek?
Ezen a ponton nem érdemes elhalasztani. Kifejezetten szép, ha most, ebben a helyzetben még az édesapja is a gyermeke mellé áll. Ha ezek után elhalasztaná az elsőáldozását, félő, hogy végképp eltávolítaná attól, vagy legalábbis hosszú időre. Érdemes most mindent bevetni, hogy minden rendben legyen, s már most arra készíteni, hogy később is jöjjön a templomba, készüljön a következő szent gyónásra. Fontosabb az, ami az ünnepélyes első szent áldozás után történik, mint ami előtte. Most már erre készüljenek inkább.
DJK! A szomszédos országok több görögkatolikus püspöke a róm.kat. püspökökhöz hasonlóan lila pileolust viselnek. Mi ennek a magyarázata? A mi püspök atyáink nem hordják (nincs is rá szükség.)
Ezt a római katolikus hatást szépen lassan egyre több helyen levetik a görögkatolikusok. Ennek a megtisztulásnak a folyamata más és más módon, nem egyforma sebességgel történik a különböző egyházakban, egyházmegyékben. Van, ahol már előrébb járnak ebben a folyamatban, van, ahol lassabban haladnak előre. A Szent II. János Pál pápa által kiadott Liturgikus Instrukció kifejezetten arra ad utasítást, hogy tisztítsuk meg egyházunkat a lelkiségünkbe nem illő latin hatásoktól. Ebben a folyamatban csupán apró mozzanat a püspöki pileolus és a gyűrű elhagyása.
Kedves Lelkiatya!
A gyermekem, kikerülve a szülői házból úgy tűnik, szakít majdnem minden értékkel, amit a család eddig próbált átadni neki. Templomba nem jár, a tanulást hanyagolja, fontolgatja, hogy otthagyja az egyetemet, s csak a hobbijának fog élni, melyben pillanatnyilag sikereket ér el. Mivel a kamaszkort átéltük nagyobb ajtócsapkodások nélkül, úgy gondolom, ez a magatartás lehet a leválás természetes folyamata is, de szülőként ezt megélni kifejezetten rémisztő. Szeretném, hogy boldog legyen a gyerekem és a saját útját járja, ugyanakkor féltem is. Nem tudom, mivel segíthetem az imán kívül... Tartok tőle, ha otthagyja az iskolát, soha nem tér vissza, helyette viszont nem tudok tanulni. (Pedig még azt is megtenném, ha lehetne.) Tanácstalan vagyok, mit tegyek. Már az is felmerült bennem, hogy azt tanácsolom neki, vegyen ki passzív félévet, keressen egy állást, űzze azt a hobbit és próbálja ki, milyen a saját lábán, minden anyagi támogatás nélkül megélni. Nem szeretném, ha megromlana a kapcsolat közöttünk, de teljességgel másként látjuk a dolgokat...
Köszönöm, hogy meghallgatott.
egy szülő
Kedves aggódó szülő!
Sajnos, ezt a leválást fájdalmasan éljük át mindannyian, szülők és gyermekek egyaránt. Én úgy ítélem meg, hogy nagyobb szabadságot kellene adnia a gyermekének. S nem csak megkötöttséget kevesebbet adni, hanem támogatást is. Sokszor azzal nehezítjük gyermekeink életét, hogy igyekszünk megkönnyíteni azt. Pedig nem helyesen tesszük. Így megfosztjuk az élet küzdelmeinek szeretetétől. Akkor nem fog megromlani a kapcsolat Önök között, ha hagyja őt a maga szabadságában. Ne féljen, vissza fog térni a gyermeke. Ha netán el és távolodnék, ha abbahagyná most a tanulást, néhány év múlva rájönne, hogy nem érdemes kerülgetni, érdemes inkább végigjárni az iskolát.
Tisztelt Lelkiatya!
Tudom, hogy rossz dolog, de néha úgy érzem, legszívesebben felvágnám az ereimet. Mikor annyira magam alatt vagyok, hibáztatom magam és vergődök magamban. Néha annyira hatalmába kerít ez a kétségbeesés. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szabadna, eddig az volt a módszerem, hogy mindig mikor kétségbeestem, sajnáltattam magam, meg mástól vártam hogy sajnáljon és azzal minden jobb lesz, de rájöttem, hogy a belső és külső vívódásaimat csak magamban tudom legyőzni, de ehhez néha úgy érzem, nincs erőm, eluralkodik felettem a kétségbeesés. Az a legnagyobb bajom, hogy én úgy érzem, hogy nekem mindenkit meg kell győznöm az igazamról, mindenkinek meg akarok felelni. Nem tudom, úgy érzem, valami nincs rendben velem, genetikai adottság lenne, hogy ilyen vagyok, túlságosan érzékeny, néha már idegbeteg módjára viselkedem. Próbálok változtatni, remélem, egyszer majd sikerül. Mi az oka annak, hogy ha vitába keveredek a családommal is, folyton azt hangoztatom, hogy gonosz vagyok. Pedig már a családom is mondta, hogy ilyet ne mondjak, de folyton úgy érzem, hogy ezt kell mondanom. Testvétem már mondta azt is, hogy ha gonosznak érzem magam, akkor valószínű, hogy az is vagyok. Tényleg így lenne. Pedig én nem akarok. Úgy érzem, nem tudom helyén kezelni a dolgokat. Néha mérhetetlen kétségbeesés uralkodik el rajtam, sokszor látszólag a semmin. Tisztelettel: H.
Az Ön lelke, személyisége már így is sokat alakult és fog is még. Igen, sikerülni fog a változtatás, ahogyan annak reményét ki is fejezi. Mégpedig azért, mert ezt a jelenséget, sőt ennek folyamatát, alakulását igen jól le tudja írni. Ez azt jelenti, hogy Ön érzékeli a helyzetet, bizonyos elemzésére is képes, ha a megváltoztatására egyelőre nem is. De nem baj, ne legyen türelmetlen. A változásnak, a fejlődésnek ez a záloga, ez az önmagára ismerés, a belső folyamatok bizonyos szintű látása. Ebben kell tovább fejlődnie. A testvére csupán egy megfáradt pillanatában mondhatta, hogy bizony gonosz is, ha már ilyen sokat mondja. Ez tévedés. Az önmagával való elégedetlenség lehet serkentő is, de lehet bénító is. Ha másoknak akar megfelelni, az bénító. Azt ugyanis sohasem lehet teljesíteni. Arról mondjon is le teljesen! Ezért is volt téves az a módszer, hogy elkeseredésében sajnáltatta magát. Ez nem jelent gyógyulást, csak kenegetést. Viszont ha önmagával elégedetlen, azt az Isten színe elé viheti. Isten az, aki teljesen megérti Önt, aki elfogadja így, ahogyan van, de készteti is a fejlődésre. Például az Önmaga elfogadásában való fejlődésre.
Egyszerű tanácsom, hogy mostantól sohase mondja azt, hogy: gonosz vagyok. Ez nem igaz, akkor meg miért is mondaná. Egyszerűen csak esendő és bűnös, mint a többi ember. Senki másnak nem kell megfelelnie, egyedül a Jóistennek. Ő pedig mindenki másnál megértőbb. Nincs tehát miért aggódnia.
Kernem szepen elmagyarazni a szentlelek het jelentesebol a harmadikat ami a JOTANACS!
Koszonom!
Az ember számára olykor nagyon bonyolultnak látszanak mindennapi feladatai, kapcsolatai, általában az életben való eligazodása, s az azzal járó bizonytalanság, tépelődés és határozatlanság. A jó tanács adománya, ajándéka révén a Szentlélek talán épp erre a sóhajtásunkra akar választ adni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? (Apcsel 9,6.) Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy Izajás szavai szerint jó tanács lelke (11,1-2.) csak egy van, a Szentlélek, akit az Atya Jézus Krisztus által áraszt ki ránk (Jn 12,41). Élni kell tehát azzal a lehetőséggel, hogy segítségül hívjuk a jó tanács Lelkét, s Krisztus tanításával összhangban, átgondoltan, az Evangéliummal és a felebaráti szeretettel szembesített lelkiismeretünkkel követve Őt adunk tanácsot másoknak, különösen az élet fontos kérdéseiben. Ezekben elsősorban Isten Tízparancsolata és az Evangélium követelménye az útmutató, Krisztus Egyháza értelmezésének segítségével. A tanácsadás felelőssége igen nagy lehet, sőt, olykor elkerülhetetlen, hiszen rossz tanács bűnrészessé teheti az embert, amit mindenképp el kell kerülni, míg a jó tanáccsal Isten Országának építőivé válhatunk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Azt szeretném megkérdezni, hogy mikor lesz Jézus ima Db-ben?
A másik kérdésem, hogy szabad-e csotkit vásárolni vagy az az "igazi", ha kapja valaki?
Nagyon köszönöm a válaszát. B.
Legközelebb június 22-én a vecsernye után a főszékesegyházban.
Kedves Lelkiatya!
A gyónási titok a gyónót is kötelezi vagy csak a gyóntatót?
Köszönöm
A gyónási titok csak a gyóntatót kötelezi, a gyónót nem.
Tisztelt Lelkiatya!
Igyekszem röviden felvázolni hittel kapcsolatos problémámat, bár egy több, mint 15 éve húzódó dilemmáról van szó.
Református családból származom ugyan, de nem kaptam vallásos nevelést. Kb. 17-18 éves koromban kezdett először foglalkoztatni a hit, vallás, egyház kérdése. Hagyománytisztelete és a számomra oly lenyűgöző bizánci művészet miatt kíváncsiságból néha vasárnaponta elkezdtem egy görögkatolikus templomba járni. A liturgia nagyon megragadott, de vallásos életem ennél tovább nem növekedett. Később megismerkedtem egy kis orthodox közösséggel, és hamarosan úgy éreztem, hogy "megérkeztem", részesévé szeretnék válni az orthodox egyháznak. Terveztem, hogy áttérek, ám valamiért mindig hullámzó volt az elhatározásom: bizonyos ideig rendszeresen jártam templomba, igyekeztem a hitéletben is részt venni, hitoktatásra is jártam de egy idő után mindig "elvallástalanodás" következett, kiüresedettnek éreztem az egészet. Több budapesti orthodox közösségben is jártam, beszéltem papokkal a szándékaimról, viszont sajnos sehonnan nem kaptam meg a figyelmet és támogatást, amitől azt éreztem volna, hogy fontos vagyok a közösségük számára, mint lehetséges új tag. Fokozatosan lankadt bennem a lelkesedés, úgy éreztem, hogy az én hitem még csak mustármagnyi méretű sincs, egyszerűen nem vagyok elég az egyház elvárásaihoz, már a liturgia sem tud megérinteni. Jelenleg passzív, sőt elutasító érzések kavarognak bennem már jó ideje az egyház felé, ám valamiért mégis úgy érzem legbelül, hogy valami olyantól toltam/tolom el magam, amire nagyon is nagy szükségem lenne. Mit tehetek, hogy visszataláljak? Érdemes-e egyáltalán még ezzel foglalkoznom, vagy fogadjam el, hogy bennem egyszerűen nincs meg az, ami kell? Időnként szégyellem magam azért, mert kiábrádultam és negatívan gondolok a hitre, egyházra, Istenre. Isten létét továbbra sem utasítom el, csak valamiért az egyház által meghatározott istenképpel nem tudok azonosulni. Néha-néha arra kértem Istent, hogy bárcsak adná meg a hit ajándékát, semmi mást.
Nagyon megköszönném, ha leírná véleményét, meglátását erről a hitválságról.
Üdvözlettel: Péter
Kedves Péter!
Kérem, bocsásson meg, hogy megvárakoztattam a válasszal. A következőképpen látom az Ön helyzetét. Megkapta az Isten ajándékát a hithez, legalábbis annak első lépéseihez. El is indult ezen az úton, nagyon helyesen. Követte azt a belső indíttatást, amely Istentől származik. Lehet, hogy az Ön buzgóságában, kitartásában is vegyült némi renyheség, de jobban inkább nekünk, papoknak a hibájának tartom, hogy, bár elindult az úton, mégis megrekedt. Talán, ha olyan pappal találkozik, aki készséggel válaszol a kérdéseire, figyelemmel fordul az igényei felé, akkor az Istentől elültetett kis mag már régen szárba szökkenhetett volna. Most Önnek is azt javaslom, mint néhány más, hasonló dolgok iránt érdeklődő kérdezőnek. Keresse föl István atyát, aki minden bizonnyal nagy segítségére lesz majd. Akiket hozzá irányítottam, mind hálásak voltak ezért a tanácsért. A telefonszáma: 30 7580715
Kedves Lelkiatya!
Olyan lelki gond nyomja a lelkemet, hogy kíváncsiságból megnéztem egy videót.Ebben egy tanár-diák együttléte volt.Távoli felvétel volt. Utána annyira bántott a dolog. Mennyire súlyos bűnnek számít? Havi rendszerességgel gyónok, általában vasárnaponként áldozok. A legközelebbi gyónáskor gondolom ezt is be kell vallanom. Annyira szégyenletesnek tartom ezt a tettet, nem is tudom hogyan merjem elmondani.
Várom válaszát!
Mária
Kedves Mária!
Ha rendszeresen gyónik is, javaslom, lelke megnyugtatása végett, menjen most el meggyónni ezt a dolgot. Azért is, hogy ebből a soron kívül gyónásból erőt merítsen, és máskor ne gyöngüljön el, amikor hasonló kísértés éri. Nem az számít, hogy ez mennyire súlyos bűn, hanem, hogy sikerüljön fölkészülni arra, hogy máskor ilyen ne forduljon elő. De ami igazán számít, az az Úr megbocsátása. Nem kell aggódnia, a pap sokféle bűnt meghallgatott már. Szépen megkapja a föloldozást, és nyugodtan folytathatja az életét meg a lelki életét.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy az önkielégítés az egyház szemében a halálos bűnök közé tartozik? Ha valaki ilyet tesz, onnantól nem is áldozhat gyónás nélkül?
A halálos bűn legtöbbször nem annak tárgya, hanem inkább körülményei miatt válik halálossá: ha valami súlyos dologban tudva és akarva követ el az ember valamit az Isten ellen. Az önkielégítés legtöbbször gyöngeség eredménye, s nem azért követi el valaki, mert ezzel szembe akar fordulni az Istennel. Azért szokták javasolni, hogy nyomban meg kell gyónni, hogy ezzel segítsük a következő bűn elkerülésében. Ugyanakkor nem helyes a szentáldozást ehhez kötni. Szentáldozásra, lelki táplálékra, az Úrral való egyesülésre mindig szüksége van az embernek. Azt tanácsolom, tehát, hogy minden egyes Szent Liturgián (szent misén), amelyen részt vesz, áldozzon meg, és tegye a szentgyónásait is rendszeressé, legalább havonta. Aztán ha ebben a törekvő lelki állapotban bármilyen bűnt követ el, nem kell szaladni meggyónni, hanem élje tovább is bizalommal a lelki életét. Nyilván nem ez az egyetlen, s nem is a legsúlyosabb bűne. Ezek miatt rendszeresen tartson bűnbánatot, könyörögjön az Úrhoz az Ő irgalmáért, és éljen nagy hálában és békében, mert az Úr minden helyzetben és állapotában ezzel a végtelenül irgalmas szeretettel tekint Önre.
Kedves Leliatya,
36 eves vagyok, vallasos környezetben nöttem fel. Elözö, elsö igazi nagy, evekig tarto kapcsolatom egy vallasos fiatalemberrel nem sikerült. Kb egy eve összejöttem egy nem hivö fiatalemberrel. Több honap utan vegül ravett arra, hogy együtt eljek vele. Ezt korabban nem tudtam volna magamrol elkepzelni,de nagyon sokan mondtak -hivök is-, hogy ha nem nyitok, akkor sose lesz csaladom es venlanykent fogok meghalni. Most folyamatosan lelkiismeretfurdalasom van, nem mehetek aldozni, ami mindeddig a legföbb eröforrasom volt. Ha felhozom a temat, hogy varni szeretnek az együttlettel, akkor azt mondja, hogy ez nem normalis, a vallas hatraltat abban, hogy eljem az eletem, nem lehet ennyi idösen önmegtartoztato eletet elni a hazassagig - plane hogy töle is ezt varnam el, amit nem akar. Mindemellett majdnem minden vasarnap eljön velem misere annak ellenere, hogy nem hivö. Mi ez Isten akarata? Szakitsak vele, hogy "rendes keresztenykent" tudjak elni, vagy remenykedjek, hogy jobb lesz a helyzet? Ennyi idösen nehez uj kapcsolatot kialakitani es nagyon szeretnek csaladot. Viszont nehez egysegben lenni azzal, aki ennyire nem fogadja el az ertekrendemet. Köszönöm a valaszt!
Szép dolog, hogy az élet sok területén egységet találtak ezzel a férfival. Az viszont nagy hiányosság, hogy a legfontosabb területen nem egységesen gondolkodnak. Ugyanakkor ez nem végleges állapot, még változhat, és kell is, hogy változzon. Az Ön korában valóban nincs értelme a halogatásnak. Ha megtalálták ezt a viszonylagos egységet - nagyon szép dolog, hogy a társa rendszeresen elkíséri a templomba - akkor házasodjanak össze, és áldás lesz az együttlétükön is. Akármilyen sokan mondják, akkor is hazug és életellenes dolog a házasságon kívüli testi kapcsolat, csak sajnos, ennek igazsága korunkban már teljesen elhalványodott. Mint lelki atya arra biztatom, hogy legyen határozott és erős. Ha ennek a férfinek komolyak a szándékai, és nem csupán időszakos kellemes állapotot akar fenntartani, akkor vegye el Önt feleségül, s akkor teljes egyetértésben lehetnek egymáséi. Mivel elgyöngülve már odaadta magát neki, ezért a házasságkötést sem sürgeti különösebben a társa. Higgye el, Jézus Önnek is nagyon boldog életet szán, és ez akkor fog beteljesülni, ha továbbra is követi az Ő szavát.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan kérjek meg egy atyát, hogy legyen a lelkivezetőm? Az ifis csoportjába járok és nála szoktam gyónni az utóbbi időben.(római katolikus vagyok)
17 éves lány vagyok.
Köszönöm szépen a válaszát!
Egész egyszerűen úgy, hogy azt mondja neki: Atya, legyen a lelkivezetőm. Aztán majd, megállapodnak, hogy milyen gyakran tudja meghallgatni. Ne kérjen túl gyakori találkozási lehetőséget, mert lehet, akkor azt fogja mondani, hogy akkor inkább nem vállalja, mert annyi ideje nincsen. Általában havonta való találkozó a legjobb. Az sem jó, ha az ember minden kis ügyével a lelkivezetőhöz szalad. Arra ott vannak a barátok. A lelkiatyával a leglényegesebb lelki dolgokat kell megbeszélni. Az is jó, ha minden lelki beszélgetés egyben gyónás is. Ezért is mondom, hogy általában a havonta való találkozás a legjobb.
Kedves Lelkiatya!
A pokol örökkévalóságát emelte ki az egyik hozzászóló az örök kárhozattal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon sokunk számára megrendítő tapasztalat, amikor egy fájdalmas pillanat kvázi örökké tart, így nem érthetetlen az, milyen az örökkévaló értelmetlenség... A pokolról és a tisztítóhelyről szóló magánkinyilatkoztatásokkal azonban nem tudok azonosulni... Nem értem a lényegüket. Mi a célja annak, hogy nagy szentek számolnak be látomásaikról? Ha ezek valóban fontosak, miért nem kerültek bele az Egyház hivatalos tanításába, ha pedig nem, akkor mi értelme van terjeszteni ezeket? Sőt, kissé továbbmegyek: mi célja van ezekkel Istennek? Nem lehetséges, hogy ezekkel üzenni akar az egész Egyház számára az Úr, ha megengedi, hogy ezek terjedjenek?
Válaszát köszönöm!
Kétségtelen, messze nem bírnak olyan nagy jelentőséggel ezek az üzenetek, mint maga a Biblia szava vagy a hivatalos egyházi megnyilatkozások. Egyébként jóval több is kering ezek közül, mint amelyek hivatalos elfogadást nyertek. A hivatalos elfogadás is annyit jelent csupán, hogy az a Tanítóhivatal igazolja, nincs az üzeneteken a kinyilatkoztatással ellentétes tartalmú tanítás. Általában buzdítás sem fogalmazódik meg hozzá. Nem is kötelező elfogadni ezek valóságtartalmát. Ha valakit segít a lelki buzgóságban, hát jó, de ha valakit hidegen hagy, az sem baj. Az keressen más eszközöket a lelki előre haladásában.
Kedves Lelkiatya!
Kérem, hogy segítsen: miért olyan reménytelen minden? Most, pünkösdkor még hangsúlyosabban hangzott el, hogy bízzuk magunkat a Szentlélekre. Hogy ne a saját vágyaink, akaratunk, céljaink vezessenek, hanem hagyatkozzunk Isten vezetésére. De hogyan különböztessem meg Isten vezetését a saját akaratomtól? Honnan tudjam, hogy a bennem felmerült gondolat Istentől van-e, vagy a saját vágyam kivetítése. Nem mindig csak gonoszság merül fel bennem, hogy biztos lehetnék ebben.
Hosszú évek óta kérem imában, hogy tisztán láthassak, de csak a bizonytalan botorkálás, tapogatózás van a homályban. Ráadásul még iktassam ki az érzelmeimet is, mert azok, ugye, csak becsaphatnak.
Nemrég ünnepeltem az 57. születésnapomat, tehát olyan sokat már nem várhatok. Szomorúan mondhatom, hogy én vagyok az az ember, aki, amit csak el lehetett rontani az életben, azt elrontottam. De szerettem volna megfordulni, és a hátralevőt másként élni. Kitartóan imádkozom Isten vezetéséért, hogy fogja meg a kezemet, de mindeddig ebből nem sokat érzek. Teszem a dolgom, ahogy tudom, dolgozom, van két-három önkéntes munkám is, és igyekszem a plébánián is dolgozni, ahol az én segítségem hasznos lehet. De oly gyakori az, hogy mindent kevésnek érzek, mindig előjön az a gondolat, hogy mindent csak én találok ki, semmi sem hoz megnyugvást. Nincs béke, nincs megnyugvás, nem érzem Isten szeretetét. Pedig tudom, hogy van, a körülményeim alapján senki sem gondolná, hogy ennyi elégedetlenség és lázadozás van bennem. És kezdek elfáradni. Kérem imában az erőt és bátorságot is, de mintha légüres térbe menne az imám. Néha már az is megfordult a fejemben, hogy be kéne fejezni az egészet, kár semmiképpen sem lenne értem, de visszariadok ettől. Viszont gyakran elcsüggedek, és reménytelennek, értelmetlennek látok mindent. Miért hagy Isten egyedül kínlódni? Hol keressem a reményt és az értelmes maradék életet?
Kérem, bocsássa meg, hogy ilyen hosszú voltam.
Judit
Kedves Judit!
Ön sokkal közelebb van a megoldáshoz, mint gondolná. Ha ismerős is, olvassa el József Attila versét, mely így kezdődik: Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot...
Ön nagyon értékes életet él anélkül, hogy erről tudna, hogy ezt észre venné. Biztatom, hogy ebben a helyzetben is fedezze föl az örömöt, a hálát, a békét, a boldogságot. Egy karnyújtásnyira van Öntől, csak a tekintetét kell egy kicsit helyesebb irányba fordítania. Gyakorlati tanácsom, hogy keresse meg a módját a lelki megújulásnak. Mikor volt utoljára lelkigyakorlaton? Menjen el olyan helyre, ahol még nem járt. Javaslom Sümeget, Baris Balázs atya lelkigyakorlatait, vagy menjen el egy szerzetesházba néhány napra. Mindenképp meg kell tennie ezt a lépést. Szó sincs arról, hogy Ön elrontotta volna az életét. Ha nem is sikerült a kisebb vagy nagyobb céljait elérni, másként alakult az élete, azért abban nagyon sok érték van. Most ne az életét akarja megváltoztatni, csupán csak a látásmódját, a tekintetét egy kicsit helyesebb irányba fordítani. Meg kell látnia, hogy nincs elrontva semmi, csak a célokat kell átfogalmazni. Ebben sokat fog segíteni a Biblia is, de ne csak arra hagyatkozzék, mindenképp tegyen nagyobb lépést a lelki feltöltődés érdekében is.
