Kedves Lelkiatya!
Már irtam Önnek és elnézést, hogy megint erről irok,de nem tudom kezelni a helyzetet.A szüleim alkoholizmusáról van szó.Mély megvetést, utálatot, gyűlöletet érzek irántuk. Különösen anyámra vagyok rászállva emiatt. Havonta 2-3 alkalommal mindig történik az italozás miatt valami és ilyenkor rendszeresen megalázom.Kerülöm, megvetően nézek rá.Nem tudok másként cselekedni...erősebb nálam.Néha szivesen összerugdosnám és ezt meg is mondtam neki.Sajnálni, együttérezni velük nem tudok, irgalmas se tudok lenni.Mert ők se voltak velem azok.Igaz fizikailag nem bántalmaztak,de sosem értettek meg,lelkileg nem támogattak,sokszor lenézőleg viselkedtek velünk szemben,megjegyzéseket tettek és amikor évekig nehéz periódusban voltam még csak észre sem vették sőt a ridegségükkel,közönyükkel még mélyebbre taszitottak.Ilyen szülőkkel nem tudok együttérezni.A testvérem is nehéz eset volt, ő már nem él velünk, de amikor ő rendszeresen megalázott engem,fizikailag is bántalmazott akkor se tettek semmit.Majdhogynem rám háritották az egészet.Debilnek néztek.Mindig egyedül éreztem magam, ugy éreztem minha az út mellé ültetett paré lennék.Anyagilag amit tudtak megtettek,ha viszont amit italra költöttek félretették volna,többet is tehettek volna, ezt nem szemrehányásként irom, ha nem is nekünk adták volna bár értelmes dolgokra lehetett volna forditani azt a pénzt.Lelkileg úgy érzem nem tudnék mellettük állni.Nem tudom őket szeretni,ha betegek lennének nem tudnám őket szeretettel ápolni.Az anyai szeretet itthon sosem tapasztaltam meg.A nagymamám szerint kiskoromban egyszer majdnem megfulladtam,ha nagymamám nem jön be,mert anyám elaludt.Velünk általában a nagymamám volt éjszakánként is még egész kicsik voltunk.Idegeneknek érzem a szüleimet, ha nem a szüleim lennének az ismerőseim körében se szeretném tudni őket.Tudom ezek mind súlyos szavak meg erős felindulás is van bennem.A nagymamám szerint egyszer ezért megbüntet a jó Isten, és megfogom bánni.Úgy érzem ez is elég büntetés amiben vagyok.Noé fiának esete jut eszembe aki nem volt irgalmas apja ittasságával szemben, hozzá hasonlónak érzem magam.A veszekedések után az egész életet értelmetlennek találom,rossz gondolataim is támadnak ilyenkor,megkeseredett vagyok.Egy egyetemem már derékba tört az otthoni helyzet miatt.Nem is volt teljesen a választásom amikor beirtam.Amikor jöttek a viharos időszakok ki sem tudtam tartani benne.Nem volt lelkitámaszom abban az időben és Istent se ismertem igazán.Belekezdtem egy másikba,ezen a területen otthon érzem magam.Jól is megy.Csak béke nincs bennem itthon. Anyagilag kicsit szűkösen vagyok,egy ideig ellennék,de ennek ellenére jó lenne elköltözni innen, csak attól tartok mihez kezdjek ha nem jön össze.Bevallom,az is megfordult a fejemben,hogy összekéne jönni valakivel és uj életet kezdeni,de talán nagy butaság lenne.Ahhoz,hogy teljesen független legyek egy jó fizető állás is kellene.Ön szerint hogyan tanuljam meg kezelni a helyzetet? Mit lehet tenni az alkoholistákkal?Tudom, hogy betegség, de belőlem akkor is iszonyt vált ki mert ez más mind a szervi eredretü betegségek.Hogyan tiszteljem őket, mikor egy életre elveszitettem a bizalmamat bennük?
Köszönöm, hogy meghallgatott.Kikellett irnom magamból.
Emberileg teljesen érthető ez a sérelme és a megbocsátásra való képtelensége. Egyik gyakorlati tanácsom, hogy keressen arra megoldást, hogy elköltözik otthonról. Amíg ugyanis egy fedél alatt élnek, állandóan szembesül ezekkel a régi sebekkel, netán újakat is kap hozzá, egyszerűen képtelen lesz kilépni ebből a szorult érzelmi helyzetből. Nyilván más lesz majd, ha talál egy megértő társat, mégis, jól látja, hogy csak emiatt beleszaladni egy kapcsolatba nagy butaság lenne. Abban sem lenne boldogabb, ha ez menekülési megoldásként érkezne az életébe. De a társkeresésnek is nagyobb esélye volna, ha nem otthon lakna. Azért is kellene elköltöznie, hogy az esze ne ezeken a dolgokon járjon, hanem sok minden más, érdekes dolog kösse le. Jó volna, ha emberi társaságba is bekapcsolódna, lehetőség szerinti keresztény közösségre gondolok, amely szintén terelné a figyelmét, ugyanakkor újabb érzelmi hatásokkal segítené lelke gyógyulását. Járjon gyakran templomba, próbálja ott is hasznossá tenni magát önkéntes munkával. Most, egyelőre, amíg ilyen viharosak az érzelmei a szülei iránt, nem tudok többet mondani, mint ezt az figyelemelterelést. Később aztán jöhet a földolgozás, majd a feloldás, de ez még hosszú folyamat. Ugyanakkor erősen tanácsolom, hogy határozza el, hogy elindul ezen a hosszú úton. Ha már végigjárta, ha majd évek múlva azt tudja mondani a szüleiről (vagy akár őnekik - de ez még messzebb van), hogy nem haragszom rájuk, megértem és elfogadom gyöngeségeiket, nos, addigra hitében és személyiségében olyan éretté és mély gondolkodásúvá lesz, amilyenre e nehéz gyermekkori teher nélkül el sem juthatott volna. Ez még odébb van, de nagyon szép lesz. Imádkozzék, és kérje a Mindenhatót, hogy teljesen meg tudjon gyógyulni.
Tisztelt Atya!
Nem tudok megbocsátani sógornőmnek, sógoromnak és anyósoméknak. Amikor kisbabát vártam, egy nagy vitában kiabáltak velem, veszekedtek. Én veszélyeztetett terhes voltam. Senki nem volt rám tekintettel. Szerintem egy várandós kismamát kímélni kell! A vita hevében azt is mondták, hogy nem kíváncsiak erre a gyermekre! Mióta megszületett, anyósomék mindig látni szeretnék. Havonta egyszer engedem nekik.
Gyűlölöm őket, mióta ez történt. Akkor a vérnyomásom, pulzusom az egekben volt, egyszerűen alig tudtam megnyugodni, azt hittem meghalok. Iszonyatos érzés volt! Ők engem nem szeretnek, azóta is egy látszat kapcsolat van közöttünk. Hogyan lehetséges a megbocsátás? Hogyan lehetséges elfelejteni mindezt? A sógornőmékkel azóta nem is tartom a kapcsolatot. Ők eljöttek hozzánk egy másik városból, de nem jöttek be, hanem kint veszekedtek az ajtóban az utcán a férjemmel, én meg bent feküdtem, mert nem kelhettem fel várandósan az ágyból. Nem tudok nekik megbocsátani, hogy így kínoztak, és nem csak engem, hanem a hasamban lévő kisbabát is kitették ennek. Nagyon nagy bűnnek érzem, amit velem terhesen elkövettek, és most a szülésem után is ugyanígy látom. De akkor hogyan kérjem a Jósistent arra, hogy bocsássa meg a vétkeimet, amint én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek? Hozzászólását köszönettel venném. L
Kedves L.!
Tudom, vagy legalábbis sejtem, mennyire nehéz helyzet ez. Azért is érzi fokozottan a sértést, és önkéntelenül is ragaszkodik ehhez a nehezteléséhez, haragjához, mert úgy érzi, ezzel a gyermekét, féltve őrzött kincsét is védenie kell. Ha ez a kettős, negatív érzelmi töltés tudatosodik Önben, már egy kicsit kisebb az érzelmi teher. Nem könnyű a megbocsátás, de elengedhetetlen feltétele a keresztény életnek, - s tegyem hozzá - a boldog életnek. Saját magát is bünteti, ha hordozni akarja ezt a neheztelést, talán ki is mondta: gyűlöletet. Ezzel saját magát mérgezi, és ami ennél is fontosabb lehet, a gyermekének az életét is. Ha Ön nem tud megbocsátani ezeknek az embereknek, akkor ezt a gyűlölködést akaratlanul is beleplántálja a kisgyermekébe. Gyűlölködést azokkal az emberekkel szemben, akik szoros kötelékben állnak az édesapjukkal. Ez hosszú távon nagyon súlyos következményekkel járhat. Tudom, hogy nehéz, de mégis meg kell tennie, hogy földolgozza ezt a sérelmet és szépen lassan kigyógyul belőle. Igen, megbántották Önt, megsértették, de Krisztus tud gyógyítani ma is. Tőle kérje ezt a gyógyulást. Gyónja meg ezt a gyöngeségét, és imádkozzék ezekért az emberekért. Ha egyelőre erre is képtelen volna, akkor ajánljon föl értük Szent Liturgiát (szent misét). Ezt nem olyan nehéz megtenni, egyszeri gesztus, de nagy értéke van. S imádkozzék saját magáért is, hogy a Mindenható Isten segítsen Önnek kigyógyulni a haragtartás betegségéből.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem rég volt egy kérdező, aki a menekültekről kérdezett, hogy be kell-e őket fogadni. Pedig én hiszek Istenben, a testvériességben, felebaráti szeretetben,de családomat is féltem...
Érkezett néhány bejegyzés ebben a témakörben. Mivel azonban ezek gondolatfölvetések voltak, s nem fogalmaztak meg kérdéseket, ezért ezeket köszönettel elolvastam, de egyéb kiegészítést nem teszek hozzá.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt írta az egyik válaszában azt írta a kérdezőnek, hogy a Hitvallást előző pápáink mondták "Filioque"-val és anélkül is, valamint, hogy e tettüket jól meggondolták; másutt pedig azt, hogy nagy kalamajka lenne abból, ha egyszerűen kihagynánk ezt a betoldást a Hiszekegyből. Hogy hozható a két megjegyzés összhangba egymással?
Köszönöm!
Végtelenül egyszerűen. II. János Pál pápa és - emlékem szerint - utána a többi utóda is az ortodox testvérekkel való közösség kifejezéseként nem egyszer mondta már velük közösen a Hiszekegyet a Filioque betoldás nélkül. Ez szép gesztus feléjük, ugyanakkor teológiai üzenet is, hogy nem ellenkezik a katolikus hittel ennek szent szövegnek ilyen módon való imádkozása. Ugyanakkor abból, bizony, nagy bonyodalom lenne, ha egyetlen rendelkezéssel az egész Katolikus Egyház számára elrendelnék, hogy egyik napról a másikra ki kell hagyni ezt az egyetlen - kétségtelen, sokat vitatott - szót a Hitvallásból. Így értettem.
Kedves Lelkiatya!
Talán nem ment át ez a korábbi kérdés: hogyan kell értelmezni azt, hogy "bántalmakat békével tűrni" (mint az irgalmasság egyik lelki cselekedete)? Nem hívő barátnőm ezen kiakadt, volt férjét hozta föl példának, aki bántalmazta. Annyit tudtam neki mondani: biztos, hogy nem arról van szó: tűrni, hogy megfosszanak minket emberi méltóságunktól. Érdekelnének erről Lelkiatya gondolatai. Köszönet.
Bocsánatot kérek, ritkán tudok azonnal válaszolni. Van, hogy egészen sokat kell várni a válaszra, de azért iparkodom.
Nyilván egészen magasrendű lelki nagyság kell ahhoz, hogy valaki a bántalmakat békével tűrje. Az ember igazságérzete joggal ágál ellene. De Jézus is beszélt arról, hogy boldogok vagytok, ha üldöznek titeket és hazudván minden rosszat mondanak ellenetek énérettem (Mt 5,11). Ki érti ezt? Talán az, aki már egyszer megtapasztalta, már egyszer volt ereje tiszta szívvel (nem csak néma elfojtással!) fogadni a jogtalan bántalmat. Ekkor egy kicsit Jézushoz kerülhet az ember közelebb, aki ugyanígy némán tűrte a fájdalmakat és megaláztatást egészen a kereszthaláláig. Imádkozott is azokért, akik ezt tették vele. Ez az igazi lelki nagyság. Ez a fajta szelídség csak Jézusban értelmezhető.
Van azonban olyan helyzet, amikor nem hagyhatjuk az erőszakosságot, mert azzal éppen annak teszünk rosszat, aki erőszakos velünk. Belelovalja magát, elbízza magát, eluralkodik rajta ez az erőszakosság. Ha ezt némán tűrjük, akkor lehet, hogy mi magunk erényesen viselkedünk, de a másikat meg hagyjuk. Nagy bölcsesség kell tehát mindehhez. Az a lényeg, hogy Krisztusért, Krisztussal, Krisztusban viseljük a bántalmakat. Ez a Krisztusra tekintés az értelmünknek is ad megvilágosítást, hogy megtaláljuk, adott helyzetben mi a helyes magatartás.
Kedves lelkiatya!Ha imádkozzunk, mire gondoljunk hogy tökéletesen Istenhez szóló imánk legyen. Ha imádkozunk a püspökért vagy másokért, akkor őrájuk gondoljunk?
Tökéletes ima nem létezik. Legalábbis földi ember erre nem képes. Csak Krisztus volt egyedül.
Többféle módon is imádkozhatunk szeretteinkért, vagy bárkiért, akit imánkba akarunk foglalni.
Egyik legkézenfekvőbb módja, ha Istennel való beszélgetésünk közben szóba hozzuk az illetőt, annak gondjait, és kérjük az Urat, hogy segítsen.
Másik módja, hogy célirányosan ajánlunk föl imát valakiért. Ekkor nem szükséges folyamatosan az illetőre gondolni, mert az az imától terelné el a figyelmünket. Elég, ha az ima elején megtesszük a fölajánlást, utána pedig magára az imára, illetve Istenre figyelünk. Ez az ima aztán lehet egyéni, pl. egy kör rózsafüzér vagy egy adag Jézus-ima, lehet közösségi, pl. valamely zsolozsmán való részvétel, vagy éppen maga az érte fölajánlott Szent Liturgia, melyre a papot kérjük meg, hogy végezze el érte, és foglalja bele.
Az is másokért végzett ima, ha fölajánlunk egy-egy lemondást vagy amúgy is elkerülhetetlen fájdalmat, szenvedést, pl. egy foghúzás fájdalmát valakiért. Ekkor sem az a megoldás, hogy folyamatosan az illetőre kellene gondolni, hanem elég az elején a fölajánlást megtenni, aztán a figyelmünket a mindnyájunkat szerető Istenre irányítani.
fotisztelendo atya. azt szeretnem tudni hogy mit jelent a glutenmentes aldoztatas- azt tudom,hogy a liszterzekenyek vehetik igenybe,de akkor ok egyszin alatt szentverrel aldoznak-koszonom a valaszat dicsoseg jezus krisztusnak edina.
Úgy tudom, hogy a római katolikusoknál létezik gluténmentes ostya. A lisztérzékenyek kérhetik, hogy ezzel áldoztassák meg őket. Nálunk, görögkatolikusoknál egyszerűbb a dolog, mert a lisztérzékenyeket valóban csak a Szent Vérrel áldoztatjuk.
Lelkiatya!
Tudna nekem olyan oldalt csatolni ahol Budapesten katolikus egyetemen vagy főiskolán hittan tanárnak lehet tanulni(állami támogatot). Szerettem volna a Sapientiába menni de az elég drága. Üdvözlettel: Barbara
Ezeket találtam, amelyek hasznosak lehetnek. Ez első kettő katolikus, f
http://www.htk.ppke.hu/felvetelizoknek
http://www.sapientia.hu/hu/tanulmanyiugyek/kepzesek/hittanar-nevelo-tanar
http://www.kre.hu/htk/index.php/hitoktato-ba.html
http://www.ptf.hu/home/kepzesek/ba-kepzes/hitoktato
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes eljárás akkor ha valaki gyakran kér kölcsön pénzt? Igaz megadja végül,de azzal a havi költségvetésemet is felboritja.Van úgy, hogy néhány hónap elteltével adja meg vagy ha meg is adja újból kér kölcsön.Egyik nagyszülőmről van szó.Élelmet amit tudunk viszünk neki,húst,bizonyos zöldségféléket. Amikor van pénze azt elkölti, csokoládéra,cigarettára, kicsit igényesebb dolgokra.Mintha nem tudna kibékülni azzal amire telne neki. Sok pénzt el is engedtem neki, nem kértem vissza, amivel tartozott.De ezt se tehetem mindig.Egy ideje nem is dolgozom.Az a pár év alatt amikor dolgoztam akkor szokott rá a kölcsönkérésekre.Úgy érzem azóta túl megy a költségvetésén,és ez abban az időben amikor nem dolgoztam nem annyira volt igy.Szinte hónapról egy bizonyos összeggel többet költ.A nagybátyám és a szüleim nem törődömök, ők pénzt nem igazán adnának neki,igaz nekik sincs túl sok.A félretett pénzemből adok kölcsön neki.Amikor régebben a nyugdij mellé havonta egy bizonyos összeget kapott kézhez, volt félrettett pénze a bankban.Azt elköltötte könyvekre,amelyek vásárlásával nyeremény játékban vett részt,meg minden másra.A háztartási költségeket nem jól osztja be,neki egy magának többre jön ki,mint egy családnak.De ezt nem lehet mondani neki,meg se érti megis sértődik rajta.Kicsit már idegesitő és lelkileg fárasztó az egész.Nekem is,meg biztosan másoknak is megkell húzni magukat a költségvetés terén.Amikor nincs pénze és nem szólok rá semmit,akkor sajnáltatja magát, emlegeti mit enne,mije nincs,meg elszivna egy cigarettát,kellene neki ujság.Ön mit tanácsolna?
Válaszát elüre is köszönöm!
Kell tudni nemet mondani. Vajon valóban hasznára van-e az illető nagyszülőnek, hogy mindig kap pénzt, ugyanakkor nem számol vele, hogy ezzel hogyan kell bánni. Ha idősebb emberről van szó, akkor már nemigen lehet remélni, hogy a megfelelő segítséggel beletanuljon a helyes pénzkezelésbe. Ám, ha így van, akkor meg helyette kell józanabbul gondolkodni és a pénzt kezelni. Ne legyen lelkiismeret furdalása, ha nem ad. Sőt, úgy vélem, az a bölcsebb, ha nem ad. Ebben az esetben is élni fog az illető, legföljebb ezeket az Ön által említett többleteket kell csak nélkülöznie. Ha pedig panaszáradattal válaszol, legyen meggyőződve arról, hogy ezzel tesz jobbat neki.
Tisztelt Lelkiatya!
A halottak tudják mi történik a földön? Látnak minket?
Azt hiszem, igen. Hiszen a szentekhez is szólhatunk, segítenek minket. Az üdvözültek is szentek, csak még nem tudjuk róluk biztosan. De ha valóban ők is ott vannak az Isten közelében, együtt az ismert szentekkel, akkor ők is tudhatnak rólunk, sőt, segíthetnek is bennünket.
Milyen rózsafűzér a 3 titokból álló, és milyen a hét titokból álló? (régi)
Köszönöm és üdv.
Bevallom, erre nem tudok Önnek válaszolni. Nem vagyok kellően jártas a rózsafüzér titkaiban.
Tisztelt Lelkiatya!
A zenéről lennének gondolataim, illetve az avval való problémák, amik felett nem tudok egyszerűen gondtalanul elsiklani. A helyzet az lenne,
hogy egy bizonyos előadótól maradtak nekem albumaim. Ez az előadó nemrég
hunyt el, 70 éves volt s egy bizonyos Motörhead nevű zenekar alapítója,
énekese volt. Nos az illető elég istentelen életet élt, a vallást mindig
is megvetette, s ez a szövegvilágán is érezhető volt, mert olyanokat énekelt pl. hogy: "nincs szükség Santa Claus-ra meg Jézus Krisztus Szupersztárra, nincs szükség imával eltöltött időre meg a bűnök bevallására, nincs szükség vallásra". Ez elég nyílt támadás, ugye Ön szerint is? Meg a lemezborítóikon vicsorgó koponyák láthatóak, elég félelmet keltőek, ez is ellentétben áll szerintem a Szentírással, hiszen
arra bíztat, hogy ne féljetek. A kérdésem az, hogy ezeket az albumokat eladjam-e, akár pénzért akár ingyen valakinek vagy legyen kidobás a sorsuk. Ismerek olyant, aki gyűjti az ilyen albumokat s természetesen nem jár templomba. Sok thrash meg death, black metal stílusú cd-ket kidobtam már, egy sincs már, hiszen ezen stílusok az erőszakot, a halált
dicsőítik meg az ördögről meg iylen negatív dolgokról írnak számokat.
A máik emg az, hogy az egyik barátom már hajlandó minden hónapban egyszer eljönni velem templomba, de csütörtökönként és nem vasárnap, de már ez is fejlődés, viszont néha olyanokat olvas a facebook-on, hogy pl.
szórakoztató valláskritika. Ezt én nem nézem jó szemmel, hiszen ott is
rengeteg vallásellenes bejegyzést találtam és nem éppen templomba járó
egyének irogatnak be. Erre ugye figyelmeztessem a barátomat és beszélgessünk is erről? Mert ebben a világban eléggé terjed az istentelenség, vallás-ellenesség. Köszönöm előre is a válaszát.
Én ezeket a lemezeket is kidobnám, nem adnám tovább semmi pénzért. Inkább ne ártson másnak se! Hogy figyelmeztesse-e a barátját, azt nem tudom már ilyen egyértelműen mondani. Legalábbis ügyeljen arra, hogy ne legyen kioktató. Ön már több mindent megértett az életben, de ezzel óvatosan kell előhozakodni, mert akár el is riaszthatja a barátját a tiszta úttól. Azért mondom ezt, mert mi, keresztények sokszor beleesünk ebbe a hibába: észre sem vesszük, és kioktatunk másokat, jelezvén, érzékeltetvén, hogy mi többet tudunk, mint ők. Csupán ettől akarom megóvni. Ugyanakkor mégis biztatom, hogy hozza nyugodtan szóba ezeket a kérdéseket, csak nagy tapintattal és a másikra való nagy odafigyeléssel.
Tisztelt lelkiatya!
Másnak a tehetségét irigyelni bűn?
Igen. Minden irigység bűn: magamnak akarnék megszerezni egy lehetőséget, amelyet másnál látok. Tőle elvenném - még ha ez a része nem is tudatosul -, hogy inkább neki se legyen. Nagyfokú szeretetlenség mutatkozik meg ebben. Ha másnál értéket látok, akkor hálát kell adni érte Istennek.
Kedves Atya ! Válságban vagyok. úgyérzem fejlődtem a hitéletemben, de egy kegyhelyen tapasztaltak, egy atyban való csalódásom valahogy eltávoltott addigi igyekvő hitéletemtől.Nem érzem irgalmasnak Istent abban,hogy a világra teremtett,mert a körülményeim nem voltak eleve ideálisak. Mindezzeh olyan ént kaptam ami fokozza a nehézségeimet. Rokonaim nem voltak, családom= a szüleimmel, akiknek lelki habitusa tljesen eltért az enyémtől.Rosszulk éreztem magam otthon. Jelenleg filmeket nézve döbbenek rá, hogy milyen más egy "normális" szülő-gyermek,ill. családi kapcsolat és kérdezem, miért kellett engem erre a világra körülményre megteremtenie a Teremtőnek. Haragszom az Úrra. Azt sem tudom megérteni,hogyegyszülött fiát értünk áldozta. Én ezt nem akartam volna, nem kértem és a magam részéről el nem tudnám képzelni a saját fiam esetében, aminthogy azt sem milyen lelkülettel volt Ábrahám Izsákja iránt, hogy hátsó gondolattal irányában, vitte őt-lényegében megölni.Tudom, a feltétlen odaadás itt a lényeg Isten iránt, nade Izsák??? - az ő fájdalma, csalódása nem számít? Itt a Nagyböjt, de amimég soha nemfordult elő velem, nincs kedvem imádkozni, misére menni kínos,néha el is hagyom, szidom az Urat és szemrehányást teszek neki sokak nyomorult élete miatt, akiket nem segít ki a bajból, holott megtehetné és sokak ezt - világi gondolkodás,normák szerint - meg is érdemelnék.Szégyellem magam azért, de mostképtelen vagyok megbékélni.Minden évben voltam lelkigyakorlaton Husvétkor, de most dührohamot kapok ha erre gondolok és gyűlölködöm.Nem, nem megyek. Elméletben tudok sok mindent,mégis ez nem segít rajtam. Dühös vagyok és fellázadt és elkeseredett mindezért.Gyónni sem merek elmenni,mert ha ezt előadom egy atyának az kikerget a templomból. "Isten szeretete kiáradt szivünkbe a nekünk adott Szentlélek által"? Az enyémbe most egyáltalán nem. Mit tegyek magammal? Vallásos fórumkon irásokkal, lelki nap szervezéssel, stb. "dolgozom" továbbra is, de élettelenül és a magam számára hiteltelenül, belső odaadás nélkül. Elnézést kérek,de senkit sem szeretnék megbotránkoztatni, ha olvassa soraimat.
Vajon mi lehet az oka ennek a szomorú lelkiállapotának? Egyetlen csalódás egy papban? Sajnos, ezt nem tudjuk kizárni. A papok is emberek, sok-sok gyarlóságot hordoznak. Talán olyan valamit keresett, ami nem a hit lényegéhez tartozik, és ezért vált túlzottá ez az elhidegülése? Nem tudom. Érdemes ennek is utána járni. Kétségtelen, vannak ilyen emberi gondolataink, melyeket Ön is leírt. Amikor a magunk gondolkodását vetítjük rá Istenre, azt várjuk tőle, hogy Ő is úgy viselkedjen, mint egy ember. Egyéb elvárásokat is támasztunk Vele szemben, vélvén, hogy Neki olyannak kellene lennie, amilyennek én elképzelem. Ez így alapvetően balgaság, még ha a leírt kérdései teljesen jogosnak tűnnek is.
Mit is tanácsoljak? Mit is tegyen?
Semmiképp se hagyja abba az imádságot, a szentmisén való részvételt, a szentségekhez járulást. Még ha nehezére esik is. Ezek külső tényezők, amelyeknek megtartó erejük van. Ne féljen a gyónástól sem. Ott ezt mindet mondja el. Panaszkodja ki magát bátran! Önnek is könnyebb lesz, meg, hátha az ottani atya tud majd Önnek olyat mondani, ami átsegíti ezen a nehéz hullámvölgyön. Nyilván Isten most is nagyon szereti Önt, csak e súlyos gondolatok függönyén át most nem látja. Adja Isten, hogy az idei föltámadás ünnepe Önnek is igazi föltámadást hozzon!
Nem lelkiségi kérdés, de hol találom az egyházmegye papjait, lehet, én nem találom a bannert ? Köszönettel
Dr. Hittner György
Kérését továbbítottam a Szerkesztő válaszol rovatunkba.
