Főtisztelendő atya!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz:
Van egy bizonyos Szent Brigitta-féle 15 ima (Jézus diktálta Szent Brigittának és az üdvösség ígéretét csatolta hozzá többek között), amit naponta el kell imádkozni egy évig és amelyhez különböző ígéretek kapcsolódnak.
Az utóbbi egy évben minden nap elimádkoztam az imát, viszont rémlik egy eset, hogy talán szilveszterkor az ima egy része, vagy talán az egész átcsúszott valamivel éjfél utánra. A kérdésem az lenne, hogy ez így is "érvényes" volt-e, vagy pedig az éjfél után elmondott ima egyházjogilag "holnapinak" minősül-e, azaz újra kell-e kezdeni az egészet? Válaszát előre is köszönöm.
Nagy erő van ezekben a láncban összefogott imádságokban. Kicsit megvalósul benne Jézus buzdítása, hogy szüntelenül kell imádkozni (pl.: Lk 18,1). Mégsem azonosítható vele teljesen. Jézus nem arra buzdít, hogy a percekre ügyeljünk, és az órához igazítsuk az imánkat, inkább arra, hogy olyan erős legyen az imánk, hogy ahhoz tudjuk igazítani az életünket. Az eset, ami történt, semmiképp sem befolyásolja az Ön imaéletét. Emiatt, tehát, igazán nem kell újrakezdenie az éves imasort. Fejezze csak be úgy, ahogyan tervezte - persze, továbbra is igyekezve, hogy ne maradjon ki egyetlen nap sem - utána pedig folytassa az életét úgy, hogy a napjait továbbra is átjárja az ima. Nem is föltétlen ugyanez, hiszen, nem gépiesen kell ragaszkodni egy-egy ima szövegéhez, hanem a sok ima segíthet, hogy teljes odaadással ragaszkodjék az Úrhoz. Ez az értelme ezeknek az imaláncoknak, hogy erre megtanítson.
Kedves Lelkiatya?
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e akadálya a hétközbeni házasságkötésnek? Keddre vagy szerdára gondolok. Szeretnék bensőséges szertartást és úgy gondolom, hogy ehhez jobban hozzájárulna, ha nem szombaton vagy vasárnap lenne a templomi esküvő?
Köszönöm válaszát!
Tulip
Ennek semmi akadálya nincsen. Pénteken a böjt miatt nem javaslom, de más napokon nyugodtan lehet esküvői szertartást végezni.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok.
Nemrég került a kezembe a Kis filokália, a szívbéli imádság könyve c. mű, Mathias Dietz által válogatva (Filosz, Budapest, 2015-s kiadás).
Az abban írtak mennyire vannak egységben a Római Katolikus Egyház tanításaival? A kettő összeegyeztethető?
Válaszát köszönöm szépen!
Igen, az abban leírtak az egyetemes egyház lelki tapasztalatait gyűjtik össze, illetve a könyv abból ad válogatást. Nagy haszonnal forgathatják katolikus és ortodox keresztények egyaránt. Meg, persze, más is.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a Metropólia felállásával együtt járó hierarchák tanácsának kik a tagjai, kik bírnak szavazati joggal?
Köszönettel:
István
A Keleti Kódex a 164. kánonban ekként rendelkezik a kérdésről:
1. §. A hierarchák tanácsába meg kell hívni az illető sajátjogú metropolitai
egyház minden felszentelt püspökét, bárhová vannak is kinevezve, és csak őket, kizárva a 953. kán. 1. §-ában említetteket, illetve azokat, akik az 1433. és 1434. kán.-ban említett kánoni büntetésekkel vannak büntetve; egy másik sajátjogú egyház püspökei csak mint vendégek hívhatók meg, ha ezt a hierarchák tanácsa tagjainak többsége elfogadja.
2. §. A hierarchák tanácsában döntési szavazati joggal bírnak az eparchiás püspökök és a koadjutor püspökök; a sajátjogú metropolitai egyház többi püspöke is bírhat azonban döntési szavazati joggal, ha ezt a részleges jog kifejezetten elrendeli.
Tisztelt lelkiatya!
Az önkielégítést hogyan lehetne véglegesen legyőzni?
Mert mindig rám szokott törni a kísértés, de van úgy, hogy nincs erőm hozzá ellenállni, ilyenkor pedig beleesem az ördög csapdájába, tudom, hogy bűn az, amit tettem, de másnap megint csak késztetést érzek rá, hogy azt tegyem. Már elég sok katolikus cikket olvastam az önkielégítésről, de még egyszerűen nem sikerült szert tennem az igazi boldogságra, hanem csak sodródok az eseményekkel nap mint nap. Igazából, a kísértés, akkor zár be a cellájába, amikor már nem bírom a körülöttem zajló eseményeket. Ilyen az, amikor többen ellenem fordulnak, akár még a családomban is. Meg az itthoni helyzet, teljesen különbözik a más átlagos családokétól, mert itthol csak az állandó vita van, más szinte nem is van körülöttem. Mivel egész életemben csak az állandó szenvedés ért, minden egyes nap, így nagyon nehéz számomra ez az élet. Kiskoromtól fogva elhanyagolt voltam a családban, úgymond törődtek velem, amelyen azt értem, hogy ruhát, pénzt, ételt stb. mind megkaptam, de a szeretetet a szüleim soha nem éreztették velem, ez pedig így serdülő koromra nagyon megviselt. Az általános iskolában sem szerettek. Mindenki csak lenézett engem, így pedig, ahogy telt az idő, egyre jobban magányos lettem, aztán feltört bennem ebben az átszexualizált világban, hogy a magányosságomat levezethetem az önkielégítésben, mert pár percre örömet szerezhetek magamnak, ha már nem érzem magam örül a szeretetet. Így ment ez egészen több éven keresztül, egyre csak züllöttem, majd egy fél évvel ezelőtt teljesen megváltozott az életem, mint akihez hozzászóltak, hogy "hagyd abba, felesleges, csak rosszabb lesz". Mindennap zsolozsmáztam, elmélyültem. Így a nyáron pedig elveszítettem azt a gondolkodás módomat, az itthoni helyzet kizökkentett az egészből, mert állandóan csak a veszekedést láttam magam körül, az utálatot, a gyűlöletet, amiből terjedt rám is egy kevés. Azt szeretném kérdezni, hogy mit kellene tennem, hogy változtassak az egész helyzeten?
Kezdje el újra a zsolozsmát és minden erőfeszítésével tartson ki benne! Saját erejével egészen bizonyosan nem fog tudni úrrá lenni sem az érzéki kísértéseken, sem a szeretetlenség okozta zaklatottságon. Ha rendszeresen imádkozik, állandó tapasztalata lesz az Isten szeretetéről. Ebben erősítse magát. Persze, ez nem lehet elmenekülés az emberek köréből. De ha az Úr Istennel szoros kapcsolatot talál és tart, akkor meg fog változni az emberekhez való viszonya is. Türelmesebb, megértőbb lesz velük. Ez, persze, cél is, törekedjék is rá. Ne a saját sebeit nézze, hogy mit kap - vagy éppen nem kap - az emberektől. Ez van, ehhez már, sajnos, egy kicsit hozzá kellett szoknia. De ebben is váltson irányt. Ne reméljen többet, mint amit eddig kapott, hanem akarjon megértést adni feléjük. Nem könnyű, tudom, de ebben is segíteni fogják Önt a zsoltárok és a többi imádság. Valóságos csoda, hogy ebben az elkeseredett helyzetében meghallotta ezt a hangot: Hagyd abba! Isten látogatta meg ezzel a lehetőséggel, hogy fölkínálta a zsolozsma ízét. Ez azt jelenti, hogy az Úrnak különös gondja van Önre, nem fogja hagyni. Meglátja, még egészen át fog alakulni az élete, s egy nap hálás is lesz azért, hogy ezeket a szomorú éveket át kellett élnie, mert ezek edzették meg, és tanították meg sok mindenre. Ne feledje: Az Istent szeretőknek minden javukra válik (Róm 8,28). Erősítse tehát magát ebben a szeretetben, és Isten kegyelméből újult erőt kap egy sokkal szebb folytatáshoz.
Kedves Lelkiatya!
Vannak coelebs világi görög papok Magyarországon? Mennyire gyakori ez a jelenség?
Vannak, de egyelőre igen kevesen. Régebben több volt. Most Magyarországon a görögkatolikus cölebsz papok szinte mindegyike szerzetes is.
Kedves Lelkiatya!
Meg szeretném kérdezni, hogy hol van lehetőség bekapcsolódni Egyházunk munkájába a menekültek megsegítése ügyében. Budapesti vagyok, jelenleg a Migration Aidben próbálok segíteni, de szívesebben tenném a görögkatolikusokkal együtt (Mt 25, 35).
Segítségét előre is köszönöm.
Ági
Kedves Ági!
Röstelkedve írom, nem tudok arról, hogy görögkatolikus egyházunk szervezett módon az imádságon túl valahol bekapcsolódott volna a menekültek közvetlen megsegítésébe. Ha Ön görögkatolikus, akkor már azt is köszönjük, hogy bennünket képvisel. Nyilván nincs ebben egyedül. Az a legértékesebb, ha mindenki a saját személyes körülményei között teszi azt, amire a szíve indítja. Csak javasolni tudom, hogy folytassa ezt az értékes szolgálatot ott, ahol tudja, s ha lehetőség adódik, szívesen vesszük a kezdeményezését is ezen a téren.
Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam,hogy a keresztény embernek nem lenne szabad kisebb vagy nagyobb döntéseket meghoznia mielőtt fogná a Szentirást és nyitott szivvel és füllel az Úr jelenlétében át nem imádkozza a dolgot.Nekem is kell döntéseket hoznom és a kérdésem az lenne hogyan fogjak hozzá? Hogyan kell átimádkozni az életünk dolgait? Tudna esetleg valamilyen gyakorlati tanácsot adni amiből kiindulhatnék? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Igen, valóban fontos, hogy a döntéseinket megbeszéljük a Jóistennel. Ugyanakkor tudatosítanunk kell azt is, hogy az imádság és az Istenre figyelés nem helyettesíti a saját értelmünk használatát. Nyilván a döntésre váró dolog horderejétől is függ, hogy mennyire mélyedek bele a kérdés vizsgálásába illetve az imádságba. Kisebb dolgoknál elegendőnek tartom, hogy az ember átgondolja, milyen lehetőségek jöhetnek szóba, utána elmond egy imát (Miatyánk vagy Üdvözlégy vagy más), utána pedig dönt bátran. Ha így megimádkozta, nem kell félnie, hogy félresiklik. Az ilyen ima ugyan nem garantálja a tévedhetetlenséget, de azt igen, hogy ha netán félreértette a belső meglátást, akkor sem fog baj történni, a Mindenható kiigazítja az értetlenséget.
Nagyobb dolgoknál gondolok arra, hogy - miután szintén értelmével mindent jól átgondolt, esetleg tanácsot is kért megbízható emberektől - előveszi a Szentírást. Akkor is előtte a Szentlelket hívja valamilyen imádsággal, és beleolvas a Szentírásba. Nem szabad arra gondolni, hogy majd ott szóról szóra le lesz írva, mit is kell tenni. Az arra utaló szavak fölfedezésével is vigyázni kell - mindjárt mondok erre egy rossz példát. Ennek a Szentírás-olvasásnak is imádságnak kell lennie, nem gépies kiolvasása a soron következő teendőnek. Alapvetően igaz, hogy minél mélyebben figyelünk Istenre, annál mélyebben értjük meg a dolgokat, saját dolgainkat, saját magunkat.
Végül egy elrettentő példa a rossz Szentírás-olvasásra: Egy szomorkodó ember tanácsot akar kérni a Bibliától, mit tegyen. Találomra fölüti és a Mt 27,5 versen akad meg a szeme: ...elment és felakasztotta magát. Nem akarja elhinni, hogy ez volna az Isten üzenete. Újra fölüti, hátha vigasztalóbbat talál. Ekkor meg Lk 10,37 ötlik a szemébe: ... Menj, és tégy te is hasonlóképpen!
Óvatosan tehát a Biblia ötletszerű fölütésével!
Kedves Atya!
Régebben láttam az alábbi kérdésemre egy bizonyos értelemben illő választ, de most nem találtam meg. Azonban annak akkori olvasásakor is maradtak bennem kérdések. A kérdés arról szólt, hogy latin rítusú diakónus szolgálhat-e görögkatolikus Szent Liturgián, vagy egyéb olyan szertartáson, ahol a diakónusnak szerepe van. Ön a koncelebráló latin rítusú áldozópapok analógiáját alkalmazta. Megtenné-e, hogy ennek a kérdésnek megfelelő fórum(ok)on a maga konkrétségében és a részleteket leírva utána jár? (Akár a fordított helyzetnek is: gk. szerpap a latin liturgián - de ez kevésbé releváns az eredeti kérdésemhez mérten.)
Köszönettel: János
Bocsásson meg, kedves János, de nem vállalkozhatom arra, hogy az Ön által föltett kérdéseknek utánajárjak ezeken a fórumokon. Néhány elvi szempontot adtam múltkori válaszomban, amely jobbára arra irányul, hogy jobb, ha mindenki a maga rítusa szerint celebrál. Kivételes alkalmakkor azonban lehetséges az eltérő rítusú koncelebráció, amely azonban a mi egyházunkban minden egyes alkalommal püspöki engedélyhez kötött. Vannak diakónusi honlapok is, esetleg azokon több tájékoztatást kap azokra a részletekre irányítottan, amelyek Önt jobban érdeklik.
tisztelt lelki atya! kérem segítsen 36 éves vagyok tartós beteg tegnap mé4g úgy éreztem megváltanám a világot ma meg pokolian érzem magam kérem válaszoljon!
Kedves Testvérem!
Ne azzal törődjön, hogy hogyan érzi magát. Ezt a legkevésbé tudjuk befolyásolni. Szoktak erre tanácsokat mondani, sőt szereket kínálni, melyek javítják a hangulatunkat. Ezek értelmetlen próbálkozások. Nem az a cél, hogy jó legyen a hangulatunk, hanem, hogy Isten akaratát teljesítsük. Ha erre törekszünk, akkor hosszú távon egészen biztosan jó irányban haladunk, még ha vannak is eltévelyedések, elcsüggedések. A túlzott jókedv sem célravezető. Annak könnyen következménye a magába roskadó rosszkedv. Mindig az adott napi feladatot kell ellátni a tőlünk telhető legnagyobb gondossággal, s annak örülni, ha az sikerült, azért hálát adni. Ilyen egyszerű az életünk boldogságunk kulcsa.
Van e olyan vallás amejiknek a tanitássa nem mond ellent Jézus tanitásának? Egy öreg ember a sátán országából kérdi. Jakab 4,17-ben: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: büne az annak.
Még azt is el tudom képzelni, hogy egyik igazi vallás tanítása sem mond ellen Jézus tanításának. Mindegyikben igaz és szép dolgok vannak megfogalmazva. De egyedül a kereszténység az, amely az Isten kinyilatkoztatásán alapszik, Jézus, a második isteni személy megtestesüléséből forrásozik. Persze, hogy a követői mit valósítanak meg abból, amit Ő tanított, az más kérdés. Joggal lehet talán elvárni tőlünk, hogy mindenben Krisztus tanítása szerint éljünk, de rosszra hajló természetünk, sajnos, megakadályoz ebben. Mégis, ne a másiktól várjuk el a bűntelenséget, hanem magunk törekedjünk rá.
Én valláson kivüli vagyok nem tartozom sem valláshoz sem szektához. De Jézus tanitássát elfogadom. És igyekszem az Ö tanitása szerint élni. Mit kell tennem hogy üdvözüljek?
Azt javaslom, minél többet forgassa a Szentírást. Persze, nem becsukott állapotban. Szóval, minél többet olvasson belőle, abban az Isten szavával találkozik. Ezen kívül legyen sokszor csöndben, akár a természetben, akár a szobájában - ha az is tud csöndes lenni. Valószínű, hiába mondanám Önnek, hogy menjen el gyakran a görögkatolikus templomba, ezért tanácsolom, hogy a Teremtő templomát, a természetet látogassa gyakran. Persze, nem teszi rosszul, ha olykor be-betéved egy templomba és ott belekóstol az ottani imába vagy meghallgatja az igehirdetést. Talán csodálkozik, hogy ezeket javaslom, pedig Jézus a felebaráthoz való viszony alapján ígérte nekünk az utolsó ítéletet. De a második parancsot, a felebarát szeretetét nem fogja tudni megélni az első parancs, az Isten mindenek fölött való szeretete nélkül.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy ha valamit csinálok mindig azzal nyaggatnak hogy mikor lesz már meg. Én sosem foglalkozom azzal amihez semmi közöm, de engem mindig kérdezgetnek.... Az jólesik az embereknek ha állandóan kérdezgetnek?
Köszönöm válaszát.
Sok fölösleges összetűzés származik abból, hogy nem vagyunk egyformák, és ezt nem vesszük figyelembe. Nem egyforma a munkatempónk, nem egyformák az adottságaink, nem egyformán tartunk fontosnak dolgokat. E téren egyik legfontosabb, hogy adjunk szabadságot a másiknak. De ez azt is jelenti, hogy ha valaki szekálni szeret, akkor azt is engedjük meg neki. Ne a másiktól várjuk el, hogy ilyen vagy olyan legyen, hanem magunkat alakítsuk úgy, hogy minél inkább el tudjuk fogadni a másikat úgy, amint van. Ehhez persze, sok türelem kell, melyet éppen akkor tudunk legjobban gyakorolni, amikor minket bántanak.
Kedves Lelkiatya! Szentgyónások után tényleg mindig erősen figyelek magamra, a tisztaságra, de egy idő után rendszeresen engedek a kísértésnek és az önkielégítés bűnébe esek. Ha pedig a gyónás után először elgyengülök annyira, hogy engedek a sátán kísértésének, onnan sokszor úgymond nincs megállás, ami az önkielégítést illeti. Ilyenkor pedig nem szoktam áldozni, mivel bűnös vagyok és nem vagyok rá méltó, hogy magamhoz vegyem Krisztus testét.
Azt javaslom, hogy a szentgyónások után leginkább a hálaadásra figyeljen. Ujjongjon Isten szeretetének, hogy soha nem veti el, akárhányszor is elesik, bűnt követ el. Ez a legfontosabb. Nem az a keresztény életünk lényege, hogy vigyázzunk magunkra, hanem, hogy minél inkább Krisztusban éljünk. Ez az örömünk forrása, életünk értelme. Persze, ennek ellenére erőt vesz rajtunk a gyöngeség, megkísért a gonosz lélek, meg az emberi természet is dolgozik rendesen. Főként az első, még kicsi kísértéseknél figyeljen oda, akkor még könnyebb nemet mondani. Akkor jusson újra eszébe, hogy Jézus mennyire szereti Önt. Jézusra tekintsen, ne a környékező gondolatra. Ha mégis beengedte a kísértést, elindult a lejtőn, még onnan is visszaléphet, megint ugyanazzal a föltekintéssel: Jézus szeret engem, nem akarom Őt megbántani, bemocskolni. Ha pedig mindezek ellenére elbukott, sírjon, tartson bűnbánatot és menjen minél hamarabb gyónni. De tudnia kell, hogy nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt kíséri legnagyobb szégyenérzés. Már csak a szemérem miatt is. Úgyhogy a szentáldozását viszont ne ettől tegye függővé. Akkor is méltatlan, ha szentgyónás után nyomban megy áldozni. Mindig rászorul a bűnbánatra. De a bűntől való tartózkodásának oka és forrása Jézus iránti szeretete legyen. Aki viszont soha nem haragszik meg Önre, együtt szurkol, együtt örül, együtt sír, ha éppen arra van oka. Mindig menjen áldozni, és törekedjék a tisztaságra!
Tisztelt Atyám! A kérdésem egyszerű.
Milyen vallású lett Jézus, miután megmártózott János által a Jordán vizében?
Kereszténynek semmiképp nem lehetett nevezni, hiszen az általa alapított vallást csak jóval a keresztre feszítése után kezdték el így hívni. Akkor miért mondja a Biblia, hogy "Keresztelő Szent János"?
Válaszát várom.
Keresztelő Szent János keresztsége egészen más volt. Ő maga tesz különbséget a két keresztelés között (Mk 1,8). Az övé csak a bűnbánat kifejezése volt. Ezt Jézus azért vette magára, hogy a bűnös és bűnbánó emberrel azonosuljon. Noha neki nem lett volna szüksége sem bűnbánatra, sem erre a keresztségre.
Természetesen Jézus nem volt semmiféle vallásnak a követője. Kereszténynek azonban mégis azért lehetne nevezni, bár a fölvetés értelemszerűen anakronisztikus, mert a keresztény szó eredeti jelentésében azt jelenti, hogy krisztusi, aki Krisztushoz tartozik. Tehát Jézus Krisztus volt a legkrisztusibb ember a földön. De a keresztény jelzőt csak jóval később, halála és föltámadása után sok évvel Antiochiában kezdték el használni.
