Görögkatolikus ifjúsági magazin indítására már gondoltak?
Még nem gondoltunk, de köszönjük a fölvetést.
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni munkaügyben.Van egy állásom,amit nem szeretek,menekülnék innen.Egyre nagyobb undorral jövök a munkahelyemre.Nekem nem erre van elhivásom.Sok kisebb és nagyobb dolog is összejött itt, az elmúlt két év során.Az utolsó csepp a pohárban az volt,hogy a kolléganöm a tudtomon kivül meghosszabbitotta a saját szagbadságát, és ezzel kiütötte a szabadnapomat,amit nem érzek jogosnak,amikor szóvá tettem nem érdekelte,azt mondta a fönökkel beszéljem ezt meg.Ő eleget dolgozott itt még én voltam szabadságon,mintha tehetnék róla,hogy a fönök,hogy rendelkezik...Igy töle egy héttel többet fogok dolgozni szabadnap nélkül söt még a jogos szabadnapomat is elvette.Tavaly is volt hasonló huzása,akkor szemet hunytam felette.Az is zavar,hogy egy töle jóval idősebb házas férfi szeretője,igaz ez nem az én dolgom,de már nem birok ilyen lelkileg erkölcstelen környezetben dolgozni.Beteges kapcsolatok uralkodnak ezen a helyen,olyan ez mint egy nagy beteg család.Úgy érzem a kolléganömmel se tudnék már olyan hosszúideig együtt dolgozni.Belülről egyre nagyobb készetetést érzek,hogy tovább lépjek,úgy érzem azzal új dolgokat és munkát tudnék kipróbálni és a tanulmányaimra is több idő lenne.Szeretném szabadabbnak érezni magam.Még fiatal vagyok,változtathatok.Nem akarom lelkileg lenyomorodva élni az életem.A szabadság után is ugyanolyan unottan,mondhatni nagyobb ellenszenvvel jövök ide dolgozni.A fönökömnek is voltak furcsa húzásai,sosem segitett mikor itt baj volt,biztonságot nem szavatolt.Tavaly a szabadságidö alatt egész napozásra kényszeritett,amikor váratlanul elment az egyik munkás.Az idén csak megkérdezte,de elutasitottam,kiegyeztem vele néhány túlorában,ami némiképp neki is előnyös,és nekem se kell egész napoznom,mert azt nem birnám pszichikailag.Ha kényszeritett volna,azonnal elmentem volna.Szeretnék mielöbb elmenni ugy érzem 1-2 hónapon belül,addig imádkozom a szándékra keresem az Úr utmutatását,és próbálom előkésziteni a terepet más dolgok számára.Ön szerint a belső késztetésekre kell hallgatni?
Válaszát elöre is köszönöm!
R
Kedves R!
Amit leírt, az már elegendő késztetés. Nem azt mondom,hogy percig se maradjon tovább, de mindenképpen biztatom a továbblépésre. Ám, ezt józanul tegye meg. Csak akkor lépjen ki, ha már biztos vagy legalábbis biztosnak látszó új helye van. Viszont addig is sok feladata van még itt. Ha nehezen szerethető emberek vesznek körül (legtöbb esetben éppen azért nehezen szerethetők, mert ők nem szeretnek engem, kihasználnak, megaláznak...), akkor ott nagy feladat szeretetet adni. Amíg még ott van - lassan látszani fog a vége - addig mutasson, nyújtson különösen is nagy szeretetet a munkatársai felé.
Tisztelt Lelkiatya!
Képtelen vagyok gyónni ill. erről pappal egyáltalán beszélni. Mit tegyek?
5 éve katolizáltam, de még soha nem gyóntam azóta.
Egyszerűen nem visz rá a lélek (nem szójátéknak szántam), hogy én egy pappal (akiről tudom, hogy nem ő neki gyónok valójában, hanem Istennek) megosszam a bűneimet.
Zárkózott típus vagyok alapból, nehezen nyílok meg.
Azt pedig elképzelni nem tudom, hogy gyónjak, pedig tudatában vagyok, hogy a katolikusoknál kell.
Ez miatt viszont az első áldozás óta nem is áldoztam.
Egyébként rendszeresen járok misére, és igenis igénylem a lelki életet: egyházi énekek, Biblia, vallásfilozófiai könyvek, stb.
Én egyszerűen jobban szeretem azt, hogy imáimban őszintén megbánva a bűneimet Isten elé hozom és Jézus közbenjárásával, más ember nélkül kérem a bocsánatát.
Ilyen esetben tényleg nem mehetek ki áldozni sem, amíg nem gyónok, mert áldozni pedig már évek óta vágyakozom.
Nem tudom, mi tévő legyek.
Ha nem megyek gyónni, de ahogy már írtam, rendszeresen Isten elé hozom a bűneimet megbánva, és így megyek áldozni, akkor azzal óriási bűnt követek el?
Nálunk a gyónáskor szemtől szembe elhelyezkedve van lehetőség gyónni úgy, hogy van gyóntatószék, de nincs elválasztó farácsozat a gyóntató és a gyónó között.
Én így képtelen vagyok megnyílni, gyónni.
Tudja-e Lelkiatya, hogy Miskolcon melyik római katolikus templomban van elválasztó farácsozat? A Mindszenti vagy Minorita templomban pl. van?
Segítő válaszát köszönöm szépen!
Mindenképpen arra biztatom, hogy menjen el meggyónni. Jól, helyesen érzi ezt a lelkében, hogy szüksége van rá. Ha már ilyen sokat várt a szentáldozással, azt javaslom, tegye meg ezt a nehéznek tűnő lépést a szentgyónással. Meglátja, csak rászánnia magát nehéz, utána az atya majd segíteni fogja Önt. Meg, persze, még inkább a Szentlélek.
Hogy miért van erre szükség? Talán éppen az a nehézség magyarázza ezt, amit érez. Vannak bennünk tiltakozó erők, amelyek nem akarják a lelki előre haladásunkat. A rosszra hajló emberi természet következménye ez.
Krisztus Urunk az apostolokra bízta az oldás és kötés hatalmát (Mt 18,18; Jn 20,21-23). Ezt is el kell fogadnunk Tőle, hogy így rendezte saját hatalmának tovább élését az egyházban: az embereken keresztül.
Sajnos, nem vagyok ismerős Miskolcon, de azt tudom, hogy a Búza-téri görögkatolikus székesegyházban a gyóntatószékben van rácsozat.
Dicsőség!
Azt szeretném megkérdezni, hogyha valaki részt kíván venni az egyházközségi képviselő-testületi ülésen, megteheti-e? Jogilag nem zárja ki semmi, hiszen a gyűlések nem titkosak, és ha nem rendelnek el zárt ülést, akkor azon - mint egyszerű szemlélő - véleményem szerint részt vehet bárki.
Köszönöm válaszát előre is!
Ez nem teljesen így van. Azért van testület, hogy a testületi szabályok alapján tárgyaljanak és hozzanak döntéseket. Lehetnek nyilvános megbeszélések, lehetnek meghívott tagok, de adott esetben lehetnek olyan kérések is, amelyek titoktartásra kötelezik a képviselőtestületi tagokat. Ezért nem magától értetődő, hogy bárki részt vegyen ezeken az üléseken. De ha indokolt, a testület elnöke (plébános) a többiek beleegyezésével engedélyezheti más személyek jelenlétét.
Kedves Lelkiatya!
Egy kérdezőnek ezt válaszolta:
"Viszont katolikus ember ne vegyen részt protestáns úrvacsorán! Ott ugyanis nem történik meg az átváltoztatás - ezt ők is így vallják! -, tehát számunkra közönséges kenyér és bor az, amit akkor kiosztanak."
Álláspontom szerint így általánosságban ez nem igaz. Azzal egyetértek, hogy katolikus ember semmilyen protestáns úrvacsorán ne vegyen részt, de még a történelmi protestáns egyházak hitvallása között is van különbség e téren is. A református felekezetnél tudomásom szerint tényleg így van, ahogy Ön is írta, lényegében csak emlékeznek az utolsó vacsorára, de úgy tudom, hogy az evangélikusoknál az Úrvacsora ennél azért több, hiszen az evangélikus lelkész az úrvacsoraosztásnál azt mondja, hogy "ez Krisztus teste és vére", és előtte kérdezi is a gyülekezetet, hogy hiszitek-e, hogy ez Jézus Krisztus teste és vére. A pontos meghatározását azonban én sem tudom. Lehet, hogy rossz helyen kérdezek, de meg tudná azt mondani, hogy az evangélikus úrvacsorának miben áll a lényege, mit gondolnak ők a kenyérről és a borról? És ha már itt tartunk, úgy tudom, hogy az anglikán egyház hiszi az átlényegülést, liturgiájuk is nagyban hasonlít a rómaihoz. Kérdésem tehát, hogy az anglikán pap által bemutatott szentmiseáldozatban valóban Jézus Krisztus teste és vére van jelen, vagy sem. Ha igen, katolikus áldozhat anglikán szertartáson?
Köszönettel: egy római katolikus
Köszönöm a kiegészítést. Valóban, kicsit sommásan beszéltem erről a kérdésről, hiszen az egyes protestáns felekezetekben sem teljesen azonos az úrvacsoráról való felfogás. Míg a reformátusok jelképnek tekintik a kenyeret és a bort, Krisztussal való találkozás földi eszközének, addig az evangélikusok, Luther Márton tanítását követve vallják Krisztus valóságos jelenlétét a kenyérben és a borban, legalábbis az áldozás pillanatában.
Luther Szent Ágoston tanítása nyomán vallja, hogy az alapítási szavak, mint Isten igéje csatlakozik az anyagi jegyhez, mintegy testet öltve (inkarnáció) benne. Tagadja azonban, hogy a földi valóság (kenyér és bor) mennyei valósággá (Krisztus testévé és vérévé) változhatna át, mivel a Szentírás szerint földi anyag sosem alakulhat át mennyeivé. Állítja, hogy a Szentírás csak az ezzel ellentétes irányú közlekedésr?l tud: a mennyei valóság megnyilvánul a földi világban. A mennyei valóság áthatja a földit. Miként Krisztus Máriától születve magára öltötte az emberi testet, és valóságosan jelen volt e földi test által, úgy az úrvacsorában is magára ölti a kenyér és a bor alakját, és ? mint testével és vérével ? valóságosan jelen van általuk. (Forrás: Evangélikus Élet)
Az anglikánokról azonban még nehezebb pontos tanítást adni, ugyanis ott az egyházon belül vannak igen jelentős különbségek. Vannak papok, püspökök, akik vallják az eucharisztikus jelenlétet, s vannak, akik tagadják.
A protestáns egyházak legtöbbjénél azonban súlyos kérdés még az apostoli szukcesszió (folytonosság) hiánya. Így még nehezebb megmondani, hogy hitük szerint mi is történik az úrvacsorai fölajánláskor és a kenyér és a bor vételekor.
Dícsértessék a Jézus Krisztus,
Tisztelt Atya!
Egy nagy kérésem lenne, testvérem Orthodox pap, Orszéghatárokon túl - szertne hozzájutni a Görögkatolikus Egyház absolutio szövegéhez magyarul, amit sajnos sehol nem találok az interneten, a Google-ban, ugyanúgy nem a Wikipediában.
Szeretettel megkérném, hogy tudassa velem, hol találhatnám meg, vagy ha lenne olyan kedves, leírni, hogy testvérem használni tudja.
Szíves közrem?ködését elôre is nagyon köszönöm!
Isten Áldását kérem Önre!
Honlapunkon megtalálható a szentgyónás menete. Abban megtalálható a pap feloldozó imája is.
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?muv=szertartas&szertartas_id=7
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, de azt hiszem, nálam rosszabb katolikus nincs is talán. Egy csomó olyan dolog van, egyházi tanítás, dogma, követelmény, amiben, bárhogy szeretnék is, nem tudok hinni. Van, amivel nem foglalkozom, de van, ami nagyon bánt, hogy nem tudom elfogadni. Gyónás, kérdezés nem segített, a papolásból, a kétezer éves, poros válaszokból meg nagyon elegem van már. Legutóbb egy beszélgetés - vita - alkalmával egy megjegyzésemre az a válasz jött: tipikus protestáns gondolkodás. Erre azt feleltem, ami igaz is, hogy egy ideje meg-megfordult a fejemben az áttérés a református vallásra. Tudom, hogy ha ezt egy papnak elmondanám, mindent elkövetne, hogy eltérítsen a szándékomtól. Illetve ez még nem is szándék, csak felötlött bennem. De mindig újra és újra visszatérő gondolat.
Nem gondolnám, hogy Isten reformátusként nem tudna engem szeretni vagy elfogadni, de mindig katolikus voltam, még ha nem is ért sokat ez az életemben. Nem a dolog technikai lebonyolítása érdekel, ha így döntenék, senki sem tudna visszatartani. A katolikus egyház szemében persze nyilván hűtlen bűnös lennék, élhetnék akármilyen szentül is reformátusként. És azt is tudom, hogy visszaút nem lenne, soha vissza nem térnék a katolikus egyházba, így ez a része nem érdekel.
Én csak a véleményére lennék kíváncsi, már ha tud mondani nekem valamit, ami nem az unalomig ismert, pókhálós egyházi "egyen-tanács". Tehetek-e valamit, hogy a saját egyházamat el tudjam fogadni, vagy tényleg jobb, ha elhagyom.
Köszönettel: J
Ahogy kis bajunkkal háziorvoshoz fordulunk, s komoly bajunkkal
szakorvoshoz, úgy a teológiai kérdéseket illetően is: egyszerűen és tisztán
szolgáló paptestvérektől talán csak a hűséges és egyszerű választ kapta, ám, ha többre van szüksége, akkor keressen szakteológust. A saját hitéért
mindenkinek saját felelőssége van. Kérdezni nem bűn, a bűn az, ha nem
keressük meg a jól válaszolni tudó segítséget. Benedek pápa szerint a
keresztény lét kezdetén nem egy könyv, elmélet áll, hanem találkozás. Én sem könyveket ajánlanék, hanem találkozást. Keleten a kérdezőket kolostorba, szerzetesekhez küldik: legyen élő találkozás, ne csak elméleti boncolgatás. A hit ugyanis misztérium. Ésszel csak egy határig tudunk eljutni és kell is tapogatóznunk, de utána az önátadás, a bizalom ugrása következik. A hit az egyház hite, semmiképpen ne egyedül, vagy pusztán könyvek társaságában akarjon eljutni a hitre, hanem az élő egyház közösségében.
A katolikus egyházban csodaszép teológia, színes liturgia, egészen különböző és érdekes lelkiségek vannak a misztikus csöndtől a rockmiséig. Sokan azért hagyják el a katolikus egyházat, mert nem keresnek eléggé: az egyház színes palettáján biztosan megtalálható az a személy, irányzat, lelkiség, amely közel állhat az Önhöz. Nem átlépni kell egy másik felekezetbe, hanem tovább Isten keresni ott, ahol éppen van.
Kedves Lelkiatya!
50 éves leszek, megéltem már sok jót és rosszat is természetesen. Elfogadom, amit az élet ad! Mégis néha úgy érzem, hogy elegem van, a Férjemből a Lányomból, mindenből! Egyedül szeretnék élni! Tudom, hogy ez megfutamodás, imádkozom is sokat, de mégis! Ha megfutamodom, akkor az olyan, mintha nem nem akarnám cipelni a keresztemet! Mit tegyek, hogy lelkiekben megerősödjem? Az imádság nem segít!
Köszönöm: Anna
Dehogynem segít. Csak most úgy érzi, abba is belefáradt. Az biztos, hogy valamit változtatni kell az életén, mert nagyobb baj is lehet, mint most ez az elkeseredés. Ne csak elfogadja (netán fogat összeszorítva), amit az élet ad. Vegyen részt minél hamarabb egy lelkigyakorlaton, vagy menjen el néhány napra egy szerzetesi közösségbe, mert Önnek most arra van szüksége, hogy Istenben megpihenjen. Még ha esetleg most nem is tud mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Isten sokkal több erőt, vigaszt, örömöt tud Önnek adni, mint gondolná, de valahogy eddig erre nem talált rá. Ezért javaslom a lelki elvonulást, a lelki pihenést, feltöltődést. Semmiképp se lépjen ki az életéből amiatt, mert most ezt megelégelte. Az Ön élete is tele van, tele lehet örömmel, csak más oldalról, más fényben kell tudnia látni. Keresse meg mihamarabb ezt a másféle fényt!
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy érvényes e az a görögkatolikus házaság ahol a vőlegény nem volt megkeresztelve nem volt elsőáldozó.
Amennyiben akkor kapott fölmentést a püspöktől valláskülönbség tilalma alól, akkor igen. Ha nem kapott, akkor érvénytelen a házasságkötés. De utólag is érvényesíthető a püspök utólagos orvoslásával.
Kedves Lelkiatya!
Már írtam a múltkor is a szüleim alkohol problémájával kapcsolatban,amiről még jobban megbizonyosodtam.Rajta kaptam egyiküket,történetesen édesanyámat az éléskamrában amint az üvegből titokban ivott.Nagyon kiborultam...
...nem értem miért történnek ezek a dolgok,de már sok az egész,néha az az érzésem a jó Isten is el akar intézni,a szeretetét érzem de a segítségét nem tapasztalom.Nem vagyok olyan erős,hogy elbírjam ezeket,az életem építésében is hátráltatnak ezek a dolgok.Megkérném a Lelkiatyát,hogy imádkozzon ezekért a helyzetekért.Köszönöm, hogy ezt leírhattam,már ez is némiképp segített.
Szerintem az Édesanyja legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, amikor rajtakapták a zugiváson. Iszonyú helyzet. Ő is utálja magát ezért, ráadásul most a saját édes gyermeke is utálja. Annyira kibírhatatlan érzés, hogy lehet, már csak emiatt is újra az alkoholhoz nyúl. Ördögi kör. Az alkoholisták akaratbénult betegek. Ha egy amputált lábú emberre rákiáltunk, hogy álljon föl, tehetetlenül úgy marad. Ha egy alkoholistának azt mondjuk, ne igyon, ugyanezt érzi. Mennyire szeretne a láb nélküli ember szaladni! Mennyire szeretne az alkoholista szabadulni! De képtelen rá. Máriapócson meg még néhány más helyen vannak lelkigyakorlatok alkoholistáknak. Ezeken a helyeken lehet csodás gyógyulásokat tapasztalni. De ezek valóban csodaszámba mennek. Azt javaslom, ne haragudjon emiatt a szüleire, inkább imádkozzék értük.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Imádkozni Istenhez bárhogyan lehet, bármit is végzünk közben?
Jómagam szeretne mély lelki életet élni Istennel, ezért és nem elég csak a szóbeli ima (nekem). Azt szoktam csinálni, (hittanos tanárom is mondta: Jézussal bármit lehet tenni, kivéve ami bűn. Natália nővér naplójában is olvastam: Jézusnak mindegy mit teszünk, csak vele legyünk, Tőle még akár cigánykerekezhetünk is) ezekre gondolva: Jézusom, gyere velem pl. biciklizni. Vagy akár leülök a gépem elé, nem akarom kihagyni ebből se Őt (pl. annyi művész kultúrájú oldal van)vagy csak hallgatom a kedvenc zeném, és élvezem a pihenést Istennel.
A másik, egy igen sajátos imádkozásom, vagy inkább szemlélődés? Nem tudom, de elsőre lehet képtelenség. Felnőtt korom ellenére mégmindig megvan bennem a gyermeki fantázia, szeretem az állatokat, főleg a lovakat nagyon( ez utóbbit kegyelemnek tartom, bár jóllehet nem az, de nagyon vigyázok rá). Soksszor képzelek el mezőn vágtató ménest, magas hegyek felett szálló szirti sast, vagy bármit ami Isten teremtett világa, és ezt mintegy személődve az Atya teremtéseit, neki ajánlom fel ezeket. Próbálom evvel dicsőiteni Istent, hogy a emmibl mit tudot ilyen szép mindent varázsolni. Tehát eze közben megpróbálom átélni Isten hatalmát, erejét és végtelenségét.
Fent említettem milyen gyermeteg fantáziám van, és sok bibliai eseményt még mindig rajzfilmként látom magam előtt, az valahogyy "melegebben" hat, megérinti a lelkem mint a felnőtteknek szánt (Bibliai) filmek. Ez utóbbira mindigg száraznak érzem.
Szoktam elmélkedni Jézus keresztútján is, de az is csak egy "rajzfilmes" képzelettel sikerül. (a Youtubon van egy nagyon részletesen, a jobb lator szempontjából készült 9 perces videó, az segít mindig átéli, sokszor sírok rajta. ( My last day - The Jesus anime ) )
Ezek nagy bajok, és próbáljak felnőni?
Ez baj, vagy inkább személődjek mást?
Pontosan úgy van, ahogyan mondja: Jézussal bármit tehetünk, ami az Ő akarata szerint való. Márpedig mindaz, ami tiszta örömet hordoz, az az Ő ajándéka. Lehet ez finom étel, kerékpározás, túrázás vagy baráti beszélgetés. Nagyon jó törekvés, ha tevékenységei közben megpróbál az Úrra figyelni, Neki hálát adni, Vele együtt örülni.
A fantáziálások is lehetnek az imádság alapja, mégis azt tanácsolják a lelkiatyák, hogy inkább óvakodjunk a fantáziálástól. Szép képek, békességet keltő érzelmek andalítják ilyenkor a lelket, de ez mégsem a valós élet. Javaslom, hogy ha van lehetősége, inkább menjen ki a természetbe, még ha nem is ér el olyan káprázatos természeti jelenségeket, de egyetlen kis virág kinyílásán legalább annyira el lehet ámulni és dicsőíteni érte Istent, mint a szirti sas lélegzetelállító röptén. Jézus életét és a Bibliai történeteket is nem annyira filmszerűen kell elképzelni, mint inkább lelkileg kiolvasni belőle, hogy mi az Isten aznapra szánt üzenete a számomra.
Kedves lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy miért van az hogy ha akármit csinálok nincs benne sikerélményem ?
Válaszát köszönöm.
Ennek több oka lehet. Nem ismerve az Ön körülményeit nem tudok erre válaszolni. Inkább tanácsot adok. Figyelje egy kicsit pontosabban az önmagát és az eseményeket. Tűzze ki önmagának feladatul, hogy észreveszi, ami mégis sikerült. Például eljutni valahová időben, elkészíteni a saját teáját. Lehet, ezek nevetségesen apró dolgok, de egészen biztos, hogy ilyen apróságok azért sikerülhetnek. Tehát már nem mondhatja, hogy semmi sem sikerül. Ezeknek is örülni kell. Amikor megtanulja ezeket az apróságokat észrevenni, megtanul ezeknek örülni, akkor bátorkodhat továbbnézni, a nagyobb dolgokra. Hátha azok között is talál olyat, ami mégis sikerül. Ugyanis nem az eseményekkel, hanem a látásával van egy kis baj, azt kell gyógyítani. Persze, ezek összefüggenek. Ha az ember nem veszi észre kisebb-nagyobb sikereit, akkor már eleve ezzel a reménytelenséggel kezd bele a dolgaiba, s azok aztán valóban nem is sikerülnek. Tehát tanítsa meg önmagát figyelmesebbnek lenni, tanuljon meg az apróságoknak örülni, és ez a megtisztított látása majd az eseményeket is képes lesz befolyásolni.
Kedves Atya !
Több vallási körből származó ismerősöm szretné tartani velem a kapcsolatot. Én azonban nem szeretném, mert nem vagyunk egy hullámhosszon, de ők erőszakosan "nyomulnak". Hogyan építsem le őket? Azt nem merem mondani, hogy ne hivjanak,mert megbántom őket, azt meg csalásnak érzem,ha hivnak és nem veszem fel a kagylót. Ha pedig rákérdeznek nem hazudhatom, hogy "nem voltam otthon".Volt, hogy elmondtam mit nem kedvelek a viselkedésükben, de meg sem sértődtek. Érzem, hogy szükségük van egy alanyra, aki meghallgatja őket,ám én sokáig megadtam magam, de most ingerült leszek tőlük.Mit csináljak ?
Soraiból arra következtetek, hogy ezek az ismerősei valamelyik szektának lehetnek a tagjai. Legalábbis náluk tapasztalható az az erőszakosság, hogy minden áron szeretnék elhívni az embereket a gyülekezetükbe, illetve szívesen nyitnak nagy hitvitákat azzal a meggyőződéssel, hogy ők tudják az igazságot, s feladatuknak érzik, hogy erről másokat meggyőzzenek, ha kell ilyen erőszakossággal. Ilyen hívogatást egyáltalán nem udvariatlanság visszautasítani, sőt, egyfajta hitvallás is. Persze, önmagában jó dolog vallási kérdésekről beszélgetni, de egy ponton túl értelmetlenné válik, amikor nincs egymás felé igazán meghallgatás, csak mindenki szajkózza a maga igazságát. De ne is haragudjon rájuk, inkább imádkozzék értük. Azt viszont én sem javaslom, hogy hitvitákba bocsátkozzék velük.
Kedves Atya !
Bizonyára rengeteg dolga van,ezért egy régi kérdésemre még nem kaptam választ.Az is lehet hogy elsikkadt valahol. Ezért ismét megkérdezném. Tudjuk, hogy a Szűzanya szeplőtelenül fogantatott, ám ha szülei nem voltak mentesek az eredeti bűntől, és azt pld. mi átörököljük, akkor Mária mikor lett kegyelemmel teljes ? Talán már édesanyja méhében ? Mi erről a teol.álláspont? Türelemmel várom válaszát és köszönöm.
Visszakeresve én megtaláltam. Akkor ezt írtam válaszként.
Fogantatásától fogva. Már úgy jött a világra, hogy a Krisztus megváltó ereje már előre megőrizte a bűntől. Ez egyházunk kezdettől fogva élő hagyománya, és semmi nem indokolja, hogy ezt ne higgyük el vagy másként gondoljuk. Önmagában nagy titok ez. Pusztán emberi értelemmel nem érthetjük meg minden részletét.
Tisztelt Lelkiatya!
Ön szerint a lélekvándorlásnak van-e valami alapja? Összegyeztethető-e Istennel? Én nem igazán hiszek benne, de néha nekem is van ilyen deja-vu érzésem, ez mitől lehet? Én egyre jobban kezdek rájönni, hogy az élet pont attól olyan érdekes és értékes, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Hogy csak egy kis szakasz a végtelenben... Ön mit gondol? Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel: H.
A lélekvándorlás teljesen összeegyeztethetetlen a kereszténységgel, a kinyilatkoztatással. Olyan vallási törekvések emberi szüleménye, amelyek nem ismerik, nem tudják elképzelni, hogy az Abszolútum, a világ fölötti Teremtő személyes szeretetkapcsolatba lépjen a teremtményével. Mondom, emberi gondolatkísérlet a túlvilág, az örökkévalóság emberi értelemmel fölfoghatatlan és befogadhatatlan titkának megoldására. Pontosan úgy van, ahogy Ön mondja: az emberi személy egyszeri és megismételhetetlen. A lélek elválaszthatatlan ettől a személytől. Nem úgy veszi magára a testet, mint egy ruhát, hanem az is teljesen személyiségéhez tartozó sajátja. A Teremtő a semmiből létbe hívott minket, hogy egy vég nélküli örökkévalóságon át szerethessen. Ezt még elhinni is nehéz, nem hogy értelemmel fölfogni, de a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy így van.
