Kedves Lelkiatya!
Kellemetlenül érzem magamat,mert amióta teológiai tanulmányokat folytatok,gyakran vannak bennem tisztátalan gondolatok,meg érzések előadások közben,valószinűleg kisértésről van szó.Ami még rosszabb,hogy az egyik évfolyamtársam iránt-nem papnak tanul fizikai vonzalmat érzek,azt nem hinném,hogy szerelmes lennék belé,bár szimpatikus benne,hogy mélyen hisz Istenben,és többször láttam a templomban térden imádkozni,és az a gondolat jött bennem,hogy ilyen egy igazi férfi.Az a gond,hogy szoktam róla fantáziálni,hogy milyen lenne vele lenni testileg,régen egy atya azt mondta nem szabad kihasználni a másik ember testét még gondolatban sem.Nem kerestem ezt,csak jött.Mindig igyekeztem vigyázni a tisztaságra,nem volt testi kapcsolatom.Egyébként ismerem őt régebbről közösségből,de akkor fel sem tűnt.Szégyellem ezeket az érzéseket,mert sok időt szoktam tölteni Isten jelenlétében,és mégis ilyen érzések vannak bennem.A szerzetesnői hivatásról is gondolkodtam azelőtt,de ilyen intenziv érzések miatt nem biztos,hogy az nekem való életforma.Mit tegyek,hogy ezt leküzdjem magamban?
Egyértelműen rafinált kísértésről van szó, annak egyik igen makacs válfajáról. Éppen akkor jelentkezik, amikor az ember a legnemesebbet, a legszentebbet teszi. Ön jól sejti, hogy ennek van köze a teológiai tanulmányaihoz. Ilyenkor ugyanis az ellenség érzi, hogy gyöngülni kezd a hatalma, az Isten megismerése az ő veszte. Az érzékiséggel támad, amit, bizony, igen nehéz legyőzni. Ön pedig, ezen a téren még tájékozatlan. Tudnia kell, hogy ezekbe a gondolatokba egyáltalán nem szabad belecsúszni, még egy szemernyit sem, mert akkor rettentő nehéz kilábalni belőle. Megcsúfítja a személyek kapcsolatát, ami nagyon szép is lehetne. Még ha nem is érez szerelmet az említett ifjú iránt, bizonyosan vonzónak találja, barátságosnak. Ám, ha elkezdenének beszélgetni, esetleg könnyen jelentkezhetnének ezek a tisztátalan gondolatok, amely gyakorlatilag lebénítja az embert, nem is tudhat igazán jó, baráti kapcsolat kialakulni. Próbálja meg tehát elkerülni ezeket a gondolatokat, s ha mégis belecsúsznék, föltétlenül gyónja meg, s kérjen lelki tanácsot a gyóntatótól, hogyan tudna kigyógyulni ebből a kialakult bajból.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves lelkiatya.
Mi van akkor ha a házastárs " nem "-et
mond?!
Nem akarom idézni mit mondott a kérésemre.
Köszönöm a türelmét és válaszát.
egy férj.
Ez mindig nehéz pont. Egyszerűen szólva, ha a házastárs nemet mond, akkor nincs mit tenni, az elutasítást el kell fogadni. Mi egyebet tehet az ember. Sok türelem, megértés, elfogadás kell ahhoz, hogy a kapcsolatunk mégis megmaradjon. Sőt, ezek által az elfogadások által edződjön, tovább erősödjön. Persze, ha állandósul az elutasítás, az már nagyon nagy baj. Ilyet nem is szabad tenni. De alkalmanként el kell tudni fogadni ezt is. Azt javaslom, hogy olyan értelemben ne hagyja annyiban, hogy kicsit később, másnap, vagy egy-két nap után kérdezzen rá, beszéljék meg higgadtan, szeretettel, hogy mi volt az oka az elutasításnak. A házasság egyik sarokpontja a megbeszélés. Főként a kapcsolatuk nehéz pontjait kell tudni megbeszélni, nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Ám ennek is megvan a maga ideje, éppúgy nem lehet erőltetni, mint a saját akaratomat a közeledésben.
Kedves Lelkiatya!
A fiam házassága március óta megromlott.Szinte máról-holnapra történt,hogy a menyem kijelentette,hogy ö boldogtalan ebben a kapcsolatban,és így nem akar élni.Felsorolta,hogy mi mindenen kell a fiamnak változtatni,ahhoz,hogy működhessen a házasságuk.A cél érdekében a fiam megtette, amit kért.Csak aztán újabbak jöttek elő.Azok is idővel teljesültek.
Az elmúlt év számukra igen csak mozgalmas volt,mert Budapest mellett építettek házat,ami még nincs kész,sok mindent kellene rajta csinálni,de ez év januárjában elkészült 2 szoba, konyha, fürdőszoba és beköltöztek .A 2 kislányuk (7éves és 6 éves) már ott helyben járnak az oviba .E célból házuk beköltözése előtt egy panzióban éltek, elég ínséges körülmények között.Úgy nézett ki a dolog,hogy minden kívánságuk teljesedett,mire egy hónapra rá azt a kijelentést tette a menyem,hogy válni akar.Kezdetben csak a férjével volt feszült a kapcsolatuk,velünk, szülőkkel úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna,kedves és simulékony volt.Most már ez is megváltozott.
Eddig elmentek ketten moziba vagy színházba és nagyon jól érezték magukat,de elutaztak családostul Svájcba is a lányomékhoz,ahol nagyon jól érezték magukat együtt.Lányom számára is hihetetlennek tűnik, hogy a látottak alapján boldogtalan lenne a menyem és hogy válni akar.És mégis!Az is érthetetlen,hogy a nyári vakációt is eltervezte ,hogy hogy fogják eltölteni,de ez mellett a válást fontolgatja.Foglalkozását illetően pszichológus,osztályvezető,ível a karrierje felfelé.A fiunk is felelős munkahelyet tölt be,családcentrikus,rettentően szereti a lányait és köröm szakadtáig szeretne küzdeni a házasságáért.Mi teljes szívvel mellette állunk,bátorítjuk őt,de érezzük ,hogy tehetetlenek vagyunk.Mi tévők legyünk?Lehet ,hogy könnyebb lenne, ha meg tudnánk érteni a menyem indokait,de nem hajlandó szinte senkivel sem beszélni az érzéseiről,így csak a tényeket vesszük tudomásul.Érthetetlen,hogy miért hangoztatja a válást?Arra a kérdésre,hogy van e valakije,az a válsz,hogy nincs senkije.Van ugyan egy elvált idősebb barátnője,akivel órák hosszat beszélget a mobilon és az osztályán dolgozó fiatalok ,akik szinglik és nincs semmilyen kötelezettségük.A barátnő hatására tesz így? Rossz társaságba keveredett?
Számtalan kérdés vetődik fel,pl.miért dönt egy anya/feleség az mellett,hogy a saját boldogságát előbbre tartja, mint gyerekei és férje boldogságát?Az anya szerepe az összetartás a szeretet a békesség.Nem?A menyem azt is kifogásolja a fiamban,hogy nem megy társaságba,sokat van otthon túl családcentrikus,nem cigarettázik nem fogyaszt alkoholt.Ez normális kritika?Mi szülők ezek szerint nem jól neveltük?
Mi vallásosak vagyunk. Hiszünk Istenben,és így is neveltük a gyerekeinket. Fiunk is rendszeresen jár a kislányokkal szentmisére, eddig a felesége is ment,de már 2 vasárnap nem.
Mit tegyünk?
Lelkileg támogatjuk a fiunkat,de nehéz a kereszt.
A fiunk is szenved,tele van bánattal és vele együtt mi is.Mi arra ösztökéljük a fiunkat,hogy ne egyezzen bele a válásba,próbáljon kitartani,és talán az idő hoz megbékülést, de vajon hozni fog?
Keresnék lelkiatyát a fiunk számára,hogy amikor elviselhetetlenül nehéz perceket él át,akkor tudjon kihez fordulni,tanácsot kérni,meghallgatást nyerni.Szentendrén élnek,ott volna jó, ha egy lelkiatyához fordulhatna.Tudna ajánlani egy ott élő lelkiatyát,akivel felvehetné a kapcsolatot?
Elnézést a hosszú tartalomért,de jó a lelket kiönteni,hiszen a lélek tud legjobban fájni.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Márta
Kedves Márta!
A minap azt írtam, megbolondulnak a férfiak. De hozzátettem, sajnos, a nőknél ezt éppen úgy előfordulhat. Persze, ez nem csoda ebben a bolond világban, ahol az emberek sokszor önmaguk ellenségei, azzal, hogy hagyják magukat becsapni ál értékekkel. Holott, talán nincs is nagyobb boldogság egy szerető családnál. A gyermekek számára ez egészen bizonyosan így van. Nyilván nem gondolhatjuk azt sem, hogy a férje egyáltalán nem tehet erről a helyzetről, mégis, hiszek az Ön leírásának, hogy tehetetlennek érzi magát. Úgy van, amint mondja, a menyének környezetében élő személyek túl nagy befolyással vannak rá. Legjobb volna, ha a fiáék együtt mennének el egy lelkiatyához. Mindenesetre jó szívvel ajánlom neki Péter atyát, akinek az elérhetőségét is közlöm: +36303166345 mosolygo.peter@gmail.com
Kedves Lelkiatya!
Én vagyok az, akinek válaszolt a rákszűrés kapcsán. Nem újabb kérdésem van, csak azt akarom megírni, mi az okom, mivel Ön azt írta, nem látja okát, hogy miért utasítom vissza. Nagyon is jó okom van rá: nem akarom már az életet, és abban reménykedem, hátha vége lehet. Öngyilkos nem akarok, nem is merek lenni, de a betegséget elfogadnám, gondolom, az úgyis Isten akarata lenne. Én nagyon várom már a végét, 56 év elég volt. Hát, ez az én okom. Nem várok választ, nincs is mire, a buzdításokból és "vigasztalásokból" már elegem is van. Csak azt akartam, hogy tudja: igenis, van ok, még ha Ön nem is látja, vagy nem ért egyet. (Csak azt nem értem, másoknak miért adatik meg az, amiért én hiába ácsingózom. Az bezzeg meghal, aki szeretne nyolcvan évig élni...)
Csak arra akarom figyelmeztetni, hogy a betegség kutya rossz dolog. Most úgy érzi, mindegy milyen az a betegség, csak jöjjön már, ami elviszi. Aztán, amikor benne van, és kegyetlenül szenved, netán éveken át, akkor már ezerszer megbánhatja, hogy miért szaladt bele önkéntesen, miért nem próbálta meg inkább elkerülni. Valóban, a legjobb szándékkal akarom figyelmeztetni, hogy ezt a kemény próbatételt inkább ne kockáztassa meg. Nézze, ha az Úr Önt el akarja szólítani, akkor megteszi. Egyszerűen nem lehet az Ő akaratát kényszeríteni, mondjuk azzal, hogy az ember hagyja, hogy elhatalmasodjék rajta valami betegség. Akkor is csak akkor megy el, amikor Ő szólítja. Tegyük föl, Önnek kb. 70 évet szán. Ön engedi a betegséget, amely viszont nem viszi el, csak az utolsó 15 évét súlyos szenvedéssé teszi. Hát, ettől, én azt mondom, az Isten mentse meg.
Remélem, megérti ebből az egyszerű gondolatmenetből, hogy ezzel nem érdemes játszani. Nincs a kezünkben a halálunk. Az életünket azonban kézbe tudjuk venni. Öntől függ, hogy értelmes és megelégedett életet él-e vagy pedig békétlent, zúgolódót, keserűt. Minden a mi látásunkon múlik. Hogy hogyan juthatunk el ide, azt most nem kezdem magyarázni, mivel nem ebben kért tanácsot. Mindenesetre imádkozom Önért, hogy vegye észre azt a reménysugarat, amely mindent egészen más megvilágításban és fényben mutat meg Önnek.
Tisztelt lelkiatya!
Leveleim a Kocsis Fülöp érsek Ur részére az epiarhia @ görögkatolikus.hu
és a sajto@görögkatolikus.hu cimekre sikertelennek bizonyultak.
Kérem sziveskedjen közölni cimeket amelyeken elérhetö az érsek Ur.
Megköszönve fáradozásait. Tisztelettel F. J.
Ha a puspok@gorogkatolikus.hu címre küld levelet, akkor egyenesen hozzá érkezik.
Kedves Lelkiatya!
Szeretett nagymamámat nem rég veszítettem el (két hete), eléggé nehezen tudom feldolgozni. Azt sem tudom,hogy dolgozzam fel. Ő nagyon hívő volt, rendszeresen járt templomba. Arra gondoltam,hogy Isten felé fordulnék, eljárnék én is misére. Mama is biztos örülne neki. Gyónni sem ártana, de én cask meg vagyok keresztelve, nem voltam első áldozó, sem bérmálkozó. Előre is köszönöm a válaszát. Éva.
Kedves Éva!
Önnek is szerettem volna hamarabb válaszolni, kérem, bocsásson meg.
Amit mond, azt a Szentlélek sugallja. Pontosan ezt érdemes tennie. Első lépésben, talán a szeretett nagymamája kedvéért teszi, de ha elmegy a templomba, ha meggyónik, akkor nem csak hozzá fog közelebb kerülni, de még inkább ahhoz, akit az Ön Nagymamája annyira szeretett, a Jóistenhez. Most ne foglalkozzon a saját hiányosságaival, hogy eddig nem gyónt, nem áldozott. Most nem ez a fontos. Itt az idő, hogy a Nagymama távozásával valami egész új dolog megnyíljon Ön előtt. Ha ennek az útján elindul, meg fogja látni, hogy nem csak nem fog szomorkodni, de még hálás is lesz a Nagymamának, hogy "odaföntről" ilyen irányba segíti Önt.
Tisztelt lelkiatya! Ervenytelen házasságban élek,mert fiatal koromban(25 evesen,most 62 eves vagyok) elvaltam es igy nem kothetek uj hazassagot a templomban.Mar 35 eve elek ebben a hazassagban,szuletett egy gyonyoru fiunk is aki ma 33 eves.Minden szep es jo ami a foldi eletemet illeti,de a lelkem egy roncs,egy fojtonosan verzo seb,amit senki el sem tud kepzelni hogy milyen szornyu malom kovet cipelek a lelkemben!Szornyen faj hogy miert nem eltem az UR szent prancsai serint,de akkor amikor ezt megtettem(a valast)en naaaagyon messze voltam az UR JEZUSTOL!!!!!Senki es semmi nem erdekelt ,csak szabadulni akartam abbol a hazassagbol.Nem akarom reszletezni a regi tevedeseimet,mert csak sajat magamot hibaztatom,habar masok is hozza jarultak az eletem nehez pillanataihoz(szuleim,nasznagyom).Mindenkinek meg bocsajtottam de magamnak NEM.Most is sirok amikor ezeket a sorokat irom,es ki tudja meg meddig fogok sirni?Miert??? Azert mert felek hogy ebbol nincs ki ut.Sokszor felek hogy nem bocsajt meg az UR JEZUS,nem azert mert az UR nem vegtelenul irgalmas,hanem azert mert en nem tudom felejteni szavait amit mondott a hazassag toro aszonynak:"Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Es az en lelkem elete ebbe a pontba meg all!!!! Mert en masodik hazassagomban elve FOJTONOSAN VETKEZEK!!!!mit tegyek hogy bocsanatot nyerjek? Sokszor gondoltam hogy elhagynam csaladomat,ha valahova befogadnananak egy kolostorba!!De ezzel milyen fajdalmat okoznek gyermekemnek es ferjemnek a JO ISTEN tudja.Vajon ezt akarna az UR JEZUS tolem???Mar negy eve be adtam a házasság érvénytelenítését egyházi bíróságra de semmi valasz,en erdeklodtem de azt mondjak hogy keves a tanu,de megmagyaraztam hogy nincs mit tegyek mert aki tudott volna tanuskodni ,meg van halva ,es ami tolem fuggot meg tettem de sajnos az evek telnek,az egyhaz tovabra is halgat,es nekem minden pillanat keso,mert nem tudom ha holnap reggel meg fel ebredek!!!Es buneim bocsanataert csak addig tehetek valamit amig elek.Nem kertem 2011-ig az ervenytelenitest mert ahanyszor erdeklodtem ,azt mondta a pap hogy semmit sem lehet csinalni!!!!Csak az utolso plebanusunk magyarazta meg hogy letezik az ervenytelenites kerese.Ez az en keresztem!!!A kerdesem pedig a kovetkezo lenne:Hogyan nyerhet BUN BOCSANATOT egy olyan ember mint en?akit az egyhaz eltilt a szentgyonastol!!Kerem ne emlitse a "tedd a jocselekedeteket,imatkozzal,vegyel reszt az egyhazi tevekenysegekben stb...."mert ezekkel habar egyet ertek,de ezek NEM OLDOZNAK FEL A BUNOKTOL.En hogy ertelmezzem az UR JEZUS szavait? :"Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. "Igen az en lelkem nagyon beteg,nagyon bunos !Hogy mossam tisztara? Erzem hogy bele halok anyira banom ami velem tortent,de mi tevo legyek ha ezen en mar egyedul NEM TUDOK VALTOZTATNI?Telyes szivembol es lelkembol szeretem A JO ISTENT,AZ UR JEZUST de miert tartanak tavol TOLE az egyhaz torvenyei?Az en egyhazamban nincs segitseg szamomra?Mi lesz az en lelkemmel ha az ejel meg halok?Tudom,van Jozsef hazassag.Az en ferjem hallani sem akar rola(nem vallasos,es ortodox is)Az UR JEZUS azt mondta hogy"Ezért mondom nektek: mindenfajta bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a de a Szentlélek elleni káromlás nem bocsáttatik meg"A Szentlélek elleni bűnök:1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.
KERDEZEM MOST LELKIATYA:Az en elethelyzetemmel szornyen felek hogy ne vetkezzek a 2-ik es az 5-ik pont ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Elore is koszonom valaszat,hatha kapok egy lelki vigasztalast.
Kedves Testvérem!
Bár hosszú, kényszeredett hallgatásom miatt sok megválaszolatlan levél van az Öné előtt, mégis sietek írni Önnek, hogy teljesen fölösleges és félreértett önmarcangolásából minél hamarabb kisegítsem. Azt egészen biztosra veheti, hogy Önre nem haragszik a Jóisten, hogy teljesen világosan látja, Önnél sokkal jobban, hogy e fájdalmának a könnyei már régen tisztára mosták az Ön lelkét.
Ha 25 évesen vált el, akkor, gondolom, a házasságkötése után nem is olyan sokkal. Ilyen esetekben nagyon is valószínűsíthető, hogy egy rosszul és érvénytelenül megkötött házasságról van szó. Ezt, persze, nem lehet látatlanul kimondani, de nem szabad kivizsgálatlanul hagyni.
Mégis, a legfőbb üzenet nem ez. Ha Ön fiatal korában elrontott valamit, az egyáltalán nem okozza az egész élet elrontását. Isten végtelen szeretete éppen abban áll, hogy nincsen elrontott élet, mindent helyre lehet hozni. És ennek nem csak az az emberfeletti erőt követelő megoldása van, hogy József-házasságban élnek vagy ne adj' Isten elhagyná a családját. Az Isten irgalma ennél sokkal egyszerűbb megoldásokat is tud kínálni. Roppant sajnálom, hogy sok évtizeden át nem volt olyan lelkiatya az életében, aki erre a nyilvánvaló tényre rá tudta volna vezetni. Azt nem tudom megállapítani, hogy Ön gyónhat-e vagy sem, hogy részesülhet-e az Eucharisztiában vagy nem, de hogy ettől függetlenül Ön teljes békességben élhet(ne) az Istennel, az teljesen nyilvánvaló.
Nézze, annyit tudok Önnek javasolni, hogy keressen föl egy kegyhelyet, és ott kérje meg valamelyik atyát, hogy meggyónhasson. Neki mondjon el mindent. Mivel a férje ortodox, így talán van kapcsolata a görögkatolikus egyházzal is. De ha esetleg mégsem, akkor is leginkább Máriapócsot tudom Önnek ajánlani. Lehet, hogy egyetlen beszélgetés, az ott elmondott imádság kigyógyítja ebből a tévedéséből, hogy bizonytalankodna Isten kegyelme felől, vagy hogy megátalkodottnak tartja magát, holott nyilvánvaló bűnbánatban él. Szereti Önt az Úr! Percig se késlekedjék, hogy a Vele való teljes békességet minél hamarabb helyreállítsa! Higgye el, ennek semmi akadálya nincsen!
Kedves Lelkiatya!
A férjemmel 14 éve vagyunk házasok,szentségi házasságunk van, 2 gyermekünk van. kb 1,5 évvel ezelőtt a férjem kijelentette, hogy már nem szerelmes belém, hanem beleszeretett egy másik nőbe, aki 15 évvel fiatalabb nála. Bár állítólag ez a hölgy nem akar semmit tőle, mégis álladó kapcsolatban állnak interneten, telefonon, ill. munkahelyen is találkoztak, persze kizárólag szakmai indokkal. A férjem teljesen bele van esve ebbe a nőbe,amit nekem ki is fejezett többször, sajnáltatta magát, a vállamon sírt, a nő pedig időrő időre "kirugja", vagyis állítólag kirugja, aztán ez mégsem lesz teljes elhatárolódás valahogy. A dolog odáig ment, hogy a férjem gyakorlatilag az érzéseiben teljesen eltávolodott tőlem, itthon lelkileg nem is volt jelen, hanem folyton máshol járt gondolatban. Időről időre kijelentette, hogy nem tudja eldönteni, hogy elhagyjon-e engem,és a családját, vagy maradjon.Érzelmileg elég durva helyzetek voltak, a lelki kukájaként használt, testi kapcsolat után is pár nappal volt,hogy ilyen kételyeket fogalmazott meg - szóval érzelmileg gyakorlatilag kikészültem.Közben ő meg naponta találkozott a hölgyikével, mivel egy munkahelyen dolgoztak. Amikor kiderült, hogy még egy konferencián is együtt akar a hölggyel részt venni - pedig a férjem azt állította, hogy ő majd határt tart , és ez nem fordul majd elő - megkértem, hogy távozzon, és döntse el egyedül, hogy mit akar tőlem, meg az élettől.Így külön élünk 3 hónapja, a férjem pedig válni akar, mondván, még külön is jobb, mint velem élni, mert a mi kapcsolatunk olyan szörnyű, hiszen én folyton csak kiabálok vele. Közben pedig szerelmes a hölgybe, és tartja vele a kapcsolatot. Hát amig ez a nőügy nem volt, én egyáltalán nem kiabáltam, sőt, lehet, hogy túlságosan is csendben voltam, és itt szakadt el a cérna. Persze beszéltem pappal, pszichológussal, apácával. Segítséget kértem. De egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy férj, családapa, hogyan tarthatja a saját érzéseit -melyek ráadásul talán (?) viszonzatlanok is- sokkal fontosabbnak, mint a feleségét, és a családját? És ha elválunk -mert ő ezt akarja - akkor hogyan tudok tovább jó katolikus lenni? Nem tudom elképzelni, azt, hogy férj nélkül fogok megöregedni ( 35 éves vagyok), de ha újra férjhez mennék, akkor a szentségekhez nem járulhatok. Nagyon igazságtalannak érzem a helyzetemet. A pszichológus szerint a férjemnek súlyos érzelmi sérülései vannak, amiket valószínűleg még gyerekkorában kapott, és ezt gyakorlatilag rajtam veri le most ezzel a nagyon kegyetlen magatartásával.1,5 év alatt én azt tanultam meg, hogy amíg a férjem ebben az érzelmi helyzetben van, gyakorlatilag nem lehetséges vele egy fedél alatt élni, házasságban, családként - elhatárolódni viszont sem nem tud, sem nem akar a hölgytől. A nő már elment a munkahelyről, mert időközben e férjem megkérte rá.Aztán közölte velem, hogy mégsem akar velem élni. Ráadásul az egész ügyet a kapcsolatunk megromlásának számlájára írja, ami szerintem egy nagy hazugság , önáltatás a részéről, mert ő volt, aki eltávolodott tőlem, és evezett új vizekre, ahelyett, hogy a kapcsolatunkat építette volna. Már többen is azt tanácsolták, hagyjam a férjemet, csináljon, amit akar, és én éljem a magam életét, mert csak tönkremennék az érzelmi játszmáiban (közben öngyilkossági zsarolások is voltak, stb.). Az egész helyzet nagyon abszurd, nem reális. Mintha valami légvárat építgetne, amiben benne is van a nő, meg nincs is. De a felesége, és a családja az semmiképp nincsen benne. Van esetleg valamilyen tapasztalata, találkozott már hasonló esettel? Köszönettel: Mária
Valóban teljesen abszurd ez a helyzet, ennek ellenére nagyon gyakran előfordul hasonló. Ökölbe szorult a kezem, amikor egy alkalommal azt láttam, hogy világhálón keresztül kínálja magát egy pszichológus kifejezetten ezekre a helyzetekre. Ugyanakkor a föllépése teljesen árulkodó volt, hogy természetesnek tartja ezt a jelenséget. Nem tudok mást mondani: ilyenkor megbolondulnak a férfiak. (Sajnos, olykor a nőkkel is megesik ám ez!) Nem egyszer találkoztam ilyen helyzettel, hogy a férj elkezdi hasonlítgatni a feleségét egy ifjú hajadonhoz, akiről alig tud valamit, csak éppen valami miatt roppant vonzónak találja. Miként írja, ez teljesen igazságtalan helyzet.
Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a házasságok megromlásában azért többnyire mindkét félnek van szerepe. De ez nem igazolja, nem menti semmiképpen sem a félrelépő felet.
Mit tegyen? Imádkozzék nagyon-nagyon erősen a férjéért, az Istenben szeresse vissza őt. Higgyen az Isten végtelen hatalmában és erejében. Ne adja föl ezt a kapcsolatot. Vállajon böjtöt, áldozatokat annak érdekében, hogy a férje egyszer csak fölébredjen ebből az abszurditásból. Erre is láttam sok példát, tehát nem lehetetlen. Lehet, hogy jól tette, hogy elzavarta a férjét, hiszen tarthatatlan volt már a helyzet, mégis, ne zárja be mögötte a kaput, ne emeljen falat. Főként a szívében nem. A mai világ betegsége, hogy ilyenkor a válást javasolja, és esélyt sem ad a kapcsolat gyógyítására. Jó, ha tud beszélni lelki emberekkel, ők bizonyára hasonló tanácsokat adtak. Ők segíthetik Önt, hogy lelkileg erősödjön meg annyira, hogy még ebben a lehetetlennek tűnő dologban is hinni tudjon. Ha pedig hisz benne, akkor teljesülni is fog a kérése, hogy a férje észre térjen és helyre álljon a házasságuk.
Tisztelt Atya!
Szentek tiszteletéről és közbenjárásárol érdeklődnék?
A római katolikus kanonizált szentek közbenjárását kérheti pl görög ortodox vagy orosz, Szerb, Roman , kopt vagy maronita katolikus egyház tagja?
És ez oda vissza kérdezem bármelyik variációra?
Pl római katolkus kérheti pl Szent Charbel(maronita) közbenjárását, vagy Kronstadti Szent Jánosét(orosz), vagy Athoszi Szent Jerondasz Paisziosz(görög)?
Többet nem sorolok fel mert elég sok variáció lenne,a több ezer Szentről nem is beszélve...
Ez megengedett vagy helytelen szokás, vagy egyáltalán nem szokás,
vagy mindenkinek a saját egyházából kell választania közbenjárot?
Válaszát előre is köszönöm
Ha hiteles szentekről van szó, akkor nincs semmi akadálya, hogy bármely felekezet tagja imádkozzék hozzájuk. Az egyházak közötti falak nem érnek az égig - mondta egy ortodox teológus.
Kedves Atya, DJK!
Remete élettel kapcsolatosan van kérdésem, vannak remeték akik tudatosan elhagytak a világot és soha nem tértek vissza, pl sivatagi atyák, és láttam az Agafia c. filmet amiben az óhitű család utolsó tagja éli(mondhatni remete)életét a nehezen megközelíthető szibériai hegyekben, távol a világtól,dolgozik,imádkozik, és Istennel éli napjait...
Kérdéseim:
Egy remete aki soha nem megy misére még vasárnap sem, nem áldozik, nem gyónja meg bűneit papnak (mivel ahol él nincs lehetősége,bár ő választotta az elszigetelt helyet), ezzel halálos bűnben van? Így is üdvözülhet? Ilyen esetekben a püspök adhat felmentést a vasárnapi misék alol?
Agafia esetében is a távolság és a környezeti körülmény lehet felmentő ok? A legközelebbi város 250km-re van és az is légi uton közelithető meg.
A római ill. görög egyház remetéi ezt hogyan oldották meg?
Elég nehéz elképzelni Szentségek nélkül ezt az életformát, de lehet rosszul gondolom?
Egy más jellegű kérdésem is volna: mise ill. áldozás elött és után mennyi idővel lehet enni és inni, ezt a rómaira ill. a görögre is kérdezem!
köszönettel:
Ferenc
1. A remete élet, egészen különleges, kivételes életforma, nem lehet a megszokott szabályokba szorítani. Aki hiteles remete életet él, annak az Istennel való kapcsolata is egészen rendkívüli. Régebbről ismerünk olyan szenteket, akik évente egyszer gyóntak és áldoztak, de akkor fél évig erre készültek, aztán fél évig ezért adtak hálát.
Ma is vannak remeték, de azért nem ennyire különleges körülmények között. A katolikus jogszokás szerint - de nagyjából az ortodox gyakorlat is ehhez hasonló - remete csak az a szerzetes lehet, aki már előtte jól teljesített a közösségi életben, és az elöljárója áldásával választja ezt a különleges életformát. Ám ekkor sem szakad el teljesen a közösségétől, továbbra is odatartozik, s esetektől függően, de tartja is a kapcsolatot a közösségével, tehát részesül is szentségekben.
2. A római katolikus előírás azt szabja meg, hogy szentáldozás előtt legalább egy órával tartózkodni kell az evéstől. A gyógyszer szedése és egyéb betegségi körülmény kivétel lehet ez alól. A Keleti egyházban ma is sokfelé tartják, hogy éjféltől nem étkezhet az, aki szentáldozáshoz járul, sőt, olyan is van, hogy már előző este vecsernyétől kezdve böjtölnie kell. A mai magyar görögkatolikus gyakorlatunk inkább a latin előíráshoz igazodik, de mindenképpen kívánatos a legalább egy órát nem a szentáldozás percéhez mérni, hanem a szertartás kezdete előtti egy órától tartani. Dicséretes, ha valaki saját buzgóságából fakadóan ennél többet tart.
Tisztelt lelkiatya
Házasságban élek .Azt szeretném kérdezni önkielégitésnek számite ha feleségem elaludt és én hezzza bujva ,oda simulva egyedül elmentem.
Köszönöm a válaszát
Ne tegyen ilyet! Méltatlan a feleségéhez, méltatlan saját férfiúságához és méltatlan a Teremtőhöz is, aki nekünk ezt a nagy ajándékot adta, hogy szeretetünket ilyen tüzes módon kifejezhetjük életünk párja iránt. Ha ezt csupán saját testi örömszerzésre használja, az e csodálatos ajándéknak, Isten és a felesége iránti szeretetének a megcsúfolása. A Biblia is leír egy hasonló esetet. Igaz, ott más okból történt a perverzitás, de súlyos következménye lett (Ter 38,9-10).
mi a koliva?
Koliva vagy koliba, a kettő ugyanaz. Ez utóbbi elnevezés gyakrabban használatos nálunk. Főtt búza, amelyet halotti megemlékezéskor szoktak készíteni. A búza az élet jele és jelképe. Sajátos kását főznek belőle, abba gyertyát tesznek, a halottért végzett szertartáson kint van a templomban, majd abból fogyasztanak.
Ugyanez a koliba, főtt búza jelenik meg nagyböjt első szombatján, Tíro Szent Tivadar ünnepén. Akkor jóval édesebbre készítik, mert nem csak az élet jele, hanem a böjt megédesítését is jelképezi.
Kedves lelkiatya!
Van egy régi jó barátom, akivel mostanában szerettem volna találkozni, de mindig azzal hárított, hogy majd meglátjuk, majd meg beszéljük... Februárban kiderült egy közös ismerősünktől, barátnője van. Mai napig nem értem, hogy miért nem közölte velem, hogy nem kíváncsi rám. Miért nem kell elmondani, ha valami probléma van? Régen minden máshogy volt....
Köszönettel: Ági.
Tudja, kedves Ági, nem olyan könnyű nemet mondani. Csak kevés ember képes rá. Ez a majdnem barátja sem akarta Önt megbántani nyílt elutasítással, hárított. Igaz, hogy így jobban fáj, s tisztább lett volna mindjárt az elején nemet mondani, de hát, nem volt ereje hozzá. Ne rágódjék rajta tovább! Bizonyára hamarosan küld az Úr olyan lovagot, amilyenre nem is számít. Csak imádságban kérje Őt!
Tisztelt lelkiatya!
Az,hogy egy diák féltékeny a kitűnő tanulóra,az bűnnek számít?
Igen. Úgy hívják: irigység. De vegyül bele butaság is - adott esetben az is lehet bűn. Mindenesetre az efféléket kerülni kell. Alapvető elv, hogy sohasem szabad összehasonlítani embereket, sem egymással, sem magunkat mással. Mindenki a maga életét éli, a maga talentumaival gazdálkodik. Azért téves az összehasonlítgatás, mert az Úr Isten nem azt akarja, hogy valaki másnak az életét éljük, a céljait érjük el, hanem csakis azt, amit nekünk adott, nekünk kijelölt. Más sikereinek örülni kell, és ha úgy érzem, hogy azt én is elérhettem volna, ez serkenthet a keményebb munkára. De sohasem a másik eredményét akarva megvalósítani. Van, amiben én vagyok jobb, annak örüljek.
Kedves Lelkiatya!
Egy rossz helyzetben vagyok,és akkor van bennem béke,ha arra gondolok,hogy otthagyom ezt a helyzetet.Amikor tovább húzom,akkor nyugtalanság,zaklatottság van bennem.Ez a helyzet egy stersszel teli munka,ahol a munkások tolják a főnök szekerét,és cserébe nem igen kapnak semmit.Növényi nyugtatókat szedek,de félek,hogy hamarosan ez se lesz elég és komolyabb orvosságokat kell szednem.Néha elkap a pánik,és a szorongás,amit ez a helyzet idéz elő.Kezd kihatni a privát életemre is.Életmód váltásra lennem szükségem.Némi előnnyel jár a munka is,az is ha otthagyom.Összeirtam egy listát,hogy mihez kezdenék,mit tennék ha elmennék.Nem könnyű meghozni a döntést,még akkor sem ha egy rossz helyzetről van szó.Ez egy lépés a bizonytalan felé,ahol csak a Jó Istenre hagyatkozhatom.De érzem megkell tennem ezt a lépést,még akkor is ha van visszahúzó erő bennem.Szinte mindig történnek olyan dolgok,amelyek arra akarnak rábirni,hogy menjek,ez nem az én utam.Folyamatos belső szenvedést élek át.Tudom sokan fordultak már Önhöz hasonló problémákkal.Mit kellenne tennem?
G.M
A soraiból egyértelműen úgy tűnik, hogy valóban életmódváltásra van szüksége. Márpedig, ha igen, akkor ne habozzék tovább. Döntse el, hogy lépni fog, viszont magát a lépést semmiképp se kapkodja el! Már maga a tudat, hogy ebből ki fog lépni, nagy megnyugvással fogja eltölteni. Ezzel tehát ne várjon, de jól készítse elő! Ha van már lehetőség új munkahelyre, akkor annak átmenetét készítse elő, ha pedig még nincs, akkor szép csöndben keressen, anélkül, hogy ezt a munkatársainak elmondaná. Imádkozzon is, hogy az Úr segítsen olyat találni, ami valóban kedvező, Neki is tetsző. Ott fogja magát legjobban érezni. Bízzon az Úrban és lépjen bátran!
