Kedves lelkiatya!
Már biztosan válaszolt erre a kérdésemre, csak sajnos nem voltam gépközelben az utóbbi napokban. A barátommal vallásunkat gyakorló katolikusok vagyunk. Szeretnék neki segíteni leszokni a pornóról, de nem tudom, hogy hogyan tegyem. El szoktunk járni együtt gyónni, és meg is bánja, csak aztán kezdődik minden előröl. Úgy érzem nincs rám jó hatással, kezdem elfogadni, hogy ez így van és kész, pedig régebben sokat sírtam miatta. Mit tegyek? Nem ismerek olyan vallásos srácot a környezetemben aki jó példa lehetne számára. Mért van az, hogy a fiukat nem érdekli, hogy mekkorát vétkeznek ezzel?
Köszönöm a válaszát!
Sajnos, ez akár függőséget is kialakíthat. Ez azt jelenti, hogy külső segítség nélkül talán nem is lesz képes fölhagyni vele. Bár ez ugyanakkor némi reményt is ad. Mert bizonyos értelemben megmagyarázza, hogy eddig miért nem tudott szabadulni ettől a szennytől. Talán furcsának tűnik, de ne idegenkedjenek tőle: keressenek föl szakembert! Mindenképp keresztény pszichológusra van szükség, hiszen itt a szakértelem nem elég, szükséges, hogy Isten terveivel együtt gondolkodó orvos legyen, akinek föl kell tárni ezt a leküzdhetetlen szenvedélyt, és ő majd megfelelő tanácsokat fog adni. Persze, ezzel együtt nehogy azt gondolja a barátja, hogy akkor nincs is felelőssége ebben a dologban. Ha függés, akkor az betegség, de annak kialakulásáért súlyosan felelős. A házasságát, jövő családi életét teheti tönkre, ha nem szabadul meg ettől a fertőtől.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A probléma, amellyel Önhöz fordulok, elég régóta fennáll és mostmár a családunk egységét is veszélyezteti. Természetesen nem szeretnék elválni, szeretném, ha a gyerekeim biztonságos családban nőnének fel, de az utóbbi időben ezt a látszatot sajnos egyre nehezebb fenntartani.A férjemmel 1997-ben 17 évesen kerültünk össze. Szinte el sem hittem, hogy ez velem megtörténhet, annyira boldog voltam. Aztán az anyja addig duruzsolt neki, míg 4 hónap után elhagyott, a mai napig nem tudom, miért. Aztán lehet, hogy átértékelte magában a dolgokat, mindenesetre 1999-ben összeházasodtunk. Az édesanyám sajnos már nem lehetett ott, és időközben az édesapám is meghalt. Testvérem nincsen, gyermekeink még nem voltak, így ott álltam teljesen egyedül egy idegen családban, ahol anyósom egy magas, vékony, barna és református menyről álmodott, miközben én alacsony, kövér, szőke és katolikus vagyok.Állandóan bántottak mindenfélével, pedig annyira igyekszem mindenben megfelelni, még a hajam is befestettem barnára, de azt mondták, hogy öregít.
Mikor 2006- ban megszületett a kislányunk, a Jóisten úgy adta, hogy a férjemnek egy távoli városban kellett dolgoznia, csak hétvégente jött haza. Itthon maradtam minden segítség nélkül egy pici babával. Anyósom keddenként átjött fél órára, jól megszurkált, hogy egész éjjel nem aludtam. Ez volt a nagy segítsége. 2 hónapig bírtam, mentünk a férjem után. Akkor meg azért utáltak, hogy elszakítom tőlük az egyetlen lányunokát. Mostmár apósom is beállt a sorba. Látszott az arcán a gyűlölet irányomba. Volt olyan, hogy a vasárnapi ebédkor egy árva szót nem szólt hozzám. Ha meg nagyritkán eljöttek, csak turkálta az ennivalót. Mikor kiderült, hogy a kislányunknak kistestvére lesz, a reakciójuk ez volt: Máris?
A kisfiunk születésével pedig új időszámítás kezdődőtt. Szegény rám hasonlít, így az összes felém áradó utálat egyúttal rá is vetül.
A legutóbbi, minden eddigit felülmúló eset is ezt pédázza. Pünkösd vasárnap, tempomból jövet, ünnepi ebéd. A kisfiam egy rossz szót nem szólt, sőt szerető szóra éhesen mindent megdicsért: milyen szép a teríték, milyen finom az ebéd stb. Apósom meg mint valami dúvad kb. 10 alkalommal rákiabált minden ok nélkül. Szegény gyerek tovább folytatta a kedveskedést, én már grimaszoltam, mama próbálta simítani a helyzetet, érezvén, hogy ez már nem is nagyon tűrhető, a férjem a gyereket csitította, nem is értem miért. És ekkor apósom rákontrázott, hogy ne beszéljen, egyen! Itt fogyott el a türelmem. 20 év óta először szólni mertem: Mit vétett az a gyerek, hogy ma még egy kedves szava nem volt hozzá? Rám is rámkiabált, hogy ne én szabjam meg hogy mikor szól. És a férjem ott ült, mint egy porszem, és nem állt ki melletünk. Ez egy pitiáner dolog, tudom, de itt elkezdődőtt valami, ami nagyon rossz irányba vezet. Kérem segítsen, teljesen tanácstalan vagyok. Mindig akkor történnek velem ilyenek, mikor a templomból jövök, úgy érzem jól gyóntam, tökéletesen bánom minden bűnömet, tiszta lélekkel adok hálát mindenért, és imádkozom mindannyiónkért.Ekkor kezdek kételkedni magamban, hogy jól imádkoztam-e, mit ronthattam el, sőt felmerült már bennem az is, hogy aki csak él bele a világba mindenféle hit nélkül, annak sokkal könnyebb az élete... Ilyenkor kezdem azt hinni, hogy az ördög kerülget, hogy ilyen gondolatok ébrednek bennem Várom válaszát, tisztelettel: Balláné
Az bizonyos, hogy a sátán szeretné tönkretenni az Önök családját és az Ön Istennel való kapcsolatát. Úgy tűnik, valóban megengedi az Úr ezt a próbatételt, hisz - amint mondja - sokszor éppen a lelki töltekezés után történnek az ilyen balesetek, ez az eset is éppen Pünkösdkor volt. Ebből arra következtetek, hogy ezeket a lelki töltekezéseket Önnek tudatosan is nagyon ki kell használnia. Szinte tudhatja előre, hogy amikor lelki feltöltődést kap, utána lesz valami próbatétel is. Ez korántsem jelentheti azt, hogy akkor annak van jobb dolga, aki csak él a világba mindenféle hit nélkül. Mert annak támasza sincsen az Úr Istenben. Ezt én semmiféle, nyugodtabbnak tűnő életért nem adnám cserébe. Most, úgy tűnik, az apósa a nehezebb feladat. Tanácsolom, hogy igyekezzék őt megszeretni. Ne csak elviselni, hanem szeretni. Ez lehet az első lépés a családjuk egyben tartása érdekében. A férjének nem érdemes semmi szemrehányást tenni, ne is tegyen! Nem úgy tudjuk megváltoztatni a másikat, hogy megfogalmazzuk elvárásainkat. Senki sem gép. Az emberi lélek sokkal finomabb hangolásra van alkotva. Szeresse nagyon a férjét, így, ahogy van. Fogadja el tőle ezt a gyengeséget, hogy nem megy szembe a szüleivel Önért vagy a fiáért. De most a legfontosabb - és legnehezebb - feladat az Ön részéről az apósának a megszeretése. Kérje ezt a lehetetlennek tűnő dolgot az Istentől, ugyanakkor gyakorolja is! Viselkedjék vele úgy, mintha már szeretné. A kisfiát is ebbe az irányba terelje. Nagyon fontos, hogy benne is csak erősödjék a nagyapa iránti szeretet. Ebben sokat segíthet a szülő.
Az önmagában dicséretes törekvés, hogy igyekezett megfelelni a férje szüleinek, de kiderül, hogy nem célravezető. Nem jó, ha mások elvárásai irányítanak bennünket. Legyen nyugodtan önmaga, de szíve legmélyéről akarja szeretni őket. Ez hamarabb megváltoztatja, s főként mélyebben a kapcsolatukat, mint a hajfestés. Persze, nehezebb út is, de megadja hozzá az erőt az Úr, ha kéri tőle.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon hamar hirtelen és nagy haragra gerjedek és ilyenkor nem tudok uralkodni az érzelmeimen.
Hogy tudnám kezelni ezeket az érzéseket?
Első tanácsom, hogy keresse meg, mi az, amiben ez jó tulajdonság, mire használható. Ne söpörje le a kérdést, hogy semmire, hogy csak szabadulni kellene tőle. Igenis, van ennek is jó oldala. Ha így tekint rá, meg tudja köszönni, hogy ilyen természetet kapott. Ahhoz, hogy ebből ki tudjon gyógyulni, előbb el kell fogadnia, meg kell vele barátkoznia. Nem lerázni kell, hanem megszelídíteni.
Másik fontos, de még távolabbi teendő, hogy amikor már megtörtént a baj, indulatában megbántott, megsértett másokat, törekedjék rá, hogy minél hamarabb bocsánatot kérjen tőlük. Ez nem könnyű, de mindenképp része a gyógyulásának. Elég hamar terhessé is válik, hogy mindig bocsánatot kell kérnie. Már ez is segíteni fogja, hogy a lelkében egy másik, belső érzék jobban tiltakozzon az ilyen kirobbanások ellen.
Közelítve a kirobbanásokhoz azt is tanácsolom, hogy tudjon nevetni ezeken: No, már megint itt van. Tudatosítsa magában, hogy igazából semmi köze ehhez a kirobbanáshoz, hogy belső erő készteti, amellyel Ön valójában nem akar együttműködni. Mint mikor a fazékból kifut a felfőtt étel, hiába akarnánk rászorítani a tetőt. Nevessen rajta: már megint kifutott!
Ezek a közvetett stratégiák. Azért is fontosak ezek, mert amikor már ott van a tűz, akkor aligha tudja csitítani. El kell viselni, és követni ezeket az elhatároló védekezéseket.
Fontos még, a legfontosabb, hogy kérje imában az ettől való szabadulást. Pontosabban ennek helyes irányba való alakítását. Isten mindenható. Ha kéri Tőle, akkor ezt a tulajdonságát is valami jóra tudja majd fölhasználni.
Kedves Lelkiatya!
Olyan kétségbeejtő, hogy amiről mindig hallok, olvasok az nálam soha, de soha nem működik. Nem látom a Szentlélek működését az életemben. Semmiféle erőt, kegyelmet nem kapok a szentáldozásban, nem érzek utána semmit. A gyónás csak kötelező rossz, úgy érzem, utána is minden maradt a régiben.
Tudom, érzelmileg nem kell ezeket átélni, elég, ha tudom, hogy úgy van, ahogy tanítják. De az a sötétség, üresség, amit tudok érezni, úgy érzem, egyre távolabb sodor Istentől. Néha csak az elutasítást érzem magamban iránta. Örömet kellene éreznem és sugároznom is, de én csak szomorúságot, egy elrontott életet, és kétségbeesést tudok sugározni. Hiába minden próbálkozásom, segítés, odafordulás egy elesett emberhez, részvétel a plébánia életében, ima, néha szentségimádás, mise, karitász-munka, semmi nem lesz jobb. Csak a magány, az üresség és az öngyilkos gondolatok állandóak. Azok hűséges társak.
Néha kérem Istent, vegye el az életemet, ne kelljen még évtizedeket kínlódni. És arra is, nem kell nekem az üdvösség, semmisítsen meg teljesen, engem ne támasszon fel semmire, számomra az nagyon jó lenne.
Lelkiatya, én miért nem kapok semmit? A régi bűnös életem miatt? Amiatt, hogy nem találom az ő akaratát, és így teljesíteni sem tudom? Csalódott bennem az Úr? Hiábavaló vagyok, és felesleges az erőlködésem is? Mert akkor feladom. Így nem lehet élni.
Mindenképpen beszélnie kell egy lelkiatyával. Azt gyanítom, hogy a gyónásaiban is egyedül marad. Elmondja a bűneit, föloldozást is kap, de ennél többre van szüksége, arra, hogy jóízűen kiönthesse a szívét-lelkét. Gondolom, félve beszél arról, hogy még a Jóisten ellen is van harag a szívében. Vagy netán el sem meri mondani, s az még rosszabb. Holott ezeket ki kell beszélni, föl kell tárni. Az Isten végtelenül jó, ő soha nem sértődik meg semmilyen vád vagy sérelem miatt. Ha ilyet érez, akkor annak, nyilván megvan az oka. Ebben viszont éppen a Jóisten tudja Önt a legjobban megérteni, megvigasztalni. Ezért kell egy jó lelkiatya, aki ezt el tudja Önnek mondani.
Hogy a kérdéseire válaszoljak, arról szó sincs, hogy Ön nem kapna semmit, csak valami ok miatt nem tudja ezeket észrevenni. Az végképp tévedés, hogy a korábbi élete miatt ne adna Önnek kegyelmi ajándékot az Úr. Épp ellenkezőleg, ha voltak tévelygései, akkor annál inkább elhalmozza Önt az Úr a szeretetével. Ez egészen biztos, tudom, hogy mindig így tesz. Az előfordulhat, hogy esetleg még Ön nem tudott saját magának megbocsátani, még mindig szégyell dolgokat, melyeket szeretne kitörölni az életéből. Az Úr már régen kitörölte a saját emlékezetéből, ezért aztán semmi nem indokolja, hogy Ön ezeket magában fölhánytorgassa. Dehogyis csalódott Önben az Úr. Éppen azon van, hogy segítsen fölfedezni, hogy már eddig is mennyit adott, s ezután is menyit fog, csak ennek a sötét fátyolnak végre le kellene hullania a szeméről. Most ezen igyekezzék! Ebben segítheti a lelkiatyával való elbeszélgetés, és imádkozzék is erre a szándékra. Én is fogok imádkozni Önért, hogy világosítsa meg a látását az Úr, hogy észrevegye, Ön mennyire kedves Neki. Abban is biztos lehet, hogy semmiféle erőfeszítése nem vész kárba, nem hiábavaló. Minden imádsága, jó cselekedete meghozza a maga gyümölcsét. Egyedül a szemén, a látásán kell még javítani, tisztítani, gyógyítani. Segítsen Önt az Úr ebben a gyógyulásban!
Tisztelt Atya! Ön szerint hogyan kellene értelmeznünk La Saletti Miasszonyunk azon üzenetét, miszerint "Róma elveszti hitét, és az Antikrisztus székhelye lesz.....Az Egyház sötétségbe jut." Ön szerint a II. Vatikáni Zsinat helyes irányba vitte az Egyházat, vagy inkább tévútra, protestáns, és liberális irányba, kérdezem mindezt szedevakantista alapról, például annak tükrében, hogy tőlünk nyugatabbra ezek a tendenciák már sokkal élesebben mutatkoznak meg, például keresztelőnél már a megkeresztelésről sem ejtenek szót, csupán egyházközségbe való fölvételről, de előttem már valaki kérdezett hasonlót alább Ferenc pápájuknak, az elkárhozott lélek büntetlen megsemmisüléséről is. Tisztelettel, egy katolikus keresztény.
Eddig nem ismertem. Most, hogy utánanéztem, én nem találok ilyen szöveget az üzenetek között.
Általános javaslatom, hogy nem ezekre az üzenetekre kell figyelni, hanem a Szentírásra és az Egyház tanítására, mely kettő, persze, ugyanaz. Az üzenetek azonban, bármilyen csodás jelenségek kísérik is, nem mindig egyeznek a Szentírással és az Egyház tanításával. Az itt említett üzenetek között például a következő szerepel: Ha népem nem akar engedelmeskedni, kénytelen leszek elengedni Fiam karját. Olyan nehéz az és olyan súlyos, hogy már nem tudom tartani. Itt a Megváltó úgy jelenik meg, mint aki le akar sújtani, Mária pedig az Isten akaratát próbálja megakadályozni, de már neki is fogytán a türelme. Ez teljesen torz kép Istenről és az Istenszülőről.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megismerni a Görög Katolikus Egyház tanításait, ezért szívesen átolvasnám a "Krisztus Közöttünk" című könyvet. Lehetséges-e az. hogy egy megjelölt számlaszámra előzetesen átutalnám a könyv árát, majd a könyvet Postán elküldenék a részemre? Kérem, szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy miként juthatok hozzá a kiadványhoz. Római Katolikus vallású vagyok,
de érdekel a Görög Katolikus vallás. Válaszát tisztelettel megköszönöm.
Tisztelettel,
János.
Javaslom, hogy vegye föl a kapcsolatot a Szent Atanáz könyvesboltunkkal. Ők bizonyára tudnak Önnek segíteni: http://www.szentatanazbolt.hu
Tisztelt Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy mint görög szertartású katolikus, hibát követek-e azzal, ha vasárnap nem szent liturgiára (misére) megyek, hanem vecsernyére vagy utrenyére. Mindkét szertartás nagyon tetszik és szeretném a gyerekeimmel is megismertetni őket, de egy egyórás mise előtt még egy negyvenöt perces utrenyén vagy vecsernyén való részvételre csak erővel tudnám rákényszeríteni őket. Mise helyett viszont szívesen vesznek részt ezeken a szertartásokon.
Tisztelettel: Parlagi Márton
Az biztos, hogy nagyon jól teszi, ha gyermekeit elviszi más szertartásokra is, hadd ismerjék, hadd szeressék meg már kiskoruktól fogva ezeket. Az is igaz, hogy adott esetben megszentelhető a vasárnap ezekkel a szertartásokkal is, nem csak a Szent Liturgián való részvétellel. Mégis jobban teszi, ha törekszik az Eucharisztikus ünneplésbe bekapcsolódni és gyermekeinek is elmagyarázni, hogy ez a szentségi találkozás semmivel sem pótolható. Mindenképpen vezesse rá őket arra, hogy micsoda nagy kincs az Eucharisztia. Ez legyen egyik legfőbb apai törekvése. De ennek része az is, hogy előtte vagy utána a többi szertartáson is bekapcsolódnak az Egyház imájába. Tehát keltse föl gyermekeiben az Eucharisztiára való vágyat, ugyanakkor néha vigye el őket vecsernyére, utrenyére is. Ne szemben álljanak ezek egymással, hanem a lelkükben, gondolkodásukban is egészítsék ki egymást. Ha így van, megteheti, hogy olykor erre, máskor másik szertartásra viszi el őket.
Kedves Lelkiatya!
tegnap írtam Önnek egy igen csak terjedelmes levelet,melyben gondjaimról számoltam be.Mivel először írtam,így nem tudom hol és mikor fogom tudni a választ megkapni.Hol lesz olvasható?és persze mikor?
Üdvözlettel
Márta
Kedves Márta!
Az ideírt kérdések a válaszokkal együtt szoktak megjelenni. Sajnos nem azonnal, néha sok napot kell várni, hogy megszülessék a válasz. Ezért elnézést kérek. Minden egyes választ igyekszek megfontolni, imádsággal átgondolni. De, azért iparkodom.
Kedves Lelkiatya!
Talán nem ide tartozik a felvetésem, de foglalkoztat, így megosztom. Öröm a Metropólia és öröm, hogy immár három egyházmegye is van nekünk. De ez vajon csak növekedés, vagy szakadás is? Vajon tehetünk-e érte, hogy inkább növekedés, semmint szakadás legyen?
Szakadásról szó sincs, nem is lehet. Az igaz, hogy a növekedés néha fáj, átalakulással jár, sőt, bizonytalanságokat is hordoz. Ez természetes, ezen nincs mit csodálkozni. Természetesen tehetünk azért, hogy a növekedés mindnyájunk gazdagodását eredményezze. Összetartozásunk egyik fontos elve, hogy az nem lehet jó nekem, ami neked rossz. Nézetkülönbségek lehetnek, ez is csak gondolatgazdagodást jelent, ezeket kell egymás mellé tenni, összeilleszteni, egymásba építeni. Nagyszerű munka ez, Istentől kapott magasztos, persze, egyáltalán nem könnyű feladat.
fontos még, hogy sokat imádkozzunk az egységért. Krisztus is ezt tette (Jn 17,21-23).
Tisztelt Lelkiatya!
2015. május 22-én Írországban megszavazták az azonos neműek házasságának legalizálását.
Eddig az ír sztereotíp kép az volt, hogy ők konzervatívak a vallásukból (is) eredően.
Szeretném megkérdezni, hogy ha már egy katolikusnak mondott ország ennyire szabadelvű lett, hogy az isteni rend ellen fordul, mit várjunk más országoktól?
A Katolikus Egyház ugye nem tervezi, hogy meghajol a "nép akarata" előtt, és esetleg megáldaná az azonos nemű házasságokat? Ugye ez nem fordulhat elő sem a közel, sem a távoli jövőben? Én bízom abban, hogy az Egyház mindvégig hű marad az Isten által létesített családmodellhez.
Ágnes
Ebben joggal bízhat. Írországban sem az egyházhoz hű katolikusok szavazták meg ezt a képtelenséget. Sajnos, az erőszakos propaganda nagy erővel próbálja befolyásolni az emberek gondolkodását. Most éppen Szlovákia a célpont, ott kísérlik meg egészen aljas eszközökkel befolyásolni az un. népakaratot. Gondolom, ilyesmi történhetett Írországban is. Attól nem kell félnie, a Katolikus Egyház (s ugyanígy az Ortodox is), soha nem fogja mondani, hogy helyes vagy akárcsak elfogadható volna ez a teremtett természettől teljesen idegen, bűnös és meddő dolog.
Tisztelt lelkiatya.
Romai Katolikus vagyok ,szeretném megkérdezni hogy a feleségemnek nöibetegsége baja volt igyhát nem lehettünk együtt. Bünnek számite, önkielégitésnek-e ha hezza feküdtem és igy mellette mentemel.
Köszönöm a válaszát
Inkább ne tegyen ilyet! Az érzékiség olyan képességünk, amellyel a férfi és a nő csodálatosan ki tudják fejezni egymás iránti vágyakozó szeretetüket. Ezzel szemben, ha az érzékiséget egyéni örömszerzésre használja valaki, az Isten akaratával, a természet rendjével ellenkezik. Igaz, nagy küzdelem megtartani ezt a rendet, hisz a rendetlen vágyaink nagyon uralkodni akarnak rajtunk. De ezt a küzdelmet föl kell ajánlanunk azért, akit szeretünk. A házas ember az időszakos megtartóztatását a társáért, a cölibátusban, szüzességben élő ember pedig mindazokért, akikért szenteli az életét, másokért.
A felesége testét nem használhatja arra, hogy segítse az érzéki kibontakozását. Főként, ha valami betegség okozza, inkább legyen ura önmagának, ezzel fejezheti ki igazán, hogy szereti a feleségét.
Dicsőség Jézus Kristusnak.
Kedves Lelkiatya, szeretném
kérdezni mit jelent a
tömjénezés?
Köszönöm szépen a türelmét
és válaszát.
Miklós.
Az Ószövetségben gyakran találkozunk vele, mint az imádság kísérője. A 140. zsoltárban ezt imádkozzuk: Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé. Szertartás közben látjuk a fölfelé szálló illatos tömjénfüstöt, és eszünkbe jutnak a zsoltáros szavai, ez segít fölfelé emelni a lelkünket. (Amire egyébként a pap a Szent Liturgiában föl is szólít: Emeljük föl szívünket!) A költői képekkel gazdagon átszőtt Jelenések könyve újra megemlíti az imádsághoz kapcsolva a tömjént: Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé (Jel 8,4). Itt a tömjénfüst a szentek imádságát kíséri.
Amikor a pap először körbe tömjénezi a szentélyt és a hajót, az a templomban jelenlévő szentek tiszteletét jelképezi - akár vannak festett szentek a falakon, akár nem -, majd középről a híveket, akkor már a jelenlévő embereket tömjénezi. Ez a tiszteletnek, a köszöntésnek a jele, természetesen szintén az imádság közben. Minden módon segíti, tehát az imádságunkat az Égiekkel való kapcsolatot.
Tisztelt Lelkiatya!
Hallottam valakiről, aki rákbeteg lett, de nem kap kezelést, mert visszautasította. Csak a fájdalomcsillapítást fogadja el. Nem tudom, mi az oka rá, de tudom, hogy joga van ehhez. Úgy tudom, vallásos ő is és a családja is. Az egyik kérdésem, hogy bűnt követ-e el ez az ember?
A másik kérdésem személyesebb. Én a rákszűrést utasítom el, kis híján össze is vesztem az orvossal ezen. Persze rákényszeríteni nem tudott, de én nem mentem el, és más egészségügyi szűrésekre sem megyek. Valaki azt mondta, már ez is bűn. Igaz ez?
Hogy a másik embernek mi a bűn, ezt mi nem tudjuk eldönteni. Szerencsére, nem is kell, nem a mi dolgunk. Ha tanulni akar belőle, akkor beszélgessen el az illetővel, hogy mi vezeti ebben, utána pedig azon elgondolkodhat, hogy Ön ezzel egyetért avagy nem.
A másik kérdése már Önre vonatkozik, ebben jobban tudok állást foglalni. Szerintem rákszűrést visszautasítani közel van a bűnhöz. Nem találok indokot, hogy miért is utasítaná vissza az ember. Persze, egyik másik esetben kellemetlenségekkel is jár az ilyen vizsgálat, de ha valóban kimutatja a betegséget, akkor megérte, ha pedig nem, akkor sem történt semmi különösebb rossz. Ha viszont valaki úgy lesz rákbeteg, hogy mehetett volna szűrésre, de nem ment, az, bizony súlyos bűnné válik.
Kedves Atya!
Köszönöm a válaszát.Azóta már beadtuk a papírokat a bíróságra,de ami a legjobban meglepett,hogy aznap nagyon kedves és közlékeny volt velem.Hazavitt és út közben is folyton nézett,megnevetetett,mosolygott,és szinte flörtölt velem.Úgy éreztem magam mint amikor megismerkedtünk.Azt akarta hogy töltsük együtt a napot de én nemet mondtam,mert úgy éreztem,csak játszik velem és amúgy sem akartam első szavára ugrani.Aznap sokszor beszéltünk és felszínre kerültek mindkettőnk sérelmei.Ő azt mondta hogy az anyagiak és a lakás miatt volt ingerült és ha még maradtam volna minden lecsilapodik.Tagadja a kapcsolatát azal a növel.Nem tudom mit gondoljak,hogy mi ez a hírtelen jött ragaszkodás,mindenben segíteni akar.A válást nem mondta ,hogy nem akarja,folyton nevetgél. Lehet csak játszik velem.Ha annyira akarna keresne telefonon,de két napja nem hívott.Lehet a panaszaimat dolgozza felfelé,vagy megsértettem azzal hogy elmondtam neki mi bántott.Most ö akarja mindenáron kifesteni a szobámat úgy hogy én ott legyek vele. Nem tudom mit mondjak neki erre. Félek csak játszik velem és megint fájdalmat fog okozni.Köszönöm válaszát.Dicsértessék.
Ha megfogadta a tanácsomat, és sokat imádkozott előtte, akkor ne is csodálkozzék a nagy változáson. Ezzel együtt nyugodtan lehet óvatos. A férje viselkedése valóban meglepő, hogy épp a válókereset beadásától változott meg, de lehet, hogy eddig nyomasztotta a kapcsolatuk nehézsége, s most fölszabadultan tekint rá, mármint a kapcsolatukra illetve Önre is.
Mégiscsak meg kell beszélniük, hogy hogyan tovább. Legjobb lenne, ha ebbe a beszélgetésbe bevonnának egy harmadik embert. Persze, akiben mindketten megbíznak, egy papot vagy egy segítő szakembert. (Nyíregyházán a Görög Menta Ház kínál ilyen lehetőséget, s hamarosan Debrecenben is alapítunk hasonlót.) Persze, nem biztos, hogy a férje első hallásra ezért is lelkes lesz. Mindenesetre imádkozzék érte tovább, és várja nyugodtan a fejleményeket.
Kedves Lelkiatya
lelkivezetot szeretnek keresni.
esztergomi 30 eves no vagyok es senkivel nem tudok beszelgetni aki tamogatna lelkileg es a hiteletben.
Kihez fordulhatok?
Szeretettel megkoszonom valaszat.
Esztergom közelében él egy atya. Hozzájárult, hogy megadjam az elérhetőségét. Ha szeretné, hívja fel nyugodtan. 30 546 6816
