Kedevs Lelkiatya!
Jelezni szeretnm,hogy az utóbbi néhány válasza nincs meg az oldalon,pedig néhány napja még olvashatóak voltak.Esteleg van rá mód,hogy visszakerüljenek és újra olvashatók legyenek?
Előre is köszönöm!
Sajnos ezek egy technikai balszerencse folytán elvesztek. Elnézést kérünk.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődöm,hogy a Bizánci liturgiában a Halotti Lepel hová kerül,Jézus Mennybemenetelének Ünnepe után?Római katolikus vagyok,de görög templomba járok,mert áthat a szépsége a ritusnak,az atya is nagyon imádságos kedves,és hivő közösség is befogadott.
Válaszát előre is köszönöm! Dóka
A halotti lepel vagy síri lepel általában kiemelt helyen van a templomainkban, még ha többnyire nem is látható módon. Általában saját tartója van, és abba helyezik el Húsvét ünnepzárása után. Ezt a tartót vagy a sekrestyében, vagy a templom előterében, néha a szentélyben helyezik el.
Tisztelt Lelkiatya!
Legutóbbi gyónásomkor történt. Elkezdtem azt a mondatot, hogy több bűnömre már nem emlékszem és hirtelen eszembe jutott egy bűnöm(kételkedtem hitemben), de végül ezt nem vallottam meg. Mekkora bűn ez? Érvényes a gyónísom?
Ez az elbizonytalanodás nem érinti az Ön szentgyónásának az érvényességét. Nem tudatosan akarta kihagyni. Ha ez megnyugtatja a lelkiismeretét, a legközelebbi gyónásában megemlítheti, hogy akkor még véletlenül valami kimaradt. De minthogy sok más is kimaradt, amit elfelejtett vagy észre sem vett, ezért elegendő azzal lezárni, hogy minden föl nem sorolt bűnömet is megbánok. Sohasem tudunk minden bűnünket meggyónni, ez képtelenség is volna, olyan sok van. Nyugodtan folytassa tehát a lelki életét, a lelki törekvését, és legfőképpen az Jóisten végtelen és mindent megbocsátó szeretetében higgyen és arra építsen!
Igaz-e, hogy Ferenc pápa azt nyilatkozta, hogy aki elkárhozik, az nem lesz a pokol örökös lakója, hanem megsemmisül?Több nyelven hozták, nagy zavart keltett.
Ferenc pápa bizonyosan nem tett ilyen kijelentést, hiszen ez ellenkeznék a Katolikus Egyház tanításával.
Kedves Lelkiatya!
Mit jelent az a kifejezés,hogy élő parazsat gyűjteni valaki fejére?Van egy személy akivel nem vagyunk jóban,mert nagyon megbántott.Azóta csak annyira vagyok képes,hogy visszaköszönök neki,de kommunikálni képtelen vagyok vele,mert nem mutat hajlandóságot,hogy tisztázzuk a dolgot.Képes megjátszani magát mások előtt,hogy minden rendben,de utána fordit a viselkedésén.Bűnnek gondoltam,hogy igy nem akarok beszélni vele,belső vivódásaim volta miatta,de egy atya azt mondta az nem bűn,nem vagyok köteles kommunikálni vele.Azt tanácsolta inkább imádkozzak érte,és akkor minden jó lesz.Ekkor mondta,hogy azzal élő parazsat gyűjtök a fejére.
Válaszát előre is köszönöm!
A kép a Szentírásból származik. A Példabeszédek könyve hozza, majd Szent Pál is idézi a Rómaiakhoz írt levelében (Péld 25,22, Róm 12,20). Lényege, hogy ha az ellenségeinknek jót teszünk, ezzel csak még jobban megszégyenítjük, visszafordítjuk a fejére az ő velünk szembeni gonoszságát. Persze, a cél nem az, hogy neki rosszat tegyünk, mert akkor a mi jótéteményünk is csak hamis volna, nem igazi. De ha annak ellenére, hogy velünk rosszat tesz, mi arra jóval felelünk, ezzel még jobban megmutatkozik az ő gonoszsága. Vagy, jobb esetben, elgondolkodik, és ő is változtat a magatartásán. Nekem, ez utóbbira nagyon sok példa volt az életemben.
Az is lehet, azonban, hogy az a személy, akiről Ön beszél, inkább zavarban van e helyzetben, s maga sem tudja hogyan viselkedjék. Ne nehezteljen rá! Imádkozzék érte, mint az atya javasolta, és várjon türelmesen, hogy ez a kapcsolat is majd rendeződjön. Még ha nem is ugyanabban a minőségben vagy mélységben.
Kedves lelkiatya!
Ismerek néhány embert aki a "Bort iszik vizet prédikál" közmondás alatt éli az életét. Nekem mindig osztogatják a jó tanácsaikat meg "öntik belém a lelket", meg ők is azt mondják hogy először fejezd be amit elkezdtél, de ők nem tudják belegondolni magukat. Néhány ismerősöm azt mondja hogy ne szívjam mellre a dolgokat. Ők máshogy vélekednek, mindent megengednek a gyerekeiknek mert csak ők kijelentik, hogy meg szeretnének valamit kapni és azt meg is engedik nekik. Nekem mindig nehézségek árán sikerül amibe belekezdek, és édesanyám mindig azt mondja hogy mindennek eljön az ideje. Más velem egyidősnek már párkapcsolata van (23 éves leszek a nyáron). Nem nagyon bízok az idegen emberekben. Mostanában csak azokat a lányokat keresik a fiúk akiknek nagy az egójuk, műkörmöt csináltatnak, szépek, csinosak, sminkelik magukat, úgy néznek ki mint egy kis karácsonyfa. Engem a szüleim úgy neveltek hogy, ha valamit befejezek akkor kezdhetek csak bele. Nekem sosem engedtek meg olyat ami felesleges, mert nincs értelme, sok pénzbe kerül. Nekem mindig engedélyhez volt és van kötve minden. Nem kezel a családom felnőttként. Mostanában gyakorlatra járok és nincs időm semmire. Néha már el szeretnék menni otthonról, de belegondolok hogy nem tudnám magam fenntartani. Egy szóba sűrítve az életem rossz és keserves.
Köszönöm a válaszát.
Nagyon köszönje meg a szüleinek, hogy szigorúan nevelték. Még ha most úgy is érzi, túlságosan korlátozzák, meg fogja látni, ebből később nagyon sok előnye fog származni. Fegyelmezettebb lesz, jobban megbecsüli az értékeket, jobban fog küzdeni egyes dolgokért. Persze, az is igaz, hogy egyre jobban hozzá kell szoknia az önállósághoz, sőt, ehhez a szüleinek is hozzá kell szoknia.
Az nem jó, ha bizalmatlanság alakult ki Önben mások, az ismeretlenek felé. Ezen érdemes tudatosan dolgoznia. Persze, ezt most nem fejhetem ki, hogy hogyan, de keressen magának egy állandó lelki vezetőt, és ő majd sok mindenre megtanítja.
Most leköti a gyakorlat, emiatt se keseregjen. Ez sem elveszett idő, dehogyis. Eközben is alakul a lelke, a személyisége, sőt az emberi kapcsolatok is. Semmi okot nem látok arra, hogy a helyzetét keservesnek lássa. Az ilyen érzésnek ebben a korban inkább az az oka, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez teljesen téves. Mindenkinek megvan a maga életútja, örömei, bánatai. Azt kell nézni, hogy milyen értékek vannak az életemben, akkor tudok igazán örülni az életnek, akkor veszem észre, hogy mennyire szép, még ha néha nehéz is.
Feltámadt Krisztus!
Tisztelt lelkiatya!
Milyen tanácsokat tudna adni azzal kapcsolatban, hogy a gonoszt legyőzzük, vagyis a kísértéseinket. Itt arra gondolok, hogy van olyan dolog például, hogy elhatározom, hogy hétvégén tanulni szeretnék, de nem mindig jön össze, egyre nehezebb, már több hónapja rendszeresen imádkozom, esti zsolozsmákat is végzem, és azt veszem észre, hogy mint ha a kísértés a fél énemet elnyomná, negatív gondolatok töltik el elmémet, mindig elűzöm ezeket a gondolatokat, de mostanság már nagyon nehezen megy, mit tegyek?
Vannak időszakok, amikor a kísértések nagyobb erővel támadnak. S ez a kísértés fajtájától is függ. Tavasszal inkább az érzékiség, nyáron a lustaság, ősszel és télen a falánkság vesz jobban erőt rajtunk. Persze, ez csak egy igen elnagyolt képlet, ez is mindenkinél más és más, csak jelezni akarom vele a helyzet összetettségét.
Már az nagy előny, ha az ember érzékeli a kísértést, meg tudja állapítani, aha, ez az. Egészen másként viszonyul hozzá, mint ha nem ismerné föl, hogy egy támadó gondolat az nem a sajátja, nem a lelkéből fakad, nem szabad azonosulnia vele, mert egy egyszerű támadásról van szó. Első lépés tehát a kísértés fölismerése. Aztán annak fajtájától függően lehet fölvenni vele a küzdelmet. Ez értelemszerű, erről nem akarok sokat magyarázni, annyit azonban mégis, hogy ezt is mindenkinek magának kell kitapasztalnia, hogy milyen stratégiát választ az egyes helyzetekben. Az átfogó és mindenre alkalmas eszköz a kísértések legyőzésére pedig az imádság. Minél erősebb a kísértés, annál nagyobb intenzitásra van szükség. Erős kísértés esetén nyilván nem elég egy figyelmetlenül elmondott Üdvözlégy. Ha a gondolatok nagyon nehezen regulázhatók, akkor javasolt a Szentírás olvasása vagy a zsoltárok imádkozása. Ekkor foghatóbb eszközt - hogy ne mondjam, fegyvert - kap kezébe a küzdő. Nagy erővel bízzon az Úr Isten segítségében!
Kedves lelkiatya!
Mi hasznunk származik abból hogy a másik örömének örülünk ?
Üdvözlettel: Egy kérdező
Jelentős. Az önző ember sohasem boldog, sohasem elégedett. Az önzetlen viszont tele van örömmel, hiszen mások örömeiben is osztozik, így sokkal több jut neki (is). Az önzőség irigységgel párosul, az önzetlenség alázattal. Látszólag az alázatos embert megvetik, valójában azonban elvehetetlen lelki békéje van. Aki nem tud örülni mások örömének, az sohasem tapasztalja meg az öröm sokszorozódását, nem is ismeri, nem is tudja, mi az. Így sokkal kevesebbet tapasztal meg a világ boldogságából.
Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben változásokon mentem keresztül.Egy mély kapcsolat megszakadása idézte elő bennem ezt a változást.Ennek hatására más kapcsolataimat is másként kedtem el megélni,másként kezdtem el tekinteni rájuk.Más szintre került Istennel való kapcsolatom is,mélyült.Sokkal jobban személyként élem meg Őt.A változás után eleinte bizlmatlan voltam,mert sérültem,ezen már túl vagyok.Kezdtem mélyebb szinten megélni a hitet,személyiség fejlesztő,hit mélyitő előadásokra is sokat járok,új tanulmányokba kezdtem,ami szintén ezzel van összefüggésben.Valahogy más alapokra kerültek az emberi kapcsolataim,felszinesebbeknek élem meg őket.Változtak a prioritások is az életemben.Azelött jellemző volt rám,hogy sok mindent alapoztam az emberekre,gyakran függött tőlük a hangulatom,a döntéseim.Meg is szenvedtem ezt,de már nem igy van.Azt tapasztalom szabadabbá váltam.De most nem tudok elmélyültebb kapcsolatokat kialakitani,különösképp nem is igénylem ezt,de ez sem lesz tartósan jó,ami most van.Szeretnék jobb kapcsolatokat az emberekkel.Vannak az életemben most is emberek,barátok,de ezekből a kapcsolatokból valami hiányzik,nem tudom mi,persze jó hogy ez is van.Kiesőben lévő emberek is vannak az életemből,mert nem tudunk miről kommunikálni.Legjobban a tanulmányaimhoz kötődő emberek között érzem magamat a legjobban.Eléggé kicserélődtek az emberek az életemben,ez kissé zavart okoz bennem.Ön szerint milyen úton haladjak tovább ezen a téren?Hogyan tudnék jobb kapcsolatokat kialakitani?
Válaszát előre is köszönöm!
Tita
Amit most megél, az előrelépés, helyes irányú folyamat. Személyiségében érlelődik, gondolkodásában mélyül, ennek következtében az emberi kapcsolatai is átalakulnak. Egyáltalán nem kell attól tartania, hogy így majd nem lesznek barátai. Azt is el tudom képzelni, hogy az eddig barátok között is van, vagy lesz nem is egy, aki szintén hasonló változást él meg, s így a barátságuk is tovább mélyül. Vannak, lesznek viszont, akik emiatt eltávolodnak. Ez is életünk velejárója.
A tanácsom kettős. Egyrészt tudatosan is figyeljen arra, hogy Istennel való kapcsolata tovább mélyüljön. Szánjon rá időt, hogy Vele beszélgessen, a Róla halott dolgokat átgondolja. Ha Istenhez közelebb kerül, nem fog eltávolodni az emberektől, sőt. Ez a másik tanácsom, hogy az emberi kapcsolatait minél önzetlenebbül élje meg. Ne azon töprengjen, hogy ki fog velem barátkozni, hanem úgy lépjen az emberek felé, hogy mit adhatok én nekik. Próbáljon szolgálatára lenni másoknak minden körülmények között. Ez abban is segíti majd, hogy ha valakivel már nem is tudna olyan jót beszélgetni, mint régen, mégis törekszik majd a feléje való nyitottságra, s az illető még többet fog kapni Öntől, az Ön személyén keresztül. Sok kegyelmet ehhez az úthoz!
Kedves Lelkiatya!
Mit kell tennem, ha az Isten nem hallgat meg? Annyira szeretnék valamit, a teljes boldogságom múlik rajta. Szeretném visszakapni a párom, aki szintén bánatos és egyedül van. De az Isten nem adja vissza. Mégsem hallgat meg minket? Hiába 'zörgetünk'? Mintha folyton csak büntetne. Az Ő akarata hónapok óta boldogtalanná tesz és így nem akarok élni.
Megköszönném, ha útbaigazítana és elmagyarázná, hogy a tiszta szívből mondott sok ima ellenére miért hagyja Isten, hogy gyötrelem legyen minden napom?
Higgye el, néha a sajgó szív is jót tesz az életnek. Semmiképp se keseredjen el. Ha imádkozik az Úrhoz, egészen biztosan meg is hallgatja. Még azt is nagyon jól tudja, hogy Önnek mennyi várakozásra, illetve akár mennyi kudarcra van szüksége ahhoz, hogy kellőképpen megerősödjön az életéhez. Melyet szintén a Mindenható előre ismer, Ön azonban nem. Ne legyen, tehát, türelmetlen. Nyugodtan kérje azt, amit szeretne, de föltétlen tegye hozzá, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te (Mt 26,39). Rá kell bíznunk a kéréseinket, de az egész életünket is.
Kedves Lelkiatya!
Elkezdtem egy számitógép tanfolyamot,és az előadó,akit isemerek régebbről is,nagyon összeválogatja a tanulóit,hogy ki kivel legyen egy csoportban,állandóan arról beszél,hogy vigyázni kell az emberekkel,hogy ki kivel beszél és mit mond el neki.Meg elég furcsa dolgokat mond ezzel kapcsolatban.Meg nem szeretné,ha az ott tanulók tudnák egymás vezetéknevét,meg másoknak se kell elmondani,hogy odajárunk,mit tanulunk ott,milyen ritmusban haladunk,ami mind meglepő,mert kisebb településen élünk.Ő egyébként elég bizalmasan elbeszélget mindenkivel,jó érzéke van megbeszéltetni az embereket,úgy,hogy azok észre sem veszik azt.Vannak jó meglátásai is másokkal kapcsolatban.Számomra ez az óvatoság nagyon szokatlan,azok a dolgok,amiket mond zavart keltenek bennem,mert ilyen dolgokról nem szoktam gondolkodni,ilyen feltételezéseim nincsenek másokról,meg nem is foglalkoztatnak ilyen dolgok,kissé mindez nyugtalanságot kelt bennem.Általában távolságtartóbb vagyok az emberekkel,nem mindenkivel,de nem szoktam utána összekombinálgatni a dolgokat.Mindezek hatására már az is megfordult a fejemben,hogy ő elmond bizonyos dolgokat az odajáró diákoknak,neki is elmondanak dolgokat,amiket lehet ő tovább mond másoknak,és fél,hogy ezek le ne lepleződjenek.A tanfolyam,jó és hasznos,igaz,közben is beszélget erről-arról,de a diploma jól jöhet valamire,meg ez az egyetlen hely a közelben ahol ezt megtudom csinálni,mert helyben van,és most kedvezmény is van rá árban.Meg ez már tiz éve müködik,és az oktatásról csak jót hallottam.Ön szerint hogyan oldjam meg ezt a helyzetet?A tanfolyamot abbahagyni nem szeretném,meg ebben az esteben valószinüleg nem a menekülés lenne a megoldás.
Válaszát elöre is köszönöm!
ET
Szerintem ne féljen folytatni a tanfolyamot, még ha a fölvetése nem is alaptalan. A leírtak alapján azt tanácsolom, hogy legyen tartózkodó ezzel az előadóval szemben. Nem kell tőle félnie, persze, de nem is kell túlságosan bizalmas dolgokat megbeszélni vele. Javaslom, ha beszélgetnek, mindig terelje a szót a szakterületre. Egyrészt, arról bizonyosan szívesen beszél is, másrészt az Ön javára is válik, hogy nem egyebekről, netán haszontalanságokról beszélgetnek, hanem minél többet fejlődhet ezen a téren. Kifejezetten javaslom, hogy készüljön kérdésekkel, hogy ha Önnel beszélget, akkor ezeket vegye elő.
Kedves Lelkiatya.
Tanácsát szetetnén kérni édesanyámmal kapcsokatban. Az elmúlt félévben nagyon megromlott a viszonyunk. Én is és a Férjem is súlyos krónikus betegségggel küzdünk. Emiatt sokat vagyok kiborulva. Nem tudom kinek elmondani a fjdalmamat. Ő nem érti meg, szerinte túldramatizálom s keményen bírál engem. Mindig, amikor csak lehet, megmondja a tutit. Olyan dolgokban is, amikor nem is tudja, miről van szó.
Folyamatosan figyeli minden reakciómat, és a lelki dolgaimban vájkál. Próbálom kikerülni, de nem lehet, mert akkor sz a baj.
És emellett mindig a halllal foglalkozik.
Kedved lelkiatya. Hogy lehet egy ilyen helyzetet kezelni?
Azt hiszem, legjobban az fáj most Önnek ebben a helyzetben, hogy az Édesanyja nem érti meg. Éppen ő, akitől ezt elsőként várná. Ezért egyik tanácsom, hogy a szíve legmélyéig mondjon le erről a vágyáról, hogy az édesanyja megérti ezt a betegséget, a betegség okozta helyzetet. Tudom, erre azt mondaná, hogy már rég le is mondott róla, hisz látnivaló, hogy nem érti. Ennek ellenére a szíve mélyén továbbra is vágyik erre, és el is várja az édesanyjától ezt a megértést. Alapvetően jogos is lenne ez az elvárás, de ha erre most ő képtelen, akkor mégse várja el! Önnek kell váltani ebben a kérdésben. Fordítsa hát meg. Mi változhatott az édesanyja életében, lelkében, amiért most ilyen értetlennek tűnik? Hiszen régen természetes volt, hogy ha Ön beteg, akkor ápolja, legalábbis gyermekkorában. Valami más oka lehet ennek a mostani viselkedésnek. Hogy valójában mi, arra Ön is rájöhet, ha elmélyül benne, ha alaposan megvizsgálja az édesanyja helyzetet. Legyen Ön a megértő vele szemben, s ne várjon viszonzást. Ha ezt megpróbálja, hatalmas béke fogja eltölteni a szívét.
Ez abban is segíthet, hogy könnyebben tud neki válaszolni a kutakodó kérdéseire.
Tisztelt Lelkiatya!
Ne haragudjon, hogy ilyen szörnyűségekkel traktálom, de Ön szerint Isten hogy engedhet meg ilyen szörnyűségeket, mi célja van ezzel, és mi vár azokra az emberekre, akik elszenvedik ezeket, és mi azokra, akik a bűnösök benne?
https://szabadriport.wordpress.com/2012/02/19/lopakodo-agresszorok-a-kodolt-gonosz-birodalma-6/
Tudnék még mit mutatni, de inkább nem teszem.
Világháború, holokauszt, mészárlások, éhezés, mindez nem is tudom mi miatt, hatalomvágy, pénzéhség miatt, nem tudom. Vannak emberek, akik élvezik mások szenvedését, és röhögnek a markukba.
Nem tudom, van-e ennek értelme, bár olvastam Elisabeth-Kübler Ross könyvében, hogy a szenvedésnek is van értelme, hisz ha egy virágos kertben ülnénk, és fenséges ételeket szolgálnának fel nekünk, és minden tökéletes lenne, akkor nem tudnánk lelkileg fejlődni, hogy ez az egyetlen értelme az itt létünknek, bár én hozzá tenném, hogy azért öröm is van az életben, és ezeket is meg kell élni.
Ön mit gondol Atyám? Tisztelettel: H.
Mérhetetlen sok gonoszságot művelt már az ember. Ezek csak a mai korunk szörnyűségei, de sajnos minden korban megtörtént, hogy az ember úgy elaljasult...
Miért engedi mindezt az Isten? Nem könnyű erre válaszolni. Isten mindent megenged nekünk. Nekünk adta a világot, ránk bízta, szabadságot adott az embernek. Persze, a megfelelő korlátokkal, hiszen, például a fizikai törvények is megannyi korlátot jelentenek. Nem falhatunk annyit, amennyit akarunk, mert a test egy ponton túl tiltakozik. Vannak tehát határok, korlátok, amelyeket látni, ismerni kell. De ha ezek csak mechanikusan akadályoznák, gátolnák a cselekvéseinket, akkor nem létezne szabadság. Akkor szabad önfeledten az ember, ha tudja, látja a korlátait, és azokon belül él és valósítja meg életének céljait. Ilyen határ volna a másik ember java is. Szabad azt áthágni, nem sújt le az égből semmilyen büntetés, ha a másik ember személyiségéből származó korlátot átlépem, vagy éppen a másik személyt semmibe veszem. Ez - Hamvas Béla szavaival - döbbenetes, de meg van engedve. Nyilván megvannak a következményei, mert a szörnyű igazság az, hogy aki mást bánt, gyilkol, elrabolja javait, az sem boldog, semmivel sem boldogabb, mint az, akit megkárosított. Ördögi kör. Ebből csak egyenként lehet kilépni.
Ha elhatározom, hogy én magam teljesen tiszteletben tartom a másikat, ha én magam minden helyzetben a béke embere vagyok. Vajon elmondhatjuk-e ezt? Ha háborút nem is kezdeményezünk, de vajon mindig csak jót teszünk a másik emberrel? Márpedig ezt is megengedi az Isten. Nekem megengedi, hogy bűnt kövessek el, nem sújt le, nem büntet meg érte. Mi, emberek hol húznánk meg a határt? Mit engedjen meg a Jóisten, és mit ne? Lehet, hogy éppen volnának ötleteink, hogy mit igen és mit nem, mégis, jobban tesszük, ha ezt Őrá bízzuk, aki nem csak mindenható, de mindentudó is. Ő jobban látja. Nem tudom, tehát, hogy miért engedi meg Isten ezt a sok szörnyűséget, de nem perelek Vele, megengedem Neki, hogy ezeket megengedje. S ha látom a szörnyűséget, ez arra késztet, hogy legalább az én életemben, az én környezetemben ne legyen háború, hanem legyen inkább minden körülmények között béke. Ha megpróbálom, rájövök, hogy ezt sem olyan könnyű megvalósítani.
Kedves Lelkiatya!
Öt hónapja hagyott el a párom és engem még mindig nagyon megvisel a szakítás. Rettenetesen magányos vagyok, csak ő volt minden boldogságom, de a barátaink szerint olyan önfejű, hogy nem vonja vissza döntését, békülésről hallani sem akar. Mit csináljak én ilyenkor? Meddig tesz az Isten még próbára?
Lehet, hogy jót tesz Önnek ez a szakítás, még ha kegyetlenül fájdalmas is. Ugyanakkor az is lehet, hogy a párjának is jót tesz ez az időszak, ha Önt valóban szereti, idővel kicsit megtörik az önfejűsége. Azt javaslom, ezt a mostani magányos időszakát arra használja föl, hogy kicsit többet imádkozik, beszélget az Úrral. Tőle kérje, hogy világosítsa meg az életének további lépéseit: mit kell tennie, merre induljon tovább? Ha csak a magányán kesereg, azzal leginkább önmagának tesz rosszat, ráadásul a barátját sem nagyon remélheti visszatérni, mert ki vonzódnék egy búbánatos teremtéshez? Használja föl tehát ezt a nehéz időszakot az Úrban való megerősödésre, egyszersmind saját magában való megerősödésre is. Nem annyira próbatétel ez, mint inkább lehetőség. Ne szalassza el!
Kedves Lelkiatya!
Lelkivezetőt keresek. Tudna nekem abban tanácsot adni, hogy merrefelé keresgéljek? Római katolikus nő vagyok, de nem zárkózom el görög katolikus pap/lelkivezető felkeresésétől sem.
Köszönöm válaszát Nyíregyházáról!
Mindenekelőtt imádkozzék azért, hogy kapjon jó lelkivezetőt. Ezt elsősorban Istentől kérje, s ne saját maga akarja kiválasztani. Ne csak egyszer mondja el ezt a kérését, hanem hosszan, kitartóan imádkozzék ezért. Közben járjon el rendszeresen gyónni, lehetőleg havonta. Közben akár meg is feledkezhet arról, hogy Ön lelkivezető keresésben van. Ez ugyanis megronthatja a lelki hozzáállását, hogy őszinte bűnbánattal vegyen részt a szentgyónásában, s azon járhat a feje, hogy ez az atya jó lehet-e lelkivezetőnek. Szóval, ha kitartóan és bízó szívvel kéri az Urat, adjon lelkivezetőt, ha közben gyakran, rendszeresen meggyónik, akkor, meg fogja látni, magától kialakul, hogy hová, kihez érdemes járnia rendszeres lelki vezetésre. Sok kegyelmet hozzá!
