Egyrészt téves fölfogás az, ha valakiben csalódunk. Ilyenkor sokkal inkább abban a képben csalódunk, amit az illetőről magunkban kialakítottunk. Ő, szegény, hozza önmagát, s lehet, hogy mi jobbnak gondoltuk, mint amilyen valójában, de akkor sem ő tehet róla, ha csalódtunk benne.
A rádióban elhangzott mondat azonban mélyebb igazságot fejez ki. Ha valakire rásütjük, hogy csalódtam benned, ez egyáltalán nem segíti az illető kibontakozását. Ritka esetben egy ilyen mondat arra késztetheti, hogy igenis, bizonyítson, hogy mégis jobb legyen, de ez sem ér fabatkát sem, hiszen mások előtti bizonyítási kényszer hajtja. Ez nem vezet sokra. Ha pedig az ellenkezőjét váltja ki, ami szintén nem ritka, akkor az illető még jobban bezárkózik, onnan kirobbantani csak nagy nehézségek árán lehet.

Mennyi fontos kérdés! Képtelenség néhány sorban ezekre válaszolni, de azért néhány gondolatot próbálok megfogalmazni.
Az imádságnak nagyon sok módja van. Majdnem a két, egymástól legtávolabbira kérdezett rá. A rózsafüzér imádkozásakor egymás után mondjuk többször a megtanult imát: Üdvözlégy, Mária... Miközben ezt mondjuk, figyelhetünk a kimondott szavakra, amelyek új és új értelmet nyernek, ha mélyen odafigyelünk rájuk, figyelhetünk az egyes titkokra, amelyeket tizedenként váltogatunk, tehát ennek segítségével belehelyezzük magunkat Isten művébe, de megtehetjük azt is, hogy míg ajkunk a megszokott szavakat mondja, lelkünk valójában csöndesen Istenre figyel, örvend Isten jelenlétének, közelségének, semmi több.
A másik, a saját szavakkal való ima talán még személyesebb: amit gondolok, azt mondom el az Úrnak. Érdemes ezt is gyakorolni. Mondok egy meglepő gyakorlatot. Tegye meg, hogy egyedül marad egy szobában, lehetőleg teljes csöndben, lehetőleg sötétben, egy gyertya fényénél, és ebben a csöndben hangosan megszólítja Istent: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Hadd mondjam el, ami szívemen van... Az egyedüllétben hangosan kimondott ima szava nagyon erős, szinte ijesztően hat, de csak az elején. Megtapasztalja az ember, hogy Isten valóban jelen van, hallgat, figyel, és azt is, hogy meghallgat. Ez nagyon szép tapasztalat!
Abban igaza van, hogy egy emberi élet, a másik személy mindig több, mint egy tárgy. Pontosítanom is kell, mert szó sincs tárgyimádásról. Egyedül Istent imádjuk. A képet még csak nem is tiszteljük, hanem azt, akit az ábrázol. Amikor megcsókoljuk, értetkőzünk, akkor nyilván nem a fatáblával akarunk érintkezni, hanem azzal, akit a kép ábrázol. Nagyon szeretjük Máriát az Istenanyát, s e lelkesedésünkben esetleg valóban megfeledkezhetünk arról, hogy figyelmesek legyünk másokra. Bocsássa meg embertársainak ezt a gyengeségét!
Amit az elesettek nyomorúságáról ír, az is igaz. Sajnos ebben megint az emberi gyarlóságunk mutatkozik meg. Ennek a helyzetnek az értékelésében azonban nagyon fontos, hogy ne másokat ítéljünk meg, hanem saját magunkban fedezzük föl, hogy miránk mennyire jellemző egyik vagy másik emberi hiba. Annak kiigazításán dolgozzunk, s azon igazán ne méltatlankodjunk, ha másokban ilyet tapasztalunk. Az Úr csak azt várja, hogy önmagunkat változtassuk meg, nem azt, hogy a másik embert.

Egészen bizonyos, hogy véletlenül senki sem jut a pokolba, csak mert, mondjuk, peche volt a halálának esetével. Isten mindenkire odafigyel. Ami pedig még fontosabb: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Akkor meg is adja mindenkinek a lehetőséget, hogy még ha elfuserálta is az életét, akár az utolsó pillanatban is megbánhassa, kérhessen irgalmat és bebocsátást a mennybe.

Az Egyház és a Szentírás tanítása egyértelmű arra vonatkozóan, hogy amikor Isten megteremtette a világot és benne az embert, akkor a semmiből teremtette. Előtte tehát nem létezett, s Isten akaratából egyszer csak lett. Ez, persze, nagy titok, az értelem aligha foghatja föl, csak hittel tudjuk elfogadni. Az is bizonyos, hogy Isten nem azért teremtette a világot és benne az embert, hogy egy ideig létezzen, aztán újra a semmibe vesszen. Az örökkévalóságról is tanúságot tesz a Biblia és az Egyháztanítása. Nagy titok ez tehát, de így van. Előtte nem léteztünk, Isten a létbe hívott bennünket, s attól kezdve örök életünk van.

Az Ószövetségi Tórában szereplő előírások a választott nép életrendjét voltak hivatottak körvonalazni. A mai olvasó számára ezek annyi furcsaságot tartalmaznak, hogy azok hátteréről, értelméről könyveket kellene írni. A zsidó rituális törvények, szokások mögött a legtöbb esetben egészségügyi, kultikus, jogi, szociális, erkölcsi, illemtani stb. hagyományt lehet fölfedezni. Az Ószövetséget, és annak minden előírását ma már az Újszövetség fényében kell értelmezni. Jól sejti, hogy az említett előírások egy része sem igazságra, sem szeretetre nem tanít, ezért nem is szabad szó szerint értelmezni őket. Jézus arról beszélt, hogy beteljesíteni jött a Törvényt (Mt 5,17.), vagyis most már mindent csak az Ő szempontjából szabad értelmezni. Tehát nem vesztették érvényüket ezek az előírások sem, de lelki értelmet kaptak. Arról is rengeteg lelki tanítás és írás született, hogy az említett szabályoknak mi a keresztény lelki értelme.

A kánon (mérce) az Ó- és Újszövetségi Szentírás hitelesnek számító könyveinek listája. A katolikus Bibliánkba azok a könyvek kerültek be, melyek a kánont alkotják. Ez azt jelenti, hogy e könyvek megfelelnek a hitről való tanúságtételnek és használhatóak a nyilvános istentiszteleteken. Isten emberek által is működik a világban, ennek egyik jele ez a kánon. Az Ószövetség kánoni könyveit már a zsidóság meghatározta.
Az ókeresztény korban az Egyház többnyire a szentírási szövegek görög fordítását használta (ez a Septuaginta, azaz Hetvenes fordítás). Mivel a kéziratok nem voltak egységesek, ezért a kánon vitatémát is jelentett. A tridenti zsinat (1546) megerősítette, hogy az Ószövetségi kánoni könyvek száma 45 - ez ma 46, mert Jeremiás könyvét és a Siralmakat külön könyvnek számítják, tehát nincs tartalmi változás - az Újszövetségieké pedig 27 - összesen tehát 73 a Biblia kánoni könyveinek száma. A protestáns felekezetek viszont csak azt fogadják el kanonikusnak, amelyeknek ismerjük a héber eredetijét is. Ezek az elsősorban kanonikus, azaz protokanonikus könyvek. Amelyeknek csak a görög változatait ismerjük, azok a deuterokanonikus könyvek (pl. az Ön által felsorolt könyvek ilyenek.) Az isteni gondviselés érdekessége, hogy a XX. században megtalált qumrani iratok között találtak olyan héber szövegeket, melyeknek korábban csak a görög változatai voltak ismertek. Ettől azonban nem változott a korábban rögzített különbségtétel. Mivel az egyház hagyománya alapján ezek mind megfelelnek a hit mércéjének, ezért a hit szempontjából nem lényeges a proto- vagy deuterokanonikus különbség, mert az egyház mindkettőt sugalmazottnak tartja, így alkalmasnak tartja a hit közvetítésére és ajánlja felolvasásra.

Kedves Mária!
Fábiánházi anyakönyvek 1786-1906-ig vannak a levéltár állományában. A Görögkatolikus Püspöki Levéltár hétfőtől-péntekig 8-16 óráig tart nyitva. Családnévre vonatkozó információ esetén e-maiban is tudunk segíteni. Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5. leveltar@gorogkatolikus.hu (42) 415-901; Fax: (42) 415-911

Hát, ez bizony veszélyes kíváncsiság! Nem szabad ezzel játszani. A lányoknál sokkal gyakoribb, hogy a szeretet kifejezésük ennyire közvetlen, sok testies elem van benne. Ezért gyakoribb is a fiatal lányoknál az ilyen félrecsúszás. Óva intem attól, hogy ilyesmivel játszadozzék. Tudja, ez az izgalmas kíváncsiság valójában nagyon szép dolog. Amikor majd a maga helyén és módján jelenik meg az életében, akkor mint egy áramütés, mint egy mennyből jövő villámlás, úgy borzongatja meg a testét, a lelkét, átjárja az egész lényét. Ellenben, ha ilyesmivel kíváncsiságból eljátszadozik, akkor kihúzza az életéből ezt a rendkívüli dolgot, érzéketlenné válik rá, letompítja az érzékiségre fogékony adottságát. Nem az a kérdés tehát, hogy ez bűn-e, hanem, hogy érdemes-e, szabad-e ilyen semmiségért ekkor értékeket elkótyavetyélni.

Az egyház a családtervezés természetes módját támogatja, amit az időmegválasztás módszerének is nevezhetünk. A lényege, hogy a testi egyesülést terméketlen napokra irányítja. A terméketlen napok megállapítását meg lehet tanulni. Általában a termékenység legalkalmasabb napja, az ovuláció időpontja, mely a következő ciklus kezdete előtt a 14. napra tehető. A terméketlen napok közvetlenül a vérzés utáni 3-5. nap, ill. a várható ovulációs nap után kb. 6. naptól a következő vérzés megjelenéséig terjedő napok, kb. 6-8 nap. A számolásnál figyelembe kell venni a ciklus átlagos hosszúságát, az önmegfigyelés különféle lehetőségeivel, pl. hőmérséklet mérésével, ill. váladékvizsgálattal pontosítani lehet ezeket a napokat. Ez utóbbi talán a legfontosabb, amihez gyógyszertári segédeszközt is igénybe lehet venni.
Az egyház nem támogatja a mesterséges beavatkozásokat. Az intrauterin spirált, és a hasonló elven működő eszközöket, valamint a sürgősségi fogamzásgátlókat nagyon súlyosnak és elutasítandónak tartja, hiszen azok abortív hatásúak. Mindenképpen érdemes a lelki vezető tanácsát is kérni, s megimádkozni speciális helyzetüket, hogy lelkiismeretes döntést tudjanak hozni, hogy mit tehetnek, ill. amit Isten színe előtt is vállalni tudnak.

Kedves Zsófia!
Az ortodox egyház áll legközelebb a katolikus egyházhoz. Jobb volna, ha a gyermekeiket katolikusnak keresztelnék, de áldásos az is, ha ortodoxnak. Azzal nyernek legtöbbet a gyermekeik, ha mindkét egyház tanítását megismerik. Elvileg ortodox hívő nem részesülhet a szentségekben katolikus templomban, de ilyen vegyes családnál ezt én mégis elképzelhetőnek tartom. Kínálkozik, hogy ha itt élnek Magyarországon, akkor megismerkedjenek a görögkatolikus egyházzal, amely kettejük között van. Bár ortodoxok is élnek Magyarországon, csak kis számban. (Román ortodoxok jobbára Gyulán és környékén, ahol püspökük is van.) Görögkatolikusok viszont gyakorlatilag az ország minden területén megtalálhatók.

Sajnos nem ismerem a könyvet, így nem tudok róla véleményt mondani. Első hallásra magam is idegenkednék tőle, mert fölmerülhet a gyanú, hogy megint olyan könyv született, ami a sikeresség forgatókönyveként kínálja magát. Márpedig a sikeresség tévút. Nem a sikerességre kell törekedni, hanem az üdvösségre. A new age legtöbbször ezt a téves célt ajánlja, ezért lehetett az Ön által említett személy ilyen kritikus. Azonban most utánanéztem mások véleményének, s úgy látom, hogy még keresztény oldalak is elismerőleg szólnak a könyvről.
Alapvetően semmi rossz nincs abban, ha az ember pszichológiával foglalkozik, ez segíti az önismeretet, az emberi természet megismerését. Viszont a nem keresztény pszichológia sok esetben félrevezető lehet, mert alapvetően téves az emberképe. Szabad és hasznos tehát az ilyen írások tanulmányozása, de nem válogatás nélkül.

Mint korábban is leírtam egy válaszban, világosan látnunk kell, hogy amit a fészbuk kínál, az nem a valóság. Rengeteg és roppant sokrétű tájékoztatást kaphatunk azon keresztül, de szinte semmi lehetőség nincs azok igazság- és valóságtartalmának ellenőrzésére. Magyarán szólva a fészbukra mindenki azt ír, amit akar. Ehhez viszonyítani a saját életünket értelmetlen dolog. Nem beszélve arról, hogy soha nem érdemes embereket, életeket összehasonlítani, mert nem is lehet.
Aztán, miért gondolja Ön, hogy senki nem mond le a szórakozásról? Nagyon is sok ilyen ember van. Persze, van, aki kényszerűségből, s van, aki odaadásból, önként, esetleg másokért vagy Istenért.
Ugyanakkor az sem jó, ha Ön pedig nem megy sehová pihenni. A munkáját is akkor fogja tudni jól végezni, örömmel, fölszabadultan, ha időről időre ki tud kapcsolni és kapcsolódni, ha tud pihenni, ha értelmes szórakozással táplálja a lelkét, szellemét. Ne féljen senkitől, nem másoknak kell megfelelnie, egyedül Istennek. Ő pedig nagyon sok örömöt is ad, érdemes keresni, hogy ha úgy találja, hogy nem szembetűnő, ha nem veszi észre. Higgye el, nagyon sok öröm van az Ön életében is, csak meg kell keresni a forrását.

Sajnos/hála Istennek ebben az esetben (is) egyszerű álhírrel állunk szemben. A hírt közlő magyar és nemzetközi hírportálok egyike sem számít mértékadó hírforrásnak, főleg nem egyházi információk vonatkozásában. A hírnek utánanézve egyértelműen kiderül, hogy egy gyorsan terjedő álhírrel állunk szemben, amelynek semmilyen valóságalapja nincs. Ez egyébként kiderül már az állítólagos pápai nyilatkozat szövegezéséből is, amely teljességgel idegen a hasonló konkrét tudományos/erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos hivatalos egyházi állásfoglalásoktól, különösképpen pedig Ferenc pápa megnyilatkozásainak stílusától. Összegezve tehát - legjobb tudomásom szerint - semmi nem támasztja alá, hogy Ferenc pápa támogatná az említett chip beültetését.

Kedves Bazil!
Semmi nem akadályozza Önt abban, hogy római katolikusként rendszeresen járjon görögkatolikus szertartásokra, megismerje a keleti teológiát, keleti lelkiséget. Ha mégis súlyos oka van arra, hogy rítust változtasson, ezzel a kérelmével először a saját római katolikus püspökéhez kell fordulnia. Ő vélhetően meg is adja az ehhez szükséges engedélyt, amelynek birtokában fordulhat a görögkatolikus püspökhöz, aki befogadó nyilatkozatával hitelesíti, véglegesíti a rítusváltást.

Egészen egyszerűen keresse föl a legközelebbi görögkatolikus lelkészt. Ő majd nem csak azt magyarázza el, hogy mi kell az esküvőhöz, hanem több találkozáson keresztül a házaséletre is fölkészíti majd őket.