Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Lelkiatya! Mit lehet tenni, ha a legjobb barátnőm, (aki egyben a szobatársam is) nagyon haragszik rám, és bocsánatkérések ellenére sem hajlandó megbocsátani nekem. Nagyon rossz érzés a szobában úgy lenni, hogy egész nap nem szólunk egymáshoz, csak a telefont nyomkodjuk. Gyakorlatilag minden emberi kapcsolat megszűnt közöttünk.
Segítségét köszönöm,
Dóra
Kedves Dóra!
Ha hosszú időre állandósul ez a helyzet, akkor lehetőleg cseréljenek szobát, szobatársat. Nagyon meg tudja mérgezni az emberi kapcsolatokat a szeretetlen egybezártság. Persze, ez már csak a végső megoldás volna. Javaslom, hogy egy darabig csöndben viselje ezt az áldatlan állapotot, s ne is erőltesse a szobatársával a társalgást. Egy idő után ez úgyis változni fog. Nem biztos, hogy visszaáll úgy, mint volt korábban, de az is lehet, hogy a kibékülés után még mélyebb lesz a barátságuk. Érdekesek ezek az emberi folyamatok.
Mindenesetre, most várjon egy kicsit. Ne erőltesse a békülést. Csak imádkozzék érte, imádkozzék a barátnőjéért, ugyanakkor lesse a kedvező alkalmat, amikor ezekről kicsit el tudnak beszélgetni.
Tisztelt Lekiatya!
Mi az Egyház, pontosabban a Magyar Katolikus Egyház álláspontja Natália nővérrel, illetve látomásaival kapcsolatban. Elindult a boldoggá avatási eljárása?
Válaszát köszönöm!
Natália nővér boldoggá avatásáról nem tudok. Nem is tartom valószínűnek, hogy ez bekövetkeznék. Egyes püspökök elismeréssel szóltak róla, vagy legalábbis támogatólag nyilatkoztak az általa indult lelkiségi mozgalommal kapcsolatban, más püspökök pedig inkább visszafogottan, sőt, elutasítóan fogalmaztak. A Katolikus Egyháznak - tudomásom szerint - nincs hivatalos állásfoglalása Natális nővér látomásaival kapcsolatban.
Tisztelt Lelkiatya!
Én római kat. vallású vagyok és egy vidéki középvárosban élek.
Van két városrész, mindkettőben áll római kat. templom.
Én az x városrész egyházközségéhez tartozom, DE azt veszem észre
magamon, hogy legszívesebben szinte minden vasárnap az y egyházközség
templomába mennék szentmisére. Talán attól van ez, mert már unom a
saját egyházközségemet, a helyi arcokat, nem tudom, az viszont tény, hogy a másik, tehát az y egyházközségben 100 %-os "vérfrissítés" történt plébánosi fronton, az idős atyát nyugdíjazták, és 2 igen fiatal atya került az egyházközség élére, akik merőben új szokásokat is bevezettek,
ráadásul a kántor is igazán képzett, sokszor órákig hallgatnám a játékát, énekét, sajnos ez a mi kántorunkról nem mondható el, és szerintem a helyi, idősebb plébános is csak a kötelező minimumot nyújtja. Az y egyházközségben pl. a vasárnapi nagymisén orgonakísérettel
éneklik el a teljes, tehát a nicea-konstantinnápolyi hitvallást, ez
különösen felemelő. Ön hogyan látja ezt? Mehetek nyugodtan más templomokba misére (római kat. templomokról van szó, csak a helyi plébános ne tudjon róla? Hiszen ott is a saját felekezetem közt vagyok.
Vagy pl említhetem Esztergomot is, ami abszolute a kedvenc városom, és
a Bazilika a kedvenc templomom. Tudom, nem a templomért járunk misére,
de számomra ez sokat jelent. Az óriási térhatás, ahogyan az az orgona
szól, ezt az élményt emberi szó vissza nem adhatja. Legszívesebben minden hónapban Esztergomba járnék misére, a világ legszebb templomába,
de tudom, hogy ez helytelen lenne. Nem szeretném a saját egyházközségemet sem hanyagolni, ugyanakkor nem értem azon embertársaimat, akik egész évben csak és ugyanabba a templomba járnak.
A változatosság gyönyörködtet, nem? S nagy valószínűséggel egy másik
római kat. templomban sem fognak pl. Kálvin Jánosról nagyszerű tetteiről
prédikálni (ami szerintem egyenlő a nagyfokú egyházrombolással, d erről
kálvinista testvéreimnek nyilván más a véleménye).
Ebben a témában szeretném a Lelkiatya véleményét kikérni
tisztelettel: Péter
Kedves Péter!
Jól érzékeli, hogy kényes kérdésről van szó. Egyrészt van az embernek felelőssége a saját plébániai közössége iránt, ugyanakkor van természetes igénye is a minél mélyebb lelki töltekezésre. Fontos, hogy ne legyen felszínes az Isten-kapcsolata, ne legyen külsőséges az Egyház-szeretete. Legyen inkább valóságos, amely a nehézségeket is szívesen viseli, az áldozatokat is örömmel meghozza annak érdekében, hogy Isten akarata szerinti élet folyjon az egyes egyházközségekben. Azt a tanácsot tudom jó szívvel adni, hogy olykor elmehet a másik templomba is szent misére, természetesen Esztergomba is, de semmiképp se hanyagolja el a saját közösségét. Próbálkozzék azzal, hogy ott is széppé váljon a liturgikus- és értékessé a közösségi élet.
Kedves Lelkiatya!
Ebben a téli szezonban a szokásosnál is többen voltam megfázva, náthásak influenzások. E kapcsán az lenne a kérdésem, hogy mi a felelős magatartás ilyen esetben ha meg vagyunk fázva: járulni az Oltáriszentséghez vagy sem?
Hisszük és valljuk, hogy lelkünk és testünk gyógyulására szolgál az áldozás, de azért itt emberi kérdések felmerülnek.
Köszönöm a válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Üdvözlettel,
D.
A testi betegségeink idején éppen annyira rászorulunk az élet szentségére, az Eucharisztiára, mint egészségesen. Nem volna helyes a betegségre hivatkozva távol tartanunk magunkat az Eucharisztiától. Görögkatolikus áldozás esetén arra ügyelhet ilyenkor jobban az ember, hogy a kis kanál minél kevésbé érintkezzék az ajkával. Egyéb óvintézkedést nem tartok szükségesnek. Minél gyakrabban áldozzunk, lehetőleg minden vasárnapi Szent Liturgián! Ha valakit súlyos betegség akadályoz ebben, akkor kérje meg a papot, hogy keresse föl, és vigye el neki az Eucharisztiát.
Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az öröm és a boldogság között?
Bár egyszerűnek tűnik a kérdés, mégis nagyon nehéz rá válaszolni. Azért is, mert két olyan egészen közel álló fogalomról van szó, amelyek önmagukban is igen nehezen meghatározhatók éppen belső összetettségük és életünkre gyakorolt roppant szövevényes hatásuk miatt. Próbáljuk meg mégis:
Az öröm lehet pillanatnyi jó érzés, a boldogság inkább folyamat.
Az öröm látványosabb, a boldogság nehezebben kifejezhető.
Az öröm könnyebben megosztható, a boldogság csak lassan továbbadható.
Az öröm lehet felszínes, a boldogság mindig a mélyből fakad, a mélyről beszél.
Az öröm kötelesség, a boldogság ajándék.
Az öröm földi életünk dísze, a boldogság örök életünk szépsége.
Az öröm a boldogság építő eleme, a boldogság az öröm beteljesülése.
Kedves lelkiatya!
Miért nem tudok örülni mások örömének? Mióta leérettségiztem egyre rosszabb és rosszabb az életem. Tudom, hogy mindenkinek a Jóisten más és más utat szán, mindenkinek van nehézsége. Másnak mindenhez szerencséje van, nekem meg mindenért vértizzadva kell megszenvednem, mindenről le kell mondanom hogy jobb legyen hogy én is tudjak haladni, el tudjak érni valamit. Másoknak minden "csak úgy van" (párkapcsolat, munkahely, nyelvvizsga, jogsi). A Facebook nevű közösségi oldalon csak azt látom, mindenkinek ez sikerül meg az sikerül. Állendóan mondják a sok hülye szöveget, aminek eleje-vége nincs, könnyen beszélnek hogy "nem minden ember rossz szándékú" meg "rossz után jó következik" stb. Mikor fordul már az én életem is? Mikor fogom én is megmutatni hogy ugyanolyan ember vagyok mint ők?
Első és legfontosabb tanácsom, hogy senkihez ne hasonlítsa önmagát, sem senki életét a sajátjához. Ezzel csak félrevezetné saját magát. Mit lát mások életéből? Amit mutatnak, amiről beszélnek. Mindenki (igen kevés a kivétel) jobbnak mutatja magát, mint amilyen. Ez mindig is így volt. Ezt az emberi gyarlóságot ismerve tartotta fontosnak Szent Pál azt a kijelentést tenni, hogy: óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát (2Kor 12,7). Mi, sajnos, nem ilyenek vagyunk. A mai ember különösen is hajlamos - és most már a világhálón keresztül képes is - többnek, jobbnak, szebbnek mutatni magát a valóságnál. A fészkbuk különösen is ilyen virtuális világ! Óvakodjék attól, hogy az azon keresztül érkezett hírek alapján minősítse a saját életét! Szóval, első lépésben igyekezzék ettől teljesen függetleníteni magát. Második lépésben pedig mégis vizsgálja meg jobban a saját életét. Vizsgálja meg az Isten szemével! Valóban semmi nem sikerült, semmi nem jött össze? Hangsúlyozom, ne az emberek, hanem az Isten szemével tegye meg ezt az életértékelést. Remélem, észre fogja venni, hogy már eddig is mennyi mindent kapott, van, mire építeni, és kell is építenie. Meglátja, ha Isten szemével kezdi nézni az életét, még az örömök is jobban kirajzolódnak, s persze, a jövő is. Nem ezt szeretné? Ne késlekedjék, tehát cserélnie ezt a lelki szemüveget!
Atya! A lányom 22 éves, már volt egy vetélése. Ha fiüt lát teljesen kontrollálatlan, nem is érzi mit tesz, otthagy mindent és mindent a családban, pedíg nem szerelmes, csak megy mintha valami vinné, még a tekintete is mrgváltozik. Egyébként nagyon okos, volt már katolikus fiatalok közösségében Olaszországban 3 évet és hazajött , megígérte, elmondta, hogy tudja és mégis egy ivásos buli után még aznap este elment a fiúhoz, aki 12 évvel idősebb. nem is szólt!
Mit tegyek mint anya? Imádkozom, sokat. Én is változni akarok.
Félek milesz vele?
Én nem tudok pózolni, mást mutatni mint amit gondolok.
Isten áldja!
Ilona,
Kedves Ilona!
Nem is kell pózolnia, mást mutatnia, mint amit gondol. Az nem vezet semmire. Sajnos, most a lánya ebben a megszédült állapotban van, ebben az átmeneti időszakban él. Reméljük, nem sokáig. Attól tartok, most egy darabig közvetlenül nem sokat tehet. Most valóban az imádság, a hittel mondott imádság a legtöbb. Ez egyébként majd bölcsességet és tanácsot is fog adni Önnek, hogy mit is tegyen. Esetleg abban az irányban segítheti, hogy beszélgessen egy pappal, régi hitoktatójával, aki felé még megvan a bizalma. Ügyeskedhet abban is, hogy valahogyan (nyilván nem erővel) eljuttatja újabb katolikus programokra, ifjúsági zarándoklatra, Máriapócsra vagy hasonló rendezvényekre. Persze, mindezeket jól megimádkozva. Sokat fog ez még változni, addig tartson ki a hitben és imádságban!
Kedves lelkiatya!
Olvasta már Athanasius Schneider püspök a családszinódusról kifejtett véleményét? Barsi Balázs atya is foglalkozott a témával pár hete egy homíliában: https://www.youtube.com/watch?v=0AwsAFShrno
Mi a véleménye erről?
Igen. S meghallgattam Balázs atya buzdítását is erről. Teljesen egyetértek azzal, hogy az Egyháznak is nagy kísértéseket kell átélnie, nem csak az egyes embernek, s ennek, bizony, most van az ideje. Amennyire én látom, megint a sajtó veri föl jobban a kedélyeket, s nem annyira valós veszélyről, mint inkább fölkorbácsolt érzelmekről van szó. Az, hogy ezekről a kérdésekről merjünk beszélni, nem egyház- és Krisztus-ellenes, hanem éppen a hit felelősségéről és Krisztusban való szabadságról árulkodik, amely nem mindig jellemezte a Katolikus Egyházat. Szerintem a klerikalizmus és a papi gőg legalább annyira veszélyes és evangélium-ellenes, mint sok más emberi bűn, amelyet ostorozni szoktunk. Ferenc pápa ebben is igen merész álláspontot képvisel. Mint az ismeretes, és Athanasius püspök nyilatkozatából is kiderül, a szinódusi atyák java része elutasította az egyház tanításától eltérő gyakorlatot. Az, persze, meglepő, s talán valóban emberi huncutságnak az eredménye lehet, hogy mégis bekerült a záró dokumentumba néhány ilyen mondat. Ez azonban nem az egyház tanítása, semmilyen egyházi irányelv ebben az irányban nem fogalmazódott meg, nem tér el az Egyház a maga évezredes hitétől és hiteles hagyományától. Az egyes püspökök tévedése, sajnos, nem kizárható, de erre mindig is volt példa. Ezért nem tartom annyira veszedelmesnek a mostani helyzetet, mint azt esetleg Balázs atya a maga szenvedélyességével megfogalmazta.
Arra pedig külön oda kell figyelni - ez az én személyes véleményem -, hogy az újraházasodottak életében sokszor emberi tragédiák húzódnak, amelyeket gyógyító szándékkal, megértéssel, irgalommal, s természetesen - ami ugyanez: - Krisztus iránti hűséggel kell kezelni. Ez nem könnyű, nekünk, gyarló, korlátolt gondolkodású embereknek egyáltalán nem könnyű. Ezzel számolni kell a mai világban, s erre is fölhívja a figyelmünket a karizmatikus bátorsággal élő és irányító Ferenc pápánk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A hét minden napján tartózkodom az állati eredetü ételektől, és más böjti lemondást is fogadtam. Sajnos mostanában többször kísértésbe esek és egyre nehezebb tartanom ezeket a lemlemondásokat. Hogy kerülhetem ki ezeket a kísértéseket az imán kívül?
István
Kedves István!
Bocsásson meg, hogy némileg megkésve adom a választ, hiszen a böjtnek már vége, most éppen fényes hét örömét üljük, de talán most sem haszontalan a kérdése kapcsán megfogalmazni néhány gondolatot.
Ahogy érzékelem, a böjt vége felé érezte azt, hogy egyre növekednek a kísértések. Ezt az is jelenti, hogy elég jól végigküzdötte a böjtöt, az elhatározásait nagyjából tartani tudta. Az ördög azonban nem alszik, éppen a vége felé, a nagy hajrában akarja elrontani az addigi szép eredményt. Ám úgy is tekinthetjük nyugodtan, hogy maga az Úr engedi meg a nagyobb kísértést, mert úgy látja, hogy az illető kellőképpen megerősödött már az eddigi küzdelemben. A kísértésen ne csodálkozzunk! Nyilván, nem azzal kell véget vetni a kísértésnek, ha beleegyezünk, ha felhagyunk az addigi küzdelemmel. Ne féljünk vállalni a küzdelmet, annál szebb az eredmény. A kísértések elkerülésére maga az Úr fogalmazott meg nekünk kérést, amelyet a legfontosabb imánkba, a Miatyánkba illesztette bele. Tehát ezt az imát még nagyobb buzgósággal mondhatja, ugyanakkor ne féljen attól sem, ha az ima hatására még nem múlik el nyomban a kísértés. Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek. Van, amikor éppen a kísértésre, hogy el ne bízzuk magunkat. Igaz, hogy ezen a héten nincsen böjti nap, de jövő héttől már újra kezdődhet a pénteki, esetleg a szerdai lemondások sora. Javaslom, hogy lendüljön bele jó szívvel, ne féljen az eredményétől vagy éppen az eredménytelenségtől! Bátran vállalja a lemondásokat Krisztusért!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A keresztelővel kapcsolatban lenne egy fontos kérdésem. Görögkatolikus vagyok, a gyermekünket is görögkatolikusnak kereszteltük pár hónapja. Keresztszülőnek a testvéremet (gör.kat.) és házastársát (baptista) választottuk. Viszont most tudtam csak meg, hogy a testvérem pár éve baptista lett. Nem tudom, miért nem szólt erről, annak idején sokat beszéltem neki a keresztelőről, a feltételeiről. Mit tehetünk most? Érvényes így a keresztség, csak legfeljebb, nincs valódi keresztszülő, csak tanu? Ez már kimeríti a szentségtörés fogalmát? Kérem, adjon tanácsot, mit tegyünk!
A keresztelés, természetesen, érvényes volt. Szentségtörésről szó sincs, hiszen nem volt tudatos a cselekedetük. Van némi felelősségük, hiszen azt nagyon körültekintően kell megválasztani, hogy kire bízzuk gyermekünk keresztény hitben való fejlődését. A két babtista személyt nem tekinthetik egyházi értelemben keresztszülőnek. Javaslom, hogy válasszanak, kérjenek meg erre egy harmadik személyt, akiben megbíznak, aki komolyan veszi ezt a felelősséget. Nem is kell föltétlenül közölni ezt a tényt a megkeresztelt gyermekkel - ezt józan belátásukra bízom. Akkor sem történik semmi baj, ha a gyermekük ezt a különleges dolgot majd csak felnőtt korában tudja meg.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt lelkiatya!
Már megválaszolta az atya az ezzel kapcsolatos aggodalmaimat,hogy a facebook-on semmit sem merek "lájkolni", pl. keresztényüldözést ellenz?, vagy hitvédelmi oldalakat sem, mert úgy érzem, hogy halálos bün, amit elkövetek. Pedig tudom, hogy talán kötelességmulasztás, ha nem védem meg a hitemet nyilvánosan, de mégis úgy érzem, hogy halálos bünt követek el, ha lájkolok. nagyon rossz érzés, nem tudom, mit tegyek.Már eltávolítottam egy valakit az ismer?seim közül,akivel nem tarthattam a kapcsolatot, de mégis megmaradt ez a gátlás, bénultság bennem. A megmaradt ismer?seim sem tudjak mire vélni a dolgot. nagyonrossz érzés, lehet, hogy bün is, ha nem védem meg hitemet. De én potn az ellenkez?jét érzem. Kérem, segítsen. Mit tegyek? Tisztelettel
A következőt javaslom: töltsön jóval kevesebb időt a számítógép előtt. Már túlságosan belebonyolódott, s ez az oka, hogy nem, vagy nagyon nehezen tud józan ítéletet alkotni erről a tettéről. Ha nem jelzi meg a hitvédelmi oldalakat, az nem hogy nem halálos bűn, de egyáltalán semmilyen bűn. Hány ilyen oldal, hír van, amelyek el sem jutnak Önhöz! Önnek nem kötelessége ezeket fölkeresni, véleményezni. Mondom, jobban teszi, ha kevesebbet olvas ilyenekről. Ha van lelki indíttatása, felelősségérzete a hitükért szenvedő testvéreiért, akkor imádkozzék értük, akár csak naponta egy Üdvözlégyet. Ezzel sokkal többet tesz, mint ha böngészés közben az egérrel ide vagy oda kattint!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Nagy bűnt követtem el: amikor lefeküdtem a barátnőmmel, és
...
Válaszát köszönöm!
Levelének részleteit itt nem közlöm, s igyekszem így válaszolni a föltett kérdésére.
A nagy hibát akkor követte el, amikor a barátnőjével testi kapcsolatot létesített. Isten rendeléséből ez csak megszentelt házasságban élő házasfelek között lehetséges. Sajnos, a mai világ teljesen kikezdi és nevetségessé teszi ezt az egyébként teljesen nyilvánvaló igazságot. A férfi és a nő szeretetből egy testté válik. Ez az eggyé válás csak az egymásnak egész életre életre elkötelezett személyek között lehetséges, különben jön egy új kapcsolat, s akkor azzal válik egy testté? Szent Pál meglehetős szemléletesen fogalmaz erről: Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? (1Kor 6,15) Míg a házasfelek Krisztusban válnak eggyé.
Hogy aztán az aktus közben milyen egyéb bonyodalmak történtek, az már ennek az első súlyos hibának a következménye. Persze, ugyanakkor egyáltalán nem kell attól tartania, hogy nem kaphatna föloldozást, kivált, hogy ki lenne közösítve az Egyházból. Szó sincs róla. Bánja meg, gyónja meg, s ha ezt megteszi, joggal remélheti, hogy tettüknek a következménye sem lesz olyan súlyos. Persze, hogy Isten hogyan rendezi az életük további folyamát, azt Őrá kell bízni. Lehet, hogy súlyos leckét fizet majd e tettéért, de az is az Ön javára fog válni, ha úgy fogadja, mint Isten akaratát. Legfontosabb, tehát, a bűnbánat és az a hit és bizalom, hogy Isten Önöknek megbocsát, és továbbra is kezében tartja az Önök életét.
Tisztelt Lelkiatya!
Segítségét szeretném kérni. A lányom görög, a volt férje pedig római katolikus volt. Sajnos elváltak, s mivel egyházi szertartás is volt, a kérdésem az, hogy az így megkötött egyházi házasság érvényes volt-e, vagy el kéne indítani a házasság felbontását.
Igen, minden bizonnyal érvényes ez a házasság, hiszen a rítus különbség semmiféle nehézséget, kivált érvénytelenséget nem okoz. Nagy baj, hogy elváltak. Kérem, tegyenek meg mindent azért, hogy újra helyrejöjjön a kapcsolatuk. Más jó megoldást nem látok. Annál is inkább, mivel az érvényes házasságot felbontani nem lehet. Amit Isten összekötött, azt ember ne válassza szét (Mk 10,9).
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya! Próbálok Istenhez közeledni, egy ideje mindennap olvasom a Szentírást, minden Szent Liturgián ott vagyok, ha tehetem. Sokat imádkozom. Sajnos azt érzem, hogy nem szeretem eléggé sem a családomat, sem az embereket, a feleségem észre is veszi és sokszor mondja, hogy nem szeretem eléggé őt és a kislányomat, mindig csak magammal törődöm, nem szakítok időt rájuk, inkább mással foglalkozom, és tudom hogy igaza van. Úgy gondolom, ennek az az oka, hogy önző vagyok. A saját kényelmem, lustaságom, magammal való törődés elnyomja bennem a szeretetet. Kérem is sokszor Krisztust, hogy adjon szeretetet a szívembe. Tudom hogy nem szabad abbahagyni az imádságot, csak nem tudom hogy képes leszek-e valaha is azt érezni, hogy úgy szeretem a családomat, ahogy ők engem. Azt érzem hogy közeledek Istenhez, és mélyül a hitem, viszont ezt a hitet mégsem tudom cselekedetekre váltani. És bár úgy érzem Istent szeretem, nehezemre esik, ha családom vagy mások kedvéért meg kell erőltetni magam és feladni a kényelmemet. Ez az önzőség és lustaság olyan bűnök, amiket meggyóntam már, gyónás után talán mintha felődtem is volna ezekben, viszont egy idő után újra érezni kezdtem, hogy lusta és önző vagyok.
Kérem adjon tanácsot, előre is köszönöm.
Kedves Testvérem!
Ön nagyon jó úton van. Isten kegyelme az, hogy közeledik Feléje, hogy mélyül a hite. Valójában ennek következménye az is, hogy egyre jobban látja a hibáit, például a szeretetének a korlátait. Maradjon meg ezen az úton, s meg fogja látni, hogy szép lassan a tettei is majd hozzáigazodnak a hitéhez. Persze, igyekezzék a gyakorlatban is kifejezni a szeretetét a felesége, a családja iránt, és gyónja is meg újra és újra, ha ez nem sikerült. De ennek ez az útja, így juthat előre. Higgyen abban, hogy a mindenható Isten további kegyelmekkel is meg fogja Önt ajándékozni, és lassan növekedni fog a szeretetben is. Persze, kérje is ezt az Úrtól, s meglepődve fogja tapasztalni, hogy meg is kapja.
en romai katolikus vagyok vetkexek ha el megyek egy ortodox templomban imatkozni?
Nem vétkezik azzal, ha ortodox templomban imádkozik. Őrizze katolikus hitét, járjon el rendszeresen a szent misékre, de emellett nyugodtan megteheti, hogy olykor ortodox templomban is imádkozik, részt vesz ottani szertartásokon.
