Ha egy égő autóból kimászó, és éppen égő ember könyörög, hogy lőjem le a borzasztó szenvedései miatt, és lelövöm, akkor bűnös vagyok? Vagy nézzem tétlenül, ahogy elég és nem tudok segíteni.
Meglehetősen kicsi az esélye annak, hogy Ön éppen akkor ott terem, amikor épp kimászik egy ember az égő autóból, éppen van Önnél egy lőfegyver, s ráadásul ebben a borzasztó és drámai helyzetben meg tudja állapítani, hogy ennek az embernek nincs esélye az életre, jobb, ha meghal. Nem beszélve arról, hogy ha történetesen egy ilyen szélsőséges pszichés helyzetben meggyilkolja az illetőt, mérget vehet rá, hogy egész életében azon fog töprengeni, hogy vajon jól tette-e vagy sem, hogy megölte ezt az embertársát. Úgyhogy azt javaslom, hogy inkább ne készítsen ilyen képzelt helyzeteket, mert csak fölösleges vívódásokat okoz vele saját magának. Egyszerűen nem érdemes effélén töprengeni. Teljesen hiábavaló. Ha most beszélgetünk is róla, semmi nem garantálja, hogy ilyen vagy hasonló helyzetben azt is teszi, amit hideg fejjel előre kigondol. Amit leszögezhetünk: 1. gyilkolni nagyon súlyos bűn, minden körülmények között el kell kerülni; 2. a másik ember szenvedése bármilyen rossz, nem tudom megítélni, hogy az neki javára válik-e vagy sem. Nyilván azt sem állíthatjuk, hogy az éppen égő ember jól jár, hogy iszonyú fájdalmakat él át, erről szó sincs. De nincs látásunk arra vonatkozóan, hogy neki éppen mire van szüksége. Hozzáteszem, lehet ennél életszerűbb határhelyzeteket is kitalálni, de mondom, nem érdemes. Nem ez a kazuisztika visz közelebb az igazság megértéséhöz. Törekedjünk arra, hogy minden élethelyzetben Isten akaratát teljesítsük. Ha ez állandó törekvésünk, akkor joggal remélhetjük, hogy az effélre rendkívüli helyzetekben is megkapjuk azt a bölcsességet, hogy tudni fogjuk, éppen akkor mit kell tennünk.
Kedves Lelkiatya és a kedves levélíró, aki gondolt rám, és imádkozott értem! A tisztasági fogadalmat tett nő vagyok, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig is imádkozott értem!
A fogadalmat tartom, de még nagyon friss ez az egész állapot, nagyobb kísértések meg nem értek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bizonytalan vagyok a jövőt illetően, de egyáltalán nem szabad elbízni magam. Az a baj, hogy több téren is(ami a lelki életet illeti), súlyos hiányosságokat élek meg.
Majdhogynem céltalan lettem. Az Istennel való kapcsolatomban is még nagyon küzdeni kell, hogy jobban elmélyüljön.
Nem vontam be senkit a fogadalom letételekor a döntésembe, de miután letettem, megkérdeztem a plébánosomat,ahogy egyáltalán lehetséges-e ilyet és ilyen formában letenni. Azt mondta, hogy igen, de szerinte még várjak vele. Nem mertem megmondani neki, hogy már túl vagyok a fogadalom letételén.
Köszönöm szépen még egyszer, hogy gondoltak rám!
Margit
Hogy ezt mással, külső személlyel is érdemes megosztani, illetve akkor válik valóban érvényessé, ha egy pap is áldását adja rá, ez azt a bölcsességet is magába fogadja, hogy a külső személy jobban tudja mérlegelni, hogy helyes-e ez a döntés, elég érett-e már rá az illető személy, eljött-e már az ideje ennek a súlyos lépésnek vagy sem. Én mindenképp azt javaslom Önnek, hogy az atyával beszélje át töviről-hegyire a belső indíttasát, a vele kapcsolatos töprengéseit, vívódásait. Ezt nem szabad egyedül hordozni. Mert bármilyen szépnek és értékesnek is tűnik, a gonosz nagyon könnyen bele tud rondítani. Mindenképpen szükséges a külső támasz, a másokon keresztül is érkező lelki megerősítés. És ha azt mondja az atya, hogy még várjon vele, akkor érdemes követni a szavát. Ami, persze, nem azt jelenti, hogy vétkezhetne a tisztaság ellen, hanem, hogy még jobban megfontolja, átgondolja, átelmélkedi, átimádkozza, hogy mit is jelent voltaképpen ez a fogadalom, ez a fölajánlás. Meg kell, hogy mondjam, nem igazán jó jel, amit említ, hogy céltalanná lett e fogadalomtétele után. Nem biztos, hogy rosszat jelez, de át kell gondolni, meg kell vizsgálni. Vonja be tehát az atyát ebbe a belső törekvésébe. Én ezt tanácsolom.
Kedves Lelkiatya!
Hogy lehet egyszerű szavakkal megfogalmazni az Úr imájának azon szavainak jelentését, hogy "aki a mennyekben vagy"? Ilyenkor önkéntelenül egy felhők mögött lakó, szakállas bácsi képe jelenik meg előttem, hiába taposom már a harmincas éveimet. Isten számomra Teremtő és Úr, az egyetlen, aki őszintén, teljes valójával, minden pillanatban azt akarja, hogy létezzem, és a halált is vállalta, hogy megmutassa, mennyire szeret. Mire asszociáljak olyankor, amikor a "mennyekben lakó" Istent szólítom meg, kerülve minden olyan társítást, amely növeli, és nem csökkenti a távolságot a Teremtő és a teremtménye között?
Válaszát előre is köszönöm!
Jézusnak egy másik szavából talán meg lehet érteni ezt a kifejezést. Keresztelő Szent János így kezdte hirdetését: "Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!” (Mt, 3,2) Jézus is ugyanezekkel a szavakkal kezdte működését (Mt 4,17) Aztán, amikor a tanítványokat elküldte igehirdetésre, szintén ezeket a szavakat adta ajkaikra: "Amerre jártok, hirdessétek: „Közel van a mennyek országa! (Mt 10,7) Ezekkel a szavakkal nyilván nem a felhőkön túli országról beszél, hanem arról, hogy maga Isten kerül hozzánk közel. Voltaképpen maga Jézus az, aki nem csak beszél a közelgő mennyek országáról, hanem az ő személyében Isten kerül közel hozzánk. Ez az "ország" tehát nem messze van. Ott van, ahol Isten van. Isten uralma, Isten hatalma. Arról beszél ez a kifejezés, hogy Isten hatalmas, aki - az Evangéliumból tudjuk - mégis közel van hozzánk. Ha nem értenénk meg ezt a hatalmát, akkor nem értenénk ennek óriási jelentőségét sem, hogy micsoda ajándékot kapunk ezzel a közelséggel. Azért kell az országról is beszélnünk, hogy megértsük Isten ajándékát. Igen, Isten közel van hozzánk, de ez nem természetes, nem magától értetődő. Nem sokkal később hozzá is tesszük: "Jöjjön el a te országod." Tehát tudjuk, hogy szükségünk van erre a közelségre. Ez a kifejezés, illetve, ahogy el van helyezve ebben a könyörgéssorban, azt érteti meg velünk, hogy micsoda magasztos ajándékban van részünk azzal, hogy Istent Atyánknak szólíthatjuk és mi az ő gyermekei vagyunk.
Kedves Lelkiatya!
Milyen szerepe van az ima közben a kéz és testmozdulatoknak, mint keresztvetés, meghajlások, térdre ereszkedés abban, hogy Isten kegyelmi erejét befogadjuk? Hogyan segíthet a test a léleknek Isten jelenlétébe kerülni és benne megmaradni?
Köszönve: Lívia
Fontos szerepe van, segítő eszköz lehet, ha a testünket vagy valamely testrészünket az imádságba bevonhatjuk. A test és a lélek egymástól elválaszthatatlan, egymással összefüggő két valóság. Sőt, az sem biztos, hogy két külön valóságnak tekinthetjük, hiszen nincs meg egyik sem a másika nélkül. Test nincsen lélek nélkül, az már tetem, és lélek nincsen test nélkül, csak az angyalok ilyenek. Tehát a testünket nagyon is fontos bekapcsolni az imádságainkba. Lehetőleg végezzünk leborulásokat, megcsókolhatjuk az ikonokat, keresztet vethetünk, amikor a szövegek erre késztetnek. Ezek nagyban segítenek nekünk, hogy még összeszedettebben imádkozzunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Gondolom hallot Bódog daniel haláláról hogy egy egész ország őt kereste stb...
Nem tud kimenni a fejemből ő. Állandóan rá gondolok hogy mi lett vele mi történt stb..imádkoztam is érte. És most is a csaladjaert és az ő lelke üdvösségéert.
Úgy tudja mindenki áramütés érte és villanyoszlop által. Azt szeretném kérdezni hogy mikor ő már halott volt de keresték ő tudta hogy milyen nagy felhajtast csinált ezzel vagy tudja mit okozott? És azt szeretem még hogy, az ördög müvelte ezt vele hogy halljon meg. Több alapitvany tagja volt mindenki szerette nem tudom elhinni ezt.
Én nem ismertem ezt a személyt, de hogy fölhívta rá a figyelmemet, rákerestem. Végtelenül sajnálatos esemény. Ha volt is valami tudati visszatekintése, ha lehetett erre módja, akkor is egészen bizonyosan a saját lelke üdvösségével törődött, nem pedig azzal, hogy mi lehet a teste körül odalent. Az élet ura egyedül Isten. Az viszont lehetséges, hogy valamilyen kísértésbe vitte bele a gonosz, ezt végképp nem tudhatjuk. Érdemes érte imádkozni, ennyit tehetünk, s ez bizony, nem kevés!
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy a szentségtörést meg lehet-e bocsátani, Isten azt is megbocsáthatja? Nem követtem el, más oka van a kérdésemnek. Valójában valakiről megtudtam, hogy elkövette. Gyónás nélkül részesült az eucharisztiában többször is és úgy, hogy nem is szakít a bűneivel, legalábbis biztosan nem mindegyikkel. Az illetőben van egy kettősség, mert igazából vágyik a gyónásra, a szentáldozásra, nem tartja magát tökéletesnek és bűn nélkülinek, de közben meg nem gondolja magát bűnösnek minden tekintetben és azt se tartja annak, hogy ilyen körülmények között volt szentáldozáson. Valójában nem is személyesen ismerem az illetőt, csak közvetett úton derült ki ez nekem. Ugye van értelme érte is imádkozni? Azért, hogy letérjen a bűnös útról és úgy részesüljön az eucharisztiában, hogy tényleg szakít a bűneivel. Azt nem tudom, hogy rokonai, ismerősei mennyire imádkoznak érte, de szerintem hatalmas szüksége lenne az imákra és arra, hogy igazán megtérjen. Igazából bár jó egészségnek örvend, nem fiatal már, idős emberről van szó és így talán még sürgetőbb lenne a megtérése, hogy eljusson gyónni, szakítson azokkal a bűneivel is, amikkel még nem tette és részesüljön legalább egyszer úgy Krisztus testében, hogy az rendben legyen. Nem tudhatom, hogy Isten hogy gondol most rá, mennyire bocsát meg neki, mennyire haragszik rá vagy nem, de jobb mindig biztosra menni. Ha tegyük fel a rokonai, barátai nem imádkoznak érte, csak tegyük fel, akkor érnek valamit egy ember imái? Jelen esetben az enyémek. Kérem, engedjen meg egy másik kérdést is: Nagyon sok olyan emberért szoktam imádkozni, akik egyáltalán nem hisznek Istenben vagy bizonytalanok vagy olyan katolikusok, akiknek nagyon meggyengült a hite, de néha aggódok, hogy tényleg meghallgat-e Isten, biztosra vehetem-e, hogy meg fognak mindannyian térni. Nem nagyképűségből mondom, de 99%, hogy csak én imádkozok értük, mert eleve olyan az egész környezetük (szüleik, testvéreik barátaik), akik nem hiszen Istenben vagy ha meg is lettek keresztelve, teljesen eltávolodtak Istentől. Megkaphatom Istentől azt a kegyelmet, hogy meghallgatja az ilyen emberekért mondott imáimat és akkor is megtérnek és üdvözülnek ha más földi ember nem imádkozik értük? Még ha kérem is az Istenszülőt és a szenteket, hogy imádkozzanak értük ők is, akkor is olyan hatalmas kegyelemnek érezném ezt, hogy megtérjen minden ember akiért imádkozok, és sokan, mert bizony nagyon sokan vannak (több, mint 10-en), hogy az már szinte túl szép, hogy igaz legyen. Látom már most is, hogy 1-2 köztük közeledik a katolikus hithez vagy Istenhez, de még ők is messze vannak. Nagyon lassan jönnek a kicsi változások, amiknek örülök, hogy vannak, de még így is úgy érzem, vért kellene izzadnom, annyi ima kellene a megtérésükhöz. Még így is, hogy kérem mások (szentek, Szűz Mária), közbenjárását.
Minden imánk meghallgatásra talál, kivétel nélkül. Ezért nem hogy nem hiábavaló, de nagyon fontos is, hogy imádkozzunk egymásért. Ha Ön arra kapott indíttatást, hogy imádkozzék ezért vagy azért az emberért, akkor mindenképp tegye is meg, mert Isten számít az Ön imádságára, beépíti a kegyelemtervébe. Hogy egyedül csak Ön imádkoznék ezért vagy azért az emberért, effélén igazán fölösleges töprengenie. Egyrészt a pápa rendszeresen imádkozik az Egyház minden tagjáért, a világ minden emberéért. De nem csak ő teszi ezt, hanem más, szent emberek is. Egyáltalán, teljesen ki kellene hagynia saját magát ebből a folyamatból. Miért fontos az, hogy Önön kívül valaki más is imádkozik-e értük? Azt a félrevivő gondolatot teljesen felejtse el, hogy ha jó irányban mennek a dolgok az imádkozott személyek életében, akkor az Önnek, az Ön imáinak köszönhető! Fontos, hogy imádkozzék, ha erre kap indíttatást, de ne az eredményt nézze, hanem saját hozzáállását, hogy az minél odaadóbb, minél önzetlenebb legyen.
Természetesen Isten minden bűnt megbocsát, a szentségtörést is, ha az elkövető bűnbánatot tart. Azonban, hogy ki követ el szentségtörést és ki nem, azt mi egyáltalán nem tudjuk megállapítani. Honnan tudhatnánk, hogy az illető milyen lelkülettel megy áldozni? Lehet, hogy tételesen tudja - bár ez honnan tudható? - hogy az illető nem gyónt, vagy már nagyon régen gyónt, de hogy milyen mélyen van benne a bűnbánat, hogy mi az oka annak, hogy nem megy gyónni, hogy Isten hogyan rendezi el ezt neki, mit számít be, mit nem, mindezekről nekünk, kívülállóknak fogalmunk sincs, ezekbe egyáltalán nem látunk bele.
Imádkozzék tehát érte, ezt nagyon jól teszi. A többit bízza hittel az Úrra!
Kedves Lelkiatya!
Én most nem egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hanem csak szeretnék üzenni annak az illetőnek, aki a tisztasági fogadalommal kapcsolatban kérdezett öntől. Pár napja olvastam vissza azt a kérdést, és azóta többször is eszembe jutott. Valahogy nekem is ilyenfajta gondolatok körvonalazódnak a fejemben a tisztasággal kapcsolatban, és amikor olvastam a válaszát, hogy egy papnak, az "Isten emberének" kellene ezt megpecsételni, akkor mintha az én gondolataimban is egy kirakós a helyére került volna, hogy ezt tényleg így kellene csinálni. Persze ezen még gondolkoznom kell...
Szeretnék sok erőt és kitartást kívánni a kérdezőnek, és nagyon remélem, hogy sikerül majd neki a tisztaság útján egyre közelebb kerülni Jézushoz. Imádkoztam is érte. Ha esetleg látja majd ezt az üzenetet, akkor megkérném, hogy írjon majd valami visszajelzést, hogy hogyan sikerült előrehaladnia ezen az úton... Ha a Lelkiatya se bánja, akár ezen a felületen is elmondhatná... vagy majd megadok egy személyes elérhetőséget. Lehet, hogy sokak szemében őrültség ilyen fogadalomra vállalkozni főleg világi emberként, de Jézus is azt mondta, hogy "aki eltudja fogadni fogadja el" Szerintem jó kezdőlépés annak, aki ilyenre vállalkozik (még ha csak meghatározott időre is) ha őszintén bele tud gondolni és meg is érti, hogy vannak olyan emberek akik Isten miatt ilyen útra térnek. "Aki eltudja fogadni fogadja el" Lehetne úgy is mondani, hogy aki nem értetlenkedik, gúnyolódik, nevet ezen, annak fel van kínálva ez a lehetőség is. Mintha megkérdezné tőlem is Jézus: El tudod ezt fogadni? Nem nevetsz ezen, mint a világ? Akkor fogadd el és élj így...
Nehéz erről beszélni egyébként...
Még egyszer minden jót kívánok és Isten áldása kísérje!
Igen, azt hiszem, Önnek igaza van abban, hogy ezt a titkot van, aki megérti, van, aki nem. Persze, sok olyan keresztény testvérünk van, aki, bár önmaga családban él, házastársa, gyermekei vannak, vagy ilyen életre készül, de azért ő is nagyra értékeli a szüzességet, az Istenért való lemondásokat, és tisztelettel övezi azokat, akik ezt az életformát követik. Hátha ezen sorok alapján mások is elgondolkodnak ezeken, s fölismerik a saját belső indíttaásukat az Istennek szentelt életre. Jó lenne, ha minél többen volnának. Ez nagy megerősítésül szolgál az Egyháznak, azon keresztül minden embernek.
Kedves LelkiAtya! Nemcsak én, hanem az egész családom hisz az Istenben. Minden vasárnap megyünk a templomba. Gyakran megyünk hét közben is a templomba. Hosszú-hosszú évek óta romokban hever mind az én, mind a családom élete. Rajtunk csak a lottó telitalálata tud segíteni. Mi ott voltunk azon a vasárnap a templomban, amikor arról volt szó egy óra hosszán át, hogy nyugodtan merjünk kérni az Istentől. Éppen emiatt és a rengeteg problémánk miatt a lottó telitalálatát kérem az Úrtól. De, még nem valósult meg. Miért nem???
Mert Istennek, minden bizonnyal van más megoldása is a tarsolyában. Nem volna helyes beszorítani az ő elképzeléseit a mienkbe, s azt mondani neki: csak így segíthetsz, másként nem. Az igazi hittel való kérésnek az is része, hogy teljes ráhagyatkozással elfogadom azt, amit ő ad - vagy éppen nem ad. A rendszeres imádságok templomban vagy az otthonukban segítse Önöket egyre inkább fölismerni az Isten akaratát. Ez nehéz élethelyzetekben igazán nem könnyű, de éppen ez edzheti a hitünket, erősítheti a ráhagyatkozásunkat. Ha Isten a lottón keresztül akar Önöknek segíteni, akkor vegyen egyetlen szelvényt, azt játssza meg, és várja bizakodva az eredményt. Ha netán mégsem húzták ki a számokat, akkor tudhatja, hogy Isten másképpen akar segíteni, nem ezen a módon. Még egy szelvényt ne vegyen, mert az a bizalmatlanságának volna a kifejezője. Persze, akkor még ott marad az, hogy így viszont hogyan segít. De legyen meggyőződve arról, hogy Istennek van megoldása az Önök életére. Azt kell megtalálni.
Tisztelt akàrki, írt arról, hogy első feladat az üdvösség az életben maga is tudja. hogy ez a születés pillanatában eldől, de maguk a legbünösebbek, amiért pénzt hùznak ki ezért a szerenvsétlen hívőkből, Amit írt hogy hogy lehet a fentiekhez kerülni teljesen jó érzés, de nem kell szektàsnak nyílvànitani valakit, aki tudja papi végzetség nélkül is hogy igenis nem minden csak úgy van, hiszek a teremtő egyvalósàgù Istenben, de màr az egyhàzban nem
Fájdalom, ha csalódott az egyházban. Biztosan sok olyan hatás érte, amelyben papok vagy más keresztény hívek méltatlanul viselkedtek. Igen, bűnösök vagyunk, ezt nem is tagadhatjuk. Éppen ezért szorulunk rá Isten irgalmára, ezért imádkozzuk olyan sokszor a liturgiáinkban: Uram, irgalmazz! Minél inkább törekszik valaki a Krisztust követő életre, annál inkább megtapasztalja a maga törékenységét, gyöngeségét, a szeretetre való képtelenségét. Akiben nincs meg ez a törekvés, az nemigen ismeri ezt az érzést, az nagyjából meg van elégedve saját magával, saját életével. Az, aki nem tudatosítja önmagában saját esendőségét, saját bűnösségét, Isten irgalmára való rászorultságát, az szokta hamarabb észrevenni mások hibáját. Abban igaza van, hogy erre papi végzettség nélkül is rá lehet jönni. Egész egyszerűen a tiszta szívvel imádkozó ember - ha ez a jóra törekvése alázattal is párosul -, akkor teológia tanulása, sőt, könyvek olvasása nélkül is rájöhet ezekre az igazságokra: Isten végtelen irgalmára és a magunk végtelen gyarlóságára.
Végülis abban is igaza van, hogy odaföntről már lehet tudni, hogy ki az, aki üdvözül és ki az, aki elkárhozik. Ez azonban egyáltalán nem mentesít minket az alól, hogy minden erőfeszítésünkkel törekedjünk az üdvösség megszerzésére. Itt a földön ez még nincs eldöntve. Amíg az időben élünk, addig még minden megtörténhet. Isten előre tudása nem meghatározza a sorsunkat, hanem előre látja, de a sorsunk, az üdvösségünk a mi kezünkben van. Ahogy Szent Ágoston fogalmaz: Isten megteremtett téged a beleegyezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni a közreműködésed nélkül. Szóval, nagyon is kell törekednünk arra, hogy Istent megismerjük, hogy közel kerüljünk hozzá, hogy vele egyesülhessünk - hiszen ebben áll az üdvösség. Ebben nagyon sokat segít az Egyház a szentségeivel, a közös imádságaival. Bízom benne, hogy egyszer - remélem, minél hamarabb - rá fog jönni, hogy a valódi Egyház nem más, mint Krisztus titokzatos teste. Ebben nem lehet csalódni, Krisztus, a fő elvezet minket az üdvösségre, s ehhez mindenképpen kellünk mi is. Még akkor is, ha az üdvösség ajándék, azt mi nem érdemelhetjük meg, de nélkülünk nem adatik meg ez az ingyenes ajándék.
Tisztelt Lelki atya! A Jézus életéről szóló Kiválasztott C sorozatot Ön szemelyszerint ajánlaná, ? Őszintén szólva egy kicsit köntösbe bujtatott új világi filmnek észlelem.. És hát tudjunk hogy a magtevesztő (diabolos) hogyan és miként rafináltan dolgozik... Számítok az Ön véleményére.. Imádságos szeretettel Ferenc+!
Kedves Ferenc! Én nem láttam még egyetlen részt sem ebből, de akiknek adok a szavára, ők többnyire dicsérik. Azt hiszem, jó szándékkal rendezték meg ezt a film sorozatot, és jól megtalálja azt is, hogyan szólítsa meg az embereket. Bízom benne, hogy sok embert fog Jézushoz vezetni.
Tisztelt Lelkiatya! 30 éves, egyedülálló, református férfi vagyok. Furcsa problémát szeretnék elmondani. Vannak bűneim, amikkel nem küzdök. Szexuális jellegű bűnök. Tudom, hogy ez így nem helyes. Kényszeres személyiségzavarom van (több más pszichés betegség mellett). Vagy egyáltalán nem küzdök, vagy annyira küzdök, hogy elvonja a figyelmemet minden mástól. Amikor meghoztam ezt a döntést, hogy nem fogok küzdeni bizonyos bűneim ellen, az előtte lévő egy évben nagyon rosszul voltam. Akkor küzdöttem a bűneim ellen, nem dolgoztam akkoriban, OKJ-s képzésre jártam, de ott is sorra írtam az 1-es dolgozatokat, egy idő után már be sem jártam az órákra, elhanyagoltam a házimunkát és az egészségemet is. Ezután döntöttem úgy, hogy nem küzdök tovább. Mert én vagy ennyire görcsösen küzdök, vagy nem küzdök. Nálam nincs köztes állapot. Nincs. Nem tudom, milyen az. El sem tudom képzelni. Tudom, hogy ez nem jó így, de nem tudok változtatni. Időnként rámtör a félelem, hogy Isten haragszik rám, és meg fog büntetni. Aztán megnyugszom, és bízom benne, hogy Isten így is szeret. Ez a reménység van nekem. Pszichológus nem tudott segíteni, más területeken igen, de ebben nem. Tudna valamit tanácsolni? Isten áldja Önt!
Ez most az Ön számára egy viszonylag nyugalmas állapot. Mindenképpen jobb, mint amikor minden gondolatát ez a szexuális inger kötötte le. Azt fontos tudnia, hogy nem az eredményezte a nyugalmasabb állapotot, hogy bedobta a törölközőt, föladta a harcot, hanem az, hogy fölhagyott a korábbi, teljesen sziszufuszi vergődéssel. Ezt jól tette. Sajnos nem találta meg a helyes módot erre a küzdelemre. A rossz küzdelem rosszabbat tesz, mintha nem is küzdene. Tehát helyes, hogy ezt elhagyta. Ha őszintén magába néz, azért ez sem nyugalmi állapot, de jobb így, mint korábban. Ahogy említi, néha eszébe jut, hogy Isten ezért megharagszik és meg is büntetni Önt. Ez ugyanolyan félrevezető és rossz gondolat, mint korábban a rossz harcmodor megválasztása. Annak fölismerése, hogy Isten így is szereti Önt, ez viszont helyes irány, ebben érdemes tovább haladni. A küzdelem tehát nem fekete-fehér: vagy küzdök, vagy nem, hanem a megválasztott eszközök között van jó és jobb, rossz és rosszabb. Most itt tart, ahol tart. Ezt köszönje meg az Úrnak! Mindenképpen nagy hálával köszönje meg az ő állandó szeretetét. Ez az, ami Önt megtartja, nem pedig az egyéni küzdelme. Mondom, ebben az irányban menjen tovább. Minél mélyebben tudatosítsa ezt a szeretetet, ezt a végtelen lehetőséget, amit soha nem lehet eljátszani. Imaéletében ez legyen a fő irányvonal, ebből a szempontból olvassa naponta a Bibliát, a vasárnapi istentiszteleteken ennek mindig legyen helye, hogy erről elmélkedik, ezért köszönetet mond. Ha ebben az irányban halad, akkor haladni fog a személyisége gyógyulásában is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt lelkiatya!
Orthodox hívőnek kereszteltek meg, viszont mivel családom nem gyakorolta a vallását, ezért sokáig eltávolodtam a hittől. Pünkösdkor azonban meghallva a hívást, visszatértem a hithez, azonban én egy római katolikus közösségben találtam meg a helyemet, így azóta hozzájuk járok rendszeresen vasárnap misére, illetve amennyiben időm és hivatásom lehetővé teszi, hétköznap is. Ahogy utánajártam, a katolikus oldal engedélyezi orthodox hívők gyóntatását és szentáldozását katolikus templomban is. A szentírást olvasva és egyéni élmények alapján azonban én nem csak egy "teljes jogú" vendég szeretnék lenni a katolikus egyházban, hanem a közösségnek tényleges katolikus tagja is. A római katolikus atyák, akiket ismerek, támogatnak a váltásban, azonban nem szeretnénk, ha római katolikusként fogadna be az egyház, hisz szemben a közösségi hitéletemmel, az egyéni hitéletemben (ikonok, böjti fegyelem, misztériumok és általános gondolkodásbeli minor különbségek) én erőteljesen a keleti katolicizmushoz húzok. (Mivel gyermekkoromban is legtöbbet orthodox templomban jártam, illetve a szülői házban is szentképek helyett ikonok voltak). Tudtommal a Vatikán gyakorlata is az, alapvetően, hogy keleti katolikusként, jelen esetben görögkatolikusként fogadja be az orthodox híveket. Ezen túl, amennyiben a munkám és időm lehetővé teszi, ellátogatok görögkatolikus reggeli vagy esti zsolozsmára (még ha a görögkatolikus liturgiát annyira nem nagyon ismerem és az énekszót kevéssé tudom támogatni), amely rendkívül sokat hozzátesz számomra a szerintem szintén nagyon szép római rítushoz. Megkerestem a területileg illetékes görögkatolikus parókust, aki egy rendkívül szimpatikus atya, és örömmel lát, de az ő véleménye az, hogy nem szükséges az áttérés, hisz orthodox hívőként gyónhatok és áldozhatok is, nem kell ráadásul semmilyen új szentséget felvennem és a legfontosabb az, hogy az ember szívből higgyen (amivel amúgy teljes mértékben egyértek). Mivel ő egyedül van a közösségre, megértem, ha erre nincs ideje, részemről azonban tényleg szeretnék teljesen a katolikus eucharistikus közösség tagja lenni. Tudna nekem segíteni abban, hogy mi a módja annak, hogy egy orthodox keresztségű hívő hivatalosan is, anyakönyvezve is, hitét megvallva egy görögkatolikus templomban görögkatolikus hívővé váljon? Budapestiként kit tudnék ezzel felkeresni?
Valóban ez az előírás, hogy az ortodox egyházból katolizáló személy, lehetőség szerint továbbra is megtartja a rítusát: ha bizánci rítusú volt, akkor az adott ország görögkatolikus egyházába tagozódik be, ha más keleti rítusú volt, például kopt vagy örmény, akkor pedig annak a katolikus ágába. Hogy ezt a fővárosban melyik parókiánál tegye meg, ezt alapvetően a lakóhelye szabja meg. Amelyik parókiához tartozik, azt érdemes fölkeresni. Ilyen módon görögkatolikussá válva, lehetőleg ott találja meg a helyét, azt a közösséget, ahová attól kezdve járhat rendszeresen. De azért ez nincsen kőbe vésve. Budapesten ezt nem mindig könnyű követni, hiszen sok egyéb tényező is befolyásolhatja, hogy ki hová, melyik templomba jár. Ha egyelőre nincsen kötődése egyikhöz sem, akkor nézze meg a lakhelye szerinti parókiát. Ha viszont ismer már atyát vagy közösséget, nyugodtan ott is jelenthkezhet ezzel a szándékával.
A Jézus ima találkozót mikor lehet online reszvetelel meg tisztelni azoknak akik az ország más részein élnek?
Ez nem egyszerű. Hisz az ilyen ima-találkozóknak egyik fontos eleme, hogy az imádkozók fizikailag is együtt vannak, közösen tartják a csöndet. De kétségtelenül ebbe távolról más is bekapcsolódhat bárki. Például úgy, hogy nagyjából tudja az időpontot, és ő is akkor imádkozik, mint a többiek. Egyes helyekről pedig van lehetőség az élő közvetítésen keresztül is bekapcsolódni, s ilyenkor a közös ima előtti tanítást is lehet hallani. Úgy tudom, erre most csak a debreceni kápolnából van lehetőség. Debrecenben havonta szokott lenni Jézus-ima, általában csütörtöki napon. Ezek meghirdetése többnyire a honlapunkon is megtalálható.
Kedves LelkiAtya! Mekkora bűn az, ha a pap lebukik az egyik hívő előtt, hogy korábban hazudott neki?
Nem az a bűn, ha lebukik. Az csak kínos, ugyanakkor gyógyító is lehet. A bűnt akkor követte el az atya, amikor szavaiban eltért az igazságtól. A hazugság nagyon sokféle lehet, annak súlya is, a körülményektől függően. Az biztos, hogy jóval súlyosabb, ha egy pap követi el. Ezeket a szempontokat tudom mondani a cselekedet megítélése terén. Ám hozzáteszem, ezeket magának a papnak kell mérlegelni, senki másnak. Nem a másik bűnét kell értékelnünk, csakis a sajátunkat
Kedves lelkiatya katolikus ember mehet pszichiáterhez? Szorongás miatt nagyon magas a vérnyomásom és a pulzusom. Emiatt a háziorvosunk pszichiáter segítségével próbálna meg segíteni. Mivel a stressz miatt van, amit nem tudok elkerülni, mert központi idegrendszeri sérült súlyos értelmi sérült nem beszélő autista kamasz nevelt fiam van. Válaszát előre is köszönöm
Természetesen mehet. Miként orvoshoz is elmegyünk, ha beteg a testünk, így pszichiáterhez is fordulhatunk, s kell is fordulnunk, ha beteg a pszichénk. Az Ön esetében talán még az sem fontos, hogy az illető pszichiáter keresztény és katolikus legyen, bár általában ezt szoktuk javasolni. De néhány szava alapján megismert helyzetében még ezt sem tartom annyira lényegesnek. Mindenesetre létezik egy névsor, amely a keresztény pszichológusokat, pszichiátereket gyűjti össze. Persze, ez sem mindet.
http://archivoli.katolikus.hu/upload/file/lampatarto/ker_pszich_szakemb.pdf
