Kedves lelkiatya. Nadyon jó érzés hogy elmondhatom valakinek a bánatom,mert mindig ugy érzem hogy nem értenének meg.Mindig keresztényként élek,szeretek mindenkit de félek megbizni az emberekben.A férjem meghalt, rákosvolt,sok emberben csalodtam mindenki elhagyot,én kilenc éve vagyok beteg,oktoberóta nincs munkám élün egyik naprol a másikra.A gyermekem tavaj let nagy beteg minden pénzünkek elvisz a korház,és nem tutam mit teni,kértem segitséget az egyházunktol,és olyan nemjó erzem magam
eltudnék süjedni a főld alá.Nehezen tudok az atya szemébe nézni,szégyelem magam sosem kértem még semit.Minden percben csak ara gondolok ho jol tetem e,vady nem.
Természetesen nagyon jól tette, hogy kért segítséget. Remélem, kapott is. Igaz, hogy nem minden helyzetben tud az Egyház, vagy annak segélyszervezete a Karitász pénzbeli segítséget adni, de már sok száz, sok ezer családon tudott segíteni. Nem szégyen kérni, amikor valódi szükségben van az ember. Segítse az Úr!
Kedves Lelkiatya !
30 éves fiatalember vagyok, görög katolikus. Tinédzser koromban erős hivást éreztem hogy pap legyek, sokat küzdöttem a hívással végül nemet mondtam, egyetemet végeztem és egy világi civilszervezetnél dolgozom. Megnősültem, feleségem római katolius, vallásgyakorló megtért emberek vagyunk mindketten, ikreink vannak, két kisfiu ők görög katólikusok. Az utóbbi időben ujra érzem Isten nagyon erős hívását hogy pap legyek, a szivemben igent mondtam és egyre egyre erősebb a hívás. Istennek semmi sem lehetetlen de kérdezném, hogy egyházilag lehetek e felszentelt görögkatólikus pap. Bizom benne hogy van rá mód.
Köszönöm a választ.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Bocsásson meg, hogy hosszan megvárakoztattam a válasszal. Azért volna nehéz családos embernek pappá válnia, mert a jog a papszenteléshez több éves bent töltött szemináriumi készületet ír elő. Egy több gyermekes családapa aligha költözhet be több évre a szemináriumba. Azt javaslom inkább, hogy a diakonátus lehetőségét gondolja át. Nálunk, Magyarországon a görögkatolikusoknál is elindult az a folyamat, melynek eredményeképpen állandó diakónusokat szentelünk. Ez három évi teológiai, liturgikus és gyakorlati képzés után lehetséges. Erre viszont kifejezetten olyan emberek jelentkezhetnek, akiknek családjuk, állásuk van, tehát már érett férfiak, akik megállják a helyüket az életben. Mivel Ön is ilyen ember, ezért gondoltam ezt a lehetőséget javasolni. Igaz, határainkon kívül ennek lehetősége még nem olyan kidolgozott.
Tisztelt Lelki Atya!
Párommal 1,5 éve vagyunk együtt, ez idő alatt egyik nővérének ( Alíz ) kisbabája született, akinek most lesz a keresztelője. Mivel mi még nem vagyunk megesküdve, ezért a másik nővéréék (Anették) lesznek a keresztszülők. Párommal a bérmaszülőséget kaptuk meg. A család görög katolikus. Tudomásom szerint keresztelkedéskor fogják a picit meg is bérmálni, viszont a keresztszülők (Anették) töltik be majd mindkét tisztséget. Ha én tudom rosszul, akkor mik egy bérmaszülő kötelességei, felelőssége stb. Én római katolikus vallású vagyok, nálunk ez időben is máskor van. Úgy érzem, hogy a mi bérmakeresztszülőségünk ilyen mondva csinált és ez nagyon bánt. Várom mielőbbi válaszát. Üdvözlettel: Mónika
Kedves Mónika!
Szerintem ne bántsa ez a fölkérés. Tény, hogy a görögkatolikus keresztelőnél ritkábban szoktak bérmaszülőt is választani, hiszen egy szertartásban kapja meg a gyermek a keresztség és a bérmálás szentségét. (Újabban egyre több helyen az Eukharisztiát is.) Mégis van rá példa, hogy két pár keresztszülőt kérnek föl, akár úgy is, hogy az egyik párt kereszt-, a másikat bérmaszülőnek. Valójában a jog egyetlen személyt ír elő keresztszülőnek, amely kötelező. Így aztán - megint a gyakorlat szerint -, még az is lehetséges, hogy a másik keresztszülő nem is katolikus. Az a lényeges, hogy az egyik gyakorló katolikus legyen. Én nem tartom ezt rossz dolognak, feltéve, ha a fölkért személyek komolyan veszik ezt a feladatukat, s valóban tesznek is azért, hogy a rájuk bízott gyermek - akár keresztelés, akár bérmálás okán - megkapja a szükséges keresztény nevelést. Ezért legtöbbet az imádságukkal tehetnek, de ezen kívül a példával és gyakorlati segítséggel is. Tehát valóban nem szükséges nálunk bérmaszülőt választani, de nem is tilos és nem is haszontalan.
Kedves Lelkiatya!
Néhány hónapja a párom elhagyott, nem akart több időt velem tölteni, ?élni? szeretne még. Házasságot is ígért. Régóta vele képzelem el a hátra lévő életem, csak őhozzá tudnék feleségül menni, de már nem kellek neki. Nagyon szenvedek, becsapottnak érzem magam. Azt szeretném kérdezni, mit tegyen ilyenkor egy keresztény nő?
- Várjak türelmesen a férfira, amíg meggondolja magát és visszatér hozzám?
- Vagy maradjak egyedül, nyugodjak bele, mert már senkit nem tudnék annyira szeretni?
- És amit a legelképzelhetetlenebbnek tartok:keressek valaki mást, akkor is, ha tudom, nem ő az igazi?
Imádkozom Istenhez, várom a válaszát, kérem, hogy oldja meg már végre a helyzetet, de az idő csak telik és semmi változás?
Köszönöm válaszát!
Egyelőre a türelmet javaslom. Amíg szereti ezt a férfit, addig semmiképp se erőltesse magára egy másik párnak a keresését. Gondolja végig nagyon őszintén, mi lehetett az, amit nem kapott meg Ön mellett. Miért érezhette úgy a párja, hogy Ön mellett nem tud élni. Bizonyára elhalmozta a szeretetével, de az is lehet, hogy ezt eltúlozta, körbevette, ő pedig beszorítottnak érezte magát ebben a nagy szeretetben. Elő szokott ilyen fordulni, azért mondom. Ha szereti, akkor ne azon keseregjen, hogy Ön most egyedül maradt, hanem imádkozzék érte, hogy Isten vezesse az útját, hogy legyen boldog. Ne azért imádkozzon, hogy minden áron jöjjön vissza, hanem, hogy megtalálja a maga boldogságát. Ha Isten úgy akarja, akkor az Ön mellett lesz, ha más utat szán neki, akkor meg hiába kényszerítené az ima eszközével. Ha elmúlt egy kis idő, néhány hónap, esetleg év, akkor már másként fog tekinteni rá, meg erre az egész életszakaszra. Lehet, hogy visszajön, lehet, hogy nem, bízza az Úrra! Ha pedig hosszabb idő múlva sem jön vissza, az Ön lelke is átalakul, meglátja, s ki tudja, hogyan fog alakulni tovább a sorsa. Ez is bízza Istenre!
Keddi ünnepünkre, Keresztelő Szent János fejének megtalálása, előszenteltek liturgiáját hirdették. Ezzel eddig nem találkoztam, Aranyszájú liturgiára emlékszem korábbi évekből. Rosszul emlékszem, vagy ez valami változás?
Egyházunk a két nagyböjtre eső ünnepre Aranyszájú Szent János Liturgiája helyett Előszentelteket ír elő. Ezt korábban kevés helyen kővették, ma már egyre több parókián van így.
Tisztelt lelkiatya! Azt szeretném kérdezni mint jelent mindig mikor hatvanba elsétálok ugyanaz a templom elött pont akkor harangoznak..min 10szer volt ilyen, ha a barátommal megyek ha egyedül..de ha a barátom egyedül jár arra nem szólal meg. Ez jelent valamit vagy csupán véletlen? s ha jelent akkor mit? nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Önmagában ez egészen bizonyosan a véletlen műve. Ugyanakkor mindent tekinthetünk jelnek, mert az Úristen a leghétköznapibb dolgokat is föl tudja használni arra, hogy nekünk üzenjen. A következőt javaslom Önnek. Ha gyakran jár Hatvanban, többször elmegy e templom mellett, akkor nem esik nehezére, hogy ezúttal külön egyenesen ebbe a templomba menjen el. Most talán nem lesz harangszó, de már nem is lényeges. Menjen be ebbe a templomba, vigyen magával egy Szentírást, és ott a saját szavaival imádkozzék, hogy mutassa meg az Úr, hogy mit akar közölni Önnel. Utána pedig vegye elő a Szentírást, és olvasson belőle egy keveset. Ezután pedig mélyen gondolkodjék el azon, hogy ez a szakasz mit is mondhat Önnek. Ha őszintén imádkozott, ez a csoda meg fog történni, hogy megérti, mit is akart üzenni az Úr. Nagyon fontos, hogy ezek után kövesse is ezt a belső késztetést. Az fontos még, hogy mindezt személyesen is megbeszélje egy atyával, aki ebben a súĺyos kérdésben a döntését megáldja, s egy kis eligazítást adjon
Kedves Atya!
Én azt szeretném kérdezni hogy az én párom görögkatolikus viszont én sajnos nem vagyok megkeresztelve lehet e így templomi esküvőnk?
Válaszát előre is köszönöm.
Szilvia
Igen, külön püspöki engedéllyel lehetséges. Azt javaslom azonban, hogy inkább a házassággal együtt a keresztségre is készüljön föl, és mielőtt esküvőt tartanának, keresztelkedjék is meg. Így válik teljessé az élete és a házasságkötése. Kettős boldogság! Kár kihagyni!
Tisztelt Lelkiatya!
Továbbra is foglalkoztat a téma, hogy mi lesz velünk a halál után. Eszembe jutott még valami, amit be kell vallanom, nagyon nem értek. A Hiszek egyben is azt mondjuk a végén, hogy "várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet". Illetve hallottam már ilyen kifejezésről is, hogy ítélet napja. Ez úgy tűnik nekem, mint egy várt esemény, amikor majd Isten ítélni fog eleveneket és holtakat, és ki-ki üdvözül majd az örök életre, vagy kárhozik cselekedetei szerint. De ugye ezek a Bibliában vannak leírva, ami több ezer éve íródott. Nem értem tehát, hogy mikor fog ez bekövetkezni, mikor fog Isten úgy dönteni, hogy igen, most jött el az idő, mi alapján? Vagy ez egy átvitt értelmű "esemény", ami nincs időhöz és térhez kötve?
Van egy másik kérdés is, ami foglalkoztat. A Biblia azt mondja, Isten maga a szeretet. Mégis mindenki úgy beszél Istenről, mintha Isten egy alak lenne, aki egy trónon ül, uralkodik, és persze valószínűleg férfi és egy szigonyszerűséget tart a kezében, és mivel mindenható, ezért bárkire lesújthat, vagy megjutalmazhat, attól függően, hogy imádkoznak-e hozzá. Egy kicsit most túloztam, de valahogy én így képzelem el az emberek hozzáállását a hithez. Nem a lényeget fogják meg úgy érzem. Legalábbis sokan. Én törekszem Isten valódi lényének a megértésére. Ha úgy képzelem Istent, ahogy az előbb leírtam, akkor én félek ettől az "isten"-től, de ha tényleg Isten maga a szeretet, hogy úgy fogalmazzunk, akkor keresni akarom őt, közel akarok hozzá kerülni, hisz ez az élet lényege. De valóban Isten "csak" a szeretet lenne? Persze nekem ez is "elég", mert én értem a lényeget, de sokan nem hiszik ezt el szerintem, főként hívő emberek, nem értik szerintem a lényeget. Meg sokszor úgy érzem engem sem értenek, hogy miért szeretek másoknak segíteni, miért szeretek egyedül lenni. Úgy érzem, így lehetek önmagam. Ha már a másokon való segítésnél járok, miért van az, hogy olyan közömbösnek tűnnek általában az emberek mások szenvedése, problémái iránt. Értem én, hogy mindenki foglalkozzon a saját problémájával, meg mindenkinek van elég belőle, de miért nem látják be az emberek, hogy azért vannak akik jobban szenvednek másoknál, és rászorulnak a segítségre. 25 éves vagyok, lehet később az élet engem is meg fog tanítani, hogy törődjek csak magammal, ne akarjam én a világ terhét a vállamon cipelni és megváltani a világot. Például nem értem azokat az embereket, akiknek nem lehet saját gyermekük, és nem is akarnak örökbe fogadni, mert ők nem tudnák más gyermekét nevelni, inkább akkor nem kellene nekik. Vannak gyermekek, akiknek nincs szülőjük, és vannak párok, akiknek nem lehet gyermekük, nem logikus lenne ha egymásra találnának ezek az emberek? Értem én hogy nem könnyű az sem, de semmi nem az az életben. Meg nem értem ezt az elégedetlenkedést az emberek részéről, hogy milyen rossz a helyzetünk, miközben a Föld sok részén emberek halnak éhen, háborúk vannak. Pedig nem olyan nagy dolog egy telefonhívással pár száz forinttal segíteni másokon, vagy a kupakokat összegyűjteni, de sokan még erre sem hajlandók. Én nem magamat akarom fényezni, és másokat elítélni, távol álljon tőlem, csak egyszerűen nem értem a dolgot.
Válaszát előre is köszönöm! H.
Kedves H.!
Sok és lényeges kérdést feszeget. Mennyiségük miatt, attól tartok, még ennek a rovatnak a határait is feszegeti. Próbálok röviden válaszolni, ezért tömör lesz, semmiképpen sem kimerítő, de talán a továbbgondolást segíti.
Igen, van, lesz ítélet, erről Jézus világosan beszél. Többször is mondja, hogy eljön az Emberfia (vagyis Ő maga)(Lk 18,8; Mk 14,62; stb.), és hogy ítélet elé áll majd minden ember (Mt 25,31-46). Nem tudjuk, ez mikor lesz (Mt 24,36), de valóságos időben történik. Lehet, már mi is megérjük, de lehet, hogy sok száz év múlva következik be.
Igen, valóban helytelen kép volna trónszéken ücsörgő szakállas apókának elképzelni a Jóistent. Még azt sem mondhatjuk, hogy férfi lenne, hiszen az jellemzően az ember vonása. A megtestesült Isten, Jézus, természetesen férfi volt, de a Szentháromságos Istent nem lehet ilyen emberi jegyekkel fölruházni.
Isten a Szeretet (1Jn 4,16). Ugyanakkor valóságos személy, akivel beszélgethetünk, aki fontos nekünk, s főként, akinek mi fontosak vagyunk. Nem csak egy elvont fogalom. A szeretet azért éppen jó érzés, mert akkor valójában Isten van bennünk, az Ő jelenlétét érzékeljük magunkban.
A többi kérdésére azt mondhatom, valóban meglehetősen összetett a világunk, nem könnyű megérteni. Egy életet kaptunk rá, 80-90-100 évet, hogy kutassuk a titkait. Fontos dolog e nagy keresésben, azonban, ne ítéljek meg senkit, még önmagamban sem.
Kedves Lelkiatya!
Minek a jelképe a hal a vallás szempontjából, és miért pont a hal?
Hal görögül: ikhthüsz, I KH TH Ü SZ
Az őskeresztény korban jelképként használták. Ugyanis ezek a görög betűk a legősibb hitvallás kezdőbetűit tartalmazzák: Iészosz KHrisztosz THeú h Üiosz SZótér = Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Az üldözések idején a keresztények titkos azonosítására szolgált.
Kedves Lelkiatya!
Mit csináljak ha nem találom a helyem a világban? Egyszerűen sehol nem érzem magam úgy hogy megtaláltam a helyem. Viszont az imában a templomban kicsit önmagára találok. De nem lehetek életem minden percében a templomban.
Mit javasol?
Tomi
Ha valaki nem találta meg a helyét, akkor keresni kell. Sok mindenből lehet következtetni rá, de a végső választ az imádságban kapja meg az ember. Kell türelem is ahhoz, hogy az ember föl tudja ismerni és sajátjának tudja elfogadni azt, amiben van. Soha nem rossz az adott jelen helyzet, csak van, amikor a változásra készít elő. De akkor is meg kell élni a jelent, s nem szabad csak a jövőre összpontosítani. Akkor a jövő soha nem jön el, mert mindig tovább akar készülni az ember. A jelen pillanat krisztusi megélése a legjobb előkészület arra, hogy az ember megtalálja a hivatását, megtalálja a helyét ebben a világban.
Kedves Lelkiatya!
Szokták mondani, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem is, bár sok más ember problémájához képest az enyém lehet, hogy apróság. 30 éves múltam, és nincs párkapcsolatom, pedig nagyon szeretnék egy őszinte, építő házasságot, családot alapítani, gyermekeket szülni. Azt érzem, ez minden vágyam. De egyszerűen nincs lehetőségem ismerkedni, kapcsolatot kialakítani.(Az egyházközösségünkben nincs korban hozzám illő, független fiú már, keresztény társkeresőre is regisztráltam, de ott sem túl rózsás a helyzet, pedig nem vagyok egy bányarém, és nem tartom magam unalmas, elviselhetetlen embernek sem...) Korombeli fiúk vagy már házasok, vagy nem akarnak elköteleződni egyetlen nő mellett, mert még "élni" szeretnének. Rengeteget imádkoztam a Jóistenhez, hogy segítsen nekem. Már azon is gondolkodtam, talán fel kellene adnom, elfogadni, hogy az Úrnak más tervei vannak velem. Olyan magányosnak érzem magam sokszor. A barátnőim már mind kapcsolatban, házasságban élnek, mindenhol születnek a gyerekek, én meg itt állok, egyedül.
Kérdésem az volna, hogyan legyek türelmesebb, alázatosabb, és honnan fogom tudni, hogy nem érdemes tovább várni? Van-e olyan ima, ami az én helyzetemben segíthet nekem?
Nagyon hálás leszek válaszáért!
Érdekes, hogy éppen Ön előtt kérdezett valaki hasonlót. Ha az illető fiatalember (ez nem derült ki a leveléből), akkor csak össze kellene ismerkedniük. Tény, hogy a mai világban ez valóságos nehézség. Nem szívesen köteleződnek el az emberek, valami miatt félelem van bennük emiatt. Ez lehet az oka a papi és szerzetesi hivatások csekély számának is, hiszen ott még nehezebb, még erősebb elköteleződésre van szükség. Egyházunk próbál szervezni találkozókat, bálokat, egyéb programokat (zarándoklat, különböző búcsúk Máriapócson). Javaslom, hogy keresse föl ezeket, igyekezzék bekapcsolódni. Fontos, hogy minden nap imádkozzon az Úrhoz igazi társért, de Önnek is tennie kell ezért. Ugyanakkor valóban jó lehetőség ez a helyzet a bizalom és ráhagyatkozás gyakorlására. Ha ráhagyatkozik a Mindenhatóra, akkor megtalálja lelke békéjét, bárhogy is alakul az élete.
Kedves Lelkiatya!Hangsúlyozzák a család szerepet. De azt gondolom, hogy a mai züllött világban elég nehéz társat találni. Különösképpen, ha Isten hívő társra vágyunk. Kérdésem az, hogy az Egyház hogyan segít a keresztény gondolkodású fiatalok egymásra találásában? Én egy kis városban lakom, ahol a templomba csak a nyugdíjas nénikék járnak. Nincs is fiatal közösség a városkában. Egy hit gyülekezetes ismerősöm felvetette a kérdést, hogy az egyház miért nem "rendez" egyedül álló alkalmakat, mint ahogy náluk is van? Elgondolkodtam, s kérdezem én is, hogy miért nem? Miért nem lehet meghirdetni Szabolcs megye összes kis templomkájában, hogy pl. Nyíregyházán egyedül állóknak, özvegyeknek tartanak misét, s esetleg utána beszélgetős ismerkedési lehetőséget. Ez nagy szervezést igényel?? Szívesen vállalnám az önkéntes munkát is akár. Másrészt kerestem egyedülállóknak szóló lelkigyakorlatot, de szomorúan tapasztaltam, hogy ebben a megyében nincs ilyen, csak Dunántúlon. Azt gondolom, hogy a szenvedélybetegek és számos lelkigyakorlat mellett nagy szükség lenne a mai helyzetben az említett célcsoport lelki megerősítésére is. Próbáltam keresztény társkereső oldalakon is ismerkedni, de szintén csak több száz km-re élő társakat találok, akik ezt az akadály nem kívánják legyőzni. S talán ez érthető is. Lehetne erre a problémára valamilyen támogatást, lehetőséget kérni az egyháztól? "Hisz nem nem jó az ember fiának egyedül."
Egyházunk Máriapócson évenként szervez lelkigyakorlatot, találkozót magányosok, özvegyek számára. Talán lehetne többet is, ez igaz. Ennek a valóban nehéz helyzetnek a kezelésére görögkatolikus fiatalok (érett fiatalok) létrehoztak egy kis kört, az a Kefit. Rendszeres találkozóik vannak, érdekes programjaik. A honlapunkon figyelheti ezek híradásait, illetve a csatlakozási lehetőséget. Örömmel mondhatom, túl azon, hogy egy tartalmas programokkal gazdagítják saját és egymás életét, amióta létezik ez a csoport, már több esküvő is volt. De megfontoljuk még egyéb lehetőségek szervezését is. Köszönjük a gondolatot.
Kedves Lelkiatya!
Mik a feltételei annak ha valaki Görögkatolikus papnak szeretne jelentkezni? Igaz még csak harmadikos vagyok, de szeretnék tisztán látni ezzel kapcsolatban. Az elhivatottságon kívül mi szükséges? Számít az átlag és az érettségi? Válaszát köszönöm!
Tisztelettel
Dávid
Az elhivatottság nagyon fontos. Ezek kívül, természetesen számít az érettségi eredménye, a hittani ismeretekben való jártasság (beleértve annak minden területét), általános műveltség, tájékozottság, ezen kívül jó személyi adottságok a kapcsolatteremtésre, a közösségi életre, a kemény munkára.
Kedves Lelkiatya!
Két kínzó kérdésem van.
Egy atya azt mondta, hogy "nagy baj az, ha az ember nem tud leborulni Isten előtt". Nyilván nem a fizikai leborulásról beszélt. Én tudom, hogy Isten bármit megtehet velem, hogy szeret és annyival felettem áll, hogy kár is összehasonlítást tenni. De ez nem imádat, nem leborulás. Úgy érzem, nem jó helyen keresem. Mi akkor a leborulás?
A másik: azt is mondta az atya, hogy "Isten jelenlétében" elcsendesedik, és akkor teszi fel a kérdéseit, és hallja a válaszokat. Ettől teljesen kiborultam, mert én soha semmit nem hallok. Vannak ugyan csendes imában gondolataim, amik akár válaszok is lehetnének. De nem tudhatom, nem a saját vágyaim kivetítődéseit hallom-e, nem a saját tudatom - vagy akár a tudatalattim - szólal-e meg ilyenkor. Hogyan állíthatja ilyen biztonsággal, hogy hallja a válaszokat? Ha döntés előtt állok, vagy csak Isten akaratát szeretném keresni, én is próbálok hasonlót. De a bizonytalanság soha nem hagy el, hogy talán nem is Isten szólt hozzám. Hiába érzek megnyugvást egy-egy ilyen esetben, marad a bizonytalanság, még ha kénytelen is vagyok valamerre dönteni. Soha, de soha nem éreztem még, hogy Isten szólt volna hozzám, az imáim inkább monológok. Akkor is, ha nem kérő imáról van szó.
Hol van bennem a hiba?
A következőt javaslom. Egyszer, amikor egyedül van otthon a lakásban, tegye ki a keresztet, vagy egy Krisztus ikont, meggyújthat egy gyertyát is, hiszen komoly imához készül, és akkor ott boruljon le teljesen a földre, ezzel a leborulással hódoljon az Isten előtt. Érdekes tapasztalat lesz. Leborulva mélyebben tudunk imádkozni, jobban átérezzük kicsinységünket és az Isten nagyságát. Ez néha hiányzik az Isten-kapcsolatunkból. Alighanem ezért tanácsolta az atya Önnek a leborulást, még ha nem is merte fizikailag javasolni.
Vajon miért váltott ki Önben heves reakciót - azt írja, teljesen kiborultam -, amikor az atya arról mesélt, hogy ő hogyan szokott imádkozni. Nem vagyunk egyformák. Néha tanulhatunk egymás imatapasztalataiból, néha nem. De azért nem kell, hogy bántson bennünket ez a különbség. Talán kicsit félrevezető lehet, amikor azt mondjuk, hogy halljuk az Isten hangját, hiszen egészen más ez, mint amikor testi fülünkkel fizikai hangot hallunk. De van lelki hallás is. Nehéz megmagyarázni, hogy mi ez, de nem is nagyon érdemes az elmagyarázásával bajlódni. Amikor ilyen dologban van része az embernek, akkor nem töpreng, hogy ez vajon az volt-e vagy sem. Pl. ha valaki soha nem látott villámlást, nem hallott mennydörgést, amikor találkozik vele, akkor mégis nyomban tudja, hogy na, ez volt az. Persze, Isten hozzánk szólása korántsem ilyen hatalmas jelenség, sőt. Egészen finom, mondom, megfoghatatlan, leírhatatlan, de mégis bizonyosabb, mint egy mennydörgés.
De Önnek más az imatapasztalata. Úgy érzi, az imádsága csak monológ. Az a javaslatom, kérje Istentől az imádság kegyelmét. Ha hittel kéri, egészen bizonyosan meg fogja kapni. Mondja el mindennap: Uram, add meg nekem a buzgó imádság kegyelmét. Ennyire egyszerű. Ha ezt a kérést minden nap elmondja (fontos, hogy hittel, tehát bíznia kell, hogy az Úr meg is hallgatja), akkor előbb-utóbb nagyon szép imaélményben lesz része. Az imádság kegyelem, Isten ajándéka, de nekünk is tennünk kell érte, hogy megkaphassuk.
Tisztelt Lelkiatya!
Imádsággal kapcsolatban szeretném tanácsát kérni. Szoktam mindennap imádkozni. De nekem csak a Miatyánk megy igazán, szívből, magától. Ezt tanultam meg gyermekkoromban. Az Üdvözlégyet és a Hiszek Egyet sem igazán tudom, pedig azok még alapvető imák. Nem tudom, hogy tudnák megtanulni újat, úgy, hogy az még természetes, ne mesterkélt legyen? Mert pont ezért szeretem a Miatyánkot, mert az mindig természetesen jön. Nem tudom, hogy Assisi Ferenc imája mennyire számít imának, azt mennyire lehet imádkozni, mert nekem nagyon tetszik a mondandója.
Egy másik dolog, ami ehhez is kapcsolódik, meg úgy általában a hithez. Nem mondom, hogy nem szeretek néha szent misére elmenni, de az az igazság, hogy leginkább akkor érzem Isten jelenlétét, ha nincs senki a templomban, csend van, és úgy megyek be, esetleg meggyújtok egy gyertyát, és elmondom a Miatyánkot, hisz ez jön számomra igazán szívből. Nem tudom miért, de ilyenkor tud lecsendesedni a lelkem, ilyenkor tisztábban látok, ilyenkor tudok elmélkedni és nem utolsósorban , ilyenkor vagyok önmagam. Úgy érzem, nekem nagy szükségem van a csendre, sokszor az egyedüllétre is. Lehet, hogy velem van a baj? Válaszát előre is köszönöm! H.
Ön nagyon is jó úton jár az Isten felé. Sokat jelent, hogy a Miatyánk és ez a fogékonyság a csöndre már gyermekkorától kezdve kialakult Önben. Azonban érdemes tovább lépnie. Ez még csak gyermeki hit, amely nagy megpróbáltatásokat nem tud elviselni. Mindenképpen tanácsolom, hogy fedezzen föl, tanuljon meg más imákat is. Azok még mélyebbé tehetik az Istennel való kapcsolatát. Jó, ha saját szavaival is szól az Úrhoz, de nyugodtan beszerezhet egy imakönyvet, és szétnézhet benne, hogy melyik ima indítja meg a szívét. Ha Ön görögkatolkus, akkor mindenképp javaslom, hogy ismerkedjék meg a Mennyei Király kezdetű, Szentlelket hívó imával. Ha új imát olvas, eleinte talán idegenül hat, de idővel ezek is hozzánőhetnek a szívéhez, és ugyanolyan átélten tudja majd imádkozni őket. A hit élő valóság, amely fejlődésre hivatott. Lépjen tovább ezen a szép úton!
