A görögkatolikus egyház a bizánci ortodox egyház rítusát követi, abból származik. Ám a rítus nem csupán az énekeket, a szertartásokat jelenti, hanem az egész egyházi életet, beleértve annak fegyelmi rendjét, lelkiségét, teológiáját. Ebben tehát hasonlítunk az ortodoxokhoz, egyházszervezetileg azonban a katolikus egyházhoz tartozunk, Rómával vagyunk egységben.

Kedves Testvérem!
Nem kért választ sem biztatást, mégis, engedje meg, hogy sorait közzétegyem, és legalább annyit válaszoljak rá, hogy minden bizonnyal az Ön segítségére akartak lenni azok, akiktől, úgy érezte, hogy csak kioktatást kapott. Sokszor próbálunk segíteni, de nem mindig sikerül. Sok oka van ennek, most nem ezt részletezem. Csak, gondolom, mindenki arra próbált rávilágítani, hogy valamit nem jól lát, ezért látszik az Ön számára sötétnek az egész világ. Úgy látom, abban nem kételkedik, hogy Isten az egész világ Ura és Teremtője. A jóságában viszont valami miatt, bizonyára a tapasztalatai alapján, kételkedik. De vajon van értelme annak, hogy legyen egy rosszindulatú despota, aki kénye-kedve szerint játszik az emberekkel. Ez valami rossz horror filmben elmenne talán, de a valóságnak egyáltalán nem felel meg. Az a rossz isten, akire Ön haragszik, az egyáltalán nem létezik. Nem csoda, hogy rossz viszonyban van vele. Csak tovább kellene keresnie, mert ennek a képnek valóban nincs értelme. A valóság azonban az, hogy az Isten nem csak mindenható, hanem végtelenül jóságos is. Csak föl kell fedeznünk, ezt meg kell látnunk. Én is azon vagyok, hogy hozzásegítsem, változtassa meg a látását. Fatális tévedés volna szembefordulni az élettel és a Jóistennel azért, mert Önnek egy téves képe volt róla.
Bocsásson meg, hogy ennyivel is traktáltam. Nem akarok erőszakos lenni, győzködni, de legalábbis imádkozom Önért, hogy fölfigyeljen erre, hogy vegye észre, igenis van remény, van értelme az életnek, van öröm, amely mindenkié. Nyilván nem csak odaát, dehogy, hanem már itt a földön. Aki Istennel él, az boldogságban él itt a földön is. Azt mondja Jézus: Tüzet hoztam a földre, mennyire szeretném, ha már föllobbanna (Lk 12,49). Tehát a földre hozta a szeretet boldogító tüzét, nem csak csalóka ábrándként lebegteti előttünk a halál utáni életben. Néhány levéllel korábban olvashatja itt, hogy egy beteg fiatalember hogyan tesz tanúságot az élet öröméről. Köszönöm neki. Az ő szájából hitelesebb.

Az én tapasztalatom szerint a Szent István Társulat által kiadott fordítás is nagyon érthető, egyszerű nyelvű. Ha már megkérdezte, én azt tanácsolom Önnek, hogy ebből olvassa el az Újszövetséget. Nem tudom, ki adta ki a másik, gyakorlatiasabbnak tűnő változatot, de nem biztos, hogy meg lehet benne bízni. Vannak olyan szekták, akik előszeretettel osztogatják a Bibliát ingyen, csak éppen meghamisított szöveget közölnek benne. Nehogy úgy járjon Ön is, hogy a gyakorlatiasabb változattal egy hiteltelen szöveget olvas végig nagy buzgósággal. Az bizony igen sokan ronthatna az Ön hitismeretén és ezáltal az Isten-kapcsolatán is. Ezért javaslom inkább a katolikus fordítású Bibliát.

Nem látok benne semmi rosszat. Van lehetőség ma Magyarországon az ilyen névváltoztatásra. Úgy tudom, az új keresztnév bejegyzése még egy fokkal könnyebb folyamat is. Szerintem sem tehet senki szemrehányást emiatt a családban. Tartson ki jó elhatározásában!

Kedves Krisztián!
Természetesen imádkoztam Önért és fogok is imádkozni. Segítse az Úr a nehézségekben is! Ne feledje: Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik (Róm 8,28).

Legalábbis nagy a veszélye, hogy hiszékenységet kihasználó praktika csupán. Nem kétlem, hogy az anyagoknak, gyógynövényeknek, egyes ásványoknak a szervezetre jótékony hatása van. Ebből fejlődött ki a gyógyszergyártás. De, hogy efféléket ékszerként árusítsák, ez fölöttébb gyanús. Próbáljon békességben maradni ezzel az ismerősével, de azt javaslom, határozottan utasítson el minden ilyen irányú javaslatot. Ha látja az Ön viselkedésén, hogy teljesen elutasító, akkor hamarabb abbahagyja a próbálkozásait. Ha néha engedne neki, akkor újra és újra előáll majd a javaslataival.
De ha így is van, föltétlenül imádkozzék ezért az emberért. Ez neki is jót tesz, de Önnek is segít, hogy békével fogadja, amikor ilyesmivel akarja Önt zaklatni.

Sajnos, vannak rossz döntéseink, amiket utólag megbánunk. Annak a következményeit viszont viselnünk kell. Úgy érzem, most Ön is ebben a helyzetben van, s emiatt látja a világot is olyannak, ahogy itt leírta. Talán már akkor érezte, hogy nem kellene belemennie a kapcsolatba? Legalábbis ebből okuljon. Nem szabad könnyen belefutni egy szerelmi kapcsolatba. Egy nőt általában nagyon megviseli a szakítás, a férfi könnyebben túllép rajta. (Persze, ez nem minden helyzetre érvényes, csak többségében van így.) Most rettentő csalódott, s emiatt keserű a lelke. Azt tanácsolom, legyen megfontoltabb. Végezze a munkáját vagy a tanulmányait, és most egy ideig ne fecsérelje az idejét, energiáját párkapcsolatokra. Várjon egy kicsit. Az idő majd higgadtabbá, megfontoltabbá teszi. És imádkozzon a Jóistenhez, hogy Ő vezesse ezekben a dolgokban is!

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10.Mások tulajdonát ne kívánd!

Alighanem mindig ilyen volt a világ, mindig ilyen volt az ember. Vannak, akik fogékonyabbak mások szenvedései iránt, vannak, akik érzéketlenebbek. Van, aki akar cselekedni másért, van, aki csak saját magával törődik. Ki-ki döntse el, milyen szeretne lenni! Aki legalábbis már ilyen kérdéseken töpreng, annak már van esélye választani, persze, a jobbat választani. Mert a rosszra hajló emberi természet miatt erőfeszítés nélkül inkább a bűnt követjük el, és ha a jót akarjuk követni, akkor le kell győznünk saját önzésünket vagy éppen lustaságunkat. Erre nem mindenki hajlandó, vagy nem is jut el oda, hogy ezt fölismerje, hogy le kellene győznie önmagát. Mit tehetünk? Egyetlen egy emberen tudunk csak változtatni, az mi magunk vagyunk. A másikon tudunk, de nem is nem kell. Ha a példám esetleg hat rá, az, persze, nagyon jó, de közvetlenül arra törekednem, hogy a másikat megváltoztassam, fölösleges. Láthatóan Önben több az empátia, a segítőkészség, mint általában az emberekben. Emiatt ne keseregjen, hanem inkább adjon hálát. És még az is feladata, hogy elviselje, hogy mások másként gondolják. Szent Pál így fogalmaz: Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük (Róm 15,1).

Kedves Eszter!
Ne csodálkozzék ezen, mindnyájunknak vannak ilyen időszakai. A hit, a lelki élet élő valóság, amely él, változik, az ember állhatatlan természete miatt szintén ingadozó. Főként fiatal korban jellemző, hogy van egészen lelkes időszak, utána, szinte törvényszerűen következik egy nehezebb, küzdelmesebb. De ennek értéke is van. Amikor szárnyaló az imaélet, akkor nem kell érte semmi erőfeszítést tenni, örömmel olvassa az ember a Bibliát, szívesen megy el szertartásokra, várja, hogy mikor imádkozhat, lehet együtt az Úrral. Amikor azonban nincs ez a szárnyalás, akkor is ki kell tartanunk az Úr mellett. Mint a hűséges társ, aki jóban-rosszban ott van a másik mellett. Ő, persze, soha nem hagy el, nem is távolodik el tőlünk, de van, amikor ezt mi nem érzékeljük, amikor meg kell küzdenünk azért, hogy a közelében maradjunk. Ebben van most Ön is. Javaslom, hogy most is ugyanannyit imádkozzék, mint korábban, mindent tartson meg úgy, mint előtte. Ha sötétbe kerül az ember, akkor nem érdemes irányt változtatni, menni kell ugyanarra, mint amikor még látott, egészen addig, amíg újra ki nem világosodik. Persze, mindeközben kérje az Urat, hogy adjon kitartást, fejezze ki, mondja ki, hogy: Szeretlek, Uram! Lehet, hogy csak néhány hónapig, lehet, hogy néhány évig tart ez az időszak. Utána azonban hitében sokkal jobban megerősödve fogja folytatni lelki életútját, s másoknak is jobban segítségére tud majd lenni. Ez most tehát a küzdelem, de a megerősödés időszaka is. Adjon hálát ezért is, és tartson ki a hitben, az imádságban.

Különbözőképpen viszonyulunk a halálhoz. Ezt legfőképpen az életkor határozza meg, egy idősebb ember másként gondolkodik erről, mint egy fiatal, de más tényezők is befolyásolják. Főként a megélt élethelyzetek alakítják, de a személyiségtől is függ.
A Biblia tanítása erről is világos. Az is megfigyelhető, hogy abban a halálról való ismeret fokozatosan bontakozik ki. Az ószövetség embere eleinte csak azt tudja, hogy halál után valami sötét helyre kerül az ember, s ebben azt látja legrosszabbnak, hogy nem láthatja, nem dicsőítheti már Teremtőjét. Később tisztul a kép, s egyre jobban kirajzolódik, hogy a halál utáni állapot nagyban függ attól, hogy az ember hogyan élt itt a földön. Jézus teljesen világosan beszél arról, hogy vannak üdvözültek és kárhozottak (Mt 25,31-46).
Teljesen helyes az a gondolat, hogy a halálban a legfájdalmasabb egymás elveszítése. Akár ha a szeretett személy megy el, akár a saját halálunk miatti elszakadás okozza. Az Istenben hívő ember azonban tudja, hogy odaát újra találkozhatunk, sőt, sokkal nagyobb boldogságban. Az viszont téves felfogás, ha valaki azt gondolja, hogy halál után ugyanabban az állapotban lesz, mint születése előtt. Ez csak egy jól hangzó mondás, de nem fedi a valóságot. Minden egyes embert Isten személyesen megteremt, a semmiből hozza létre. Tehát születése előtte nem volt sehol. Halála után azonban örökké él, vagy boldogságban, vagy kárhozatban. Az ember elpusztíthatatlan, megsemmisíthetetlen. Örök életbe hívta az Isten, a megszületése, illetve már a foganása pillanatától. Valóban nem kellene félnünk a haláltól, hiszen az csak átmenet. Mégis, az élethez való ragaszkodásunk miatt nehéz a halál. Minél lelkibb életet él valaki, annál jobban föl tud készülni erre az átmenetre. Minél inkább szereti a Jóistent itt, a földön, annál inkább vágyik rá, hogy odaát találkozhasson vele végtelen boldogságban.

Először azt akartam írni, hogy lájkolással nem lehet vétkezni. Utóbb elgondolkodtam, hogy mégsem mindegy, hogy mi mellett teszi le az ember a voksát. Lehet tehát olyan kattintás, ami legalábbis a bűn veszélyét magában hordja. A bűnös vagy bűnre késztető oldalakat tetszésnyilvánítással erősíteni valóban elítélendő cselekedet, de még inkább az effélék látogatása.
Az Ön esetében azonban, úgy sejtem, egyáltalán nem erről van szó. Úgy tudom, meg lehet tanulni jól kezelni ezt a nyilvános felületet, hogy az ember valóban csak azok előtt jelenjen meg, akik előtt akar. De ehhöz nem értek. Viszont az is fontos, hogy az ember minden tettét tudja és akarja vállalni mások előtt. Nincs titok, mi ki ne tudódna, mondja Jézus (Mk 4,22). Továbbá nem is kell sohasem szégyenkeznünk mások előtt. Nem az minősít minket, hogy mit gondolnak rólunk, hanem, hogy mik vagyunk. A tetteinket nem aszerint tesszük, hogy mit várnak el tőlünk, hanem, hogy mit diktál a lelkiismeretünk. Nyugodtan tegyen belátása szerint, és azok lesznek a barátai, akik valóban megérdemlik az Ön barátságát.

Mindenkitől elnézést kérünk, hogy megakadt a közvetítés gördülékenysége. A szakemberek dolgoznak a hibán. Igyekszünk folyamatosan fejleszteni a rendszert, hogy minél kevésbé történhessék ilyen meghibásodás. Reméljük, hamarosan lesz képünk is és hangunk is.

Köszönjük szépen a sorait. Remélem, másoknak is erőt ad. Nekem mindenképpen. Isten áldja és vezesse tovább!

Ha valaki teljesen egyedül érzi magát a világban, keresse meg azt a társat, aki mindenben megérti őt. Létezik ilyen. Ez a Jóisten. Ha még nem tapasztalta meg a vele való találkozást, keresse Őt, keresse nagy odaadással. Aki megtalálta Istent, az nincs többé egyedül, sohasem magányos, mert Isten mindig vele van. Az örömnek ennél valóságosabb forrása nincsen.
Jó a kérdés,hogy milyen személy jelenthet örömet. Igen, csak személy nyújthat örömet, tárgy sohasem. Ideig-óráig adhat talán, de ha nincs, akivel megossza, akkor ez a tárgyi öröm hamar kiüresedik, kiszárad. Bevezetőben mondtam, hogy az öröm igazi forrása a Jóisten. Ő az igazi társ. De a körülöttünk lévők is az öröm forrásai, ha megpróbálunk nekik örömet szerezni. Az önzésünk sokszor megakadályoz ebben, de meg kell próbálni legyőzni azt, és önzetlenül másoknak örömet szerezni. Érdekes módon, egy idő után ez visszahat, és nekünk is örömet okoz.
A boldogság, kék madár, hajszoljuk, pedig nem kell érte sehová sem menni, bent lakik a szívünkben. Meg kell állni, befelé tekinteni, és ott, szívem legmélyén megtalálom Teremtőmet, Megváltómat. Ahogyan a teremtett világ szépségeiben fölismerhetem Istent, éppen úgy a lelkem legmélyén is. Csak nem szoktunk odafigyelni.
A megváltottság egyik legbeszédesebb jele a bűnbánat és annak lehetősége. Jézus elvette bűneinket. Ez kimondhatatlan öröm, amelyre azonban csak a bűnbánat útján találhatunk rá. Azért gyónhatunk, mert meg vagyunk váltva, részesülünk Isten végtelen kegyelméből, a szeretetében fürödhetünk.
Tekintsen tehát önmagába! Ami bűnt ott talál, azt mindet mondja ki egy pap előtt, hogy ő föloldozhassa Önt. E megszabadult állapotban aztán újra tekintsen befelé, még mélyebbre, és szíve legmélyéből mondjon hálát, köszönjön meg mindent az Úrnak. Ez a boldogság útja.