Javaslom, soha ne tekintse magát ártatlannak. Lehet, hogy amivel vádolják, azt nem követte el, de valami oka mégis van, hogy a társai megnehezteltek Önre. Ha teljesen alaptalan a vád, azzal meg végképp nem érdemes törődni. Azzal pedig csak még rosszabbá válna a helyzet, ha fennen hirdetné a maga igazát. Lehet attól remélni, hogy elállnak a vádtól? Aligha.
Azt megteheti, hogy egyik vagy másik személyt ebből a csoportból félrehív, és személyesen megbeszélik a dolgot. Egyenként nyugodtabban lehet beszélni.
Mindenesetre minden jogtalan vádban érdemes fölismerni, hogy ez is Krisztushoz visz közelebb bennünket. Tehát még hálát is adhat az ember, ha ilyen helyzetbe keveredik.

Átkeresztelkedésről szó sem lehet. Életünkben egyszer lehet megkeresztelkedni. Némely szekta, és olykor egyes ortodox egyházak is újra megkeresztelik a már megkeresztelt embert. Ez teljesen téves és rossz gyakorlat.
Ha szeretne görögkatolikus lenni, ez rítusváltás, amelyre különleges esetekben van csak lehetőség. Általában jobb az, ha mindenki abban a rítusban marad, amelybe keresztelték. Hiszen ugyanabba az egyházba tartozunk, semmi akadálya, hogy látogassuk egymás templomát, hogy a szentségekben (legalábbis a gyakori szentségekben) kölcsönösen részesüljünk. Ha mégis nyomós ok van a rítusváltásra, ezt a saját püspöknél kell kezdeményezni. Amikor a saját püspöktől megérkezett a jóváhagyás, akkor az új rítus püspökéhez kell fordulni befogadási kérelemmel. Általában, legalábbis indokolt esetekben, meg szokták adni a püspök atyát ezt a rítusváltási engedélyt.

Kedves Ilona!
Természetesen jobb lett volna, ha a gyermekét katolikusnak keresztelik, ez kötelessége és a katolikus szülőnek. De nagyon fontos a családi békesség és egység is. Ha emiatt viszálykodás lett volna kettejük között, akkor jobban döntött, hogy beleegyezett a református keresztelőbe. Ettől még nyugodtan járhat a katolikus templomba és járjon is.
Nagyobb gond, hogy nincsenek összeházasodva. Ez az oka annak, hogy egyelőre nem gyónhat, hiszen rendezetlen házassági viszonyban él. Gondolja át nagyon alaposan, hogy valóban a férje az, akivel az egész életét szeretné együtt tölteni. Hiszen a házasság egész életre szól. Ha ezt alaposan átbeszélték, akkor minél hamarabb rendezzék a házasságukat, lehetőleg katolikus szertartás szerint. Ha ezt esetleg a férje nem akarja, akkor is van lehetősége rendezni a házasságukat, un. gyökeres orvoslással. Ezt a saját katolikus papjával beszélje meg.
Az időre, de még inkább a türelmes Mindenhatóra kell bízni az életük folyását. Ha kitart a hitben, Isten iránti ragaszkodásában, akkor ez jó hatással lesz majd az egész családjára is.

Nem létezik egyelőre külön görögkatolikusok számára készített Biblia-fordítás. A Szeptvaginta lenne az, a görög szövegből fordított magyar változat. Atanáz püspök atya lefordította a Teremtés könyvét és a Zsoltárok könyvét. De még nagyon messze vagyunk attól, hogy a teljes szöveget olvashassuk magyarul. Emellett több olyan fordítás létezik, amelyet kézbe vehetünk, kinek ez, kinek az tetszik jobban. Készülőfélben van az Evangéliumos könyv és az Apostolos könyv is. Reméljük, még ebben az évben kézbe vehetik ezeket is a görögkatolikus egyházunk hívei.

Bár általában nem javasolják a rítusváltást, a püspök atyák nem is szokták megtagadni az ilyen kérelmet. A leírt családi helyzet alapján arra lehet következtetni, hogy az Ön esetében is megadható a rítusváltás. Érdemes azonban még a kérelem beadása előtt megbeszélni ezt a kérdést egy hozzáértő pappal, ugyanis, ha az Ön családjában voltak görögkatolikusok, nem kizárt, hogy Ön is görögkatolikus, anélkül, hogy tudott volna róla. Ezt némileg az is megerősítheti, hogy önkéntelen vonzalmat is érez a keleti rítus iránt.
Javaslom, nézzen utána.

Szent István király, amikor látta, hogy nincs vér szerinti utóda, akire hagyhatná az ország vezetését, akkor az Istenszülő oltalmába ajánlotta hazánkat. Ettől kezdve a keresztény magyarok úgy tekintettek Máriára, mint aki különösen is gondot visel az országra és a magyar népre. Szerintem ebből alakult ki az a magyar szemléletmód, hogy hazánk Mária országa.

Ha valakinek homoszexuális irányultsága van, ez egyáltalán nem bűn. Ez jelenség, amelynek számos lélektani és egyéb összetevője van. Jó, ha tud erről beszélni egy lelki atyával, illetve, ez nagyon is fontos volna. Nem azért, hogy meggyónja, mert nem kell meggyónnia. Mint ahogyan azt sem kell meggyónni, ha valakinek vörös a haja vagy szeplős az arca. A lelki atya abban tud segíteni, hogy hogyan dolgozza föl ezt a tényt. Vélhetően nem is annyira a bűntudat mint inkább a szégyenérzet késztetné arra, hogy elsüllyedjen a föld alá.
Azt kellene meggyónni, ha már ebből fakadó tetteket vinne végbe. De ez éppen úgy bűn és kerülendő annál a fiatalnál is, akinek egészséges szexuális irányultsága van. Segítse, tehát, kedves Tamás, a barátját abban, hogy fölismerje, ő is éppen olyan értékes ember, mint a többiek, akiknek szintén meg kell küzdeniük a tisztaságért.

Nem igazán értem, kire és miért ilyen haragos? A Katolikus Egyház nem tanítja azt, hogy a Bibliában található események leírásai szóról szóra értendők. Ezt némely szekta tanítja csupán. Ha valahol torzítják a tudományos eredményeket, ott valóban fejezzék be ezt, ezzel én is egyetértek. Azt is tanítja az Egyház, hogy a Bibla nem természetrajz, nem tudományos tanulmánykötet. A benne foglaltak másként, sokkal mélyebben értendők.

A két rítus két szokásvilág. Ha csak lehet, nem érdemes keverni őket, ám kétségtelen, vannak olyan pontok, amelyeknél ez nem okoz különösebb nehézséget. Miként Ön is említette, ilyen az a két szentség, amelyben rendszeresen szoktunk részesülni, a szentgyónás és az Eukharisztia. A betegek kenetét is ide vehetjük, hiszen adott esetben ezt is föl lehet venni többször is. E három esetében nem okoz nehézséget a rítuskeveredés. A keresztség és a bérmálás azonban csak egyszer fordulhat elő az ember életében. Különleges helyzetben ezeknél is lehet átlépés, keresztelt már római pap görög gyermeket, s fordítva, vagy éppen a bérmálás szentségét más rítus szerint kapta meg valaki, mégis, ezeknél az eseteknél már lehetőleg követni kell a saját rítust. A házasságkötésnél szinte ugyanez mondható el. Például két rómait nem eskethet görög kap, csak engedéllyel, különben érvénytelen lesz a házasságkötés. S persze, fordítva is így van. A papszentelésnél viszont valóban, nem lehetséges azt más rítus szerint fölvenni.
Szerintem egyáltalán nem baj, hogy ilyen sokfélék vagyunk, annál színesebb az egyház, az életünk. Így alakult ki a történelem során, s ma akkor járunk el helyesen és hűségesen, ha őrizzük és szükség esetén fölelevenítjük a rítusaink sajátosságait.

Bagdy Emőke neves pszichológus javasolta bevezetni az iskolai oktatásba a rendszeres meditációt illetve annak megtanítását a gyermekeknek. A katolikus iskolafenntartók, de más, főként keresztény szakértők valóban tiltakoztak ellene. A javaslattevő szakértő sokfelé hangoztatta, hogy ennek semmi köze az ezotériához vagy a keleti vallásokhoz. Bizonyára hasznosak lehetnek ezek a technikák, de én is óvakodnék attól, hogy rendszer szerűen beépítsük minden ember életébe. Hisz az iskolai oktatás nyilván ezt is eredményezné, ez is célja lenne. Az ember Istenre hangolt lény, nem veszíthetjük el a transzcendenssel a kapcsolatunkat, azt, hogy életünk megoldása nem itt, a földön keresendő, hanem egyedül a végső céljából értelmezhető. Ezt a lényegi vonatkozását veszíthetné el az emberi gondolkodás, ha túl nagy jelentőséget kapna ez a fajta életvezetés.

Igaz, hogy nem tanulmányoztam tüzetesen ennek a szellemi gondolkodónak a munkásságát, de az a néhány fő elv, amely tanításának lényege, az nem illeszkedik a keresztény tanításhoz, sőt, el is távolíthat tőle. Ezért nem is kívánom megnézni ezeket a filmeket, s igazából másoknak sem ajánlom.
Az nyilvánvaló tény, hogy az Isten segít nekünk minden körülmények között. Azonban az már nem biztos, hogy Isten azt akarja, hogy minden áron egészségesek legyünk. Isten tud segíteni a betegségben, a betegségen keresztül is. Ő az üdvösségünket akarja, oda szeretne elvezetni. Van, akit éppen egy-egy nehezen viselt betegség segít ráébredni arra, hogy mit kell tennie ennek érdekében.
Arról szó sincs, hogy a gyógyulás csakis a sátántól eredhet. Aki jár Máriapócsra, az jól tudja, hogy mennyi gyógyulás történik az imádság hatására. Csókay Andrást is nagyra értékelem. Éppen ő nyilatkozta a következő mondatot: Isten valamiért megengedi a tragédiákat is ? ami van, annak szabad lennie. El kell fogadni a dolgokat, és nem beletörni, nem beletörődni? Mert az elfogadásból mindig remény fakad, és lehetőség a továbblépésre. Gyakran az elfogadott szenvedés többet ér, mint a minden áron való egészségre törekvés.

Egyetértek Önnel, hogy lehetetlen egy olyan istent szeretni, akik közömbös a teremtményei iránt. Ilyen istenre ne bízza az életét! Valahogy másként kellene megközelítenie ezt a kérdést, pontosabban Őt magát. Ön ugyanis nem a Jóistenre bízta az életét, hanem egy ideára, amelyet elképzelt róla. S teljesen jogos az észrevétele: ez az idea egyáltalán nem segíti Önt. Ha szembeállítja az Isten aktivitását a hétköznapi tevékenységeinkkel, akkor megint nem az élő Istenre gondol, hanem valami olyan eszmére, amely átvenné Öntől a napi döntéseket. Ilyen sincs. A napi misehallgatás és áldozás sem hoz semmi eredményt, ha attól várja, vagy azt reméli, hogy ez tetszik a Jóistennek, s ezért, mintegy jutalmul majd segíteni fog Önnek. Én is azt mondom, amit Ön: ez nem működik.
Annyit leszögezhetünk, hogy Isten mindenható, hogy egyetlen, hogy Ő a világ alkotója és Ura. Ha mindezek mellett Ő egy kegyetlen vagy éppen teljesen közömbös lény lenne, hát, mit mondjak, nem sok reményünk, örömünk maradna a földön. Márpedig, ha látjuk a teremtett világ megannyi szépségét, a világban tapasztalható mérhetetlen sok örömet - például egy Bach muzsika meghallgatását - mindez egész egyszerűen nem magyarázható meg másként, mint azzal, hogy ez a végtelen hatalmú Úr végtelenül jóságos is, és szeret bennünket. Tegyük hozzá, az egész kinyilatkoztatás, a Biblia lényegi üzenete is ugyanez. Tehát van összecsengés. Más dolog az, hogy ha ezt nem látom, nem érzékelem. Ilyenkor viszont, ki kell mondani, nem a Teremtővel van baj, hanem az én látásommal. Ön olyan istenről beszél, aki, nem létezik. Ha szeretne előre jutni az életben, törekednie kell, hogy megismerje, hogy meglássa a valóságos élő Istent, aki Önt teremtette.
Valóban furcsa egy parancs, hogy szeretni kell. Csakhogy, ez nem csupán Isten hanem ez az élet parancsa. Márpedig szeretni kell, anélkül nem élhetünk. Mintha parancsba adnák: márpedig lélegezni kell. Csak a rosszra hajló természetünk miatt ez mégsem annyira egyértelmű. Meg, sokszor nem is jól szeretünk. Összekeveredik vele az önszeretetünk, az önzésünk. Azért van az életünk, hogy ezeket egyre tisztábban, egyre világosabban lássuk. Hogy fölfedezzük a szeretetet, azt, hogy mi is az igazi szeretet. Minél jobban megismerem Istent, annál jobban megismerem a szeretetet, és fordítva. Merthogy Isten maga a szeretet.
Az viszont valóban nagyon szomorú, hogy az Ön környezetében nincs egy élő ember, egy jó pap, aki ezt az egyszerű de mégsem olyan világos tényt elmagyarázza, vagy még inkább, tapasztalhatóvá tegye az Ön számára.
Az a javaslatom, most egy időre tegye félre az eddigi terveit. A mindennapi teendők mellett törekedjék arra, hogy fölfedezze, mi a szeretet. Gyakorolja azt, akár parancsra, akár belső indíttatásra, akár józan fölismerésből fakadóan. Megvan Önben a jóra való törekvés, az Isten követésének vágya, de még sok fölfedezés vár Önre, hogy Őt hol is találja.

Az ikonok megáldásának többféle módja is van. Ősi szokás szerint beviszik a szentélybe és a Szent Liturgia alatt az oltárra helyezik. Ekkor semmilyen egyéb megáldó imát nem kell mondani, maga az oltár és a Liturgia megszenteli. Egy másik módja, hogy külön ikonszentelő imát mond a pap (az egyes ikontípusoknak megvan a saját imája), és utána szentelt vízzel meghintve áldja meg. A harmadik, a legegyszerűbb módja, hogy a pap elmondja az ekkor használatos egyszerűbb áldó imát és szentelt vízzel meghinti az ikont. Mindhárom esetében papra van szükség, tehát, javaslom, hogy keresse föl a legközelebbi görögkatolikus papot, és ő majd eligazítást ad Önnek. Ha ez nem lehetséges, vagy nehezen megvalósítható, akkor bármely katolikus papot is megkérhet erre, ő pedig elmondja az általa ismert áldó imát.

Sajnos megesik, hogy a gyóntató atya kissé személytelenül éli meg a feloldozó szolgálatát. Elvileg valóban elegendő csak meghallgatni a felsorolt bűnöket, s ha nincs akadálya, akkor elmondani a feloldozó imát. Afelől biztos is lehet, hogy a szentgyónásai így is kegyelmet közvetítenek, gyógyító erővel hatnak, még akkor is, ha ezt nem érzi. Ugyanakkor teljesen érthető, hogy nem csak meghallgatásra, de megértésre is vágyik. Az Úristen teljesen érti Önt, a lelke fájdalmait, és nem is hagyja magára, még akkor is, ha közvetlenül ezt sem érzékeli.
Javaslom, hogy szánjon rá egy kis időt, energiát, és menjen el a zarándokhelyre. Ott gyónjon meg, az ottani atya bizonyára több időt és figyelmet fog fordítani Önre, és a kegyelmi közeg is gyógyítóan fog hatni.

Valóban, sohasem tudjuk magunkat olyan tisztává tenni, hogy méltók lehessünk az Úr befogadására. Az a helyes, ha az ember minden szent misén (Szent Liturgián) részesül ebben a szentségben. Mégsem szükséges minden szent mise (Szent Liturgia) előtt meggyónni. Szinte lehetetlen is volna. De ha rendszeresen meggyónik, akkor nyugodtan áldozhat minden szent misén. Mindkét rítusban közvetlenül a szentáldozás előtt egy-egy szép bűnbánati imát mondunk. Ha ezt komolyan veszi, minden lehetséges alkalommal meg áldozhat, s ez nagy kegyelmi áradat. Érdemes élni vele.