Kedves Lelkiatya!
Kaptam ajándékba egy Jézus ima karkötőt egy nagyon kedves fiatalembertől, mert tudta hogy mostanában nehezen viselem az élet megpróbáltatásait és ehhez szeretett volna segítséget nyújtaniaz ajándékkal. Viszonzni szeretném a kedvességét és készítettem neki én is egy karkötőt. Imával, ahogyan kell. Az a kérdésem, hogy meg lehet e szentelni ezt a karkötőt? Mi ennek a módja? Válaszát előre is köszönöm.
Természetesen meg lehet szentelni. Bármely fölszentelt pap szívesen megteszi Önnek, ha megkéri rá. Fölszentelés nélkül is lehet vele imádkozni, de nagyobb kegyelmi megerősítést jelent, ha az Egyház imádsága is megszenteli. Ezt tudja nyújtani a pap közvetítése.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a fényképeken megjelenő ún. angyalgömbökről? Eddig csak ezoterikus oldalakon találkoztam vele, de keresztények is beszélnek róla.
Előre is köszönöm!
Mese. Mekkora butaságokat tudnak kitalálni az emberek!
Tisztelt Lelkiatya!
Miért nem lehet elfogadni azt, hogy minden ember más? Miért gondolják sokan, hogy minden embernek ez vagy az a vágya a "szíve mélyén"? Miért kell általánosítani, és ha valaki nem vágyik arra, amire (főleg a papok szerint) vágynia kellene, akkor deviánsnak, beteglelkűnek minősítik, vagy egyszerűen azzal vádolják, hogy hazudik? Hogy letagadja a vágyait?
Sajnos pont a papoktól hallom legtöbbet a "minden ember a szíve mélyén..." kezdetű mondatokat. És meg kell mondjam, nagyon elegem van belőle. Tízből hatszor még az árnyékát sem sikerül magamban felfedeznem annak, amiről beszélnek. Boldogságra kellene vágynom, de nem vágytam soha. Mindig is tudtam, hogy illúzió, nekem abból sohasem fog jutni. El is fogadtam. Gyerekre kellett volna vágynom, de amikor terhes lettem, csak a hideg düh volt bennem, hogy így jártam. Gyűlöltem a terhességemet, meg is szakíttattam. Sajnálom, hogy így történt, de semmi sem kellene kevésbé ma sem, mint az a gyerek. Minimális a kapcsolatom az emberekkel, nem is vágyom rájuk, jól megvagyok egyedül is. Miért kell ezt hazugságnak vagy lelki betegségnek beállítani? Mindig is ilyen voltam, gyerekként is már, ilyennek teremtett az Isten és kész. Nem ártok ezzel senkinek, vigyázok, hogy senkit se bántsak meg, Istennek hála, sose voltam irigy vagy gyűlölködő. Ha tudok, segítek, néha még örömet is okoz, de segítség nem kell senkitől.
Isten megadta számomra (is) a szabad akaratot, a választás lehetőségét. Ha rosszul választok, én felelek érte Őelőtte. Honnan veszik az emberek, és ismétlem, nagyon gyakran éppen a papok a bátorságot, hogy megítéljék az életemet, hogy egy olyan kaptafára akarjanak felhúzni, amire nem illek rá, egy olyan skatulyába akarjanak beleerőltetni, amibe nem férek bele? Hogy meg akarják szabni a vágyaimat és számomra az értékeket? Ha nem érték valami számomra, attól nem lesz az, hogy valaki rám erőlteti.
Miért nem lehet az embert elfogadni olyannak, amilyen?
Önnek igaza van: minden embert úgy kell elfogadni, ahogyan van. Segíteni rajta lehet és kell, de mindig annak megfelelően, ahogyan arra neki valóban szüksége van. Sajnálom, hogy Ön jobbára olyan atyákkal találkozott, akik talán sommásan próbáltak jó tanácsot adni. Higgye el, amit mondanak, a legtöbb emberre igaz. Ön sok szempontból különleges, ezt el kell fogadnia. Aki az említett tanácsokat adja, ők is segíteni akarnak, csak nem értik az Ön helyzetét, az Ön lelkivilágát. Ne nehezteljen rájuk emiatt. Azt jól teszi, ha megpróbál segíteni másoknak. Fontos, hogy saját tapasztalataiból okulva ügyeljen, hogy Ön is úgy segítsen, ahogy arra a másiknak szüksége van. Ezt mindnyájunknak tanulnunk kell, nem könnyű mesterség. Lényeg azonban, hogy az Úr Isten Önt teljesen megérti, s legyen ez mindenért kárpótlás Önnek. Ennél többet nem is kaphat az életben.
Kedves Lelkiatya!
Mit gondol a Vérvörös Húsvét című könyvről? Érdemes elolvasni?
Nagyon jó könyv. Mindenkinek ajánlom.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit tegyek az alábbi helyzetben, felnőttként?
Felnőttként vettem fel a keresztséget, a kereszt- és bérmaszülőt is én kértem fel, akik akkor örömmel vállalták azt, házaspárként
Azért éppen őket választottam, mert számomra példamutató keresztényi életet éltek/élnek, és fontos volt számomra, hogy ne csak "hobbikeresztények" legyenek, stb.
De kb. négy év eltelte után, elgondolkoztam azon, hogy többnyire én keresem őket.
Ha én nem hívtam, nem kerestem őket hetekig, meg sem kérdezték, hogy élek-e még?
Amikor felhívom őket, akkor kedvesek....de ők maguktól nem keresnek engem még telefonon sem.
Pedig én ragaszkodom hozzájuk, mint keresztszülőkhöz, számomra fontos volna ez a kapcsolat élővé tétele, de sajnos azt tapasztalom, hogy ez csak egyoldalú.
Felnőtt vagyok, és nem gyerekes ragaszkodásról van szó.
Élem a saját életemet, nem kérek igazából segítséget sem, hanem a saját lábamon igyekszem megállni az Úr segítségével.
De valahogy nekem fontos volna a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat élővé tétele, semmi világi elvárásom nincs feléjük.
Csak az fáj, hogy egyoldalú ez a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat: ha keresem őket, kedvesek, ha nem keresem őket, ők nem keresnek meg.
Egy ideje - bár nagyon nehéz volt - nem kerestem őket, és úgy érzem, ha én nem keresem őket, ez a kapcsolat akár meg is szakad.
Imádkozom értük, és a kapcsolatunkért.
Mit tehetnék még én?
Nem akarom azt, hogy tolakodó legyek azáltal, hogy csak én keresem őket, vagy hogy nyíltan kimondjam, hogy egyoldalúnak érzem ezt a kapcsolatot, ugyanakkor fáj annak tudata, hogy akár "elveszíthetem" őket.
Mit tegyek?
Várjam ki azt, hogy ők mikor keresnek maguktól? Nem dacból, csak hogy mi az az idő, ami után feltűnik nekik, hogy "eltűntem"?
És ha nem keresnek, akkor hagyjam őket, éljek úgy, mintha nem lennének, és ha mégis keresnek, akkor fogadjam őket szeretettel?
Segítő válaszát köszönöm szépen!
Zita
Kedves Zita!
A következőt javaslom. Keresse fel őket személyesen, előre jelezve, hogy ezzel a találkozással egy fontos dolgot szeretne megbeszélni velük. Ekkor mondja el nekik őszintén, hogy Ön szívesen venné, ha többször keresnék, ha gyakrabban beszélgethetnének. Ekkor ők elmondják majd a maguk álláspontját. Lehet, hogy szabódni fognak és bocsánatot kérnek, de az is lehet, hogy nem. Ugyanis nem vagyunk egyformák. Lehet, Önnek nagyobb igénye van ezekre a találkozásokra, ők viszont másként élik meg a szeretetüket, - ahogy szokták mondani: más a szeretetnyelvük. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ők nem látják el a keresztszülői feladatukat, de másként élik meg, mint Ön gondolja vagy szeretné. Ezt tehát érdemes egy őszinte beszélgetésben tisztába tenni. Lényeg, hogy ne legyen Önben neheztelés emiatt. Adjon hálát az Úrnak, hogy részesítette a kegyelmében, és időről időre küld olyan személyeket, akikkel megélheti a krisztusi szeretetet. De ne várjon, ne várjon el többet. Annak örüljön, amit kap, s igyekezzék, hogy Ön minél több ilyen krisztusi szeretetet tudjon adni másoknak.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Lelki atya!
Olyan kérdésem lenne,hogy a gyűlöletet hogyan lehet legyőzni,hogyan lehet túllépni rajta, illetve hogyan lehet megbocsátani?
Zs
Helyes a megfogalmazás: hogyan lehet túllépni rajta? Mert csak azt lehet, túllépni, tovább menni. Nem beleragadni a káros és mérgező szenvedélybe. Mert a gyűlölettel az ember önmagát is mérgezi, pusztítja.
Ha az illető nincs a közvetlen közelemben, akkor, persze, könnyebb. De ha egy fedél alatt élünk, akkor is túl lehet lépni. Pusztán emberi erővel viszont aligha. Már ennek fölismerése, ilyen jellegű gyöngeségem bevallása is előrelépés ezen az úton. Én nem tudok megbocsátani, kivált, ha ő nem is kér bocsánatot, pl. meggyőződéssel hordozza a számomra gyűlöletesnek tűnő magatartását. Mit tehetnék? Megváltoztatni őt nem tudom. Akkor magamat változtatom - de Isten segítségével. Imádkozzék saját magáért, a szíve állapotának gyógyulásáért. Lássa be, hogy ezért az állapotért nem a gyűlöletesnek tűnő személy a hibás, hanem saját maga, szeretetének korlátozottsága. Ha ide eljut, már siker felénél tart. Hiszen figyelme nem a másik ember, hanem saját lelke, lelkiállapota felé irányul. Ha kitartóan és bizalommal imádkozik ezért, hogy a szíve gyógyuljon, meg fogja látni, hogy csodálatos eredményt ér el. Következő lépésben aztán lehet imádkozni az illetőért, hogy ő is kapjon kegyelmet, előrelépést, előre haladást az Úr Isten felé.
Ne higgye el ezt a sátántól jövő hazug érzést. Ez nem Ön, nem azonosulhat vele. Szabadulni akarjon tőle, mint káros szenvedélytől. Ha így tekint rá, és imádkozik a saját gyógyulásáért, meg fogja látni az eredményt.
Kedves Lelkiatya!
Már egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mi a ragaszkodás (egy őszinte bizalmon alapuló, de megmagyarázhatatlan az oka) és a szerelem közötti különbség?
N.
Talán a kizárólagosság. A szerelem csak egy emberre irányul, jó esetben viszonzást kap, és ezzel a két embert összefogó érzéssel nem társulhat semmi más hasonló vonzalom másik ember iránt. Őszinte bizalom és jóleső vonzódás lehet egy értékes ember irányában, akinek jó a közelében lenni, tulajdonságai miatt érdemes benne megbízni, de ez nem zárja ki, hogy más, hasonló ember(ek) irányában is legyen hasonló vonzódás. Ha viszont kizárólagos, ha nem tudnék elképzelni senki mást a helyébe, akkor vélhetően inkább szerelemről van szó.
A tiszta szerelem ismertető jele még az önzetlenség: nem magamnak akarok bármit is, hanem annak, aki iránt annyira vonzódom, hogy még a magam érdekeiről is megfeledkezem, azok teljesen háttérbe szorulnak.
Effélék jutnak eszembe, de értője nem vagyok e kérdésnek.
Mi a dogmatikai indoka a katolikus egyház zarándoklatainak?
Nem annyira a dogmatika, mint inkább a lelkiség tárgykörébe tartozik a kérdés.
A dogmatika legföljebb a búcsúk és bűnbánati aktusok között emlegetheti a zarándoklatokat. Lehetséges, hogy valaki például penitenciaként kapja azt a feladatot, hogy végezzen el egy zarándoklatot. Korábban gyakorlat volt az is - ma kevésbé -, hogy a föloldozást is csak akkor kapta meg az illető, ha elvégezte ezt a súlyosabb penitenciát.
Ma inkább lélektani magyarázatot adnak a zarándoklatoknak. Az ember teste-lelke jobban befogadóvá válik az isteni kegyelemre. Illetve a búcsújáró helyeknek valóságos kegyelmi kisugárzása is van, amelyet igen nehéz volna akár lélektanilag, akár dogmatikailag megmagyarázni, mégis élő tapasztalatról van szó.
Kedves Lelkiatya!
26 eves vagyok. Öt éve ismerem a férjemet, négy éve vagyunk házasok (csak polgári esküvő). Tervezünk templomi esküvőt ( csaladi dolgok miatt nem lehetett meg). Három hónappal ezelőtt kiderült hogy nem volt hű hozzám fél évig. Akkor derült ki miután ő már lezárta azt a kapcsolatot, de találkozott még más hölgyeknél is. Most szeretné ha elfelejteném az egészet, de én nem tudom feldolgozni hogy mással testi és érzelmi kapcsolatba került. Hogyan lehet egy ilyen árulást és a hozzá kapcsolódó hazugságokat tiszta szívből megbocsátani? Az utcán is rosszul viselem a hölgyek látványát. Magamban is keresem a hibát, hogy nem vagyok elég jó, szép. Vele kapcsolatban is gyakran vannak gyűlölködő gondolataim. Imádkozok hogy ezek kerüljenek el és békesség vegyen körül minket. Ő még mindig közös jövőt tervez velem, készülünk a templomi esküvőre. Nagyon szeretem őt és érzem hogy viszont szeret. Hogyan erősíthetiném meg magam?
B
Nem tett jót a kapcsolatuknak, hogy Isten áldása nélkül éltek házas életet. Csak emberi erővel próbálták, és lám, nem ment. Ennek sebeit nem könnyű begyógyítani. Természetesen az áldással, a szentség erejével még nem lesz magától működő a házasságuk, de Isten segítségével mégis egészen másként alakulhat.
Örüljön annak, hogy a férje szereti Önt. Ez már önmagában csodálatos dolog. Igazán nem kell sandán tekinteni más hölgyekre, hiszen azokat a férje nem szereti, hanem csak egyedül Önt. Volt benne megingás, ez igaz, de meg kell bocsátani. Ahogy nekünk megbocsát a Jóisten, úgy kell nekünk is megbocsátanunk. Hisz ezt mondjuk minden nap a Miatyánkban is. Ne maradjon kibeszéletlen a múlt, tudjanak erről nyíltan beszélgetni. De amikor megtették, akkor utána soha többet ne vegyék elő, sem Ön, sem ő. Előre kell tekinteni.
Vegyék komolyan az esküvő előtti jegyesoktatást Ebből is sokat fognak tanulni a múlt kezelése és a jövő építése szempontjából. Nem lesz könnyű, de Isten segítségével minden lehetséges. Imádkozzanak minden nap együtt a házasságukért, a családjukért. Később, természetesen, majd a gyermekeket is bevonva.
Ne féljen a házasságtól! Bár nehéz, de csodálatos dolog. Sok kegyelmet hozzá!
Dicsertesek a Jezus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Nagyon szeretnem ha velemenyt mondana a Kempis Tamas, "Krisztus kovetese" cimu konyverol, es ha ajanlatos olvasni a hivoknek.
Tisztelettel udvozlom es koszonom a valaszt!
Anna
Nagyon jó könyvnek tartom, nagyon sokat lehet épülni belőle a lelkiélet folyamán. Hozzáteszem, hogy inkább a nyugati lelkiségből táplálkozik, mégis sok ortodox szerző is ismeri és idézi.
Tisztelt Lelkiatya!
Korábban már megválaszolt részben egy kérdésemet Buji Ferenccel kapcsolatban. Talán én tettem fel rosszul a kérdést akkor.
Ezért megpróbálom másképpen megfogalmazni.
Korábban, sok évvel ezelőtt ő ugye a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola könyvtárának vezetője volt. Tehát ebből gondolom, hogy valami köze lehetett a katolicizmushoz is, feltételezve, hogy egy keresztény hittudományi főiskola könyvtára nem fog pl. hindú személyt választani. Továbbá jelenleg is vannak a katolicizmussal kapcsolatos írásai, teljes könyvei, amiket ő írt.
Ugyanakkor a Metafizikai Tradícionalista iskola egyik jeles képviselője. Ez a csoportosulás pedig inkább a keleti tanokkal foglalkozik, azokat emelik a "magasba", a kereszténységnél magasabb rendűnek gondolva.
A kérdésem arra irányul, hogy katolikusként hogyan kell viszonyulni az ő írásaihoz, a korábban és most megfogalmazott dolgok ismeretében?
Összeegyeztethető a katolicizmus a Metafizikai Tradicionalizmussal? Vagy Buji F. esetleg elfordult a katolicizmustól (egyháztól) azáltal, hogy a Metafizikai Tradicionalista csoportot választotta?
Mindez katolikus szempontból érdekel engem.
Ugyanis érdekel az a csoportosulás is és azon személyek írásai, de amennyiben annak tanításai Biblia ellenesek pl. vagy nem egyeztethetőek össze a katolikus tanításokkal, akkor újragondolnám ezt a dolgot.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Amennyire én meg tudom ítélni, a metafizikai tradicionális szemlélet meglehetősen összetett szellemi irányzat. Képviselőinek gondolkodása sem egységes, vannak, akik közelebb állnak a kereszténységhez, vannak, akik távolabb tőle. Ismereteim szerint Buji Ferenc katolikus ember, bár írásaiban megjelennek olyan tézisek, amelyek nem egyeznek a Katolikus Egyház tanításával.
A Magyarországon elérhető írások sok esetben a kereszténység fölöttinek, minden vallás fölöttinek hirdetik magukat. Ez nyilvánvalóan téves és félrevezető. Egészen más gondolkodási és léttani helye van a kereszténységnek, mint általában a vallásoknak illetve a bölcseleti gondolkodásfajtáknak. Ez utóbbiak közé sorolható a metafizikai tradicionalizmus.
Azt mondhatom, amit a minap a távol-keleti gondolkodással kapcsolatban: sok érdekes dolgot megtudhatunk belőle, de észre kell venni azokat a pontokat, ahol szemben áll a kinyilatkoztatással, az Egyház tanításával. Itt is, ott is bőven találhatunk ilyeneket.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésem az,hogy én mint hivő mit tudok Önökért tenni?
Nagyon köszönöm,hogy ilyen mély válaszokat ir mindenkinek.Nagyon olvasgatni ezeket.Én csak meg tudom köszönni,a munkáját, hogy minden Önhöz fordulónak segit.Isten áldja meg Önt és honlap szerkesztőit!
Megköszönöm, ha imádkozik a kérdezőkért és olvasókért. Ez az egyik legnehezebb része, amihez szívesen veszek minden segítséget. Isten áldja!
Kedves Lelkiatya!
...
Furcsa lehet Önnek, hogy egy buddhista szerzetest nézeget egy katolikus. Igaz? Pedig ez a szerzetes nagyon jó, kézzelfogható válaszokat ad a mindennapok kérdéseire, a lelki tusáinkra. Ettől én nem leszek buddhista, viszont sok ember igen, hiszen ki vagyunk éhezve a spiritualizmusra. Ön nem írhatja nekem, hogy nézzem, hiszen nem katolikus forrásból származik. Szerintem minden vallás egy ponton összeér, viszont ahhoz, hogy ezt megértsük egy bizonyos fokig el kell jutni pl. ilyenek segítségével. Számomra a Katolikus Egyházban nincs, aki ilyen kérdésekben segíthetne. Faluban élek, a papunknak szerintem Isten-élménye sem volt még. A Katolikus Egyház - jól látom - egy kicsit elkényelmesedett. Hivatallá vált. Mondjuk a Vatikán ki is mondta magáról, hogy tanítóhivatal. Nem kellene a lelki üdvök érdekében egy kicsit mocorogni? Ahogy látom, olvasom van egy-egy atya (igen kevés, ... nehezen találnék még egyet, és ne áltassuk magunkat, hogy van sok, csak ő csendben végzi valahol a munkájukat) aki olyan, mint Mooji. Az ember általában egy helyen éli le az életét, így kénytelen egy atyát hallgatni... Már újság sincs... Tudom: "viseljétek el egymást szeretetben!" Én tudom, de a szomszéd "lelkiéhezik" és hitelességet követel.
Köszönöm: András
Önmagában nem tartom furcsának, hogy katolikusként buddhista bölcsesség iránt érdeklődik. Többen is vagyunk ilyenek. Mindig hangsúlyozom azonban, hogy csak akkor érdemes és szabad ezekkel foglalkozni, ha az ember elég erős a saját hitében és hitismeretében. Az Ön által idézett szerző sok érdekes és elgondolkodtató dolgot mond, melyeket akár mi is hasznosíthatunk az imaéletünkben. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a kereszténység lényege: az önfeláldozó szeretet, a közösségért való élet, a család szinte érthetetlen fogalmak a számára. Magabiztossággal hirdeti a belső béke megtalálásának lehetőségét, s szerinte ennek érdekében inkább le kell mondani a szeretetkapcsolatokról is, mert azok sebezhetővé tesznek minket. A (buddhista) szenvtelen szenvedélymentesség és a (keresztény) szenvedélyes szeretet ilyen fokú szembenállását ritkán tapasztaltam más keleti mestereknél. Épp az a baj, hogy ezt nagyon sokan mégsem veszik észre nála, és keresztények is szájtátva hallgatják. Holott ez nem is valódi spiritualizmus, hanem inkább lélekbölcselet. Ami kétségtelen, nagy lelki tapasztalatokra épít, de nem vezet el Istenhez, a Teremtőhöz, a Megváltóhoz, a Megszentelőhöz, csupán a teremtett világ belső összefüggéseire, meglévő harmóniájára mutat illetve vezet rá. Érdekes és tanulságos ez a fajta természetes spiritualizmus is, de nekünk, keresztényeknek a kinyilatkoztatás nyomán ennél sokkal mélyebbre, vagy, ha úgy tetszik, magasabbra kell jutnunk.
Abban igaza van, hogy a Katolikus Egyház sok ponton elkényelmesedett, a papok hivatalnokokká váltak. Éppen ez ellen emeli föl a szavát Ferenc pápa, és próbál rajta változtatni. Az Egyház mindig képes a megújulásra. Most is nagy szüksége van rá. Hiszem, hogy ez meg is fog történni.
Tegyük hozzá a magunkét! Ha nem találja elég mélynek, lelkinek azt a munkát, amit a közelében élő pap végez, akkor laikusként tegyen lépéseket ennek a helyzetnek a javítására. Hiszen az Egyházat mindnyájan együtt alkotjuk, nem csak a papok, püspökök. Ha vannak olyan hívek, akik mélyebben megélik az igazi spiritualitást, az az egész Egyházra jó hatással van.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Arra lennék kíváncsi hogy az Akathisztoszt csak október és május hónapban lehet imádkozni? Csak pappal együtt? vagy otthon is imádkozhatja az ember magában amikor csak akarja? Nagyon tetszik ez az imádság és nagyon lélekmelengető,felemelő élmény imádkozni.
Válaszát előre is köszönöm!
Orsi
Az akathisztoszt bizánci egyházunk csak egyetlen napra írja elő: nagyböjt ötödik szombatjára. Ekkor az utrenye (reggeli istentisztelet) keretébe ágyazva találjuk meg a himnusz teljes szövegét. Továbbá a nagyböjt első négy péntekének estéjére is előírja a Triód (böjti liturgikus könyv), de akkor részleteiben, minden estére egy negyed jut belőle.
Mivel azonban valóban annyira szép és közkedvelt ez az imafüzér, ezért máskor is elő szoktuk venni. Semmilyen korláthoz nincsen kötve, bárki bármilyen napon elimádkozhatja, nincsenek benne az áldozópapoknak fönntartott részek. Tudok olyan személyről, aki minden nap el szokta imádkozni.
Aki esetleg nem tudná, hogy miről is van szó, az alábbi címen megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?muv=szertartas&szertartas_id=5
Kedves Lelkiatya!
Részt vettem a Pálos 70-en, amit sokan csak túrának tekintenek, sokan zarándoklatnak, én ez utóbbiba tartozom.
Az idén történt bennem egy felismerés, valami, amit eddig képtelen voltam meglátni, de most hirtelen igen.
A kérdésem az, hogy normális ez? Miért nem sikerült ugyanez imában, szentségimádáson, szentmisén, áldozáskor, bármikor? Miért kellett ehhez a végletekig testileg elfáradni? Akkor jött a felismerés, amikor már az erőm határait feszegettem. Szentté persze most sem váltam, de számomra nagyon fontos dolgot értettem meg.
Véleményét megköszönném.
Ha csupán észérvekkel akarnám megválaszolni, azt mondhatnám, azok az imák, szentségimádások, szentmisék és egyéb ájtatosságok, amiket a nagy hatású zarándoklat előtt elvégzett, azok is mind szerepet játszottak ebben a mostani fölismerésben. Ha ezek nem előzték volna meg a zarándoklatot, akkor lehet, hogy nem született volna meg ez a rendkívüli élmény.
Mégsem erre az érvre helyezem a hangsúlyt a válaszomban. Inkább arra, hogy a Lélek ott fúj, ahol akar, akkor és azt érinti meg, akit s amikor akar. Persze, a zarándoklat valóban nagy lehetőség, a fizikai fáradság és sok minden egyéb igen hatékonyan közreműködnek abban, hogy az ember képes legyen befogadni a Lélek ajándékait, mégsem lehet ezt sem magától működő dolognak tekinteni. Hiszen bizonyára van zarándoktársa, aki ezt az utat nem így élte meg, mint Ön. Mindenki másként. Adjon hálát az Úrnak, hogy most ekkora kegyelmi adagot kapott. Folytassa a napi lelki munkát is, hiszen, még nagyobb dolgokat is fog látni ezeknél... (Jn 1,50).
