Tisztelt Lelkiatya!
Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt? Én nő vagyok, és sokszor érzem úgy, hogy egy nő nem ér annyit, mint egy férfi, illetve hogy csak "arra" jó, meg hogy szép legyen, meg főzzön, ennyi a dolga. Például a történelem folyamán is a nők nem tölthettek be tisztségeket stb., illetve főleg a középkorban, de a háborúban is jellemző illetve természetes volt, hogy a férfiak molesztálták illetve megerőszakolták a nőket kényük kedvük szerint. Persze tisztelet a kivételnek. De a nagy átlag mintha ilyen lenne. Persze megvan ennek a dolognak a szöges ellentéte is, a főként mostanában felkapott feminizmus. Én ezt sem pártolom. Lehet, hogy idealista vagyok, de én az egyenlőségben hiszek. Nem csak ezen a téren. Én abban hiszek, hogy minden ember egyenlőnek született. Ön mit gondol erről? Csak én látom ilyen borúsan a helyzetet? Válaszát előre is köszönöm!
Valós és egyáltalán nem megoldott nehézségre hívja föl a figyelmet.
Igen, Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt, még ha nem is egyformának. Mi, férfiak különösen is felelősek vagyunk abban, hogy a gyengébb nem sokszor nem kapja meg azt a méltóságot, amit Isten neki szán rajtunk keresztül. Ezennel bocsánatot kérek minden megbántott hölgytől a férfitársadalom nevében. Persze, ezzel még nem sokra mennek, de ki kell mondanunk, hogy sok igazságtalanság alakult ki a történelem során ezen a téren. Nem volna szabad, hogy a gyengébb nem éppen e gyengédsége miatt kiszolgáltatott legyen az erősebbnek. Ez az igazság a nemektől függetlenül is igaz. A bűnös, rosszra hajló természetünk miatt alakulhatott ki az a helyzet, amiről Ön ír, ami, persze, megint nem csak a férfiak sajátossága.
Akkor tudjuk megadni a másik ember méltóságát, ha úgy tekintünk rá, ahogyan Isten is tekint. E téren sem csak a férfiak magatartása hordoz súlyos hiányosságokat. Nem könnyű tehát javítani ezen a helyzeten. Abban nem is hiszek, hogy ez társadalmi összefogással lehetséges volna. Egyedül abban látom az orvoslás lehetőségét, ha mindnyájan, nők és férfiak krisztusi módon próbálunk meg élni. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő krisztusi értelemben! Akkor jutunk előre, ha nem magunknak követeljük a jogokat és az elismerést, hanem a Szentírás szava szerint: mindenki a másikat tartja magánál kiválóbbnak (Fil 2,3).
Érdekes az előző kérdés az agyházadóról. Barátaim és jómagam szerint (katolikusok vagyunk) nem fizetünk egyházadót régen, és nem is kívánunk, hiszen ha arról lenne szó, hogy az egyházadó a gyertyákra stb.-ra költődne, akkor valóban hozzájárulnánk. Viszont a helyzet az, hogy ez egy dajkamese. Sok pap nem tud elszámolni az egyházadóval, nem látjuk, hogy hova megy a pénz.
Sajnálom, ha Önnek, Önöknek rossz tapasztalatuk van az egyházi pénz kezelése kapcsán. Az még nagyobb baj, ha emiatt bizalmatlanság él Önben az Egyházzal és a szolgáival szemben. Ez azonban az ő felelősségük és nem mentesíti Önt a kötelessége alól, hogy Krisztus egyházát Ön is támogassa. Ha úgy gondolja, hogy gyertyával szeretné segíteni a templomot, akkor vegyen gyertyát. Viszont gondolja tovább is a dolgot, hogy mi minden szükséges még ahhoz, hogy az egyház élő legyen. Ha csupán a templomnál maradunk, rájövünk, hogy a világítás, fűtés nem oldható meg csupán gyertyákkal, a karbantartásról, épületfönntartásról nem is beszélve. Vélhetően alkalmazottak is vannak. Esetleg vállalkozhat arra, hogy Ön takarítja a barátaival, de még akkor is igen sok tennivaló akad, amit valakinek el kell végeznie. De ez még csak a templomépület, ami, persze, nem azonos az egyházzal.
El tudom képzelni, hogy Önnek is van cége, vagy legalábbis dolgozik cégnél. Ha végiggondolja, hogy mi minden kell annak fönntartásához és fejlesztéséhez, akkor azt rávetítheti az egyház működésére, amely ? ilyen világi értelemben ? szintén egy cégnek is fölfogható.
Ha bizalmatlan a pénzkezelés terén, akkor ? mint a cégnél is tennék ? nézzen, nézzenek utána. Erre több lehetőség is van, élniük kell vele. Ez is a keresztény felelősség és kötelességek körébe tartozik. E nélkül viszont minden gyanakvás egyben alaptalan vád is lehet. Mindnyájan közösen alkotjuk az egyházat, beleértve Önt és a barátait is. Nem szabad kívül maradni.
A pénzkezelésnek e nehéz kérdései késztessék Önt arra, hogy jobban átgondolja, mit köszönhet az Egyháznak, (Krisztus titokzatos testének!), s mit vár Öntől az, Aki ezt az egyházat alapította. Mit kell tennie annak érdekében, hogy az élete valóban Istennek tetsző legyen, valóban az Ő akaratát akarja megvalósítani (mint a Miatyánkban is imádkozza), ne pedig a sajátját. Ha Ön jártas a pénz világában - ami a papoknál nem mindig mondható el -, akkor lehet, éppen ebben tudna segíteni, ez által tudna szolgálni az egyházban.
Kedves Lelkiatya!
Rendezetlen hazassag miatt nem reszesulhetek szent gyonasban es szent aldozasban.Szeretnék többet megtudni a lelki áldozásról es szeretném ha lenne lelkivezetom.Legyen oly jo es ajanljon valakit Nyiregyhazan!DJK!Lili
A lelki áldozás az Úrral való lelki egyesülés. A Jóisten részéről éppen olyan odaadást jelent, mint az Eukharisztia (hiszen Ő csak egyféleképpen tudja adni Önmagát: teljesen, tökéletesen), a mi részünkről kevésbé vagy nehezebben átélhető, mint amikor Eukharisztiában részesülünk. Nagyobb összeszedettségre, nagyobb elmélyülésre van szükség hozzá, hogy fölismerjem, az Úr annyira közel van a szívemhöz, hogy az már valóságos egyesülés. Ezt kínálja föl mindnyájunknak, ezért testesült meg, ezért részesített annyi kegyelemben mindenféle módokon, hogy megvalósulhasson a Vele való egység. Ez majd tökéletes és maradéktalan csak odaát lesz. Még ha megáldozunk, akkor sem valósul meg a tökéletes egyesülés. Ön is keltse föl a vágyat a szívében erre az egyesülésre. Ha ebben a vágyban él, akkor még gyakrabban, akár minden nap átélheti ezt az egyesülést, még ha nem is megy el a templomba. Nem biztos, hogy érzelmileg is átéli! Hiszen sokszor a szentáldozást sem tudjuk érzelmileg átélni. Nem szabad azzal összekeverni. Az Isten utáni vágy valóságos életfordulatot jelent, nem pedig ideig tartó érzelmi töltöttséget. Bár, néha az is kíséri, de nem azonos vele.
Ha Ön görögkatolikus, több atyát is tudok javasolni: Tóth András, Ősz Tibor, Szabó Antal, de még sorolhatnám. Ha pedig római katolikus, akkor bizalommal keresse föl az új plébánost, Tóth László atyát.
Tisztelt Lelkiatya!
Pályaválasztással kapcsolatban szeretném segítéségét kérni. Pontosabban erről már egy kicsit úgymond le vagyok maradva, mivel 25 éves nő vagyok, és már van egy közgazdasági diplomám. De úgy érzem, pályát tévesztettem. A családom és a környezetem is így látja, de buzdítanak, hogy tartsak ki, próbáljak meg ebben érvényesülni. Jelenleg a helyi önkormányzatnál dolgozok könyvelőként. Két éve végeztem, de eddig nem nagyon sikerült elhelyezkednek, több helyen is dolgoztam, rövid ideig. A jelenlegi munkahelyemet szeretem eddig a legjobban, helyben is van, nem olyan megerőltető, végül is szeretem a munkát, bár a beilleszkedéssel vannak gondok, és sokszor nehezen értem meg a dolgokat, már mint a munkával kapcsolatban. Nagyon sokszor sikerül butaságokat feleslegesen kérdeznem, ami másoknak fárasztó. Pedig nem vagyok buta, meg van a magamhoz való esze, csak úgy tűnik, ebben a szakmában nem tudok érvényesülni. Bár hozzá kell tenni, elég önbizalomhiányos is vagyok, félénk, zárkózott. De ezen kívül szeretem a munkát, úgy mond elmókulgatok magamnak.
De hogy arról is beszéljek, mit is szeretnék valójában, nos hozzám inkább az egészségügyi, szociális terület áll közelebb. De egyébként meg széles érdeklődésű vagyok, de inkább ezek a területek állnak mégis közelebb hozzám, munkát is inkább ilyet képzelnék el.
A dilemmám tehát a következő, merjek-e váltani? Mert a váltás kockázattal jár. Mit szólnak a jelenlegi munkahelyemen hozzá, ha megtudnák esetleg. Mert úgy érzem, nem olyan biztos ez a munkahely, állandó változások vannak. Most is vesznek fel valakit. Meg idősebb munkatársaim folyton azt éreztetik velem, hogy mit akarok én itt, nehogy már ők menjenek el. És én ezt nem akarom érezni. Inkább akkor megyek, főként hogy mást szeretnék jobban. Nem tudom, mit tegyek, talán azt kellene megtanulnom végre, hogy ne mástól várjam a választ arra, amire nekem kellene igazán tudnom. Talán meg kellene értenem, hogy én felelek az életemért, más nem tudhatja helyettem mit kellene tennem.
Mit tanácsol?
Tisztelettel: H.
Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát ? mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De biztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét. Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát ? mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De bíztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét.
Kedves Lelkiatya!
Van egy távoli rokonunk,aki katolikus,a férje "nyakas" református,igy nem lehetett katolikus esküvőjük,hanem református.A néni katolikus templomba rendszeresen járt szentmisére,az egyik idős atya engedte neki az áldozást és gyónást,abban az esetben,ha előtte három napig nem élnek házaséletet.Jött egy fiatal atya,ő elutasitotta az egészet.Vadházasságnak titulálta,és azt mondta,hogy nem lehet gyónnia,és áldoznia.És hogy az engedékenyebb idős atya felelni fog ezért a helytelen tettéért az Úr előtt.Ennek az lett az eredménye hogy a rokonunk másfél éve nem gyónt,és elvileg nem áldozhatott volna,de titokban megtette,mert annyira vágyott rá?
A tanácsát kérdezem,mi ilyenkor a teendő?A református templomi esküvő nem számit?A rokonunk szeretne szentségekhez járulni..
Köszönöm válaszát:Magdó
Sajnos azt kell mondanom, hogy mindk?t atya t?vesen j?rt el. Hiszen ez a helyzet orvosolhat?, az Egyh?z sokkal egyszerűbb ?s emberségesebb megold?st kin?l.
Persze, a legegyszerűbb az volna, ha a református férj belátná, hogy a vele egyenrangú felesége számára milyen fontos és lelki örömforrás lenne, ha házasságukat a Katolikus Egyházban megáldanák, azaz egyszerűen érvényesülne szentségi kapcsolatuk a katolikus egyházi szertartás megtartásával. Ha azonban mereven elzárkózik ettől a megoldástól, akkor a katolikus félnek lehetősége van kérni parókusán/plébánosán keresztül az illetékes püspök atyát, hogy házasságukat gyökerében orvosolja. Ekkor a püspök írásos engedélyével szentségi házasság jön létre akár úgy is, hogy a másik félnek erről nincsen tudomása. Természetesen csak azt a házasságot lehet így gyökeresen orvosolni, amelyiknek útjában nem áll egyházi akadály, csupán a másik fél elzárkózása a katolikus templomtól és/vagy szertartástól akadályozza a templomi esküvőt. Ezzel a lehetőséggel az Egyház éppen az ilyen helyzetben szenvedő katolikusokat igyekszik segíteni. Kérem, mihamarabb értesitse erről a lehetőségről az illetőt. A kulcsszó: gyökeres orvoslás.
Tisztelt Lelkiatya!
8 éve ismerjük egymást a férjemmel, 6 éve vagyunk házasok, két szőp gyerekünk van, egy 5 éves kisfiú és egy 7 hónapos kislány.
A férjem előttem olyan életet élt, ami számomra nagyon bántó, megalázó. Azzal feküdt össze akivel csak érete, az sem számított,többek között olyannal is, aki nagyon korán gyereket szült és azt sem tudja kitől van a gyereke. Ez idáig is nagyon rossz volt, de most mégrosszabb lett a helyzet, mióta közülük egyyikkel minden nap találkozok. Jó, hogy kapcsolat köztül min 10 éve volt, de bennem mégjobban felelevenedtek a dolgok, és ez csak undort vált ki belőlem a férjem iránt. Fáj, hogy nekem ilyen hölgyemányeknek kell a nyomdokaiba lépnem, megalázó, hogy a legintimebb dolgok előtte nem titok. ? Úgy érzem, hogy ezek a hölgyek által, útán elhullatott mocskot én szedtem fel. Kettő évet udvarolt nekem a férjem, és nem volt olyan nap, hogy nem akartam volna vele ezért szakítani. De foggal körömmel kapaszkodott belém, és erősebbnek bizonyult nálam.Amit persze most nem bánok, mert a világ legjobb férje, és apukája.Egyik barátnőm azt mondta, ő még ilyet nem látoott, hogy a férjem egész glóriát zeng rólam Én is szeretem őt nagyon, ezért fáj az, hogy undorom van a közelségétől, így rá fog menni a szép családunk. Egyszerüen nem tudom, hogy nézzek annak, azoknak a hölgyeményeknek a szemükbe, büszke nem lehetek, nem érzhetem magam jól amiatt, hogy az ÉN FÉRJEMMEL kutyultak. Nem tudom mit tegyek, hogy tudjam magammal megértetni, már 8 éve, hogy ezért imátkozom, de még semmi változás. És még az is nagyon elszomórító, hogy vallásos embernek vallom magam, minden vasárnap megyünk templomba az egész család. Hogy lehet ezen túl tegyem magam.Miért van az, hogy az ilyesmi másnak nem probléma.Senkit nem ismerek, akinek ilyen problémája lenne. HOGY NÉZZEK ÉN EZEKNEK A HÖLGYEMÉNYEKNEK A SZEMÜKBE, MIT ÉREZZEK? Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Kedves Édesanya!
Hitének nem kis próbatétele ez, hogy találkozott eggyel az említett hölgyek közül. Felszínre hozta, hogy, bár szeretett volna megbocsátani a férjének a múltja miatt, eleddig ez nem sikerült. Próbálta elfedni, elfeledni, de ez a találkozás fényt derített arra, hogy a szívében még mind a mai napig hordoz neheztelést a férjével szemben.
Egyik súlyos nehézség, hogy ezt nem tudja megbeszélni a férjével. Szinte biztos vagyok ebben. Illetve, talán senkivel. Egyedül hordozza, és így nem is fogja tudni földolgozni. El kell jutnia oda, hogy a férjével erről nyíltan tudjanak beszélni. Vajon hogy tudnak-e beszélgetni a testi kapcsolatukról? Ez is igen fontos. Vannak házaspárok, akik álszemérem vagy más gátak miatt ezt nem merik megtenni. Ez nem helyes. A nyílt, tiszta kapcsolatnak ez is része. Önnek pedig tudnia kell beszélni erről a férjével.
A másik gond a megbocsátás. Valójában ezeknek a hölgyeknek is meg kellene bocsátania, még ha lehetetlennek tűnik is. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, és minden egyes alkalommal gyónja meg ezt a hiányosságát, hogy nem tud úgy megbocsátani, ahogyan az Úr megbocsát nekünk: feltétel és bosszúvágy, szemrehányás és elégtételek nélkül. Hiszen a Miatyánkban imádkozzuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk, ahogyan mi az ellenünk vétőknek. Ez éppen azt jelenti, hogy nekünk kell tudni úgy megbocsátani, ahogyan Ő bocsát meg nekünk. Ez nagy lelki munkát jelent. Ott van Ön előtt ez a személy, akivel most gyakran találkozik. Azért hozta az Úr az Ön életébe,hogy lehetőséget kapjon lelke ezen részének gyógyulására. Imádkozzék ezért a hölgyért, majd kérje Istentől azt a kegyelmet, hogy minden eddigiek ellenére képes legyen őt elfogadni és megszeretni. Higgye el, ez lehetséges! Nem a saját erejéből, de az Úr kegyelméből.
Ismétlem, ez elsősorban a hitének a próbája, de jól érzi, hogy még a házasságuk kapcsolata is rámehet, ha nem tudja megoldani ezt a feladatot. Nos, ne féljen tőle, sikerülni fog, ha kéri az Úrtól.
Az is lehet, hogy erről még senkinek nem mert beszélni, még a gyóntatójának sem. Ez nagy teher. Most, kicsit személytelenül nekem elmondta, ez már az első lépés. Ezért is várta annyira türelmetlenül a választ. Haladjon tovább, hiszen ez még csak a kezdete a lelke gyógyulásának.
Nagyon értékes férjet kapott, meg kell becsülnie. Éppen az Önnel való találkozás tisztította meg az Ő életét. Nehogy a megbocsátás hiánya miatt tönkremenjen a házasságuk, s vele a gyermekeik és az ő élete is!
kedves Lelkiatya!
ha valakit utolso sejtunk legmelyebol gyulolunk akkor mit lehet tenni hogy ez ne igy folytatodjon tovabb?
legalabbis bennem ha mar a kozvetlen kapcsolat elmult jelenleg megszunt?csak sok emlek valt ki gyuloletet.
mit tegyek ezzel az emberrel ha vele egy gyonyoru fiunk van es templomban is volt eskuvonk? koszonom elore is a draga Lelkiatyanak!
Ön nem gyűlöli ezt az embert, hanem szereti. És szeretné, ha ő is szeretné Önt, s nagyon fáj, hogy ezt most nem kaphatja meg. Ki tudja később mi lesz, de most rettentő fáj ez a seb. Ezt ne keverje össze a gyűlölettel. Arra Ön nem is képes. Vajon gyűlölt valaha is bárki mást?! Imádkozzék inkább érte. De ne azért, hogy Ön visszakaphassa, hanem, hogy megtalálja a boldogságát. Ha másvalaki mellett, hát akkor ott. Mondjon le róla! Végképp. Még az is lehet, hogy egyszer majd visszakapja, de erről most ne beszéljünk mert csak félrevezetné Önt. Amíg nem tud teljesen lemondani róla, addig csak hordozza lelkében ezt a kusza érzést és nem tud vele mit kezdeni. Le kell tenni. Meglátja, már csak az ebbéli törekvéstől is könnyebbülni fog a lelke.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon szeretem a zsolozsmát, de a rózsafüzérről más a véleményem, legalábbis a Latin Egyházra vonatkozóan. Fel kellene fedeznünk a szépségét, és talán jó lenne, ha lennének igazi "sztarecek" az Egyházban, akik ezt tanítani tudják, ahogy a Jézus-imát is tanítják. A rózsafüzér mentette meg az iszlámtól a Nyugati Egyházat, ezért ereje miatt szerintem nagyon fontos szerepe lenne, nem csak az egyszerű, hanem a keresztény értelmiségiek életében is. A Lelkiatya mit gondol erről?
Igen, a rózsafüzérnek is nagy ereje van. Éppen úgy egyszerű imádság, mint a Jézus-ima, s éppen úgy nagy mélységeket rejt. S éppen egyszerűvé kell válni hozzá. Lehet, hogy igaz, hogy az elmúlt évtizedekben a Jézus-imát kellett tanítani, mert szükség volt ennek fölfedezésére, s most éppen úgy szükség van a rózsafüzér újra fölfedezésére is. Persze, ezek egyéni történetek, mindenkinek magának kell átélnie ezeket a fölfedezéseket. Ám az is igaz, hogy van, akinek ez, van, akinek az áll a szívéhez, lelkiségéhez közelebb. Nagy szabadságot kell engedni ebben egymásnak. Minthogy az Egyházban is végtelen nagy szabadság van e téren.
Kedves Lelkiatya!
Ön szerint öszinte érdeklödés-e ha valaki úgy ir nekünk vagy úgy kezdi a beszélgetést,hogy remélem jól vagy?Olvastam erröl érdekes dolgokat és valamilyen szinten egyezem is velük.Miszerint a "remélem jól vagy" kijelentés nem igényel folytatást,tehát nem érdeklödés,mig a "hogy vagy?"már kérdés,azaz várja a választ.A"remélem jól vagy"inkább illedelmes-lerázó érdeklödés.Ha megkérdezi valaki hogy vagyunk akkor a válaszunkat is várja és meghallgatja.Vagy ha valaki sokára válaszol az üzenetünkre,önmagáról nem osz meg semmit benne, és csak annyit ir,hogy remélem jól vagy vagy jól sikerült a vizsgád és ezt röviden tö mondatokaban teszi az igaz érdeklödés-e?
Válaszát elöre is köszönöm!
Válaszát elöre is köszönöm!
Én nem vonnék le semmiféle következtetést a megszólításból. Lehet, hogy van, aki azt mondja, a - Remélem, jól vagy - kezdés árulja el az érdektelenséget, de sokszor meg azt tapasztaljuk, hogy a föltett: Hogy vagy? kérdést követi érdektelenség, mert már válasz nélkül tovább is ment az udvarias kérdező. Nem hiszem, hogy a formula sokat elárulna. Ha valaki csak sokára válaszol, s akkor is csak rövid mondatokban, lehet, hogy nagyon elfoglalt, és már ez is áldozatot követelt tőle, amit a barátjáért szívesen megtett. Míg ha e barátja pusztán a formulákból akar következtetni, akkor ezt észre sem veszi. Általában is veszélyes s leegyszerűsített pszichologizálás. Az egymásra figyelést nem intézhetjük el sablonokkal, az mindig személyre szabott kell, hogy legyen.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában a munkahelyemre sürün bejön egy ismerösöm,aki jelenleg a falunkban él,és akit az egyetemi éveim alatt ismertem meg,és nagyon fárasztóan hat.Próbál belefolyni a magánéletemben,meg azt analizálgatni,hogy mi hogyan történt az életemben a múltban.Ezt sértönek érzem,mert semmi köze hozzá,nem közeli barátom és ezt meg is mondtam neki.Nem szoktam ilyen lenni az emberekkel,de ö már átlép minden határt.Meg azt is mondtam,hogy meg vannak azok az emberek akikkel megbeszélek dolgokat.De ö erre nem reagál,komolyan se veszi amit mondok.Eröszakos érvei vannak és azt gondolja engem is meggyözhet róluk,mindent a tudománnyal akar bizonyitani,a hitet is.Nagyon támadja az egyházat,a hitet és a hitbeli meggyözödéseimet.A vele való beszélgetés után rosszul érzem magam,nyugtalanság van a lelekemben.Nem esik jól a társasága.Materialista beállitottságú.Teológiai tanulmányokba készülök belefogni,ö próbált ebbe is beleszólni.Azt mondta lehet azt gondolom ö az ördög,abból kifolyólag,amiket mond.És tényleg úgy gondolom maga a sátán jött kisérteni engem az ö képében.Minenféle badarságot összehord,hipnotizálásról,elözö életekröl,reinkarnációról.Meg ö egy olyan ember,aki semmit se tesz számitások nélkül.Munkát is akart ajánlani,ha lesz bövités a gyárban ahol dolgozik.De látom és érzem,hogy nem öszinték a szándékai.Ö szeretne onnan elmenni is és engem szemelt ki utódjának,de csak azért,hogy ha nem jönnek össze a tervei,akkor legyen neki hova visszajönni.Hiába mondogatom,hogy nekem nem álmom hogy abban a munkakörben dolgozzak.Egyszerüen nem akarja megérteni.Amikor szabadságra mentem akkor kijelentete tényként,hogy akkor összekötöm a munkát a pihenéssel.Mondtam neki az ettöl független,és,hogy a szabadidömben más dolgokkal foglalkozom.Ezt azért mondta,mert ö mindig a szakmájának,továbbképzéseknek él,és mintha igazolást keresne arra,hogy helyesen cselekszik.Azt is eltudom róla képzelni,ez lehet már túlzás,hogy feleséget keres magának,és próbálja ezt az ö érdeklödési körének megfelelöen alakitani.Hogyan lehetne lerázni ezt az embert?Mit kellene,hogy mondjak neki?Ön szerint ö milyen ember?Nem szeretnék vele barátkozni.
Válaszát elöre is köszönöm!
L.
Ritkán tanácsolok ilyet, de most nem mondhatok mást: szabaduljon ettől a az embertől. Nem biztos, hogy nem tiszták a szándékai - legalábbis a maga szempontjából, a maga módján -, de, hogy nem illik Önhöz, ebből nem lesz hosszan tartó barátság, ne is említsük: házasság, az szinte biztosra vehető. Hogy mit is akar tulajdonképpen, azt én sem látom. Valószínű, erőst csodálkozna, ha megtudná, hogy a háta mögött mi így beszélünk róla, mert nem lát semmi bántót vagy visszataszítót a saját magatartásában. Lehet, hogy van, akinek ez tetszik. Ön nem ezek között van, s egyelőre, úgy tűnik, ezt még nem fogta föl.
Határozottságot javaslok, és azt, hogy fizikai értelemben is kerülje őt. Esetleg segítséget is kérhet valaki határozott embertől, hogy segítsen megértetni vele, hogy az Önhöz való közeledése, barátkozása semmi távlatot nem hordoz.
Kedves Lelkiatya!
?A templomban a szeretet hirdeti, a katedrán pedig a másikat sárba döngöli.? Hogyan vélekedik az ilyen hozzáállásról, Lelkiatya?
...
K.J.
Kedves K.J.!
Sajnos bizonyára nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy: vizet prédikál és bort iszik. Voltak, s félő, hogy ma is vannak olyan papok, akik nem élik azt, amit hirdetnek. Ezekről nem szükséges semmilyen elmarasztaló ítéletet mondani, mert saját magukat csapják be elsősorban, tehát bizonyosan nem kiegyensúlyozott, boldog emberek. Elég büntetés ez nekik.
Az Ön által leírt esetet továbbítottam illetékeseknek, akik az ügy kivizsgálása után azt mondták el nekem, hogy szerencsére messze nem volt ennyire bántó az Ön által említett helyzet. Talán kicsit sikerületlen tréfa volt, de sem az érintett személy nem bántódott meg, sem a többiek nem botránkoztak rajta. Így hát, Ön is megnyugodhat, hogy nem történt olyan dolog, amely az Ön hitét és békéjét veszélyeztetné.
Atya!
Miért imádkoznak a katolikusok másokhoz is, mint Szűz Mária, a szentek, a boldogok és minden más elhunythoz? Miért nem elég egyenesen Istenhez imádkozni?
Egy református hívő
Hatékonyságát tekintve bőven elegendő. Hiszen maga a Mindenható Úr az, aki meghallgat, aki cselekszik, aki kegyelmet, isteni erőt ad nekünk. Mi szükség van hát Máriára és a szentekre? Még teljesebbé, még gazdagabbá teszik a szeretetünket. Istennel való kapcsolatunk lényege nem az, hogy kérünk Tőle valamit, Ő pedig azt teljesíti, hanem, hogy növekedjünk a szeretetben. A szeretetet ugyan nem lehet mérni, mégis bizonyos értelemben lehet azt mondani, hogy egy nagy családban nagyobb a szeretet, gazdagabb, színesebb, mint ahol csak egy gyermek van, főként ott, ahol a gyermeknek nincsenek szülei. Nyilván minden Istentől származik, legkivált a szeretet, mégis, jobban megélhető, gazdagabban átélhető, ha tudjuk, hogy egy nagy család részesei, szeretett és szerető tagjai vagyunk. Ezért is fontos, hogy élő kapcsolatot tartsunk az Istenszülővel és a szentekkel. Ők is tagjai ennek a hatalmas isteni családnak.
Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolkodom azon,hogy Istent szolgáljam,és a szerzetesnöi hivatáson is gondolkodom.De ugyanakkor sok ellenérzés is jelentkezik ezzel egy idöben.Azt tapasztalom ha nagy mértékben kapunk kegyelmeket a kisértések is számottevöbbek.Olyan gondolataim támadnak,hogy a szerzetesi,szerzetesnöi rendek a szektákhoz hasonlóak,ahova becsalogatják az embereket,és emögött számitás és érdek is meghúzódhat.Pedig voltam már ilyen rendekben és pozitiv megtapasztalásaim voltak,de jöttek a kisértö gondolatok is.Valójában nem tudom hogyan müködnek ezek a rendek,lehet ez is az oka.A másik ami kisért,a bezártságtól való félelem,pedig sok örömet és belsö békét is kaptam amikor voltam ilye helyeken.Ön mit tanácsolna ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?Vagy ha már ilyesmik felmerülte bennem lehet nem is kellene ezt az utat választanom?
Válaszát elöre is köszönöm!
Tia
Kedves Tia!
Jól ismert jelenség, hogy ha valami nemes célra szánja rá magát az ember, akkor szinte törvényszerűen érkeznek hozzá az ellenérvek is. Ez főként rosszra hajló emberi természetünk miatt alakul így, de a kísértő is jól kihasználja ezt a helyzetet, hogy eltérítsen Isten útjától. Természetesen, nem mondhatom azt, hogy Önnek bizonyosan szerzetesi hivatása van, de ezek az ellenérvek és ellen érzések nem jelentik ellen ellenkezőjét sem.
Javaslom, hogy járjon el minél többször monostorba, töltsön ott minél több időt. Ezenközben nem szükséges a szívét vizsgálgatnia, hogy mit diktál odabentről. Ez elvenné a figyelmét attól, hogy igazán jelen legyen a szerzetesek között. Imádkozzék minél többet, a szerzetesekkel együtt is, de otthon is, egyedül. Majd kitisztul, kivilágosodik, hogy mi az Úr akarata. Azt már most is kimondhatja a lelkében, hogy: Legyen meg a Te akaratod!
Dicsértessék Jézus Krisztusnak!
Érdeklődni szeretnék, hogy a görögkatolikus egyház szabályai szerint kinek kötelessége egyházadót fizetni?
Ha a családban az anya katolikus, befizette az adót, akkor a gyerekekért is kell fejenként fizetni?
Én eddig úgy tudtam, ha a gyerek már önálló háztartásban él, akkor kell maga után is a hozzájárulást fizetni.
Köszönöm a válaszát!
A Katolikus Egyház keresőnként javasolja a jövedelem 1 %-ának befizetését. Hangsúlyozom azt a javasolja szó használatát, hiszen valójában önkéntes hozzájárulásról van szó. Természetesen erkölcsi kötelességünk az Egyházat anyagi hozzájárulással is támogatni (ld. az Egyház 5. parancsa).
A keleti jog pedig így ír erről: Az illetékes hatóságnak joga van hozzá, hogy a krisztushívőktől megkívánja mindazt, ami az Egyház sajátos céljaihoz szükséges (CCEO 1011. kán.)
Római katolikus előírásokat itt lehet megtalálni: http://lexikon.katolikus.hu/E/egyh%C3%A1zi%20ad%C3%B3.html
A Katolikus Püspöki Kar 1994-ben úgy rendelkezett, hogy Magyarországon a hívők önkéntes hozzájárulás útján vesznek részt az Egyház anyagi szükségleteinek fedezésében. Általános irányelv az, hogy az összeg a kereső hívők évi átlagkeresetének legalább 1%-a legyen.
Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősömtől kaptam egy füzetet, mely címe Mai Ige. Megkerestem az oldalukat is (www.maiige.hu). A kérdésem az lenne, hogy használható vagy veszélyes olvasgatni?
Köszönettel válaszát:
Marietta
Nagyon érdekes igehirdetéseket találunk bennük. Igaz, hogy nem katolikus lelkipásztortól származnak, s ez olykor érezhető az erősen racionális alapokon nyugvó érveléseken, de ez semmit nem von le az értékéből. Én úgy látom, haszonnal lehet olvasgatni ezeket az elmélkedéseket.