Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet helyesen kezelni azokat a helyzeteket amikor megrágalmaznak bennünket?Nemrégiben egy hozzám közel álló embet tett ilyet.Meg a munkahelyemen is megvádolt egy kliens,hogy nem adtam neki oda a visszajáró pénzt,pedig átszámoltam a kasszát,hiányom volt,nem hitt nekem,akadékoskodott.Hangoskodott lopónak,csalónak hazugnak nevezett...Mikor máskor bejött akkor is ezt mondta,meg még le is sértegetett más jelzökkel is.Erre kitiltottam öt.Meg egy másik kliens is hasonló dolgot csinált,nem ennyire durva módon,de szintén a visszajáróról volt szó,és haragos volt,pedig nem volt igaza,végül ki is fizette,de úgy tünt nem hisz nekem...meg nem rég azt is gondolta kevesebb pénzzel tartozik,mint ami felvolt irva.Nem igy volt.Csak ilyen feltételezések,vádolások után úgy eshetek ki mások elött mint egy megbizhatatlan ember,pedig valójában ök azok.Nem tudom ezt szándékosan csinálják-e.Nekem az az érzésem igen.Meg egy kolléganöm,is tartozik pénzzel és nem bizok benne sem.Garantálta a fönököm,hogy megkapom.De túl sok minden történt egyszerre és nem bizok már senkiben sem.Fájnak az igaztalan rágalmazások,beteggé tesznek,marják a lelkemet belülröl.Megfertöznek.Összerándul gyomrom ezektöl az emberektöl.Nem tudom miért történik egyszerre mindez.Lehet valami célja?
Válaszát szivböl köszönöm!
S
Kedves S!
Amikor úgy érezzük, többen is ugyanolyan vagy hasonló váddal illetnek, amikor azt látjuk, hogy többen is hasonló módon vagy okok miatt fordulnak velünk szembe, akkor pusztán az ésszerűség okán vélhetjük, hogy a hiba a mi saját készülékünkben van. Annak igazán nem valószínű, hogy a világ fogott volna össze ellenünk. Sietve teszem hozzá, ezzel nem vádolni akarom Önt, távol álljon! Csupán ahhoz próbálom hozzásegíteni, hogy hol keresse az okot és a megoldást. Ne másban, ne másokban. Egyrészt, mert nem is láthat bele másokba, másrészt, mert őket megváltoztatni aligha fogja. Tehát Önmagában kell keresnie. Az is segít, ha az okokat megtalálja, miért érzi úgy, hogy bántják, rágalmazzák. De ebben ilyen messziről nemigen tudok segíteni. Abban kicsit jobban, hogy merre menjen tovább.
Azt mindjárt az elején le kell szögezni, hogy itt a földön nincs igazság. Rengeteg jogtalanság, igaztalan bántás, hamis vád ér mindnyájunkat. Nem részletezem, hogy miért, de így van. Ha arról ábrándozom, hogy engem soha nem fog ilyen érni, akkor becsapom magam. Azzal segíthetek magamon, ha ezt tudatosítva elfogadom a világot ilyennek. Ugyanis a világnak csak egy egészen kicsi részét tudom megváltoztatni, valamelyest javítani. Ez pedig nem más, mint én magam. Önmagon kell tehát kezdeni. Lehet, hogy jogtalanul vádoltak meg aprópénz miatt. De ha én erre veszekedéssel felelek, akkor meg én követek el jogtalanságot, mert a szeretet ellen vétettem. Ha jogtalanul, ok nélkül megrágalmaznak, s erre én megsértődöm, akkor én sem vagyok bűntelen, csak másban vétettem. Fogadja el a világtól kapott pofonokat. Krisztus többet és nagyobbakat kapott. S éppen azért, hogy nekünk könnyebb legyen elviselni, amiket mi kapunk. Ővele keresse az egységet, Vele ossza meg a bánatát, Hozzá forduljon, ha úgy érzi, ez már sok. Meglátja, ha sikerül közelebb kerülni Hozzá, akkor sokkal több erőt fog magában érezni. Nem csak arra, hogy elviselje a bántásokat, hanem arra is, hogy ezekre békével és szeretettel válaszoljon (Róm 12,21).
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy ha egy orthodox diakonus, pap vagy püspök átlép a Katolikus Egyházba, akkor megmarad az egyházi rendi méltósága? Hallottam Nikodim metropolitáról, aki hasonlóképp tett Szent XXIII. János pápa beszédeinek hatására. Nem igazán értem, hogy miért volt szükség arra, hogy átlépjen, hisz ugyanazt az Egyetemes Egyházat jeleníti meg az Orthodoxia is. Vagy rosszul gondolom?
Ha egy fölszentelt ortodox személy katolizál, akkor a katolikus egyházban is megmarad annak, amire szentelték. A püspöknek ahhoz, hogy joghatóságot gyakorolhasson is, ahhoz viszont pápai megbízatás szükséges. De ez természetes is, hiszen minden püspöki szolgálatnak ez a feltétele.
A katolikus egyházból ortodoxba való átlépéskor nem ennyire egyszerű a helyzet. Elvileg elfogadják az ortodoxok is a katolikus szentségeket. Az egyes ortodox egyházakban azonban más és más gyakorlat él. Ismereteim szerint a pravoszláv, tehát az orosz ortodox egyházban megmarad az egyházi rend szentségében az átlépett klerikus, de a görög ortodox egyházban ez már nem így van. Legalábbis sok esetben még a keresztséget sem fogadják el, és az áttért személyt újra megkeresztelik ? ami, kétségkívül nagyon helytelen gyakorlat -, s ennek mintájára vélhetően a többi szentséget, tehát az egyházi rend szentségét sem ismerik el. De azt hiszem, még e két nagy ortodox egyházon belül sem teljesen egységes a gyakorlat ebben a kérdésben.
Kedves Lelkiatya! A Róma által buzdított folyamatban, miszerint vissza kell térni az régi hagyományokhoz, várható-e esetleg a rózsafűzér ima háttérbe szorulása? Alapvetően ez nem a görögkatolikusokhoz köthető imádság.
A rózsafüzér imádság nagyon hasonlít a Jézus-imához. Nem csak külsőségeiben, hanem lelkiségében is. Kétségtelen, hogy ez a latin hagyományban alakult ki, a Jézus-ima pedig a keleti hagyományban. De van példa arra is, hogy római katolikusok imádkozzák a Jézus-imát, és ortodoxok a rózsafüzért. Ez utóbbi főként azokon a területeken, ahol korábbi görögkatolikusokból lettek ortodoxok - jórészt a kommunista diktatúrák alatt.
Arra viszont van törekvés, hogy a rózsafüzér ne szorítsa ki a többi keleti imamódot, főként a zsolozsmát. A zsolozsma jóval ősibb és teológiai szempontból gazdagabb, sokrétűbb imádsága az egyháznak, mint a rózsafüzér. Emiatt annak elsőbbséget kell élveznie. Az is igaz, azonban, hogy jóval nehezebben megtanulható, ezért az egyszerű hívek körében a rózsafüzér még sokáig kedveltebb lesz.
kedves Lelkiatya!
egy pici gyereknek ha mar ugy van, hogy jobb ha felszulovel no fel vagy egy masik hazastarssal egy csaladban?
mennyire lehet jo ha valaki nem a sajatjat neveli?
Nyilván jóval nehezebb, ha valaki nem a saját gyermekét neveli. Mégis, nagyon szép példák vannak arra, hogy későbbi házasságkötés eredményeképpen akár az apa, akár az anya a nem saját gyermekét is szeretettel kezeli, türelemmel neveli. Még nehezebbé akkor válik a helyzet, amikor az új házasságban az előző gyermekek mellett közös gyermek is születik. Óhatatlan, hogy a test szerinti saját gyermekét a szülő jobban szereti, több mindent elnéz neki. Nagy lelki rátermettség és mély figyelem szükséges ahhoz, hogy ne legyen különbségtétel a féltestvérek között.
Tehát a személytől függ, hogy hogyan sikerül mindezt megvalósítani. Jobb egyedül fölnevelni a gyermeket, mint olyan nevelőszülővel, aki nem fogja szeretni. Mégis, a személyiség egészséges kialakításához az is fontos, hogy legyen helyes apa- és anyaképe a gyermeknek. Ez csakis úgy lehetséges, ha van is apja és anyja a gyermeknek, még ha nevelőszülőről is van szó.
Kedves Lelkiatya!
Mindig is érdekelt az egyházi személyek ?másik oldala?. Egyszerű kíváncsiságból felmerült bennem pár kérdés. Atya egy korábbi kérdésében szerepelt a következő: ?Az utóbbi időben jobban elkülönülnek ezek az események. A házasságkötés után leghamarabb fél évvel van a diakónusszentelés, majd legalább egy fél év vagy hosszabb diakónusi szolgálat után következik a papszentelés.?
A kérdésem az lenne, hogy a gyakorlati oldala ennek az időbeli kitolódásnak és annak, hogy a papnevelés is 5 évről minimum 7 évre emelkedett? Ha jól sejtem, akkor a papjaink nagy része és a kispapok tanárainak nagy része, még a rövidebb rendszerben tanultak és hamarabb is szentelődtek. Kicsit olyan, mintha ők nem találták volna jónak azt a tanulási időszakot, amiben, személyes véleményem szerint, kitűnő papokká értek.
A tanulmányuk befejezése és a szentelődés közti időben el tudják tartani a családjukat, vagy ez a leendő tisztelendő asszony feladata?
Egyik legszembetűnőbb különbség, hogy régebben a fiatalemberek katonai szolgálat után kezdték el a szemináriumot, tehát 20 éves korukban. Ez a néhány év sokat számít a fiataloknál az érlelődési folyamatokban. Ezt segítendő iktatták be az előkészítő évet, amelyet már II. János Pál pápa is erősen ajánlott. Egy másik évet pedig a szemináriumi vezetés az elvégzett két tanév után iktatta be annak érdekében, hogy a papnövendékeknek legyen lehetőségük a valós életet közvetlen közelről megismerni. Ha csak diákként készülnek a papságra, akkor túl későn szembesülnek ezekkel a küzdelmes nehézségekkel. Ennek az esztendőnek a felét általában külföldön töltik, tehát még tartalmasabb és gazdagabb tapasztalatokat szerezhetnek más kultúrákkal való találkozásuk során.
Természetesen a házasságra lépett papnövendékek és diakónusok már kapnak feladatot az Egyházban és ennek megfelelő lakhatást és fizetést is.
Tisztelt Lelkiatya!
Látom feltesznek önnek kérdéseket egyes emberek újra meg újra és válaszol rájuk, tehát énis tovább érdeklődök a téma iránt hátha valami okos dolgot tudunk kihozni belőle. Köszönöm.
Feri vagyok, tudja a PickUp Artist témával (barátnőszerzés, ismerkedés, felszedés).
Szóval azt énis észrevettem, hogy benne van a sátán keze a témában, nyilván nem az a cél a párkeresésben, hogy szándékosan vonzalmat keltsünk a nőkben, tudatosan csábítsuk el őket és fektessük le minél előbb.
Nekem nem ez a szándékom, nem is tartom korrektnek, de mivel jobb ötletem nincs ez is egy megoldásnak tűnik. Végülis ahogy írta "Vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők" ami azt jelenti, hogy néhány ember segítségre szorúl, hogy tudjon könnyebben ismerkedni és erről szól a PUA.
Hogy mennyire tisztességes úton történő folyamat ez, erről lehetne vitatkozni reggeltől estig, nem ez a lényeg.
Olvastam pár cikket az ismerkedés terén, ami kifejezetten vallásos szemszögből közelíti meg a témát ( http://whohaventseen.wordpress.com/2013/10/15/hol-vannak-az-igazi-ferfiak/ ).
Igen, a nők elvárják, hogy vezessék őket ezzel egyetértek, sőt általánosan az emberek elfogadják a vezetési szándékot.
Ez is egy képesség úgy gondolom, amit lehet csiszolni, fényezni, hogy jobban működjön.
*Hogyan kell vezetni, irányítani az embereket? A nőket? Jézus hogyan tudott annyi embert vezetni vagy Mózes, akárki aki szerepel a Bibliában és rendelkezett ezzel a tulajdonsággal ezt hogyan lehet kiérdemelni? Ők hogyan csinálták?
Mit tettek, milyen tipusú kommunikációt használtak?
Tehát nem olyan vészes ez a rendszer (metódus) mert akárhogy is segít az emberben tartani a lelket, motivál.
Viszont elismerem volna mit javítani, csiszolni a módszeren, hogy az erkörlcsösebb legyen.
*A másik dolog amiről szeretnék kérdezni, hogy hogyan kell kérni?
Feltételezem, hogy én nem a megfelelő struktúrát használom, mivelhogy még nem találtam meg azt a lányt, akit Isten nekem szánt. Csak jó lenne már találkozni vele.
Hogyan kell imádkozni ezért? Mi a teendő?
Kedves Feri!
Ha belátja, hogy benne van a sátán keze a témában, akkor, nagyon kérem, ne incselkedjék vele, ne játsszon a tűzzel. Azt elfogadta, hogy vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők. De az utána következő mondatra már nem figyelt. Ebből semmiképp sem az következik, ilyen módszerekhez kellene folyamodni. Jézusnak nem módszere volt, hanem egyénisége és Isten-kapcsolata. Ez tud vonzó lenni, a többi csak technika és áltatás. Újra hangsúlyozom, ne a kommunikációt csiszolgassa, hanem saját lelkét, egyéniségét.
Ennek része az is, amire másodjára kérdezett. A kérés lényege - miként a Miatyánkban is tanította Jézus -, hogy hozzá tudjam tenni: Legyen meg a Te akaratod. Maga Jézus is, élete legnehezebb pillanatában olyat kért, amit az Atya nem teljesített. De ő is hozzátette: Ne az én akaratom legyen, hanem a tied (Lk 22,42).
A jó kéréshez még hozzátartozik a kitartás és a bizalom. Ha azonnal nem is kapom meg, amit kérek, ugyanolyan teljes bizalommal kell hinnem, hogy az Úr nem hagyja a kérésem meghallgatatlanul, csak később, vagy másként fogja teljesíteni. Ha nem így állok hozzá, akkor rosszul kérek, és nem ismerem Istent. De lehet gyakorolni is a jó kérést, hiszen lassan alakul ki ennek is a képessége. Bízzon tehát az Istenben, kérjen Tőle bátran, saját egyéniségét pedig fejlessze tovább mindenféle módon (tanulás, sport, közösségi élet, stb. de legfőképpen imádság által).
Kedves Lelkiatya!
gyermekem meg nincs 2 eves es ohatatlanul is hirtelen fizikai fajdalmakat okoz nekem pl arra ebredek hogy belekonyokol a hasamba vagy ralep a hajamra.. ez rosszul esik es kifakadok. mindent szotlanul turni kene mert nyilvan nem tudva es akarva csinalja? koszonom.
Azt teljesen jól gondolja, hogy ezért a gyermekét hibáztatni nem lehet. Arra következtetek, hogy Ön kissé hirtelen haragvó ember lehet. Ez természeti adottságtól függ, többnyire örökölt tulajdonság. Lehet rajta alakítani, de nem könnyű. Ez okozhatja azt, hogy amikor valami kellemetlen dolog történik, akkor első gondolata az indulat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy Ön nem szeretné a gyermekét. Arra ügyeljen, hogy lehetőleg a hirtelen reakciójával ezt ne mutassa ki. Erre most tud fölkészülni, ezt már mostantól lehet és kell gyakorolnia, hogy majd később, a gyermeknevelés során jobban menjen. Amikor ugyanis tudatosabbá válik a gyermek, akkor hamarabb észre fogja venni, ha egy-egy ilyen kirohanása nem a szerető szülői szigor megnyilvánulása, hanem az önuralom hiánya miatti hevességből fakad.
Kedves Lelkiatya!
Többször is megfordultam Moldvában, a csángóknál. Böjte Csaba testvérrel is jártam ott, de ő sem találja a választ arra a kérdésre, hogy a pápa miért tagadja meg a csángóktól a magyar nyelvű misét. Az ottani román katolikus papok is ugyanúgy a pápa alá tartoznak, mint akár mi, görög katolikusok. A Szentszék miért nem tesz már évtizedek óta semmit a csángók magyar nyelvű miséjéért, illetve a román római katolikus papok kifejezetten gonosz, gyűlölködő viselkedése ellen?
A pápák iránti tiszteltemet nagy mértékben csökkenti minden esetben, amikor szembesülök a fent említett problémával. Lassan a hitemet is elvesztem az egész katolikus egyházban.
Köszönöm előre is válaszát!
A pápa nem tagadja meg a csángóktól a magyar nyelvű misét. A kérdés sokkal összetettebb. Hála Istennek, van már egy kis elmozdulás, mert bizonyos alkalmakkor csángó faluban is van már magyar nyelvű szentmise. Én így tájékozódtam. A helyileg illetékes püspökön múlik, hogy mennyi magyarul beszélő, magyarul tudó papot küld ezekre a plébániákra. Hogy őt mi vezeti ebben a kérdésben, azt nehéz megmondani.
Csaba testvér tervezett gyermekotthona valóban nem épülhetett még meg, de ennek is nagyon összetett a háttere.
Nem szabad, hogy Krisztus egyházába vetett hitünk - amelyet a Hiszekegyben is megvallunk - ilyen könnyen meginogjék. A katolikus egyházban is sok hiba van, sok emberi tényező, de azért még sértetlenül tudja közvetíteni Isten üdvözítő kegyelmét. Ebben kell hinnünk!
Tisztelt Lelkiatya! Hetek óta rágódom,hogy merjek e a problémáinkkal Önhöz fordulni,de úgy érzem hogy tudnia kellene ami itt történik! Szociális szférában dolgozunk,jól mentek a dolgok míg az intézményvezető váltás nem történt,aztán hideg zuhanyként ért minket hogy bevezetik a fizetést ami óránként 300 ft az időseknek kellene fizetni a házi segítségnyújtásért! Felháborodtunk,hiszen mindenki tudja hogy az idős ember még egy túró rudira is sajnálja a pénzt nem hogy fizessen amiért segítenek neki, és az illető fizetést kap érte!
...
Én nagyon kérem a Lelkiatyát hogy próbáljon meg segíteni, mert ezek után tényleg úgy érzi az ember hogy mindegy hogy hogy élünk hiszen ha a papoknak ennyire a pénz számít akkor mi egyszerű emberek is lophatunk, csalhatunk, hazudhatunk hiszen a paptól ezt látjuk! Köszönöm válaszát!!!
Mint látja, nem közöltem mindent a leveléből. Válaszolni szeretnék ugyanis a föltett kérdésére, de nem kívánok senkit rossz színben föltüntetni. Ezt mindenképp szeretném elkerülni.
Ha indokolatlannak tartja az ellátásért való fizetést, akkor bizonyosan nem jutott el Önhöz annak a ténynek a híre, hogy az állami normatíva az utóbbi időkben jelentősen csökkent. Ahhoz, hogy fenntartható maradjon a szolgáltatás, megfelelő pénzügyi lépésekre volt szükség. A nagyobb szolgálatoknál talán még megoldható maradt, hogy nincsen térítési díj, de a közepes és kisebb szolgálatoknál ez elkerülhetetlenné vált. A szakértők azt mondják, azért is nem rossz döntés a térítési díj bevezetése, mert ezzel tisztul a rendszer. Sajnos a lendületes szervezésben olyan ellátottak is bekerülhettek, akiknek nincsen igazán igényük erre a szolgáltatásra. Ha akármilyen csekély összeget is fizetni kell, akkor valóban azok maradnak, akik erre rászorulnak. Arról én is hallottam, hogy ezen elkerülhetetlen lépés miatt több atya is próbált más megoldásokat is keresni, ebben is azt látom, hogy segíteni akarnak, ahogyan arra lehetőség van.
Talán arról sem tud, hogy amikor lecsökkent az állami normatíva összege, akkor első lépésben a szolgálatvezető atyák csökkentették a saját jövedelmüket. Semmiképp sem értem ezt a nagyon erős általánosítást, hogy az így kialakult helyzet miatt az atyát vádolja, s arra a következtetésre jut, hogy most már lehet lopni, csalni, hazudni. Nem, továbbra sem szabad ilyet tenni. Erre sem én sem a paptársaim nem késztetik.
TISZTELT LELKIATYA!
ÉN (A FÉRJ) ELSŐ HÁZASSÁGOMAT TEMPLOMBAN IS MEGKÖTÖTTEM AZ ÁLLAMI MELLETT.
ELVÁLTAM
MÁSODIK HÁZASSÁGOMAT CSAK AZ ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐ ELŐTT KÖTHETTÜK MEG MÁSODIK FELESÉGEMMEL.
MÁSODIK FELESÉGEMNEK EZ AZ ELSŐ HÁZASSÁGA.
25 ÉVE ÉLÜNK HÁZASSÁGBAN, KÉT FIÚGYERMEKÜNK IS SZÜLETETT (18 ÉS 21 ÉVESEK), MINDKETTŐT MEGKERESZTELTÜK, ÉS ELSŐ ÁLDOZÓK IS VOLTAK.
MINDKETTEN VALLÁSOSAK VAGYUNK.
FELESÉGEM SZERETNE GYÓNNI ÉS ÁLDOZNI, DE NEM TEHETI, MERT EGY TISZTELENDŐ ATYA AZT MONDTA NEKI, HOGY VADHÁZASSÁGBAN ÉL EZÉRT NEM GYÓNHAT ÉS NEM ÁLDOZHAT.
IGAZ EZ A TILTÁS ?
VÁLASZÁT VÁRVA TISZTELETTEL MB
Kedves MB!
Valóban, ahhoz, hogy a kedves felesége és Ön gyónhasson és áldozhasson, előbb a házasságukat kell egyházilag rendezni. Mindenképp dicséretes és mind Önöknek, mind a gyermekeiknek nagy hasznára van, hogy vallásosak, a gyermekek rendszeresen gyónnak, áldoznak. (A rendszerességet nem mondta, csak remélem, hogy így van, ha már voltak elsőáldozók.) Adjanak hálát az Úr Istennek, hogy mindez így alakult az életükben!
Viszont nem élnek szentségi kötelékben, ezért nem részesülhetnek egyelőre a szentségekben. Nem nevezném sem vadházasságnak, sem bűnös kapcsolatnak a házasságukat, hiszen bizonyára szép életet élnek. De ez még kevés. Tegyenek meg mindent azért, hogy egyházilag rendezni lehessen a házasságukat. Ennek első lépése az Ön első házasságának vizsgálata. Persze, ha egészen bizonyos abban, hogy az érvényesen volt megkötve, akkor nem is érdemes elindítani a bírósági folyamatot. De ha mégis van kétsége efelől, akkor az atyát kell megkérni, hogy indítsa el. Ha viszont Ön érvényesen kötött házasságot az első feleségével, akkor az ma is érvényben van, hiszen: amit Isten összekötött, azt ember nem választhatja szét. Ebben az esetben hordozniok kell életüknek ezt a nehéz terhét. Járjanak továbbra is rendszeresen templomba, akár lelki beszélgetésre is mehet a felesége és Ön is - ezt nagyon is ajánlom - de a sorsuk ilyen alakulása miatt sajnos valóban nem gyónhatnak, nem áldozhatnak. Kicsit szelídítő vigasz, hogy ha idős korukban már nem élnek házaséletet, úgy élnek egymás mellett, mint a testvérek, tehát testi kapcsolat nélkül, akkor nincs állandó akadálya, hogy gyónjanak, áldozzanak.
Tisztelt Lelkiatya!
Keresztényként szabad-e olvasni az alábbi könyvet?
Szvami Ráma: Élet a Himalája Mestereivel
Római katolikus vagyok, felnőttként lettem azzá, belső indíttatásból.
Viszont érdekelnek a keleti nagy, hagyományos vallások (hinduizmus, buddhizmus) is. Mi az a határ, ameddig keresztényként el szabad menni érdeklődésből? Pl. a fent említett könyv elolvasása lehet-e rossz hatással hit tekintetében?
Eddig nem ismertem, de most beleolvastam ebbe a könyvbe. Ha Ön kereső, akkor nem javaslom az elolvasását.
Most is azt mondom, amit valakinek válaszolva néhány nappal ezelőtt. Csak akkor keressünk tapasztalatokat és bölcsességeket a különféle vallásokban, ha már eljutottunk arra a fölismerésre, hogy a kereszténység nem vallás, nem egy a vallások között. A vallás az ember törekvése arra, hogy megtalálja Istent, valami módon kapcsolatba kerüljön Vele. Emiatt vannak különféle vallások, mert minden kultúra a maga eszköztárát használja föl arra, hogy ennek rendszerét kiépítse. A kereszténység ugyanezekkel az eszközökkel él, de a lényege nem az, hogy mi keressük az Istent, hanem, hogy Ő kinyilatkoztatta magát nekünk, hogy megtestesült, eggyé lett velünk, és isteni életet adott. Ez az üdvösség, amelyet egyedül Isten adhat meg. A vallások azt tanítják, hogy erre az ember is maga eljuthat vagy legalább a közelébe kerülhet. Főként a távol-keleti vallási gyakorlatok kínálják azt a módszert, hogy hogyan érheti el az ember ezt az állapotot.
Az említett könyv a kereszténységet besorolja e vallások közé, tehát alapvetően tévesen ítéli meg a lényeget. Ezzel együtt sok érdekes történet van a könyvben, amely tanulságos is lehet, de mondom, nem veszélytelen az ilyen könyvek olvasása.
Ha keleti lelkiség iránt érdeklődik, sokkal inkább javaslom az ókori atyákat, az egyiptomi keresztény szerzetesek életét, a nagy egyházatyák tanítását olvasni. Ugyanúgy megtalálja benne azt a mélységet és lelki frissességet, mint ezekben a távol-keleti írásokban.
Kedves Lelkiatya!
Elkezdtem félni,mert szimpatikusnak talált engem egy protestáns(baptista) férfi,meg akart velem ismerkedni,egy közösségi oldalon.Én római katolikus vagyok,és nagyon fontosnak tartom,hogy a jövendő házastársam is katolikus legyen.Természetesen más ritusú katolikus is lehet.Udvariasan,de határozottan elutasitottam.Az elutasitó email után elkezdtem félni,hogy hátha az Úr küldöttjét utasitottam el.40 feletti vagyok.De katolikusság miatt tettem.Nem külső dolgok miatt.Családban vannak vegyes házasságok,de mindenhol a katolikus fél engedett többet.Valahogy én megtapasztaltam a katolikus hit szépségét,ízét..Nekem természetes,ebben is nevelkedtem,hogy ne nagyon alapozzunk arra,hogy "majd áttér,majd az Úr áttéríti stb."Létezhet az hogy egy ilyen elutsitás miatt az Úr nem ad más lehetőséget?Köszönettel:Magdó
Kedves Magdó!
Mindenképpen nagyra értékelendő katolikus hitéhez való ilyen erős ragaszkodás. Ez nagyon helyes, meg is áldja érte az Úr. Ugyanakkor általában nem jó magatartás az elutasítás - hacsak nem nyilvánvaló bűnről, Istentől eltávolító helyzetről van szó. Arra természetesen azonnal nemet kell mondani. De ha egy más vallású férfivel el kezd levelezni, ez önmagában még nem volna bűn, még ha muzulmán is. Csak tudni kell a határt, és azt hűséggel megtartani. Ha Önben ilyen erős a hithez kötődés, akkor bizonyára hamar észrevenné, ha a dolog ilyen értelemben nem jó irányba alakulna. Hisz az is lehetséges, hogy ez a férfi az Ön személyén keresztül ismerhetné meg hitelesen a katolikus egyházat. Szerintem, még akár föl is lehet újra venni ezt a kapcsolatot, nyitottan, de közben Istenre figyelve építeni azt. Arra is ügyelnünk kell, hogy ne a hitünkre hivatkozva meneküljünk el fontos lépésektől. Persze, attól egyáltalán nem kell tartania, hogy most már az Úr nem adna több lehetőséget. Az Ő szeretete végtelen és kimeríthetetlen.
Atya!
Most van böjt vagy nincsen holnap? Én úgy tudtam, hogy vasárnap nem szabad böjtölni, a honlapon meg azt látom, hogy mégis kell, vagy legalábbis lehet.
Van néhány ünnepünk, amikor mégis böjtölhetünk. Nagypénteken kívül ilyen még szeptember 14 - Szent Kereszt fölmagasztalása és augusztus 29 - Keresztelő Szent János lefejezése. Igen, böjttel is lehet ünnepelni. A mai nappal kapcsolatban ezt írja a liturgikus könyvünk:
Tudnivaló, hogy ezen a tiszteletreméltó ünnepen, bármilyen napra, akár szombatra vagy vasárnapra esnék is, tejeset, tojásosat és halat nem eszünk, legfeljebb csak olajosat és bort élvezünk, hálát adva Krisztus Istenünknek.
Ezt ma már nem tartjuk ennyire szigorúan, de valamilyen böjtöt mégis érdemes vállalnunk. Az pedig most egészen különleges dolog, hogy a Szentatya imádságra hívására mi, görögkatolikusok a mai napi böjtünket is hozzátehetjük a szenvedő keresztényekért fölajánlott imáinkhoz.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit gondol az alábbi könyvekről katolikus szempontból nézve?
Frithjof Schuon: A kereszténységről az örökérvényű bölcsesség fényében
Frithjof Schuon: A vallások transzcendens egysége
Ajánlottak olvasni?
Mindenképpen szükséges hozzá alapvető és mély hitismeret a Kinyilatkoztatásból. Aki nem keveri össze a kereszténységet a vallásokkal, vagyis tisztában van vele, hogy a kereszténység nem vallás, nem egy a vallások között, hanem azoknak beteljesedése, célba érése, az olvashat bátran vallásbölcseleti műveket, mert nem fogják megzavarni. Sajnos, a legtöbb keresztény emberben nincs meg ez a mély és átfogó ismeret. Ezért általában óvatossággal kell kezelni ezeket az írásokat. Hamvas Béla mélyen elkötelezett keresztény ember volt, de aki a műveit nem elég értőn olvassa, az felszínesen azt gondolhatja róla, hogy vallási szinkretista. Holott egyáltalán nem az, de pontos értelem kell ahhoz, hogy ezt világosan lássuk. Schuont is hozzá hasonló gondolkodónak tartom. Nem olvashattam tőle mindent, de amihez sikerült hozzájutnom, abban eddig nem találtam a Kinyilatkoztatással ellentétes, az Egyházunk tanításával szemben álló gondolatot. Istenkereső vagy a hitben még járatlan embereknek nem nagyon ajánlom. Jó lelkivezető, hiteles keresztény tanácsadó mellett azonban hasznos lehet ilyen könyvek olvasása is.
Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vagyok, és nem is akarok más rítusra áttérni, nagyon mélyen van bennem. De nagyon szeretnék egyszer látni egy görögkatolikus liturgiát. A baj csak az, hogy sajnos fogalmam sincs, hogy kell viselkedni egy görög templomban. Már a belépésnél, keresztvetésnél bajban lennék, és bántónak érezném az ottani hívőkre a teljes tájékozatlanságomat.
Van-e valami lehetőség arra, hogy "előre tanuljak" valamit, legalább ennyire ne legyek tudatlan. Így nem merek még belépni sem egy görög templomba.
Szerintem nem szükséges semmiféle előkészület. Ugyanis hiába mondanék tanácsokat, hogy mit hogyan tegyen, a teljes rendet fölsorolni úgyis képtelenség - minthogy végtelen is az. S ami néhány mozdulatot megtanulna, akkor azokra figyelne, hogy legalább azt jól tegye, s zavarná még, hogy sok más egyebet pedig még nem tud. Elkerülhetetlenül mesterkélt lenne a viselkedése.
Lépjen be bátran a görög templomunkba, ámuljon a Liturgia szépségén (ne botránkozzék, ha éppen nem is olyan szép az ének, mint várta!), és hagyja, hogy az Isten Szentlelke vegye kézbe az Ön lelkét. Bízza tehát Őrá az ottani eseményeket. Lépjen be nyitott szívvel! A mennyországra sem úgy készülünk, hogy megtanuljuk, hogyan kell ott viselkedni, hanem igyekszünk magunkat nyitottá tenni Isten ingyenes ajándékaira. Így készüljön a görögkatolikus liturgiára is!
