Kedves Lelkiatya!
Közel egy éve megtört egy közeli barátságom.Nagyon mélyen érintett,összetört a dolog.Ennek a dolognak a hatására elkezdtem terápiákra járni,egy keresztény terapeutához.Átbeszéltük az életem összes sérelmét,sok gyakorlati utasitást is kaptam a sérelmek és az életemben lévö dologok megoldásához.Ez sokat segit.De a dolgok nem mennek egyik napról a másikra.Sokat kell még gyakorolni a midennapokban adódó szituáciokban és a megbocsájtás terén is.Már valamennyivel rövidebb idö alatt tudom megoldani a dolgokat,nem billenek ki annyira az egyensúlyból.De ez a megtört barátságban nem megy...Értelemmel már megbocsájtottam,de ezt még mindig fájdalmas érzések kisérik.Egy társaságban voltunk ezzel a barátnömmel,amikor ö belépett majdnem elsirtam magam.Ö köszönt és rám mosolygott.Ezt viszonoztam,de távolságtartóan.Kellett jó tiz perc,hogy összeszedjem magamat,addig a könnyeimmel küzdöttem,meg úgy éreztem szivesen meghalnék,vagy megszünnék létezni,annyira fáj ez az egész.Növéremként szerettem öt.Mindketten hibásak vagyunk a történtekért,mert durván egymás lelkébe tapostunk.Ö ezt nem hinném,hogy tisztázná.Inkább elkerülö tipus,nálam meg inkább a konfrontáció müködik.Amikor próbáltam azelött tisztázni,azt a választ kaptam,hogy nem kellenek nagy átbeszélések,az ilyen jellegü üzeneteimet is semmibe vette.Nem tudok,hogy állni hozzá a helyzethez,ha próbálna velem beszélni társaságban,mintha mi sem történt volna,mert falak vannak közöttünk.És a dolgok kerülgetése,csak növelné a feszültséget.nem tehetünk úgy mintha mi sem történt volna.Láttam a tekintetében,hogy még benne is van neheztelés,mint bennem.Ha fájdalommal tölt el a dolog,az azt jelenti,hogy még nem engedtem el a dolgot.Nehezen tudom elfogadni,hogy szétment ez a barátság.Nagyon fáj.Nem tudom van-e módja a helyrehozásának,és az lehet-e ujból közeli barátság.Mindig fájna ha ez nem lenne lehetséges.Meg abban sem vagyok biztos,hogy képes vagyok jó barátságokat kialakitani.Most minden kapcsolatom olyan felszines,igy érzem.Ön mit tanácsolna?Hogyan közelitsek ehhez a helyzethez?Gyötör ez a dolog.Válaszát elöre is köszönöm!
Szomoru barátnö
Kedves szomorú barátnő!
Ön bizonyára igen mély érzésű lélek. A barátságnak, a barátnőjének elvesztése nagyon mélyen érintette, láthatóan sokkal fájóbban, mint a barátnőjét. Ez egyébként egy nagyon jó tulajdonság. Az ilyen emberek veszik észre igazán az élet szépségeit, jobban tudnak örülni az Isten ajándékainak, de tény,hogy együtt jár vele az is, hogy nagyobb fájdalommal élik meg a veszteségeiket.
Ha Ön ilyen ember, akkor azt javaslom, hogy fordítsa ezt a tulajdonságát az Istennel való kapcsolatára. Ezt a mostani sebet, fájdalmat ővele beszélje át. Gondolom, a keresztény terapeuta is ezt tanácsolta - legalábbis, remélem. Ha tanácsolhatom, most egy ideig ne sokat foglalkozzék ezzel a barátnőjével. Úgysem tudnak nagyon mit kezdeni egymással. Minden próbálkozás sikertelennek tűnik. Hagyjon most ennek egy kis időt. S mondom, forduljon nagyobb figyelemmel az Úrhoz. Vizsgálja meg a saját szívét, az Istennel való kapcsolatát: nem esett-e abba a hibába, hogy eddig néhány embert jobban szeretett, mint az Istent, akinek az életét és mindenét köszönheti. Ez kettős gyógymód. A barátságon ütött seb is könnyebben gyógyul is, de nagyobb haszon, hogy a hite jelentősen mélyülni fog.
Tisztelt Lelkiatya!
Van-e a Daphné-knak névnapjuk, és mikor?
Nagyon szépen köszönjük a választ!
Z.
Daphné nem keresztény név. Egyelőre nincsen ilyen szent. Aki ezt a nevet kapta, annak választania kell egy keresztény nevet is mellé, hogy legyen valóságos védőszentje is. Ezt a keresztény nevet nem kell föltétlenül a hivatalos okmányokba bevezetni, mert nem ez a lényeg. Nem helyes ugyanis, ha csak pogány nevet adunk a gyermekeinknek.
A Daphné nevű olvasóinknak viszont azt is javaslom, hogy még nagyobb odaadással törekedjenek az életszentségre. Jó lenne, ha minél hamarabb lenne ilyen nevű szent is az Egyházban, s attól kezdve már ez is keresztény névvé válik, s az utókor nyugodtan így is használhatja.
Kedves Lelkiatya!
Segitségére volna szükségem! Nem tudom, mit tegyek. Kiskoromtol kezdve éreztem, hogy valamiben különös vagyok, és mindig más voltam mint a többi. Természetesen hivő voltam, de egy kicsit többet is éreztem annál. Azután, ahogy telt az idő, a fiatalság, meg a technologia elidegenitett ettől, és kételkedtem abban, hogy Isten valoban létezik-e... Nehéz volt mindig is az életem, és tele gondokkal, habár fiatal vagyok. Majdnem két éve a szüleim közt nagyok voltak a problémák, sok minden történt, ami nagyon megviselt engem, csak azt sosem mutattam ki. A lényeg az, hogy ezek a gondok után, édesanyám kivánságára, elvittem őt egy olyan helyre, ahol okultizmussal foglalkoznak (mivel, hogy ő nem olyan gyakorolt az autovezetésben, a hely pedig messze volt), észre sem véve, hogy valojában mit csinálok... Gondoltam megnyugszik egy kicsit,vagy, hogy valahogy kéne segietni magunkon, vagy már én sem tudom, hogy hogy engedhettem ezt meg. És ott valami szertartások (nem tudom hogyan nevezzem őket) után kaptunk tárgyakat, amit haza kellett vigyünk (pl viz palackban).
Nemsokára ezután olyan hihetetlenül rossz dolog történt velem, ami a legnagyobb rémálmom volt. Ez teljesen tönkretett engem. És én csak akkor láttam meg valojában, hogy mit csináltam a multban. Csak ezután kaptam vissza a hitemet teljesen Istenben, ami sokkal erősebb mint valaha volt. Az is lehet, hogy Isten ilyen modon akarta visszaadni elveszett hitemet.
A kérdésem az volna, hogy hogyan szabaduljak meg azoktol a targyaktol, amit kaptunk, mit csináljak velük? Mert nem is merek hozzájuk nyulni sem, és nem tetszik, hogy ott vannak. Vagy ne is bántsam?
Előre köszönöm megértését és válaszát!
Nagyon jól érzi, hogy ez veszélyes út volt, és még inkább hálás lehet, hogy ez a lépésük a drámaiságával éppen az Istenhez való közeledést eredményezte. Nagy kegyelem! Javaslom, hogy gyónja meg a dolgot - nem tudom, megtette-e már. Ez fontos. Majd pedig egész egyszerűen hajítsa ki ezeket a holmikat. Igazán nem kell tőlük félnie. Ha már gyónt, áldozott, akkor Önben mérhetetlenül nagyobb erők vannak, mint amilyen sötét erőkkel próbálták fölruházni ezeket a tárgyakat. Nem az elővigyázatosság, hanem pusztán a saját lelkük megnyugtatása végett mondom, hogy vigye el minél messzebb helyre és ott dobja a kukába. Nem lesz semmi baj. Utána pedig annál nagyobb szívvel örvendezzen és adjon hálát az Istennek ilyen hatalmas kegyelmi ajándékaiért.
Kedves Lelkiatya!
Október 4-én az állatok világnapján veszítettem el a 21.életévében lévő cicámat. Két hét alatt vitte el egy májbetegség. Azóta is nagyon nehéz minden nap. Sok megpróbáltatás során mindig mellettünk volt, pl. amikor albérletbe menekültünk a lányommal. A lányom vele együtt nőtt fel és most nincs köztünk. Mi mindig hárman voltunk. Sok mindent megértett hosszú élete során. Tudom, hogy nagyon szép kort élt meg, de nekem minden nap nagyon hiányzik. Szüleimet régen elveszítettem és sok veszteség ért már az életbe. Nem tudom túltenni magamat rajta, szinte minden nap sírok miatta. Mi vigasztalhatja meg az embert, ha a legkedvesebb háziállatát elveszti?
Éva
Kedves Éva!
Szerintem azért is erősödött Önben ekkora ragaszkodás a cica iránt, mert szinte összenőtt ez a szeretete a saját lánya iránti természetes édesanya ragaszkodással. Szabad elsiratni egy ilyen kiscicát is, hisz valóságos szomorúság az elvesztése, viszont azt tanácsolom, most ezt a helyzetet használják ki arra, hogy egy ideig nem szereznek be új cicát, hanem próbáljanak meg jobban egymásra figyelni. Bár szomorú az eset, mégis ezen az úton a javukra válhat.
Tisztelt Lelkiatya!
Nem tudom találkozott-e már Elisabeth Kübler-Ross nevével, könyveivel, bár valószínűnek tartom hogy igen. Ő egy neves pszichiáter volt, aki főként haldoklók ágya mellett volt, és ezt a témát kutatta, bár sokan elítélték. Nem rég vettem meg egyik könyvét, amelynek a címe: A halál mint ragyogó kezdet. Számomra nagy lelkierő kellett, hogy megvegyem ezt a könyvet, olvassam és feltegyem a polcomra. De úgy éreztem meg kellett tennem, olyan fokú érzékenység van bennem e téma iránt, főként mostanában. A könyvből idézek pár sort: "Azt hiszem, itt az ideje, hogy az emberek megtudják: a halál egyáltalán nem létezik, legalábbis nem úgy, ahogyan elképzeljük." "A halál átmenet egy új tudatállapotba, ahol az ember továbbra is érez, lát, hall, ért és nevet, és ahol képes a további gyarapodásra. Ebben a fényben tudatosodik bennünk, milyen lehetőségekkel rendelkeztünk életünk során, miközben végtelen szeretet árad felénk." "A meghalás élménye szinte megegyezik a születéssel. Ez is egyfajta születés: megszületés egy másfajta létezésre." A doktornő szimbolikus értelemben a halált ahhoz hasonlítja, mint amikor egy pillangó kilép a gubójából, a gubó és benne a lárva a túlhaladott emberi test, amire a pillangónak nincs tovább szüksége, hisz már szabad lélek, nincs a teste "börtönében". Bár még nem olvastam végig a könyvét, folyamatosan gyűjtöm hozzá az erőt. De sok olyat ír, amiket úgy érzek, már eddig is tudtam vagy sejtettem, pedig még csak 25 vagyok. Például Elisabeth Kübler-Ross szerint azért jövünk erre a világra, hogy megtanuljunk valamit, ki mit, és ki mennyi idő alatt. Bár azt nem teljesen értem, hogy érti azt, hogy halálunk után is érzünk, látunk, tapasztalunk, azt viszont jobban értem, hogy végtelen szeretet áramlik felénk. Tehát a doktornő szerint nem kell félnünk a haláltól, bár az emberek többsége fél és tabuként, holmi ijesztő dolognak tartja. Ehhez kapcsolódik még egy idézet tőle: "A halál pillanata páratlanul szép, felszabadító élmény, amit félelem és nehézség nélkül él át az ember." Most épp azon töprengtem, hogy én vajon félek-e a haláltól. Hogy kívánom-e inkább hogy ne születtem volna meg, hisz én nem kértem, hogy megszülessek, és akkor nem lenne szenvedés az életben, és nem is kellene meghalni, de rájöttem, hogy ha nem születtem volna meg, akkor is ugyanúgy nem lennék, mint ha élek és meghalok, tehát igazából semmi felett sincs hatalmam, egyedül a felett hogy az életemmel mit kezdek, de abban sem mindenben. Tehát felesleges félni, úgyis minden megtörténik, aminek meg kell történnie. És tudom azt is, hogy a legnagyobb dolog a szeretet, mégpedig a feltétel nélküli szeretet, ami sosem ér véget, ez az amit leginkább meg kell tanulnunk. Ennél szerintem nincs nagyobb törvény.
Önnek mi a véleménye Elisabeth Kübler-Rossról, illetve munkásságáról, gondolatairól? Létezik, hogy vannak emberek, akik tudnak "valamit", érzékenyebbek az ilyen dolgok iránt mint mások? Tudom, rendkívül összetett amit írtam, de szerintem érdemes elgondolkodni ezeken a dolgokon, és szerintem sok embert foglalkoztatnak ezek a kérdések.
Válaszát előre is köszönöm! H.
Elisabeth Kübler-Ross gyakorlati kutató pszichológus, aki hallatlan eredményeket ért el a haldokló lelkiállapotának és egyáltalán az ember halállal kapcsolatos lelkiállapotának ismeretei terén. Érdemes odafigyelni ezekre a tapasztalataira. Ha azonban a halál utáni állapotról nyilatkozik, az csak az ő személyes véleménye, nem pedig tudományos eredmény.
Hogy érdemes volt megszületni, az nem kérdés, hiszen ez az útja annak, hogy Istennel örök boldogságban élhessünk. Ez megér minden fájdalmat, küzdelmet, kudarcot és szenvedést. Ráadásul, aki ennek igazságára rátalál, az ezen nehézségek ellenére, vagy éppen ezekkel együtt már itt a földön boldog életet él. Szent János azt tanítja: Most az Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk (1Jn 3,2). Az Isten tehát minden megad nekünk, hogy eljuthassunk Hozzá, de teljesen főlünk függ, hogy valóban el is jutunk-e az üdvösségre. Szent Pál erre figyelmeztet: Félve-remegve munkáljátok üdvösségteket! (Fil 2,12) Szent Ágoston pedig így tanít: Isten megteremtett nélküled, de nem fog üdvözíteni nélküled. Igen, érdemes elgondolkodni ezeken a dolgokon, hiszen az élet legfontosabb kérdései ezek.
Kedves Lelkiatya!
Egy nehéz kérdéssel fordulok Önhöz. Ismerkedem egy fiatalemberrel. Mindketten 30-on túl vagyunk. Lassan két hónapja tart, és az a gondunk mindkettőnknek, hogy csak ?elvagyunk?. Nincs szerelem. Úgy érzem, hogy nincs rajongás. Nekem mint nőnek akkor jönne elő, ha érezném, hogy rajonganak értem. De nyilván a másik félnél ez nem történhet parancsszóra. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindketten sokat dolgozunk és 2 hó alatt nem túl sok időt tudtunk egymással tölteni, kirándulás, stb. Felmerült a részéről, hogy tartsunk pár nap szünetet, ami nekem nagyon fájt, mert ha egy férfi azt mondja, akkor az már nem jó. Persze már este közölte, hogy inkább folytassunk így, s majd lesz valahogy. Nekem nagyon sok csalódásom volt, és félek attól, hogy ?feleslegesen? megy az időm (35 éves leszek lassan) és a végén megint csak összetörik a szívem. Imádkozom rendszeresen, kérem az Urat, hogy mutasson utat, de nem látok. Mindketten türelmetlenek lennénk??? Úgy érzem, hogy a szerelem csak illúzió, nem attól lesz egy kapcsolat jó. Úgy érzem, igyekszem kedveskedni, odaadó lenni, s mintha kevés lenne. Környezetemben azt tapasztaltam, hogy ha hideg, tartózkodó, távolságtartó a nő, akkor a férfiak nyomulnak, szerelmesek. Én nem tudok és nem akarok taktikázni. Nem tudom mi lenne a megoldás. Igazából mindkettőnket ?zavar? ez az állapot. Én próbálok beszélni erről a dologról vele, de mindig az a válasz, hogy majd lesz valami. Majd kialakul. Gondoltam arra is, hogy ?eltűnök? pár napra, nem reagálok a hívásaira, stb. De helyes ez???? Nekem se esne jól ha ő ezt tenné. Vagy akkor talán előjönne, hogy mit is érez irántam? Az a legnagyobb gondom, hogy sose éreztem, hogy valaki akarna engem, társra, családra, gyerek vágyom. ?Nem jó az ember fiának egyedül lenni, rendelek mellé segítő társat?. Én elhiszem azt is hogy ő is sokat csalódott, és esetleg ő is fél, de meddig várjak-várjunk míg megnyílunk egymásnak? Megint azt érzem, hogy én nem vagyok jó, nem kellek senkinek, nem vagyok szerethető. Mit csinálok rosszul? Talán az is hibám, hogy nehezen hozok döntéseket, s ha valami nem jó, akkor képes vagyok beleragadni, tűrni. Magamban keresem a hibát. S mindig arra a következtetésre jutok, hogy azok a nők kellenek a férfiaknak akik elérhetetlenek, távolságtartóak stb. Segítsen kérem útmutatásaival, mert nagyon el vagyok keseredve. Köszönöm.
Azt tanácsolom, ne keresse azt a szerelmet, amelyet fiatalabb korábban átélt vagy legalábbis elképzelt. A szerelem minden korban más, és annak megélése, természetesen függ a személyiségtől is. Ha mindketten társat keresnek és egymásra találtak, ne adják föl könnyen, de ne is hanyagolják el ennek a kapcsolatnak az építését. Nem helyes az sem, hogy majd lesz valahogy, de az sem, hogy szakítsanak, mert ez nem az, mint amire vágytak. Nem tartom rossz gondolatnak a pár napos szünetet. Ne féljen ennek kipróbálásától. Mert ha ez vet véget a kapcsolatuknak, akkor az bizonyosan nem fogja egybetartani, hogy ha nem tartanak ilyen szünetet. Bátran próbára lehet tenni önmagukat. De ezt mindenképpen beszéljék meg. Ne engedjen annak a kislányos gondolatnak, hogy eltűnik, s majd meglátja, hogyan reagál. Jól érzi, hogy ez Önnek sem esne jól. Megbeszélik, hogy egy kicsi szünetet tartanak, s alatta, utána megvizsgálják a szívük állapotát. Utána pedig beszéljék meg. Ismétlem, ne is adják föl olyan könnyen. Valószínű, a barátjának kellene kicsit többet tennie ezért a kapcsolatért, de ezt hiába mondom Önnek. De Ön se vesse a szemére, azzal nem segít semmit. Azt Önnek kell eldöntenie, hogy el tudja-e fogadni őt így, ezzel a magatartással, ezekkel a tulajdonságokkal. Helyes, hogy mindketten szeretnének társat, szeretnének gyermekeket. Elsősorban Ön vizsgálja meg a szívét, hogy tudná-e ezt az embert szeretni, el tudja-e képzelni, hogy ő legyen a gyermekei édesapja. Képzeletben helyezze bele magát abba a helyzetbe, hogy már házastársak, s arra gondoljon, hogyan tudna leginkább kedvében járni a (most még csak képzelet- vagy reménybeli) férjének. Ha ilyen gondolatokkal foglalkozik, akkor ezek némiképp tisztítják a gondolkodását erről a nagyon fontos kérdésről. Én látok esélyt arra, hogy Önök Isten akarata szerint házastársak legyenek, de ezért sokat kell tenniük Önöknek is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Pályaválasztás előtt állok és egy ideje nagyon erős hívást érzek a papságfelé. Hogyan lehetne papnak tanuli? Milyen képességek kellenek hozzá? hogy megy a pontszámítás?
Teljesen idegen nekem a téma sajnos, lehet hogy így nem lenne esélyem bekerülni?
Válaszát előr is köszönöm!
Ha teljesen idegen Önnek ez a téma, akkor vélhetően egyetlen esztendő nem lesz elegendő ahhoz, hogy kellőképpen fölkészüljön. Az adott Szeminárium vagy a hozzátartozó hittudományi főiskola honlapján minden bizonnyal megtalálhatók a fölvételi követelmények, de ezek még csak az alapot jelentik. A kispapságra való fölvételinél ugyanis a hittani ismeretek, szellemi képességek, lélektani rátermettség és egyebek vizsgálata mellett a legfőbb szempont az, hogy megvan-e a jelöltben a hivatástudat.
Mindenképpen szükséges a saját plébános vagy parókus személyes és írásbeli ajánlása, amely arra is kitér, hogy az illető mennyire kapcsolódott be az egyházközségi életbe. Ha valaki csak éppen a fölvételi előtti esztendőben mutat csak nagyobb buzgóságot, ez valószínű, nem elegendő ahhoz, hogy Krisztushoz és az Egyházhoz való odaadó hűségét igazolja. Ehhez legalább néhány évi gyakorló hitélet szükséges.
Azt javaslom, vegye föl a kapcsolatot a lakóhelye szerinti parókussal (plébánossal), és a részleteket ővele beszélje meg.
Tisztelt Lelkiatya!
Jómagam sokáig hittem és sokszor letértem annak útjáról. Így az idő múlásával a szabadhitet választottam, amiben nincsenek (elnézést) dogmatikus megkötések. Hogy idézzek mástól: a hit egy spirituális dolog, magánügy és személyre szabott.
De valahol mégis: anno a Vatikánban vettek nekem egy a Ferences rendiek keresztjét, mégis sok és nagy hozzá a kötődésem. Az egyetlen szent akit elfogadok Assziszi Szent Ferenc. És mint írtam szabadhitű vagyok. A keresztjének viselése nem mond ellent a szabad hitemnek?
Köszönettel,
Anonymus
Legalábbis annak a gondolatnak ellentmond, hogy mindenki maga élje meg a hitét, ne keressük annak közösségi vonatkozását. Én ebben az érdekes ragaszkodásban, amelyet említ, azt vélem fölfedezni, hogy Önnek a szíve mélyén mégis van kötődése az Egyházhoz. Hiszen Assisi Szent Ferenc az Egyház szentje volt. Elhiszem, hogy őt szereti legjobban, de talán ésszerű azt föltételezni, hogy a 2000 év alatt mégsem ő volt az egyetlen, aki az Egyházban hitelesen képviselte Krisztust, hűségesen követve az ő tanítását.
A hit valóban spirituális dolog, de nem csak az. Annak sokféle vetülete az egész életünkre kihat. Egyszerűen lehetetlen csak a lelkünkben megélni a hitet. Hiszen az hat az egész gondolkodásunkra, következésképp a cselekvéseinkre, döntéseinkre is. Egyszerűen nem lehet elválasztani a hitet és a cselekedeteket, a hitet és az életet. Márpedig az ember közösségi lény, az élete ezer szállal kapcsolódik a közösséghez. Így az életét átjáró hitének is számtalan közösségi vonatkozása van.
Azt javaslom, éppen Szent Ferenc közbenjárását kérve vizsgálja fölül az életét és a hitét. Legfőképpen Krisztushoz való kötődését erősítse. Isten ereje nélkül a legnagyobb jószándék, a legelszántabb emberi törekvés sem érheti el a célját. Minél több hasonló gondolkodású emberrel tudja tartani a kapcsolatot, tud ezekről a dolgokról beszélgetni, esetleg tud velük együtt imádkozni, annál erősebb lesz a hite, annál inkább át fogja járni az életét.
Kedves Lelkiatya!
Van egy félig-meddig közeli barátnöm,a harmincas éveiben,akinek sok problémája van.Már évek óta gyógykezelés alatt áll,mert nem jól érzi magát pszichikailag.Ezek a kezelések azonban meglátásom szerint nem segitenek neki.Ö sokszor ha bármi kis gond éri,azonnal nyugtatókat vesz be.A családjában sem túl jók a viszonyok,sokat veszekednek,és az édesanyja sok mindenért öt hibáztatja.Már tanácsoltam neki,hogy legyen keményebb a szüleivel,függetlenedjen tölük,de ö ezt mintha képtelen lenne megtenni.Sokat panaszkodik arról,hogy nincs munka,de amikor ajánlok neki olyan munkákat,amiket látok és hallok,sosem próbálja meg azokat.Pedig sajnos nem olyan világot élünk,hogy válogassunk a munkák között,kezdetnek bármilyen apró munka megtenné,még akár kisegitöi,vagy takaritoi állás is.Ezt tapasztalatból mondom.Nem tudok hogy segiteni neki.Már nagyon fárasztó,hogy szinte egy évtized óta ugyanazokat a problémákat mondogatja.Az utobbi idöben kicsit távolságtartobb is lettem mikor erröl beszél,egyszer azt is meglátta rajtam,hogy kissé ideges is lettem.Leterhel a munka,a tanulmányaim,és ugy érzem határt kellett szabnom.Azt mondja rajta semmi sem segit,ö már mindent megpróbált.Járt beszélgetésekre is egy keresztény terapeutához,azt mondja neki az sem segit.Hozzá én is jártam,és nekem segitett.Mondtam is neki,hogy követni kell az utasitásokat,amelyeket kap,mert csak úgy lehetséges elörerhaladni.Ha valaki valamire serkenti ö azt eröszakoskodásnak veszi.A társasági életben jobban leszoritkozik 2-3emberre,és ha ök nem tudnak neki segiteni,programokban részt venni akkor csalodik.Mintha nem akarná önmagáért vállalni a felelösséget,talán azért nem vállal munkát,és azért hagy ott mindent a legkisebb konfliktus után is.Ön hogyan látja az esetet?Mit lehetne tenni ebben az esetben?
Válaszát elöre is köszönöm!
Eli
Kedves Eli!
Teljesen megértem és átélem a tehetetlenség érzését az ismerősével kapcsolatban. Nagyon helyesen tette, hogy sok mindent megpróbált már a megsegítése érdekében. Az alapigazság azonban mégis az, hogy azon lehet segíteni, aki ezt maga is akarja. Még a Jóistenre vetített mondás is ezt igazolja: segíts magadon és az Isten is megsegít. Tehát majdnem azt mondhatjuk, az Úr is azon tud segíteni, aki erre nyitott, hát még mi, korlátolt képességű és tudású emberek.
Azt mondom, ne adja fel, továbbra is keresse a módját, hogyan tud segíteni a barátnőjén, ugyanakkor nem veheti a szívére sem ezeket a kudarcokat. Nyilván sok ok miatt sebzett az ő lelke, személyisége. Ezen elsősorban szakember tud csak segíteni, de mint látja, ehhez is kell az ő együttműködése.
Imádkozzék érte! Az idő múlásával nagyon sok minden változik bennünk, körülöttünk. Hátha eljön az ő számára is az a nap, amikor fölismeri, hogy legfőként csak saját magán tudhat segíteni. Ehhez neki is kérnie kell az Mindenható segítségét, de már ezt megelőzve Ön is jól teszi, ha az Istenre bízza ezt az embertársát, és imádkozik érte.
Kedves Lelkiatya.
Pénteken böjtöt szeretnék tartani. Vajas vagy zsíros kenyeret lehet ilyenkor enni?
A böjt többféle is lehet. Általában azt szoktuk tartani, hogy húsos és állati eredetű táplálékot kerülünk. Így a zsíros kenyeret nem javaslom böjti felajánlásként.
Tisztelt Lelkiatya!
Évekkel ezelőtt felkerestem az alábbi levelemmel, melyre válasz is érkezett(azt is mellékelem):
Kedves Lelkiatya!
Gorögkatolikus Dédapám, aki 1836-ban született Galíciában, Muszynka helységben, (jelenleg Lengyelország) szülei származásáról szeretnék adatokat megtudni. Dédapám keresztlevelét Tylicz parókián állították ki, mellyel rendelkezem.
Érdeklődöm, kihez fordulhatnák ez ügyben segítségért?
Válaszát érdeklődéssel várva
üdvözlettel:
Hormay Ákos
Kedves Hormay Ákos Úr! Sajnos mi ebben nem tudunk segítséget nyújtani. Az anyakönyvi föltárásokban a helyi parókusok tudnak közreműködni. Nincs más lehetőség, mint hogy megpróbálja fölvenni a kapcsolatot Tylicz parókusával, és onnan kér bővebb tájékoztatást. Egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen, a parókusok - jó esetben - készséggel állnak rendelkezésre ilyen ügyekben. Sok sikert! Munkatársaim készsége révén azzal egészíthetem ki mindezt, hogy bár az érintett parókia anyakönyvi anyaga még nem, de a környezőké már megtalálható a következő címen: http://pilot.familysearch.org/recordsearch/start.html#p=waypoint&s=waypointsOnly&c=fs%3A1670491&w=
Annak idején az eperjesi anyakönyvi anyagban találtam is engem érdeklő adatokat. Sajnos most ezt a címet nem tudom előhívni. Lehet , hogy megváltozott? Közben talán, ahogy annak idején írta, a Tylicz-i anyakönyv is felkerült az internetre.
Ha ismételten tudna segíteni, nagyon örülnék és megköszönném.
Válaszát várva
Tisztelettel:
Hormay Ákos
Tisztelt Hormay Ákos úr!
Nekem gond nélkül sikerült megnyitnom a családfa kereső honlapot. Nem tudom, miben tudnánk még segíteni Önnek.
Kedves Lelkiatya!
Hitoktatói tanulmányokba fogtam,hétvégente van oktatás és levagyok döbbenve,hogy milyen sok szabad erkölcsü ember irja be ezt a szakot.Van,aki ateista,de érdeklödik a hit iránt,hogy megtudja cáfolni a hitbeli dolgokat,van ott állapotos nö is(akit ismerek korábbról,mert egy közösségbe jártunk)aki egyedül vállalt gyereket,ami egy szétment párkapcsolatából származik.Ezen a téren azelött se élt túl erkölcsös életete.Van ott egy idösebb nö is,aki érdeklödésként iratkozott be,egyébként vallásos,de törvénytelenül együtt él valakivel,özvegy asszony.Nemigazán egyezik a lányával,aki tisztaságban akarja élni az életét a házasságig.Az ö véleménye szerint ez nem lehetséges.Rosszul hatott rám ez a beszélgetés,amit vele folytattam.Utána azon gondolkodtam,lehet én nem járok helyes uton,ha már ez mindenkinek olyan természetes dolog...Nem szeretnék itélkezni,de kicsit összevagyok zavarodva ezeket a dolgokat illetöen.Ugy készültem beirni levelezöi hitoktatást,hogy ezenetúl még jobban fogok ügyelni a tiz parancsolat betartására,és a személyiségem fejlesztésére.De amikor ilyeneket látok és hallok másoktól akkor felteszem a kérdést van-e értelme igyekezni?Amin még felvagyok háborodva az a szabadosság a testi kapcsolatokban.Tényleg ennyire nem tudnak uralkodni egyes emberek a parázna vágyaikon,hogy azt minden elé helyezik?Volt a szükebb ismeretségi körömben is olyan lány,aki azt mondta jobban érezné magát testileg és lelkileg is ha lenne neki kivel ágyba bújni.Egy professzor szerint a paráznaság belsö rendezetlenség miatt alakul ki.Meg önzöségböl is fakad,ilyenkor többet kell szolgálni mások felé.
Válaszát elöre is köszönöm!
Szerintem inkább örvendetes, hogy egészen sokféle ember iratkozik be a teológiára. Hiszen az nem a jók jutalma, hanem a keresők útmutatója. Azért, mert valaki bűnöket követ el, még nem zárható el a Isten titkainak keresésétől. Éppen ezek fogják őt segíteni abban, hogy helyes útra találjon. Azt javaslom, hogy amikor hallgatótársainál efféle gyöngeségeket észlel, akkor imádkozzék értük. Ennél többet nem érdemes foglalkozni mások bűneivel.
Abban igaza van, hogy borzasztó nagy szabadosság uralkodik ma az emberek között. S nem tagadhatjuk, hogy ez erősen hat a keresztényekre is. Nem volna szabad, hogy így legyen, de nehezen tudunk ellene tenni bármit is. Fölháborodni viszont nem érdemes, mert azzal nem segítünk a helyzeten, csak saját magunkat büntetjük mások hibái miatt. A teológia oktatás viszont jó eszköz lehet arra, hogy akik hallják ezeket a bölcs igazságokat, melyeket Ön is idézett, azoknak van lehetőségük elgondolkodni, s esetleg az életüket is megváltoztatni.
Tisztelt Lelkiatya!
Megvan a veszélye, hogy felkérnek keresztszülőnek. Én pedig ezt nem akarom, nem vagyok rá alkalmas, az én hitem és személyem nem ér annyit. A keresztszülőség pedig, úgy gondolom, nagy felelősség. Hát én ezt nem vállalhatom.
Úgy tudom, a keresztszülőnek megbérmáltnak kell lennie. Ha ez igaz, akkor hivatkozhatom erre, én nem vagyok megbérmálva. Nem szeretnék ugyanis senkit megbántani, de ha nincs "objektív" akadály, akkor simán el kell utasítanom a felkérést. A kérdésem természetesen az, hogy igaz-e ez.
Kétségtelen, hogy a keresztszülői feladat nagy felelősséggel jár. Az érvelése azonban meglep. Elhiszem, hogy elégedetlen a hitével és saját magával, a bűneit megvalló keresztény embernél ez természetes. De sosem szabad megfeledkezni arról, hogy mi nem magunknak köszönhetjük az erőnket és a teljesítményeinket, hanem az Isten kegyelmének. Ha Őbenne bízunk, ha Tőle várjuk az erőt, akkor szabad elvállalni ilyen szép és magasztos feladatokat még akkor is, ha önmagunkat nem érezzük rá alkalmasnak.
Ha Ön nincs még megbérmálva, mindenképp javaslom, hogy tegye meg, ne halogassa. A Szentlélek meg fogja adni éppen azt az erőt, ami most hiányzik Önből.
Ha mégsem szeretné vállalni a keresztszülőséget, akkor inkább hivatkozzék arra, hogy lelkileg nem érzi magár erre fölkészültnek. Ez igazabb és őszintébb válasz, mint a bérmálásra hiányára való hivatkozás.
Kedves lelkiatya!
Nyáron kresztanfolyamot kezdtem el. Alig vártam hogy vége legyen a vizsgáimnak és elkezdhessem én is mint sok hasonló fiatal. Egész nyaramat áldoztam fel hogy részt vehessek a tanfolyamon, maradéktalanul teljesítsek mindent. A mostanság már forgalomban vagyok. Tegnap mikor az oktatómmal vezettem, egyszer megijedtem. Azt mondta hogy ajánlja a pályaalkalmasságit, hogy ne sok pénzt áldozzunk rá feleslegesen. Az a gond , hogy a jogosítvány a célkitűzéseim közt szerepel. Kicsit szerencsétlennek érzem magamat. Miért pont én?! Nekem mindennel meg kell szenvedni?! Másnak miért könnyebb az élet?! Tudom, hogy senkinek sem könnyű. Mikor lesz már olyan hogy könnyedén, akadályok nélkül csinálok valamit? Mikor leszek már egyszer boldog én is?Mikor lesz már olyan hogy mások szenvednek meg valami miatt?! Miért látom azt hogy más mindig jól érzi magát nem törődve semmivel?! Nekem miért kell feláldozni akármit hogy nekem jobb legyen?!
Várom válaszát
Ági
Kedves Ági!
Mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan azt gondolják, hogy másnak könnyebb az élet, mint neki. Ennek az az egyszerű oka, hogy mindenki a saját gondjait látja, máséból csak egészen keveset. S ha buta módon ezt a kettőt összehasonlítja, az az eredmény jön ki, hogy neki több szenvedés jutott, mint a másik embernek. Hangsúlyozom, ez teljes téves számítás. Mindenki annyi nehézséget kap, amennyire szüksége van. Persze, van, amikor összesűrűsödnek, s van, amikor kicsit kitisztulnak ezek a gondok. A borúlátó ember inkább az előbbieket, a derűlátó meg jobban az utóbbiakat veszi észre.
A célkitűzéseinknél fontos az önismeret és a helyes önfelmérés is. Bízom abban, hogy azért sikerülni fog Önnek a KRESZ-vizsgája, de nem kell méltatlankodni azon sem, ha kiderül, ez nem az Ön útja. Vannak ilyenek. Mindenkinek el kell fogadnia a gyöngeségeit is. Ha nem teszi, csak saját magát emészti, hiszen ezek miatt állandóan keseregni fog, de ezzel nem tud önmagát segíteni, csak a keserűségét növeli. Meg kell látni, mi az, ami valóban az enyém, amit kaptam az Úrtól, amivel használhatok másoknak. Ez az én utam, ezen teljesíthetem a feladatomat, ezen az úton lehetek boldog.
Ne feledje azt sem, hogy minden értékért meg kell küzdeni. Ami küzdelem nélkül érkezik, az nem érték!
S ne féljen az önfeláldozástól sem, akár részben, akár teljes egészében kell vállalnia. Talán már idéztem e rovatban Rónay György Szerápion legendájából: Mit lehet elvenni attól, aki mindent odaad? Mitől lehet megfosztani a semmiért sem törtetőt, semmihez sem ragaszkodót?
És még egy biztatás a Szentírásból: Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni (1Kor 10,13).
Kedves Ági! Ne féljen a feladatoktól, és a kudarcoktól sem! Ezeken keresztül tanuljuk meg az életet. És soha ne hasonlítsa önmagát másokhoz, az életét mások életéhez! Ez óhatatlanul ítélkezéshez vezet, s mint az Ön esetében is, leginkább csak saját magát bünteti ezzel.
Kedves Lelkiatya!
Sok embernél látom, hogy mindenféle irányzatokhoz tartoznak, vagy akarnak tartozni. Magyarázzák a Bibliát, "tanítják" az embereket. Számomra sokkal többet mondanak azok az emberek, pl. Böjte Csaba, akik valóban tesznek a szegényekért, és cselekszik, amit a Biblia ír! (Bár Ő is írt könyvet.) Szeretnek, szeretetre tanítanak, másokon segítenek! Kell-e Nekünk mindenféle olvasnivaló a Biblián kívül, vagy csak tenni kell a dolgunkat, odafigyelve arra, hogy azzal Istent és az embereket szolgáljuk? Lehet, hogy többen csak beszélünk a Bibliai tanításairól, ahelyett, hogy azokat gyakorolnánk? Mi erről a véleménye?
Köszönöm: Anikó
Kedves Anikó!
Az én véleményem az, hogy mindkettőre szükség van. Minden nap olvasni kell a Bibliát, hogy rendszeresen találkozzunk az Úr szavával. Azt viszont tettekre is kell váltani, mert különben hiába olvassuk a szavakat. De érdemes más tanításokra is odafigyelni, akár írott formában, könyvek, egyéb írások útján, akár élő szóban érkezik hozzánk. Ezekből is sokat tanulhatunk. A rosszra hajló emberi természetünk miatt ugyanis hajlamosak vagyunk még az Úr szavait is kiforgatni, még ha nem is szándékosan, hanem csak tudatlanság miatt. Kellenek tanítók, akik magyarázzák az Isten szavát, nekünk pedig alázatra van szükségünk, hogy a tanítást el és befogadjuk. Nyilván attól veszünk, kapunk szívesen tanítást, aki már megvalósította az Evangélium életre váltását. Hála Istennek vannak ilyenek is közöttünk. S ezért kell nekünk magunknak is törekednünk a hiteles Krisztus-követésre, hogy a szavaink, mindenkor, minden helyzetben ezt a hitelességet hordozzák.
