Tisztelt Lelkiatya!
Gondolom Ön is látja, ha más nem a médiában, hogy milyen rosszul "működik" a világ. Sok az éhezés, az erőszak, háborúskodás, betegség, katasztrófa a világon, és a politikáról nem is beszélve, ami talán inkább rontja a helyzetet, mintsem javítana rajta. A gyűlölködés, ellenségeskedés, egymásra mutogatás is nagyon jellemző az emberekre. Én sem vagyok tökéletes persze. Mindig megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy hogyan tudnék én segíteni a világon, az embereken, akiknek szükségük van nagyon a segítségre. Mindig is olyan voltam, és most is olyan vagyok, hogy mindig a legelesettebbeknek akarok segíteni, azokat akarom szeretni, akiket senki sem szeret, mindenki elhanyagol. De innen Magyarország egy kisvárosából nem tudom "megmenteni" a világot. Persze tudom, lehetetlen küldetés is az egész világot megmenteni. Ugyanakkor tudom, hogy ha mindenki így gondolkodna, másokért akarna tenni, és nem pedig saját magának palotát építeni, akkor sokkal jobb lenne a világ. Nagyon igazat adok Teréz anyának, aki azt mondta: "Ha mindenki elsepregetne a saját portáján, akkor az egész világ tisztább lenne." vagy "Én tudom azt, amit te nem, és te tudod azt amit én nem, együtt nagy dolgokra lennénk képesek." De más embereket nem tudok megváltoztatni. Úgy érzem, ez a világ sosem lesz jobb. Miért van ennyi szenvedés? Talán azért, mert így megtanuljuk, mik az igazán fontos dolgok az életben. De sajnos én inkább csak dühöt, keserűséget érzek. Mindig is azt terveztem hogy majd kimegyek Afrikába önkéntesként segíteni a legrászorulóbbakon, de rá kellett jönnöm, hogy ehhez gyáva vagyok. Még ahhoz is kishitű vagyok, hogy elmenjek Pestre gyógypedagógiát tanulni, hogy egy segítőbb szakmám legyen, amilyet mindig is szerettem volna, nem pedig közgazdász lenni. Meg a családom itt van, amihez nagyon ragaszkodó vagyok. Nem tudom, hogy tudnék innen segíteni a világnak? Minden alkalmat megragadok, hogy adakozhassak, mindig szoktam egy kis pénzt bedobni adomány gyűjtő dobozokba, szoktam adományvonalakat hívni, de sajnos ilyen kis fizetésből nem sokat lehet. Van egy beteg kislány itt a városban, igyekszek neki gyűjteni a kupakokat, de többet nem nagyon tudok tenni. Persze odaadhatnám az összes megtakarított pénzem, de akkor meg nekem nem marad semmi. Lehet, hogy inkább önző vagyok, mint nagylelkű?
Ön szerint az embereknek össze kellene fogni vagy inkább az az igazság, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot, ezért minden ember csak magára számíthat? Elnézést, ha kicsit sok kérdést tettem fel, vagy bonyolult a mondanivalóm. Válaszát előre is köszönöm! H.
Kedves H.!
Abban teljesen igaza van, hogy ha mindenki úgy gondolkodna, ahogy most Ön leírta, akkor teljesen megváltozna a világ. De erről mi hiába beszélgetünk ketten, vagy akár olvassák még néhányan a neten, ettől nem fog megváltozni az emberek gondolkodása, magatartása. Azt is be kell látnunk, hogy még mi magunk is nehezen és lassan változunk, nem hogy az egész emberiség, amely ma mintegy 7 milliárd főt számlál. Mit is kezdjünk ekkora tömeggel? Ha Ön kimenne Afrikába, ott talán még több jót tudna tenni, de azoknak a személyeknek a száma is erősen korlátozott lenne, akiket ott tudna segíteni. Csak a nagyobb számú segítség miatt nem érdemes máshová menni.
Sorait olvasva nekem M. Gandhi mondata jutott az eszembe: Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd azzal a kicsi darabbal, ami te magad vagy benne! Ekkora részért mindenképpen felelősek vagyunk. A 7 milliárd emberért bizonyosan nem. Ráadásul megváltani már nem is kell a világot, mert azt már a mi Urunk Jézus megtette. Lehet, hogy ez nem tűnik látványosnak, de mindennél többet jelent, hogy Neki köszönhetően bármilyen rossz is a világ, bármilyen gonoszak az emberek, mégis megnyílt számunkra a mennyország, és bűneink ellenére üdvözülhetünk.
Azt javaslom, minden nap tegyen annyi jót, amennyire lehetősége van a józan mértéknek megfelelően. Higgye el, ennél többet nem vár Öntől az Úr. (Például valóban nem adhatja oda az összes pénzét, mert akkor éhen halna, és utána már nem tudna többet segíteni!) Az is jó, ha látja, hogy ez ugyan elég kevés, de a többi a Mindenhatóra bízza. A Vele való együttműködés hatványozhatja meg a jóban való hatékonyságunkat. Teréz anya is az összes szent embernek sikerült. Ez legyen tehát az Ön legfőbb célkitűzése is. Váljon szentté az Isten kegyelméből! Akkor megjobbította a világnak ezt a kicsi részét, és jót is sokkal többet és hatékonyabban tud majd tenni.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a következő idézetről? "Az ember minden bizonnyal a legőrültebb faj. Egy láthatatlan Istenhez imádkozik és elpusztítja a látható természetet. Nem veszi észre, hogy a természet, amelyet elpusztít, maga Isten, amelyhez imádkozik." Én teljesen egyetértek ezzel, Lányom szerint ez butaság! Persze mindenkinek lehet más a véleménye, de szeretném tudni Ön hogyan vélekedik erről?
Köszönettel: Anikó
Régi bölcseleti gondolat ez, hogy a világ, a természet azonos magával az Istennel. Ezt nevezik panteizmusnak (=minden isten). Ha Isten csupán annyi volna, mint a teremtett világ, akkor nem lehetne őt Abszolútumnak tekinteni, hiszen láthatjuk, hogy a világ lehatárolt létező. Ezt igazolja egyebek között a világegyetem tágulása. Nem mondhatnánk mindenhatónak sem Istent, ha az anyagvilág kötöttségei Őrá is vonatkoznának. Sok-sok más egyéb kézenfekvő cáfolata van még ennek a filozófiai gondolkodásnak. Azért jelenik meg mégis időről időre, mert az emberi értelem számára tetszetős és elfogadható megoldásnak tűnik az Isten feljebbvalósága, mégis belefér az emberi értelem befogadó képességébe. Az Isten azonban sokkal több, mint amit az emberi értelem be tudna fogadni. Sok mindent megérthetünk az Ő titkaiból, de van egy pont, ahol az emberi értelem megáll, amin nem tud túllépni. A transzcendens világába képes eljutni az ember, de az értelem csak annak határáig tudja elkísérni. Isten tehát nem azonos a természettel, fölfoghatatlanul több annál.
Az említett állításnak az a része azonban mégis igaz, hogy őrültség pusztítani azt a világot, amely nekünk életteret ad, amelyet azért kaptunk a Teremtőtől, hogy műveljük és őrizzük azt (Ter 2,15).
Dicsőség a Jézus Krisztusnak!
Nem rég különös álmom volt, a főtére mentem álmomban amikor templomunk tornyára tekintetem és furcsa dolgot láttam, egy nagy piros sapka volt ráhúzva a toronyra, de úgy, hogy a keresztnek csak egy pici része látszott. Azóta is sokat gondolkodok ezen a különös álmon. Nagyon szeretem az egyházamat, aggódom miatta, mert a templomunk ürül kifele. Tavaly még egy kismisén 150-200 töltöttük meg a templomot mára már 60-120-an vagyunk. Én se vágyom már oda, inkább elmegyek más egyházközségekbe, ahol lelkileg feltudok töltődni. Létezik olyan, hogy a gonosz beköltözik a templomba, vagy az pusztítja községünket? Mit tegyek? Sokan zúgolódnak.De nem akarok senkit bántani és harcolni sem. Szeretnénk békességben élni szép és tanulságos szentmiséket hallgatni, hogy mindennapjainkat szeretetben tölthessük. Segítő válaszát előre is köszönöm: Annamária
Az mindenképp figyelemreméltó, hogy ilyen mély nyomott hagyott Önben ez a fura álom. Ezt azt jelenti, hogy őszintén aggódik az egyházért, a közösségért. Azt nem tudom elképzelni, hogy a gonosz beköltözne a templomba, sokkal inkább a plébános atya magatartásával magyarázható az elégedetlenség, békétlenség. Jól érzi, hogy az sem helyes magatartás, ha elhagyják az egyházközséget és keresnek maguknak másikat. Ilyen esetekben megnő a hívek felelőssége. Ha nem számíthatnak igazán az atyára, akkor saját maguk kezdeményezzenek imádságot, közösségi alkalmakat. Imádkozzanak például közösen az atyáért, hiszen nagyon sokat tehet az ilyen közös imádság. Ha a szentmisék nem is vonzóak, találjanak ki ahhoz kapcsolódó összetartó találkozásokat. A sapkás templomtorony képén nem érdemes sokat töprengeni, de az biztos, hogy a jelenséget késztetésnek veheti erre a nagyobb felelősségvállalásra, a még buzgóbb egyházi tevékenységre.
Kedves Lelkiatya!
Lehet, hogy ki kell menjek dolgozni Angliába. Azon gondolkoztam, hogyan fogom tudni mint gyakorolni rendesen a hitemet.Ez nekem nagyon fontos. Nem nagyon tudok angolul, nem hiszem, hogy egy angol nyelvű misét megértenék, vagy hogy tudnék gyónni angol nyelven. Van kint magyar közösség esetleg magyar római katolikus plébániaElőre is köszönöm.
Ha ki kell mennie, javaslom, vegye föl a kapcsolatot Csicsó János atyával. Elérhetőségei:
Chaplain: Rev. Fr. János Csicsó
0044-(0)20-8566-0271
hungarian.chaplaincy@btinternet.com
62 Little Ealing Lane
London W5 4EA
UK
Kedves Lelkiatya!
Szeretném tudni, lehet-e otthonomban egyedül a keresztutat az imakönyvből végig mondani és imádkozni.
Köszönettel:egy megtért.
Természetesen. Ennek semmi akadálya. Nagyon szép imádság, melyet, ha egyedül végez, a saját ritmusa szerint tud benne elmélyedni. Ugyanakkor mégis az Egyház imádságos gyakorlatából merít. Csak buzdítani tudom erre.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Mivel nagyon szeretem a görög ritust,sokszor járok Szent Liturgiára,Akathisztoszt otthon is szoktuk énekelni.Bár tudom hogy vannak olyan olyan részek,amit atyának szabad,ha jól tudom..Mi csak kalózkodunk,mert szeretjük.Elmentem a pesterzsébeti templomba Szent Liturgiára,és ott keresztelőn vettem részt.A kérdéseim a következők:
1;Úgy tudom,hogy a keleti ritusban a keresztséggel együtt szolgáltatják ki az Eucharisztiát,és a Bérmálás szentségét.Kérdésem itt az,hogy akkor a megkeresztelt kisbabát minden héten meg is áldoztatják?Mert én voltam görögkatolikus elsőáldozáson,ahol nagyobb gyerekek voltak,úgy mint nálunk a rómaiaknál,de őket nem keresztelték meg..
2;A bérmálást nálunk csak püspök végezheti,vagy püspok által felhatalmazott áldozópap.A keleti ritusban is igy van?
3;Erzsébeten a templomban nem bemeritéses keresztelés volt,hanem leöntéses.Mitől függ hogy melyik templomban milyen keresztelés van?
Bocsánatot kérek,hogy ilyeneket kérdezek,de ott a templomban nem mertem,és nem is lett volna ilyen kérdésekre idő..
4;Egy-két görög kispapon láttam papi cilvil ruhát.Ezt a romai katolikus kispapok is szokták hordani.Önöknél is lehet nekik ilyet hordani?
Köszönöm,hogy feltehettem a kérdéseim!
Köszönöm válaszát!
Magdó
Kedves Magdó! A kérdései jórészt összefüggenek, ezért nem tételesen válaszolok. Bizonyára megbocsátja.
A magyarországi görögkatolikus gyakorlat az, hogy a keresztség szertartásában, illetve utána nyomban a bérmálást is ünneplik. Egyre terjedő gyakorlat - amellyel az ősibb hagyományhoz térnek vissza, hogy a bérmálás után az Eukharisztiában is részesítik a frissen megkereszteltet, még ha csecsemő is. Hiszen - lelke tisztaságát tekintve - mikor méltóbb rá, mint közvetlenül a keresztelés után? Minthogy azonban még kezdeti szakaszában van ennek a gyakorlatnak a bevezetése, ezért nem beszélhetünk kialakult módszerről. A legtöbb, csecsemő korában megkeresztelt gyermeket utána minden Szent Liturgián kiviszik áldozni is, de nem minden család teszi ezt meg. Ma még sokkal elterjedtebb a rómaiaktól átvett szokás, hogy csak 8-10 éves korban lesznek elsőáldozók a gyermekek.
Bérmálást minden áldozópap végezhet, csak a római rítusban ez a püspöknek fönntartott jog, amelyet viszont átruházhat bármely áldozópapra is. A keleti rítusban minden pap bérmál is, amikor keresztel. Viszont a külön végzett bérmáláshoz a püspöktől kell engedélyt kérnie.
Hasonló mondható el a bemerítéses keresztelésről is, mint a kisdedek áldoztatásáról. Nem régen kezdődött ez az újra fölelevenített gyakorlat, amellyel egyelőre kevés helyen találkozunk. Legtöbb helyen még nincsenek meg a kellő feltételek az ilyen kereszteléshez.
Papi civilt a mi kispapjaink és papjaink ugyanúgy hordhatnak és hordanak is, mint a római katolikusok. Nálunk talán mégis gyakoribb a reverenda viselete.
Kedves Lelkiatya!
Kaptam ajándékba egy Jézus ima karkötőt egy nagyon kedves fiatalembertől, mert tudta hogy mostanában nehezen viselem az élet megpróbáltatásait és ehhez szeretett volna segítséget nyújtaniaz ajándékkal. Viszonzni szeretném a kedvességét és készítettem neki én is egy karkötőt. Imával, ahogyan kell. Az a kérdésem, hogy meg lehet e szentelni ezt a karkötőt? Mi ennek a módja? Válaszát előre is köszönöm.
Természetesen meg lehet szentelni. Bármely fölszentelt pap szívesen megteszi Önnek, ha megkéri rá. Fölszentelés nélkül is lehet vele imádkozni, de nagyobb kegyelmi megerősítést jelent, ha az Egyház imádsága is megszenteli. Ezt tudja nyújtani a pap közvetítése.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a fényképeken megjelenő ún. angyalgömbökről? Eddig csak ezoterikus oldalakon találkoztam vele, de keresztények is beszélnek róla.
Előre is köszönöm!
Mese. Mekkora butaságokat tudnak kitalálni az emberek!
Tisztelt Lelkiatya!
Miért nem lehet elfogadni azt, hogy minden ember más? Miért gondolják sokan, hogy minden embernek ez vagy az a vágya a "szíve mélyén"? Miért kell általánosítani, és ha valaki nem vágyik arra, amire (főleg a papok szerint) vágynia kellene, akkor deviánsnak, beteglelkűnek minősítik, vagy egyszerűen azzal vádolják, hogy hazudik? Hogy letagadja a vágyait?
Sajnos pont a papoktól hallom legtöbbet a "minden ember a szíve mélyén..." kezdetű mondatokat. És meg kell mondjam, nagyon elegem van belőle. Tízből hatszor még az árnyékát sem sikerül magamban felfedeznem annak, amiről beszélnek. Boldogságra kellene vágynom, de nem vágytam soha. Mindig is tudtam, hogy illúzió, nekem abból sohasem fog jutni. El is fogadtam. Gyerekre kellett volna vágynom, de amikor terhes lettem, csak a hideg düh volt bennem, hogy így jártam. Gyűlöltem a terhességemet, meg is szakíttattam. Sajnálom, hogy így történt, de semmi sem kellene kevésbé ma sem, mint az a gyerek. Minimális a kapcsolatom az emberekkel, nem is vágyom rájuk, jól megvagyok egyedül is. Miért kell ezt hazugságnak vagy lelki betegségnek beállítani? Mindig is ilyen voltam, gyerekként is már, ilyennek teremtett az Isten és kész. Nem ártok ezzel senkinek, vigyázok, hogy senkit se bántsak meg, Istennek hála, sose voltam irigy vagy gyűlölködő. Ha tudok, segítek, néha még örömet is okoz, de segítség nem kell senkitől.
Isten megadta számomra (is) a szabad akaratot, a választás lehetőségét. Ha rosszul választok, én felelek érte Őelőtte. Honnan veszik az emberek, és ismétlem, nagyon gyakran éppen a papok a bátorságot, hogy megítéljék az életemet, hogy egy olyan kaptafára akarjanak felhúzni, amire nem illek rá, egy olyan skatulyába akarjanak beleerőltetni, amibe nem férek bele? Hogy meg akarják szabni a vágyaimat és számomra az értékeket? Ha nem érték valami számomra, attól nem lesz az, hogy valaki rám erőlteti.
Miért nem lehet az embert elfogadni olyannak, amilyen?
Önnek igaza van: minden embert úgy kell elfogadni, ahogyan van. Segíteni rajta lehet és kell, de mindig annak megfelelően, ahogyan arra neki valóban szüksége van. Sajnálom, hogy Ön jobbára olyan atyákkal találkozott, akik talán sommásan próbáltak jó tanácsot adni. Higgye el, amit mondanak, a legtöbb emberre igaz. Ön sok szempontból különleges, ezt el kell fogadnia. Aki az említett tanácsokat adja, ők is segíteni akarnak, csak nem értik az Ön helyzetét, az Ön lelkivilágát. Ne nehezteljen rájuk emiatt. Azt jól teszi, ha megpróbál segíteni másoknak. Fontos, hogy saját tapasztalataiból okulva ügyeljen, hogy Ön is úgy segítsen, ahogy arra a másiknak szüksége van. Ezt mindnyájunknak tanulnunk kell, nem könnyű mesterség. Lényeg azonban, hogy az Úr Isten Önt teljesen megérti, s legyen ez mindenért kárpótlás Önnek. Ennél többet nem is kaphat az életben.
Kedves Lelkiatya!
Mit gondol a Vérvörös Húsvét című könyvről? Érdemes elolvasni?
Nagyon jó könyv. Mindenkinek ajánlom.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit tegyek az alábbi helyzetben, felnőttként?
Felnőttként vettem fel a keresztséget, a kereszt- és bérmaszülőt is én kértem fel, akik akkor örömmel vállalták azt, házaspárként
Azért éppen őket választottam, mert számomra példamutató keresztényi életet éltek/élnek, és fontos volt számomra, hogy ne csak "hobbikeresztények" legyenek, stb.
De kb. négy év eltelte után, elgondolkoztam azon, hogy többnyire én keresem őket.
Ha én nem hívtam, nem kerestem őket hetekig, meg sem kérdezték, hogy élek-e még?
Amikor felhívom őket, akkor kedvesek....de ők maguktól nem keresnek engem még telefonon sem.
Pedig én ragaszkodom hozzájuk, mint keresztszülőkhöz, számomra fontos volna ez a kapcsolat élővé tétele, de sajnos azt tapasztalom, hogy ez csak egyoldalú.
Felnőtt vagyok, és nem gyerekes ragaszkodásról van szó.
Élem a saját életemet, nem kérek igazából segítséget sem, hanem a saját lábamon igyekszem megállni az Úr segítségével.
De valahogy nekem fontos volna a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat élővé tétele, semmi világi elvárásom nincs feléjük.
Csak az fáj, hogy egyoldalú ez a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat: ha keresem őket, kedvesek, ha nem keresem őket, ők nem keresnek meg.
Egy ideje - bár nagyon nehéz volt - nem kerestem őket, és úgy érzem, ha én nem keresem őket, ez a kapcsolat akár meg is szakad.
Imádkozom értük, és a kapcsolatunkért.
Mit tehetnék még én?
Nem akarom azt, hogy tolakodó legyek azáltal, hogy csak én keresem őket, vagy hogy nyíltan kimondjam, hogy egyoldalúnak érzem ezt a kapcsolatot, ugyanakkor fáj annak tudata, hogy akár "elveszíthetem" őket.
Mit tegyek?
Várjam ki azt, hogy ők mikor keresnek maguktól? Nem dacból, csak hogy mi az az idő, ami után feltűnik nekik, hogy "eltűntem"?
És ha nem keresnek, akkor hagyjam őket, éljek úgy, mintha nem lennének, és ha mégis keresnek, akkor fogadjam őket szeretettel?
Segítő válaszát köszönöm szépen!
Zita
Kedves Zita!
A következőt javaslom. Keresse fel őket személyesen, előre jelezve, hogy ezzel a találkozással egy fontos dolgot szeretne megbeszélni velük. Ekkor mondja el nekik őszintén, hogy Ön szívesen venné, ha többször keresnék, ha gyakrabban beszélgethetnének. Ekkor ők elmondják majd a maguk álláspontját. Lehet, hogy szabódni fognak és bocsánatot kérnek, de az is lehet, hogy nem. Ugyanis nem vagyunk egyformák. Lehet, Önnek nagyobb igénye van ezekre a találkozásokra, ők viszont másként élik meg a szeretetüket, - ahogy szokták mondani: más a szeretetnyelvük. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ők nem látják el a keresztszülői feladatukat, de másként élik meg, mint Ön gondolja vagy szeretné. Ezt tehát érdemes egy őszinte beszélgetésben tisztába tenni. Lényeg, hogy ne legyen Önben neheztelés emiatt. Adjon hálát az Úrnak, hogy részesítette a kegyelmében, és időről időre küld olyan személyeket, akikkel megélheti a krisztusi szeretetet. De ne várjon, ne várjon el többet. Annak örüljön, amit kap, s igyekezzék, hogy Ön minél több ilyen krisztusi szeretetet tudjon adni másoknak.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Lelki atya!
Olyan kérdésem lenne,hogy a gyűlöletet hogyan lehet legyőzni,hogyan lehet túllépni rajta, illetve hogyan lehet megbocsátani?
Zs
Helyes a megfogalmazás: hogyan lehet túllépni rajta? Mert csak azt lehet, túllépni, tovább menni. Nem beleragadni a káros és mérgező szenvedélybe. Mert a gyűlölettel az ember önmagát is mérgezi, pusztítja.
Ha az illető nincs a közvetlen közelemben, akkor, persze, könnyebb. De ha egy fedél alatt élünk, akkor is túl lehet lépni. Pusztán emberi erővel viszont aligha. Már ennek fölismerése, ilyen jellegű gyöngeségem bevallása is előrelépés ezen az úton. Én nem tudok megbocsátani, kivált, ha ő nem is kér bocsánatot, pl. meggyőződéssel hordozza a számomra gyűlöletesnek tűnő magatartását. Mit tehetnék? Megváltoztatni őt nem tudom. Akkor magamat változtatom - de Isten segítségével. Imádkozzék saját magáért, a szíve állapotának gyógyulásáért. Lássa be, hogy ezért az állapotért nem a gyűlöletesnek tűnő személy a hibás, hanem saját maga, szeretetének korlátozottsága. Ha ide eljut, már siker felénél tart. Hiszen figyelme nem a másik ember, hanem saját lelke, lelkiállapota felé irányul. Ha kitartóan és bizalommal imádkozik ezért, hogy a szíve gyógyuljon, meg fogja látni, hogy csodálatos eredményt ér el. Következő lépésben aztán lehet imádkozni az illetőért, hogy ő is kapjon kegyelmet, előrelépést, előre haladást az Úr Isten felé.
Ne higgye el ezt a sátántól jövő hazug érzést. Ez nem Ön, nem azonosulhat vele. Szabadulni akarjon tőle, mint káros szenvedélytől. Ha így tekint rá, és imádkozik a saját gyógyulásáért, meg fogja látni az eredményt.
Kedves Lelkiatya!
Már egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mi a ragaszkodás (egy őszinte bizalmon alapuló, de megmagyarázhatatlan az oka) és a szerelem közötti különbség?
N.
Talán a kizárólagosság. A szerelem csak egy emberre irányul, jó esetben viszonzást kap, és ezzel a két embert összefogó érzéssel nem társulhat semmi más hasonló vonzalom másik ember iránt. Őszinte bizalom és jóleső vonzódás lehet egy értékes ember irányában, akinek jó a közelében lenni, tulajdonságai miatt érdemes benne megbízni, de ez nem zárja ki, hogy más, hasonló ember(ek) irányában is legyen hasonló vonzódás. Ha viszont kizárólagos, ha nem tudnék elképzelni senki mást a helyébe, akkor vélhetően inkább szerelemről van szó.
A tiszta szerelem ismertető jele még az önzetlenség: nem magamnak akarok bármit is, hanem annak, aki iránt annyira vonzódom, hogy még a magam érdekeiről is megfeledkezem, azok teljesen háttérbe szorulnak.
Effélék jutnak eszembe, de értője nem vagyok e kérdésnek.
Mi a dogmatikai indoka a katolikus egyház zarándoklatainak?
Nem annyira a dogmatika, mint inkább a lelkiség tárgykörébe tartozik a kérdés.
A dogmatika legföljebb a búcsúk és bűnbánati aktusok között emlegetheti a zarándoklatokat. Lehetséges, hogy valaki például penitenciaként kapja azt a feladatot, hogy végezzen el egy zarándoklatot. Korábban gyakorlat volt az is - ma kevésbé -, hogy a föloldozást is csak akkor kapta meg az illető, ha elvégezte ezt a súlyosabb penitenciát.
Ma inkább lélektani magyarázatot adnak a zarándoklatoknak. Az ember teste-lelke jobban befogadóvá válik az isteni kegyelemre. Illetve a búcsújáró helyeknek valóságos kegyelmi kisugárzása is van, amelyet igen nehéz volna akár lélektanilag, akár dogmatikailag megmagyarázni, mégis élő tapasztalatról van szó.
Kedves Lelkiatya!
26 eves vagyok. Öt éve ismerem a férjemet, négy éve vagyunk házasok (csak polgári esküvő). Tervezünk templomi esküvőt ( csaladi dolgok miatt nem lehetett meg). Három hónappal ezelőtt kiderült hogy nem volt hű hozzám fél évig. Akkor derült ki miután ő már lezárta azt a kapcsolatot, de találkozott még más hölgyeknél is. Most szeretné ha elfelejteném az egészet, de én nem tudom feldolgozni hogy mással testi és érzelmi kapcsolatba került. Hogyan lehet egy ilyen árulást és a hozzá kapcsolódó hazugságokat tiszta szívből megbocsátani? Az utcán is rosszul viselem a hölgyek látványát. Magamban is keresem a hibát, hogy nem vagyok elég jó, szép. Vele kapcsolatban is gyakran vannak gyűlölködő gondolataim. Imádkozok hogy ezek kerüljenek el és békesség vegyen körül minket. Ő még mindig közös jövőt tervez velem, készülünk a templomi esküvőre. Nagyon szeretem őt és érzem hogy viszont szeret. Hogyan erősíthetiném meg magam?
B
Nem tett jót a kapcsolatuknak, hogy Isten áldása nélkül éltek házas életet. Csak emberi erővel próbálták, és lám, nem ment. Ennek sebeit nem könnyű begyógyítani. Természetesen az áldással, a szentség erejével még nem lesz magától működő a házasságuk, de Isten segítségével mégis egészen másként alakulhat.
Örüljön annak, hogy a férje szereti Önt. Ez már önmagában csodálatos dolog. Igazán nem kell sandán tekinteni más hölgyekre, hiszen azokat a férje nem szereti, hanem csak egyedül Önt. Volt benne megingás, ez igaz, de meg kell bocsátani. Ahogy nekünk megbocsát a Jóisten, úgy kell nekünk is megbocsátanunk. Hisz ezt mondjuk minden nap a Miatyánkban is. Ne maradjon kibeszéletlen a múlt, tudjanak erről nyíltan beszélgetni. De amikor megtették, akkor utána soha többet ne vegyék elő, sem Ön, sem ő. Előre kell tekinteni.
Vegyék komolyan az esküvő előtti jegyesoktatást Ebből is sokat fognak tanulni a múlt kezelése és a jövő építése szempontjából. Nem lesz könnyű, de Isten segítségével minden lehetséges. Imádkozzanak minden nap együtt a házasságukért, a családjukért. Később, természetesen, majd a gyermekeket is bevonva.
Ne féljen a házasságtól! Bár nehéz, de csodálatos dolog. Sok kegyelmet hozzá!
