Tisztelt Lelkiatya!
Van egy problémám, ami nagyon aggaszt és nyomaszt. 3 éve vagyok kapcsolatban, ő az első párom, és remélem az utolsó is, jól megvagyunk, szeretjük egymást, szeretnék később családot vele. Olyan furcsa, hogy sok dologban mennyire hasonlít a sorsunk; mindkettőnknek meghalt az édesapánk, testvérek elkerültek, mindkettőnknek az egyik testvére a családjával a szomszédban lakik egy házzal arrébb. De valahogy mégis más a családunk, neki nagy családja van, és nagyon összetartóak és sokkal pozitívabbak mint mi vagyunk. Már kialakult nálunk az a rendszer, hogy nálunk alszunk, ennek több oka is van; a fiúnak illik inkább a lánynál aludnia, a mi házunkban kényelmesebben elférünk, és valahogy úgy érzem, az ő anyukája kevésbé félős, mint az enyém. De nem tudom meddig fog ez így menni, és mi lesz később, de mindig lelkiismeret-furdalásom van emiatt, úgy érzem "elveszem" az anyjától a fiát, meg kicsit féltem is az anyukáját. Bár mondom ők sokkal pozitívabbak, az anyukája sem fél, meg a barátom sem olyan parázós hogy Úr Isten mi lesz vele, ha egyedül hagyja, mi meg állandóan telefonálgatunk, mert olyan aggódosak vagyunk.
DE mégis olyan megoldatlannak érzem ezt a dolgot!!! Lehet csak a lelkemben nincs helyre téve a dolog. Meg sokszor a barátomon is érzem, hogy sok ez neki, hogy mindig "jönnie kell". De mi lesz később ha gyerekünk lesz, vagy nem adj Isten betegek lesznek a szülők, annyira aggódom. Félek, hogy ez megöli a kapcsolatunkat. Elég nehéz helyzet. Isten vajon milyen utat szánt nekem azzal, hogy ilyen helyzetet teremtett nekem? Szeretnénk saját életet, de sajnálom és féltem a szülőket, és abba is belegondoltam, hogy ha majd én megörekszek és ne adj Isten egyedül maradok, velem is ez történik, akkor nekem sem lesz jó, főleg amilyen félős vagyok. De ismerem magam már annyira, hogy ha meg nem lenne nekem, beleőrülnék, szeretem az anyukámat meg féltem, de csak ha ketten vagyunk a barátom nélkül, az mégsem olyan. Olyan jó lenne, ha nem kellene sose választanunk a szeretteink között, de úgy érzem sajnos kell nagyon sok esetben. Úgy érzem tovább, mint ha nem tudnám megosztani a szeretetemet, nem hiszem el hogy lehet több embert is egyformán szeretni az életünkben.
Nagyon aggaszt ez a dolog. Ön mit gondol és mit tanácsol? Segítségét előre is köszönöm! H.
Szemlátomást Ön is örökölt a parázós magatartásból...
Amit leír, teljesen természetes jelenség. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma család. A házasságkötéskor ezek a különbségek, bizony, olykor összeakadnak, sőt, össze is csattannak. Azért vagyunk érző, gondolkodó emberek, hogy ezeket megtanuljuk jól kezelni. A hitünk segíthet ebben a legtöbbet.
Adjon hálát, hogy ilyen társra akadt, hogy a Jóistentől őt kapta, aki kiegyensúlyozottabb, érzelmileg biztosabb személyiség. Tanuljon is tőle és a családjától.
A házasságkötésben mindkettejüknek el kell majd szakadni a családjától. Az ember elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik (Ter 2,24). A házasságukban meg kell tenni ezt az elszakadást mindkettejüknek. Jó, ha erről már most beszélnek, beszélgetnek.
Fontos figyelmeztetésem, hogy amikor Önöknél alszik a kedvese, akkor ne egy ágyban, ne egy szobában aludjanak. Ez a jövendő házasságuk meglopása lenne, hiszen az együtt alvás, a testi egyesülés majd a szerelmük megáldásával, az esküvővel teljesülhet be. Addig ezzel várni kell. Ha netán eddig nem így tettek volna, akkor ez is erőst szerepet játszik abban, hogy nem tiszta a lelke, ne tudja még helyén kezelni a kapcsolatukat.
kedves Lelkiatya !
gyakorlom a hitem megsincs szemelyes Istenkapcsolatom. hogy lehet kapcsolatba kerulni Jezussal hogy az egy valosagos megelheto kapcsolat legyen?
koszonom.
A.
Ez azt jelentené, hogy még sohasem beszélgetett a Jóistennel? Próbálja ki, nagyon érdekes tapasztalat. Tegye a következőt!
Keressen egy olyan helyet, ahol egyedül tud lenni hosszabb ideig csöndben. Ha lehet, vigyen magával egy gyertyát, amit meggyújthat. Ez nem föltétlen szükséges, de, érdekes módon, segíti az elcsöndesedést. Először hallgasson hosszú ideig. Nem kell néznie az órát, csak úgy, az érzése szerint. Tudnia kell, hogy ebben a csöndben és magányban ott van Önnel az Úristen. Ő mindig jelen van, mindig velünk van és figyel ránk, de ilyenkor különösen is segít, amikor mi is megpróbálunk egyedül Őrá figyelni. Nos, e hosszú hallgatás után aztán szólaljon meg, szólítsa meg Őt: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallasz, kérlek, figyelj rám...
Nem pont ezeket a szavakat kell mondania, hanem amire a lelke indítja. S ekkor mondjon el neki mindent, ami a szívén van. Ha netán neheztelés, kérés, mondja ki ezeket nyugodtan. A Jóisten soha nem sértődik, soha nem haragszik meg. Soha! Minden szavunkat megérti. Ha nem is mondaná hangosan ezeket a szavakat, csak magában, csöndesen, akkor is hallja. Mégis, azt javaslom, ne féljen hangosan megszólalni.
Igen, így lehet beszélgetni az Úrral. Köszönje is meg neki azokat a dolgokat, amiket kapott, amiket szeret. Bocsánatot is kérhet Tőle, az is jó. Annyi minden mondanivalónk van Neki!
Ha ez sikerült, akkor ismételje meg máskor is. Legjobb, ha minden nap. Meglátja, át fog alakulni ettől - nem csak az Isten-kapcsolata, de az egész élete is.
Tisztelt Lelkiatya!
Ilyen helyzetben hogyan gyakorolhatom még jobban a _római_ katolikus hitemet, hogy élő maradjon?
Ugye most e hónaptól vannak áthelyezések, illetve változások bizonyos közösségeket illetően.
Az az atya, aki a mi közösségünkhöz kijár a plébániáról, kapott másik közösségeket is a környéken.
Ez viszont azt jelenti, hogy pl. nálunk így csak 2-3 hetente lesz szentmise.
Javasolta, hogy amikor nincs római szent mise, mert máshol kell szolgálnia, akkor menjünk el a görög szent liturgiára. De így végül többször kellene görög szent liturgián részt venni, mint római szent misén.
Tudom, hogy a szentségeket köélcsönösen elfogadjuk, é ezért pótolhatja egyik a másikat.
Viszont nekem, római katolikusnak a görög szent liturgia világa idegen.
Próbáltam többször részt venni, tisztelettel, alázattal, és mégis, idegen vagyok abban a közegben.
Az nem az én világom.
Sajnos így elérhető közelben nincs, csak ez a görög szent liturgia.
Lehet, ez egy "próba" is, hogy még jobban befelé forduljak, és valóban arra törekedjek, hogy megéljem a hitet.
Ilyen esetben hogyan tudom még jobban gyakorolni a hitemet?
Milyen gyakorlatot, módszert vagy mit ajánlana az atya?
Segítő útmutatását előre is köszönöm!
Ennek a fordítottja sokkal gyakoribb. A szórványban élő sok görögkatolikus hívő szinte soha, vagy csak nagyon ritkán juthat el a saját rítusa szerinti szertartásra. Régebben is sok olyan település volt, ahol fölváltva ünnepelték a templomban a római és görög liturgiát.
Mi a teendő? Fontos az elfogadó magatartás. Még ha nem is úgy alakul az életem, mint szeretném, mégis hiszem, hogy Isten ezzel is nevelni, tanítani akar. Nem lázadozom tehát ellene, hanem alkalmazkodom hozzá, és nyitott lélekkel figyelem, hogy mire tanít általa az Úr.
Ugyanakkor néha nagyobb áldozatot is hozhat azért, hogy részt vegyen egy-egy római katolikus szentmisén, vagyis alkalmanként többet is utazik ennek érdekben. Megint a régiekre gondolhatunk, akik 6-8 km-t, vagy többet is gyalogoltak csak, hogy szentmisére, Szent Liturgiára eljussanak.
Helyes gondolat, hogy ez egyfajta próba is, hogy a külsőségektől minél jobban el tudjon szakadni és minél mélyebben élje meg a hitét, az Istennel való kapcsolatát.
Tisztelt Lelkiatyám!
Ugye jól sejtem, hogy a sorsom jobbá fordulásáért, és a jó dolgokért nekem is kell tennem, nem csak imádkoznom kell Istenhez és kérnem Őt? Úgy érzem, az nem elég ha csak ölbe tett kézzel várok, és csak Ő rá számítok. Szerintem Isten is azt szeretné ha tennénk is valamit, igaz? És Ön szerint nem csak akkor kell Istenre figyelni ha rossz dolgok történnek, hanem a jó időszakokban is? Válaszát előre is köszönöm! H.
Valóban így van. Igaz a népi bölcsesség: Segíts magadon, s az Isten is megsegít.
A Teremtő azért adott nekünk képességeket, hogy azokat használjuk, kamatoztassuk. Nem csak az imádság az egyetlen képességünk.
Anélkül nem érdemes semmit tenni, mert ez azt jelentené, hogy csupán a saját erőnkben bízunk. Kérni kell tehát az Isten segítségét, de nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Ez is az imádság része, hogy fáradhatatlanul dolgozunk.
Az is nagy igazság, hogy mindig Istenre kell figyelni, és nem csak a bajban. Az az igazán hívő ember, aki állandó hálaadásban él, s jól tudja, hogy mindent Istennek köszönhet, az erejét, a képességeit is. Amit tesz, kicsi vagy nagy dolgokat, mindennel az Istennek akar örömet szerezni.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem,ha elköltözünk egy olyan országba amely szimpatikus számunkra és az ottani nyelvet is beszéljük,mert volt alkalmunk megtanulni a vegyes nemzetiségü környezetben ahol élünk.Lehetséges-e oda jól beilleszkedni,ismerösöket barátokat találni?Létezhet-e barátság két különbözö nemzetiségü ember között?
Köszönöm válaszát!
Igen, lehetséges más nemzethez, más kultúrához tartozó emberekkel mély barátságot kötni. Talán kicsit nehezebb, mint idehaza, s nem csak a nyelvi korlátok miatt. Érezhető, hogy minden népnek megvan a maga jellegzetessége, s mi magyarok nagy általánosságban a magyarok között érezzük jól magunkat. De például sok esetben mélyebb köteléket jelent a közös hit vagy éppen az azonos rítushoz való tartozás. Sok példát láttam már erre.
Kedves lelkiatya!
Egy néhány napos lelkigyakorlatra készülök egy zárdába.Hogy kicsit magamba tekintsek hogyan tovább,valamint keresem az életutat,amit az Úr nekem szánt.Ön mit tanácsolna hogyan készüljek erre a lelkigyakorlatra?Mire érdemes odafigyelni az ott töltött idö alatt,hogy az gyümölcsözö legyen?
Válaszát elöre is köszönöm!
Egy keresö lány
Attól tartok, hogy már későn válaszolok, de talán mégis tud segíteni a következő néhány szempont.
A lelkigyakorlaton fontos, hogy valóban önmagával találkozzék az ember. Kerülni kell minden olyan helyzetet, amelyben bármiféle szerepet kellene játszani, jobbnak, másnak mutatni magát, mint a valóság.
Az önmagával való találkozás segít fölismerni, hogy mennyire közel van hozzánk az Isten. Fölismerjük, fölfedezzük önmagunkban. Ettől fog megváltozni az életünk, mert utána másként tekintünk önmagunkra és a környezetünkre is, ha ezzel a tudattal folytatjuk életünket.
Ehhez fontos a csönd, a külvilág minél teljesebb kikapcsolása (beleértve a telefont is).
Ha életutat keres, akkor segítő szempont lehet még az, hogy hol tud legjobban szolgálni. Főként ne azt keresse, hogy hol, milyen szerepben érezné jól magát, ne azt vizsgálgassa, hogy mihez ért, miben tudna leginkább kiteljesedni. Természetesen ezek is fontos szempontok, amelyek segíthetnek, ám, ha csak ezen a szinten marad, ehhez nem kell elmennie lelkigyakorlatra. A Jóistennel azt kell megbeszélnie, hogy Ő mire szánta, mire hívja Önt, s ez mindig a mások szolgálatában bontakozhat ki.
Sok egyebet is lehetne még mondani, de hát ez még nem a lelkigyakorlat. Legyen teljesen nyitott az Isten akaratára, és leginkább Ővele töltse ezt az időt.
Tisztelt Lelkiatya!
Görög katolikusként nyugodt szívvel elmehetek-e római katolikus misére? Nem rég voltam Középhután a Szent Anna Templomban római katolikus misén, és nagyon meghatott, csakúgy, mint a görög katolikus persze. Bár lehet az is megfogott az egészben, hogy az egy kis falu és sokkal összetartóbbak az emberek. Bár furcsa, hogy mikor itt a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyháztól indult Máriapócsra és Csíksomlyóra búcsú, ott római katolikus szertartás volt. Tehát lényegében a görög és a római között nem is olyan sok az eltérés?
Olyat is hallottam már, hogy valaki átkeresztelkedett görög katolikusból reformátussá, mert hogy az sokkal egyszerűbb. Én úgy vallom, mindennek megvan a maga szépsége, és ha már görög katolikussá lettem keresztelve, nem szeretnék átkeresztelkedni, mert az már nem az igazi lenne valahogy, úgy érezném, becsapnám a saját felekezetemet, de ugyanakkor szeretnék nyitott és nem elítélő, kirekesztő lenni, és részt venni néha más felekezetű szertartáson. Ön mit gondol erről? H.
Igen dicséretes, ha valaki nyitott más felekezetek imádságára, szertartásaira, kivált, ha a katolikus egyházon belül másik rítusról van szó. Ez utóbbi esetben még a vasár- és ünnepnapi kötelezettségnek is eleget tehet az ember más rítusú templomban. A protestáns istentisztelettel már nem ugyanez a helyzet!
Átkeresztelkedésről semmiképp sem helyes beszélni. Aki elhagyja saját vallását, hogy más keresztény gyülekezet tagja legyen, azért még nem szükséges, sőt, nem szabad újra keresztelkedni. Valóban nem helyes elhagyni a katolikus egyházat, főként nem kényelmi szempontból.
Nagyon helyes az Ön álláspontja. Szeretne nyitott lenni más egyházak, más liturgiák felé, ugyanakkor megmaradni, sőt elmélyülni a sajátjában. Így kell tennie mindenkinek.
Kedves Lelkiatya.
Álmomban vagyis inkább félálomban elkövettem egy súlyos bűnt. ( önkielégítés) Fel is ébredtem rá és nagyon bántott,mert tiszta tudattal nem követtem volna el. Ez megkora bűn? Meg kell gyónni? Ha igen, akkor hogyan? Mit mondjak?
Az álomban, félálomban történt magömlés nem bűn. Ez egy fiziológiai jelenség, amely a szexuális életet nem élő egészséges férfiaknál természetes. A szervezet rendszeres ürítése ez, amely a nőknél ismert havi vérzéshez hasonló, bár nem olyan pontosan kiszámítható. E jelenséghez sok esetben bizonyos álomjelenetek, érzékiséget gerjesztő képek társulnak, amelyek a tiszta lelkiismeretre törekvő embernél igen rossz érzéseket keltenek. Ám, ez is természetes. Azt teheti az ember, hogy ébrenlétben messze kerül minden ilyen jellegű filmet, képet, gondolatot, s akkor az évek során ezek a természetes magömléshez társuló álmok is kitisztulnak, egyre tisztábbak lesznek.
Kedves Lelkiatya!Római katolikusk?nt ngyermekkoromtól kezdve nagyon érdekel,és nagyon szeretem a görög liturgi?t,és mint k?ntor különösen az énekeket.Érdeklődöm,hogy van e olyan görög katolikus közösség Budapesten,ahov? mélyebben be lehet kapcsolódni,hogy mélyebben megismerjem,a római mellett,ezt a csod?latos ritust?
M?sik kérdésem,hogy mik a g.kat.kispapokn?l a fokozatok a szentelésig?N?lunk a m?sodik ?vben
megtörténik a beöltözés,majd a szentelés elött a diakonus szentelés.A görögöknél hogyan van ez?Meddig h?zasodhatnak ők?
Köszönettel:Magdolna
Budapesten több közösségünk is van, mindegyikben igen szépek a szertartások. Ezen a címen csaknem mindet megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?telepules=Budapest&muv=parochia
Érdemes lehet még fölkeresnie a Panágia központ kápolnáját, ahol szintén rendszeresen vannak szertartások és közösségi alkalmak. Erről pedig itt olvashat bővebben: http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-központ
Papszentelés előtt a kisebb rendek fokozatain keresztül vezet az út: felolvasó, alszerpap, szerpap (ez a diakónus) és végül áldozópap. A szemináriumi fölkészülés évei során kapják meg ezeket a rendeket, de nincsen évfolyamhoz kötve, személyre szabott mindenkinél. Amikor az elöljárók elérkezettnek látják az időt, akkor döntenek úgy, hogy az egyes személyek fölvehetik a szent rendek következő fokozatát.
Aki nős papságra vállalkozik, az még a diakonátus előtt kell hogy megházasodjon. Házasságkötés után - mostani szokások szerint - általában fél évnek kell eltelnie, hogy a fiatal férjet diakónussá lehessen szentelni. Fölszentelt diakónus már nem köthet házasságot.
Ha elváltam áldozhatok?
Igen. Csak rendszeresen gyónnia is kell. Az volna akadály, ha valami új, állandó kapcsolata lenne, amely akadályozná abban, hogy a szentgyónásban föloldozást kapjon. Kár, hogy elváltak, de ettől még részesülhet a szentségekben.
A pápának ezeket a szavaikot nem tudok hova tenni.
?Természetesen tudjuk, hogy a házasság hagyományosan egy férfi és egy nő között jön létre, és így is kell maradnia. De egyúttal toleránsnak kell lennünk és együtt érzőnek az egyneműek házasságával kapcsolatban, akiknek szintén törvényes jogaik vannak. A mai világban ott kell elérnünk az embereket, ahol vannak; és kik vagyunk mi egyáltalán, hogy ítélkezzünk? Tehát meg kell kérnünk a papokat, hogy egyházi áldásukat adják ezekre, mindenki javára.?
Forrás:http://www.masodikeljovetel.hu/profeciak-melyek-arra-utalnak-hogy-a-papasagra-gondterhes-idok-kovetkeznek/
Annyi butaságot kellett végigolvasnom ezen az oldalon, míg rátaláltam az idézetre, hogy joggal föltételezhetem, ugyanilyen badarság ez az idézet is. Vajon honnan idézte a cikk írója a pápa szavait? Nincs semmi utalás a helyre. Kerestem a világhálón, de sehol nem találtam Ferenc pápától származó ilyen szöveget, csak egyedül ebben a cikkben. Ez sokat elárul a magát igen tudományosak mutató szöveg hitelességéről. Nem érdemes rá időt vesztegetni.
Ferenc pápa egyébként valóban bátran szól a mai kor problémáiról, jól elkülönítve a bűnt és a bűnöst. Jogosan hívja föl a figyelmünket, hogy a homoszexuálisokkal ugyanolyan megértően kell viselkedni, mint minden más emberrel. Sőt, még nagyobb megértésre van szükségük, mert elhomályosult a látásuk. Ez persze nem hitelesíti az ilyen életformát. A pápa megértésről és velük való szeretetteli magatartásról beszél, nem pedig a bűn elfogadásáról.
DJK!
Kedves lelkiatya!
Görög katolikus vagyok és nagyon sűrűn hallgatok vallásos zenéket. Mostanában nagyon élvezem a Taizé zenéket. Az egyik vallásos ismerősöm azt mondta, hogy az ilyen zenék hallgatását a katolikus egyház nem nézi jó szemmel. Ez igaz?
Válaszát előre is köszönöm
Szerintem nagyon szép és tartalmas zene a taizé-i énekek. Én még nem hallottam arról, hogy az egyház tiltana tőle. Épp ellenkezőleg, nagyon sok katolikus rendezvényen, találkozón, együttléten lehet ezeket hallani és énekelni.
Kedves Lelkiatya!
A problémám, melyre tanácsot szeretnék kérni Öntől, a következő:
A nagymamám után ránkmaradt parasztházban jelenleg albérlők laknak. A gond az velük hogy mindketten alkoholisták, és hol tudnak fizetni, hol nem. Dolgozni nem nagyon akarnak. Egyikőjüknek édesapám szerzett munkát ott ahol ő is dolgozik, s mindössze az első fizetés napjáig dolgozott, ahogy megkapta a pénzt, másnap már nem tudott bemenni dolgozni, olyan részeg volt. A számlák pedig folyamatosan jönnek, így azokat nekünk kell kifizetni ha ők nem tudják, mivel nem akarjuk, hogy kikapcsolják az áramot vagy a gázt. Így nemhogy bármi hasznunk származna az albérletből, még mi fizetünk rá minden hónapban. Ha rájuk ijesztünk, hogy menniük kell, akkor összekapják magukat, keresnek munkát és kifizetik a tartozást, de aztán kezdődik minden elölről. Ez a forgatókönyv már 10 éve így megy...
Lassan kezd betelni a pohár, és szeretnénk "kitenni" őket. A gond az, hogy mindketten elvált emberek, nem foglalkoznak a családjukkal (ők ketten pedig testvérek), így nem is tudnának hova menni. De viszont az sem mehet a végtelenségig, hogy az ő számláikat mi fizessük. Lelkiatya mit tanácsol? Mi lenne a helyes keresztényi megoldás és hozzáállás?
Köszönöm szépen a válaszát!
Az valóban súlyos lelkiismereti kérdés. Nagy teher lenne, ha a saját érdekeik érvényesítése közben két szerencsétlen ember hajléktalanná válna. Eddig nagy szolgálatot tettek az érdekükben. Kár lenne tönkretenni az eddigi értéket. Az anyagi veszteség fejében erkölcsi tőkét gyűjtögettek önkéntelenül is. Önöknek némi anyagi veszteség, nekik az életük ez a lehetőség.
Ugyanakkor még az sem mondható, hogy ennyi elég. Ők nem csak szerencsétlenek (bizonyára van is ebben saját felelősségük, hogy ide jutottak), de betegek is. Tudnia kell, hogy az alkoholizmus betegség: akaratbénulás. Hiába győzködjük, hogy ne igyon, még ő maga is belátja, sőt, szeretne szabadulni is ettől a szenvedélytől, de képtelen rá. Segíteni kell őket, hogy emberek tudjanak maradni. Még, ha idegeneknek is tűnnek az életükben - bár tíz évi kapcsolat már ennél többet is jelent. Az viszont igaz, hogy nem szabad őket az alkoholizmusukban sem erősíteni. Minden nekik adott pénz, feltétel nélkül adott segítség csak hosszabbítja ezt a függőségüket. Ahogyan rájuk tudnak ijeszteni, tehát valami módon rávenni, hogy mégis a legelemibb tisztességet megtartsák, valami ilyen módon kell őket rávenni a normális életre. Segítsék el őket szenvedélybeteg lelkigyakorlatra vagy akár elvonóra. Ezt nyugodtan a tovább maradás feltételének is előírhatják. Igen, van felelősségük ezért a két emberért, de még több is, mint a lakhatás biztosítása. Önök is azzal járnak jobban, ha erőfeszítéseket tesznek, hogy normális életet élhessen ez a két ember.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném végre tisztán látni, hogy a Metafizikai Tradíció (szellemi áramlat?) tanai - amelynek ismert képviselői: Hamvas Béla, László András, Buji Ferenc, Baranyi Tibor Imre, Erdei Zoltán, René Guénon, Julius Evola, Frithjof Schuon, Ananda Coomaraswamy, stb. - összeegyeztethetők-e és mennyire a Római Katolikus tanításokkal?
Ehhez kérnék segítséget a Lelkiatyától.
Több tradicionalista szerzőtől származó cikkben olvastam ilyeneket:
"metafizikai megvalósítás", "metafizikai Abszolutum mevalósítása" - ezek mit jelentenének?
"Isten-felettiség" - ez szerintem teljes ellentétben áll a katolikus tanítással, hiszen ez azt jelentheti, hogy Istenen túl is van valami, ami nagyobb Istennél, nem?
"szolipszizmus" fogalma is egyik központi tanításuk.
Ha jól értelmezem, azt sugallja a Metafizikai Tradicionalizmus tanítása, hogy az ember Istenné lehet, sőt már az is, csak még nem tud róla /"A szolipszizmus a latin ?solus? (Egyedül) és ?ipse? (Magam) szavakból képzett kifejezés. A lételméleti szolipszizmus annyit jelent, hogy tulajdonképpen csak Én magam vagyok, rajtam kívül senki és semmi nincs. Minden létező csak a tudatom terméke."/
Ezek alapján én úgy gondolom, hogy az egyénnek választania kell: vagy a Metafizikai Tradiciót (MT) mondja magáénak, vagy a Római Katolicizmust a kettő közül.
Lelkiatya szerint szabad-e tovább is tanulmányozni Római Katolikusként az olyan utakat, mint a MT?
Római Katolikus vagyok, de érdekel a metafizika és filozófia is.
Viszont számomra nagyon fontos az, hogy miután megtudtam, hogy esetleg szöges ellentétben áll egy nézet a katolikus tanításokkal, ne pazaroljak rá a szükségesnél több energiát.
Talán addig valóban érdemes az ilyen nézeteket megismerni, amíg meggyőződök róla, hogy hogyan viszonyulnak a katolikus tanításokhoz. De utána ajánlott inkább a Jézusba vetett hitet erősíteni, nehogy egyszer egyik, máskor másik "áramlat magával ragadja az egyént".
Lelkiatya hogyan látja a Metafizikai Tradíció tanításait a Biblia és a Katolikus tanítások fényében? Mit tud javasolni ezzel kapcsolatban?
Segítő útbaigazító válaszát előre is köszönöm szépen! Á.
Nagyjából úgy, ahogyan a kinyilatkoztatást és a természettudományt. Vannak közös pontjaik, de teljesen más tartalmú fogalmak, nem lehet őket összehasonlítani. A metafizikai tradíció egy bölcseleti modell, amely nem hozható kapcsolatba a keresztény kinyilatkoztatással. A fölsorolt szerzők nem mindegyike képviselője ennek a szellemi irányzatnak, még ha használják is ezeket a gondolati képleteket.
Abban az esetben érdemes foglalkozni ezekkel a bölcseleti kérdésekkel, ha az ember biztos talajon áll a hitének értelmi megalapozottsága terén. Enélkül veszélyes, mert az érdeklődő esetleg nem veszi észre, hogy mely pontokon tér el a gondolatmenet, még ha látszólag azonos vagy hasonló is a szóhasználat.
Hamvas Béla egyébként nagyon is jól össze tudta hangolni, más szóval különválasztani a bölcselet elméleti kutatását és a keresztény tanítást, amely - mint mondja - valóban egészen más.
Kedves Lelkiatya! Nagy bűnt követtem el, hazudtam egy közösségi oldalon, méghozzá keresztény hitemet terjesztve ott. A hazugság abból állt, hogy másnak adtam ki magam, mint aki vagyok valójában. Úgy érzem, most a sötétségben járok, kétségek között és Az Úr nem akar megbocsátani. Akkor jöttem rá, hogy rosszat tettem, amikor egy napon a Szűzanyához imádkoztam, Ő mintha sugallta volna nekem, hogy hagyjak fel a hazugsággal. Éreztem, hogy szól a szívemhez. Elszégyelltem magam és töröltem magam az oldalról. Szégyelltem volna megvallani az ott lévő ismerőseimnek a hazugságot, ezért nem tettem. Kedves Lelkiatya, szeretném elnyerni az Úr bocsánatát és kegyelmét.Az Ő szent tanításaihoz nem férhet hozzá semmilyen hazugság, ezt most látom csak be, szembesülve tettem súlyával.Én még a kommunista időkben nevelkedtem, nem tanultam a tízparancsolatot, hogy "Ne hazudj" ezért sajnos a természetem része lett. Szeretnék ezen változtatni. Mit tehetnék , hogy újra a fényben legyek érezve a megbocsátó kegyelmet? Tisztelettel.Bea
Kedves Bea!
Ön már elindult a fény felé, hála Istennek! Már tett lépéseket, amelyekkel szakítani próbál a múlttal. Ez nagyon helyes, csak így tovább. Nem szükséges, hogy nyilvános bűnvallomást tegyen. Elég, ha ezt megteszi a pap előtt, rajta keresztül az egész Egyház előtt. Meg kell gyónnia és ez elég. Ha úgy érzi, hogy nem elég, akkor nem az Isten nem bocsát meg Önnek, hanem Ön saját magának. Erre nincs szükség, sőt, ez bizalmatlanság Isten végtelen szeretetével szemben. Higgye el, hogy elegendő volt kitörölnie magát onnan, és a szentgyónásban letenni ezt a bűnt. Továbbá nagy elhatározást tegyen, hogy nem csak a világhálón, de semmilyen körülmények között nem hazudik most már. Meglátja, be fog gyógyulni a lelke.
