Igen, ma is van ördögűzés. Ennek külön szertartása van, melyet püspök engedéllyel lehet végezni. Elvileg minden egyházmegyében ki kell nevezni erre a szolgálatra egy papot, vagy pedig maga a püspök végzi szükség esetén az ördögűzést. Úgy tudom, Magyarországon csak néhány egyházmegyében van erre kijelölt pap.
Erről a témáról igen jó könyv jelent meg: DON GABRIELE AMORTH, EGY ÖRDÖGŰZŐ TAPASZTALATAI. Ez a könyv a világhálón is olvasható:
https://docs.google.com/document/d/1nhcRw1hBwKN-1uIU0q-Jnwe2nfu15PqMAfSzJ5xnQbY/edit?hl=hu

Kedves Richárd!
Az Ön kérdését - több más kérdéssel együtt - a Szerkesztő válaszol rovathoz továbbítottam. Azokra a kérdésekre, amelyekre nem tudom a választ, vagy nem lelki természetűek, reményeim szerint ott fog, fognak választ kapni. Köszönöm megértését.

Kedvesw Mary!
Azt gyanítom, hogy kettejük között különbséget jelent a kapcsolat kifejező eszközeinek használata. Elképzelhető, hogy az illető, akiről beszél, megelégedne kevesebb kapcsolati eszközökkel, s talán ezért zárkózik el, amikor Ön oldottabb. Nem kell, hogy az Önnek fájjon. Egyszerűen különbözőek, és e különbözőségből fakad a kapcsolattartás igényének különbsége is.
Ha Ön mégis úgy érzi, hogy a kapcsolatuk felszínes, akkor nyugodtan hátrébb léphet Ön is, és megmaradhatnak csupán üdvözlési közelségben. Ez nem tiszteletlenség egyáltalán, sőt, inkább a másik igényeinek tiszteletben tartása.

A kérdés merőben filozofikus. Megpróbálom inkább lelki értelmezés felé alakítani a kérdést. A józan ész használata is akarati döntést igényel. Megtehetem - sajnos, sokan meg is teszik -, hogy nem használják a józan eszüket. De még azt is hozzá kell tenni, hogy a józan ész belátását is sok minden befolyásolhatja. Mindez mégsem veszi el a döntésem felelősségét, tehát a szabad akaratomat, mégis befolyásolja azt. Sokszor éppen a rossz döntések bénítják vagy gátolják a szabad akarat használatát. Lám, ezek is befolyásoló tényezők, melyek szintén az én korábbi szabadakarati döntésemnek a következményei. Igen összetett tehát a kérdés, nehezen kibogozható. Pontosabban szólva nincs remény arra, hogy a rosszra hajló emberi természet adottságai tökéletesen józan belátásra és tökéletesen szabad döntésre tegyenek képessé. Mégis számon kér az Isten. Ő tudja, miért, mennyiben, mi módon vagyok felelős egyes döntésemért. Ezt én magam sem tudom megállapítani. Ezért magamat sem szükséges megítélnem. Az igazán jó törekvés az, hogy minden helyzetben teljes odaadással keressem és válasszam a jót, a legjobbat, az abszolút jót. Minél inkább törekszem erre, annál tisztább lesz a látásom, józanodik a gondolkodásom, s annál szabadabban tudom majd valóban a jót választani.

Kedves Marika!
Bocsánatát kérem, hogy kicsit megkésve válaszolok a kérdésére. Azóta már bizonyára talált valami megoldást, hogy mit tegyen a szentelt étel maradékával. Valóban nem könnyű ezt méltó módon elvégezni a mostani, városi civilizációs világunkban. Ha nincs mód arra, hogy elégesse kályhában, kandallóban, akkor egyik sétája alkalmával vigye ki az erdőbe és ott szórja szét. Ez nem szemetelés, hiszen csak szerves dolgokról van szó, és maga a természet hamar elvégzi a méltó eltakarítás munkáját. Más szentelményekkel: szentelt víz, szentelt barka, szentelt búza, hasonló gondossággal kell bánnunk.

Semmi jelentőséget ne tulajdonítson ezeknek a gondolatoknak. Ez kísértés, amely gyengítené az Istenbe és az Ő irgalmába vetett bizalmát. Minden szentgyónását fejezze be azzal a mondattal, hogy: Mindezeket a bűnöket és minden más bűnt, amelyet kifelejtettem teljes szívemből bánom. A Mindenható, mindent tudó Isten helyére teszi ezeket a mi lelkünkben. Ha netán maradna kétség Önben, hogy korábbi gyónásait esetleg nem így fejezte be, és így mégis kimaradtak volna bűnök, akkor is elegendő a legközelebbi gyónásában ezzel a záró mondattal az összes eddig elkövetett és esetleg meg nem gyónt bűnét az Úr lába elé tenni.

Több olyan hivatás is van, hogy valaki már diplomát szerzett, és utána jelentkezik a papságra. Ezek között doktori címmel rendelkezők is vannak, és úgy váltak később pappá.
A másik eset az, amikor valaki teológiai tanulmányai során szerzi meg előbb a licenciátust - ezt néhány vidéki hittudományi főiskolán is meg lehet szerezni (ilyen a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolánk is) -, utána pedig a doktorátust, amelyet Magyarországon a Pázmány Péter és a Sapientia katolikus egyetemeken lehet elérni. Többen vannak továbbá, akik külföldön, leginkább Rómában végzik a tanulmányaikat egészen a doktori fokozat eléréséig.

Nem vezet jóra az a magatartás, hogy mindenki foglalkozzon a saját életével, problémájával. Ez hamar önzővé tehet minket. Van ebben egyfajta védekezési törekvés, de lustaság is. Egyszerűbbnek tűnik elhatárolódni másoktól, senkit nem beengedni a lelkivilágunkba és másokat sem zavarni ilyesmivel. Csakhogy ez nem lehetséges. Összetartozunk, és bizonyos mértékben mégis kötődünk egymáshoz. Az más kérdés, hogy nem egyforma mértékben és mélységben. Ebben is megmutatkoznak a különbségeink. Van, aki nagyon könnyen és hamar megnyílik, mások nehezebben. Ez alkat, neveltetés és még sok más egyéb tényező függvénye.
Meglep, hogy Ön úgy beszél a többi emberről, mintha mindenki ellensége lenne. Azt írja: soha nem adnak igazat semmiben, mindenki úgy gondolja, hogy Önnek is könnyen sikerülnek a dolgok, stb. Mintha nem is egyes személyekről, hanem az emberek összességéről beszélne. Persze, gondolom, hogy néhány személyt akár meg is tudna nevezni, mégis ez a megfogalmazás arra utal, hogy általánosságban nem tud megbékélni az emberekkel. Erre oda kell figyelnie, mert, mint mondtam, ez önzővé teheti. Annál boldogabb az ember, minél inkább meg tud feledkezni önmagáról, minél készségesebben tud szolgálni másokat. Alighanem a mennyországban is így leszünk. (Ezt érzékelteti az az ismert kép, hogy az asztalnál hosszú kanállal a kézben ülnek az emberek, csak a pokolban attól szenvednek, hogy a hosszú kanál miatt nem tudnak enni, a mennyben pedig nagy nevetések közben egymást etetik.)
Azt javaslom, hogy senkit se okoljon a hibái miatt, inkább önmagát vizsgálja meg, a saját lelkét, hogy miért érzi mostanában ezt az ellenséges közeget.

A házaséletben a testi kapcsolatnak nagyon nagy szerepe és jelentősége van. Fontos, hogy a házastársak őszintén tudjanak erről egymással beszélni. Közösen alakítsák ezt a testi kapcsolatot úgy, hogy a legjobb legyen. A jó házasságban ez is nagyon szép fejlődést él meg. 50 évesen sokkal nagyobb örömöt tudnak egymásnak okozni, mint tapasztalatlanul, kezdő házas korukban.
Az nem helyes megoldás, ha bármelyikük saját magát elégíti ki, még akkor sem, ha a házastársa biztatja rá. Mindketten törekedjenek arra, hogy megtalálják ennek a kölcsönös örömszerzésnek a legjobb módját. Itt is alapelv az, hogy egyik fél se a saját örömét akarja elérni, hanem az legyen a célja, hogy a másiknak legyen a legjobb.
A szentgyónásban is el lehet mondani ezeknek a nehézségeit, és meg is gyónni, ha akár önzésből, akár más okból nem az Isten akarata szerint éltünk ezzel az ajándékkal.

Igen, az bűn, ha valakit nem tudunk szeretni. Még az ellenségeinket is szeretnünk kell, ezt parancsként kaptuk az Úrtól. Lehet parancsra szeretni? Ez az elsőhöz és legfontosabbhoz hasonló második parancs. Még ha nem is könnyű teljesíteni. De az Úr nem kér tőlünk olyat, amire nem lennénk képesek. Nem mondhatom tehát egyszerűen azt, hogy ez lehetetlen. Minden lehetséges annak, aki hisz. Az Úr nem azt várja Öntől, hogy érzelmi vonzódást gerjesszen fel a lelkében. A szeretet nem ez. De meg kell adni a köteles tiszteletet a szülőnek. Nem azért, mert megérdemli, hanem, mert Isten úgy rendelte, hogy tőle, tőlük kaptuk az életet. Az a gondolat igaz, hogy a szülőnek példát kell mutatni a gyermekei előtt. De ha nem is akarjuk követni az ő példájukat, attól még szerethetjük, tisztelhetjük őt. Ismétlem, nem az érdem, hanem az isteni rend miatt. Ráadásul, ha az édesapja sokat iszik, valószínű, alkoholfüggő, akkor ő szenved legjobban ettől a helyzettől. Ezt nem szokták bevallani, de belülről nagyon nagy fájdalmakat élnek át. Ezen tud mérhetetlenül sokat enyhíteni, ha a gyermekeik ezért nem vetik meg őket, hanem annál nagyobb szeretettel, megértéssel fordulnak feléjük. Amikor az alkohol miatt agresszív, akkor ez szinte lehetetlen, de meg kell várni, meg kell keresni azokat a pillanatokat, amikor mégis nyitott az Ön szeretetére. Áldozatot is kell hoznunk szeretteinkért.
Ne az édesapját okolja tehát ezért a helyzetért, hanem lássa benne az Istentől kapott feladatát: mindezek ellenére mégis szeretnie, tisztelnie kell őt.

Mindenki kap személyes meghívást. Nem kell különlegességre gondolni. Vannak ugyan látványos hivatások, ezek szembetűnőek, de a legtöbb nem ilyen. Ön is kapott személyes meghívást az Istentől, máskülönben nem is létezne. Senki sem születhet csak úgy, véletlenül. Ha pedig az Isten létbe hívta, akkor terve is van vele. Hogyan találhatja ezt meg? Álljon meg egy pillanatra, egy jelentőségteljes, mély pillanatra. Ez lehet akár egy óra is, vagy több, vagy akár egy több napos lelkigyakorlat. Ne élje az életét céltalanul! Fogalmazza meg az életének a célját! Mondja ki saját magának, hogy mit tud tenni másokért. Akár kicsi dolgokat is. Mondom, nem a látványos, különleges dolgokat kell keresnünk, hanem az egyszerűeket. Sokszor épp azért nem vesszük észre, mert annyira nyilvánvalóan ott van a szemünk előtt. Az Ön élete semmivel sem kisebb értékű, mint bárki másé. Inkább csak itt lehet a hiba, hogy ezen még nem gondolkodott el egyszer sem. Ezzel a megállással olyan dolgokat vehet észre saját magában, az eddigi életében, amelyekre nem is gondol.
Azt gyanítom, hogy nem véletlenül alakult ki az a beszélgetés, amire utal. Maga a Gondviselő akart ezáltal egy figyelmeztetést, jelzést adni Önnek. Erre már némileg válaszolt is, az első lépést megtette azzal, hogy a világhálón keresztül kérdést tett fel. Az én válaszom most csak ez: álljon meg, nézzen önmagába, mélyen a saját lelkébe. Ha ezt megteszi, a következő választ már maga a Szentlélek fogja adni Önnek.

Az exarcha olyan egyházi vezető, amely egy exarchátust, vagy kivételes helyzetben egy egyházmegyét irányít. Az exarcha lehet püspök is pap is. Ezért szokták odaírni Atanáz atya neve mellé,hogy püspök-exarcha. Az exarchai megbízatás egy időre szól, de ha valakit püspökké szenteltek, akkor élete végéig, sőt, még az Örökboldogságban is püspök marad.

A Panágia központban. Bp. Molnár u. 3.
http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-kozpont

Valóban nem helyes szektáknak a könyveit olvasni, terjeszteni. Nagyon tetszetősen mutatják be a világukat, és olyan meggyőzően tudnak érvelni, hogy az ember talán észre sem veszi, hol van a csúsztatás, hol vezetnek félre. Jobb tehát kerülni ezeket a kiadványokat. Nyilván nem volt Önben semmi rossz szándék, sőt, inkább a barátság vezette ebben a dologban. Mégis azt mondom, gyónja meg ezt a helyzetet, és amennyiben hibázott, azt az Úr megbocsátja. Így fordul át az, amit ugyan nem kellett volna tennie, de Isten irgalmából és a szentség erejénél fogva javára válik.

Ez inkább csak egy emberileg tisztázandó helyzet. Nem mondanám lelkiismeret furdalásnak, főként nem a gonosz ármánykodásának. Jobb lett volna, ha a helyi atya legalább tud róla, hogy Ön másutt készül fel a bevezető szentségekre, de ennek már nincs jelentősége. Lehet, ő jobban örült volna, ha ezt saját plébániáján teszi, de biztosan megértette volna ezt is. Azt javaslom, menjen oda hozzá, és mondja el neki ezt az örömhírt, hogy már katolizált. Ha nem teszi meg, akkor is járulhat nyugodtan a szentségekhez. Esetleg az első nála végzett szentgyónás alkalmával mondhatja el neki néhány szóban, hogy hogyan történt az Ön katolizálása. Valószínű, ez Önt is meg fogja nyugtatni, hogy nincs semmi olyan, amit rejtegetni kellene. Minthogy valóban nincs is.