Kedves Édesanya!
Vajon szokott-e rendszeresen templomba járni? Az Egyház imádsága a legerősebb. Ez még akkor is így van, ha ezt nem érzem, nem érzékelem, netán még idegesít is a papnak vagy más ott lévőknek a magatartása. A másik igen erős imádságunk még a Szentírás olvasása. Ez is olyan, mint a szertartások, hogy csak bele kell kapcsolódni, és visz magától, közvetíti a kegyelmet, akár észreveszem, akár nem. Ezért kell ezekben kitartani.
Most azt tapasztalja meg, hogy saját erejéből nem tudja szeretni és elfogadni azokat, akik rosszat tettek. Ez nem helytelen felismerés, ez a saját gyengeségének a bevallása. Mit is tegyen?
A saját szavaival való imádság mellett ezt a kettőt kell tartania hosszabb időn át, kb. 2 hónapig (minden nap szentírásolvasás, legalább vasárnaponként templomi szertartás). Meg fogja látni, hogy egyszer csak megjelenik a béke a szívében. Persze, akkor se ezt keresse. Az Istennel való kapcsolatunkban nem az számít, amit érzünk, hanem az, amit teszünk. Ez az imádságban való kitartás arra fogja majd késztetni, hogy valakivel jót tegyen. Ez lesz az első hallható üzenet az Úrtól. Ezt az irányt kövesse!

Kedves Fiatalember!s
Ha Önt hívja az Úr a papságra, akkor meg is adja hozzá az erőt. Eszébe jutott, hogy ha görögkatolikus lenne, akkor akár házas is lehetne a papság mellett. Ez a gondolat nem a Jóistentől van. Ez a könnyebb út választása lenne. Mélyüljön el, töprengjen sokat ezen, hogy mit vár, mit kér az Úr, és közben mind erősebben fejezze ki feléje az odaadását.
Rítust váltani a nősülés lehetősége miatt nem érdemes, és nem is lehet. A rítus hatása nagyon széleskörű. Valóban, dogmatikai különbségek nincsenek, de a szemléletbeli különbség annál nagyobb. Nem könnyű ezt a szemléletbeli váltás megtenni. Ráadásul van egy íratlan szabály, hogy ha fiatalember akar rítust váltani, akkor előtte nyilatkoznia kell, hogy papság esetén a cölebsz hivatást fogja választani. Ez a megkötés éppen azért van, hogy pusztán a nősülés lehetősége miatt senki ne akarjon rítust váltani.

Ha nehézzé is vált a munkája, ha csak lehet, maradjon meg benne. Csak akkor keressen új munkahelyet, ha valóban lehetetlenség összeegyeztetnie életének egyéb fontos körülményeivel. De ha így lenne, nem is töprengene, hanem már azonnal váltott volna, vagy legalább elindult volna keresni. Ebben nem tudok tanácsot adni. Viszont az sem kizárt, hogy az Úr ezen az úton Önnek új lehetőséget kínál. Nem szabad azt gondolnia, hogy nem hallgatta meg a kérését. Ilyen soha nincs. Az Úr mindig meghallgat, és amire szükségünk van, azt meg is adja. Sokszor utólag tudjuk, értjük meg, hogy Neki volt igaza, és jobb, hogy akkor nem adta meg azt, amit kértem.
Javaslom, hogy menjen el a templomba, ott töltsön el imádságban egy fél órát. Ne faggassa az Urat, hanem egyszerűen csak legyen Vele. Meg fogja látni, hogy sok minden letisztul majd, és jobban látni fogja, hogy mit kell tennie.

Két régebbi könyvet ismerek erről:
Laboure Katalin élete, Székesfehérvár, 1922. és
A csodás érem és a hozzá fűződő kegyelmek. Bp., 1929.

Az alázatot folyamatosan tanulni kell. Sokszor a környezet, a világias gondolkodású emberek nem tudják, hogy mi az alázat értéke, ezért még arról is le akarnak beszélni, ami pedig közelebb vinne az alázatos Jézushoz. Ezért bátor dolog alázatosnak lenni, mert azt senki nem értékeli a környezetünkben.
Az igazi alázat belső méltóságot ad. Akkor sem érzem magam megalázva, ha mások gúnyt űznek belőlem, mert tudom, hogy nem az emberek előtt akarok elismerést kivívni, hanem egyedül az számít, amit az Isten tart rólam. Ezzel szemben a megalázkodás gyávaság, mert mások elismerése miatt viselek, fogadok el olyan dolgot, amit magamtól nem tennék. Az alázat Isten előtt naggyá tesz, a megalázkodás az emberek tetszését keresi. Az alázat erőt ad, a megalázkodás megnyomorít. Az alázatos emberre föl lehet nézni, a megalázkodót méltán nézik le. Az alázat bátorság, a megalázkodás gyávaság.
Jézus alázatos volt, mégis megőrizte méltóságát. Az Ő alázatát kell követnünk, akkor lassan megértjük, hogy ez mit jelent és magunk is beletanulhatunk.

Máriapócson folyamatosan van lehetőség a szentgyónásra. Éppen most szombaton egész nap ott vagyunk, de ha mégsem találna papot a templomban, akkor az árkádok alatti bejáratnál csengetve hamarosan fognak tudni segíteni Önnek.

Kedves Annamária!
A Szentlélektől származik a gondolat és az indíttatás, hogy a gyermeke elsőáldozása kapcsán Ön is részesüljön ezekben a megerősítő szentségekben. Ennek nincs is semmi akadálya. Ennek részleteit, természetesen, valamelyik pappal kell megbeszélnie. Azt javaslom, hogy keresse fel a legközelebbi görögkatolikus atyát, és az ő segítségét kérve készüljön fel a szentgyónásra és szentáldozásra. Ezt követően pedig a család egységét szem előtt tartva éljék meg mindkét rítust.

Nyugodtan menjen el gyónni. Az atya majd segíteni fog Önnek, hogy mit és hogyan kell mondani. Valójában ez most egy nagy beszélgetés lesz, amelyben elmondhatja eddigi gondjait, nehézségeit. Persze, nagyon fontos, hogy ezekben senki mást ne vádoljon, csak egyedül a saját hibáit akarja feltárni. De mondom, ebben segíteni fog az atya. És majd a továbbiakat is ő fogja Önnek elmondani.
Lehetőleg még ezen a héten, Húsvét hetében menjen el.

Talán tiltás sohasem fogalmazódott meg, inkább erős ajánlás a piros ruha használatára. Azt vélem, hogy ezeken a helyeken korábban is megmaradhatott a fekete ruha használata, csak korábban nem volt alkalmunk ezekről értesülni, mint most, a világháló adta lehetőségnek köszönhetően.

Mély, közeli kapcsolatot így fenntartani nem lehet. Egy ideig nem érdemes erőltetni a kibeszélést, a mély dolgok érintését. Érdemes ezzel várni. Ez nem színészkedés, hanem nagyon is természetes viselkedés. Ha arra van szükség, akár ki is lehet mondani az illetőnek, még ha kínosnak tűnik is, hogy Ön úgy érzi, az okozott sebek miatt most egy ideig nem tudna őszintén és zaklatottság nélkül beszélgetni, ezért jobb, ha nem nagyon találkoznak. De a szívében azért ne zárja ki annak esélyét, hogy idővel majd ez jobbra fog fordulni.

Nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítania ezeknek az érzéseknek. Idővel csökkenni fog. Az vélhető, hogy az illető nem rokonszenves Önnek, s ezért a jelenléte feszültséget, nyugtalanságot ébreszt a lelkében. Ilyenkor imádkozzon érte, mondjon el egy fohászt, vagy valami más imát. Ezzel őt is segíti, és a lelke is megnyugszik közben.

Főként akkor marad egyedül a házasságban az ember, ha távol él a saját családjától, esetleg külföldre kerül. Ilyenkor valóban nagyon nehéz közösségre találni, de azért nem lehetetlen.
Nem tudom, mit tanácsoljak, mert nem ismerem a helyzetét. Megvizsgálható, hogy helyes lépés volt-e hozzámennie ahhoz az emberhez, akit talán nem is ismert eléggé, hiszen, ezek szerint, alig beszélgettek. Ha még friss a házasságuk, akkor alaposan gondolkodjon el rajta, hogy ahhoz az emberhez ment-e feleségül, akit akart, vagyis, akit ismert. Mert ha úgy érzi, hogy becsapták, Ön sem ismerte a férje személyiségét, akkor erre az egyház is azt mondja, hogy nem érvényes kötelék. Magam is csodálkozom, hogy ezt mondom, hiszen mindig a házassági kötelék megtartása mellett kardoskodom, mégis úgy érzem, ezeket a súlyos kérdéseket is föl kell tennie, ha élni akar.
Ha azonban felelősen átgondolva azt mondja, hogy ez a kötelék érvényes, csak éppen csalódott a férjében, akkor ne a kimenekülésre gondoljon, hanem vállalja az életének ezt a nehéz keresztjét, imádkozzon minél többet, hogy maga az Úristen legyen a társa, a vigasza, és ebből erőt merítve próbáljon meg más embereken segíteni, ezzel alakítva hasznossá és elviselhetővé az életét.

Ezt kicsit sommás megállapításnak érzem, de van benne igazság. Én sok papot látok reverendában is. Bevallom, én is jobbnak tartom, ha a ruházatáról is látszik, ha valaki az Isten embere. De túlzásba sem szabad esnünk, mert az bizonyos, hogy nem ítélhetünk meg egy papot annak alapján, hogy hord-e reverendát vagy sem.

A lelkivezető nagy segítséget jelent abban, hogy az ember körültekintőbben lássa meg saját helyzetét. Ezt a lehetőséget visszautasítani nem bölcs dolog. Tanácsokat kapni, meghallgatni, elfogadni, ez is nagy segítség az eligazodásban. Senki sem gondolhatja azt, hogy mindent tud. Még a saját magáról sem. Igaz, hogy olyan közelről senki nem ismeri az embert, mint saját magát, de van, amikor kicsit messzebbről nézve kell bizonyos dolgokat megítélni. Erre az ember egyedül képtelen.
Ön vajon miért érzi úgy, hogy tűrnie kellene mások vezetését, segítségét, tanácsát? Hiszen a szenvedést, a rossz dolgokat kell tűrni, a tanácsokon pedig elgondolkodni kell. Ön valami ok miatt szenvedésnek, sőt, támadásnak érzi az esetleges tanácsokat. Ezen érdemes elgondolkodnia, hogy miért van így. Lehet, hogy éppen egy lelkivezető tudná jól megvilágítani.
Az én véleményem az, hogy mindenkinek szüksége van lelkivezetőre.

Görögkatolikus egyházunkban alszerpapi rendnek felel meg az akolitusi szolgálat. Ezt előzi meg a felolvasói rend. Ezek az un. kisebb rendek.
Annak, hogy valaki alszerpap lehessen, a következő feltételeknek kell megfelelni:
betöltött 21. életév;
előzetes részesülést a bevezető szentségekben (keresztség, bérmálás, Eucharisztia);
példamutató, józan és a vallásgyakorlásban buzgó életvitel;
jó hírnév;
a klerikusokkal való példás együttműködési készség és a hierarchia iránti tisztelet és engedelmesség;
középiskolai érettségi, vagy a püspök megítélése szerinti megfelelő műveltség;
a saját parókus írásbeli ajánlása;
a liturgikus szolgálatokhoz szükséges jó hallás és énekhang;
legalább egy éves felolvasói szolgálat és
az előírt két éves képzés elvégzése.
Az alszerpap feladata a liturgikus könyvek előírásai szerinti szolgálatok végzése, valamint minden olyan egyházi tevékenység, mellyel parókusa vagy a püspök megbízza.
Alszerpap lehet nőtlen vagy nős férfi. Ez utóbbi esetében a kisebb rend felvételéhez szükséges a feleségének írásbeli beleegyezése.
A dámóci szerzetesrendnél nincsen harmadrend.