tisztelt Lelkiatya
szeretnek lelki beket
de egy kozeli emberre ha arra gondolok amit tett egy jo szo nem jut az eszembe. eromhoz merten megtettem mindent hogy ne tudjon rosszat tenni. es felek hogy meg mit tudhat artani.
utalom azt aki nem tudott segiteni.
nem szeretem azt akitol nem kaptam szeretetet. elofordul hogy gyulolom a kotott imat. sosem hallom mit mond nekem Jézus. akik ugy erzem megbantottak azoktol teljesen elzarkozom.
es gyakran van elmehetnekem.
egy fiatal anya aki szeretne jo anya lenni
Kedves Édesanya!
Vajon szokott-e rendszeresen templomba járni? Az Egyház imádsága a legerősebb. Ez még akkor is így van, ha ezt nem érzem, nem érzékelem, netán még idegesít is a papnak vagy más ott lévőknek a magatartása. A másik igen erős imádságunk még a Szentírás olvasása. Ez is olyan, mint a szertartások, hogy csak bele kell kapcsolódni, és visz magától, közvetíti a kegyelmet, akár észreveszem, akár nem. Ezért kell ezekben kitartani.
Most azt tapasztalja meg, hogy saját erejéből nem tudja szeretni és elfogadni azokat, akik rosszat tettek. Ez nem helytelen felismerés, ez a saját gyengeségének a bevallása. Mit is tegyen?
A saját szavaival való imádság mellett ezt a kettőt kell tartania hosszabb időn át, kb. 2 hónapig (minden nap szentírásolvasás, legalább vasárnaponként templomi szertartás). Meg fogja látni, hogy egyszer csak megjelenik a béke a szívében. Persze, akkor se ezt keresse. Az Istennel való kapcsolatunkban nem az számít, amit érzünk, hanem az, amit teszünk. Ez az imádságban való kitartás arra fogja majd késztetni, hogy valakivel jót tegyen. Ez lesz az első hallható üzenet az Úrtól. Ezt az irányt kövesse!
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikusnak kereszteltek, itt is kaptam meg a beavató szentségeket (keresztség, szentáldozás, bérmálás) és szeretnék pap lenni,és azon gondolkoztam, hogy van-e értelme a rítusváltásnak abban az esetben ha nem szeretnék a családalapításról lemondani a papság mellett. Hiszen tudom, hogy a görög katolikusoknál még a pappá szentelés előtt meg lehet házasodni. Egyébként, hogy működik a görög katolikus papképzés? Lehetséges-e (van-e értelme) a rítusváltásnak (római katolikusból görög katolikusba) ilyen szituációban? (Alapvetően úgy tudom,hogy csak rítusbeli különbségek vannak, dogmatikaiak nem)
Egy katolikus fiú aki pap akar lenni
Kedves Fiatalember!s
Ha Önt hívja az Úr a papságra, akkor meg is adja hozzá az erőt. Eszébe jutott, hogy ha görögkatolikus lenne, akkor akár házas is lehetne a papság mellett. Ez a gondolat nem a Jóistentől van. Ez a könnyebb út választása lenne. Mélyüljön el, töprengjen sokat ezen, hogy mit vár, mit kér az Úr, és közben mind erősebben fejezze ki feléje az odaadását.
Rítust váltani a nősülés lehetősége miatt nem érdemes, és nem is lehet. A rítus hatása nagyon széleskörű. Valóban, dogmatikai különbségek nincsenek, de a szemléletbeli különbség annál nagyobb. Nem könnyű ezt a szemléletbeli váltás megtenni. Ráadásul van egy íratlan szabály, hogy ha fiatalember akar rítust váltani, akkor előtte nyilatkoznia kell, hogy papság esetén a cölebsz hivatást fogja választani. Ez a megkötés éppen azért van, hogy pusztán a nősülés lehetősége miatt senki ne akarjon rítust váltani.
Kedves Lelkiatya!
Sokat imádkoztam a munkahelyem miatt. Rosszra fordultak a dolgok. Sok minden megváltozott, nem az én hibámból. Bejárós vagyok, és nem tudom összeegyeztetni a munkaidőt a bejárássál.( Odaköltözésre nincs lehetőségem.) Sajnos nem hallgatta meg a Jó Isten az imámat. Még rosszabb lett. Így felmerült a kérdés bennem, hogy más munkát keressek. Mi a Jó Isten célja ezzel? Kérem a Lelkiatya tanácsát!
Ha nehézzé is vált a munkája, ha csak lehet, maradjon meg benne. Csak akkor keressen új munkahelyet, ha valóban lehetetlenség összeegyeztetnie életének egyéb fontos körülményeivel. De ha így lenne, nem is töprengene, hanem már azonnal váltott volna, vagy legalább elindult volna keresni. Ebben nem tudok tanácsot adni. Viszont az sem kizárt, hogy az Úr ezen az úton Önnek új lehetőséget kínál. Nem szabad azt gondolnia, hogy nem hallgatta meg a kérését. Ilyen soha nincs. Az Úr mindig meghallgat, és amire szükségünk van, azt meg is adja. Sokszor utólag tudjuk, értjük meg, hogy Neki volt igaza, és jobb, hogy akkor nem adta meg azt, amit kértem.
Javaslom, hogy menjen el a templomba, ott töltsön el imádságban egy fél órát. Ne faggassa az Urat, hanem egyszerűen csak legyen Vele. Meg fogja látni, hogy sok minden letisztul majd, és jobban látni fogja, hogy mit kell tennie.
Kedves Lelkiatya!
Milyen kiadványok vannak a Csodáséremmel kapcsolatban?
A alábbi könyvet már olvastam és nagyon tetszett: Karl-Maria Harrer ? Peter Matuska: A Csodásérem
Van még ezen kívül más könyv vagy kiadvány?
Előre is nagyon köszönöm!
Két régebbi könyvet ismerek erről:
Laboure Katalin élete, Székesfehérvár, 1922. és
A csodás érem és a hozzá fűződő kegyelmek. Bp., 1929.
Kedves lelkiatya! Egy egyszerű, de számomra mégis bonyolult kérdést tennék fel. Mi pontosan a különbség az alázat és a megalázkodás között? Mert néha úgy érzem, hogy ha nem teszek meg valamit másoknak, akkor nem vagyok alázatos, de amit meg kell tennem, az nekem pl. nem jó, s a barátaim erre mindig azt mondják, hogy nem állok ki magamért, s megalázom magam.
Az alázatot folyamatosan tanulni kell. Sokszor a környezet, a világias gondolkodású emberek nem tudják, hogy mi az alázat értéke, ezért még arról is le akarnak beszélni, ami pedig közelebb vinne az alázatos Jézushoz. Ezért bátor dolog alázatosnak lenni, mert azt senki nem értékeli a környezetünkben.
Az igazi alázat belső méltóságot ad. Akkor sem érzem magam megalázva, ha mások gúnyt űznek belőlem, mert tudom, hogy nem az emberek előtt akarok elismerést kivívni, hanem egyedül az számít, amit az Isten tart rólam. Ezzel szemben a megalázkodás gyávaság, mert mások elismerése miatt viselek, fogadok el olyan dolgot, amit magamtól nem tennék. Az alázat Isten előtt naggyá tesz, a megalázkodás az emberek tetszését keresi. Az alázat erőt ad, a megalázkodás megnyomorít. Az alázatos emberre föl lehet nézni, a megalázkodót méltán nézik le. Az alázat bátorság, a megalázkodás gyávaság.
Jézus alázatos volt, mégis megőrizte méltóságát. Az Ő alázatát kell követnünk, akkor lassan megértjük, hogy ez mit jelent és magunk is beletanulhatunk.
Kedves Lelkiatya! Első szombaton mikor lehet gyónni Máriapócson? Most tudok elutazni oda. Szeretném letenni egy bűnömet, amely visszatérő. Itt szeretném megfogadni, hogy nem fordul elő többet.
Máriapócson folyamatosan van lehetőség a szentgyónásra. Éppen most szombaton egész nap ott vagyunk, de ha mégsem találna papot a templomban, akkor az árkádok alatti bejáratnál csengetve hamarosan fognak tudni segíteni Önnek.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy kérdéssel fordulok önhöz,a történetem a következő: Görög katolikusnak kereszteltek. Tíz éve férjhez mentem egy római katolikushoz, római katolikus szertartás szerint. Sajnálatosan az én neveltetésemből kimaradt a vallásos hit így nem voltam sem elsőáldozó sem bérmálkozó . A férjemmel viszont szerettünk volna templomi esküvőt ez meg is történt és az azóta megszületett gyermekeinknek is szeretnénk megadni a katolikus vallás szerinti élet, értékeit.
A legnagyobb gyermekem elsőáldozás előtt áll. Megszületett a fejemben a gondolat hogy én is szeretnék gyónni és áldozni, (amit szülőként kötelességem is)
Kérdésem az lenne hogy római katolikus szertartás szerint én ezeket a szentségeket ezidáig nem vettem magamhoz most mire lenne szükségem és hova forduljak?
Köszönettel, Annamária
Kedves Annamária!
A Szentlélektől származik a gondolat és az indíttatás, hogy a gyermeke elsőáldozása kapcsán Ön is részesüljön ezekben a megerősítő szentségekben. Ennek nincs is semmi akadálya. Ennek részleteit, természetesen, valamelyik pappal kell megbeszélnie. Azt javaslom, hogy keresse fel a legközelebbi görögkatolikus atyát, és az ő segítségét kérve készüljön fel a szentgyónásra és szentáldozásra. Ezt követően pedig a család egységét szem előtt tartva éljék meg mindkét rítust.
Dicsertessek a Jezus Krisztust!
Kedves Lelkiatya, 55 eves vagyok, nem tudom, elmehetek e meggyonni es utanna megaldozni ha nem fejeztem be a hittant es nem voltam elsoaldozo?
Nyugodtan menjen el gyónni. Az atya majd segíteni fog Önnek, hogy mit és hogyan kell mondani. Valójában ez most egy nagy beszélgetés lesz, amelyben elmondhatja eddigi gondjait, nehézségeit. Persze, nagyon fontos, hogy ezekben senki mást ne vádoljon, csak egyedül a saját hibáit akarja feltárni. De mondom, ebben segíteni fog az atya. És majd a továbbiakat is ő fogja Önnek elmondani.
Lehetőleg még ezen a héten, Húsvét hetében menjen el.
DJK! Az Exarchátus honlapján a nagypénteki szertartásokról feltöltött képeken több egyházközségben is fekete felont viselt a pap. Ha nem tévedek, akkor Timkó püspök megtiltotta a fekete színű liturgikus ruhák használatát. Esetleg ez változott volna meg? Ha mégis lehet használni, akkor milyen alkalmakkor még? Köszönöm!
Talán tiltás sohasem fogalmazódott meg, inkább erős ajánlás a piros ruha használatára. Azt vélem, hogy ezeken a helyeken korábban is megmaradhatott a fekete ruha használata, csak korábban nem volt alkalmunk ezekről értesülni, mint most, a világháló adta lehetőségnek köszönhetően.
Kedves lelkiatya!
Mi a véleménye egészséges-e a lelkünkre nézve fenntartani egy olyan kapcsolatot,ahol a másik fél nem kivánja tisztázni a dolgokat,figyelembe se veszi az érzéseinket?Helyes-e csupán köszönés szintjére redukálni az ilyen kapcsolatot?Mert felszines beszélgetést fárasztó fenntartani,az kissé arra hasonlit,hogy megjátsszuk magunkat mások elött,meg lelkileg is fájó és megterhelö.
Válaszát elöre is köszönöm!
T.B
Mély, közeli kapcsolatot így fenntartani nem lehet. Egy ideig nem érdemes erőltetni a kibeszélést, a mély dolgok érintését. Érdemes ezzel várni. Ez nem színészkedés, hanem nagyon is természetes viselkedés. Ha arra van szükség, akár ki is lehet mondani az illetőnek, még ha kínosnak tűnik is, hogy Ön úgy érzi, az okozott sebek miatt most egy ideig nem tudna őszintén és zaklatottság nélkül beszélgetni, ezért jobb, ha nem nagyon találkoznak. De a szívében azért ne zárja ki annak esélyét, hogy idővel majd ez jobbra fog fordulni.
Kedves lelkiatya!
Van-e alapja annak,ha émelygö és nagyon nyugtalan,rossz érzést érzek valakinek a társaságában?Ezzel az emberrel volt már konfliktus közöttünk.Nem tudom mi okozhatja a ezt az érzést,de nagyon nyugtalanit,zaklatottá tesz.Nincs bennem akkora rossz érzés iránta,hogy igy érezzem magam.Lehet az az ember annzira rosszat akar,hogy ezt megérzem?Vagy a lelkem tiltakozik ellene?Vagy más dolog okozhatja?De ha nem vagyok a társaságában,nincs kontaktus közöttünk,akkor ezt nem érzem.Ön hogy látja és értelmezi ezt a dolgot?
Válaszát köszönöm!
Nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítania ezeknek az érzéseknek. Idővel csökkenni fog. Az vélhető, hogy az illető nem rokonszenves Önnek, s ezért a jelenléte feszültséget, nyugtalanságot ébreszt a lelkében. Ilyenkor imádkozzon érte, mondjon el egy fohászt, vagy valami más imát. Ezzel őt is segíti, és a lelke is megnyugszik közben.
Tisztelt lelki atya! Ugy erzem hogy egy olyan hazassagban elek amelyben en nem is letezem szinte, csak annyi hogy lelegzem, ami Igen nagy dolog szamomra. A sogornoim es sogoraim vezetik a hazassagunkat en nem tudom.
Mit tudok tenni,se veled se nelkuled.nagyon-nagyon fajt, faj a lelkem mindezek miatt.gyerekunk nincs. Olyan egyedul erzem itt magam, beszelgetni velem nehezere esett minding.valaki felhivott telefonon kb. 10 evvel ez elott hogy nem e akarok venni helyet a temetobe. S egeszen komolyan gondolta.
Főként akkor marad egyedül a házasságban az ember, ha távol él a saját családjától, esetleg külföldre kerül. Ilyenkor valóban nagyon nehéz közösségre találni, de azért nem lehetetlen.
Nem tudom, mit tanácsoljak, mert nem ismerem a helyzetét. Megvizsgálható, hogy helyes lépés volt-e hozzámennie ahhoz az emberhez, akit talán nem is ismert eléggé, hiszen, ezek szerint, alig beszélgettek. Ha még friss a házasságuk, akkor alaposan gondolkodjon el rajta, hogy ahhoz az emberhez ment-e feleségül, akit akart, vagyis, akit ismert. Mert ha úgy érzi, hogy becsapták, Ön sem ismerte a férje személyiségét, akkor erre az egyház is azt mondja, hogy nem érvényes kötelék. Magam is csodálkozom, hogy ezt mondom, hiszen mindig a házassági kötelék megtartása mellett kardoskodom, mégis úgy érzem, ezeket a súlyos kérdéseket is föl kell tennie, ha élni akar.
Ha azonban felelősen átgondolva azt mondja, hogy ez a kötelék érvényes, csak éppen csalódott a férjében, akkor ne a kimenekülésre gondoljon, hanem vállalja az életének ezt a nehéz keresztjét, imádkozzon minél többet, hogy maga az Úristen legyen a társa, a vigasza, és ebből erőt merítve próbáljon meg más embereken segíteni, ezzel alakítva hasznossá és elviselhetővé az életét.
Dicsőség!
Nem régen olvastam a honlapjukon, hogy aki megvallja Istent az emberek előtt, azt Jézus is megvallja mennyei Atyja előtt. És eszembe jutott, hogy a görögkatolikus papok nem járnak reverendában, de még csak kolláré sem mutatja a papi mivoltukat. Ruházatuk egyszerű trikó/ing és farmer/vászonnadrág. Miért? Jó ez így?
A püspök nem akar ebbe beleszólni, pedig dolga lenne! Fél, legalábbis tart a papoktól, pedig csak a néppel kellene foglalkoznia!
Ahogy a reverenda átalakul munkaruhává, úgy alakul át a hivatás is egy választott szakmává, semmi több!
Ezt kicsit sommás megállapításnak érzem, de van benne igazság. Én sok papot látok reverendában is. Bevallom, én is jobbnak tartom, ha a ruházatáról is látszik, ha valaki az Isten embere. De túlzásba sem szabad esnünk, mert az bizonyos, hogy nem ítélhetünk meg egy papot annak alapján, hogy hord-e reverendát vagy sem.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném tudni a véleményét a lelki vezetésről. Nekem nincs lelki vezetőm, és igazából nem is szeretnék egy másik ember előtt ilyen szinten megnyílni, még egy pap előtt sem. A gyóntató atya ajánlkozását is visszautasítottam, a gyónásban elmondok mindent, de ennyi. Soha nem tűrtem, hogy valaki bármiben is "vezessen", segítsen, tanácsoljon. A gyóntatótól sem várok tanácsokat, szabja meg az akármilyen kemény elégtételt, de a gondjaimat magam oldom meg.
Azt gondolom, nem kell mindenkinek lelki vezető. Vagy rosszul gondolom?
A lelkivezető nagy segítséget jelent abban, hogy az ember körültekintőbben lássa meg saját helyzetét. Ezt a lehetőséget visszautasítani nem bölcs dolog. Tanácsokat kapni, meghallgatni, elfogadni, ez is nagy segítség az eligazodásban. Senki sem gondolhatja azt, hogy mindent tud. Még a saját magáról sem. Igaz, hogy olyan közelről senki nem ismeri az embert, mint saját magát, de van, amikor kicsit messzebbről nézve kell bizonyos dolgokat megítélni. Erre az ember egyedül képtelen.
Ön vajon miért érzi úgy, hogy tűrnie kellene mások vezetését, segítségét, tanácsát? Hiszen a szenvedést, a rossz dolgokat kell tűrni, a tanácsokon pedig elgondolkodni kell. Ön valami ok miatt szenvedésnek, sőt, támadásnak érzi az esetleges tanácsokat. Ezen érdemes elgondolkodnia, hogy miért van így. Lehet, hogy éppen egy lelkivezető tudná jól megvilágítani.
Az én véleményem az, hogy mindenkinek szüksége van lelkivezetőre.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék az akolitus szolgálatról, egyházunkban (a keleti kereszténységben) mennyire jelenik meg ez a szolgáló rend, milyen egyházi szabályok jellemzik a tevékenységét, liturgikus megjelenését, öltözködését.. stb, ki hogyan válhat akolitussá?
Még egy kérdés: a dámóci szerzetesrendnek van-e úgynevezett világi un. harmadrendje, vagy a Bazilita harmadrend "gyűjtő" rendje a keleti szerzetesrendek világi segítőinek.
Üdvözlettel
Görögkatolikus egyházunkban alszerpapi rendnek felel meg az akolitusi szolgálat. Ezt előzi meg a felolvasói rend. Ezek az un. kisebb rendek.
Annak, hogy valaki alszerpap lehessen, a következő feltételeknek kell megfelelni:
betöltött 21. életév;
előzetes részesülést a bevezető szentségekben (keresztség, bérmálás, Eucharisztia);
példamutató, józan és a vallásgyakorlásban buzgó életvitel;
jó hírnév;
a klerikusokkal való példás együttműködési készség és a hierarchia iránti tisztelet és engedelmesség;
középiskolai érettségi, vagy a püspök megítélése szerinti megfelelő műveltség;
a saját parókus írásbeli ajánlása;
a liturgikus szolgálatokhoz szükséges jó hallás és énekhang;
legalább egy éves felolvasói szolgálat és
az előírt két éves képzés elvégzése.
Az alszerpap feladata a liturgikus könyvek előírásai szerinti szolgálatok végzése, valamint minden olyan egyházi tevékenység, mellyel parókusa vagy a püspök megbízza.
Alszerpap lehet nőtlen vagy nős férfi. Ez utóbbi esetében a kisebb rend felvételéhez szükséges a feleségének írásbeli beleegyezése.
A dámóci szerzetesrendnél nincsen harmadrend.