Kedves Lelkiatya! Remélem, hogy nem lesz felháborító és zavaró a kérdésem, főleg egy ilyen helyen, ahol keresztények írnak, magam is görögkatolikus vagyok, de szeretnék kérdezni valamit. Sok keresztény tartalmat nézek, youtube-on videókat, közösségi oldalakon ilyen bejegyzéseket, bibliai idézeteket olvasok, keresztény filmeket is szívesen nézek, vannak amiket rendszeresen és ezért mindig javasolja maga az oldal, valamire rákeresek. Világi tartalmakat is szoktam nézegetni, de semmi károsat. Már nem első alkalommal történt, hogy ma szembejött velem egy olyan kép, ami a kereszténységet gúnyolta és sátánista szimbólum volt rajta. Egyébként már nem is először, máskor is volt ugyanez. Ez egy közösségi oldalon volt. Nem lájkoltam a múltkor sem, szóval biztos nem ez az oka. Máskor a Youtube javasolt nekem olyan videót, ami amolyan sátánista valamit tartalmazott. Ez nem rendszeres, semmiképp sem, de nem egyszer volt ilyen. Nem szoktam nézni ilyesmiket, nem követek ilyen oldalakat. Ebből adódóan elvileg csak valami véletlen lehet, hogy pont nekem pont ezt dobta fel az internet. Teljesen eltér attól, amit nézni szoktam. Amikor meglátok egy ilyet, főleg amikor képekről van szó, rögtön felidegesít. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg lenne-e számomra valamilyen tanácsa, hogy ilyenkor mit csináljak és hogyan őrizzem meg a nyugalmam? Sajnos ma már annyira idegesített, hogy rá is kattintottam az oldalra, hogy megnézzem ugyan ki tölt fel ilyeneket, miféle oldal ez. Tele volt sátánista dolgokkal. Már bánom, hogy rákattintottam, de egyébként nem tetszett a tartalma, inkább valami hatalmas undor vett erőt rajtam. Undorodtam attól, amit láttam és mérges is lettem, amiért egyáltalán ilyen dolgok léteznek és persze csak jobban felidegesített. Nem néztem meg nagyon sok mindent, de pár dolgot. Még most is próbálok megnyugodni. Ezeket látva csak erősödött bennem az érzés, hogy én akkor is Jézushoz akarok tartozni és úgy éreztem, sajnálom, hogy annyian nemhogy nem törődnek azzal amit tett hanem még gúnyolják, megalázzák, kiröhögik a hitet, ami nélküle nem lenne, ami nem lenne a szenvedése és feltámadása nélkül. Persze tudom, hogy ezek az emberek inkább segítségre szorulnak és fel is merült bennem, hogy imádkozzak értük. Pont arra van a legnagyobb szükségük, akit gúnyolnak, megaláznak, Jézusra. Ez ma pont akkor történt miután már voltam a misén, részesültem az eucharisztiában, lelki békém volt. Annyira jellemző, hogy mindig akkor történik valami kísértés, idegesítő dolog, gonosztól származó akármi, amikor már van lelki békém, részesültem az eucharisztiában, amikor azt hiszem, minden jó lesz. Mintha a Sátán direkt ilyenkor akarna engem piszkálni. Létezik olyan, hogy ő is küld "üzeneteket" mint Isten? Hogy valami tőle jön szándékosan nekem, hogy piszkáljon? A bejegyzés persze nem nekem íródott eredetileg, de felhasználhatta. És mi a helyzet velem, bűnt követtem el azzal, hogy rákattintottam az oldalra? Bár megnéztem mi van rajta, de nem tetszett egyáltalán. Teljesen undorodtam tőle és csak felerősítette a Jézushoz ragaszkodásomat. Ez akkor lett volna bűn ha tetszett volna, amit láttam, vagy már így ezzel bűnbe estem? Legközelebb még csak rá se kattintok, nem is szoktam, de már annyira felhúzott. Bocsánatot kérek, ha esetleg az egész levelem zaklatott, biztosan a lelkiállapotom miatt.

Kedves Lelkiatya! Tud esetleg ajánlani néhány keresztény pszichológust?

Kedves Lelkiatya! Van olyan barátom, aki harmincon felüli és még szűz, a szüleivel él, mert keveset keres. Mit lehet neki tanácsolni? Köszönettel, Szilvi

Tisztelt Lelkiatya! Nemrég olvastam ezt a mondatot: Lázadj Te is a modern világ ellen, legyél normális. Ezen töprengek, hogy vajon nem fordult-e meg a gondolat rossz irányba? Lázadni jó? Lázadni normális? A modern világot le lehet győzni lázadással?? És vajon Jézus buzdítana-e lázadásra? Vagy hívna-e zarándoklatra azért, hogy megtanuljak lázadni? És bocsánat, de miért zari? Ez így nem modern? A magyar nyelvünket hogyan védjük meg?

Kedves Lelkiatya! Az állatoknak is van lelke? Sok ismerősöm azt hiszi, és kinevetnek amikor mondom nekik, hogy csak az embernek van.

Kedves Lelkiatya! Küzdök valamivel, melynek kapcsán már kikértem egy atya tanácsát, inkább véleményét, de valamiért nem vagyok biztos abban, hogy igaza van. Isten kegyelméből számos kísértés és bűn elhagyott engem, de bevallom, hogy hálátlannak érzem magam. Nem mondok szavakkal köszönetet ezért, csak nagyon ritkán és néha még panaszkodok is. Valamikor Jézusnak, valamikor Szűz Máriának, valamikor egy apostolnak, mikor kinek. Olyasmikről, amely dolgok a "szentté válásom" következményei. Nem tudom, fontos-e,hogy miről, de most ezt kihagynám és inkább egy másik levélben írnám le, ha Ön fontosnak tartja. A lényeg, ami a kérdésem is, az az, hogy amikor panaszkodok meg nem tudom pozitívan látni a helyzetet (a bűntől szabadulásom, a szentté válásom - hogy mennyi minden változott az életemben és mennyivel erősebb a hitem, többet szolgálok Istennek, mennyi bűntől szabad lettem), akkor azon a napon jön egy kísértés, ami amúgy már nem szokott lenni, valami, amitől már Isten kegyelme megszabadított. Olyankor szoktam rájönni, hogy milyen rossz, amikor van ez a kísértés és hogy milyen "áldott" voltam, amíg nem volt. Nekem teljesen ez volt a benyomásom, hogy ilyenkor Isten mintha megengedné azt, amitől már megszabadított, mert így akarja láttatni velem, hogy hálásnak kellene lennem és értékelnem kellene azt, amit nem értékelek (eléggé). Elmondtam ezt egy atyának nemrég és szerinte ez nem így van, ez nem így működik, hogy Isten ad egy kegyelmet és elveszi, csak egyszerűen az én bűnre hajlamos természetem ez. Kérem, bocsásson meg, amiért ezt mondom, de nem tudok egyetérteni az atyával, valahogy nem tudok belenyugodni a magyarázatába. Az jut eszembe, hogy ha ez csak az én bűnös természetem lenne, akkor miért mindig olyankor van a kísértés amikor panaszkodok és hálátlan vagyok, ez nekem nem fér össze és ha meg ez egy véletlen lenne, valahogy én azt sem hiszem. Meg kell mondjam, nem veszi el teljesen Isten a kegyelmét tőlem, mert amikor jön ez a kísértés, utána megint eltűnik mint a panaszkodásom előtt. Olyan mintha csak meg akarna leckéztetni engem Isten. A zsidó nép történetére emlékeztet a saját helyzetem. Panaszkodni kezdtek a pusztai vándorlás során, hogy se kenyerük, se vizük, el fognak pusztulni, miért vitte ki őket Mózes és Isten a pusztából, milyen nyomorúságban vannak, Isten pedig megharagudott és tüzes kígyókat küldött rájuk. Annyira hasonlónak érzem ezt a saját helyzetemhez. A másik atya mondta, hogy Isten nem vesz el kegyelmet és igen, ezt is látom és ez is párhuzam a saját tapasztalatom és a zsidók története között. Végül Isten megmentette a zsidókat, miután azok bevallották a vétkeiket, hogy hibáztak amikor lázadoztak, a rézkígyó volt a megoldás, ha arra tekintettek, nem haltak meg. Végül tőlem is elveszi a szenvedést, a kísértést, mert miután bevallom, hogy hálátlan voltam, sajnálom, (ha bűnbe estem, akkor azt is) és utána olyan minden mint azelőtt, nem jön a kísértés. Nagyon szégyellem a hálátlanságomat, az biztos. Érdekelne a véleménye, hogy vajon jól érzékelem-e, hogy Isten ezeket azért adja nekem, hogy tanítson és rájöjjek a hálátlanságomra? Mint a zsidók a szabadulás után.

Kedves Lelkiatya! Egy szomorú témáról szeretnék kérdezni. Júdásról azt szokták mondani, hogy nem csak az árulás volt a bűne, hanem az öngyilkosság is. Az lenne a kérdésem, hogy az öngyilkosság egész biztosan bűn? Bizonyos szempontból akár érthető is lehet ha valaki elköveti, nem? Júdás esetében tulajdonképpen érthető, hogy annyira elkeserítette a saját árulása. Ha életben marad, biztos sokan utálták volna vagy ha a 11 apostol meg is bocsát neki, mások nem biztos. De ki tudja, lehet először a 11 sem és nem bírta volna elviselni a tudatot, hogy hozzájárult a Megváltójuk halálához. Az is lehet, hogy egész életében úgy érezte volna, hogy kudarcot vallott és nem úgy szolgálta Jézust, ahogy kellett volna. Az is lehet, hogy kívülállónak érezte volna magát mindig, még akkor is ha a többiek nem haragszanak rá. Valamikor az ember úgy érzi, lelkileg nem tud megbirkózni dolgokkal. Azt is felróják neki, hogy nem ment oda Jézushoz bocsánatot kérni vagy nem imádkozott bocsánatért. Ami engem illet, kerültem már ilyen helyzetbe, ha nem is társult hozzá öngyilkossági szándék, nem mertem és nem is akartam Jézust megszólítani mert már ahhoz sem volt erőm. Ahhoz is kell egy erő. Meg bátorság is. Remény is kell. Ha az ember úgy érzi, már az se segít rajta ha imádkozik, akkor nem fog. Nem egy kellemes élmény, de azt hiszem megtapasztaltam mit érezhetett Júdás. Nagyon is sok hasonlóságot látok. Én is azt érzem néha, amit fent Júdásról írtam. Hogy örülne a szívem ha nekem is lenne olyan lehetőségem, mint Júdásnak, hogy odamenjek Jézushoz. Személyesen. Lássam az arcát, halljam a hangját. Akkor is ha már a kereszten van odafeszítve. Ha egy apostolnak lehettek félelmei, kétségei és nem mer/akar Jézushoz menni, akkor érthető ha én is küzdök, ugye? Még ha nem is leszek öngyilkos.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy a tisztítótűz valóban nem dogma? A mesterséges intelligencia azt mondta hogy nem dogma. Illetve azt szeretném kérdezni hogy ugye nem baj ha a mesterséges intelligenciát kérdezem?

A nőknek miért a férje a feje és miért nem Krisztus mint a férfiaknak? A hajadon nőknek ki a feje?

Kedves Lelkiatya! "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával? {Mik 7,6}." Lk 12,49-53 Mit jelent ez a meghasonlás, mi miatta hasonlunk meg? Rendben van, ha nem vagyunk jóban ezekkel a személyekkel?

Kedves lelkiatya létezik nő gyűlölő pap? A mi papunk nem szívesen fog kezet nőkkel és nem szívesen beszélget velünk (a férfiakkal szívesen és kedvesen az öregekkel is). Most legutóbbi misén meg feltett egy kérdést amit 3 szor is megválaszoltam, de mégis megvárta hogy egy férfi is megismételje és arra reagált, megdicsérte (engem konkrétan ignorált mert nő vagyok)... Édesanyám szerint ez azért van mert nem akar bajba kerülni az atya, de szerintem ez nem lehet az oka, mert egyrészt én ronda vagyok másrészt a kifejezett hirsutizmus miatt határozottan fiús is. Régen az én atyám nagyon szeretett, a mai atyák már mind ilyen rideg, távolságtartók a nőkkel szemben, akkor is ha a nő ronda és nem úgy viszonyul hozzá? Esetleg a papi szemináriumon tanítják ezt (édesanyám szerint, mert túl sok a vád)

Kedves lelkiatya az egyik kedvenc énekem egyik kedvenc során gondolkodtam, "milyen Isten képes rá hogy kétszer is elveszitsen"... Sokszor érzem így, mert mindig van mikor az Úrral vagyok és van mikor mindent elhagytam... Most azon gondolkodom hogy mivan ha nem veszít el az Úr csak én érzem így? Mit gondol erről? Illetve mit tegyek ha újra "elveszitve" érzem magam? Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Lelkiatya! Történt olyan, hogy szentgyónást végeztem, és közben eszembe jutott, hogy ha megemlítem, hogy a 6. parancsolat ellen vétkeztem, ezzel botránkozást válthatok ki az atyában, és ez súlyos bűn;mégis megmondtam ezt is, úgy ítélem meg, kellő tudatossággal. Utána mindjárt megbántam, és azt is belevettem a bűneim közé, hogy "olyat mondtam, ami botránkozásra adhatott alkalmat". Érvényes volt a gyónásom? Válaszát előre is köszönöm.

Függőséggel lehet áldozni?

Kérem imádkozzon értem hogy újra jó legyek! Jelenleg nem tudok segíteni magamon! Már misére sem merek menni, mert mit keresne ott egy ilyen helyzetben lévő nő mint én.