Kedves Lelkiatya!
Külföldi állások kapcsán jutott eszembe néhány dolog,ami elgondolkodtatott.Belehet-e illeszkedni külföldi környezetbe és meglehet-e szokni azt?Az adott országban élő nemzeti többség mennyire fogadja el a külföldieket?Ha valakikben ellenérzés van más nemzetek iránt az miért van igy,még ha az a másik ember nem is ártott nekünk,sőt az is lehet,hogy jót tett velünk.A vegyes házasságok mennyire tudnak stabilak és jól müködöek lenni?
Válaszait előre is köszönöm!
Érdekes kérdések ezek, melyekre nincsenek általános, mindenkire érvényes válaszok. Nem vagyunk egyformák. Tompa Mihály 1851-ben ezt írta: Szivet cseréljen az, aki hazát cserél! Sokunk számára ez ma is érvényes. Azt mondják, van, aki könnyebben be tud illeszkedni.
Talán azt is országa válogatja, hogy hol fogadnak be szívesebben, hol kevésbé. Erről is különböző tapasztalatok vannak.
A harmadik kérdés a legmegfoghatóbb, mert itt sokat alakíthatunk a saját érzéseinken. Van abban nemes honszeretet is, ha jobban megértjük és megértetjük magunkat magyar testvéreinkkel. Azonban már ez is szülhet egyfajta idegenekkel szembeni tartózkodást. De ezzel óvatosnak kell lennünk. A másik ember másságát mindig nyitott szívvel el kell tudni fogadni, akár nemzeti akár másfajta különbözőség miatt jelentkezik is.
A vegyes házasságok között is van, amelyik szépen kialakul, de nagyon sok rossz tapasztalat is van. Legsérülékenyebbek azok, ha magyar nő megy másik országban férjhez. Eleinte a nagy szerelem miatt nem tűnik nehéznek, később azonban, amikor a családi fészek, a családhoz tartozás egyre hangsúlyosabbá válik, akkor a külföldi környezet - amely a férjnek természetes - egyre idegenebbnek tűnik.
Kedves lelkiatya!
Olyan válaszokat olvasok itt Öntől, hogy napokra gondolkodni valót ad. Ezen felbátorodva kérdezem: biztos, hogy Isten mindenki életének valami konkrét értelmet szánt? Hogy ajándéko(kat) kaptunk Tőle, és azokat valamire fel kell használnunk? Hogy nem "csak úgy" születtünk, esetleg mert a szüleink nem vigyáztak, vagy csak gyereket akartak, mert az az elvárás? Sokszor elgondolkodom a saját életemen és másokén is, persze a magamét ismerem a legjobban. Ha csak egyetlen valamiben pl. tehetséget kaptam volna, vagy jobb ember lennék, nem kérdeznék ilyet. Az én életem remélhetőleg már a vége felé jár, lassan 55 leszek, de eddig még nem sikerült felfedeznem semmi "ajándékot", semmi igazi célját az életnek. Pedig sokszor kérem az Urat, világosítson meg, de nem teszi. Sajnos sem a házasságra, sem a szerzetességre nem éreztem hívást, hát csak vonszolom az életet. De ez elég sovány így. Lehet, hogy halálomig sem "jövök rá" semmire? Nem akarom ezt hinni.
Talán éppen az írásának utolsó szavai árulják el a lényeget. Bár arról számol be, hogy eddig szinte értelmetlen volt az élete, mégis egy minden más érzésnél erősebben jelentkezik, hogy nem akarja hinni, hogy valóban értelmetlen volna az élete. Honnan ez a mély hit, ez a szinte bizonyosság, de legalábbis vágy erre a bizonyosságra, hogy mégis van értelme? Onnan, hogy ez kitörötlhetetlenül ott él a szívünk legmélyén.
igen, megerősíthetem, mindenkinek van hivatása, senki nem jön véletlenül a világra. Ezt nehéz emberi értelemmel felfognunk, hiszen vannak nem akart gyermekek. Egy szélsőséges példa: szerzetesnőket erőszakoltak meg a szerbiai háborúban. Azok megfoganását vajon akarta Isten? Ezt a szörnyűséges bűnt nem akarta, mégis emberi életek jöttek létre, akiket személyesen akart az Isten, és hivatást is adott nekik is.
Ha valaki sehogyan sem találja a saját hivatását, annak azt szoktam javasolni, hogy kezdjen el szolgálni másokat. Vagy a munkáján keresztül, vagy annak keretein kívül. Keressen olyan rászorulókat, akiket segíthet. De ez nem pusztán egyszeri alamizsna osztogatás, hanem erre állítsa rá az életét, hogy segítsen, szolgáljon másokat. Lehet, első hallásra visszataszítónak tűnik, de ha elkezdi, nagy örömet fog általa tapasztalni. Hosszú távon pedig telítődni fog az élete. Hiszen, ha már egy kis jó cselekedetet vitt végbe, már nem élt hiába.
Kedves Lekiatya! Segítségét kérem! 11-15 éves koromban önkielégítést végeztem változó gyakorisággal.Okát talán vissza lehetne vezetni a 8 éves koromban átélt lelki traumára, de most nem szeretném azt részletezni, nem is az a fontos. Már Két éve próbálkozom a leszokással és lassan másfél éve teljesen "tiszta" vagyok ,a Jóisten segített mindenben. Teljesen kizártam ezt a bűn az életemből, teljesen ellentmondok a kísértésnek. Most így ennyi idő után jutott eszembe a gyónás. Ebben a másfél évben annyira lekötötte a figyelmemet a leszokás, hogy nem is gondoltam rá ,hogy meg kéne gyónnom. Az lenne a kérdésem, hogy ezt meg kell-e gyónni egyáltalán? Nem tekinthető egy tinédzserkori feszültséglevezetésnek? Igen félek a gyónástól. Egyáltalán mekkora bűn is ez a dolog? Egyszerűen félek attól, hogy mit szólna rám az a lelki pásztor,aki meggyóntatna. Mennyire megdöbbenne. Hogy tudnám ezt a félelmet legyőzni?
Válaszát köszönöm!
Már azzal legyőzött bizonyos mértékű félelmet, hogy mert írni erről. Tehát jó úton van. Természetesen gyónja meg minél hamarabb. Nyilván, sok felmentő körülmény is szerepet játszik, de ezeket az Úr még jobban ismeri, mint Ön, vagy a gyóntató lelkiatya. A gyónásban további megerősödést fog kapni. Azt is elárulom, hogy jelentkezni fog még ez a kísértés, mert ugyanakkor az egészséges ember velejárója. De a tisztaságért való küzdelem sok olyan egyéb gyümölcsöket is hoz, amire nem is gondolunk. Ennek a küzdésnek a része ez is, hogy elmenjen gyónni. Bizonyosan a Lélek indította erre a gondolatra, mintegy jutalmul az eddigi küzdelmeiért.
Kedves lelkiatya!
Köszönöm elgondolkodtató válaszát, amit az 50 feletti ismerősöm bűnével kapcsolatban adott. Ugyan elfelejtettem írni arról, hogy nem fiatalkora óta ilyen, csak pár éve, de ez már mindegy. Viszont felvetett bennem valamit: ha a lelkiismeret elaltatható, sőt talán meg is ölhető, akkor hogy lehet, hogy egyes esetekben megromlik, más esetekben pedig nem, ugyanabban az emberben. Tehát van olyan bűn, amiben egészen megátalkodott lehet az ember, de van olyan is, amiben hallgat a lelkiismerete szavára. És a megölt lelkiismeret "feltámasztható" valahogyan? Gondolok pl. a gyónásra. Vagy már örökre vége?
Mély titok az ember, örvénylő titok a szíve... Az ember nem gép, kivált nem a lelke, a gondolkodása. Igen, így működik az ember: bizonyos dolgokra érzékeny, más dolgokra meg nem. Ismerünk mélyen vallásos embereket, nagy imádkozókat, akik ugyanakkor észre sem veszik, mennyire állhatatlan a viselkedésük. Nem mindenre egyformán érzékeny a lelkiismeret. Azon kell dolgoznunk, hogy minden irányban minél tisztább és érzékenyebb legyen.
Elaltatható, de nem ölhető meg teljesen. Még a legmegátalkodottabb embernek is van esélye, hogy egyszer csak ráébredjen, szörnyűség volt, amit addig művelt.
A szentgyónás, de már az azt megelőző bűnbánattartás felébresztheti az alvó lelkiismeretet. Ezért is érdemes rendszeresen gyónni, hogy, ha el is szunnyadna, azért mindig föl tudjon ébredni a lelkiismeret.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni hogy manapság a Görög Katolikus Egyház melyik fordítású/kiadású bibliát használja.
Sok szempontot kell figyelembe venni szerintem biblia vásárláskor, hiszen egész életen át elkísérhet ha megfelelőt választunk.
Sokáig a megújított Káldi féle fordítást használtuk majdnem mindenütt. A most használt Evangéliumos könyvünk is ezt tartalmazza. Szép, de néhol már érthetetlen a régiessége miatt. Igen elterjedt a Békés-Dalos fordítás, ahol még vannak ebből példányok, az Apostolt abból szokták olvasni. Ennek a nyelvezete kedvez az énekelhetőségnek. Készül az új Evangéliumos és Apostolos könyvünk. Ez a Szent István Társulat által készített fordítást veszi alapul, egybevetve a görög eredetivel, és szintén figyel az énekelhetőségre. Mindezek mellett azonban nincsen olyan meghatározott Biblia kiadás, amelynek használatát egyházunk előírná.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy előfordulhat e olyan, hogy valakit szándékosan megátkoznak? Anyósom boszorkánynak tartja magát, hivatásosnak, van kártyája, meg ilyen eszközei és könyvei is. A szüleimet nem szereti, tudom, hogy rosszat kíván nekik. A szüleimmel sok rossz dolog történt mostanában, betegségek, ritka és súlyos, nem várt anyagi gondok stb... Ők vallásos emberek, hallottam olyat, hogy akkor nem kéne, hogy fogjon rajtuk, vagy mégis? Lehet ő az oka ezeknek a rossz dolgoknak?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Igen, az elő szokott fordulni, hogy valakit szándékosan megátkoznak. Van, amikor az átokmondás véletlen, aki kimondja, azt sem gondolja komolyan, s van, amikor szándékosan mondanak ilyen szavakat. Hogy ennek mi az eredménye, az már nem a kimondó személytől függ, hanem attól, akire mondták. Ha ő komolyan veszi, akkor elkezd rettegni, bármi történik vele, ezen átok következményének érzi, emiatt pedig kezd egyre sötétebben látni. Ha valaki nem veszi komolyan, nem rémül meg a kimondott szótól, hanem esetleg imádkozik is azért, aki ilyet mondott rá, annak ez semmi változást nem fog hozni az életében.
Ha a kedves anyósa valóban ilyen szerepben tetszeleg, és ezzel riogat másokat, akkor igen rászorul az imádságra. Ne mulassza el, imádkozzon érte gyakran, hogy bocsássa meg a Jóisten ezt a balgaságát, és adjon neki világosságot. A szüleit pedig nyugtassa meg, hogy semmi rossz dolog nem történik az Úr beleegyezése nélkül. Bármi éri őket, az áldás is lehet, ha hittel viselik.
Kedves Lelkiatya!
Gyerekkorom ota hivo katolikus vagyok. Imadkozom, jarok templomba, gyonok rendszeresen, bojtolok, kilencedeket tartok, bucsura jarok es megis ugy veszem eszere, hogy az en eletme sokkal rosszabb, nehezebb mint azike az ismeroseime akik nem is hisznek istenben. 30 eves no vagyok es nincs ferjem sem gyerekeim sot meg rendes munkam sem. Hiaba kerem ezeket mar evek ota Istentol nem valaszol.
Mar nincsen tobb turelmem, ugy erzem csalodtam Istenben, soha nem fogom megerteni Ot, nekem ez tul magass. Ugy erzem egy szentfazek venasszony lettem. Hiaba valonak erzem az imadsagot, nem megyek tobbet templomba, ezutan en is ugy fogok elni mint mas hazugsagok kozepette, paraznan, es nem segitek tobbet senkinek. Olyan hosszu ido ota probalom keresni Istennek a kedvet...de most mar lattam butasag volt, o nincs mellettem, nem mutatja legkissebb jelet sem annak, hogy szeretne engem.
ha ilyen rossz az eletem, vagy legalabbis semmivel sem jobb mint azoke akik nem valasosak akkor milyen kovetendo pelda vagyok, mint Isten gyermeke? az eletem egy romhalmaz...hogy mondjam masoknak, hogy Isten jo es megsegit es, hogy jojjenek velem a templomba?
jezus latja, hogy meg egy kicsi es elveszek, de nem tesz semmit, szoval ebbol is latszik, hogy nem vagyok fontos neki.
Matol kezdve tobbet nem imadkozom soha, nem fogom sem dicsoiteni sem kerni! engem elveszitett!
Edith
Kedves Edit!
Elhiszem, hogy megkeseredett, belefáradt ebbe a lelki törekvésbe.
Én is azt javaslom: hagyja abba. Ne folytassa. Ön egy olyan istenhez imádkozik, aki nem létezik. Ha elvárja ettől az istentől, hogy hozza rendbe az életét, adjon olyan anyagi, szellemi javakat Önnek is, mint másnak, akkor ehhez a tehetetlen istenhez hiába is imádkozik tovább.
Próbálja megismerni az egy élő igaz Istent, a végtelenül szerető Teremtőt, az értünk szenvedő Megváltót, a mindenható Szentlelket! Furcsamód az eddigi imái ebben eleinte nem fogják segíteni. Tegye le ezt a vallásgyakorlatot, és ásson a mélyre. Persze, utána sem lesz gondmentes az élete, ezek a nehézségek sohasem fognak eltűnni. De ha egyszer megismerte az egy élő Istent, akkor meg fogja érteni, hogy az Ön életében is melyek azok az ajándékok, amiket Tőle kapott, s azt is, hogy mire kapta, mire kell felhasználnia.
Kedves Lelkiatya! Régóta küzdök két kísértéssel a tisztasággal kapcsolatban. Az egyik, hogy elképzelek jeleneteket azokkal a nőkkel, akik tetszenek, a másik pedig, hogy a buszon igyekszem úgy helyezkedni, hogy a testem összeérjen a nők testével. Ha józan ésszel végiggondolom, ezek bűnük, hiszen a szeretetkapcsolaton kívül keresem a szexuális örömöt. Sokszor meg is gyóntam, de visszaestem. Ilyenkor azzal ?adom meg magamnak? az engedélyt, hogy mivel párkapcsolatra nincs lehetőségem, ?ennyi nekem is jár?. Szégyellem ezt meggyóni, nem is tudom jól megfogalmazni a gyóntató atyának, sokszor nem is értik, miről beszélek. Néha csinálom ezeket a dolgokat és áldozok, akkor pedig lelkiismeret furdalásom van. Vajon ezek súlyos bűnök? Muszáj őket meggyónni? Köszönöm!
Természetesen mindenképpen gyónja meg ezeket a bűnöket. Küzdjön a tisztaságért, az Istennek kedves ez a küzdelem. Nem veszi el, de épp azért, mert ebben a küzdelemben edződünk. A szentgyónás mindig erőforrás is. Ilyenkor megtisztul az ember lelke, egy ideig megint erősebb a kísértésekkel szemben. Bármi akadályozza is a párkapcsolat létesítését, azért még nem szabad ebben a testi bűnben benne maradni. Sok más ember is van, akinek ez nem adatik meg. Jézus is beszél erről (Mt 19,12). De még a házas embernek is meg kell küzdenie ezért a tisztaságért. Főként az vezesse ebben a küzdelemben, hogy a lelkét szeretné egyre tisztábbá tenni. Ezek a testi bűnök viszont megakadályozzák ebben. De minden egyes győzelem, amikor sikerül leküzdeni egy-egy kísértést, és minden szent gyónás is tovább emeli, tisztítja a lelkét.
Vigasztalásul mondom, hogy az életében ez most egy ilyen időszak, de ez mindenképpen változni fog. Érdemes tehát nem feladni a küzdelmet.
Kedves lelkiatya! Kirándulásunk alkalmával vasárnap betértünk egy görög katolikus templomba, ahol barna kenyérrel áldoztatott az atya. Ez teljesen elvette a figyelmem a lényegről, ilyet még nem tapasztaltam. Hogyan lehet ez? Köszönöm!
Az is lehet, hogy csak jobban megsült a kelleténél. Vagy durum lisztet használtak hozzá. Az bizonyos, hogy csak búzakenyérrel végezhető Szent Liturgia, tehát nem lehetett rozskenyér, vagy más gabonából való.
Nem érdemes nagyon töprengeni rajta, hiszen nem a lényeghez tartozik. Ráadásul még ítélkezés is vegyülhet bele, ha sokat rágódik rajta az ember.
Kedves lelkiatya!
Lehet, hogy kissé provokatív kérdést teszek fel, bár nem szánom annak. Tudom, hogy az Úr jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi magunk, de valamit mégsem értek.
Miért van az, hogy például aki nagyon szeretne gyereket, mindent meg is tesz, és jó anya is lenne, évekig próbálkozik, mire "összejön", ha ugyan sikerül egyáltalán. Míg más, akinek a háta közepére sem kell gyerek, férj, család, esetleg egy házasságtörő kapcsolatból azonnal teherbe esik, ha egy kicsit is kevésbé vigyáz. Más. Valaki szereti az életet, élvezi, sok mindent szeretne még csinálni, együtt lenni az övéivel, annak el kell mennie korán. Más pedig, aki szívesen itt hagyná már a teljesen feleslegesnek és hiábavalónak érzett haszontalan életét, élnie kell, esetleg kérő öreg koráig. Miért kell élnie, mikor már semmi jó sem várható, és nem is akar már semmit, míg a másik ezer jó dolgot tenne még, mégis meg kell halnia? Tudom, csak emberi ésszel lenne ez jó fordítva, de emberi ésszel nem értem a dolgot. Az ilyen felesleges élet miért ajándék? És egy nem kívánt gyerek miért az? (Nem a levegőbe beszélek, én magam is véletlen gyerek vagyok, tudom, mit jelent ez. Semmi jót.)
Jé
Nem tudom. Nem is hiszem, hogy találunk választ ezekre a kérdésekre. Megválaszolhatatlanok. Sok ilyen kérdés van még. Mióta ember az ember, ezeket feszegeti. Jób könyve is tele van velük (pl. Jób 3,20 és az utána valók).
Odaát fogjuk megtudni. Szemléletes magyarázat, hogy itt lent csak a csomókat, bogokat látjuk, nem igazodunk el rajtuk, de a másik oldalról kirajzolódik ennek szép rajzolata, mint a szőnyeg fonákján és színén.
Az imádkozó ember egyre jobban rá tud hagyatkozni az Úrra. Azt mondja, nem értem, Uram, de hiszem, hogy Te értelmet adsz mindennek. Közben pedig mégis egyre jobban ráhangolódik az Isten akaratára, és egyre jobban meglátja már idelent is élete szövésének szépségét.
Tisztelt Lelkiatya!
A munkahelyemből adódóan sok férfivel vagyok körülvéve.Mondhatni szinte csak férfiak járnak oda.Nagy ellneszenvet vált ki belőlem a viselkedésük,néha szabályosan undorodom tőlük.Voltak akik ajánlatot tettek,megpróbáltak kikezdeni velünk...Sértegettek bennünket.Parancsoló hangnemben beszélnek,sokan faragatlanok és modortalanok,olyan benyomást keltenek,hogy másokmnak elmegy a kedvük.Még olyanok is megpróbáltak kikezdeni velünk,akiknek családjuk vagy párkapcsolatuk van.Nagyon felháborit az ilyen viselkedés,úgy vislekednek mintha ösztönlények lennének.Ezt nem tudom elfogadni.Számomra ez gusztustalan.Ki se látszott ez belőlük eleinte.Nem lehet tudni kiben mi lakozik,mi tör belőle felszinre,még azokban is,akik látszólag rendesek.Mindig ügyelek rá,hogy ne legyek kihivó,szándékosan is sportcipőben,sportos öltözetben járok munkára.Az is lehet,hogy alapjában véve nem jól jövök ki a férfiakkal,mindig is ellenkezést váltottak ki belőlem.Sokszor gondolkodtam már azon is,hogy szerzetesnővérnek hiv az Úr.Lehetséges az,hogy ezaz ellenérzés annak a jele,hogy az Úrnak szenteljem az életemet?Érdekelne a Lelkiatya véleménye az itt leirtakról.
Válaszát előre is köszönöm!
Amit leír, az bizonyosan úgy is van, hiszen nagyon sok bűnt, bűnre való hajlamot hordozunk mindnyájan. De az is biztos, hogy a környezetében nem minden férfi ilyen, hiszen bizonyára vannak tisztességes férfiak is, nem csak gonoszok. Viszont valami ok miatt az Ön számára az erőszakosak sokkal szembetűnőbbek.
Azt sejtem, hogy az életében, talán gyermekkorában olyan fájdalmas élmények érték, amelyek kiváltották ezt az ellenszenvet a másik nemmel szemben. Érdemes megkeresni ennek a gyökerét, azt mélyen, alaposan átbeszélni valakivel, lelki atyával vagy akár szakértő pszichológussal. Amíg ezt nem teszi meg, hiába minden jó elhatározás, továbbra is a másik ember, a férfiak sötét oldalát fogja látni, sőt, öntudatlanul a viselkedésével is ezt a rosszabbik énüket hozza ki belőlük. Gyógyulnia kell a lelkének, hogy látni tudja az emberek jóságát is. Addig semmiképp sem gondolhat szerzetességre. Hiszen a világgal vagy az emberekkel szembeni ellenérzés egész bizonyosan nem a szerzetesi hivatás jele.
Kedves Lelkiatya!Ha egy református át szeretne keresztelkedni katolikusnak,az lehetséges-e?Köszönöm válaszát!
Átkeresztelkedni nem lehet. A keresztség örök életre szól, eltörölhetetlen jegy.
Ha valakit protestáns egyházban kereszteltek meg, és szeretne a katolikus egyházba tartozni, az a megfelelő előkészületek után a hitét megvallva a bérmálás szentségével válhat katolikussá.
Kedves Lelkiatya Tudom, hogy nem szép dolog, de lerakni készülök egy nagy keresztet. Nem bírom tovább vinni, már az egészségem is veszélybe került. Ha lerakom ezt a keresztet elkárhozom? Köszönöm a válaszát előre is! Üdv!
Hogyan lehet letenni egy keresztet? Ha az Istentől kaptuk, akkor letehetjük, de valószínű, hogy újabbat, nehezebbet kapunk helyette. Nem azért, mert ilyen kegyetlen volna az Úr, hanem, mert egyetlen keresztet sem ad véletlenül, hanem, mert tudja, hogy szükségünk van rá.
Nem tudom, mire készül, de mindenképp javaslom, hogy beszélje meg alaposan az Úristennel. Hosszan imádkozza meg, hogy valóban ezt kell-e tennie. Tartok tőle, hogy éppen, mivel nekem írt erről, ez arról árulkodik, hogy a szíve mélyén érzi, hogy valójában nem kellene megtenni ezt a lépést. Nem tudom. Ügyeljen arra, hogy bűnt ne kövessen el, és nyugodt, tiszta maradjon a lelkiismerete e nagy lépés után is.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy melyik a legfontosabb imádság. A rózsafüzér, a kilencedek, vagy az egyéb rövid kis imák, pl. Medjugorjés, Jézus szíve, stb... ?
A másik kérdésem, hogy vannak olyan napok, amikor nem tudom végigmondani a rózsafüzért, ( önhibámon kívül )ilyenkor csak egy-két tizedet mondok. Ez nem bűn? Ez is rózsafüzér mondásnak minősül? Nem baj, ha nem tudjuk végig mondani az egészet?
Előre is nagyon köszönöm!
A legfontosabb imádságunk az Eukharisztia, a szentáldozás. Egész életünknek ez a forrása, ugyanakkor a csúcsa is. A többi imát azért nem érdemes rangsorolni, mert kinek-kinek más az igénye, a lelkiállapota. Sőt, az egyes ember esetében is, a pillanatnyi lelkiállapotának hol ez, hol az felel meg inkább. Legjobb, ha nagyon sokféle imát tudunk és végzünk, akkor minden helyzetben tudunk mihez nyúlni.
Az is jó, ha csak néhány tizedet mond el. Ha viszont van erre elkötelezettsége, akár egyéni fogadalommal, akár a rózsafüzér társulati tagság miatt, akkor azt nagyon komolyan kell venni, s ha törik, ha szakad, a vállalt imamennyiséget el kell végezni. Ha netán mégis elmaradna, másnap pótolni kell. A kötelességünket, főként a lelki kötelességünket mindenképp teljesíteni kell.
Kedves Lelkiatya!
Már nagyon régóta bennem van az a gondolat,hogy szeretnék görög katolikus papnöendékhez hozzámenni.
Van egy nagyon kedves példaképem. Ő egy evangélikus lelkész felesége.
De úgy érzem,ez a gondolat nem csak az ő példája miatt van bennem.
Ebben az a bökkenő,hogy római katolikus vagyok és még csak 14 éves.
Természetesen nem most szeretnék házasodni,de már 4 éve gondolokodom ezen.
Maga mit gondol erről?
Lia
Kedves Lia!
Minthogy még egészen fiatal, ez az érzés még sokat változhat. Az alapja mindenképpen az, hogy Ön szereti az Úr Istent, az Egyházat, és szeretne olyan hivatást, amelyben ez az szeretete kiteljesedhet. Valóban vonzó dolog úgy szolgálni Istent és az Egyházat, hogy közben feleség, családanya is lehet az illető. Őrizze ezt a törekvését! Tartsa a kapcsolatát az Úrral, sőt, fonja még szorosabbra, s közben keresse, hogy milyen hivatást szán Önnek, Lehet, hogy ez a vonzalma e valóban csodálatos hivatás felé, később más formában jelentkezik majd.
