Kedves Lelkiatya!
Egyedülálló római katolikus nő vagyok, családra, gyerekre soha nem vágytam. (Lehet, hogy ez már önmagában is bűn?) Rengeteg bűnt követtem el, Isten nélkül éltem a felnőtt életem nagy részében, bár a létezésében soha nem kételkedtem. Abortuszon is átestem, sőt házasságtörő kapcsolatom is volt. Minderre nem vagyok büszke. Isten mindezek ellenére megszólított, vissza tudtam Hozzá térni, egy idő után az egyházhoz is. Be is láttam elkövetett tetteim bűnös voltát, meg is gyóntam. Mégis úgy érzem, hogy nem igazán tudtam megbánni őket. Mintha valami hiányozna. Pl. az abortusz kapcsán, egyáltalán nem hiányzik nekem most sem gyerek, bár tudom, hogy nem lett volna szabad megtenni.
Sokszor kérem Istent, hogy adjon nekem igazi bűnbánatot, de valahogy nem érzem, hogy adna. Mit tehetnék, hogy valóban meg tudjam bánni mindezeket?
A másik, hogy most egyedül élek (már öreg vagyok, 54 éves), és ha néha el is bukom az önkielégítéssel, igyekszem megtartani a "tisztaságot". De elég nehéz, talán azért is, mert egész életemben máshogy éltem, és semmi örömöm sincs ebben a "tisztaságban". Sőt, sokszor elég kemény küzdelem, néha úgy érzem, a hitem is meginog, bár nem csak emiatt.
Mit tehetnék, hogy ez könnyebb legyen? Vagy nem is kell könnyebbségre vágyni?
Ha nem is a könnyebbséget, de a lelki örömöt mindenképpen meg kell találnia. Az Istennel együtt élni öröm. Még ha nagyon nehéz is, ha meg is maradnak a keresztek. De arra rá kell találnia, hogy az Isten a legnagyobb, sőt, azt lehet mondani, az egyetlen igazi öröm az életünkben. Persze, sok minden más is van, ami széppé teszi azt, de ezekben mindben jelen van az Isten, másként nem tudná földeríteni, fényessé tenni a lelket. A bűn kínálta öröm mindig megköveteli a maga bérét. Ezért érdemes kerülni, amikor újra és újra jelentkezik, mert előre tudható, hogy nem igazi öröm, csak annak álcázata.
Vélhetően azért nem találja az Istenben való örömöt, mert a saját bűntudata torz képet rajzol az Istenről. Föl kell fedeznie, hogy az Isten már rég megbocsátott Önnek, hogy Őbenne semmi szemrehányás nincsen Ön felé.
Javaslom, hogy végezzen egy nagy zarándoklatot Máriapócsra (vagy más kegyhelyre), ha lehet, gyalog menjen, böjtöljön. Ez nem vezeklés, hanem a lelkének a nyitogatása. Ennek a zarándoklatnak a végén jobban megnyílik majd a lelke az Isten kegyelmének a befogadására, könnyebben fel fogja fedezni a belőle fakadó igazi örömöt
Kedves lelkiatya!
Segítségét kérem, mert én nem tudtam meggyőzni egy vitában valakit az önkielégítés bűnös voltával kapcsolatban. Mondtam neki, amit tudtam, de ő arra hivatkozott, hogy ő már 50 felett van, nem házas, sose volt és nem is lesz már. Senkinek sem árt vele, akkor mi benne a bűn? Sajnos semmit nem tudtam erre válaszolni.
A másik kérdésem, hogy ha öngyilkossági gondolatai vannak valakinek, de persze nem teszi meg, az ugyanolyan bűn, mintha ölt volna? Meg kell gyónni?
Nem is lehet csodálkozni azon, ha valaki elmúlt 50 éves, évtizedeken át elkövette ezt a bűnt, és már teljesen hozzászokott. A lelkiismerete, a testi tisztaság iránti fogékonysága sajnos nagyon erősen megromlott, teljesen elcsökevényesedett. Fiatalabb korában még talán halványan sejtette, hogy ezt nem kellene, de mára már ez teljesen eltompult. Aligha lehet olyan észérvet találni, amely ki tudná mozdítani ebből a gondolkodásából. Akkor még jobban látta, tudta, hogy a szexualitás Isten ajándéka egy férfi és egy nő életre szóló szeretetkötelékének pecsétje, záloga. Ezért adta az Isten. Persze, lehet másra is használni, lehet önző módon saját örömök eszközévé tenni, de nem erre való. A mikroszkóppal történetesen lehet kalapálni is, de sejtjük, hogy nem arra találták ki. Körülbelül ilyen távoli a viszony az Isten akarta szexualitás és az egyéni testi örömszerzés között.
A bármely gondolati bűn rossz, meg kell gyónni, még akkor is, ha harcoltam vele, ha nem egyeztem bele. Ez a gondolatok megtisztítása miatt fontos. Éppen lehet vele élni, az Eucharisztiához is lehet járulni, de ha szentgyónással nem tisztítja magát rendszeresen az ember, akkor egyre inkább beszennyeződik maga a lelkiismerete is. De messze nem számít olyan súlyos bűnnek, mint ha el is követte volna.
Kedves Lelkiatya!
Mint tudjuk a bűnbánat nagyon fontos dolog. Én úgy voltam vele hogy olyan rendes "átlagkeresztény" életet éltem, de egyik nyáron rádöbbentem bűneimre elkezdtem bűnbocsánatot gyakorolni nagyon kinoztam magam szinte reggeltől estig imádkoztam. Minden előtt és után imádkoztam. Este a fáradságtól majdnem összesestem, ez kb. 1 és fél hétig tartott szenvedtem mint a kutya de a végén úgy éreztem magam mint egy fehér galamb, nem fogalmaztam meg magamban de ez egy lelkigyakorlat volt. A mély lelkigyakorlat után néztem a tévét és teljesen ledöbbentem mikor egy jezsuita atya beszélt Szent Ignácról aki ugyanezt csinálta. Az az atya azt is elmondta hogy Szent Ignác lelkigyakorlatra hívott embereket és Szent Ignác azt mondta hogy a lelkigyakorlat alatt úgy fogtok szenvedni mint a kutyák de a végén csodálatosan tisztának fogjátok érezni magatokat. és az a csodálatos hogy én is igy éreztem a lelkigyakorlatot tovább folytattam sokkal enyhébben 1 hónapig és befejeztem a lelkigyakorlatot. mint mondtam legelőször hófehérnek és tisztának éreztem magam majd abba az egy hónapban oda is eljutottam hogy megvetettem a világ minden kincsét ahogy az a dalban is van az "Édes Jézus" c. dalban ennek az írója is ezt élhette át mint én szerintem. a legvégén a lelkigyakorlat végen tűzhitű lettemn ami máig is kitart. Már több mint egy éve a lelkigyakorlatnak de természetesen a tűzhitűségem megvan és ez meg is lesz mert ez egy örök pecsét az életre. Azóta sokkal buzgóbb vagyok a hitterjesztésén mindenkinek próbálom Isten létét hirdetni és filozófiailag bebizonyítani. és ha meglátok istenkáromlást főleg ha nyíltat a vérem szinte felfor a haragtól. volt, hogy önös érdekből haragudtam valakire mert személyes ellentétem volt vele és az egy negatív dolog ez a harag Istennek nem tetsző de mikor az istenkáromlókra haragszom lehet hogy ez is bűn de azt én szent haragnak tartom tartom .Aki tűzhitű annak nincs olyan rém amitől megijedjen kiáll a hitért az istenkáromlás ellen felláp akárhol.
A problámám az hogy ha kertesztény közöséégben vagyok keresztények közt
akkor mindig azt feltételezikrólam hogy olyan vagyok mint a többi "átlagos" keresztény gyerek mert 14 éves fiú vagyok. Természetesen tudom gogy a tűzhitűség egyátalán nem elegendő az üdvözölésre és rengeteget kel fejlődni sokkal tisztább lelkület keel önfeláldozás a másokért való ima és segítés és rengeteg tulajdonság kell és én tisztában vagyoik vele hogy rengeteg téren fejlődnöm kell, de az is igaz viszont hogy az a erényem tényleg megvan ami engem kiemel a többiek közül (a tűzhitűség, ezt en neveztem el így mert nem tudtam rá mást mondani) Kérem szépen a Lelkiatyát hogy mondja meg mit tegyek az ellen hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényem.
Egy kicsit még írok magamról hogy az Atya jhobban értse a helyzetet:
Teljesen megvetem a modernséget mert a mi modern szerintem erkölcstelen Szerényen öltözködöm Iskolában az istenkáromlókat mindig bestzélek nekik hogy ez bűn És legjobban be akarom bizonyítani hogy Van Isten. Békés vagyok. Iskolánkban 37 ből 3 man vagyunk hívők. Karácsonykor émlékeztettem az ateista osztálytársaimat hogy ha ők ateisták tulajdonképpen mit is ünnepelnek persze nem haraggal csak rávilágítottam az ellentmondásra. Ennyit írok magamról.
Előre is köszönöm a Lelkiatya válaszát. Elnézést hogy ilyen hosszan írtam.
Legfőbb kérdése, mit tegyen az ellen, hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényét. A válaszom egyértelmű: semmit. És még a föltett kérdést is kicsit kiigazítom. Ez a tűzhit csodálatos dolog - nagyon kifejező nevet talált rá - ez azonban ajándék, nem pedig erény. Egyáltalán nem fontos, hogy erről mások is tudjanak. Nyugodtan őrizze, mint saját titkát, mint az Istennek személyre szóló ajándékát. Amennyiben ez tovább él majd a lelkében, akkor úgyis szép gyümölcsöket fog teremni. Élje hétköznapi életét, végezze a feladatait minél nagyobb buzgósággal. Ezekben mutassa ki Isten iránti lángoló szeretetét. Vigyázzon arra, hogy ebben az odaadó buzgóságban meg ne ítéljen másokat. Figyelmeztetem, hogy hamarosan erős kísértések fogják érni más keresztényekkel, főként papokkal szemben. Csak az alázatos szeretet vezetheti előre. Erre törekedjen Isten és az emberek előtt.
Kedves Lelkiatya!
Súlyos problémám van a tisztasággal kapcsolatban. Nem tudtam egykor megállni, hogy ne kövessem el a paráznaság bűnét, aztán azóta rabul ejtett teljesen, két-háromhavonta még prostituálthoz is mentem, hogy vágyamat kielégítsem (nyilván nem volt jó vége egyik alkalomnak sem, ha "jó volt" az együttlét, akkor kis híján beleszerettem, ha meg rossz, hatalmas csalódást okozott). Pokolian szenvedek. Rendszeresen beszélgetek erről a lelki vezetőmmel, de ő csak nyugalomra int, meg arra, hogy határozzam el jobban, hogy a bűnre vezető alkalmakat kerülöm. Nem tudom, mitévő legyek. Bármit próbáltam, nem megy. Ha "drasztikusan" akarok szakítani az önkielégítéssel, akkor a következő alkalommal "csőstül" támadnak rám a kísértő gondolatok és a bűnesetek is, mert ha egy ideig tartóztattam magam, és utána jött az inger, hosszúra nyújtott és többszöri önkielégítések követték. Ha csak lassanként próbálom megvonni ezt a pótcselekvést, akkor meg a tendencia hiányzik, hogy nem tudok fejlődni (valószínűleg a nemi hormonszint ingadozása miatt). Sőt, ha nagy a "vágy" bennem, akkor a prostituáltakhoz való ellátogatásra is ellenállhatatlan hajlamot érzek. Emellett ott van a pornó kártékony hatása is. Ez a három szinte programszerűen hat, mintha ismerné a kísértő azt, hogy melyiknek nem tudok egy adott helyzetben ellenállni. Hogy lehetne leszokni ezekről? Drasztikusan vagy fokozatosan? Tudom, hogy tetteim méltó büntetését szenvedem, de már szinte teljesen felőröl ez a kétség, hogy nem tudok úrrá lenni magamon. Milyen gyakran gyónjak? Lelkiismeret-furdalásom van, ha úgy megyek áldozni, hogy nem gyóntam meg ezeket a bűnöket (nyilván az önkielégítésre gondolok és a pornónézésre, paráznaság bűnével nincs olyan körülmény, melyben áldoznék). Áthoszi Szent Sziluán atyánál olvastam, hogy a kísértések és a bűnök azért törnek ránk, mert nem vagyunk elég alázatosak, és hogy a kísértést még az előtt el kell utasítani, hogy azon kezdenénk gondolkodni. Nekem ez nem megy. Ha egyszer rám tör, jönnek a képek, a vágyak, és nem tudom elejét venni a gondolatoknak. Hogy lehet erre ügyelni?
Válaszát köszönöm!
Kétségtelen, hogy korábbi tetteinek következményeként ennyire erősek ezek a késztetések. Ennek lélektani okai is vannak, de ahogyan mondja, a kísértőnek is emiatt van mibe belecsimpaszkodnia.
Az első fontos gondolat, hogy ne tekintse ezt büntetésnek. A jóságos Isten nem büntetni akarja Önt, hanem segíteni, hogy megszabaduljon a bűnétől. Egy pillanatra se feledje, hogy nem egyedül vívja ezt a harcot, hogy Jézus állandóan ott van Ön mellett. Őt hívja segítségül, amikor gyöngének érzi magát! Nagy kincs a tisztaság, és ezért nagy érték az érte való küzdelem is.
Én is azt mondom, amit a lelki vezetője: ne essen kétségbe a kudarcai miatt. Nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt szégyelli legjobban. Mondja ki az Úrnak: Hiszem, Uram, hogy Te meg tudsz gyógyítani ebből. És utána kezdje el a terápiát. Apró lépésenként kell haladnia. Azt javaslom, hogy eleinte csak arra törekedjen, hogy nem néz ilyen képeket. Ezt hosszú ideig gyakorolja. Eközben, persze próbálja elkerülni az önkielégítést is, de ne ez legyen a fő szempont. Az most még úgyis nagy erővel uralkodik. Egy idő után ? függetlenül attól, hogy milyen eredményt ért el e képkerülés terén! ? igyekezzen a gondolatait kordában tartani. Ez csak úgy megy, ha az érkező gondolatokat mással váltja fel. Pl. elkezd verseket olvasni, vagy olyan dolgot csinálni, amit szeret, ami leköti. Amikor ezzel is eltelt bizonyos idő (3-4) hét, utána összpontosítson a tett elkerülésére. Ha jelentkezik az érzéki vágy, amikor egyedül van, menjen el onnan, menjen emberek közé. Vagy menjen futni vagy valami mást keményen sportolni. Tehát ekkor már a testével viaskodik. Hangsúlyozom, hogy ne több fronton harcoljon, hanem csak egyen. Ezzel érhet el eredményt.
A szentgyónásait ne ettől tegye függővé. Ha él Önben a belső vágy, hogy megszabaduljon ettől a kényszerérzéstől, akkor elegendő 1-2 hetente gyónnia. Áldozzon is bátran, mégpedig bűnbánó lélekkel! Ha, ne adja Isten, újra elkeveredne egy prostituálthoz, az valóban nagyon súlyos bűn volna, akkor ne áldozzon addig, amíg meg nem gyónta. Én is imádkozom azért, hogy ilyen többé ne forduljon elő. De a küzdelemtől ? a sok kudarcot is beleértve ? ne féljen! Inkább örüljön minden egyes nyertes csatának. Ha csak egyszer is sikerült megállnia, hogy például ne nézzen ilyen képet, hogy csak egyszer-egyszer sikerült a gondolatait másfelé terelni, már ez nagy eredmény. Adjon hálát minden ilyen kis győzelemért! Akkor a küzdelem is örömteli lesz, nem pedig kétségbeesett.
Bízzon Isten mindenható erejében, hogy arra is képessé teszi Önt, amire saját erejéből képtelen volna!
Kedves Lelkiatya!
Miért ellenzi az Ortodox Egyház a szeplőtelen fogantatás hittételét? Köze van ennek az 'áteredő bűn'-fogalom eltérő értelmezéséhez? Ténylegesen más "Istenszülő-kép" van a nyugati és a keleti felfogásban?
A másik kérdésem pedig az, hogy mitől lesz egy zsinat egyetemes? Úgy tudom, hogy a keleti egyházak csupán hét zsinatot tartanak egyetemesnek. Valóban csak azok voltak általános érvényűek? Vagyis a szkizma utáni dogmák már nem képezhetik vita tárgyát a Katolikus és az Ortodox Egyház közötti párbeszédben? Nyilván pl. az immaculata-dogma egy olyan kérdés ezek között is, amit nem igazán lehet csupán más megfogalmazással helyretenni.
Az ortodox egyház is vallja és tanítja, hogy az Istenszülő mindig szeplőtelen és bűntelen volt. Minthogy azonban azon a zsinaton, amelyen a katolikusok kimondták ezt a hittételt, ők nem voltak jelen, ezért azt nem tartják egyetemesnek, és az ott megfogalmazott igazságokat nem tartják dogmának. Bár, szerintük nem is lett volna szükség ezt dogmaként kimondani. De nem azért, mert alapvetően más Istenszülő-kép élne Keleten, mint Nyugaton, hanem inkább azért, mert az áteredő bűn fogalmát nem vallják. Az ortodox teológia szerint Máriának nem is lett volna mitől mentesnek lennie, mivel a többi emberben sem maga a bűnösség ered át, hanem annak következménye. Sokan azt vallják, hogy megromlott az emberi természet, de a megszülető gyermek nem a bűn felelősségét hordozza, hanem annak következményeit. Valóban jelentős szemléletbeli különbségről van tehát szó.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni hogy testvéremnek polgári esküvője volt de templomi nem.A testvérem görög katolikus elsőáldozó is volt de a férje sajnos nincs megkeresztelve.A kérdésem az ha gyerekük lesz milyen feltételei vannak a gyerek megkereszteléséhez?
Köszönöm előre is a válaszát.
Amikor majd kérik a keresztelést, akkor a pap fel fogja ajánlani, hogy rendezzék a házasságukat. Nagyon sok múlik azon, hogy akkor mit mondanak. Legalább az egyik félnek, természetesen ebben az esetben az Ön testvérének, ragaszkodnia kell a katolikus egyház tanításához. Ennek egyértelmű jele a házasságkötés szándéka. Ha ezt nem akarja teljes szívből, akkor miért is akarná a gyermekének a keresztelését. Ha a kereszteletlen házastárs netán elzárkózna a házasságkötéstől, ettől még a gyermeket meg lehet keresztelni, de a katolikus szülőnek nyilatkoznia kell, hogy mindent megtesz a gyermek további katolikus neveléséért.
Azonban abban lehet bízni, hogy amikor az illető atyával beszélnek, akkor el fogja tudni érni, hogy a férj beleegyezzen az egyházi házasságba, akár abba is, hogy ő maga is megkeresztelkedjen. Már mostantól imádkozzanak ezért.
Kedves Lelkiatya!
A segítségét szeretném kérni.Megismertem valakit,de csak felszínesen, de rám mégis nagy hatással volt/van. Úgy tűnt, hogy talán kölcsönös az érdeklődés, de aztán mikor alkalma lett volna arra, hogy jobban megismerjük egymást nem tett semmit.Csak nézett, de nem jött oda beszélgetni. A szüleim úgy neveltek és én is úgy gondolom, hogy a férfi feladata, hogy megtegye az első lépéseket.Nagyon sokat imádkoztam, hogy tisztábban lássak, de nem jutottam előrébb. Elengedtem az egészet, és rábíztam az Úrra, hogy legyen meg az Ő akarata. Ennek ellenére úgy érzem, hogy valami összeköt minket.
Előre is köszönöm az iránymutatását.
Katalin
Kedves Katalin!
Teljesen jogos, és ma is érvényes az igazsága annak, amit a szülei tanítottak. Szép rendje ez az ismerkedésnek, legalábbis a mi kultúránkban, hogy nem a leány kelleti magát, hanem a fiúnak kell meghódítania őt. Erőt, bátorságot kell merítenie az első lépéshez.
Ugyanakkor lehetséges olyan helyzet, főként már érettem korban, amikor a nő is tehet diszkrét lépést a kapcsolat elindítására, vagy legalábbis annak körülményeinek megkönnyítésére. Erre igen sok női furfang létezik. A szépirodalom is számtalan példát szolgáltat.
Sorai olvastán mégsem arra biztatom, hogy keresse ezt a férfit. Egyrészt, mert nem tudom, milyen korúak, de főként, mert érzem a szavaiból, hogy van Önben kellő Istenre hagyatkozás. Ezért inkább nyugodtan várjon és imádkozzon. Ne azért, hogy ő mindenáron, minél hamarabb toppanjon be újra az életébe, hanem azért, hogy mindez kitisztuljon. Akár az Ön lelkében, szívében, akár ennek a férfinek az érzelmeiben, szándékában. Kérje a tisztánlátás kegyelmét. Egyelőre ennyi elég. Később aztán fognak alakulni a dolgok, akár a lelkükben, akár az életükben.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy miért nem lehet megkeresztelni azt a gyereket akinek a szülei csak polgári házasság kötésben részesültek? Továbbá egyátalán van erre mód hogy megkereszteljek és ha igen akkor mikor? Hány éves kora után?
Válaszát előre is köszönöm.
A keresztség által a megszületett ember az Isten Országának gyermekévé, az egyháznak, Krisztus élő testének tagjává válik. Amikor a szülők viszik keresztelni a gyermeket, akkor mintegy helyette vállalják, hogy keresztény életet fog élni, arra nevelik, hogy tudatosan is az Egyház élő tagjává váljon. Ebben óriási szerepe van a nevelésnek, a szülők példájának. Ha a szülők nem tartják fontosnak az esküvőt, melyet katolikus egyházunk világosan előír, akkor semmi remény arra, hogy a keresztény nevelést fontosnak tartsák. Ezért teszi fel a keresztelési előkészületben a pap azt a kérdést, hogy a szülők össze vannak-e házasodva. Ha nincsenek, akkor felajánlja azt a lehetőséget, hogy Isten színe előtt rendezzék a házasságukat. Ha erre nem hajlandók, akkor a pap nem vállalhatja a keresztelést. Ha azonban a szülők készek lennének összeházasodni, de külső okok miatt nem lehetséges rendezni a házasságot, akkor ez nem jelent akadályt a gyermek megkeresztelésében. Ilyen esetben megkeresztelhető a gyermek.
Tisztelt Lelkiatya!
Vallásomat gyakroló görögkatolikus vagyok. A Szentáldozásban történő Krisztussal való találkozás nagyon fontos a számomra. Életformámból adódóan több helyen is szoktam részt venni liturgián, és áldozni. Megdöbbenve vettem észre, hogy bizonyos helyen meleg vizet öntenek a szent vérhez. Ez eltereli a gondolataimat a lényegre való odafigyelésről, amit nem tartok jónak. Mért van ez?
Nem kellene, hogy elterelje a figyelmét ez a részlet. Sok minden más is van, ami elterelhetné, de mivel szerves részének tartja, ezért éppen az ellenkezőjét eredményezi, segít a hit egyes titkainak a mélyebb megértésében. Ilyen a szent melegséggel vegyített Eukharisztia is. A kehelybe öntött forró víz a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja, mintegy érzékelhetővé teszi a Szentség élő erejét. A vörös bor színe, az ajkunkat érintő meleg vér megrendítően hat a szentáldozásban. Nagyon ősi szokás felelevenítése ez, amely éppen nem elterelni hivatott a figyelmet, hanem még inkább ráirányítani a csodára.
Amikor először találkozik az ember e jelenséggel, akkor valóban furcsállhatja, ám, ha megbarátkozik vele, akkor még jobban segíti a titok lélekérintő feltárulását.
+ EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával." Ezek ez evangélium igéi.
Ez mit jelent?
Üdvözlettel K.
Ne feledjük, még Jézus kortársai közül is voltak, akik szavai hallatán azt mondták: Kemény beszéd ez, ki hallgatja? (Jn 6,60)
Jézus radikális, mindent átfogó, teljesen odaadó követést vár tőlünk. A Lk 9,57-64 szakasz is három olyan esetet ír le, amikor Jézus hasonló keménységgel adja értésünkre, hogy nem fél szívvel való követést kér.
A fent jelzett szakasz meghökkentő záró szavai az előzőkből értelmezhetők. Nem önmagában a családon belüli ellenségeskedést hozta Jézus, hanem azt a tüzet, amely még az emberi kapcsolatokat is felülmúlja. Beszélt arról is, hogy azt kéri, jobban szeressük Őt, mint saját szüleinket, gyermekeinket (Mt 10,37).
Természetesen sohasem szabad csak a környezetből kiragadva értelmezni az Írás szavait. Hiszen, ugyanez a Jézus, aki itt a hit lángolásából fakadó ellentétekről beszél, éppen Ő tanítja a szülők tiszteletét, a felebaráti szeretetet, sőt, az ellenség szeretetét. Tehát szeretet mindenek felett, de legelső helyen az Isten szeretete kell, hogy álljon. Ez, bizony, még felülmúlja a családi békét is.
Ugyanakkor ügyelni kell arra, nehogy a látszólagos istenszeretet, a vallásos buzgóság csak köntöse legyen a családon belüli szeretetlenségnek. Az efféle hazugság igen hamar leleplezi önmagát.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában Miskolcon egyre gyakrabban látok "Jehova Tanúkat", ahogy buszmegállókban állva reklámozzák kiadványaikat, és "térítenek".
Kicsit elgondolkodtam ezeken a dolgokon, hogy vajon egy "Jehova Tanú" mennyire értékes Isten szemében. Leszámítva azt, hogy mennyi elképesztő butaságot hirdetnek és kifordítják a Szentírást, mégis talán néhány dologban "jobbak", mint mi katolikusok. Egy átlag katolikus embert én nem tudnék elképzelni, amint az utcán térít. Másik dolog, hogy a jehovista nők keresztényibben is öltözködnek, normális egyszerű hosszabb szoknyában ahogy láttam, nem pedig kirívőbban, bájaikat közszemlére téve.
Másik dolog, volt egy Tanú házaspár ismerősünk, akiknek kislánya valami súlyos betegségben szenvedett, és csak a vérátömlesztés menthette meg az életét. Több hónapig kellett nekik könyörögni, hogy engedélyezzék ezt, így lányuk életben maradhasson, így végül csak nagyon sokára mentek bele. Magyarul a saját gyermeküket sem kímélték volna, csakhogy Isten "törvényét" megtartsák (amely törvénynek nyilván semmi értelme nincs...)
Én mély hitű katolikus vagyok, s kérdésemmel csupán az emberek helyes hozzáállását céloztam meg a saját vallásukhoz kapcsolódóan.
Lelkiatyának erről mi a véleménye? Egy Tanú ember, aki saját vallása előírásait betartja (nemcsak a külsőségekre és tilalmakra értem, hanem a keresztényi szeretetre is), s ő meg van arról szentül győződve, hogy amit hisz, az az igaz (holott mi tudjuk hogy tévúton jár), akkor egy ilyen ember kedves lehet Isten előtt és üdvözülhet?
Köszönöm a választ!
Valóban, sokszor megszégyenítenek bennünket a szektások, akik sokszor elszántabban és odaadóbb lélekkel követik a maguk vallásának előírásait, mint mi, keresztények. Isten mindenkit a lelkiismerete szerint ítél meg. Ő tudja legjobban a felmentő körülményeket is. Azt szoktuk mondani, hogy aki beleszületik egy tévtanításba, szüleitől, tanáraitól veszi át, annak ebben a tévedésben szinte semmi felelőssége nincsen, hiszen ő követi azt az utat, amit megismert. A tévtanítás kezdeményezőinek van sokkal nagyobb felelősségük.
Ha ilyen embereket látunk, akkor ne megítéljük őket, s különösen is tartózkodjunk attól, hogy lenézzük őket, hanem serkentsen minket arra, hogy a magunk hitét, Krisztushoz tartozását még nagyobb odaadással, tanúságtevő erővel akarjuk megélni.
Kedves Lelkiatya!
Talán most még aktuálisabb a kérdésem:
Miért ünnepeljük a szentek között Szent Istvánt? Csak azért, mert elterjesztette a keresztény hitet Európában? Azt is erőszakkal tette...
Nem beszélve arról, ahogy leverte a lázadást. Nem épp keresztényi tett volt megölni a lázadókat vagy ólmot önteni Vazul fülébe. Erről még el is lehet felejtkezni esetleg, de utána meg négy részre vágta Koppányt és kirakta azt az ország négy végében elrettentésként. És hol itt a megbocsátás?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Biztos vagyok benne, hogy jó választ fogok kapni, csak így egy kicsit zavaros nekem ez a történet.
Javaslom, olvassa el Szent István intelmeit a fiához. Abban rátalálhat Szent István igazi, belső gondolataira. Nagyon nehéz megítélnünk ezer év távlatából, hogy mi lett volna a helyes magatartás akkor. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy milyen volt akkor az emberek gondolkodása, a népek szokásai. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a mai kor gondolkodásából, ebben élünk, s ebben kell keresztényként viselkednünk. Nem vetíthetjük vissza a mostani gondolkodást az ezer évvel ezelőtt élt őseinkre. Szent István sokban meghaladta korát a keresztény gondolkodásában - ezért lett szent -, és az ő uralkodása nyomán változott meg egy egész nemzet gondolkodása és magatartása.
Egy példa: az Ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért törvény elég kegyetlennek tűnik, holott akkor nagyon emberséges volt, mivel ennél sokkal féktelenebb volt a bosszú.
Így Szent Istvánt is a saját korához kell mérnünk. Akkor tudjuk észrevenni igazi nagyságát.
Kedves lelkiatya! Római katolikus hívő fiú vagyok, 2 pap rokonom is van. Kissé kényes témában teszek fel kérdést. Lehet-e áldoznom, ha nemi életet élek? A barátnőm még pogány, de igen érdeklődik általam a vallás iránt, fel akarja venni a szentségeket. Tehát nem zárkózik el a hittől. Én sem tudom, és ő sem tudja önmagát megtartóztatni a nemi élettől, mert szeretjük egymást. Én rendszeresen áldozok. Helyes dolog áldoznom a nemi élet mellett, úgy hogy össze akarunk költözni, de még az egyetemi tanulmányok miatt anyagi megfontolásból nem akarunk összeházasodni? Még jegyben sem járunk, de szeretjük egymást, és nem szívesen mondunk le egymásról a házasságig. Mi a lelkiatya véleménye erről?
Kedves Fiatal Barátom!
Elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, de ez még nem ok arra, hogy ne tudnának lemondani a testi együttlétről. Már most figyelmeztetem, hogy ha majd megházasodik, remélhetően nagyon fogják szeretni egymást, mégis sokszor lesz olyan időszak, hosszabb vagy rövidebb, amikor nem lehetnek egymáséi. Vagy egyikük betegsége, lelkiállapota miatt, vagy mert közel van a szülés - előtte, utána - és még sok más ok is lehet. Meg kell tanulni lemondani, mégpedig egymásért, szeretetből. Amikor azt mondja, nem tudjuk - esetleg nem is akarjuk - magunkat megtartóztatni, ez bizony a testnek a vágya és követelése. A szerelem ennél nagyobb, tud várni, tud uralkodni a testi ösztönökön.
Nagyon kérem, semmiképpen se költözzenek össze, mert ezzel mintegy állandósítaná a testi kapcsolatukat. Most még esetleg elmehet gyónni és áldozni is, ha a szentgyónásban megfogadja, hogy törekszik a megtartóztatásra. Ha összeköltöznek, akkor esélye sincs annak, hogy tudjanak testi tisztaságban maradni, de nem is állíthatja, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüli, mert egy fedél alatt lakik a bűnnel. Ez aztán hosszú időre nagyon eltávolítaná Önt az Úristentől. S ahelyett, hogy a kedvesét segítené Feléje, Ön is egyre távolodik tőle.
Erősnek tűnik talán, hogy azt mondom: egy fedél alatt él a bűnnel? A két szerelmes között a testi kapcsolat gyönyörű, ezt a Teremtő találta ki nekünk, a mi örömünkre. De amikor még nincsen rajta az Isten áldása, akkor idő előtt ellopjuk azt az ajándékot, amit Ő szeretne adni nekünk. Ennek az is súlyos következménye, hogy ha most, a házassági kötelék nélkül élik meg a testi kapcsolatot, akkor később, ha már megvan a házassági kötelék, akkor sem fog az sokat jelenteni, s 5-10 év múlva meglát egy másik gyönyörű nőt, akkor nem lesz erő, ami visszatartsa a házasságtöréstől.
Szóval, higgye el, kedves Barátom, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Most sokkal inkább a lélek közeledése legyen a kapcsolatuk tartalma, akkor majd a testi egyesülés is Isten akarata szerint lesz, minden káros következmény nélkül.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában nagyon rossz gondolataim vannak. Küzdök ellenük, de sokszor nem sikerül úrrá lennem rajtuk. Sokszor pont az imádkozás, kifejezetten a rózsafüzér, vagy szentmise alatt jutnak eszembe. Változatosak, negatív gondolatok, sokszor csúnya szavak, amelyeket a nap folyamán hallottam sajnos. Nagyon zavarnak, nem mindig tudom őket kikapcsolni, pedig küzdök ellenük. Olyan, mintha kis hangok mondanák a fejemben.
Nagy bűntudatom van miattuk.
Megőrültem vagy ez egy kísértés? 3 Üdvözlégy imát is fogadtam, hogy erősítsen meg a Szűzanya, hogy le tudjam győzni. Ez azt jelenti, hogy el vagyok kárhozva vagy csak kísértés?
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát!
Nagy Szent Antalról jegyezték fel, hogy egyik alkalommal kegyetlenül megkínozták a gonosz szellemek. Lelkileg iszonyatos kísértésekkel gyötörték. Hosszú idő után aztán egyszer csak, mintha megnyílt volna a barlang teteje, óriási világosság áradt be. A kísértők elmenekültek. A szent elcsigázva tekintett fel, és azt mondta: Hol voltál eddig, Uram, miért nem jöttél a segítségemre? Erre így szólt az Úr: Gyönyörködtem, Antal, a küzdelmedben.
A kicsit meglepő történet azt árulja el, hogy vannak olyan helyzetek, akár időszakok, amikor úgy érezzük, magunkra hagy az Úr. Pedig nyilvánvalóan nem hagy el, de néha engedi hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Ez mindenképpen jót tesz nekünk, még ha szeretnénk is elmenekülni, csak éppen nem tudunk.
Azt mondom Önnek, egyáltalán ne vegye a lelkére, hogy ilyen gondolatai vannak. Egészen addig, amíg küzd ellenük, addig nincs semmi baj.
Egy másik szentről meg azt jegyezték fel, hogy nem azért imádkozott, hogy múljék el a kísértés, hanem azért, hogy kapjon elég erőt az elviselésére.
Amíg nem veszi el Öntől ezt a nehéz küzdelmet, addig Ön is így imádkozzon: Adj hozzá erőt, Uram! Nem fog emiatt elveszni semmiképpen sem. Inkább erősödik a hite, az Istenhez ragaszkodása. Furcsa talán, de azt javaslom, inkább adjon hálát ezekért a gondolatokért, a velük való küzdelemért, és az erőért, amit eddig kapott hozzá.
Hírekben hallom, hogy milyen nagyszabású ünnepség volt Székesfehérváron a Szent Jobb fogadásának ünnepén.
...
Dr.KJ
Kedves DrKJ!
Minthogy nem lelki természetű kérdést tett fel, ezért a megjegyzését továbbítottam a szerkesztőknek.
