Azt írja, több, mint két éve tart ez a szörnyű állapot. Ha ez azt jelenti, hogy mindjárt a házasságuk kezdetétől fogva, akkor alaposan megkérdőjelezhető, hogy miféle házassági indokok alapján kötötték össze az életüket. Ha így van, ez nyomós ok arra, hogy egyházi bíróságon keresse élete boldogtalanságának az okát.
Ha már több év óta házasok, és csak az utóbbi időben vált ilyenné a férje, akkor pedig az ennek kiváltó okát kell megkeresni. Nyilvánvalóan van valamilyen oka. Persze, ha Ön egyedül van ebben, akkor nagyon nehéz józanul és higgadtan cselekednie. A legjobb szándék vezette abban, hogy eddig teljes erejét összeszedve próbált mindent elviselni, de már fogytán az emberi ereje. El is fog fogyni, mert az véges. Kell, hogy találjon olyan lelkiatyát, akivel ezekről a dolgokról tud beszélgetni. Ha netán a lakóhelyén valami ok miatt nem talál ilyet, akkor keressen más helyen, de mindenképpen legyen pap, akivel ezt meg tudja osztani, aki Önnek tanácsot, bátorítást, erőt tud adni.
Keresni kell tehát az okot és a megoldás lehetőségét. Mai világunkra jellemző, hogy a megoldás keresésében első lépésként a válásra gondolnak. Holott ez csakis a legvégső lehet. Azzal egyetértek, hogy nem szabad így folytatni, vagy egyáltalán hagyni folytatódni ezt a helyzetet. Valóban teljesen tönkre mehet ebben. Nem ezt kéri, nem ezt várja Öntől az Úr. Más megoldást kínál. De ne zárja rövidre azzal, hogy elválik a férjétől, hogy elhagyja őt. Keresse az okot, keresse a megoldást, keressen ehhez hiteles tanácsadót.
Amikor nem mutatkozik semmi egyéb megoldás, akkor az Egyház lehetőséget ad az elválásra. Ezt is a lelkiatyával kell megbeszélnie. Viszont, ha a házasságuk érvényesen lett megkötve, akkor Önnek nincs lehetősége újra házasságot kötni valaki mással. Mégis élhet továbbra is békében és nagy lelki mélységben. Részesülhet a szentségekben.
Azt remélem, azonban, hogy megtalálja azt a rejtélyes okot, amiért ilyen lett a férje, és sikerül kigyógyítania belőle. Imádkozzék ezért sokat! Én is fogok imádkozni érte.

Hogy ne ítélnénk el a háborúskodást, amely embereket fordít egymással szembe, terjeszti az erőszakot, az ebből fakadó számost egyéb bűnt?
Súlyos és szerintem megoldhatatlan kérdés, hogy mit tegyen az ember, ha háborús helyzetbe kerül. Tanácsom, hogy erről nem érdemes töprengeni, szóvitákba bocsátkozni, mert lehet, hogy most meg tudunk fogalmazni szépen hangzó elveket, de ki tudja, hogy az adott helyzetben melyikünk hogyan viselkedne? Törekedjünk arra, hogy a béke idejében is mindig békességszerzők legyünk (Mt 5,9), akkor van reményünk, hogy más helyzetben is ezt a magatartást tudjuk követni.
Azok a katonák, akik bármilyen okból háborús helyzetbe kerülnek, még jobban rászorulnak az imádságra, a lelki támaszra, az Egyház áldására.
Azt nem látom át, hogy Afganisztában mi a szerepe a magyar katonáknak, de amennyire értesültem róla, egyáltalán nem lövöldözni mennek oda, hanem rendfenntartás a feladatuk. Erőszak cselekedet viszont, sajnos mindenütt van, idehaza is. Szóval, itt is, ott is van feladata a békességszerzőknek. Elsősorban mi magunk legyünk azok!

Igen, mindenki a saját nyelvén mondja a hitvallást. Ez nem csak különböző nemzetek nyelvét jelenti, hanem különböző kultúrák és természetesen minden egyes ember különbözőségét is. Sőt, azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanaz az ember sem ugyanolyan értelemben és mélységben mondja a hitvallást minden alkalommal. Van, amikor egészen mélyen átérzi, van, amikor csak felületesen mondja együtt a többiekkel. Másként mondta gyermekkorában, másként fiatalként, felnőttként, másként egy súlyos betegség idején vagy egy szeretett személy tragikus halála után.
Persze, törekednünk kell arra, hogy minden egyes alkalommal minél nagyobb figyelemmel, minél nagyobb mélységben átélve mondjuk az imát. Hogy ez mennyire sikerül, az nagyon sok mindentől függ. (Meglepő talán, de még az időjárástól is, ami szintén erősen hat ránk!)
Hasonló okokra vezethető vissza a különböző felekezetek hitvallásának különbözősége. Nem kell ezen sem csodálkozni. A botrány nem az, hogy különbözőek vagyunk és az Istennel való kapcsolatunkat különbözőképpen éljük meg (innen van a rítusok különbözősége), hanem, amikor e különbségek miatt egymással szembefordulunk, amikor nem ismerjük a másikat, nem ismerjük el, s emiatt benne ellenséget látunk. Csakis alázattal lehet hitelesen képviselni a hitünket. Ez nem csak a hívekre, hanem az egyházi vezetőkre, egyháztanítókra is vonatkozik. Alázattal kell(ene) mindnyájunknak Krisztusra és az Ő Egyházára tekintenünk, akkor nem lenne széthúzás, ellenségeskedés. Nem az egyház sokszínűsége fájdalmas, hanem a szétszakítottsága.

Istennek minden lehetséges - még az is, ami az embernek lehetetlen (Mt 19,26).
Jó helyen keresi a gyógyulást. Igen, Tőle kell kérni, hogy a seb gyógyuljon. De erre időt is kell hagyni. Hiszen a testi seb is - főként, ha mély, ha fertőzött - akkor hosszú kezelés alatt gyógyítható csupán. Ennek folyamatában van Ön is. Legyen hát türelmes.
Persze, ha az együttélés során a sebek újra termelődnek, akkor ez még nehezebb. De még akkor sem lehetetlen!
Krisztus Urunk éppen a sebeivel hozott nekünk gyógyulást (Iz 53,5; 1Pét 2,24). Tamás apostolt is azzal tudta hitre vezetni, hogy megmutatta neki sebeit. Ha Krisztust követjük, akkor mi is tekinthetjük így a nekünk okozott sebeket, amelyek szeretetünk kifejezői. Nem szemrehányást keltenek, hanem megértést a másik gyöngeségeivel szemben. Miként Jézus is, aki imádkozott azokért, akik szenvedést okoztak neki (Lk 23,34).
Tudom, hogy ez nagyon nehéz, lehetetlennek tűnik, de ismétlem, az Istennek minden lehetséges. Nagyon helyes tehát, ha Tőle kéri.

Igyekszem őszintén válaszolni, mint korábbi és mint minden egyéb írásomban is.
A valóság olyan, amilyennek látjuk. A látásunk, belátásunk pedig irányítja a cselekvésünket. Csak a tiszta látású emberek tudják Isten akarata szerint alakítani a világot. Ezért elsődleges feladatunk, hogy a látásunkat tisztítsuk meg. Ha szemed ép, egész tested világos (Lk 11,34).
Nem azért tanácsolom az ítéletmentességet, mert nem tudom, hogy van bűn, hanem azért, mert csak ezen az úton lehet a bűnt (magamét, másokét) Isten kezébe helyezni. Ha ítélkezem, akkor Isten helyébe teszem magam, és én próbálok igazságot teremteni. Eleve kudarc.
Nem csak az Egyház álláspontjára, Jézus tanítására is szokták mondani, hogy naivitás. Holott ez a legvalóságosabb igazság, mert a Teremtő szemével látja a teremtést, nem pedig rövidlátón, szűk látókörrel.
A bűnt, a bűnös magatartást elítéli az Egyház, ugyanakkor mindenkit meg akar menteni, minthogy Krisztus Urunk ezt bízta rá: Tegyetek tanítványommá minden népet (Mt 28,19).

Amit leír, nagyon szomorú jelenség. Az Ön esetében még nagy remény marad, mert fölismeri a szívében ezt a nem akart érzést, és amennyire tud, küzd is ellene - hiszen ezért is írt ebbe a rovatba. Elhiszem, hogy a megtörtént esetek rettentő fájdalmasak, de mégsem szabad néhány család viselkedése miatt egy közel 7-8 száz ezret számláló népcsoportot megítélni. Még akkor sem, ha az Ön települése nem egyedi eset. Számtalan tisztességes, törekvő, nagyon tiszta életű és gondolkodású cigány ember és család is van hazánkban. Hogy milyen bántó és fájó tud lenni az általánosítás, arra a következő példát hozom. Amikor a '80-as évektől egyre szabadabban lehetett kijárni Ausztriába, akkor megindult a tömeges vásárlási láz Magyarországból Bécsbe és környékére. Nyilván ment akkor mindenféle ember. A boltokban, áruházakban pedig egyre több helyen megjelent a magyar nyelvű felirat: Magyar, ne lopj! El lehet képzelni, micsoda fájdalom és düh volt bennünk akkor ennek láttán. Nem is tudom, kikre voltunk dühösebbek, a táblát kifüggesztő osztrákokra, vagy az őket megkárosító honfitársainkra. Az általánosítás mindig félrevezet. Személyek vannak, akik viselkednek, akiket elviselnünk vagy éppen tanítanunk kell. Ügyeljen arra, hogy e a rossz tapasztalatok élménye ne érjen el a szívéig, ne hatalmasodjék ott el, ne fordítsa szembe Önt embertársával. Meglepő talán, érdemes is ezen eltöprengeni, hogy őket éppen annyira szereti az Úr, mint bennünket. Ez a gondolat, valamint a szegény emberek szellemi, lelki hiányosságainak ismerete inkább szánalmat, segíteni kész szeretetet szül, mint haragot, a megbocsátás elutasítását.

Mivel imát vagy áldozathozatalt nem csak egy emberért lehet felajánlani, hanem például családért, nagyobb csoportért (fiatalokért, drogosokért, stb.), ezért természetszerűleg másokért is fölajánlhatjuk azokat. Például, ha van egy állandó szándékunk, azt kiegészíthetjük másokért való felajánlással is.
Ez kivált érvényes a Szentmisére, Szent Liturgiára, amely valójában Krisztus végtelen értékű áldozatába való bekapcsolódás. Ha történetesen a pap azt valaki(k)ért felajánlja, azért még ő maga illetve az azon résztvevő hívek is sok mindenki mást is belefoglalhatnak.

Két teológushoz is fordultam a szabatos feleletér. Alább közlöm mindkettőjük válaszát.
A szent hagyomány fogalma sok szempontból meghatározható. A Tanítóhivatal jelenkori definíció között gyakran találunk utalást az élő hagyomány gondolatára, ami nagyon kifejező lehet e gazdag tartalmú fogalom megértésében. Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban bontakozik ki: egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19.51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúciójának
szavait a Nemzetközi Teológiai Bizottság határozata (Teológia ma) így vezeti fel: A Hagyomány élő és éltető dolog, olyan mozgásban lévő folyamat, ahol a hit egysége a nyelvek sokféleségében és a kultúrák különbözőségében jut kifejezésre. Megszűnik hagyománynak lenni, ha megkövesedik.
A másik teológus válasza:
Szabatosan megfogalmazva az én olvasatomban a Szent Hagyomány: az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyház kánoni - vagyis mértékadó - örökségének egésze, ami az ugyanezen Egyetemes Egyház által kanonizált ószövetségi és újszövetségi Szentírással teljes összhangban és egységben, nagyrészt ezen kánoni írások magyarázatát, illetve az Egyház általi hiteles és tételes kifejtését megfogalmazó örökség. Tágabb értelemben maga a Szentírás is a szent és kánoni hagyomány része, ami az isteni kinyilatkoztatás hierarchiájában természetesen forrása és közvetítője is mindannak a történelmi egyház által kifejtett, de végső eredetében Istentől származó ismeretnek és tanításnak, amit szűkebb értelemben, a Szentírástól megkülönböztetve szoktunk Szenthagyománynak nevezni.

Kedves Angéla!
Ha személyesen szeretne elérni, írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, vagy adja meg a személyes elérhetőségét (amelyet természetesen nem teszünk közzé, hiszen csak az a levél jelenik meg nyilvánosan, amelyre válaszolunk.)

Tudomásom szerint a hermafroditákkal kapcsolatban nincs konkrét egyházi állásfoglalás, de nem is szükséges, hogy sok más genetikai rendellenesség esetében sem. A jelenség az ő létük értékéből nem von le semmit, hisz az un. életminőség velük szemben sem alkalmazható diszkriminatív módon, mint más fejlődési rendellenesség esetében sem. Amennyiben kialakul náluk egy határozott nemi identitás, annak megfelelően megélhetik szexualitásukat, illetve a házasság sem kizárt számukra, melyben Isten akaratát megvalósíthatják. Nyilván az általános erkölcsi normák rájuk is vonatkoznak rájuk is.
Az Egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontja megtalálható a Katolikus Egyház Katekizmusa 2357-2359. pontjainál.
http://www.katolikus.hu/kek/kek02331.html#K2357
Ebből emelek ki néhány mondatot.
A homoszexualitás olyan férfiak és nők közötti viszonyt jelent, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat... Lelki keletkezésének eredete még nagyban feltáratlan.
A Szentírásra támaszkodva a hagyomány mindig is azt jelentette ki, hogy a homoszexualitás cselekményei legsajátosabb belső természetük szerint rendezetlenek.
Semmi esetre sem szabad azokat jóváhagyásban részesíteni.
Az ebben érintett emberek többsége számára megpróbáltatást jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.
Ők is arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és amennyiben keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával.
A homoszexuális emberek is a tisztaságra vannak meghíva. Az önuralom erényével, amely a belső szabadság nevelője, néha önzetlen barátság támogatásával, imával és a szentségi kegyelmekkel fokozatosan és határozottan meg tudják közelíteni és meg is kell közelíteniök a keresztény tökéletességet.

Kedves Krisztina!
Nagyon jól jelez a lelkiismerete, és rendkívül fontos, hogy most erre a hangra odafigyeljen, és hallgasson is rá. Ha most elhallgattatja, akkor félő, hogy később is egyre tompul majd, és olyan dolgokat fog elkövetni, amikre most nem is gondol vagy még a gondolatától is elborzad. Még ha nehéz is, tegye azt, amit a lelkiismerete diktál.
Tanácsom, hogy ne egyedül akarja ezt megoldani, mert rettentő nehéz, meghaladja az erejét. Ossza meg ezt a gondját a párjával, beszéljenek egymás között róla, s főként tárják fel az atya előtt. Még ha a vőlegénye ezt másként is gondolná (elő szokott fordulni), Ön akkor is tartson ki ebben, s ha valóban szereti Önt, akkor tiszteletben fogja tartani ezt a kérését.
Kérdezi, hogy mikor gyónja meg. Minél hamarabb! Ennek következményeként pedig törekedjenek arra, hogy most már a házasságkötésig ne legyen Önök között testi kapcsolat. Higgye el, nem lehetetlen, később, a házasságukban több ilyen, hosszabb megtartóztató időszak is lesz. Nem árt már most felkészülni rá. Az esküvőjük, a nászéjszakájuk is sokkal szebb lesz, ha arra már most megtartóztatással készülnek.
Természetesen legjobb lenne addig külön költözniük. Ez is része lehetne az ünnepélyes egybekelésüknek.
Ismétlem, ezek nehéz feladatoknak tűnnek, de a tiszta házasságukért megéri meghozni ezeket az áldozatokat, hiszen értékesebbé teszi a kapcsolatukat. Ne halogassa tehát a szentgyónást, akarjon minél hamarabb tisztává lenni az Úr előtt. Akkor lesz igazán hatékony az Ő áldása is az életükre.

Úgy tudom, a kiadása folyamatban van. Reméljük, hamarosan kézbe vehetjük. Érdemes figyelemmel kísérni a Szent Atanáz könyvesbolt kínálatát, mert ha megjelenik, ott bizonyára kapható lesz.

Sok egyházi ember dicsérte. Sokszor fölhasználható hittanórákon, vagy azokon kívül is, hogy szembesüljünk Krisztus Urunk szenvedésével. Sokakat megráz a film.
Személyes véleményemet is kérte. Én egy kicsit csöpögősnek tartom, - vértől és érzelmektől csöpögősnek.

Afelől megnyugtathatom, hogy a leírt dolgok alapján nem kerülhet börtönbe. Aki ilyet állít, az esetleg csak fenyegetőzik, vagy ilyen módon akarja az akaratát mégis Önre kényszeríteni. Nyugodtan fontolja meg a lelkiismeretében, hogy el tudja-e vállalni azt a munkát vagy sem, és döntsön aszerint. Benedek pápa mindnyájunknak példát adott abban, hogy tisztalelkiismeret vizsgálat után olyan döntést hozott, amely az egész világot meglepte. Ettől sem kell félni. Ha olyan munkát akarnak Önre kényszeríteni, amely nem volt benne a szerződésben, akkor a munkajog Önt védi, még a hivatalosan kirendelt ügyvéddel is jó eséllyel megnyerheti a dolgot, ha - ne adja Isten! - perre kerülne.
Bátorságra biztatom. Vagy abban az irányban, hogy merjen másként dönteni, mint amit önre akarnak kényszeríteni, vagy abban az irányban, hogy ne féljen vállalni a nehezebb feladatot - persze, ha jó lelkiismerettel el tudja vállalni -, hiszen a lehetetlen feladathoz is ad erőt az Úr, ha azon az Ő áldása van.
Még egy tanács: Ne hagyja, hogy szemrehányás éljen a szívében a szüleivel szemben! Könnyen lehet, hogy ezzel a magatartásukkal akarják Önt még nagyobb önállóságra késztetni. Kell is, hogy ezzel rendelkezzen, ha már több éves munkaviszonya van. Bátorság, tehát, és bizalom az Istenben! Ha ez megvan, akkor nem olyan nagy baj, ha úgy érzi, nem bízhat az emberekben.

Megnyugtathatom, hogy a leírtak alapján Ön hivatalosan is görögkatolikus. Gyermeke keresztelésénél is helyesen tájékoztatták, miszerint a Keleti Egyházak Törvénykönyve 29§ 1. pontja ? római katolikus édesapa és görögkatolikus édesanya esetén ? lehetőséget ad arra, hogy a gyermek az édesanya rítusát kövesse. Az Önöket keresztelő római katolikus atya is helyesen járt el, hiszen tudatában volt annak, hogy Ön és bátyja a római katolikus szertartású keresztelés ellenére görögkatolikus rítusúak maradnak. Az anyakönyvezésnél történhettek hibák, mert a helyes ügymenet alapján Önnek már csak a görögkatolikus parókiáról lehetett volna keresztelési anyakönyvi kivonatot (?keresztlevelet?) kapnia. (A más rítusban keresztelő pap ilyenkor sorszám nélkül tesz bejegyzést az anyakönyvbe, és a saját rítus szerinti illetékes parókián könyvelik a keresztelést rendesen, sorszámmal.) Javaslom, hogy keresse fel azt a görögkatolikus parókiát, amelyhez keresztelése idején tartozott, és kérdezze meg az ottani parókust, hogy adatai szerepelnek-e a Kereszteltek Anyakönyvében, és onnan kérjen keresztlevelet. Amennyiben nem szerepelnek az adatai, akkor kérje meg őt, hogy felvéve a kapcsolatot az illetékes plébánossal bonyolítsa le utólagosan az anyakönyvezést. Ha mindez bármilyen nehézséget jelentene, akkor keresse fel a Görögkatolikus Püspöki Hivatalt (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. vagy eparchia@gorogkatolikus.hu), és onnan kérje, hogy segítsenek megtenni ezeket a hivatalos lépéseket.