Kedves Lelkiatya!
Tanácsot szeretnék kérni egy bizonyos ügyben.
Római katolikus vagyok és érdekelne az egyház állásfoglalása a válással kapcsolatban.
Tudom, hogy nem támogatja, vallásos vagyok, ez fontos nekem nagyon. Csak ezért nem fogtam még bele.
Szóval tudom, hogy nem támogatja, de mi a helyzet abban az esetbe, ha az ember már nem bírja tovább a a bántalmazásokat lelkileg. A férjem-nem fizikailag-hanem lelkileg bántalmaz, ahogy csak tud. Több, mint 2 éve tart már ez a lelki terror, megfélemlítés, szabad akaratom felszámolása. Igyekszem mindent megtenni neki, nem okot adva erre. DE mára már az egészségem, és az idegrendszerem is kezd tönkremenni. Ha így megy tovább belepusztulok! Ebben az esetben sem ad lehetőséget az egyház a válásra?
Azt írja, több, mint két éve tart ez a szörnyű állapot. Ha ez azt jelenti, hogy mindjárt a házasságuk kezdetétől fogva, akkor alaposan megkérdőjelezhető, hogy miféle házassági indokok alapján kötötték össze az életüket. Ha így van, ez nyomós ok arra, hogy egyházi bíróságon keresse élete boldogtalanságának az okát.
Ha már több év óta házasok, és csak az utóbbi időben vált ilyenné a férje, akkor pedig az ennek kiváltó okát kell megkeresni. Nyilvánvalóan van valamilyen oka. Persze, ha Ön egyedül van ebben, akkor nagyon nehéz józanul és higgadtan cselekednie. A legjobb szándék vezette abban, hogy eddig teljes erejét összeszedve próbált mindent elviselni, de már fogytán az emberi ereje. El is fog fogyni, mert az véges. Kell, hogy találjon olyan lelkiatyát, akivel ezekről a dolgokról tud beszélgetni. Ha netán a lakóhelyén valami ok miatt nem talál ilyet, akkor keressen más helyen, de mindenképpen legyen pap, akivel ezt meg tudja osztani, aki Önnek tanácsot, bátorítást, erőt tud adni.
Keresni kell tehát az okot és a megoldás lehetőségét. Mai világunkra jellemző, hogy a megoldás keresésében első lépésként a válásra gondolnak. Holott ez csakis a legvégső lehet. Azzal egyetértek, hogy nem szabad így folytatni, vagy egyáltalán hagyni folytatódni ezt a helyzetet. Valóban teljesen tönkre mehet ebben. Nem ezt kéri, nem ezt várja Öntől az Úr. Más megoldást kínál. De ne zárja rövidre azzal, hogy elválik a férjétől, hogy elhagyja őt. Keresse az okot, keresse a megoldást, keressen ehhez hiteles tanácsadót.
Amikor nem mutatkozik semmi egyéb megoldás, akkor az Egyház lehetőséget ad az elválásra. Ezt is a lelkiatyával kell megbeszélnie. Viszont, ha a házasságuk érvényesen lett megkötve, akkor Önnek nincs lehetősége újra házasságot kötni valaki mással. Mégis élhet továbbra is békében és nagy lelki mélységben. Részesülhet a szentségekben.
Azt remélem, azonban, hogy megtalálja azt a rejtélyes okot, amiért ilyen lett a férje, és sikerül kigyógyítania belőle. Imádkozzék ezért sokat! Én is fogok imádkozni érte.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya,
az lenne a kérdésem, hogy miért van az, hogy elítéljük a háborúskodást, ha megütnek, tartsd oda a másik orcád, az ölés bűn, de ennek ellenére régebben is megszentelték a csatába indulók zászlóit, illetve ma is vannak tábori lelkészek a hadseregben. Nekem ez ellentmondás. Mert például meggyón egy katona, aztán pedig meg járőrözni például Afganisztánban, és ha szembe találja valakivel magát, akkor az marad életben, aki először fog lőni. Holott például Afganisztánhoz még hazaszeretet sem köti, csak a zsold.
Egy kicsit kusza lett a kérdésem, de remélem lehet érteni, hogy mi a dilemmám.
Válaszát előre is köszönöm: P
Hogy ne ítélnénk el a háborúskodást, amely embereket fordít egymással szembe, terjeszti az erőszakot, az ebből fakadó számost egyéb bűnt?
Súlyos és szerintem megoldhatatlan kérdés, hogy mit tegyen az ember, ha háborús helyzetbe kerül. Tanácsom, hogy erről nem érdemes töprengeni, szóvitákba bocsátkozni, mert lehet, hogy most meg tudunk fogalmazni szépen hangzó elveket, de ki tudja, hogy az adott helyzetben melyikünk hogyan viselkedne? Törekedjünk arra, hogy a béke idejében is mindig békességszerzők legyünk (Mt 5,9), akkor van reményünk, hogy más helyzetben is ezt a magatartást tudjuk követni.
Azok a katonák, akik bármilyen okból háborús helyzetbe kerülnek, még jobban rászorulnak az imádságra, a lelki támaszra, az Egyház áldására.
Azt nem látom át, hogy Afganisztában mi a szerepe a magyar katonáknak, de amennyire értesültem róla, egyáltalán nem lövöldözni mennek oda, hanem rendfenntartás a feladatuk. Erőszak cselekedet viszont, sajnos mindenütt van, idehaza is. Szóval, itt is, ott is van feladata a békességszerzőknek. Elsősorban mi magunk legyünk azok!
Krisztus feltámadt!
Azt szeretném kérdezni,hogy a hitvallás ima ismert minden templomba járó számára.Elgondolkodunk-e mikor kezdjük mondani. HISZEK EGY ISTENBEN.Valójában mire gondolunk.
Húsvét után vagyunk. Jézus Krisztus meglapitotta az Anyaszentegyházat és szent Péterre mint kősziklára alapította.
Miért van akkor különböző felekezetű vallás,nem is értem ezt az egészet. Akkor hogy is van ez,vagy én vagyok tájékozatlan? Minden felekezet a saját " nyelvén " mondja.
Mikor kezdjük az imát gondolunk valamire vagy csak egy meg tanított " szövegként " mondjuk.
Köszönöm,hogy el olvasták. Hiszek?.
Igen, mindenki a saját nyelvén mondja a hitvallást. Ez nem csak különböző nemzetek nyelvét jelenti, hanem különböző kultúrák és természetesen minden egyes ember különbözőségét is. Sőt, azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanaz az ember sem ugyanolyan értelemben és mélységben mondja a hitvallást minden alkalommal. Van, amikor egészen mélyen átérzi, van, amikor csak felületesen mondja együtt a többiekkel. Másként mondta gyermekkorában, másként fiatalként, felnőttként, másként egy súlyos betegség idején vagy egy szeretett személy tragikus halála után.
Persze, törekednünk kell arra, hogy minden egyes alkalommal minél nagyobb figyelemmel, minél nagyobb mélységben átélve mondjuk az imát. Hogy ez mennyire sikerül, az nagyon sok mindentől függ. (Meglepő talán, de még az időjárástól is, ami szintén erősen hat ránk!)
Hasonló okokra vezethető vissza a különböző felekezetek hitvallásának különbözősége. Nem kell ezen sem csodálkozni. A botrány nem az, hogy különbözőek vagyunk és az Istennel való kapcsolatunkat különbözőképpen éljük meg (innen van a rítusok különbözősége), hanem, amikor e különbségek miatt egymással szembefordulunk, amikor nem ismerjük a másikat, nem ismerjük el, s emiatt benne ellenséget látunk. Csakis alázattal lehet hitelesen képviselni a hitünket. Ez nem csak a hívekre, hanem az egyházi vezetőkre, egyháztanítókra is vonatkozik. Alázattal kell(ene) mindnyájunknak Krisztusra és az Ő Egyházára tekintenünk, akkor nem lenne széthúzás, ellenségeskedés. Nem az egyház sokszínűsége fájdalmas, hanem a szétszakítottsága.
Kedves Lelkiatya!
A megbocsátással vannak gondjaim.Megvan bennem az akarat,hogy meg akarom bocsátani a sérelmeket,tudom,hogy akarom és megkell bocsátanom,de sok bennem az ellenérzés,neheztelés az adott személy irányába,sok sebet hordozok magamban,amelyek nagyon fájdalmasak,sokszor beleremegek,és szíven üt,amikor rágondolok.Talán nem is megbocsátással van a gond,hanem a csalódással,ami mélyen bennem van,és ez az ami fájdalmat okoz.Annyit kitudok mondani,hogy megbocsájtok,meg kérem az Urat,hogy Ő gyógyítsa be a szívemen lévő sebeket,mert ezt emberileg nem lehet gyógyítani.De mégis nyugtalanság van a szívemben.Mit tanácsolna ez ügyben?Ön szerint az olyan emberi kapcsolatok helyreállíthatók-e amelyben mély csalódások voltak?
Köszönöm válaszát!
Mia
Istennek minden lehetséges - még az is, ami az embernek lehetetlen (Mt 19,26).
Jó helyen keresi a gyógyulást. Igen, Tőle kell kérni, hogy a seb gyógyuljon. De erre időt is kell hagyni. Hiszen a testi seb is - főként, ha mély, ha fertőzött - akkor hosszú kezelés alatt gyógyítható csupán. Ennek folyamatában van Ön is. Legyen hát türelmes.
Persze, ha az együttélés során a sebek újra termelődnek, akkor ez még nehezebb. De még akkor sem lehetetlen!
Krisztus Urunk éppen a sebeivel hozott nekünk gyógyulást (Iz 53,5; 1Pét 2,24). Tamás apostolt is azzal tudta hitre vezetni, hogy megmutatta neki sebeit. Ha Krisztust követjük, akkor mi is tekinthetjük így a nekünk okozott sebeket, amelyek szeretetünk kifejezői. Nem szemrehányást keltenek, hanem megértést a másik gyöngeségeivel szemben. Miként Jézus is, aki imádkozott azokért, akik szenvedést okoztak neki (Lk 23,34).
Tudom, hogy ez nagyon nehéz, lehetetlennek tűnik, de ismétlem, az Istennek minden lehetséges. Nagyon helyes tehát, ha Tőle kéri.
Kedves Lelkiatya!
Hiába gondolkodom, de én még soha nem találkoztam olyan cigány családdal, akikről Ön a korábbi válaszában beszél, pedig sokhoz volt már szerencsém. Nagyon jól kidomborodik a levél írójának dilemmája, ami abból adódik, hogy egészen más akár az egyház, akár a politika hivatalos álláspontja az ügyben és egészen más a valóság. Emiatt van az írónak lelki problémája, ami teljesen érthető. Azt gondolom, hogy a politika mellett az egyháznak is ideje lenne már őszintén megnyilvánulnia a kérdésben, mert ennek a későbbiekben még súlyosabb ára lesz. Az ausztriai "magyar ne lopj" felirat miatt pedig annak idején nem dühös voltam, hanem szégyelltem magam a többi magyar testvérem miatt, akik ezt a feliratot mégiscsak kiprovokálták. Valószínűleg nem volt véletlen. Dühös pedig nem voltam, mert akinek nem inge nem veszi magára. Szerintem, ha egy másik országba elmegy az ember joggal követelik meg tőle az ott élők, hogy tartsa tiszteletben az ott érvényben lévő erkölcsi normákat. Én is ezt várom el azoktól akik pedig a mi hazánkba jönnek, vagy jöttem. Mert ezt itt MAGYARORSZÁG. Errefelé pedig nem tetszik az a magatartásforma, amit a levélíró ama 3-4 családról leírt, és ami nem ritka. Mikor fogja az egyház ezt az említett ördögtől való magatartást és életformát végre elítélni? Ezt papok közül hála Istennek már sokan megteszik.
Őszinte válaszát köszönöm előre is!
Igyekszem őszintén válaszolni, mint korábbi és mint minden egyéb írásomban is.
A valóság olyan, amilyennek látjuk. A látásunk, belátásunk pedig irányítja a cselekvésünket. Csak a tiszta látású emberek tudják Isten akarata szerint alakítani a világot. Ezért elsődleges feladatunk, hogy a látásunkat tisztítsuk meg. Ha szemed ép, egész tested világos (Lk 11,34).
Nem azért tanácsolom az ítéletmentességet, mert nem tudom, hogy van bűn, hanem azért, mert csak ezen az úton lehet a bűnt (magamét, másokét) Isten kezébe helyezni. Ha ítélkezem, akkor Isten helyébe teszem magam, és én próbálok igazságot teremteni. Eleve kudarc.
Nem csak az Egyház álláspontjára, Jézus tanítására is szokták mondani, hogy naivitás. Holott ez a legvalóságosabb igazság, mert a Teremtő szemével látja a teremtést, nem pedig rövidlátón, szűk látókörrel.
A bűnt, a bűnös magatartást elítéli az Egyház, ugyanakkor mindenkit meg akar menteni, minthogy Krisztus Urunk ezt bízta rá: Tegyetek tanítványommá minden népet (Mt 28,19).
Kedves Lelkiatya!
Nyomja a lelkemet a következő. Lakóhelyünkön 10 éve még egy virágzó kis falu volt. Betelepedett 3-4 roma család, majd megjelent a bűnözés is. Mindenhonnan azt halljuk, hogy a rasszizmus rossz, az előítélet rossz, de ha már 100-szor megloptak bennünket, akkor nagyon nehéz nem rasszistának lenni. Amikor azt látjuk, hogy a romák már 12 éves koruktól kezdve lopni járnak az udvarunkra, több idős asszonyt raboltak már ki - szerencsére nálunk haláleset még nem történt -, és a 40 éves szüleik (nagyszüleik?) is ugyanezt csinálják, akkor képtelen vagyok egyedi esetként kezelni ezeket, és az egész roma társadalomra ráfogjuk, hogy ilyenek vagy olyanok, ami nagyrészt igaz is sajnos. Ez a lelki problémám, hogy úgy érzem, rasszista lettem, de tudom, hogy ez Isten előtt bűn, hiszen gyűlöletből táplálkozik. Hiába tartom a rasszizmust igaz érzésnek és az előítéletet hasznosnak, jelen van bennem ez a kettősség, amit fel akarok számolni! Ebben kérem szíves segítségét, tanácsát!
Köszönöm előre is!
Amit leír, nagyon szomorú jelenség. Az Ön esetében még nagy remény marad, mert fölismeri a szívében ezt a nem akart érzést, és amennyire tud, küzd is ellene - hiszen ezért is írt ebbe a rovatba. Elhiszem, hogy a megtörtént esetek rettentő fájdalmasak, de mégsem szabad néhány család viselkedése miatt egy közel 7-8 száz ezret számláló népcsoportot megítélni. Még akkor sem, ha az Ön települése nem egyedi eset. Számtalan tisztességes, törekvő, nagyon tiszta életű és gondolkodású cigány ember és család is van hazánkban.
Hogy milyen bántó és fájó tud lenni az általánosítás, arra a következő példát hozom. Amikor a '80-as évektől egyre szabadabban lehetett kijárni Ausztriába, akkor megindult a tömeges vásárlási láz Magyarországból Bécsbe és környékére. Nyilván ment akkor mindenféle ember. A boltokban, áruházakban pedig egyre több helyen megjelent a magyar nyelvű felirat: Magyar, ne lopj! El lehet képzelni, micsoda fájdalom és düh volt bennünk akkor ennek láttán. Nem is tudom, kikre voltunk dühösebbek, a táblát kifüggesztő osztrákokra, vagy az őket megkárosító honfitársainkra.
Az általánosítás mindig félrevezet. Személyek vannak, akik viselkednek, akiket elviselnünk vagy éppen tanítanunk kell.
Ügyeljen arra, hogy e a rossz tapasztalatok élménye ne érjen el a szívéig, ne hatalmasodjék ott el, ne fordítsa szembe Önt embertársával. Meglepő talán, érdemes is ezen eltöprengeni, hogy őket éppen annyira szereti az Úr, mint bennünket. Ez a gondolat, valamint a szegény emberek szellemi, lelki hiányosságainak ismerete inkább szánalmat, segíteni kész szeretetet szül, mint haragot, a megbocsátás elutasítását.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni,ha valakiért felajánlunk egy Szentmisét vagy Szentségimádási órát,akkor azon belül lehet-e imádkozni más szándékokra is vagy csak az illető személyért,akiért felajánlottuk?
Válaszát előre is köszönöm!
Mivel imát vagy áldozathozatalt nem csak egy emberért lehet felajánlani, hanem például családért, nagyobb csoportért (fiatalokért, drogosokért, stb.), ezért természetszerűleg másokért is fölajánlhatjuk azokat. Például, ha van egy állandó szándékunk, azt kiegészíthetjük másokért való felajánlással is.
Ez kivált érvényes a Szentmisére, Szent Liturgiára, amely valójában Krisztus végtelen értékű áldozatába való bekapcsolódás. Ha történetesen a pap azt valaki(k)ért felajánlja, azért még ő maga illetve az azon résztvevő hívek is sok mindenki mást is belefoglalhatnak.
Kedves Lelkiatya!
Hogy lehetne a szenthagyomány definícióját frappánsan, érthetően megfogalmazni? A katekizmusban az áll, hogy "az apostolok élő tanítása, stb.". Ezt azért nem értem, mert példának a Biblia kánonját (a bibliai könyvek listáját) szokták felhozni, mint szenthagyományt, amit azonban nem az apostolok határoztak meg, illetve állítottak össze. Vajon nem "az egyház élő tanítása, stb." kifejezést kellene használni?
Köszönettel és tisztelettel: Csikue
Két teológushoz is fordultam a szabatos feleletér. Alább közlöm mindkettőjük válaszát.
A szent hagyomány fogalma sok szempontból meghatározható. A Tanítóhivatal jelenkori definíció között gyakran találunk utalást az élő hagyomány gondolatára, ami nagyon kifejező lehet e gazdag tartalmú fogalom megértésében. Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban bontakozik ki: egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19.51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúciójának
szavait a Nemzetközi Teológiai Bizottság határozata (Teológia ma) így vezeti fel: A Hagyomány élő és éltető dolog, olyan mozgásban lévő folyamat, ahol a hit egysége a nyelvek sokféleségében és a kultúrák különbözőségében jut kifejezésre. Megszűnik hagyománynak lenni, ha megkövesedik.
A másik teológus válasza:
Szabatosan megfogalmazva az én olvasatomban a Szent Hagyomány: az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyház kánoni - vagyis mértékadó - örökségének egésze, ami az ugyanezen Egyetemes Egyház által kanonizált ószövetségi és újszövetségi Szentírással teljes összhangban és egységben, nagyrészt ezen kánoni írások magyarázatát, illetve az Egyház általi hiteles és tételes kifejtését megfogalmazó örökség. Tágabb értelemben maga a Szentírás is a szent és kánoni hagyomány része, ami az isteni kinyilatkoztatás hierarchiájában természetesen forrása és közvetítője is mindannak a történelmi egyház által kifejtett, de végső eredetében Istentől származó ismeretnek és tanításnak, amit szűkebb értelemben, a Szentírástól megkülönböztetve szoktunk Szenthagyománynak nevezni.
Kedves Atya! A parókián, vagy a parókia telefonján mikor tudnám Önt elérni? ... nagyon örülnék, ha tudna fogadni, és lelkiekben segítségemre tudna lenni.
Tisztelettel,
O. Angéla
Kedves Angéla!
Ha személyesen szeretne elérni, írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, vagy adja meg a személyes elérhetőségét (amelyet természetesen nem teszünk közzé, hiszen csak az a levél jelenik meg nyilvánosan, amelyre válaszolunk.)
Kedves Lelkiatya!
Léteznek olyan emberek, akik gyakorlatilag hermophroditák - mivel hogy két nemiszervvel születtek. Erről hogyan vélekedik az Egyház? Ez miért van így? Gyakorlatilag meg van fosztva egész életére a nemi élettől?
A másik kérdésem is ide kapcsolódna. Értem én a logikus magyarázatot a homoszexualitás megélése ellen, de az Egyháznak a hivatalos álláspontja hogyan szól erről?
Előre is köszönöm a válaszait ezekre a meredek kérdésekre.
Zoltán
Tudomásom szerint a hermafroditákkal kapcsolatban nincs konkrét egyházi állásfoglalás, de nem is szükséges, hogy sok más genetikai rendellenesség esetében sem. A jelenség az ő létük értékéből nem von le semmit, hisz az un. életminőség velük szemben sem alkalmazható diszkriminatív módon, mint más fejlődési rendellenesség esetében sem. Amennyiben kialakul náluk egy határozott nemi identitás, annak megfelelően megélhetik szexualitásukat, illetve a házasság sem kizárt számukra, melyben Isten akaratát megvalósíthatják. Nyilván az általános erkölcsi normák rájuk is vonatkoznak rájuk is.
Az Egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontja megtalálható a Katolikus Egyház Katekizmusa 2357-2359. pontjainál.
http://www.katolikus.hu/kek/kek02331.html#K2357
Ebből emelek ki néhány mondatot.
A homoszexualitás olyan férfiak és nők közötti viszonyt jelent, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat... Lelki keletkezésének eredete még nagyban feltáratlan.
A Szentírásra támaszkodva a hagyomány mindig is azt jelentette ki, hogy a homoszexualitás cselekményei legsajátosabb belső természetük szerint rendezetlenek.
Semmi esetre sem szabad azokat jóváhagyásban részesíteni.
Az ebben érintett emberek többsége számára megpróbáltatást jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.
Ők is arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és amennyiben keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával.
A homoszexuális emberek is a tisztaságra vannak meghíva. Az önuralom erényével, amely a belső szabadság nevelője, néha önzetlen barátság támogatásával, imával és a szentségi kegyelmekkel fokozatosan és határozottan meg tudják közelíteni és meg is kell közelíteniök a keresztény tökéletességet.
Kedves Lelkiatya!
Fontos dologban szeretném a segítségét kérni. Eljegyzett menyasszony vagyok, a kedvesemmel járunk jegyes oktatásra, viszont egy valamit nem mondtunk el az oktatást tartó atyának. Azt, hogy közel négy éve együtt élünk. Nem hazudtunk, egyszerűen csak nem került szóba a dolog, de nekem egyre nagyobb lelki furdalásom van emiatt, és nem tudom, hogyan kellene ezt felhoznom. Az atya arra kért minket, hogy ejtsük meg a szentgyónást húsvét előtt, de sajnos ez nem történt meg, mivel amit az egyház bűnnek tart, még mindig fennáll. Nekem nincs lehetőségem elköltözni tőle, és őszintén szólva nem is szívesen tenném, hiszen úgyis Isten áldását szeretnénk kérni néhány hónap múlva a közös életünkre, így nem látom értelmét. Ennek függvényében csak annyit szeretnék kérdezni, mikor lenne érdemes elvégezni a szentgyónást, hogy mindent, amit az együttélésünk óta elkövettem őszinte szívvel bánhassak meg (többek között az esküvő előtti együttélést is) és tiszta lélekkel vonulhassak az oltár elé? Köszönettel: Krisztina
Kedves Krisztina!
Nagyon jól jelez a lelkiismerete, és rendkívül fontos, hogy most erre a hangra odafigyeljen, és hallgasson is rá. Ha most elhallgattatja, akkor félő, hogy később is egyre tompul majd, és olyan dolgokat fog elkövetni, amikre most nem is gondol vagy még a gondolatától is elborzad. Még ha nehéz is, tegye azt, amit a lelkiismerete diktál.
Tanácsom, hogy ne egyedül akarja ezt megoldani, mert rettentő nehéz, meghaladja az erejét. Ossza meg ezt a gondját a párjával, beszéljenek egymás között róla, s főként tárják fel az atya előtt. Még ha a vőlegénye ezt másként is gondolná (elő szokott fordulni), Ön akkor is tartson ki ebben, s ha valóban szereti Önt, akkor tiszteletben fogja tartani ezt a kérését.
Kérdezi, hogy mikor gyónja meg. Minél hamarabb! Ennek következményeként pedig törekedjenek arra, hogy most már a házasságkötésig ne legyen Önök között testi kapcsolat. Higgye el, nem lehetetlen, később, a házasságukban több ilyen, hosszabb megtartóztató időszak is lesz. Nem árt már most felkészülni rá. Az esküvőjük, a nászéjszakájuk is sokkal szebb lesz, ha arra már most megtartóztatással készülnek.
Természetesen legjobb lenne addig külön költözniük. Ez is része lehetne az ünnepélyes egybekelésüknek.
Ismétlem, ezek nehéz feladatoknak tűnnek, de a tiszta házasságukért megéri meghozni ezeket az áldozatokat, hiszen értékesebbé teszi a kapcsolatukat. Ne halogassa tehát a szentgyónást, akarjon minél hamarabb tisztává lenni az Úr előtt. Akkor lesz igazán hatékony az Ő áldása is az életükre.
Kedves Lelkiatya
egyik válaszában olvastam, hogy lefordították magyarra a Klimakhosz Szent János művét a Létrát. Hol lehetne hozzá jutni?
Válaszát köszönöm!
Úgy tudom, a kiadása folyamatban van. Reméljük, hamarosan kézbe vehetjük. Érdemes figyelemmel kísérni a Szent Atanáz könyvesbolt kínálatát, mert ha megjelenik, ott bizonyára kapható lesz.
Kedves Lelkiatya!
Mi az Egyház véleménye Mel Gibson Passió című filmjéről? És mi az ön véleménye a filmről?
Válaszát köszönöm:
Gabi
Sok egyházi ember dicsérte. Sokszor fölhasználható hittanórákon, vagy azokon kívül is, hogy szembesüljünk Krisztus Urunk szenvedésével. Sokakat megráz a film.
Személyes véleményemet is kérte. Én egy kicsit csöpögősnek tartom, - vértől és érzelmektől csöpögősnek.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon nehéz helyzetben döntés előtt állok!
A munkahelyemen rá akarnak kényszeríteni egy feladatra, amit egészségi, családi gondjaim és sok más problémám miatt valószinüleg nem tudok majd ellátni. De akkor szerződést szegek és bíróságon találom magam vádlottként. ( Ki kell fizetnem a költségeket, amibe a munkahelyemnek kerültem. Ez viiszamenőleg akár 4 millió is lehet. ) Ezt én nem tudom megtenni,azt mondták, ha házam lenne, akkor jelzálogként ráterhelnék, de nincs így ha nem fizetem ki, még börtönbe is kerülhetek! Ha nem írom alá a szerződést nagy valószinűséggel elveszítem az állásomat. Egymagam tartom el, senkire nem számíthatok. A szüleimnek elmondtam, akik engem hibáztattak. Haza nem mehetek, ha elveszítem az állásomat. Segíteni sem akarnak. Van ügyvéd ismerősük, de még annyit sem tettek meg, hogy szóltak volna neki, mondván oldjam meg én.
Nem tudom mi tévő legyek. Választhatok a hajléktalanság vagy a börtön mellett.
Kérem adjon tanácsot!
Előre is nagyon köszönöm!
Üdv!
Afelől megnyugtathatom, hogy a leírt dolgok alapján nem kerülhet börtönbe. Aki ilyet állít, az esetleg csak fenyegetőzik, vagy ilyen módon akarja az akaratát mégis Önre kényszeríteni. Nyugodtan fontolja meg a lelkiismeretében, hogy el tudja-e vállalni azt a munkát vagy sem, és döntsön aszerint. Benedek pápa mindnyájunknak példát adott abban, hogy tisztalelkiismeret vizsgálat után olyan döntést hozott, amely az egész világot meglepte. Ettől sem kell félni. Ha olyan munkát akarnak Önre kényszeríteni, amely nem volt benne a szerződésben, akkor a munkajog Önt védi, még a hivatalosan kirendelt ügyvéddel is jó eséllyel megnyerheti a dolgot, ha - ne adja Isten! - perre kerülne.
Bátorságra biztatom. Vagy abban az irányban, hogy merjen másként dönteni, mint amit önre akarnak kényszeríteni, vagy abban az irányban, hogy ne féljen vállalni a nehezebb feladatot - persze, ha jó lelkiismerettel el tudja vállalni -, hiszen a lehetetlen feladathoz is ad erőt az Úr, ha azon az Ő áldása van.
Még egy tanács: Ne hagyja, hogy szemrehányás éljen a szívében a szüleivel szemben! Könnyen lehet, hogy ezzel a magatartásukkal akarják Önt még nagyobb önállóságra késztetni. Kell is, hogy ezzel rendelkezzen, ha már több éves munkaviszonya van. Bátorság, tehát, és bizalom az Istenben! Ha ez megvan, akkor nem olyan nagy baj, ha úgy érzi, nem bízhat az emberekben.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésemre keresem a választ, hátha itt megkapom.....
Édesapám családja a Nyírségből származik. Görög katolikus vallású az apai ágam.
Szüleim görög kat. templomban esküdtek, görög szertartás szerint. Édesanyám családja viszont római katolikus, mert a Dunántúlon élünk. Édesapám ide nősült. Ketten vagyunk testvérek, a bátyám és én. Mindketten a helyi római kat. templomban lettünk megkeresztelve. Az akkori pap azt mondta a szüleimnek, hogy ő megkeresztel minket, és elküldi a keresztlevelünket a görög kat. egyházmegyének. Mindketten elsőáldoztunk és bérmálkoztunk is. A gyermekemet a Rózsák terén keresztelték meg, mondván ha az apám görög katolikus és görök templomban házasodtak, akkor én is hivatalosan görög katolikus vagyok, így a gyerekem is lehet görög , függetlenül attól, hogy rómaiban kereszteltek és a férjem is római katolikus.
Rettentő zavar van e vallás körül, hogy akkor én milyen vallású vagyok.
A keresztlevelem római, de ha mégis görög vagyok akkor hogyan lehetek "hivatalosan" is az?
Megnyugtathatom, hogy a leírtak alapján Ön hivatalosan is görögkatolikus. Gyermeke keresztelésénél is helyesen tájékoztatták, miszerint a Keleti Egyházak Törvénykönyve 29§ 1. pontja ? római katolikus édesapa és görögkatolikus édesanya esetén ? lehetőséget ad arra, hogy a gyermek az édesanya rítusát kövesse.
Az Önöket keresztelő római katolikus atya is helyesen járt el, hiszen tudatában volt annak, hogy Ön és bátyja a római katolikus szertartású keresztelés ellenére görögkatolikus rítusúak maradnak.
Az anyakönyvezésnél történhettek hibák, mert a helyes ügymenet alapján Önnek már csak a görögkatolikus parókiáról lehetett volna keresztelési anyakönyvi kivonatot (?keresztlevelet?) kapnia. (A más rítusban keresztelő pap ilyenkor sorszám nélkül tesz bejegyzést az anyakönyvbe, és a saját rítus szerinti illetékes parókián könyvelik a keresztelést rendesen, sorszámmal.) Javaslom, hogy keresse fel azt a görögkatolikus parókiát, amelyhez keresztelése idején tartozott, és kérdezze meg az ottani parókust, hogy adatai szerepelnek-e a Kereszteltek Anyakönyvében, és onnan kérjen keresztlevelet. Amennyiben nem szerepelnek az adatai, akkor kérje meg őt, hogy felvéve a kapcsolatot az illetékes plébánossal bonyolítsa le utólagosan az anyakönyvezést.
Ha mindez bármilyen nehézséget jelentene, akkor keresse fel a Görögkatolikus Püspöki Hivatalt (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. vagy eparchia@gorogkatolikus.hu), és onnan kérje, hogy segítsenek megtenni ezeket a hivatalos lépéseket.