Kedves Lelkiatya! Mindig kíváncsi voltam hogy a Görögkatolikusok Keleti Keresztények révén elismernek 1054 utáni Ortodox szenteket? vagy csak a Katolikus szenteket? Köszönöm válaszát! :)

Kedves Lelkiatya! Fiatal, 23 éves nő vagyok. 5 éve élek kapcsolatban, ebből 2 eve együtt is elek az elettarsammal. Vasárnap óta nem beszéltünk, folyamatosan féltékenység uralja a hangulatot. Az öcsém barátjára féltékeny jelenleg, mert beszélgettem vele a testvérem születésnapján. Azóta csendélet büntet, nagyon csúnya dolgokat vág a fejemhez. A mai nap ez kibukott belőlem és elkezdtem sírni, hogy külön alszik tőlem majd bejott a szobába és durva szavakkal illetett továbbá hogy miért nem tudok csendben sírni... Nagyon fáj a szívem, és habár tudnám mi a helyes lépés egyszerűen félek megtenni. Szeretnék kérni egy imát, hogy valamilyen úton módon rendeződjon ez a helyzet... előre is köszönöm!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Napjainkban egyre gyakrabban szenteltetünk becsomagolt szentelni valókat (pl. pászkaszenteléskorvagy kegytárgyak megszentelésekor). Nem mindig könnyű a csomagolásokat összeszedni és elégetni. az jutott eszembe, hogy talán jó lenne, ha erre jogosult Atyák a szentelési imába belefoglalnának valami olyasmit, hogy a Mindenható Isten adja meg a kegyelmet, hogy a csomagolásokat szemétbe tévén óvhassuk teremtett világunkat, vagy szelektív gyűjtőbe juttatván, Isten akarata szerint hasznosulhasson újra. És most szeretném, ha megengedné Lelkiatya, hogy tovább menjek eggyel: Vanna morzsálódó szentelmények: főleg a gyógynövények, de a barkával és a húsvéti eledelekkel, vagy a proszforával is előfordulhat. Ezeknek véletlenül elhulló morzsáira is kérni kellene Isten gondviselő kegyelmét és magbocsátását. Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy megírhattam ezt a javaslatomat. Szeretettel: Gábor

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy ha az atya egyenlő apa, akkor miért tarthatatlan hogy egy atya pótapa? Nem minden atyának a gyülekezet apukájának kell lennie? Különben miért hívják atyának? Régen volt egy ilyen atyám ma meg már mintha az atyák nem akarnának atyák lenni? Régen az atya kedves gyermekemnek hívott ma az atyák a testvérem kifejezést használják... Megszünik az atyaság? Az apa hiány kellős közepén? Ez is a második Vatikáni zsinat miatt van? Gemgirl

Sokat gondolkodtam azon, hogy Júdás története egyike a Biblia azon részeinek, amelyek a legtöbbet segítenek nekem a keresztény életemben. Nem arra gondolok, hogy az árulást jó dolognak tartom, nem erről van szó. Jézus Júdás iránti szeretete az, ami sokat segít nekem több okból kifolyólag. Ezek röviden a következők: 1. Sajnos éveken át küzdöttem azzal, hogy nem tudtam teljesen elhinni, hogy Jézus szeret, mert a Sátán hazudott nekem mindenfélét, hogy bizonyos körülmények között Jézus nem szeret vagy hogy a szeretete nem feltétel nélküli hanem ha ilyen vagy olyan vagyok, akkor nem szeret. Már megszabadultam ettől egy személyes lelki beszélgetés után, de amíg ez nem sikerült, addig az tartotta bennem a lelket, hogy ha Jézus Júdást is szerette, akkor biztos engem is. Azokban az időkben rengeteget segített nekem Jézus Júdás iránti szeretete. 2. Az az igazság, hogy minél jobban megszerettem Jézust, annál jobban igyekeztem hozzá hasonló lenne és annál jobban szerettem másokat. Mivel Jézus szerette Júdást is, mint mindenki mást, ezért én is megszerettem Júdást, nincs bennem semmi utálat és ítélkezés iránta. Persze elítélem az árulást, de közben valahogy mégis tudok rá szeretettel gondolni. Ez segít nekem abban, hogy mindenkit szeressek. PhD-hallgatóként Júdással is foglalkoztam, mert részben a Bibliához kapcsolódik a témám, csak nem vagyok teológus és olvastam, hogy Júdás sokszor jelenik meg úgy, mint a bűnös ember megtestesítője, szokták így értelmezni. Egy kicsit én is így fogom fel és úgy éreztem, ha Júdásra tudok valamiféle szeretettel gondolni, rá, aki a legbűnösebbnek van sokszor kikiáltva, akkor mindenki felé menni fog ez. És tényleg segít. Amikor látom mások bűneit, jönne a kísértés, hogy ítélkezzek vagy haragudjak, akkor szoktam arra gondolni, hogy Jézus Júdást is szerette, pedig elárulta és ez segít szeretnem mindenkit. 3. Személyes emlékeket is idéz bennem Júdás története, mert régebben engem is árultak el anyagi haszon miatt (nem elvették a pénzem hanem rosszat tettek velem és hazudtak nekem és így pénzhez jutottak, de most nem részletezem), hozzám közel álló személyek, akikről nem is gondoltam volna én sem és mások sem. Szóval Jézus Júdás iránti szeretete inspirált arra is, hogy esetleg imádkozzak azokért akik régen velem tettek hasonlót és rájuk is nézzek úgy, ahogy Jézus néz rájuk. 4. Bár Jézus tudta, hogy Júdás el fogja árulni, mégsem küldte el a köreiből, mégis ott lehetett mellette évekig, őt is tanította, az utolsó vacsorán is ott volt vele, biztosan nem bánt vele kevesebb szeretettel mint másokkal. Mindez erősítette bennem azt, hogy nekem is alázatosnak kell lennem, nem szabad magamról túl sokat gondolnom, magamat másoknál jobbnak tartanom, másokat lenéznem, hiszen ha a tökéletes Isten fia szeretettel bánt azzal, aki elárulta, akkor nekem, aki bűnös természettel születtem, mennyivel inkább kell szeretettel bánni másokkal és nekik szolgálni. A 4 pont közül kettő lehet részben hasonló. Azt szerettem volna megkérdezni, hogy ezek az érzések, következtetések elfogadhatóak-e, jöhetnek-e Istentől vagy az kizárt dolog, hogy Isten Júdást használja fel arra, hogy nekem segítsen? Sokan nem szeretik, elítélik, tényleg rosszat tett, de valamiért nekem ez a bibliai történet többet segített a saját keresztény életem javításán, mintha szentekről olvasgattam volna. Mindenki más, mindenkinek más segíthet, nekem ez segített nagyon sokat. Nem arra utaltam, hogy Júdást a többiek felé emelném, mert nyilván nem. Remélem azért érti, mire gondoltam a levelemben.

Kedves Lelkiatya! Hogyan lehet feloldani azt a dilemmát, hogy az egyházi vezetők olykor súlyos bűnökbe keverednek? Vezetők alatt nem csak a konkrét vezetőket értem, hanem atyákat, kántorokat - akikről úgy gondolnánk, egy lépéssel közelebb vannak Istenhez, és öntudatlanul is felnéznénk rájuk. A dilemma pedig, hogy emiatt lanyhul a templomba járási kedvem. Hogyan lehet a korrupt/abúzust elkövető atyák "mögé" látni, és meglátni az Istent, az egyházat? Olyan, mintha beszennyeznék az egészet. Bizonyára csúnyán ítélkezem. Mégis elkeserít: a Hilarion atyáról szóló friss hírek, a görögkatolikus egyházban szolgálatot teljesítő atyáról szóló régebbi hír. És az is: úgy éreztem az ügy kapcsán kiadott nyilatkozatból, hogy az egyház (az én egyházam, a görögkatolikus) mintegy eltartotta magától ezt az ügyet. Mintha nem lett volna benne felelőssége. Erről írtam is egyszer, de nem kaptam választ. Lehet, tényleg azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy nem kell ahhoz templomba járni, hogy tartsuk Istennel a kapcsolatot.

Kedves Lelkiatya! Hálásan köszönöm, hogy válaszolt a levelemre. Azt hiszem ez isteni gondviselés volt, mert pont ma lett megint aktuális a köztem és anyukám közti hitbéli különbség. Amiről írtam. Megpróbálom megfogadni a tanácsát. Hozzáadódik a helyzethez, hogy azért fáj ennyire, hogy édesanyám nem éli meg annyira a hitét, vagyis szerintem nem úgy, ahogy Jézus igazán szeretné, mert 4 évvel ezelőtt egy családtag halála miatt kerültem vissza Jézushoz. Akkor nekem borzalmas depresszióm volt, aludni nem tudtam éjszaka, vagy mert nem tudtam feldolgozni, hogy édesapámból por lesz vagy mert féltem a túlvilági rossz dolgoktól amikre a Jézus felé vezető úton bukkantam, szuicid gondolataim voltak, nem láttam az életem értelmét és ezt anyukám előtt se rejtettem el. Édesapám hunyt el akkor betegségek következtében, illetve hirtelen rosszullét miatt. Azért fáj az egész, mert engem Jézus húzott ki engem a szenvedésből. Nem a(z akkori) párkapcsolatom (amiatt sok szenvedésem is volt sajnos, még ha jó is volt), nem a rokonok, nem az édesanyám hanem Jézus. Mások is próbáltak segíteni, de mivel egy atyát leszámítva senki nem erről az oldalról közelítette meg a témát, ezért igazi segítség egyik sem volt. Nem rosszindulatból, de eszembe jut, hogy ha nincs Jézus (vagy nem "találkozok" vele újra) és a segítsége meg a hatalmas kegyelme, a türelme, a megbocsátása, ő maga, akkor most ki tudja mi lenne velem. Lehet egy pszichiátrián kezelnének vagy otthon ülnék minden nap depressziósan és éjszaka pedig nem tudnék aludni. Nem akarok senki felett ítélkezni, de úgy érzem, édesanyámnak inkább hálásnak kellene lennie Jézusnak és ha kellene, azt is el kellene fogadnia ha apáca akarnék lenni (nincs ilyen tervem), mindent el kellene fogadnia amit Jézusért teszek, soha nem kellene egy szót se szólnia vagy nem kellett volna ha imádkozok, szentségimádásra megyek, segítek a szegényeken ahogy Jézus tanította, ha az egész hátralévő életem Jézusnak akarnám szentelni, akkor is el kellene fogadnia minden rossz szó nélkül, mert Jézus nélkül nem lennék már neki vagy borzalmas állapotban lennék. És nemhogy ez nem történik meg, hogy támogatna vagy megértően elfogadná, hanem még volt, hogy kaptam is rossz megjegyzést vagy nem értette. Most már megértőbb, de még így is nagy különbségek vannak. Egy anya annyira tud örülni ha a földi életben valaki segít a gyerekének, ha vannak barátai, ha valaki segíti a karrierjét, ha van egy házastársa aki szereti és fáj nekem, hogy Jézus mintha nem érne annyit mint ezek. Ma már mérgemben azt mondtam anyukámnak, Jézus neki nem fontos, a legkevésbé fontos, ő erre azt mondta, ez nem igaz, mondtam neki, úgy néz ki. Meg szokta mondani, hogy aggasztja, hogy már csak ő van nekem, hogy édesapám nincs, testvérem nincs, férjem (párom) nincs. Ezt meg is tudom érteni, de azért valami engem is bánt. Sokszor mondta régebben, hogy úgy szeretné ha lenne egy férjem, aki szeret, becsül, értékel, vigyáz rám. Őszinte leszek, a szívem csak Jézusra vágyik, nem férjre. A szívem őt szereti, hozzá akar tartozni, teljesen csak hozzá. Jézus személyében olyan "vőlegényem" lenne, aki egyszer már odaadta értem az életét, vállalt értem egy kínfájdalmakkal járó szenvedést és később pedig megmentett a lelki szenvedésemből, egy olyan állapotból, ami akár vezethetett volna súlyos dolgokhoz is, szerintem édesanyámnak minden oka meglenne, hogy ezért is hálás legyen és örüljön. Ha ezer férfi akarna itt randizni velem, akkor is Jézust választanám, visszavonhatatlanul megszerette a szívem, neki szeretném adni a lehető legtöbb időmet, inkább őt tenni a középpontba párkapcsolatok helyett és akkor is neki szeretném szánni magam ha ő sose fog eljegyezni, feleségül venni. Fájt nekem, hogy Jézus nem fontosabb anyukámnak. Nekem minden földi dolognál, karriernél, fizetésnél, házasságnál, mindennél fontosabb. Csak azért mondtam ezt el, hogy érthető legyen, miért különösen fájdalmas ez nekem. Tudom, türelmesnek kell lennem másokkal és megértőnek kell lennem, de vannak nehéz pillanataim minden igyekezetem ellenére. Ha már mindezt leírtam, hadd kérdezzem meg, ugye nem baj az ha én Jézust ennyire szeretem? Tudom, hogy ő a mennyben van és én meg itt vagyok, de ez a helyzet. Sajnos azon is hajlamos vagyok összeveszni anyukámmal, hogy ő sok mindent máshogy lát, aminek szerintem az az oka, hogy én jobban hiszek. Anyukám sokkal jobban aggódik a jövőmért. Én is gondolok a jövőre, de ő sokkal jobban aggódik. Én eleve azért vagyok kevésbé ideges, mert hiszek az ima erejében, bízom Istenben, Isten akaratában, hogy meghallgat. Most PhD-s vagyok, az egyetemen, ezzel most le is buktattam magam, mert korábban írtam már önnek a PhD és a témavezetőm és munkakeresés kapcsán. Jelenleg az ösztöndíjam a bevételem, illetve alkalmi bevételeim voltak. Fordító szakon tanultam és, nem tudom írtam-e már, de azt tervezem, hogy mielőtt valamilyen cégnél munkába állnék PhD után, előbb azt nézem meg, hogy fordítóként mennyi esélyem lenne elhelyezkedni, mennyi megbízásom lenne ha vállalnék fordításokat, hogy alakulna az egész. Ezt már eddig is terveztem, csak az utóbbi hónapokban ez nem jött össze, mert másra kellett az idő, az egyetemen nagyon feltorlódtak a dolgok saját hibámon kívül. Ha fordítással foglalkoznék, több szabadidőm lenne vagy rugalmasabb időbeosztásom lenne mintha egy cégnél dolgoznék valamilyen munkakörben és így több időm maradna Jézusra, akit szeretek. Az imára, a szentségimádásra, a szegények segítésére, mindenféle dolgokra, amiket a hitem és a szeretetem miatt tennék. Tudom, hogy boldogtalan lennék ha ezekre nem lenne rendszeresen időm és szerintem Jézus is örülne ennek. Anyukámnak ezzel kapcsolatban is néha kétségei vannak, de én ezt is máshogy fogom fel, mert szerintem ha ez Isten akarata számomra, hogy maradjon több időm mindezeket megtenni Jézusért, akkor úgyis megadja nekem és sikerül. Ha pedig nem, akkor nem. Akkor azt fogom elfogadni. Nem vagyok teljesen biztos mindenben és nem akarom elbízni magam, de én édesanyámmal szemben jobban bízok az imában és a hitemben, ő kevésbé. Meg persze vele ellentétben én annyira szeretem Jézust, hogy boldogtalan lennék ha úgy kellene élnem, hogy nem szánhatok elég időt rá. Ön szerint jó úton járok? Nem baj, hogy olyan vagyok, amilyen? A környezetemben nincs ilyen ember, aki ennyire mindent megtenne Jézusért és ennyire oda akarja neki adni a lehető legtöbb idejét, ennyire szeretne neki megfelelni, ezt az összes dolgot megtenné neki, amit én. A világon biztos nem vagyok egyedül, de tényleg nem ismerek még egy ilyen embert, mert a keresztények sem ilyenek, akiket ismerek. Azért bízom benne, hogy nincs velem baj emiatt, hogy Jézus nem ellenzi ezt. Néha már kételkedek, hogy jó-e, hogy ilyen vagyok és így szeretem azt, akit szeretek.

Kedves Lelkiatya! Rendszeresen használom a "Görögkat. Naptár" applikációt a mobiltelefonomon. A július 21-i szentek (Simeon és János szentéletű atyák) rövid életrajzában megütközve olvastam az alábbikat: "János nős volt, Simeon nőtlen. Jeruzsálembe mentek fel, hogy a szent keresztnek hódoljanak. A szent helyek annyira megihlették őket, hogy többé nem tértek vissza hazájukba." A házasság szentség: János ezek szerint úgy hagyta otthon a feleségét, hogy az asszony nem találkozott többé vele, hiszen a szent helyek annyira megihlették a férjet, hogy nem tért többé haza. Hol volt a házastársi hűség?! Hol volt a felelősség vállalás a házastársa iránt?! Egyáltalán, hogy lehet olyan valakit szentté avatni, aki a házasság szentségét egyoldalúan felrúgja?! Olyat olvastam már a szentek életrajzában, hogy a házaspár megegyezett egymással, s mindketten külön-külön férfi- illetve női monostorba vonultak. Ezt is kissé meredeknek tartom (hiszen az ember nem azért házasodik, hogy aztán szerzetesi életformát válasszon, legfeljebb, ha megözvegyül), de ebben az esetben legalább kölcsönösen megegyeznek egymással. János szentéletű atya esetén azonban egy egyoldalú döntést érzékelek, ráadásul, ha a kort nézzük - amikor az asszony gyakorlatilag eltartott volt - a feleségét a sorsára hagyta. Nem beszélve a Szent Páli figyelmeztetésről (1 Kor 7,1-9) ki tudja, hogy milyen sors várt az aggódó és szerető feleségére. Lehet, hogy túl sokat gondolok bele ebbe, s az applikáció tömör életrajz leírása nem egészen fedi a valóságot, de az érzés, ami ez bennem kiváltott, a felháborodás volt, hiszen egy önző, a házastársi ígéretét semmibe vevő férfi képe bontakozott ki belőle. Üdvözlettel László

Kedves Lelkiatya! Létezik egy 1951-es latin nyelvű dokumentum (De Valore Notarum Theologicarum), amelyben felsorolják a teológiai tételek minősítéseit és azok makacs tagadásának hatását. Ez angolul az alábbi táblázatban van összefoglalva: http://www.the-pope.com/theolnotes.html. Itt a 10 minősítés közül az első kettőnél automatikus kiközösítést említ, de jó néhány másiknál is felmerül a halálos bűn lehetősége. Ez a kategorizálás már nincs érvényben? Egyébként ebben a 10-es felosztásban a püspöki kollegialitás és a püspökszentelés mint szentség, amit a II. Vatikáni Zsinat (tévedhetetlenül?) tanít, mely kategóriába esik? Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Lelkiatya! Mit jelent az pontosan, hogy mindent elhagyni Jézusért és az evangéliumért/ Márk 10,28-31 /? Ugye ezt nem csak szerzetesként lehet megtenni? Mit tehetek,hogy így èljek? Köszönöm válaszát.

DJK. Kedves lelkiatya egy nagy kérdésem van. Mi van akkor ha házasságban a feleségnek nagyon gyakran fáj a “ feje “ ? Igaz Ő nem katolikus de Görögkatolikus szertartás szerint kötöttünk házasságot. Mindketten özvegyek voltunk. Mondtam ezt egy atyának gyónásomkor és azt mondta, beszéljük meg a dolgot a feleségemmel. Nincs ezen mit beszélni, most itt fáj, most ott fáj stb. Amíg szüksége volt a munkámra engedékenyebb volt. Igaz hatvanon túl vagyunk, de tavaj és azelőtt is túl voltunk. Igaz, hogy korosodunk de annyira még nem. 7 éve vagyunk házasok, egy településen laktunk, jól ismerjük egymást. Családi ok miatt / munkahely / el költöztünk Pest megyébe 5 éve. Három évig újitgattuk a kertes házat, Ő csak irányított és kritizált. Ritka, hogy egy kedves szó elhagyja a száját. Egy másik atyával is beszéltem erről, azt mondta oldjam meg de ne csalják meg. Nem vagyok a szavak embere de gondolom tetszik érteni mit akarok mondani. Meg tisztelő válaszát köszönöm. Üdv. Miklós. Ha úgy gondolja, ne tegye közzé!

Kedves uram ön szerint van e ujaszuletes?

Kedves Lelkiatya! A Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban a vecsernye változó részeit milyen imakonyvbol végzik?

Tisztelt Lelkiatya. Komoly egyházi trauma ért tanácsot kérek. Vidéken élek egyedül költöztem le. Egyetlen közegem az egyházközség és a lelkiatyám volt. 4 évig voltam a közösség tagja, bántalmazó családból jövök, a lelkiatyám apaminta is volt; ezt ő is tudta...a gondom ez; 25 éves szentelési evfordulojára 2 ünnepi misét ezekhez kötötten egyikhez ünnepi ebédet másikhoz ünnepi vacsorát szerveztek az atyának es a közösségi tagoknak, plusz kózós ajándékot is vettek. Nos: engem - véletlen/szándékosan mindenböl kirekesztettek eltitkoltak kihagytak. Egy tag aki mindenhol ottlehetett árulta el mi szervezödik...rettenetesen traumatizált kiborultam..10 napig személyesen telefonon interneten mind az atyánál,,mind a szervezönél,,mind több meghivott ottlehetett közösségi taggal próbáltam beszélni: én hova mehetek,,miért titkolják el, miért zártak ki...terelés, hazudozás, hallgatás, kioktatás, bántó elutasitás mindenhonnan... pedig az egyházmegyénél 1 éve a plébaniai referens is én voltam..jól csináltam lelkesen..mégse hivtak oda az ünnepi asztalhoz az atyámat a közósségi tagokkal együtt ünnepelni.. Elkeseredésemben felmondtam az egyházmegyénél a szolgálatomat..ebböl botrány lett. Az egyházmegye visszavárna de ilyen plébánián minek odatartozni.. A közösség is a lelkiatyám is kizárt elutasított. Ennek bő 1 honapja. De ők nagyon jézusinak tartják magukat...mi ebben a jézusi? Okot nem adtam rá, bármit probáltam. Ahol ezt teszik velem ott minek maradni...se hitélet se lelkiatya se közösségem azóta...elköltózni mem tudok egyedül maradtam...vártam hogy keresik a kiengeszelödést velem de eszükben sincs...Ön szerint?

Kedves Lelkiatya! Valahol azt olvastam, hogy a "püspöki kollegialitás" egy teológiailag biztos tétel, konkrét szentírási bizonyítékkal (ld. a kétféle megfogalmazást: "amit megkötsz a földön" /Mt 16,19/ és "amit megköttök a földön" /Mt 18,18/ -- cum Petro sub Petro). Abban a cikkben azt is írták, hogy egy teológiailag biztos tétel tagadása halálos bűn. Ez tényleg így van? Utal erre a Katekizmus és/vagy az Egyházi Törvénykönyv? Válaszát előre is köszönöm!