Kedves Lelkiatya!
Az életben kevés ember támogatását éreztem igazán.Szüleim bár szeretnek nem nagyon támogattak érzelmileg semmiben sem.Valahogy nem éreztem,hogy számíthatok rájuk ha nehézségeim voltak.Ha segítettek is sokszor nemet mondtak arra amire megkértem őket,majd kedvetlenül segítettek,de volt úgy hogy nem is.Arról nem is beszélve ha az elveim nem egyeztek az ő elveikkel,jöttek a lebeszélések,sértődések,vagy egyszerűen kész tények elé állítottak.Emiatt nem is tudtam bizalommal lenni irántuk,és mindig szorongás volt bennem ha megkellett őket kérnem valamire,vagy kérnem kellett tőlük valamit.Így éreztem más emberek irányába is.A középiskolás éveim alatt nagyon gátlásos és visszahúzódó személyiség voltam.Sokszor éreztem magam egyedül,elhagyatottnak.Az életem sem nem úgy alakult mint másoké,igaz kapcsolatom nem volt a másik nemmel sem,emiatt sokan lenéztek.De még igaz barátaim sem voltak akikre támaszkodhattam volna.Sok emberben nagyon mélyen csalódtam.Sokat sírtam és szenvedtem abban az időben.Sajnos a szüleimmel,testvéremmel ma sincs igazi kapcsolatom.Barátaim vannak jobbára hívő körökből.De nem érzem hogy lenne köztük olyan akire igazán számithatnék,amikor nehézségeim támadnak.Habár vannak nagyon jó barátaim,nincs igazi jó lelki barátom.Sokszor ezek a dolgok nagyon tudnak hiányozni.Minden elkezdett változni az életemeben amióta mélyebben élem meg az Istennel való kapcsolatomat,szabadabbnak,örömtelibbnek érzem magamat,lassan visszatudok állni azokba a dolgokba is amelyekből kizökkentem,törést szenvedtem,de mégis még mindig véreznek azok a sebek a szívemen,amelyeket elszenvedtem,bár ritkábban,de olykor-olykor ezek felszakadnak,és olyan mintha újból átélném ezeket az eseményeket.Azt kérdezném,hogy normális-e ez így?Esetleg az atyának lenne-e valamilyen tanácsa ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?
Köszönöm válaszát:Tami
Kedves Tami!
Levele akár tanúságtétel is lehetne. Előbb arról ír, hogy gyermekkorában, családjában milyen nehézségek, súlyos hiányosságok voltak. Ezekből szinte kikövetkeztethető, hogy felnőtté válva is sok gondja van a személyes kapcsolatok kialakításával. Már-már épp fogalmazódott bennem, hogy ha mélyebben Istenre találna, akkor az sokat segítene emberi kapcsolataiban és élethelyzeteiben is. Ám erről ír Ön is. Pontosan így van: az Istennel való kapcsolatunk a gyógyítója az emberekkel és a világgal való kapcsolatunknak. Az isteni Személlyel való párbeszéd, együtt töltött idő jótékony hatással van az emberi személyekkel való együttlétre is. Amikor imádkozunk, akkor odabent, a szívünkben lakó Istennel találkozunk. Ez jótékony hatással van arra is, hogy önmagunkra találjunk. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy a régi, elfeledettnek tűnő sebek felszakadnak. Ez rossz ugyan, de egyáltalán nem baj. Ilyenkor a lélek, a személyiség tisztul, mintegy megváltódik. A mélyen érző és látó ember, a hívő ember újra találkozik a régi sebbel, de már korántsem úgy tekint rá, mint korábban, még ha fáj is, ezt már a hit fényében tudja látni. Ezért is jön napvilágra, hogy a hit fénye átalakítsa, a léleknek azt a részét is megtisztítsa.
Tanácsom? Folytassa a bizalom útját Isten és Önmaga felé! Imádkozzon szüleiért, adjon hálát értük, és köszönje meg azt is, hogy küzdelmesen bár, de tanítja Önt az Isten a helyes szeretetre.
Dicsőség!
Kedves atya!
Kérdésem az lenne, hogy a felszentelt papok milyen esetben celebrálhatnak szentmisét egy másik rítus szerint? A különböző rítusú papok szoktak koncelebrálni? Igaz, hogy vannak olyan áldozópapok, akiket "több rítusra szentelnek"?
Köszönöm
Pál
Általában eléggé szigorú szabály az, hogy mindenki csak a maga rítusában celebrálhat. Amikor koncelebráció van, azaz több pap együtt végzi a Szentmisét, Szent Liturgiát, akkor a saját püspökétől kell engedélyt kérni annak, aki más rítusú szertartáson celebrál, de ekkor is a saját liturgikus ruhájában kell részt vennie azon. Különleges esetekben a Keleti Kongregáció ad engedélyt arra, hogy valaki egyedül is több rítusban végezhessen szertartást, őket nevezzük biritusúaknak. Az téves fogalmazás, hogy valakit "több rítusra szentelnek", hiszen a szentelés maga csak mindig egyetlen rítusban történhet. Az viszont elképzelhető, hogy valaki már a szentelésétől fogva megkapja birítust.
Kedves Lelkiatya!
A közösségben,ahol havonta összejövünk van egy idősebb férfi,aki a korát tekintve nagybátyám lehetne.Ő kicsit megkörnyékezte a barátnőmet is meg engem is.Sokat beszélt arról,hogy nem talált még eddig társat,meg volt egy barátnője akiben mélyen csalódott.Társasága sincs.Kicsit fárasztó meg unalmas tud lenni a párkeresési témával van hogy egyikünknek vagy másikunknak mondja van amikor mindkettőnknek.Az a baj,hogy valamiben reménykedik.A múltkor azt mondta nekünk,hogy már annyira kedvetlen és csalódott ezek a dolgok miatt,hogy azon is gondolkodott,hogy nem jön többet ebbe a közösségbe.Szerette volna azt is,hogy együtt imádkozzunk vele,de ezt is csak kifogásnak éreztük a találkozásra.Azt javasoltuk,hogy próbáljon eljárni több közösségbe,ismerkedni emberekkel,vagy az együtt imádkozáshoz kérjen meg egyedül lévő férfiakat a templomban.Őszintén nem vagyok híve a férfi és nő közötti barátságnak,mert ott az egyik fél általában többet akar.Meg talán nem is helyes sajnálatból barátkozni valakivel.Talán az sem jó,hogy hagytuk,hogy kiüresítse a lelkét,a belső dolgairól beszéljen,mert ez is félreérthető.Az a tapasztalatom,hogy egy mély beszélgetés nyomokat tud hagyni az emberek lelkében,és ha utána távolságtartóan viselkedünk azzal csalódást okozhatunk másoknak.Egy tisztalelkü,jó érzésű és mély hitű emberről van szó,aki a kora ellenére szülői befolyás alatt áll.Akik jobban ismerik őt a közösségből azt mondják egész más lenne az egyénisége,ha más körülmények között nevelkedett volna.Rajta meg a bátyján is látszik,hogy kissé esetlenül és félszegen viselkednek.Mit tanácsos ilyen helyzetben tenni?Azt nem szeretnénk ha miattunk távol maradna a közösségtől.Ha ez tovább folytatódik meglehet-e mondani az igazat,hogy mi hogy gondoljuk és miért nem akarunk ismerkedni?Kellemetlen a helyzet.Válaszát előre is köszönöm.
D.
Meghallgatni a másikat egyáltalán nem rossz dolog. Ha az illető azt félreérti - számtalan ilyen eset van - azt minél hamarabb tisztázni kell. Az őszinte, nyílt beszéd a legjobb. Az Ön, Önök helyében kereken megmondanám, hogy a viselkedése félreérthető, ezért szeretnék tisztázni, hogy az ilyen irányú közeledésnek nincs értelme. Ne legyenek elutasítóak, Krisztus sem volt az sohasem, de legyenek nyíltak vele. Tudom, hogy nem könnyű, de őmiatta is érdemes vállalni ezt a kicsit nehéz beszélgetést. Ha esetleg ezért utána nem is menne abba a közösségbe, akkor jobb, ha nem is megy, hiszen csak Önök miatt ment oda, ami nem helyes.
Nyilván van egy kis kapcsolati zavar a viselkedésében, de ezen Önök sajnos nem tudnak segíteni. Tanácsolják neki, hogy beszélgessen erről az atyával, Önök pedig imádkozzanak érte továbbra is.
Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolkoztam mostanában az álmokon. Többször előfordult, hogy rosszat, nyomasztót álmodtam ismerőseimmel, szüleimmel kapcsolatban és nem sokkal később a valóságban is rossz dolog történt velük. Nem mindig az, ami álmomban, de rossz dolgok.
Olvastam azt is, hogy az álmokkal foglalkozni ezoterika és az rossz dolog, meg bűn is.
Tényleg van az álmokban valami, és ha igen, akkor bűn vele foglalkozni, vagy nem?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Inkább butaság. Nem mintha az álmok jelentéktelenek volnának, de annyira rejtett és összetett dolog, hogy nem érdemes belegabalyodni az értelmezésükbe. Tévedhetetlen üzenetet úgysem lehet belőle kihozni.
Mi az álom? Az alvó ember agyműködése. Az addig beérkezett események, hatások összekeveredése. Bár ilyen értelemben van közük a valósághoz, hiszen abból táplálkoznak - az agy azt dolgozza fel, ami addig az ébrenlétben érte -, mégnem érdemes semmiféle következtetést levonni, azokból kiolvasni. Használjuk inkább az értelmünket, amikor valamiben döntünk vagy egy élethelyzetet elemzünk.
Olyan is van, hogy előre megérzünk dolgokat. Ez abból is fakadhat, hogy az ember azt is érzékeli, ami nem jut el a tudatáig, mégis álomképben előkerül.
Összefoglalva azt mondhatom, nem érdemes az álmokkal foglalkozni. Nem oldják meg a valós élet kérdéseit, nem tudnak igazi jóslatok lenni.
Kedves lelkiatya!
A görög katolikus templomok a miséken kívül mindig zárva vannak?
Remélem nem. Van arra törekvés, hogy - főként a városi templomok - állandóan nyitva lehessenek, de sajnos sok a rossz tapasztalat. Ha meg tudnánk szervezni, hogy valaki mindig bent van a templomban és felügyel arra - szabad közben imádkozni - akkor lehetne állandóan nyitva tartani. Ezt most még nehéz megvalósítani.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon sok gondom van mostanában az anyósommal. Több mint egy éve nagyon megváltozott. Mindig piszkál és nagyon bántó dolgokat mond. Először is olyanokat, hogy meg kell változnom és rá kell hasonlítanom. Mindenben, ruha, hajviselet, életmód, stb. Hagyjak fel a hivatásommal, amit nagyon szeretek...
Semmi nem tetszik neki, az sem, hogy templomba járok... Emiatt már egy kora reggeli időpontban járok templomba, amikor ő még pihen.
Még az édesanyámra is megjegyzéseket tesz...
Olyat is mondott, hogy ha lesz gyermekünk, majd ő akarja nevelni.
Megjegyzést tett a végzettségemre is...
Emellett nagyon kevély, nem szereti, és lenézi a szegényeket. Én nem túl gazdag, de becsületes és vallásos családban nevelkedtem. Őt ez nem érdekli.
Állítja, hogy ő tökéletes és aki nem ért vele egyet,az csak irigykedik.
Féltékeny az édesanyámra, nem érti, hogy én miért őt szeretem.
Olyan barátokat keres, akik nem igaz barátok, neki az a fontos, hogy az illető megfelelő társadalmi helyen legyen, orvosok, ügyvédek, hírességek. Ezt a társaságot erőlteti ránk is. Amikor ilyen vendégség van, akkor természetesen nekünk is ott kell lennünk, mint a bábjainak.
A férjemet is hecceli, hogy lépjen előre a ranglétrán törekedjen felfelé, mert csak az az ember. Nem érti, hogy én miért nem akarok, nekem ez miért nem fontos, és hogy miért jó a mostani beosztásom.
A férjem pénzét is ő kezeli, beosztja neki. Közös bankszámlájuk van. Mintha tolvaj lennék.
Sajnos néha sikerül megvezetnie a férjemet is...
Ezek a dolgok nagyon bántanak.
Igyekszem neki megbocsátani, gyakran a nap minden percében. De folyamatosan fájdalmat okoz nekem.
Kedves Lelkiatya! Mit lehet tenne a helyzetben?
Nem akarom elveszíteni a férjemet és megbolondulni sem akarok. Lassan teljesen kikészít.
Kérem a tanácsát, ebben az ügyben.
Előre is köszönöm!
Bizony, ez nehéz küzdelem. A leírásából arra következtetek, hogy alapvetően jól közelíti meg a dolgot. Mérhetetlenül sok türelem kell, és nagy alázat, hogy az igaztalanságokat is elfogadja, elviselje. Mindnyájunk életében van ilyen, csak nem egyformán jut belőle mindenkinek. Ugyanakkor törekedjék arra, hogy férjének édesanyja gondolkodását is megértse. Ne zárja le rögtön azzal az ítélkezéssel, hogy ő csak a gazdagokat pártolja, hogy benne nincs igazi szeretet az Ön és a családja irányában. Meg kell fejteni, hogy mi vezeti őt ebben. Ha erre rájön, akkor kiderül, hogy a kedves anyósa is áldozata egy bizonyos élethelyzetnek, amelyből nem képes kilépni, kitörni.
Másrészről viszont bíztatom és bátorítom, hogy beszélje meg a férjével ezt a helyzetet. Semmiképp sem vádaskodva, ellenségességet szítva, de ragaszkodva ahhoz, hogy saját életük legyen, hogy az édesanya ne szóljon bele fiának családi életébe. Ne szóljon bele! (Ez most inkább a többi kedves anyósnak szól?)
Alapvetően azt javaslom, hogy beszélgessenek minél többet a férjével. Nem mindig erről a nehéz helyzetről, sőt, erről minél kevesebbet. De beszéljék meg a dolgaikat, ha csak lehet, minden nap. Ez sokat fog segíteni abban, hogy az Önök, hogy kettejük gondolkodása együtt fejlődjön.
Befejezésül újra azt mondom, legyen türelmes. Imádkozzon az anyósáért, a férjéért, a családjukért. Nem fog megbolondulni, attól ne tartson. Az imádság megőrzi elméjét, szívét és hitét.
(Utólag elnézését kérem, hogy nem közöltem a teljes levelét. Bizonyos részleteket kihagytam, hogy ne legyen felismerhető a helyzet.)
Tisztelt Lelkiatya!
A napokban elgondolkodtam,az emberi kapcsolatokon és a barátságon...Mivel magyarázható az ha nem értjük a másokhoz fűződő kapcsolatunkat?Egy konkrét barátnőmre gondolok.Néha úgy érzem barátok vagyunk.Valamikor,úgy ez több mint barátság,olyan mély köteléket érzek közöttünk mintha lelkitársak lennénk.De néha úgy érzem mintha csak egy idegen lennék a számára.
Válaszát előre köszönöm!
Mony
Kedves Mony!
Gondolkodó emberre vall, ha valaki ilyen kérdést tesz fel. Sajnos a legtöbb ember nem is akarja megérteni a kapcsolatokat, annak nehézségeit meg sem próbálja értelmezni. Márpedig ez fontos.
Ha nem értjük a másikat, akkor még nem ismerjük eléggé. Sokszor megtörténik felszínes barátkozásoknál, hogy valójában nem a másik emberhez vonzódunk, hanem valakihez, akit mi elképzelünk, amilyennek mi látni akarjuk őt. Ha csalódás ér valakivel szemben, akkor az a szegény pára nem változott meg, hanem kiderült, hogy nekem volt más képem, megszépített képem róla, és az általam rávetített képben csalódtam. Nyilván mindenkinek vannak hibái, s az az igaz barát, aki a másik hibáinak ismeretében is megtartja hűségét iránta.
Az a mély lelki kötelék valóban létezik Önök között, erre érez rá olykor, csak nehéz elfogadni, hogy ezen kívül az illető más tulajdonságokat is hordoz, amely esetleg nem rokonszenves. Meg kell próbálni megismerni egymást minél mélyebben - igaz, ez teljes mértékben itt a földön nem lehetséges -, és ez az ismeret segíteni fog abban, hogy el is fogadjam őt. Ehhez szükséges még az az ítélet nélküli irgalmas szeretet, amivel Isten tekint miránk. Nekünk is így kell egymásra.
Kedves Lelkiatya!
Én magam római katolikusnak lettem keresztelve, de nagy örömre szolgált, hogy rátaláltam erre a fórumra, máris rengeteg kérdésemre választ kaptam. Őszintén szólva meglepett, hogy végre ilyen bölcs és egyértelmű válaszokat találtam!
Ugyanakkor feltennék egy kérdést, ami régóta nyomaszt. A Biblia azt írja, kerüljük a bálványimádást, a templomok többségében azonban rengeteg szobor, "faragott kép" található. Valószínűleg az én ismereteim hiányosak, de ezek nem "bálványok"? Néhány pünkösdi gyülekezettől eltekintve nem láttam még olyan Istentiszteletet, ahol ne lettek volna ilyen szimbólumok.
Válaszát előre is köszönöm!
A keleti templomokban sincsenek szobrok, csak ikonok. De a szobrok, bárhol vannak, templomban vagy köztereken, ma már nem bálványok. Senki sem gondol arra, hogy az előtte álló emberi alkotás isten lenne, hogy azt imádnia kellene.
A Biblia egyébként nem az ábrázolást tiltja, hanem azt, hogy azzal a céllal készítsen bárki is ilyet, hogy azt istennek tekintse, az előtt hódoljon. Ezt a különbségtételt jól meg kell érteni, különben félremagyarázzuk a Szentírást. Még az Ószövetségben is találunk utasítást arra, hogy ábrázolásokat kell készíteni: Kiv 25,18-20. 26,31; 1Kir 6,23-28. 35.
De a keresztény ábrázolásnak az alapja mégis nem ez, hanem Krisztus megtestesülése. Mivel a láthatatlan Isten Krisztusban ember arcot öltött, láthatóvá tette magát, ezért ábrázolhatóvá vált az Isten, és akkor nyilván a szentek is, akik Őt életükben hordozták.
Tisztelt Lelkiatya!
Nemrégiben Szerbiában jártam és vettem egy 33 szemes csotkit.Kíváncsi lennék, hogy hogyan lehet használni azt megfelelően?
Egyik korábbi válasza számomra meglepő volt:
"...csotki - bár eredeti jelentésében: olvasó - nem arra való, hogy számoljuk vele az imákat."
Én pont azt gondoltam, hogy éppen, hogy az ima számolásra való a csotki.
Még egy kérdésem lenne: több embernél is láttam Egyházunkban, de ortodox/pravoszláv testévereknél is, hogy a csotkit egyfajta "karkötőként" folyamatosan viselik. Szabad-e, illő-e így tenni?
Köszönöm válaszát előre is.
Természetesen alkalmas a csotki arra is, hogy az ember tudja, mennyit mondott el belőle. A 33 szemes például jól használható arra, hogy az ember lefekvés előtt még elmond vele egy kört, vagy többet.. Mégsem csupán az ima mennyiségének mérésére való. Aki karon viseli - föltéve, hogy nem divatból, imádság nélkül, mert az inkább haladéktalanul tegye le! -, nos, aki a kezén viseli, az késztetést kap arra, hogy napközben többször is hozzáforduljon, könnyedén "elővegye". De még ennél is több. Minthogy az imádság eszköze, mintegy foghatóvá teszi az imádságot. A morzsolással az ember ujjai is imádkoznak, bevonván ez apró mozdulatokkal a testet is. Hasonló történik a keresztvetéskor, a meghajláskor, leboruláskor, stb. Ez alig észrevehető, mégis az embert jobban bevonja az imádságba.
Dicsőség Jézus Krisztunak!
Tisztelt lelki atya.Azzal kérdésemmel fordulok önhöz,hogy van-e Magyarországon ördögűző pap,és ha van,őket külön kitanítják,vagy ők hogyan jutnak ehhez a tisztséghez?
Ez a feladat alapvetően a püspöké. Általában maga helyett kijelöl rá más áldozópapot, akit arra eléggé felkészültnek, tapasztaltnak, bölcsnek tart. Nem tudok ilyen irányú képzésről, valószínű, aki megkapja ezt a feladatot, maga gondoskodik arról, hogy minél felkészültebb legyen rá.
Egy kerdesel fordulok Onhoz,hazassagot fogok kotni iden csak egy a gond hogy a leendo parom romai katolikus en pedig gorog katolikus es a nagy kerdes az lenne , hogy ha mind ket templomba elmenunk es a gorogben tartunk eljegyzesi reszt ugy meglehtne oldani, es igaze az , hogy a ferfiut szerint kell megkotni a hazassagotKosoznom a valaszt Renata
Kedves Renáta!
Az új Egyházi Törvénykönyv szerint a vegyes rítusúak szabadon választhatják meg, hogy milyen rítus szerint kötik meg a házasságot, sőt, azt is, hogy a gyermekeiket milyen rítus szerint keresztelik meg. Több gyermek esetén lehet különböző is. A házasságot viszont - egyetlen lévén - eldöntendő, hogy melyik templomban, melyik szertartás szerint kötik. Két templomban esküvőt tartani nem lehet. Arra van lehetőség, hogy az egyikben megtartsák az esküvőt, a másikban valamilyen másik szertartást (szentmisét, vagy akár az eljegyzést). Itt, egybekelésük előtt fontos, hogy ebben a lényeges kérdésben meg tudjanak egyezni.
Kedves Lelkiatya! Olvastam egy korábbi hozzászólónál, hogy szóbajött a tablet és egyéb elektronikus kütyük használata a liturgiákon. Most bemásolom ide egy jezsuita novícius gondolatait a következő oldalról : http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20120912_elek_laszlo_sj_digitalis_kutyuk_a_szentmisen
Állást foglalni nem akarok ebben a témában, de érdemes végigolvasni ezt.
Ez alapján várom az atya reakcióját.
Köszönöm.
...
Kedves Atya!
Bocsásson meg, hogy bár kérte az állásfoglalásom, ehelyett inkább közös beszélgetésre bocsátom ezt az érdekes kérdést. Lehet, hogy "kétszáz év múlva nevetni fognak ezen", de nekünk mégis döntenünk, lépnünk kell, és mégsem mindegy, hogy merre. Nyitottam tehát a Fórumunkon egy új rovatot - aki odakattint, nyomban felismeri (...) -, hogy mások is hozzászólhassanak. Néhány gondolatot mondtam már erről, igaz, nem kimerítően. Hadd mondják el mások is a véleményüket.
Köszönöm megértését.
Dicsőség Jézus Krisztusnak .
Kedves atya Úgy érzem az Úr hazahív engem. Pár éve elköltöztem otthonról, egy másik városba. ez idő alatt ritkán jártam el misére és régen nem gyóntam és áldoztam a mit azóta mélységesen meg is bántam. Az a kérdésem hogy "hazamehetek e?" gyónni és áldozni ennyi(7) kihagyott év után. És ha igen ,kérhetek e olyat hogy mindig ugyanaz a személy maradjon a gyóntató atyám?
Javaslom, bátorítom is, hogy ezt tegye. Jöjjön haza, várjuk! Nincs olyan hosszú idő, nincs olyan kárhozatos bűn, amelyet egyetlen mély és őszinte bánattal helyre ne lehetne hozni. Hiszen Isten éppen a bűnösökért, a legnagyobb bűnösökért jött, hogy megmentse őket, hogy visszavezesse az Atyai Házba.
Esetleg elmehetne Máriapócsra, hogy ott tegye le a hosszú évek terhét, de bármely atyát is felkeresheti, hogy meggyónhasson.
Az is teljesen helyénvaló gondolat, ha szeretne mindig ugyanannál a papnál gyónni. Ez a vágy a szívében nem más, mint a komoly lelkiéletre való késztetés. Ne habozzon, ne késlekedjék!
Kedves Lelkiatya!
Szerintem nem helyes,ha a fiatalok,vagy akár ki házasság előtt nemi aktust éljen át.Miért tiltja az egyház,ha ezzel a véleménnyel mást is meg szeretnék győzni,vagy éppen csak el szeretném mondani neki,hogy miért nem helyes szerintem és még sokak szerint?Ez benne van a bibliában,vagy csak az egyház elöljárói tartják fontosnak? Mi kár származik ebből?
Előre is köszönöm válaszát!
P.
Kedves P.!
Teljesen igaza van, amikor amellett érvel, hogy a házasság előtti testi kapcsolat rossz (még ha jónak tűnik is!), káros, mindenképpen kerülendő. Az Egyház hivatalos álláspontja is ez. Ha valaki, netán egyházi személy mást mondana, az nem az egyház tanítását közvetíti.
Tisztelt Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék,hogy az Éva név adható-e Görög Katolikus keresztségben?
Szíves válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Tóth Lászlóné
Igen, adható az Éva név, szoktuk is használni. Éva ősanyánkat a szentek sorában tiszteljük. Nem a cselekedetei miatt, hanem Isten végtelen irgalmából. A Föltámadás ikonunk személy szerint is ábrázolja, amint Krisztus kézen fogva kivezeti őt az alvilágból. Akik ezt a nevet viselik, bátran imádkozhatnak hozzá, mint védőszentjükhöz.
