Igen, ez a kispap-kérdés bosszantó egy témakör. Mégis, úgy érzem én is, hogy jogosak voltak a kritikák amiket ide beírtak és nem jött semmi érdemleges válasz rá.
Egyedüli érdemleges az volt, hogy leírta, hogy milyennek kell lennie egy (kis)papnak. Ezzel csak az volt a probléma, hogy egy olyan idilli képet rajzolt elénk, aminek egy ember sem tud külön-külön tökéletesen (de még részlegesen sem) megfelelni...nemhogy egybe az egésznek.
...
Lehet kemény kérés lesz, de szeretném, ha a Lelkiatya őszintén írna erről,mert szerintem nem csak az én lelkemet háborgatja ez.
Egy "belvárosi" hívő
Kedves Hívő Társam!
Az írását rövidítés nélkül a Fórumra helyeztük át, ha valaki szeretne, akkor ott hozzászólhat. Ezen a felületen nem feladatom, hogy ítéletet mondjak az egyházunk, a papság, a papnevelés és egyebek helyzetéről. Ha valaki lelkileg szeretne előrejutni, azt a magam sekélyes tanácsaival próbálom segíteni, valamint imádságaimmal. Ennél többre nem vállalkozhatom.
Ezt a feladatot szem előtt tartva a következő tanácsokkal tudok szolgálni:
Alapvetően legyünk jóindulatúak, és a jót hamarabb halljuk meg, mint a rosszat. Ez főként akkor érvényes, amikor nem feladatunk megítélni a másik embert, annak munkáját. Amikor nincsen felelősségünk abban, hogy azt kiigazítsuk. Ekkor a felelősség terhe nélkül nyugodtan lehetünk jóindulatúak, akár naivok is, ezzel mindenki jobban jár.
A szemináriumi elöljárók bizonyára el fogják olvasni az Ön által leírt panaszokat is, megszívlelik azokat, s ha kell változtatnak. Nekem még az sem feladatom, hogy továbbítsam nekik. Önt a lelkiismerete arra késztette, hogy ezeket elmondja. Megtette, amit a szíve diktált. Ön és én ezen a ponton nem tehetünk többet.
A továbbiakban pedig törekedjünk arra, hogy ezzel a jóindulattal szemléljük környezetünket. Ez nyitottabbá teszi lelkünket, ami pedig a dolgok még helyesebb értelmezésében is segít.
Én korántsem látom ennyire sötétnek a papnevelésünk helyzetét, de sorai olvastán még buzgóbban szeretnék imádkozni érte.
Kedves Lelkiatya!
Talán nem annyira lelki jellegű az én problémám, de amit okoz számunkra az komoly lelki sérülés. Templomba járó görögkatolikus vagyok, szinte minden vasárnap jelen vagyok a Liturgián. A közösségünk problémája már elég régre nyúlik vissza..a liturgián résztvevők száma ma már szinte alig ha vagyunk 20-an, hol ott régen 100-an is voltunk. Nem csak a halálozás az ami gondot jelent, hanem a helybeli parókus, aki viselkedésével és életvitelével egyre inkább megbotránkoztatja a híveket és megbánt embereket. ....
Kérdem én Püspök atyánk miért nem tesz valamit? Nem ismeri papjait? Bár amikor egyszer itt járt..akkor szinte meg sem ismertük a tisztelendő urat, teljesen másképp viselkedett..már akkor el akartam mondani gondunkat a Püspök úrnak..de amilyen hirtelen jött olyan gyorsan távozott is. ... éve van nálunk atyánk, talán ideje lenne cserélni, egy fiatalabb lelkesebb aktívabb pásztorra, aki valóban példásan járna előttünk. Nagyon fáj látnom, hogy egykori virágzó egyházközségünk ...év alatt szinte semmivé válik...
László
Milyen lelki tanácsot adhatok ilyen helyzetben?
A legjobb volna, ha a Tisztelendő úr magába szállna, ha újra olyan lelkes és lelki emberré válna, amilyen - gondolom - fiatal korában volt. Mit tehetünk ennek érdekében? Én innen messziről, Önök közelebbről imádkozzunk érte.
Ezen túl pedig, ha úgy érzik, hogy ez szükséges, nyugodtan jelezzék ezt az egyházi elöljáróknak, esperesnek, vagy akár Püspök atyának, hogy tudjanak róla. Persze, gyakran nem könnyű orvosolni ilyen helyzetet, hiszen mi a biztosíték arra, hogy az illető atya új helyen újra lelkes és lelki ember lesz?
Az a javaslatom, hogy a hívek fogjanak össze az imádságban, kezdeményezzenek saját imakört, amelynek egyik legfontosabb célja az egyházközségük lelki megújulása. Ezáltal a hátrányos helyzetből új lehetőséget alakítanak ki, amely idővel bizonyosan meghozza kegyelmi gyümölcseit. Én is imádkozni fogok a paptestvérért.
Kedves Lelkiatya! Meg kell-e gyónnom, ha az együtt járás ideje alatt félreléptem (mással csókolóztam)?
Gábor
Igen, mindenképpen. Súlyos tett a hűség ellen. Nem csak a párjával szemben, hanem az élet rendje, a Teremtő terve ellen is. Ha most, az udvarlás alatt előfordul ilyen kicsinynek vélt "félrelépés", akkor nagyon félő, hogy a házasságában is könnyen belecsúszik hasonlóba. Azért is javaslom, hogy gyónja meg, hogy ezzel önmagát is távol tartsa attól, hogy újra előforduljon ilyesmi.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy a Balaton környékén hol van görögkatolikus templom?
Köszönettel: Mariann
Sajnos nincsen templomunk a Balaton közelében. Dunántúlon - a Fővároson kívül - csak Győrben, Pécsett, Dunaújvárosban és Esztergomban van saját görögkatolikus templomunk illetve Érden kicsi kápolnánk. Épülőfélben van Budaörsön és Veszprémben.
Tisztelt Lelkiatya!
Köszönöm a válaszát, többször elolvastam, és nagyon sokat segített.
Én kérdeztem az agykontrollos barátommal kapcsolatban.
Valóban igaz ez az "agymosás", szegény tényleg nagyon szét van esve lelkileg, de testileg is, mert ehhez a filozófiai rendszerhez még pluszban szigorú vegetáriánus is lett.
Semmit sem eszik, ami állati eredetű, tejterméket sem, valamint kenyér és tésztafélét sem, sem pedig krumplit, vagy rizst.
Magokat áztat be és azt eszi, meg zöldséget, gyümölcsöt.
Ezért is olyan egészségtelen és sovány, hozzá jön még a teljes mentális zűrzavar, tényleg olyan szegény mint egy elmebeteg.
De, mivel ő meg van győződve róla, hogy ez "spirituális fejlődés", így persze nem megy orvoshoz, pedig olvastam az orthorexia betegségről, és szerintem neki az van, ezzel az egészséges életmód mániával, meg amúgy is zavart és beteg, mert ahogy látom ő meg van győződve róla, hogy ha eleget meditál, akkor belőle is Isten lesz.
Ez nem igaz, és nem is értem, hogyan hitethették el ezt vele.
Ahelyett, hogy normálisan élne, ezekkel a dolgokkal tölti a napjait, a munkáját is elhanyagolja, csoda, hogy még van állása!
És nagyon kifordult önmagából, olyan, mintha nem is ő lenne.
Elmarja a barátait maga mellől, és "osztja az igét", mint egy megvilágosodott "guru".
Csak sajnos emellett szomorú és depressziós, nem is nevet már szívből, szinte nincs is egy őszinte gesztusa.
Szegény!
Sajnálom, mert ő egy normális ember volt, csak nagyon rossz útra lépett, ami a pusztulásba és az elidegenedésbe viszi.
De mivel magától nem jön rá, hogy mit művel, imádkozom érte, mert tudom, hogy az őszinte ima segít.
Ha szívből imádkoztam, Isten engem is mindig meghallgatott!
Csak annyit kérek, hogy ébressze föl Isten, és nézzen már a tükörbe, aztán pedig változtasson, mert ez az út a semmibe, vagy ami még rosszabb az elmegyógyintézetbe vezet.
Köszönöm a tanácsát, megfogadom, és mellette vagyunk, nem csak én, de még egy páran, akik TÉNYLEG szeretjük őt.
Sose bántanánk, és nem tömnénk a fejét ilyen dolgokkal, hogy "Meditálj, és Isten lesz belőled!"
Köszönöm szépen még egyszer!
Anna
Segítsünk Annának és társainak az imában, hogy meggyógyuljon ez a fiatalember!
Kedves Lelkiatya!
Ha valaki bocsánatot kér tőlünk, de látjuk rajta, hogy nem megbánásból, csak a "protokoll" miatt, vagy a békesség miatt, akkor meg kell-e bocsátani neki? Ha nem látom rajta az őszinteséget, akkor valószínűleg én is csak megjátszanám, hogy megbocsátok, tehát így mindketten képmutatók lennénk, az meg talán még rosszabb volna!
Azért is kérdezem, mert úgy hallottam, hogy a mézes-mázos beszéd inkább a rómaiakra jellemző, a keleti keresztények nem játsszák meg magukat, inkább elfordulnak, tényleg így hallottam.
Köszönöm válaszát!
Az őszinteség nagyon fontos az emberi kapcsolatokban. Viszont jelentős emberismeretre és önismeretre vall, ha valaki tudja, hogy őszintének lenni nem is olyan könnyű. A megbocsátás azonban, ha lehet, még ennél is fontosabb. Megjátszani és hazudni a megbocsátást értelmetlen dolog. De törekedni rá kötelesség. Ráadásul nem csak akkor kell megenyhülnöm, megbocsátanom, amikor a másik eljut oda, hogy bocsánatot kér. Az én bocsánatom ne a másik lelkiállapotától függjön.
Végtelenül sematikus szemlélet az, hogy a keletiek őszintébbek, mint a rómaiak. Van, aki az ellenkezőjét állítja. Mindkettő tévedés.
DICSŐSÉG JÉZUS KRISZTUSNAK! HÁZAS HÉTVÉGÉRE SZERETNÉNK MENNI,VAGY LELKIGYAKORLATRA, MELY HÁZASSÁGBAN ÉLŐKNEK SZÓL. MIKOR, HOL LENNE ERRE LEHETŐSÉG? FONTOS LENNE...
Szervezünk Máriapócsra házaspárok lelkigyakorlatát, de végleges időpontot még nem tudunk.
Viszont: október 6-7. Máriapócson a házaspárok búcsújához kapcsolódóan is lesz egy hasonló. Ezekre Máriapócson keresztül lehet jelentkezni: mariapocskegyhely.hu
Ezen a címeken pedig a római katolikusok által szervezett programokat, tanításokat találhatják meg:
www.parkapcsolatkonfliktusok.hu, csalad.ro
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya a kérdésem nem a görögkatolikus vallással kapcsolatos.
Előre bocsátom,hogy nem akarok SENKIT megbántani a kérdésemmel.
A római katólikus áldoztatással kapcsolatos.Lehet,hogy le maradtam valamiről?
Ostyával áldoztatja a híveket a Lelkiatya,csak azt nem tudom,hogy mióta van engedve a hiveknek a kezükkel való érintése a szentségnek?
Nem olvasok el minden kérdést sem választ.Olvastam az önkielégitésről,hogy mit tegyen ez ellen a halandó ember.
vallásos családban nevelkedtem de ki az aki él es ne vétkezne életében mint halandó.
Ha már elkövettük a bünt akkor hogyan érinthetjük az oltáriszentséget?!
Voltam ministráns és a szentáldozáshoz szükséges kellékekhez nem volt szabad hozá érni. Akkor az,hogy lehet a tenyérbe kaphatja az oltáriszentséget hisz bünös ember vagyok még akkor is ha szentgyónás után vagyok - 50.zsoltár. Nem tudom érthető-e mit is akarok kérdezni? A kegyelmi állapotról szeretnék még kérdezni...
Pápai rendelkezés jelent meg arról, hogy a római katolikus szentmisén lehetséges a híveket kézbe áldoztatni. Az Ősegyház gyakorlata is ez volt, amikor még minden bizonnyal saját kezükkel áldoztak meg a keresztények.
Keleten, amely hajlamosabb a misztikus megközelítésre egyre nagyobb hangsúly helyeződött arra, hogy a Szentséget külsőségekben is minél nagyobb tisztelettel vegyék körül. Ebből fakad, hogy a szent edényeket (az eukharisztiával érintkező tárgyakat: kehely, diszkosz, csillag, áldoztató kanál) csak fölszentelt pap érintheti. Ez nálunk ma is érvényben van!
Mindig méltatlanok vagyunk az Eukharisztia vételére, ennek tudatában kell lennünk. Ám a kezünk nem bűnösebb, mint az ajkunk vagy a nyelvünk. Az Eukharisztiával való találkozás mindig éget, akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában. Ezért kell minden egyes alkalommal mély bűnbánattal járulnunk az Eukharisztiához.
Dicsőség Jézus Krisztusnak. Kedves Lelkiatya a tizparancsból szeretnék kérdezni kettőt pontosabban hármat mert nem tudom,hogyan függenek össze. A 6-9 és a házasságtöréssel kapcsolatban. Ha katólikus férfi elválik feleségétől és az ok nem házasságtörés akkor a nőt házasságtörésre kényszerül,vagy nem jól tudom? Jézus azt mondta ha csak rosz szándékkal néz a férfi a nőre már b?nt követ el. Az öszefüggésről szeretném kérdezni. Tudom a parancsokat csak azt is mondta Jezus ha az aszonyt házasságtörésen éri férje adjon neki válólevelet. Nem tudom,hogy pontos-e az idézet.
A következő kérdésem a 7.parancssal kapcsolatos. Ezt,hogy értelmezzük? Tudjuk,hogy van halálos és bocsánatos bün.Nem tudom tetszik-e érteni mit akarok kérdezni?!
Köszönöm szépen a türelmét és válaszát.
Üdvözlettel : miki?
Ha egy férfi elválik a feleségétől, attól ez utóbbi még nem válik házasságtörővé, arra nem "kényszerül rá".
A 6. parancs tiltja a paráznaságot. Azt a bűnt, amelyben az ember a Teremtőtől kapott ajándékot, a szexualitást önző módon, eltorzult szemlélettel pusztán a testi öröm megszerzésére használja. Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt a bűnt nem csak látható cselekedettel követheti el az ember, hanem már pillantással, gondolattal is. Ezt jelenti az, hogy ha valaki "rossz szándékkal" (bűnös kívánsággal) néz a másik emberre (Mt 5,28). Jézus teljesen tisztává akar tenni bennünket, azért tanít arra, hogy még a pillantásunkra is figyeljünk oda, azzal se vétkezzünk.
"Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet" - ezt a mondatot Jézus az Ószövetségből idézte (MTörv 24,1-3), s éppen ezzel szemben állította, hogy ilyet se tegyen az ember, mert ezzel a házastársát belesodorhatja a házasságtörésbe. A válással "házasság-szakadás" jön létre, de házasságtöréssé akkor válik, ha a házas ember másvalakivel létesít szerelmi kapcsolatot.
A 7. parancsról kérdezett. Érdemes tudni, hogy a katolikus katekizmusban a 7. parancs: Ne ölj!, a protestáns katekizmusban: Ne törj házasságot! A többi kérdése alapján vélem, hogy ez utóbbira kérdezett rá, azért próbáltam erre válaszolni.
A halálos bűn és bocsánatos bűn megkülönböztetése viszont a katolikus erkölcsi tanítás része. Azt a protestáns vallás nem használja (az ortodox sem). Halálos bűn az, ha valaki súlyos dologban tudva és akarva szembefordul Isten akaratával. Ezzel a tettével mintegy tudatosan elszakítja magát Isten kegyelmétől, ezért nevezzük "halálos"-nak. Bővebben a
http://lexikon.katolikus.hu/H/halálosbűn.html cím alatt olvashat erről.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,hogy egyházi házasságotban élő fél, később amikor már a gyermekek nagykorúvá válnak, beléphet-e szerzetesrendbe?
Hivatás miatt, nem menekülésként vagy egyéb. pl. anyagi okok miatt, rendezett körűlményeket hátrahagyva, házastárs beleegyezésével.
Köszönöm szépen! J.
Általában nem. Ez egészen rendkívülinek számít. Talán abban az esetben, ha mindketten szerzetbe lépnek, illetve özveggyé válás esetén.
Kedves Lelki Atya!
Egy szerintem nagyon szép Szűzanya képről szeretném kikérni a véleményét.
http://kepfeltoltes.hu/view/120706/922110547kep_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Azt olvastam, hogy ezt a képet Szent Lukács evangelista festette és ezzel ez a legrégebbi Szűz Mária (és kis Jézus) ábrázolás.
De azt is olvastam, hogy az eredeti a Santa Maria Maggiore bazilikában van. Megnéztem azt is, (s bár sok képet ad ki ennek, ezért nem vagyok benne biztos, hogy melyik is az a kép) de azok egyike sem ez.
Furcsállom a częstochowai kegyképre utaló feliratot, amely szintén nem ez a kép.
Ez lenne a Rómában levő kép?
http://kepfeltoltes.hu/view/120706/marymajor2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ez pedig Jeruzsálemben van?
http://kepfeltoltes.hu/view/120706/012C5031827755B3FF8080812C4C0589_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nagyon köszönöm szépen a választ!
Janka
A kép, melyet beküldött, a częstochowai kegykép egyik másolata. Ez egészen világos a feliratból és az ábrázolás egészéből is (pl. az Istenszülő arcán látható két seb). Híres kegyképeknek számos szintén igen tisztelt másolata létezik, bizonyára itt is egy ilyennel van dolgunk.
Számos olyan kép létezik, melyről a helyi hagyomány azt tartja, hogy maga Szent Lukács festette. A częstochowai Fekete Madonna a legenda szerint szintén az evangélista alkotása, és a Szent Család hajlékából elhozott asztallapra lett festve. A művészettörténészek szerint a kegykép Bizáncból származik, valóban igen korai (esetleg VI. sz.), de a középkorban alaposan átfestették.
A másik kép, melyet mellékelt, szintén egy másolat, mégpedig a római Santa Maria Maggiore bazilikában őrzött képé, mely a Salus Populi Romani ("A római nép üdve") nevet viseli. A hagyomány ezt is Szent Lukácsnak tulajdonítja. A harmadik beküldött kép ennek egy modern mozaikból készült másolata.
Nem kell megütköznünk, hogy csekély annak az esélye, hogy ezen tiszteletreméltó ábrázolások valamelyike is Szent Lukácstól
származnék, legalábbis a modern kutatás eredményei szerint. A mondanivalójuk a lényeges, és az mindig ugyanaz: az Istenszülő Mária jobb kezével Jézusra mutat, aki egy könyvet vagy tekercset tart, mely az Isten Igéjét jelképezi. Vagyis Mária rámutat Fiára, aki az Isten megtestesült Igéje, mintegy üzenve nekünk: "Ez az egyetlen Út, melyen célba érhettek." Meglehet, hogy Szent Lukács valóban festett ilyen képet, hisz a Szentírásból is megtudjuk, hogy sokoldalú ember volt, talán a festéshez is értett. A leghűségesebb képet az Istenszülőről azonban mindenekelőtt az őáltala megírt Evangélium tárja elénk.
A következő két címen megtekintheti a képek eredetijét:
http://www.vatican.va/various/basiliche/sm_maggiore/it/storia/popup_storia/popup_borghese3.html
http://de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:Czestochowska.jpg&filetimestamp=20060625223423
Kedves lelkiatya!
Létezik e olyan dolog hogy ha egy ember megszületik valaki titkon megátkozza és egész életében szenvedni fog? Gimnáziumban csak kevés embernek voltam szimpatikus. Az osztályfőnököm is folyton megszégyenített az osztály előtt. A valami olyan történt velem, ami nem kellett volna állandóan az osztálytársaim azzal bántottak, egy nap többször is felemlegették. Szerencsére voltak olyan emberek akikkel jóban voltam, és bármikor számíthattam rájuk. Miért érdelmeltem ezt?
Nem, nincsen ilyen. Mindenki a saját életéért felel.
Nem vagyunk egyformák, s vannak egyéniségek, akiket jobban elfogad a közösség, vannak, akiket kevésbé. De, ahogyan utalt is rá, mindenki találhat olyat, aki megérti, akivel tud barátkozni. (Aki nem talál ilyet, az önmagában keresse ennek okát!)
Alighanem iskolai évei alatt többször érte Önt csalódás, kudarc, s emiatt esetleg másokkal is megromlott a kapcsolata. Ez majdnem láncszerűn hozta a többi kudarcélményt is. Ezért érezhette, hogy Ön kevés embernek volt rokonszenves. Levelében erről múlt időben ír. Helyes: ez a múlté. Változtasson ezen! Elegendő, ha néhány barátja van, ne azon iparkodjon, hogy legyen minél több. Ezen túl pedig arra törekedjen, hogy minél több embernek tudjon segíteni. Ha Ön sok elutasítást élt át az életében, akkor jól át tudja érezni más emberek hasonló szomorúságait. Használja föl saját élményeit arra, hogy másoknak ilyen módon segítségére legyen. Persze, ez csakis a hitben lehetséges. Tudnia kell, hogy a sok keserűsége ellenére is nagyon sok jót is kapott az Úrtól. Kezdheti ezzel a fordulatot, hogy végiggondolja, mennyi jót kapott az Istentől. Majd hálás szívvel hozzáláthat ahhoz, hogy erről mások előtt is tanúságot tegyen. Akkor a későbbiekben is egyre inkább látni fogja az Isten ajándékait - jobban, mint a kudarcokat.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy: Mások miért szeretnek mindig a maguk helyzetéből kiindulni? Tudom hogy nem egyszerű feladat egy jogosítványt vagy egy nyelvvizsgát megcsinálni, de az a baj, hogy egyesek nem veszik a fáradtságot, hogy ők is átéljék azt a nehézségeket, gondokat amit más is átél? Pedig egy hároméves egyetemi vagy főiskolai képzésre jobban kell a nyelvvizsga mint egy felsőfokú szakképzésben részt vevőnek.
Ez is sokunk hibája. Nagy bölcsességre vall, ha az ember "ki tud lépni önmagából", ha a másikat nem csak a saját látása szerint ítéli meg. Igaz, soha nem láthatunk bele teljesen a másik lelkébe, hogy mi készteti, mi indítja, illetve mi gátolja őt. A nyitottság, amire törekedni kell, abban áll, hogy igyekszem megérteni a másik ember helyzetét, megpróbálom az ő helyzetébe helyezni magamat. Valójában ez a kulcsa egymás megértésének. Enélkül nincsen igazi szeretet - amit, ugye, parancsba kaptunk.
Kedves Lelkiatya!
Örömmel olvastam az egyik legutóbbi válaszlevelét, melyben a papképzés kapcsán arról ír, hogy milyen egy jó pap vagyis milyennek kéne lennie. A lényeg ebben a mondatában van: most nem idézem szó szerint, de a lényeg a következő: Imádságos lelkületű, áldozatkész, őszinte stb. stb. Istent, Egyházát és az embereket válogatás nélkül szerető férfi. Itt kiemelném ezt: válogatás nélkül. Nekem évek óta az a szívfájdalmam, hogy lépten nyomon olyan papokba botlom-akár görög akár római rítusú papról van szó-akik erősen megválogatják az embereket...
Nagymamám (2 éve halt meg) többször mondta, hogy: "Ne beszélj papokkal! Ne állj velük szóba! Gyóndd meg otthon egyenesen a bűneidet Istennek egy szentkép előtt és úgy is bocsánatot nyersz. A papok olyanok, akikkel nem szabad szóba állni! Elmész a misére és kész, részt veszel, imádkozol, ott vagy minden vasárnap stb. de nem beszélsz velük!" ...
Mostani fájdalmamban arra gondolok, hogy a nagymamámnak igaza volt! Az elmúlt hetekben nem mentem templomba, hanem otthon imádkoztam mécsest gyújtva az ikonok előtt, elmondtam az ortodox, görög és római imáimat és olvastam egy részt az Evangéliumból. Nyugodtabb lettem lelkileg. Tudom, hogy ez nem helyes út, de mit szól ehhez? (Ne közölje az egész levelemet, ha majd válaszol!) Talán ezért van szükség a szemináriumban egyfajta szűrőre, hogy a 2. év végén kidobják azokat akik alkalmatlanok a papi hivatásra?
Üdvözlettel:
Maruszja
Kedves Maruszja!
Természetesen nagyszerű volna, ha minden papunk eszményi lelkiatya, lelkipásztor, hitoktató lenne. Mégsem remélhetjük, hogy akárcsak egyetlen tökéletes is lenne közöttünk.
Talán mindnyájunk hibája, például, a személyválogatás. Mi nem tudunk úgy szeretni, ahogyan az Isten, de törekednünk kell rá. Mindenesetre megnyugtató és biztató, hogy van valaki, Aki így szeret bennünket. Valójában már ez elegendő lenne a boldogságunkhoz. Persze, várjuk, igényeljük az emberi szeretetet és megértést is. A papnak ez is feladata, hogy közvetítse, továbbítsa az Istennek ezt a megértő szeretetét. De ez sem sikerülhet tökéletesen.
Kedves Nagymamájának bizonyára rossz tapasztalatai lehettek, ez nagyon szomorú. Jól érzékeli, kedves Maruszja, hogy Önnek nem ezen az úton kell járnia. Természetesen az egyéni imádság is sokat számít, megnyugtatja a lelket, kell is tenni minél gyakrabban. A bűnök feloldásának hatalmát azonban Krisztus Urunk az apostolokra és utódaikra bízta. (Erről szóltunk már néhányszor ezen az oldalon.)
Igen, a Szeminárium szűrő is, hogy tisztázódjanak a hivatások. De senkit nem akarnak onnan "kidobni", ezt nem is teszik. Hiszen a hivatástisztázás nem csupán a Szemináriumban folyik. Azt minden egyes fiatal esetében segítenünk kell. Azért is szeretne egyházunk jó papokat nevelni, hogy ebben is segítségére lehessenek az embereknek.
Kedves Lelkiatya!
Ezt írta egy kérdezőnek:
"Erre való felkészülése során bizonyosan jobban megismeri a saját rítusát is. Ha a bérmálás felvétele után továbbra is vonzódik valami miatt a keleti rítushoz, akkor nyugodtan eljárhat a szertartásainkra. Később pedig, ha ez a vonzódás, a vágy valami valódi súlyos ok miatt megmarad, akkor az említett módon megteheti a rítusváltást."
SÚLYOS OK miatt megmarad? Tudna erre példát írni?
Ez eléggé rosszul esik, és megkülönböztető - szerintem.
Ugyanis igen sok fiatal felnőttként (30-40-es korosztály) találkozott a vallással...esetleg megkeresztelték kisbabaként (ha tudták).
Lehet, hogy ekkor ő római katolikusnak számít.
Aztán megismerheti a görög katolikus liturgiát.
Ezzel kapcsolatosan csak azt olvasni itt, hogy maradjon meg a rítusában, stb. --->> Végülis egy olyan valaki aki a másik rítus hagyományaihoz SEM kötődött, nem ismerte.
Miért szeretnének ennyire zárt közösség lenni? Nem az a jó, ha többen ismerik az örömhírt? Talán van valamilyen megállapodás a római katolikus egyházzal, hogy tilos híveket "elszipkázni"? :)
Akkor ezt megteszik a szekták, az ezotéria....ahogy látható.
Ezzel csak azt segítik elő, hogy az adott görög katolikus közösségek (mivel Önök is) számon tartják ki-kicsoda, milyen származású (ugye, milyen rosszul hangzik?) ...nem igazi görög katolikus stb.
Ha a házasság kapcsán sokszor leírjuk, hogy igenis számít a PAPÍR, akkor miért ne lehetne, hogy valakinek ennyire SZÍVÜGYE az, hogy bejegyzett görög katolikus lehessen?
Nem tudok erre logikus érvet, csak egyfajta vallási sznobizmust (bocsánat a szóért).
Nem lehet, hogy maga a Görögkatolikus Egyház is identitás keresésben van? Mennyire ortodox, mennyire katolikus? --- és azért tart a "vegyüléstől"...?
Megértem, ha így van...persze attól még egy pici szúrás ez nekünk, akik nem születtünk (születhettünk) tiszta görög katolikusnak. Igen, járhatunk liturgiára, ahol mindig idegenek vagyunk....csodálkozik, ha valaki inkább elmarad. Nincs rá szükség, menjen római misére, úgyis odatartozik...a közösség ügyeibe segíthet...ha már minden "igazi" hívő vállalt ügyet stb.stb.
...de akkor miért csodálkozunk, ha nincs elég fiatal?
F.Éva
Kedves Éva!
Meg kell magyaráznom a szavaimat. Természetesen nagyon örvendetes, ha valaki megszereti a keleti rítust, ha görögkatolikus akar lenni, ha szeretne bekapcsolódni a szertartásainkba, az egyházi életünkbe. Ebben áll a missziós tevékenységünk - mely, valljuk meg, még eléggé gyengén működik - hogy rajtunk keresztül is minél többen tartozzanak Krisztus Egyházához. Azt azonban prozelitizmusnak nevezik, és elítéli az egyházunk, ha más egyházból, kivált, ha ugyanazon egyház más rítusából akarnánk átcsalogatni embereket. Ez nem célunk, és nem is hirdethetünk ilyet ezen a honlapon. Teljes nyitottsággal akarunk fogadni mindenkit, aki betér hozzánk, aki értékeli őseinktől kapott kincseinket. Legtöbb esetben - erre utaltam - nem szükséges a hivatalos rítusváltás. Ismerhetjük, szerethetjük, gyakorolhatjuk egymás rítusát e nélkül is.
Milyen komoly indok lehet a váltásra mégis? Például, amit említett: Ha valakinek valóban fontos, hogy "papírforma szerint" is ide tartozzon - éppen erről beszéltem - akkor megkaphatja az engedélyt hozzá. Nem jut eszembe más példa, nem is igen szeretnék ilyen módon ötleteket adni. Azt az egyes püspök atyák döntik el, hogy a kérés indokolt-e vagy sem.
Elmondhatom, hogy semmiféle "vegyüléstől" nem tartunk. Hogy a közösség befogad-e valakit vagy sem, az nem a papíron múlik, hanem elsősorban a vezető papon és a híveken. Reméljük, egyre több nyitott közösségünk lesz, amely befogadja a kereső fiatalokat és minden embert.
