Kedves Lelkiatya!
Már egy ideje gondolkodom rajta,hogy el kellene végeznem az életgyónást meg a lelkivezetésen is gondolkodom.Találtam is egy atyát akinél néhányszor már gyóntam és aki vállalná is,úgy érzem előtte megtudnék nyílni.Azt szeretném kérdezni,hogy a lelkivezetésnél mennyire szükséges megnyilni a lelkivezetőnk előtt,az életünk minden apró részletéről szükséges vele beszélnünk?Mennyire áll fenn annak a veszélye,hogy érzelmileg kötődni fogunk a lelkivezetőnkhöz?Mire kell ügyelni hogy ez ne történjen meg?Ezek a dolgok aggasztanak,mert úgy érzem ahhoz,hogy a hitéletemben fejlődni tudjak és tisztázni tudjak magamban dolgokat szükségem van egy lelkivezetőre.Egy nagyon rövid ideig,egy nővérrel tisztáztunk ilyen dolgokat,de ő messze van,több mint 600km-t kellene utaznom oda,meg másik országban is van.Előtte megnyiltam és utána,nekem nagyon nehéz és rossz volt,hogy ez felszínesebbé vált,mivel most nem tudunk találkozni egymással.Vele úgy érzem,könnyen megtudtam nyílni,mert hasonló lelkületűek vagyunk.Figyelmes volt,megértett és hasznos tanácsokkal látott el.Mindezt nagy szeretettel tette,még sohasem találkoztam olyan emberrel akiben annyi szeretet lett volna.Néha nagyon hiányzik. Bár tisztában vagyok vele,hogy e-mailben,nem lehet lelkivezetést folytatni,mert fontos a személyes kontaktus.Lehet,az is hogy bennem van a hiba,érzelmileg nem vagyok még elég stabil,és talán elkezdek kötődni emberekhez,akik megértenek és lelkileg támogatnak,mert kevés ilyen dologban volt részem az életemben.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:T.B
Kedves T.B.!
Ha megjelent a lelkében a gondolat, a vágy, hogy életgyónást végezzen, ez valószínű, arra utal, hogy valóban elérkezett ennek az ideje. Azt javaslom, hogy előbb válassza ki azt az atyát, akinél ezt el fogja végezni, beszélje meg vele (az időpontot is!), és tőle kérjen tanácsot, hogyan készüljön fel.
Lehet, hogy később ez az atya lesz a lelkivezetője, de nem szükségszerű. Mindenesetre érdemes keresni állandó lelkivezetőt is, ezt kifejezetten tanácsolom Önnek.
Magától értetődik, hogy a lelkivezető iránt megjelenik a kötődés, bizonyos érzelmi kötelék, hiszen érző emberek vagyunk. Helyesen látja azonban, hogy ez nem lehet túlzó, nem válhat ragaszkodássá. Ha olyan helyzet adódik, el kell tudni engedni ezt a kapcsolatot.
A szerzetesek sokszor azért tudnak segíteni nekünk a lelki dolgokban, mert egyrészt a lelkiéletük folytán mélyebb ismeretük van az Istenről, másrészt ugyanezen ok miatt mélyebben belelátnak az ember lelkébe, mélyebben tudnak együttérezni a másik emberrel.
Különleges helyzetben elképzelhető, hogy valaki levelezés útján részesüljön lelki tanácsokban, csak ekkor is fontos, hogy a szentgyónását (amely valóban csak közvetlenül, személyesen végezhető) rendszeresen megtartsa.
Kedves Lelkiatya!
Mit kell tenni olyan esetben ha bennünket valami bánt,szeretnénk kimondani ami a szívünket nyomja,hogy megkönnyebbüljünk és világosan lássunk dolgokat,de azzal amit mondanánk terhelhetjük a másik ember lelkiismeretét,mert szembesítenénk önmagával?
Köszönettel:
Tina
Kedves Tina!
Különbséget kell tenni, hogy a saját lelkét akarja megkönnyebbíteni, vagy az embertársán akar segíteni. Az első esetben javaslom, hogy inkább a lelkiatyjával, vagy legalább a gyóntatójával beszélje meg a dolgot, mert ez az Ön lelki épülését szolgálja. Ha a cél a másik ember segítése, akkor viszont teljesen félre kell tenni az önös érdeket. Ebben az esetben jól meg kell választani, hogy mikor szólalok meg és milyen módon, hogy azzal valóban segíteni tudjak a másikon.
Szoktam tanácsolni, hogy ilyen helyzetben érdemes előbb imádkozni, s meglepő megnyugvást és megvilágosulást kapunk arra vonatkozan, hogy mit is kell tennünk.
Kedves atya!
A múltkor én írtam Önnek, amikor a pettingről kérdeztem. Az lenne a kérdésem, hogyan menjek gyónni, ha e dolog fölött igazából nem érzek bánatot, hiszen szerelemből tettem..nem érzek emiatt bűntudatot, viszont, ha így gyónom meg, akkor pedig ugyebár érvénytelen a gyónásom? Odavittem az Úr elé imádságban is ezt a dolgot, amikor gyónásra készültem, de így sem tudom bánni, hiszen ez örömet okozott és jó.
Mit tanácsol?
Beáta
Tárja fel őszintén a gyóntató atyának ezt a kérdést. Mondja el a bűnt, és azt is, hogy még nem tudja bánni. Ebben az esetben szó sincs arról, hogy érvénytelen volna a gyónása. A bűnbánat nem érzelmet jelent, hanem őszinte készséget a helyes, Krisztust követő életre. Egyébként is érdemes a szentgyónásban a bűnök felsorolása végére mindig odatenni, hogy "Bánom mindazokat a bűnöket is, amelyeket kifelejtettem, illetve, amelyeket még nem ismerek fel".
Beáta! Ha törekszik a tiszta és igaz életre, ha rendszeresen gyónik és áldozik, akkor idővel egyre világosabban fogja látni, hogy mi az ami Istenhez közelebb viszi, és mi az, ami nem. Ez számít ugyanis, nem pedig az, hogy mikor miben érzem magam jól.
Kedves Lekiatya!
Az utóbbi hetekben hullámvölgybe kerültem.Van amikor erősen érzem Isten szeretetét és gyengédségét,utána jön egy olyan periódus,amikor minden veszni látszik,minden a feje tetejére áll körülöttem.Amikor mélyebben vagyok,utána általában ismét tapasztalom a lelki békét.De ahányszor ilyen rossz periódusba kerülök,nehéz hinni benne,hogy megint jó lesz minden.Ezek a hullámvölgyek és lelki béke megtapasztalása,váltják egymást.Szoktak lenni ilyen megtapasztalásaim kb.2-3 alkalommal ez már előfordult,de minden ilyen megtapasztalás más jellegü volt.A nagyon rossz után hirtelen minden nagyon jó lett.Volt olyan megtapasztalásom,hogy nem jöttek össze a dolgaim,senki nem jelentkezett a hivásaimra,üzeneteimre mindenki mintha eltávolodott volna,úgy alakultak a körülmények,hogy nem tudtak találkozni velem,nagyon magányosnak és üresnek éreztem magamat,utána váratlanul,meglepetés szereűen mindenki szinte egyszerre jelentkezett,még olyan emberek is akiket nem kerestem,és akik egyébként nem szoktak jelentkezni,felbukkantak szinte a semmiből és bátoritottak.Van amikor az ilyen rossz megtapasztalások után,bizonyos dolgok megvilágosodnak előttem.De sok minden nem világos előttem,például az hogy miért enged meg a jó Isten ilyen fájdalmas megtapasztalásokat?Milyen az Ő szeretete,ha ennyi fájdalmat enged meg?Most az utóbbi napokban éjszakákat nem jól aludtam,sokat írtam,szívet tépő fájdalmat éltem át,az érzéseim zakatoltak bennem, és nagy belső harcok dultak a bensőmben.Egy barátnőnek vélt személy cserben hagyott,talán ez volt a kiváltó oka az egésznek,ami elindította a lavinát,emlékeztetett olyan dolgokra,amelyeket régen, középiskolás koromban éltem át többszörösen is,de ehhez a csalódáshoz párosultak még más dolgok is.Most hogy ez történt velem mélyebb érzésekkel kerültem kapcsolatba mind önmagammal mind pedig másokkal szemben is,a dolgokat amiket mások meséltek jobban átéreztem és megértettem,vagy ahogy elnéztem az idősödő nagynénémet nagyon megsajnáltam,volt úgy hogy egy kép váltott ki belőlem érzéseket.Ezekkel az érzelmekkel való találkozások nagyon fájdalmasak és felkavaróak.Tanácstalan vagyok ezekben a dolgokban.Nem tudom mit tehetnék,hogy mindez ami van enyhüljön bennem.Válaszát előre is köszönöm!Mea
Kedves Mea!
Az ember személyisége hihetetlenül gazdag és összetett. Minél bölcsebb az ember, annál teljesebben és kiegyensúlyozottabban kezeli az adottságait, képességeit. Annál világosabban látja, hogy mindaz, amivel rendelkezik, az Isten ajándéka, ugyanakkor egyben feladat is.
Nem szabad hagynunk, hogy ki legyünk szolgáltatva az érzelmi hullámoknak. Ezek jönnek-mennek, mint a széljárás, de a magatartásunkat, a döntéseinket nem csak ezek befolyásolják.
Leírásából az is kiderül,hogy az átélt tapasztalatok, élmények már eddig is hozzásegítették a minél mélyebb látáshoz. Pontosan ezt kell követni. Ahogyan elfogadjuk Istentől a jót, éppen úgy el kell fogadnunk tőle a rosszat is, a nehezen elviselhetőt. Éppen azért, mert ugyanakkor tudjuk, látjuk, hogy az Isten ez utóbbiakkal is a javunkat szolgálja. Persze, csak akkor, ha mi magunk is így tekintjük, ha mi is ajándéknak és feladatnak látjuk ezeket. "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik" (Róm 8,28).
Kedves Lelki atya!
Amint olvasom ezt a rovatot, meg kell állapítanom, hogy több olyan kérdező is fordul Önhöz, akinek a problémájának a gyökerében valamiféle függőség van. (Legutoljára a pornográfia-függő fiatalember.) Természetesen Ön az egyház embereként az Ön, Önök lelkiségéből fakadó megoldási javaslatot kínál, ami természetes, hiszen Önhöz fordultak és ezekre a kérdésekre igen lelkiismeretesen válaszol is.
Azt hiszem mostanára többé-kevésbé elfogadott nézet (erre az illető fiatalember is utal), hogy a függőségek gyökere gyermekkori elhanyagoltságra vagy visszaélésre nyúlnak vissza (a gyerek egy vagy több alapigényében sérül). Ezen kívül azt hiszem azt is elfogadhatjuk, hogy minden függőségből való kigyógyulás a helyes önszereteten és istenképen keresztül történhet meg. A függők éppen ebben sérültek a leginkább, ezért vannak ennyire kiszolgáltatva a pótszereknek. Hogy valaki alkohol-, drog-, dohány-, szex-, munka- vagy játékfüggő lesz, gyakran az előtörténetétől függ. Sajnos a közvélemény igen eltérően ítéli meg ezeket a függőségeket, mert nem a gyökerüket, hanem a felszínen megjelenő, mindenki számára megtapasztalható eredményüket és valamelyest "újdonságukat" nézik. A drog- vagy a szexfüggőség nagyobb elítélésbe ütközik, mint az alkoholizmus (amely pedig a magyar lakosság 10%-át közvetlenül és kb. 30%-át közvetve érinti).
Komoly felmérések mutatják, hogy a függőség kezelésében a különböző érintettekből álló önsegítő csoportokba rendszeresen járók gyógyulási hatásfoka átlagosan ugyanolyan, mint azoknak, akik egyéni terápiára járnak. (Sajnos az egyházi kötődésűekről, akik "spirituális" utat járnak, nem olvastam adatot.)
Az önsegítő csoportok közül is világ szerte a 12 lépéses csoportok a legelterjedtebbek: http://12-12.uw.hu/ (gyűjtőhonlap)
A Dennis Linn/Sheila Fabricant Linn/Matthew Linn SJ gyógyító lelkigyakorlatokat tartó csoport (több korábbi könyvük magyarul is megjelent és a Marana Tha kiadóban kapható is) megvizsgálták ezeket a programokat (főleg a CoDA-t) keresztény szemmel, és történetileg kimutatták, hogy 12 lépéses programok magját egy alkoholista egy szerzetes segítségével készítette el. A 12 hagyományban lévő "Felső Hatalom" szabadon behelyettesíthető Istennek. Azért ez a megfogalmazás született, hogy egyházhoz nem tartozókat ne riasszanak el. (Ezen kívül fontos elv a függetlenség is.) Linnék megállapították, hogy ezek a programok - a fentiek értelmében - keresztények számára is ajánlhatók. (Ezt ők meg is írták a Belonging című könyvükben, amely sajnos nincs meg magyarul. Róluk érdemes tudni, hogy pontosan azért, mert határterületen mozognak, mindegyik könyvükre megszerzik a "nihil obstat"-ot, még ha hónapokat is kell rá várni,)
A kérdésem az lenne, hogy mit gondol arról, hogy érdemes lenne-e egyházi részről, kívülről - akár a honlapokról - megismerni ezeknek a csoportoknak a definícióit: azt a 20-40 kérdést amely többségének pozitív megválaszolása esetén az érintett (és csak az érintett) megállapíthatja (gyanakodhat), hogy valamely függőség rabja. Természetesen nem arra gondolok, hogy egy gyóntató pap kontárkodjon bele a pszichológus dolgába (fordítva sem jó), vagy "oktassa ki a gyónót" de szerintem, nem árt, ha a szentségek MELLETT tisztában van olyan egyszerű formában, az érintettek által megfogalmazott kérdésekkel, amelyek segíthetnek a tisztán látásban.
A (papokat is érintő) burn out-tal már foglalkozott gk. atya. Mit gondol arról, hogy a sok-sok embert érintő "ezerfejű" függőségekkel el kellene-e nem csak pontszerűen, hanem kicsit szélesebb körben kezdenie foglalkozni az egyháznak - egyesítve a krisztusi tanítást (a szentségel erejét) az érintett függők saját tapasztalatával, segíteni akarásával és a tudományos kutatás eredményeivel. Lát-e erre nyitottságot, hajlandóságot? Illetve kívánatosnak tartja-e ezt? Köszönöm.
A pszichológiai alapismeretek már évtizedek óta a papképzés része. Éppen azért, mert köztudott dolog, hogy a lelki gondok megbeszélése során valóságos lelki betegségekre, zavarokra is találunk, amely szakértő segítségét is igényli. Ezek az alapismeretek ahhoz segítenek, hogy a gyóntató vagy lelki vezető pap fölismerje, hogy ilyen esettel van dolga, és keresse, kérje, javasolja a szakértő segítségét. (Hozzáteszem, csak keresztény pszichológus vagy lelki gondozó jöhet szóba, különben teljesen félreviheti a gyógyulás eredményét.)
Vannak szenvedélybeteg segítő tevékenységeink szervezett formában is. Létesült egy drogos mentő rehabilitációs ház, amely sajnos most nem működik. Nagyon szépen működik viszont a szenvedélybetegek máriapócsi lelkigyakorlata. Itt arányában igen sok gyógyulás (amennyire ez tartós szenvedélybeteg esetében lehetséges) történt. Természetesen sok egyebet is lehet és kell még tennünk. Sok pap vesz vagy vett már részt a teológia után ilyen szakképzésen. Egyházunk tehát teljesen nyitott az ilyen irányú fejlődésre is.
Kedves Lelkiatya!
Katolikusok tisztelhetnek e ortodox szenteket? Ilyen képeket, ikonokat tarthatnak e maguknál?
Janka
Természetesen. Hiszen Krisztus Egyházához tartoznak ők is.
Kedves Lelkiatya!
Ajánlaná e nagyon fiataloknak a házasságot (úgy tudom legkorábban 16 évesen lehet szülői beleegyezéssel), ha nincs más mód, hogy ne kövessenek el bűnt?
Janka
Nem. A házasságkötés nem arra való, hogy "elkerüljék" a bűnt. Az egész életre szóló döntés, amely mély és alapos előkészületet igényel.
Ritka, kivételes esetben szabad csak ajánlani és engedélyezni a fiatal korúaknak a házasságot. (Böjte Csaba atya írt le nemrégiben egy ilyen esetet.)
Kedves Lelkiatya!
Egy egészen speciális kérdéssel fordulnék Önhöz. Próbálok minden embert a testvéremként kezelni, de elég erős bennem a nacionalizmus. Bármennyire is próbálom szeretni a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, egyszerűen nem tudom őket egyenrangúnak tekinteni a magyar származású emberekkel. Főleg, hogy nap, mint nap látom a kártékonyságukat. Egyre fontosabbá válik a vallás nekem, és próbálom ezeket az érzelmeket elfojtani. Elég az, ha gyűlöletet nem érzek, de a faji büszkeségem megmarad?
Sokat aggódok emiatt és a lelki tisztaságom miatt.
Válaszát előre is köszönöm.
T.
Kedves T.!
A nemzeti büszkeség csak akkor hiteles, ha tudjuk értékelni a másik embert, más népeket, más nemzeteket is. Alapvető igazság, hogy egyenrangúak vagyunk mindnyájan. Lelki törekvésünk egyik fő célja, hogy mindent és mindenkit az Isten szemével tudjunk látni. Ő pedig teljes szeretettel fordul mindegyikünk felé. Pedig sokkal jobban látja a hibáinkat, mint mi, mégis szeret, feltétel nélkül minden embert.
Való igaz, hogy ezt nekünk nem könnyű elérnünk, hogy ettől mi nagyon messze vagyunk, de erre kell törekednünk!
Az érzelmeinken nem mindig tudunk uralkodni, ez is igaz. Indulásnak elég az, ha nem érez gyűlöletet a másik ember iránt. Az előrelépés érdekében viszont próbáljon meg imádkozni értük. Ezzel nekik is segít és a saját lelki békéjét és egyéniségét is így tudja fejleszteni.
Kedves Lelkiatya!
Összekuszálódtak a gondolataim az Istenszülő családi viszonyaival kapcsolatban. Tudjuk, hogy József, Mária férje Dávid családjából és Júda törzséből származott. Tudjuk azt is, hogy Erzsébet, Keresztelő János anyja pedig rokona volt a Szűzanyának. Azt is tudjuk, hogy Erzsébet férje pap volt, Áron családjából, Lévi törzséből, s ezért a Törvény szerint csak áronita felesége lehetett, tehát Erzsébet is Lévi törzséből és Áron családjából származott. Ha Józsefnek is csak júdabeli felesége lehetett, akkor Mária szintén Júda törzséből való. Ha pedig júdabeli, akkor miképpen lehet rokona Erzsébetnek? Lehet, hogy József beházasodott egy papcsaládba? Ha József igaz ember lévén, biztosan a Törvény szerint nősült, lehetséges volt-e ez?
Köszönöm a választ: Tamás
A papi családokban fontos volt, hogy a feleség ne legyen az első férjtől elbocsátott asszony, vagy prostituált (Lev 21,7), vagy özvegy (Ez 44,22). A főpap felesége pedig csak izraelita szűz lány lehetett. Más előírások a papok házasságára nem voltak.
Bár szokás volt a saját rokonságon és törzsön belül házasodni (vö. Ter 29,12; Tób 7,2.12), de ez nem volt kötelező, ez alól számtalan kivételt ismerünk (Ézsau, József, Mózes, Noémi fiai, Dávid, Salamon, Ácháb, Hirám stb.). Ha egy lány örökös lett (mert nem volt férfi örökös), akkor köteles volt a törzsön belül házasodni, hogy az örökség (a törzs területéhez tartozó föld) ne szálljon át másra (Szám 36,5-9).
Ebből az következik, hogy József (Júda törzséből) bármilyen törzshöz tartozót (Lévi törzséből valót is) feleségül vehetett. Ezen túlmenően különböző törzsekhez tartozó emberek (pl. Erzsébet és Mária) lehettek vérrokonok.
Azt nem tudjuk, hogy Mária melyik törzshöz tartozott. Lehetett Júda, de lehetett Lévi, sőt valamelyik más törzs tagja is: mindegyik esetben lehetséges az, hogy József jegyese és Erzsébet rokona lehessen.
A biblikusok szerint egyébként a Lukács evangéliumnak az a hagyománya (Lk 1,36), hogy Keresztelő János és Jézus (azaz Erzsébet és Mária) rokonok lennének (a lukácsi elbeszélés így tudja összefűzni a két születéstörténetet), történetileg nagyon valószínűtlen. Keresztelő János azt mondja, amikor Jézusról beszél, hogy ?én sem ismertem őt? (Jn 1,31). Másutt sem történik említés (se az evangéliumokban, se Josephus leírásában) arról, hogy Jézus és Keresztelő János rokonok voltak. Ami Keresztelő János eredetével kapcsolatban történetileg biztosnak tűnik, az a papi családból való származása, és valamiféle kapcsolata a qumráni, illetve esszénus körökkel. Ettől teljesen függetlenül, ha feltételezzük, hogy Mária és Erzsébet rokonok voltak, akkor is elképzelhető az evangéliumi leírás, azaz Erzsébet papi családból, József pedig Júda törzséből származott.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm válaszát a lábtörésemmel és a prananadival kapcsolatos kérdésemre.
Közben beláttam én is, hogy ez egy úgymond nagyon buta dolog volt tőlem, amiért elmentem erre a "kezelésre".
Imádkozok, hogy a Jó Isten megbocsássa ezt és meggyógyítson.
Az esküvő szándékával nincs semmi baj, mert biztosak vagyunk benne.
Inkább ez más családi konfliktus miatt történhetett. Ez egy hosszú történet amiről a lelkiatyánkkal a jegyesek óráján már beszélgettünk.
Kérem Ön is imádkozzon a mielőbbi gyógyulásomért! Köszönöm szépen!
E.
Kedves E!
Engedelmével ezt a kedves köszönő választ is közzéteszem, hogy ebből is többen tanuljunk. Sok örömet és kegyelmet! Természetesen imádkozom Önért, még ha nem kérné is.
Kedves Lelkiatya!
A szenvedélyével küzdő fiatalembernek szeretném az Ön tanácsai mellé javasolni, hogy mindenképp keressen magának valami olyan elfoglaltságot is, amivel leköti magát, sikerélménye van benne. Legjobb, ha az valami kreatív tevékenység, például festés, hímzés, szobrászkodás. Így a benne dúló tehetetlen energiát hasznosan fogja felhasználni. És keresse a vele egykorúak társaságát. De ne görcsösen, társkeresés céljából, hanem azért, hogy jól érezze magát velük. Isten egészen biztosan rendezni fogja a sorsát, nem kell neki emiatt aggódnia.
egy másik lélek
Köszönjük. Érdemes megszívlelni, hiszen alighanem saját tapasztalat is rejtőzik e tanácsok mögött. Mindig ezekkel tudunk legtöbbet segíteni egymásnak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Atya!
Róm.kat. fiatal vagyok, de nagyon nagy vonzalmat érzek a Görög Katolikus Egyház iránt, vonz a liturgia, a hagyományok tisztelete (ami a latin egyházban egyre inkább háttérbe szorul.) Vettem egy csotkit, a Szt. Atanáz boltból rendeltem.
Mikor egyik ismerősöm meglátta, akkor közölte velem, hogy nem sok értelme volt megvennem, mert a készítő minden csomónál imát mond azért, aki számára készül. Viszont az én esetemben ez anonim módon történt, így felesleges volt megvennem.
Azt is olvastam, hogy a csotkit az imádkozó szenteli meg az imái által, ezért tudom, hogyan álljak ehhez a kijelentéshez.
Köszönöm szépen válaszát!
Pé
Aki csotkit készít, az valóban imádkozik közben azért, aki azt használni fogja. Függetlenül attól, hogy ismeri-e az illetőt vagy sem. Az Úr ismeri, tudja, hogy kié lesz, és ez bőven elég.
Azt is igaz, hogy maga az imádság is megszenteli.
Mindezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy egy egyszerű eszközt kapott a kezébe, amely segítheti minden nap az imádságát, az Istennel való együttlétét. Használja ezt az eszközt, használja ki ezt a lehetőséget minél jobban! Sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya!
Nagy bűn-e, ha egy szerelmes pár együtt alszik (ruhában)?
Cs.
Mert ha csak kis bűn, akkor megengedik maguknak? Ne tegyék!
Elhiszem, hogy jó érzés ez az együttlét, de igen veszélyes, és a szeretetük kifejezését igen hamar átveheti egy sokkal erőszakosabb érzés, az érzékiség, amelybe nagy adag önzés is vegyül. Higgyék el, hosszabb távon a kapcsolatuk romlásához vezet, ha ezt megengednék maguknak. Töltsék együtt az egész napot - ha van rá mód, beszélgessenek sokat, legyen sok színes közös élményük, ez gazdagítja legjobban a kapcsolatukat és a lelküket. Egymás karjaiban azonban minél kevesebb időt töltsenek. Majd eljön annak is az ideje, ha összeházasodnak, és annál csodálatosabb lesz majd akkor. Ne csenjenek most előre abból az akkor kapott gyönyörű ajándékból!
Kedves Lelkiatya!
Az egyik barátnőm sokszor kissé kiszámithatalanul viselkedik.Először azt gondoltam csak velem ilyen,de ő ilyen másokkal is,nem tudom hogy az alaptermészetével hozható-e összefüggésbe az ilyen viselkedés.Azelőtt nem ilyen volt,mikor kezdtem kicsit jobban megismerni,akkor vettem észre nála ezeket a dolgokat,vagy csak elkerülte a figyelmemet.Van amikor semmilyen kedvességre vagy szeretetteljes megnyilvánulásra nem reagál,nagyon el kell találni a kedvét vagy meg kell találni azokat a dolgokat,amelyekkel elő lehet csalogatni őt a csigaházából.Ez nem egyszerű.Pedig talán neki is jót tenne ha olykor kibeszélné magát,nem csak ő hallgatna másokat,ami a hivatásából kifolyólag is adódik.Ő egy nagyon finom és érzékeny lelkű,sok oldalú és tehetséges emeber,akit sokan szeretnek és elismernek.Sokszor úgy érzem sok lelki vivódáson megy keresztül,és senkit sem enged túl közel magához.Nehéz olyan embernek segiteni,aki nem fogadja vagy valami miatt nem tudja elfogadni a segitséget.Eleinte ez nagyon bántott,de elfogadtam,hogy ő ilyen,mert fontos nekem ez a kapcsolat.Nehéz nézni,és érezni amikor szenved,és nem találom a módját,amivel segithetnék neki.
A lelkiatya meglátása szerint hogyan kellene cselekedni és lépni ilyen helyzetben?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Valóban érzékeny személyiségről lehet szó, akit nem könnyű megközelíteni. És ahogy írja, ettől ő maga szenved a legjobban. Hogyan lehet neki segíteni? Vajon van-e lehetőség arra, hogy együtt elmenjenek néhány napra egy kolostorba, vagy részt vegyenek egy lelkigyakorlaton. Ilyen mély lelki hatás alatt az ember jobban megnyílik. Elsősorban önmaga felé, és ez a legfontosabb. Ilyen lelki közegben van lehetőség arra, hogy beszéljenek a szeszélyesség önző voltáról, az önzés bezártságáról, a bezártság boldogtalanságáról.
Sajnos nem alakult ki a barátnőjében a másikra figyelés képessége. Bizonyára ennek gyermekkorig visszanyúló okai is vannak. Nem könnyű tehát a segítés, a kimozdítás.
Természetesen sokat segíthet rajta azzal, ha rendszeresen imádkozik érte. Ez az imaállapot pedig Önt teszi képessé, egyre nyitottabbá, hogy fölismerje azokat a helyzeteket és módokat, amikor és ahogyan segíthet a barátnőjének.
Kedves Lelki Atya!
A Miatyánkban miért mondjuk azt "ne végy minket a kísértésbe"? Úgy tudtam nem Isten, hanem a Sátán visz bennünket kísértésbe.
Elég régen, nem emlékszem pontosan mikor, de legalább 10 éve, valószínűleg a 90-es évek vége felé, úgy emlékszem, hogy a templomban ahova járunk az egyik misén egy pap azt mondta, hogy éppen ezért mostantól mondjuk azt, hogy "ne hagyj minket a kísértésbe". És egy darabig valóban így is mondtuk. De aztán újra a "ne végyet" mondtuk és mondjuk mind a mai napig. De bennem ez annyira megmaradt, hogy helytelen a "ne végy", hogy szinte egészen mostanáig nem bírtam így mondtani, úgy éreztem helytelen Istennel szemben, még a templomban a közös imádkozás alatt is, amikor mindenki azt mondta "ne végy" én akkor is "ne hagyjot" mondtam. Most kezdek csak visszatérni rá, merthogy Krisztus urunk így tanította és az Egyház továbbra is így imádkozik. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy helyes e így. És csak mostanában kezdtem kutatni utána, hogy mi volt ez, akkor, honnan jött ez az ötlet, és utána mikor lett megint visszaváltoztatva az imádság, senki nem tud erről semmit. Mintha soha nem is lett volna ilyen. Pedig volt, és édesanyám, aki akkor velem volt is emlékszik erre.
Jakab apostolnál pedig ez található:
Jak 1.13
Senki se mondja, aki kísértést szenved: "Az Isten kísért", mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit.
Köszönöm szépen a választ!
Dénes
Jób könyvében érdekes megfogalmazást találunk. Amikor a sátán kikérte Jóbot, és megverte mindenféle bajjal, utána az Isten mintha magára venné ezeket a szörnyű tetteket: "Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!? (Jób 2,3). Semmi nem történhet Isten tudta és beleegyezése nélkül.
Talán ezzel magyarázható az is, hogy az Úr Jézus miért ezt a szót használta, amikor megtanított bennünket erre az imádságra. Az eredeti görög szó a Szentírásban még erősebb: vezetni. "Ne vezess minket a kísértésbe..." Egészen biztos az, hogy a kísértés az ördögtől jön, de mi nem ezzel az ellenséggel állunk szóba, hanem az ő Urával, a mi Urunkkal, és tőle kérjük, hogy ne engedjen bennünket nagyobb kísértésbe, mint amit el tudunk viselni.
De Szent Pál erre is figyelmeztet: "Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni" (1Kor 10,13).
Az Úr Jézus így mondta, az Egyház így tanítja, nem szabad ettől önkényesen eltérni. Lehet, hogy annak idején az Önök templomában javasolta ezt az atya, de minthogy nem az egész magyar egyházra vonatkozott, ezért nem is válhatott véglegessé.
