Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Egy esküvő előtt álló lány vagyok. ...
Közben a hétvégén baleset érte a bokámat, kisebb törésről van szó. Most fekvő gipszet kaptam, de egy hét múlva járóra cserélik, ha szépen javul a törés, viszont ha nem javul akkor műtétről is szó lehet.
Az esküvő közelsége miatt aggodalmasabban érint.
Sokat imádkozom és bízok Istenben, hogy mi hamarabb meggyógyulok.
Viszont van egy ismerősöm aki Prananadi masszázst alkalmazva gyorsítja a gyógyulást. Itt van sok minden leírva erről: http://www.prananadi.hu/prananadi/A-Prananadirol_2
Már kaptam egy kezelést, de félek, hogy bűn ezt alkalmazni a mi vallásunkban. Bár azt írják, hogy ez vallási hovatartozástól független dolog.
Egész idő alatt imádkoztam az Úrhoz. Közben ellazulva érdekesen fogadtam a lábamra gyakorolt energiák hatását. Melegséget és bizsergető érzést adott.
2 naponta mennem kellene még, hogy akár egy hét alatti gyógyulást hozzon.
Kérdezném, hogy bűn-e egy ilyenen részt venni? Vagy nyugodtan elmehetek még pár alkalommal, bízva Istenben, hogy ez által és az imádságaim meghallgatása által meggyógyulok?
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
E.
Kedves E.!
Jézus szavai jutnak az eszembe, melyeket a Beteszda fürdőnél meggyógyított embernek mondott: "Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!" (Jn 5,14)
Megértem, hogy az esküvő miatt szeretné siettetni a gyógyulást, de bizony helyesen jelez a lelkiismerete, hogy ezt nem jó módszerrel próbálja elérni.
Utána olvastam a prana nadi módszernek. Eredetileg tibeti reikinek nevezték ugyanezt. Sok árulkodó dolog fedezhető fel ennek a tanításában. A prana-t univerzális energiának mondja (a reiki ugyanezt jelenti csak japánul), amelyhez különböző gyakorlatok révén lehet hozzájutni. Saját bevallása szerint ilyenkor a "hatás sohasem csak egyoldalú, pl. csak testi betegséget gyógyító, az Egyetemes Energia mindenkor minden szinten hat". Tehát nem csak a lába fog tőle meggyógyulni, hanem más lelki hatások is érik közben. Továbbá a "reiki nem a kívülről jövő megváltás, hanem az önmegszabadítás módszere". Ez is arról árulkodik, hogy távol áll Krisztus tanításától, aki világosan hirdette, hogy Ő az egyetlen út, hogy Rajta kívül nincs üdvösség. Mi sohasem szabadíthatjuk meg magunkat, egyedül Ő a Szabadító.
Lehet, hogy ezek a "kezelések" csupán technikának tűnnek, de vitathatatlanul egy tisztázatlan, hogy ne mondjam: zavaros szellemiség rejlik mögötte, amely szintén hat azokra az emberekre, akik megnyitják magukat feléje. Messze el kell kerülni az ilyesmit.
A balesete gondolkodtassa el, hogy esetleg nem figyelmeztetés akar-e lenni az Úr Isten részéről. Ha lelkében megbizonyosodik, hogy nincs itt semmi baj az esküvő szándékával, akkor nyugodtan fogadja el ezt a furcsa keresztet, hogy kicsit bicegve fog az oltár elé menni, és már mostantól még jobban fog támaszkodni élete párjára.
Christus resurrexit!
Kedves lelkiatya! Égető dologban kérem a segítségét. 22 éves, latin rítust gyakorló (Római Katolikus, bár ezt a megnevezést nem szeretem, mert Egyházunk nehezen lehet teljes mértékben katolikus önmagában, csak a protestáns és ortodox testvéreinkkel való, vágyva vágyott eucharisztikus közösségben) egyetemista fiú vagyok. Évek óta küzdök azzal, hogy nehezen megy a lányokkal való ismerkedés, ami talán legfőképp családi okokra vezethető vissza (édesapám és édesanyám elváltak, lett közben egy nevelőapám, akit nagyon szeretek, de azóta már ő is külön lakik és valamiért nem fejlődött ki bennem egészséges módon a lányokkal való kapcsolat kiépítésének képessége [nem akarom vádolni szüleimet ezért, de nem sok szó esett otthon ezekről]). Van egy nagyon komoly problémám. Nevelőapámnak nagyon sok pornóújságja és pornófilmje volt otthon (a szüleim nem igazán vallásosak), és már kiskoromban is nagy érdeklődéssel fordultam ezek felé. Nagyjából hatodikos lehettem, amikor elkezdtem maszturbálni, elég nagy gyakorisággal. Nyolcadikos koromig nem nagyon értettem, hogy ez bűn, és függőséget okoz. Nyolcadiktól igyekeztem rendszeresen lerakni ezeket a bűneimet a gyóntatószékben, de már akkor is nagyon nehezemre esett ellenállni a kísértésnek. Amikor középiskolába ... kerültem, az egyik gyóntatóm ezt nagyon lazán kezelte, azt mondva, hogy ez természetes, és ezzel a korral jár. Persze én a könnyebb utat választottam, és hallgattam erre az atyára (nem ügyelve tovább ezek elkerülésére), akinek teljesen igaza volt, csak nem ismerte a részleteket, aminek tükrében valószínűleg másképp vélekedik erről. Ekkor pornóirodalmat "csak" hetente egyszer láttam/olvastam, otthon. Egyetemre kerülésem óta azonban még inkább elharapódzott ez a bűn. Kaptam egy laptopot a szüleimtől. Ettől kezdve egyre gyakrabban néztem pornót, volt olyan, amikor órákat töltöttem a pornófilmmel, illetve a maszturbációk is hasonló hosszúságúra nyúltak el. Egyszerűen rabjává váltam ennek a szenvedélynek. A tavalyi húsvét óta van egy lelki vezetőm, az egyetemi lelkészünk, akinek elmondtam a problémámat. Ő azt tanácsolta, hogy járuljak rendszeresen confessiohoz, communiohoz, vegyek részt hét közben is szentmisén, és próbáljam meg lecsökkenteni a számítógépes oldalak nézegetésével eltöltött időt. Meg is fogadtam a tanácsát, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a maszturbációt, illetve a pornófilmek nézegetését. Emellett a párkeresés sem működik, egyre inkább bezárulok, belém ég egy eltorzult szexualitás, melyet a parázna képek, filmkockák quasi az agyamba égetnek. Próbálkoztam társkereső oldalakon ismerkedni lányokkal, igyekeztem kedves leveleket írni nekik, de nem válaszoltak, vagy ha válaszoltak, akkor is az lett a vége, hogy nem akartak megismerni. Ez még jobban elkeserített, és egy nagyon nem keresztény gondolat jutott az eszembe: bosszúból elkezdtem a parázna kívánságaimat egy-két jó alakú párkereső lány felé interpretálni, és élvezettel vártam, hogy mit reagálnak ezekre. Nem tudom, mi szállt meg, de egyszerűen megőrülök ettől a helyzettől. Ha egy-egy hétig (1-2 nap szórással) ment is a megtartóztatás, utána mindig hatalmas vágyat éreztem az önkielégítésre. Az utóbbi időben, mióta elkezdtem szemérmetlen kívánságaimat levelekben küldözgetni, nem megy már ez a néhány napos megtartóztatás sem. Kétségbe vagyok esve. Mit csináljak? Nem akarok egyedül maradni, hatalmas vágy van bennem arra, hogy szeressek és szeretve legyek, hogy odaajándékozzam az életem egy lánynak, aki úgy ahogy vagyok, elfogad hitvesének. Legszívesebben kimenekülnék a világból, elfutnék magam elől. Tehetetlen vagyok. Képtelen a változtatásra. Igyekszem rendszeresen imádkozni, közösségbe járni, bizonyos periódusaimban egy kicsit kevesebbre is lecsökkenhet, de úgy érzem, hogy egyszerűen nem tudok lemondani a bűnömről még ezek segítségével sem. Fogoly vagyok, csak Isten tudna megszabadítani, de egyszerűen valamiért mégsem teszi meg. Nem vádolom érte, csak nagyon szomorú vagyok, hogy hiába az elhatározás, nem tudok mentes maradni a világ e mocskától. És ez a mentalitás kihat az egész életemre, mint féreg az almában megrohasztja az egész gyümölcsöt, úgy pusztul ki belőlem is ezáltal a jóra való törekvés. Tehetetlen vagyok. Segítsen, mert teljesen összeomlok! Megemészt a félelem, a szenvedély és az elvakult önimádat, mely a szemérmetlen vágyaim és az önkielégítés révén begyűrűzött az életembe!!! Segítsen, atyám, nem tudom, mit tegyek! Istenem, te is segíts, mert elveszek! Ment meg Uram, mert elveszek! Jóságos Jézus, emlékezzél meg rólam! Szentháromságos Élet, fogadj be engem és tisztíts meg szerelmeddel! Tehetetlen vagyok! Segítség!
Kedves Testvérem!
Sokat jelent, hogy ennyire világosan látja a helyzetét. Ez arra is utal, hogy Ön gondolkodó, lélekben törekvő ember. Súlyos terhek nehezítik az életét, mérgezik az akaratát, mégis igen jó reménye van arra, hogy ebből kiszabaduljon, hogy ebből a betegségéből meggyógyuljon. Vannak sorstársai, akik Önhöz hasonlóan szenvednek ebben a függésben, csak éppen nem látják ennyire világosan az okát, sem pedig a súlyos veszélyét, valós következményeit.
Sajnos nem volt akkor, gyermekkorában olyan felnőtt, akivel ezt a gondját megfelelő módon megoszthatta volna, sem olyan kiegyensúlyozott érzelmi kapcsolata, amely megóvta volna ettől a félrevezető örömkereséstől.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nincsen tökéletes gyermekkor. Minden szülő vét hibát, és sok más oka is van annak, hogy a pszichénk nem tud egészségesen fejlődni. Emiatt mindenki valamilyen fokban sérült, hiányoktól szenved. Az érlelődő ember azonban egyre inkább a saját kezébe veszi egyéniségének, személyiségének a fejlődését. Már nem mások nevelik - vagy éppen nem nevelik - hanem egyre nagyobb szerepet kap életében az önnevelés. Ennek egyik fontos eleme, hogy az ember ismerje önmagát, lássa be a hibáit, akarjon küzdeni azok ellen. De ismerje az erényeit is, és azokat pedig akarja fejleszteni.
Ön, kedves Barátom, ezen az úton már nagyon sok lépést tett. Ez ad jó esélyt a további fejlődésre és reményt a végső gyógyulásra is.
Mindenekelőtt tehát adjon hálát a Mindenhatónak, hogy eddig elvezette. Köszönje meg mindazt, amit kapott, még ezeket a hiányokat is, amelyek ehhez az elferdüléshez vezették. Ebből is származhat jó, hiszen Isten valóban mindenható!
Szabadulnia kell ettől a függéstől. Sajnos óriási hibát követett el az a gyóntató atya, aki nem vette komolyan ezt a küzdelmét. Pedig akkor még sokkal könnyebb lett volna legyőznie. Az önkielégítés egyáltalán nem természetes dolog. Az ilyen irányú vágyak az egészséges testi fejlődés jelei, az viszont a lelki érésnek a velejárója, hogy az ember nem hagyja, hogy a testi vágyak uralják a tetteit, a gondolkodását. A tisztaságért küzdeni kell, a tisztátalanság viszont akkor hatalmasodik el, ha az ember elhagyja magát. Ugye, már ez a tény is mennyire árulkodó. Önnek tehát küzdenie kell a tisztaságért. Én is azt javaslom, hogy minél többször részesüljön a szentségekben. Minthogy betegesnek mondható állapotról van szó, bátorítom, hogy egy ideig gyónjon hetenként. Természetesen ne csak ezeket az esetleges testi tisztátalanságait gyónja meg, hanem élő lelkiismeretvizsgálattal minden fölismert bűnét. Járuljon rendszeresen az Eukharisztiához. Emellett pedig minden nap legyen imádsága - nem kétségbeesett, jajongó, hanem egyszerű és bízó imádsága - hogy meggyógyuljon ebből a függéséből. Ez az alap. (A heti gyónást idővel csökkentheti havonkénti gyónásra.)
Ezek után pedig nagy erővel kerülje a számítógép használatát. Egyetemista lévén biztosan sokat kell használnia, de ragasszon rá például egy Krisztus képet, vagy egy Istenszülő képet, amelyek tekintetével nem fér össze ez a szenny. Ha ezt meg tudja tartani, akkor meglátja, az önkielégítésre késztető vágya is már csökkenni fog. Esti imádságában adjon hálát az eltelt napért, és kérjen kegyelmet a következőhöz. Napról napra fog gyógyulni. Ha netán lesz is elbukás, meglátja, hogy lassan ki fog gyógyulni ebből az átkos, legyőzhetetlennek tűnő függéséből. Meglátja, hogy e kitartó küzdelme által még sokkal értékesebbé fog válni az élete, mintha soha nem kellett volna ilyesmivel kínlódnia. Én is imádkozom Önért, hogy sikerüljön.
Kedves Lelkiatya!
Egyik kérdésre a következő választ adta (papi hivatásra értendően):
"A hivatás valóban erős lehet, de ha valaki nem óvatos, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy a beengedett kísértés még erősebb." - nekem valahogy ez a válasz nem összeegyeztethető a papi hivatással. Előfordulhat ilyen egy pappal egyáltalán?
M.
Igen, sajnos előfordulhat. Minden Istentől jövő hivatás legyőzhetetlenül erős, de az arra válaszoló ember nem legyőzhetetlen, sőt, végtelenül gyenge. Mindnyájunknak számolni kell azzal, hogy nem elég egyszer igent mondani az Isten hívására. Az abban való kitartásért, a hűségért minden nap meg kell harcolni.
Akkor válik erőssé a hivatás, amikor fölismeri az ember a maga gyöngeségét, s ezzel párhuzamosan az Isten állandó segítségét. Következésképpen már nem saját magában bízik, hanem az Istenben. A hivatás alapja az igent mondás. Ám ez csak az alap, melyre a küzdelmes hűséggel tudjuk fölépíteni életünk hivatását.
Feltámadt Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
A gyónásról és eucharisztiáról írt válasza kissé összezavart, ezért szeretnék ez ügyben kérdezni:
Én úgy tanultam, hogy ha halálos bűn terheli a lelkünket, akkor szentségtörés eucharisztiához járulni. Előtte a bűnbánat szentségében kell részesülnünk, aminek része a gyónás is. Ha jól értem a válaszát, akkor a szentségi életre törekvőnek (azaz tulajdonképpen minden hívő katolikusnak) ajánlatos a vasárnaponkénti áldozás, amennyiben nem terheli halálos bűn, illetve a havonkénti gyónás még akkor is, ha nem követett el halálos bűnt, hiszen a gyónással kapott megtartó kegyelem segít továbbra is abban, hogy az Úristen felé vezető úton maradjunk.
Kérem írja meg, hogy jól értelmeztem-e a válaszát.
Köszönettel:
K
Igen jól. Azt tudom még hozzátenni, hogy az az ember, aki rendszeresen részesül a szentségekben, az nem egykönnyen tud halálos bűnt elkövetni. Halálos bűnnek azt tartjuk, ha valaki tudva és akarva súlyos dologban vét az Isten törvénye ellen. Nagy gonoszság és megátalkodottság kell ahhoz, hogy valaki ilyen szörnyűséget műveljen.
Azt a megkülönböztetést is tettem, hogy a szentségi életre törekvő ember rendszeresen áldozhat. Sajnos nem minden megkeresztelt testvérünk jut el arra a felismerésre, hogy a szentségi életre törekedjék.
Tisztelt Lelkiatya!
Múltkor a templomban ülve (római katolikus) azon gondolkodtam, hogy
ószövetségi szent életű prófétákról(ószövetségi szentekről) vajon
miért nincsenek templom-titulusok elnevezve vagy mellékoltárok nekik
szentelve, oltárképek, amik őket ábrázolják. Pl. Szent Illés-templom,
vagy Illés mennybemenetele-templom vagy ismét csak mondjuk pl. Szent Elizeus
mellékoltár. Olyant már viszont láttam az egyik tabernákulum ajtón domborművön, hogy Ábrahám készül feláldozni Izsákot. Ez gondolom Krisztus golgotai keresztáldozatának előképe.
Vajon azért, mert a megváltás örömhíre előtt éltek évszázadokkal és Krisztus
mennybemeneteléig senki nem léphetett be a mennyországba és amikor Krisztus embersége szerint is megdicsőült és elfoglalta helyét az Atyaisten jobbján, attól fogva hazavárja üdvözült gyermekeit?
Köszönettel: Péter
Keleti egyházunk megünnepli az ószövetségi szenteket. Különösen Szent Illés tisztelete közkedvelt, több templomunknak is ő a védőszentje. Ünnepét július 20-án tartjuk.
A föltámadási ikonunk azt ábrázolja, hogy Krisztus leszáll az alvilágba, és kézen fogva kivezeti azokat az ószövetségi személyeket, akik várták az Ő eljövetelét.
Kedves Lelkiatya!
A korábbi, "pászkás kérdéshez" kapcsolódóan tennék fel egy kérdést. Évről évre gyűjtögettük otthon a szenteltvizet műanyag flakonokban. Aztán nem tudtuk, hogy pontosan mit is lehet tenni a régi szenteltvízzel, majd a párom elkezdte a szoba növényeket öntözni vele. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nagyon szépek is lettek a növények tőle.) A kérdésem az, hogy ez méltatlan bánásmód-e a szentelménnyel? (Véleményünk szerint a virág földje egy darabka a teremtett világból, amelyet a növény - egy másik teremtmény - hasznosít, ezért nem gondoltuk ezt nem helyén valónak.)
Válaszát előre is köszönöm!
CTG
A szentelt vizet a következő évi szentelés előtt a kútba vagy az élő vízbe szokták önteni. Persze, hol találunk ma kutat? Meg az élő vízhez sem olyan egyszerű kimenni, mint régen. Mindenesetre helyénvaló a szentelmény lehetőség szerinti méltó őrzése. Erre érdemes valamilyen méltó, díszes üveget, vagy legalábbis erre a célra elkülönített edényt használni. Van, aki egyszerűen megissza az egy évről megmaradt szentelt vizet. Érdekes, hogy egészen friss szokott maradni. Nem rossz megoldás az sem, ha a szobanövényeket itatjuk meg a régebbről megmaradt szenteltvízzel. Más helyre kiönteni méltatlan volna.
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék visszatérni pár gondolat erejéig arra a fiatal papra, akiről pár kérdéssel ezelőtt beszéltem. Még annyit mondanék el, hogy ez a pap az én legjobb barátom. Ezt a dolgot még csak nekem mondta el, ami azóta is gyötrelmes. Jól ismerem és biztosan természetes, ha a papok is megnézik a csinos, szép nőket, hiszen ők is emberek.... Próbálta ő megmagyarázni utána azt, lehet az is, hogy csak túlreagálta és nem is jól látja, de ezt az ember ha nő ha férfi, észreveszi. Olyan lányról van szó, aki hívő családból származik,... Szerintem ha a lány is máshogyan néz rá és nem úgy, mint egy papra, akkor kellene éreztetni vele azt, Ő bizony mégis pap. Nem tesz semmit egyenlőre és talán még tetszik is neki. Figyelmen kívül hagyja a tanácsaimat, amik nem rosszak és amelyeket nagyon sokszor megfogadott már. Szerinte ez még nem bűn, de szerintem ha már a gondolatai elkalandoztak és nem látja a veszélyeit nagyon kell vigyázni. Arról is beszélgettünk,hogy elmondja a lelki vezetőjének, de még erre nem került sor. ... folyton azt hajtja, nyugodjak meg nem lesz semmi baj, mert el kell hinnem, hogy a hivatása sokkal fontosabb. Mit tanácsol majd neki a lelki vezetője és miért érzem én úgy, hogy ez így nagyon nem jó? És bűn, ha egy pap ilyet tesz még ha gondolatban is? ...
Köszönöm a meghallgatást és bízom benne,segítségünkre lesz a tanácsaival,gondolataival.
Én úgy értékelem, hogy már igen nagy a baj. Két dolog szinte megijeszt: az egyik, hogy, bár jó barátok ezzel az atyával, ő mégis "figyelmen kívül hagyja a tanácsait", noha máskor meg szokta szívlelni azokat. Vajon mi készteti őt arra, hogy a mostani esetben ne hallgassa meg a barátja tanácsait?! A másik jelenség ugyanebből fakad, de még vészjóslóbb: vajon miért nem beszélte meg eddig a lelkivezetőjével?! Az érzékeny lelkiismeret nyomban jelzi, hogy az efféle dolgot meg kell beszélni vele, nem szabad elhallgatni, sem halogatni. Igen félő, hogy már a bűn csírája el van ültetve - ne adja Isten: mindkét oldalon! - és ez készteti a rejtegetést. Lehet, nem is érzi annak? Mert saját maga előtt is rejtegeti ennek a dolognak a súlyát. Hogy a lány vallásos családból származik, maga is hívő ember, ez nem változtat sokat a lényegen. Sőt, éppen érthetővé és még erősebbé teszi a kölcsönös vonzódást. Bizony sokszor megtörtént már, hogy a fiatal pap az ifjúsági hittancsoport egyik szépséges és vonzó tagja miatt hagyta el a hivatását!
Ez az atya honnan veszi azt a magabiztosságát, hogy ebből nem lesz semmi baj? Ő ezt honnan tudja előre? Ismétlem, amire korábban is utaltam, hogy még nincsen elég tapasztalata, még nem tudja, hogy milyen gyönge tud lenni az ember.
Biztos vagyok abban, hogy a lelkiatya azt tanácsolná, hogy amennyire lehet, kerülje ennek a leánynak a társaságát. Még az sem baj, ha ebben a hölgy szeretetlenséget érezne. Attól az Úr Isten őt ugyanúgy szereti, de a szeretetnek ezeket a szálait nem szabad hagyni összegubancolódni. Márpedig köztünk van a sátán, aki minden áron éppen ezen mesterkedik. Számolnunk kell vele! Óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennünk. S el kell hinnünk, hogy gyöngék vagyunk, ezért nem szégyen az Úrhoz menekülni, a lelkiatya segítő karjába kapaszkodni.
Kérem, ebben erősítse a pap barátját, hogy minél hamarabb gyónja meg ezt a gondolati bűnét, és kérjen tanácsot a lelkiatyától.
Én is imádkozom ebben a veszélyben lévő paptestvéremért.
Kedves Lelki Atya!
Miért egyezett/egyezik bele az egyház a kötelező polgári házasságba? Miért van az, ha valakiket mégis összeadnak enélkül is, akkor azt felbonthatónak tekintik, noha az is Isten színe előtt történt? Olyan ez, mintha nem a szentség lenne a felbonthatatlan, hanem az előtte megtartott polgári adná meg felbonthatatlanságát.
Köszönöm szépen a választ!
Dénes
Miért ne egyezzen bele? Tiltakozzék ellene?
Szó sincs arról, hogy akik polgári kötelék nélkül kötnek szentségi házasságot, azok kötelékét az Egyház fölbonthatónak tekintené. A szentségi házasság érvényességét nem érinti a polgári kötés.
Természetesen ez csak katolikus embereknél van így. A nem katolikus emberek esetében az Egyház érvényesnek ismeri el a polgári kötést, hiszen rájuk nem vonatkozik más csak a természet törvénye.
Kedves Lelki Atya!
"Nagy vagy kis betűvel kell írni a S(s)átán nevét?" c. kérdésemre adott válaszára szeretnék reagálni. Válaszának első részével, ti. hogy "semmi tiszteletet ne kapjon" tökéletesen egyet értek, azonban válaszának 2. része kicsit elgondolkodtatott. Magam is láttam az oldalon, hogy az atya kis betűvel írta, azonfelül az új 1973-as Biblia fordításban is így szerepel. A régebbi katolikus Bibliákban és pl. a liturgikus énekekben is azonban még nagy betűvel írták. A protestáns Bibliákban ha jól tudom, mind a mai napig nagy betűvel. Nyelvtanilag is úgy gondolom ez a helyes, ugyanis egy személyről van tudtommal szó. És az atya válaszában éppen ez zavar: "személyessége megkérdőjelezhető". Hogyan kell ezt értelmezni? A Szentírásban így írnak róla: Ezékiel próféta így szól róla: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben ama napon, melyen teremtettél" (Ezékiel 28:12?13). Ésaiás próféta is "fényes csillagnak, hajnal fiának" nevezi őt (Ésaiás 14:12).
A Szentírásban személyként írnak róla. Úgy tudom még az is benne van a kinyilatkoztatásban, hogy egy angyalfejedelem volt. Ha az angyalokat személyeknek tartjuk, akkor az ördögöt, ördögöket is annak kell, nem?
Részemről rendben volna a kisbetű, de egy oknál fogva mégis veszélyesnek tartom: ti. mostanában elterjedt nézet (new age, ezotéria, okkultizmus, stb), miszerint a "bűn pl. szükséges rossz" "a tapasztaláshoz van rá szükség" vagy pl: "a jó és rossz között valójában csak halmazati összefüggés van" Ebben a kontextusban a Sátán sem az már, ami (vagy aki), csak effektus vagy az "ember önző énje". És aztán ebből jönnek az ilyen mondatok: "Egyébként a Bibliában van egy olyan mondat, hogy a Sátán nem állott meg az igazságban...s valójában a sátán az ember önző és félő énje...ami ugye nem tudja az igazságot, hiszen mindent elkülönültnek él meg, nem érzi magát egynek az egésszel, mert téved létezésével kapcsolatban...az igazság pedig az, hogy osztatlanság van...EGYSÉG...amit az ember tiszta énje(Isten) persze tud."
Végül eljutottak az Isten személytelenítéséhez, az emberrel egyenlővé, ahogy ők mondják "Egyé" tételéhez.
Aztán ott van még az a mondatuk, hogy "út a Személyiségtől az Egyéniségig." A New Ages még örül is a kis nyelvtani játéknak, hogy az egyéniség szóban benne van az "Egy" szó, és fejlődésnek tűnteti fel, hogy a magasabbrendű Személyiséget sutba vágta és visszasüllyedt az állati egyéniség szintjére, mert hiszen egyéni (egyedi) vonásai az állatnak is vannak, de személyisége nincs.
Igen, éppen ezért a befejező gondolattal is egyetértek, miszerint: "akinek (amelynek?) éppen ez a személytelenség és ennek terjesztése a célja."
Azonban én azt gondolom az ellenség legyőzéséhez ismerni kell az ellenséget, ezért tagadja le magát előszeretettel a történelemben: "nincs ördög", vagy változik egy "fogalommá", egy "hatássá", mint valami természeti jelenség.
Az egyedül üdvözítő katolicizmusba is nem e a 60-as évek modernizmusával csúszott e be ez a fajta megközelítés, a pokol vagy a kárhozat egyre kevesebb emlegetésével eggyütt? Véleményem szerint a hívőknek jól körülhatárolható ellenségképre van most a leginkább szükségük, amely ellen felfegyverkezhetnek. De minek, ha az ellenség valami személytelen erő, mint a kikerülhetetlen nyári vihar?
Ha egy kevésbé felkészült hívő New Age propagandába botlik, és ott egyezést vél fölfedezni a saját vallásával mert pl. a sátánt mi is kis betűvel írtuk és mi is valójában eléggé személytelenítettük, akkor nem e a Sátán útját egyengettük?
Ezenfelül a nem hívőknek is jól körülhatárolható alternatívákat kellene adni a régi-új tévtanokkal szemben.
Amint pedig olvasom, egy kérdező is így ír (reflektálva a felvetésemre) emiatt: "Tehát azt is szimbolikusnak kell venni amikor Krisztus az evangéliumokban ördögöket űz ki????" Tehát valami nagyon nincs rendben: ez a beállítódás az egész hitet degradálja.)
Köszönöm szépen a választ!
Dénes
Lehet kis és nagy kezdőbetűvel írni. Fejtegetése során több érvet is felhoz mindkét megoldás mellett. Ezeket én is elfogadom.
A héber sátán szót az újszövetség görög nyelve diabolosznak, vagy még gyakrabban démon-nak fordítja. Ilyenkor mindig kis betűvel szerepel. Van, amikor neve is meg van jelölve: Béliál, Belzebul, ilyenkor természetesen tulajdonnév lévén nagy betűvel írjuk.
Fontos az, amire felhívja, Dénes, a figyelmet, hogy ne tekintsük személytelen erőnek. Ennek a veszélyes szemléletnek számtalan válfaja van. Mégis lelki küzdelmeink hatékonysága nem azon múlik, hogy kis vagy nagy betűvel írjuk-e ezt a szót, de még azon sem, hogy kellően kimerítő ismereteink vannak-e erről az ellenségről. Ezzel a nézetével nem értek egyet, hogy jól körülhatárolható ellenségképre volna szükségünk. Elegendőnek tartom, ha Krisztust akarjuk teljes szívünkből követni, és e lelki törekvés során odafigyelünk a tapasztalatokra, amelyek megmutatják nekünk, hogy kivel-mivel is van dolgunk.
A gonosz, a sátán, az ördög tehát valóban létező szellemi erő, amellyel szemben küzdenünk kell. De hogy mennyiben hordozza a személy jegyeit, azt nem tudom pontosan meghatározni. De nem is tartom fontosnak. A Szentháromság végtelen titkai kimeríthetetlenek. Elegendőnek tartom, ha egész életünk során ezek megismerésében fáradozunk.
Kedves Lelkiatya!
Mi történik akkor,ha egy fiatal pap elmondja,hogy van egy lány akivel talán jobban vonzódnak egymáshoz,mint kellene?Nem történt közöttük semmi,csak köszönni és beszélgetni szoktak néha,de azt sem kettesben.Ő azt mondja,nem is történhet semmi,mert a papi hivatása sokkal erősebb és fontosabb.Lehet hinni és bízni benne?Mit lehet neki tanácsolni?
Azt, hogy minél hamarabb beszélje meg ezt a dolgot a lelkiatyjával, a gyóntatójával. Ugyanis fiatal kora miatt még nem rendelkezik kellő tapasztalattal. A hivatás valóban erős lehet, de ha valaki nem óvatos, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy a beengedett kísértés még erősebb.
Kedves Lelkiatya!
A véleményét szeretném kérni, ui. kidobtam a kukába a szentelt pászka maradékát (nem nagy dolgok, egy darab száraz kalács, salátalevél, főtt tojás). Édesanyám szerint ez bűn, meg kell gyónom, szerintem meg nem. Hogyan égessem el egy konvektoros lakásban? Templomkertben elásni vagy egy égetőhelyet keresni pedig szerintem aránytalanul nagy fáradtság, szerintem már-már az a kategória, amit maga Jézus is a törvény rabságának nevezne.
De azért kíváncsi vagyok, mit gondol (nyitott vagyok a változásra is).
Köszönettel:
Zoltán
No, hát, kedves Zoltán, kár, hogy kidobta. Máskor lehetőleg ne tegyen ilyet. Amennyiben nehézséget jelent elégetni, akkor keressen arra alkalmas, méltó helyet, ahol eláshatja a megszentelt maradékot. Nem könnyű megítélni, mi jelent aránytalanul nagy fáradságot. A szent dolgok méltó kezelése megéri ezt a fáradságot.
Hajlamosak vagyunk a civilizáció hozta változások miatt egyre inkább elhagyni még a mély tartalmú szokásokat is. Ne tegyük: a praktikum megöli a lelket!
Görög-katolikus püspök lehet-e házas?
Nem. A püspököt a nőtlen papok vagy szerzetesek közül választják. Arra volt már példa, hogy özvegy ember lett püspök, de nős emberként nem lehet az.
Délelőtt még ezen az oldalon virágvasárnapi misét hallgattam, de már nincs fenn. 85 perc volt szerettem volna édesanyámnak letölteni,
A mi honlapunkon sajnos nem közvetítettünk Szent Liturgiát. Pedig milyen jó volna! Javaslom, nézzen utána a számítógépén pontosabban, hogy melyik honlapról hallgatta ezt a virágvasárnapi szentmisét.
Kedves Lelki Atya!
Az UFO-k és idegen lények létezése összeegyeztethető e a katolikus hittel és vallássossággal? Úgy gondolom, hogy nem, mert az egész üdvtörténet az emberre és ide a földhöz van igazodva, de ha kiderülne, hogy rajtunk kívül más értelmes lények is vannak, az felborítana mindent.
Dénes
Vannak teológusok, akik azt mondják, összeegyeztethető. (Persze, nem az ufók, mert azok csak a fantázia szüleményei: ?meghatározhatatlan repülő tárgyak?.) Én nem tartozom közéjük. (Sem az ufók, sem az említett teológusok közé.) De nem csak azért, mert nem vagyok teológus, hanem mert én sem tudom elképzelni, hogy Krisztus Urunk megtestesülése egy másik bolygón újra lejátszódhatott volna. Ha pedig valóban csak miköztünk testesült meg, akkor missziós küldetésünk volna más galaxisokba is eljuttatni ezt az örömhírt. Nehezen tartom ezt összeegyeztethetőnek azzal az egyszerű paranccsal, amellyel Krisztus elküldött minket. De ez csak az én egyéni véleményem.
Kedves Lelki Atya!
Az angyalok is Isten "képmására" lettek teremtve?
Nem. Erről sehol sem beszél a Szentírás.
