Kedves lelkiatya!
Görögkatolikus nő vagyok. Gyerekesnek tűnnik, amit kérdeznis szeretnék. Tudom, hogy a jóisten mindig mellettem van és velem. De néha arra gondolok, hogy a másik oldalt választom vagy éppen akaratlanul arra gondolok, hogy a rosszat választom. És ilyenkor úgy érzem, hogy nagy bűnt követtem el... De ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a jóisten még ilyenkor is mellettem van, és nem hagy el, és bármit is teszek, gondolok, vagy érzek ő mindig ott van, és mégha egy pillanatra, akaratlanul vagy akarva is a rosszat választom, ő mindig megsegít, és akkor is vigyázz rám, és a helyes útra terel. Tehát azt akarom kérdezni, hogy amikor rossz vagyok, a jóisten akkor is vigyázz rám? Mit jelent az a kifejezés, hogy eladta a lelkét? Az én értelmezésemben azt jelenti, hogy beengedte magába a rossz érzéseket, de a jóisten még akor is ott van?
Köszönöm:
Bizonytalan
Ön Bizonytalannak mondja magát, pedig a lelki megérzései nagyon hitelesek és helyénvalóak.
A Jóisten mindig velünk és mellettünk van. Ha jót teszünk, ha rosszat. Ez világos tapasztalat az Ön számára is, és fontos jelzés, hogy jó úton halad a lelki érlelődés felé. Rosszra hajló természetünk miatt gyakran választjuk a rosszat, még ha nem is akarnánk. Még Szent Pál is erről panaszkodott (Róm 7,19). A bűnbánatunk lehetősége éppen abban áll, hogy az Isten ilyenkor sem fordul el tőlünk, és ha mi elfordulunk a korábban választott rossztól a bűntől, Ő azonnal kész visszafogadni, magához ölelni. Ennek a csodálatos befogadásnak a megtapasztalásából fakad az őszinte bűnbánat forró boldogsága.
Ha valaki "eladta a lelkét", ez pontosan azt jelenti, hogy utat nyitott, utat engedett lelkében a gonosznak, amely aztán egyre többet követel. Persze, a Jóisten akkor is ott van, de minél inkább hagyom magam tőle eltávolítani, annál nehezebb visszatalálni, annál nehézkesebb a bűnbánat. Nem érdemes játszani vele. Mihelyst fölfedeztem magamban a bűnt, máris sietek vissza a végtelenül irgalmas Istenhez, hogy visszafogadjon.
Kedves Lelkiatya!
Igen furcsa kérdéssel forudlok önhöz, a Kedvesemmel lassan 3 éve együtt járunk..hosszú az út még a házasságunkhoz, viszont többször bezsélgetésben már felmerült köztünk a petting kérdése. Ön mit gondol erről, Ön szerint lehetséges e hogy házasság elött így közeledjünk egymáshoz? Mindketten 20 év felett vagyunk tehát nem a tini szerelemről írtam most önnek..már csak azért sem mert megfogadtuk a Párommal, hogy házasság elött nem adjuk oda egymásnak magunkat, ezzel ön szerint ezt sértenék?
Válaszát elöre is köszönöm!
Egy szerelmes fiatal.
Kedves Fiatal Barátom!
Furcsának mondja a kérdést, pedig nagyon is sok fiatalt foglalkoztat. Köszönöm, hogy megfogalmazta, s ennek köszönhetően nyíltan beszélhetünk erről.
Le a kalappal, hogy a ma uralkodó ellentétes világszemlélet közepette Önök is vállalják a testi tisztaság megőrzését a házasság pillanatáig. Nagy esélyük van, hogy - ha majd valóban házasságot kötnek - akkor is tisztán fogják megélni a gyönyörű házaséletet. Érdemes küzdeni ezért a tisztaságért - tudom, hogy olykor küzdést is jelent! - s javaslom még, hogy kérjék is hozzá Isten segítő kegyelmét.
Azt mondja, hosszú az út még a házasságukhoz. Akkor semmiképp se siessenek ezzel sem. A testek érintkezése az érzéki részeken szédítően bolondító. Valójában nem más, mint a testi egyesülés előjátéka. Ha túl hamar kezdenek ebbe a "játékba", csak annál nehezebbé teszik a tisztaság megőrzését. Sőt, valójában már nem is igen beszélhetünk testi tisztaságról, hiszen az érzékiséget már mélyen beengedték a szerelmükbe.
Szabad szeretni egymást. Szabad ezt ki is fejezni ezer féle módon. Keressék is ezeket nagy leleményességgel. A szeretet leleményes. Ezen szeretetjelek közé tartozik a kézfogás, a simogatás, a csók. De ne engedjék bele az érzékiséget. Világosan jelez a test, amikor elkezd vadulni. Akkor meg kell állni! Pontosabban még jóval előtte. Ezért a szemérem területek egyelőre maradjanak ki a kölcsönös érintésből. Még ruhán keresztül is. Ha ezt a határt közös erővel megtartják, akkor nagyon szépen fog fejlődni a szerelmük. Ha átlépik az érzékiség határát, akkor az elszabaduló ösztön egyre többet követel. Emiatt egyre több időt fognak ebben a testiségben együtt tölteni, miközben a lelki szerelmük alakulhatna tovább. De a testi azt nem engedi.
Legyenek hát tartózkodóak, minél jobban szeretik és tisztelik egymást, annál inkább. Gyönyörű gyümölcsöket fog teremni ez a közös küzdelmük.
Sok erőt és sok kegyelmet hozzá!
Tisztelt Lelkiatya!
Köszönöm válaszát.Nagyon szeretnék válaszolni rá és a feltett kérdésekre is.Meg köszönöm a jó tanácsokat is,de ezek megvalósításához két ember kellene...
...úgy gondolom hogy szóban jobban meg lehetne ezt beszélni az Atyával.Kérem szíves válaszát,hogy lenne-e rá lehetőség.
Tisztelettel és Köszönettel:Anikó
Kedves Anikó!
Írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én látom.
Imádkozzunk bölcsességért és helyes döntésért.
Kedves lelkiatya!
Szeretném kikérni a véleményét. Görögkatolikus szellemben nevelkedtem, de az évek alatt, ahogy tanultam, dolgoztam, valahogy a hit fontossága elmosódott az életemből. Gyermekkoromban a templomba járás természetes volt, de annak értelmét nem fogtam fel. Most felnőttként, néhány hónapja kezdtem el ismerkedni ténylegesen a vallásommal. Nehéz időszakon vagyok túl... Rengeteg értelmezést és forrást találtam a bibliával kapcsolatban... Végül ezeket átolvasva, bízva a szeretet erejébe, kezdtem kialakítani az álláspontomat. Én úgy gondolom, hogy a Jóisten mindig velünk van, mindig vigyázz ránk. Még ha rosszak is vagyunk, akkor is velünk és bennünk van. Csupán ilyenkor a háttérben van, és az ember nem figyel rá. A lélek és a test az ember életében elválaszthatatlan, a világirodalomból ismert "eladja a lelkét", odaadja a lelkét az én értelmezésem szerint az jelenti, hogy engedjük, hogy a rossz irányba elmenjünk, beengedjük az érzelmeinkbe,a gondolatainkba arosszat. De ilyenkor is ott van a jóisten, és vigyázz ránk, és nem dől ránk a világ, nem visz el az ördög, csupán az embernek kell a Jóisten felé ismételten fordulni. Én azt gondolom, hogy a Jóisten nem büntet, hanem a rosszt mi hozzuk magunkra. Én úgy gondoloka Jósitenre, hogy ő mindenhol ott van, függetlenül hogy azember rosszat vagy jót cselekszik, ő mindig figyel ránk, és biztosítja az élet feltételeit egyaránt... Van úgy hogy valami rossz gondolok, néha akaratlanul, de ilyenkor valami jóra próbálok gondolni, és gy érzem, hogy ígyhelyreállt a békém. Jól gondolom, hogy a lélek az Istentől van, a Jóisten mindig benne van, és a lelkiismeretfurdalás ennek az egyik jele...
Túl modernül fogom fel?
Köszönettel:
Gondolkodó
Kedves Gondolkodó Testvérem!
Ha most felnőttként újra a hit és a lélek kérdéseihez fordul, ezzel jó lehetőséget kap arra, hogy a gyermekkori hite átalakuljon, idővel valóban éretté legyen. Ez az Isten ajándéka. Buzdítom és kérem, hogy ezt a belső indíttatást ne hagyja kialudni a lelkében, keresse továbbra is az Isten titkait és igazságait.
Amit érez, amit sejt, az alapvetően igaz. Isten mindenütt jelen van, minden pillanatban velünk van és figyel ránk. Függetlenül attól, hogy jót vagy rosszat teszünk-e. Nem büntet, szabadon hagy minket cselekedni. Sőt, ha bűnt követünk el - ha lehet mondani - még inkább elénk siet, mint a tékozló fiú apja, hogy fölébresszen, ráébresszen a hibánkra és segítsen megszabadulni tőle, sőt, Ő maga megszabadít.
Az is jó irányú törekvés, hogy ha rosszra gondolna, akkor megpróbál inkább jóra gondolni, hogy helyreálljon a békéje. Ebben a szemléletben azonban van két hiba. Az egyik az, hogy nem elég jóra gondolni, kevés az emberi törekvés, hogy jóra irányítsam a figyelmem. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Ez így kevés, önerőből nem megy. Érdemes az rossz helyett magára Istenre gondolni, Hozzá fordulni, Tőle kérni segítséget. Ekkor nem csupán lélektani fordulatot teszek, hanem bűnbánatot tartok, metanoia-t, megtérést. A másik hiba, hogy ne a lelki békém helyreállítása legyen a célom, hanem maga a Jóisten, az Ő közelsége, az Ő megtapasztalása. Azt a távolkeleti vallások meditációi is tudják, hogy a helyes irányú gondolatokkal elő lehet állítani a belső béke érzését. Krisztus ennél sokkal többet nyújt, sokkal többet kér. Önmagát adja, és azt kéri, hogy mi is adjunk neki magunkat egészen. Vagyis Ő maga legyen életünk legfőbb értéke, legfőbb törekvése. Ennek pedig mintegy mellékterméke lesz a belső béke, sőt, az örökélet is.
Kedves Lelkiatya!
Orosz Athanáz atya irányítószámát elfelejtette odaírni, valamint a vezetékes telefonját is! Válaszát előre is köszönöm! Macika megint
A Miskolci Exarchátus Püspöki Hivatalának telefonszáma:
Tel/Fax.: 06-46-321-703, ill.: +36/30-503-43-48
Kedves Atya! Az egyház miért nem imádkozik az ószövetségi szentekhez közbenjárásért, mint pl.Hénoch,Illés,Mózes,Ábrahám?
Keleti Egyházunk imádkozik az ószövetségi szentekhez.
Szent Illés ünnepe júl. 20. Egyik hozzá szóló imánk: "Tisztaság kertésze, őrizz meg engem lélekben tisztán, buzgó Illés, töltsd meg elmémet isteni buzgósággal, hogy a gonoszság kitöréseit megfékezhessem!"
Hénoch tiszteletének napja Karácsony előtti második vasárnap: "Magasztaljuk szent énekekkel Hénokot, aki az Úr tetszése szerint élt, s dicsőségben költözött el: az Írás szerint még a halálnál is erősebbnek bizonyult, mert az Isten hűséges szolgája volt."
Mózes emléknapja szept. 4. Egyebek között így imádkozunk hozzá: "A forgószélben a Testnélkülit, a felhőben az Anyag-nélkülit megláttad, ó Mózes, amennyire lehetséges! Istenhez hasonlóvá tett a legnagyobb dicsőség, a testi Izrael törvényhozója lettél. De nem a földies értelem hatolt be az isteni valóságba, hanem a kegyelem tette lehetővé a legnagyobb dolgok meglátását."
Ábrahámot szintén Karácsony előtt, de közvetlen a megelőző vasárnapon tiszteljük. Egyik énekünk így szól: "Ábrahámot, Izsákot és Jákobot énekekben magasztaljuk, ... a három ifjúval, kik felsőbb erővel kioltották a tűz lángjait: Örvendjetek - kiáltván nekik, mint a király megalázóinak, és imádkozzatok Krisztushoz mindazokért, kik ünneplik a ti szent emléketeket.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretnénk megkeresztelni 9 hónapos kislányunkat. A férjem görög katolikus, bérmálkozott, én római katolius vagyok, csak megkereszteltek, semmi egyéb. Azt szeretnénk, ha a gyermekünk görög katolikus lenne. Nem volt egyházi esküvőnk. Érdeklődnék, hogy ki lehet keresztszülő, és hányan lehetnek. Lehet-e a férjem nővére és férje, illetve az én öcsém is egyszerre? Az én testvérem szintén nem bérmálkozott.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Rikacsi-Kelényi Angelika
Kedves Angelika!
A szülő, aki gyermekét szeretné megkereszteltetni, nyilván az Isten Országába és az Egyházba akarja ezáltal bevezetni. Nagy felelősség ez, mert az ő nevelésén és életpéldáján múlik, hogy a keresztelésben kapott természetfölötti ajándék elérhetővé, valóságossá váljék számára. Úgy kell nevelnie, hogy az értelme nyiladozásának mértékében egyre inkább fölfogja, megtanulja, mit jelent a keresztény, a krisztusi élet.
Azért fontos, hogy katolikus ember legyen a keresztszülő, mert ő is magára vállalja ugyanezt a felelősséget, a keresztény életre nevelés feladatát. Lehet akár több keresztszülőt is fölkérni, de közülük legalább egynek katolikusnak kell lennie, hogy képes legyen erre a nevelésre.
Ugyanakkor fontos az is, hogy a házasságukat rendezzék. Ha valóban katolikus módon szeretnék nevelni, amely úton most a keresztséggel elindítják, akkor a házasságukat is a katolikus egyház szerint kell megélniök, különben nincs hiteles életpélda.
Amennyiben valami súlyos ok miatt ez egyelőre nem lehetséges, az persze nem akadálya a gyermekük megkeresztelkedésének. Ezt majd az az atya fogja tudni megmondani, akit fölkeresnek a keresztelés miatt.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mit jelent az a kifejezés, hogy Jézus főpap melkicedek (melkisédek) rendje szerint. Melkicedekről az Ószövetségben lehet olvasni Salem királya volt és isten papja, mégis hogy kapcsolódik össze személye Jézussal? Ki volt ez a király, mit lehet róla tudni?
Válaszát köszönöm!
Valóban rejtélyes figura. A teremtés könyvében olvashatunk róla először: "Melkizedek, Sálem királya kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta (Ábrámot) és így szólt hozzá: Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt"(Ter 14,18).
A következő utalást a 110. zsoltárban találjuk: "Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint".
A keresztény értelmezés ezt a szöveget kezdettől fogva Messiás-zsoltárnak tartotta, és e sorokat Jézusra vonatkoztatta. A zsidókhoz írt levél elég részletesen és szabatosan kifejti, hogy miért és hogyan:
"A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Sálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Így az Isten Fiához hasonlóan marad pap mindörökké"(Zsid 7,2).
Az ószövetségben a papság és a főpapság mindig családi köteléken keresztül adódott át, apáról fiúra. Ezért hangsúlyozza a levél írója azt a furcsaságot, hogy Melkizedeknek nem ismerjük a családfáját, ami a zsidó gondolkodásban nagyon fontos volt.
Továbbá nagyobbnak mondja Melkizedeket, mint Ábrahámot: "Kétségtelen, hogy a magasabb rangú áldja meg az alacsonyabb rangút" (Zsid 7,7), ezzel jelezve, hogy az újszövetségi papság, melynek alapítója Krisztus magasabb rendű, mint az ószövetségé, sőt egészen más természetű.
Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban a Zsidókhoz írt levél egész 7. fejezetét.
Kedves Lelkiatya!
Sokszor segített válaszaival, köszönöm. Ez a kérdésem lenne (érzékeny terület):
templomépítési, vagy ikonfali támogatáskor (anyagi) nem az elkülönülést eredményezi az, hogy kiemeljék (sőt feltüntessék) annak nevét, aki "megvette" azt a dolgot, ikont?
Aki szegény, és csak két fillért ad (de teljes szívből) ...?
Ó, igen, Isten előtt ez számít (lélek)...de az emberi közösségekben szerintem nem építő dolog (nem KÖZÖSSÉGépítő dolog) az anyagi lehetőségek ilyen kiemelése, feltüntetése - és biztos az is, hogy nem eredményezi mások adományozó kedvének növelését...hanem inkább a versengést (vallási sznobizmust)
Milyen szép lenne egy közösség nevét kiírni ilyenkor.(akik természetesen annak örülnek, hogy együtt sikerült azt a dolgot megvalósítani -legyenek bármilyen barátságok és ellentétek közöttük (!)-, nem Felsővezető Pálné, Számlátisadó János, vagy Mindenpertvállaló József /lelkiismerete és bankszámlája/ eredményezi a szép ikonfalat)
Örülünk, ha sikerül, elfogadjuk (a mindenki által tudott) adottságainkat, lehetőségeinket, különböző élethelyzetünket...de kiírni...?
Lehet, hogy igen régen ennek a szokásnak hagyománya volt, de MA (2011-ben)...?
"Szegény"
Szerintem régen sem volt igazolhatóbb, mint ma. Ugyanaz az emberi gyarlóság vezet ilyenkor képfalra gyűjtő papot és adományozó hívőt egyaránt. Igen, jobb lenne nem kiírni. Különösen visszás, amikor egy-egy üvegablakon ormótlan nagy betűkkel látjuk az adományozót, a szent nevét pedig alig olvashatóan. Van azért arra is példa, hogy egy adományozó közösséget jelöl a tábla. Meg, hát nem is minden ikonon van adományozó föltüntetve, jóllehet mindegyiket kifizette valaki.
Kedves Lelkiatya! Miért hívjuk szerzeteseknek a szerzeteseket? Szereznek ott valamit? Köszönettel, Inci
Nem tudom.
Az etimológiai szótár a következőt írja:
"Szerzetes a szerez ige származéka, annak ?megegyezés útján létrehoz? jelentése alapján. Nagyjából a szerződés más képzésmódú megfelelője, s lényegében a rendi alapszabályra, a regulára utal, amely kölcsönösen kötelezi a rendet magát és a hozzá csatlakozó rendtagokat."
Ez a megközelítés - hadd tegyem hozzá - meglehetősen jogi szemléletű. Keleten akár a házasságban, akár a szerzetességben nem annyira a szerződésszerű jogi aktust hangsúlyozzák, mint inkább az odaadást és átváltozást. A szerzetest szentelik, a házas kapcsolatot pedig az Egyház köti, nem a felek egymással.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelki Atya,csak azt szeretném kérdezni,hogy válaszolnak-e minden kérésre-nem irtam rosszul-vagy csak azokra amelyek nagyobb érdeklődési témát érintenek.Korábban irtam és sajnos nem látom a választ. Talán azért mert nem volt aláirás?! Köszönöm a türelmet.
Miki.
Dicsőség mindörökké.
Kedves Miki!
Iparkodik a Lelkiatya minden föltett lelki kérdésre válaszolni, nem marad ki egy sem. Ami esetleg nem itt jelenik meg, az a fórumon olvasható, hátha valaki más okosabbat tud mondani rá.
Kedves Lelkiatya!
Egybe vagy külön? "Görög katolikus" vagy "görögkatolikus"? Melyik a helyes? Véleményem és preferenciám szerint az első, a különírás, elvégre jelzős szerkezetről van szó - görög (szertartású) katolikus. Úgy emlékszem, sokáig szinte kizárólagosan ezzel az írásmóddal találkozhattunk, de az utóbbi pár évben egyre gyakrabban találkozom az egybeírt változattal. Mi végre mindez? Melyik a helyes? (Nem mintha az üdvösséghez szükséges volna... Csak kíváncsi vagyok.)
Mindkettő helyes. Időszakonként változott, hogy melyik írásmódot részesítették előnyben. Az utóbbi években valóban megint többször látjuk egybeírva.
Valóban jelzős szerkezetről van szó, és a római katolikus mintára indokolt lehet a különírás. Ám az egybeírás mellett is vannak érvek: az -i rag nélküli(!) "görög" jelző nem csak rítust, hanem népcsoportot is jelölhet, a Görögországban élő katolikusokat éppoly joggal mondhatjuk görög katolikusoknak. Szinte kívánkozik az egybeírás, ha a görögkatolikus identitást kifejező főnévről beszélünk: görögkatolikusság. Talán épp, ezen identitást kereső törekvés késztet arra többeket, hogy az egybeírással az ehhez az egyházhoz tartozó hívek sajátosságát egy szóval fejezzék ki.
Tisztelt lelkiatya,
Az lenne a keresem, hogy legyen szives kuldje el nekem magyarul a Hiszek egy / Mi Atyank / kereszteloi szertartas / 1-1 jelentosebb enek szoveget magyar nyelven. Jul.24-en keszulunk Budapestre keresztelore es eddig meg nem volt alkalmam magyarnyelvu gorogkatolikus misen reszt venni.
Koszonom.
Udvozlettel
Flora
Kedves Flóra! Honlapunkon sok liturgikus szöveg megtalálható (liturgia/szertartásaink), ott érdemes böngészni. (Sajnos, a keresztelés szertartása még nincsen fönn, de a munkatársak dolgoznak rajta, hogy az is fölkerüljön.) Ez utóbbi mondatot ki kell javítanom. Istennek hála és a szorgos kezeknek köszönhetően sok egyéb mellett megvan a keresztelés szertartásának szövege egy másik honlapunkon a parochia.hu/egyházismeret címen.
Tisztelt lelkiatya,
az e-mail cimem: flora.ondova@kosice2013.sk
Az lenne a keresem, hogy legyen szives kuldje el nekem magyarul a Hiszek egy / Mi Atyank / kereszteloi szertartas / 1-1 jelentosebb enek szoveget magyar nyelven. Jul.24-en keszulunk Budapestre keresztelore es eddig meg nem volt alkalmam magyarnyelvu gorogkatolikus misen reszt venni.
Koszonom.
Udvozlettel
Flora
Kedves Flóra!
Honlapunkon sok liturgikus szöveg megtalálható (liturgia/szertartásaink), ott érdemes böngészni.
Sajnos, a keresztelés szertartása még nincsen fönn, de a munkatársak dolgoznak rajta, hogy az is fölkerüljön.
Ez utóbbi mondatot ki kell javítanom. Istennek hála és a szorgos kezeknek köszönhetően sok egyéb mellett megvan a keresztelés szertartásának szövege egy másik honlapunkon a parochia.hu/egyházismeret címen.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon el vagyok keseredve, folyamatosan rossz a lelkiállapotom. Az idén a legjobb barátaimat veszítettem el (élve!!! A halálesetet jobban fel lehet dolgozni, de ha valaki nem hajlandó évekig kibékülni, az súlyos kategória.)Tegnap hallgattam egy prédikációt egy katolikus rádiócsatornán, fél órát arról beszél a pap-a Mennybemenetel kapcsán-, hogy mi lesz a sorsunk a túlvilágon. Azt ismételgette különböző formában, hogy amilyen lelkiállapotot értünk el itt a földön, az folytatódik a túlvilágon is. Ha pokolnak érezzük itt az életünket, lelkiállapotunkat, akkor a halál után is a pokol vár ránk. De ha már itt a földön "megpróbálunk teremteni magunknak egy picinyke mennyországot", akkor az fog folytatódni odaát is, egyből a mennyországba kerülünk. A helyzet az, hogy nekem nincs kedvem élni, ez már hónapok óta így megy. A rám bízott munkát csinálom, de sírva és boldogtalanul. Tele vagyok keserűséggel és gyűlölettel, állandóan azzal az emberrel álmodom, aki korábban nagyon szeretett engem, de már nem hajlandó tudomást se venni rólam és nem tudom ennek az okát. A leveleimre nem válaszol, úgy csinál, mintha én nem is léteznék. Lehet, hogy rám is a pokol vár? Én nagyon boldogtalan vagyok és hiába megyek el a templomba, hiába imádkozom rózsafűzért, az sem segít! Arra gondoltam, hogy elégetem a rózsafűzéreket és végzek magammal! A helyzet több mint 1 éve ilyen " " bocsánat a kifejezésért. Most készülök elmenni gyónni (a pap egy késői időpontot adott, 3 hete beszéltem még meg vele. A római papok ilyen elfoglaltak!)De úgy látom, hogy nem javul a lelkiállapotom és a barátaim nem hajlandók békülni, "örökre leírtak", pedig az egyik a szeretetről ír nagyon szép újságcikkeket, de hiába ír róla, ha nem gyakorolja. Én azt kívánom, hogy a halálom után a lelkem is haljon meg, én nem akarom ezt a rossz lelkiállapotot örökre folytatni, amit a rádióban mondott az a pap. Ennél jöbb az örök halál, mint az örök élet! Nagyon kevés ember boldog itt a földön, úgy, hogy azt szeretné a túlvilágra is cipelni. Ezek szerint csak egy kivételes "csoport" jut a Mennyországba. Mit gondol erről? Macika
Kedves Macika!
Azt gyanítom, hogy hosszantartó bánatának egyik fő oka ez a szeretethiány, amelyet a régi barátjától várna el. Ha szeretne gyógyulni, akkor egyik lépése ennek, hogy valóban felejtse el az illetőt. Jó, nem olyan könnyű ez, de mondja ki önnön magának: az le van zárva. Bármilyen fájdalmasnak tűnik is. Különben önmagát áltatja hosszú időn át, ha reménykedik, hogy az illető válaszol.
Ezzel szemben - pontosabban ezzel párhuzamosan - keresse a módját, hogy Ön fejezhesse ki a szeretetét embertársa iránt. Biztosan talál olyan embereket, akik szintén szeretetre éhesek. Ne pénzt adjon nekik - koldusnak, hajléktalannak, hanem forduljon hozzájuk jó szóval, kedves figyelemmel. Tudom, hogy ez nehéz, de ez a dolgunk. Ilyen helyzetekben aztán ne várjon semmi viszonzást vagy hálát. Önzetlenül, számítás nélkül próbáljon adni, adni, adni: szeretetet, figyelmet, kedvességet. Kezdje el még ma!
Amit a túlvilágról hallott a rádióban, az nem azt jelenti, hogy odaát ugyanaz folytatódik, mint idelent. Mondhatni, épp ellenkezőleg. Ott nem lesz fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj. Az Isten a törekvést nézi és látja. Ne csüggedjék! Ez most nehezebb időszak, de nincs vége.
