Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A Pünkösd ünnepi fénye valahogy egy kissé homályosabb szent ünnepeink között. Mit tanácsol, hogyan készülhetek, készülhetünk rá a mélyebb megélésére.
Most Pünkösdig nem imádkozzuk a Mennyei Királyt, ennek mi az oka, magyarázata? Így mit lehet imádkozni, énekelni helyette?
Válaszát köszönve,
Péter
Kedves Péter!
Nagyon helyénvaló a kérdése.
Nem sikkad el és nem lesz homályos az ünnepek között a Pünkösd, ha készülünk rá. Bizánci egyházunk kifejezetten segít ebben. Az ünnepfelezéstől kezdve (Húsvét után a 25. napon, 4. szerdán) megváltoznak az énekek. Még sokszor énekeljük a Föltámadt Krisztus tropárt, de egyre többször van szó a Lélek érkezéséről, a Lélek utáni vágyódásról, a lelki szomjúságról. Ezzel is késztet bennünket az Egyház, hogy ettől kezdve egyre inkább az előttünk álló nagy ünnepre készüljünk.
Hogyan? Kérjük a Lelket. Imádkozzunk azért, hogy megkapjuk a Lélek ajándékát. Pünkösdkör az egyik imában még azt is kifejezzük, hogy szeretnénk meg is érezni ennek az ajándéknak az érkezését. Szükségünk van rá, jobban át tudjuk élni.
Egyébként ezt is segíti az a nagyon furcsának ható dolog, hogy most nem imádkozzuk a Mennyei Királyt. Természetesen a Szentlélekhez most is lehet és kell is imádkozni - "hisz a Lélek nélkül még azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen" - de ki kell várnunk, ki kell böjtölnünk, hogy ezt a nagyon kedvelt és sokat adó imát, a Mennyei Király-t is végre mondhassuk, énekelhessük. Még egyéni imában is javaslom a kerülését, fokozva ennek örömteli várását. Kicsit hasonlít ez a föltámadás éjszakáján először fölcsendülő Föltámadt Krisztus éneklésére. Beleborzong az ember az örömtől, ha nem könnyekre fakad. Hasonlóképp készít elő bennünket erre az imára is.
A húsvéti időben, ugye, észre sem vesszük, hiszen betölti a helyét a sok föltámadási ének. De Mennybemeneteltől kezdve szenvedünk a hiányától. Mondhatjuk helyette a sokszor ismételt mennybemeneteli zsoltárverset: Magasztaltassál föl az egekbe Isten, és a Te dicsőséged az egész földön! Vagy más zsoltárokat, a jól ismert 50. zsoltárt, például.
Még egy adalék. Húsvéti időben nem szoktunk letérdelni. Főként a vége felé már ez is rettentő hiányzik. Nem véletlen, hogy Pünkösd napján mondjuk a "Nagy térdhajtási imákat". Attól kezdve újra mélyebben kifejezhetjük bűnbánatunkat és hódolatunkat a Mennyei Atya előtt, aki ilyen csodálatos ajándékokkal halmozott el bennünket.
Krisztus Feltámadt! Kedves Atya! Egy nem mindennapi problémával állok szembe! Én egy 7. -kes tanuló vagyok. Ma reggel bementem az osztályba és szokatlan, nagy csend volt és az 'érintett' kortásam kisirt szemmel beszélget egy tanáral. Én a padtársamat kérdeztem, hogy mi történt, de ő nem tudta és mástól is kérdeztem ők azt mondták: nem modhatják el, de én megkérdeztem, hogy rosszat tett-e? Felelet rá:Nem. Meghalt valaki? Csend van. Szilvi?-kérdeztem. Válasz:nem! Az anyukája? Igem, felakasztotta magát! Én nem hittem el! De mégis igaz volt. Hazajöttem elmondtam a szüleimnek, anyukám elmonta a testvérének.[aki iskola pszcihológus és nagyon vallásos] Azt mondta, hogy a lekek még a földközelbe vannak rövid ideig és, hogy ,,vergődnek''. [azt tudom, hogy aki kioltja sajtát életét az szinte előre jegyet vett a pokolba. Nem hogy az osztálytársam hanem én se tudom feldolgozni. Akit emlitettem Szilvi néven kb. 18 éves, az anya elvált az apától aki epilepsziás beteg! Mit tudok mondani neki? NAGYONKÉREM ATYÁT, HOGY VÉGEZZEN PANACHIDÁT, VAGY LEGALÁBB IMÁDKOZZON ÉRTE! Az édesanya neve:Erzsébet.
Természetesen imádkoztam és imádkozni fogok Isten elhunyt Erzsébet szolgálójáért.
Annyi vigasztalót tudok mondani, hogy korántsem bizonyos az öngyilkos elkárhozása. Ma már többet tudunk erről, s ezért engedélyezi az Egyház az öngyilkosok egyházi temetését is. Régen ugyanis csak annyit gondoltak, hogy akinek az utolsó tette egy gyilkosság, az nyilván a pokolba kerül. Ma már tudjuk, hogy egy ilyen tett az elme pillanatnyi vagy hosszabban tartó elborulásának az eredménye, ki ítélheti meg, hogy mennyi igazán a felelőssége ebben az iszonyú helyzetben? Másrészt azt is tudjuk, hogy az ember ilyenkor még percekig a klinikai halál állapotában van, s ekkor még van lehetősége akár a bűnbánatra is. Nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le az utolsó néhány másodpercben.
De a leküzdhetetlen fájdalom akkor is megmarad. Nézze, kedves testvérem, az a fájdalom, amit Ön szenved az együttérzésben, már az is nagy segítség Szilvi számára. Nem mérhető, ez igaz, de nincs is rajta mit mérni és méricskélni. Ön is imádkozzék érte, Szilviért is, hogy az isteni gondviselés ezt a szörnyű eseményt is valamiképp a javára fordítsa. Idővel meg fogja látni a csodát, meg fogja érteni, miért történhetett ez meg.
Kedves lelkiatya!
Egyik előző levelében azt írta, hogy nem jó ha valaki más felekezet istentiszteleteire jár rendszeresen. Az az igazság-meg kell, hogy írjam-nem értek egyet Önnel! Én kb. 15 éve járok az ortodoxokhoz is (természetesen a katolikus mise mellett, mivel római vagyok! Gyónni, áldozni is a róm. kat. templomba járok stb.), régebben jártam Önökhöz is. A mostani helyzet úgy alakult, hogy az ortodoxoknál tudok jobban feltőltődni lelkileg (tudományosan is foglalkozom a keleti egyház művészetével, festészetével, énekeivel, építészetével stb.) és járok egy olyan imacsoportba, amit az ortodoxok vezetnek ugyan, de a többsége római katolikus és hű az egyházához. Én úgy érzem, hogy a hitemet jobban, méllyebben meg tudom így élni, ezzel "sokkal gazdagabbnak" érzem magam. Ha nem járnék ortodox templomba is, akkor hiába tanulmányoznám papíron a keleti egyházművészetet és lelkiséget! Meg kell a valóságban élni azt!
Remélem, hogy az én esetemben nem fogja azt írni, hogy ezentúl csak római kat. templomba járjak! Azért kiváncsi vagyok, hogy erre a szituációra hogyan reagál...
Üdvözlettel: Marika
A következőképpen, kedves Marika:
Az Ön esetét megismerve pontosítanom kell. Ha valaki eljár más felekezet istentiszteletére, ez még lehet jó, ha ugyanakkor a saját egyházának előírásait megtartja, a szertartásaira rendszeresen eljár - miként Ön is teszi. Az volna helytelen, ha valaki a saját egyházát elhanyagolja, miközben eljár más helyre, ami neki "jobban tetszik". Ahová helyez az Úristen, ott van a helyünk, ott van dolgunk, elsősorban ott találjuk meg a kegyelmi közvetítést. Persze, másutt is lehetséges, a Lélek ott fúj, ahol akar, de az Isten-keresés kötelességünk, és nem kedvtelés. Nem mindig esik jól, nem mindig követhetem ebben sem az igényeimet. Akkor válik hatékonnyá számomra az Isten kegyelme, ha a nehézségek közben is kitartok.
Ha katolikus hitét őrizve és táplálva eljár ortodox közösségbe, jól teszi. Ugyanakkor figyelmeztetnem kell, sok egyházát elhagyó ember kezdi azzal, hogy rendszeresen elmegy máshová, s észre sem veszi, hogy átalakul a gondolkodása. Ha az a gondolata támad, hogy az ortodox egyház hitelesebb, mint a katolikus, hogy ott "jobban érzi magát", ez már vészes jelzés, hogy elindult egy úton, amelyről igen nehéz visszatérni.
Annyit mondok tehát, őrizze, ápolja, erősítse katolikus hitét, s emellett törekedhet arra, hogy mind jobban megismerje Krisztus Egyházának teljességét, amelynek része az ortodox egyház is.
Kedves Lelkiatya!
Egy olyan dologban lennék kíváncsi Atya véleményére, ami miatt manapság sokan elpártolnak a katolikus egyházunktól. Szentáldozáshoz csak az járulhat, akinek "rendezett" a családi élete, aki már elvált, vagy együtt él valakivel stb., az már nem áldozhat.
A falumban én ismerek olyan asszonyt, akinek az első házassága rosszul sikerült, több év után elváltak, majd most egy másik férfival él együtt, akivel viszont nagyon szépen megvannak, vallásosan élnek. Ez az asszony azonban nem járulhat szentáldozáshoz, bármennyire is jólelkű, és Istennek tetsző életet él.
Ismerek olyat is, aki házasságban él, viszont sok rosszat tesz (nem tud megbocsátani, másokat bánt stb.), és ő mégis áldozhat, pedig Isten szemében lehet hogy ellenszenvesebb, mint az előzőleg leírt asszony.
Én érzek egy kis igazságtalanságot ebben az egyházjogi részben.
Az sem áldozhat, aki csak úgy simán "együttél" a párjával. Ez megint olyan kényes dolog, hiszen akik nem élnek még együtt, azok a párok is ugyanúgy egymásnál alszanak, ugyanúgy megoldják rendszeresen az együttléteket, és nekik joguk van mégis áldozni?
Amiket leírtam, általánosságban értem. Távol áll tőlem a "hitvitázás", csupán szeretném tisztábban látni ezeket a dolgokat.
Előre is köszönöm a választ!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tamás
Kedves Tamás!
Lehet, Önnek rokonszenvesebb az először említett asszony, mint a második, de a Jóisten egészen más szemmel néz, más mércével mér. Mivel az Egyház ezt tudja, ezért ezt a "mérést" az Istenre bízza.
Jézus azt mondja a házasságtörő asszonynak: "...én sem ítéllek el". Jóllehet, ekkor még az asszony nem is adta jelét a bűnbánatának. De Jézusnak e szavai után bizonyosan! Az Egyház sem ítél el senkit. Téves az a fölfogás, hogy az Egyház válogat, amikor "az egyiket odaengedi a szentáldozáshoz, a másikat nem". Mi nem tudhatjuk, hogy ki mennyit küzd a saját bűnével. Az bizonyos, hogy bűnben élni nem szabad.
Sajnos, óriási (ideiglenes!) győzelme ez a sátánnak, hogy úgy alakította a mai világ szemléletét, hogy a házasfelek olyan könnyen elválnak. Ennek éppen a legszörnyűbb eredménye - sok egyéb mellett - hogy az Istennel való együttélést is megnehezíti. Hála Istennek azért, ha az elsőként említett jólelkű asszony "szépen megvan" a mostani párjával és vallásos életet él. Igen, tudom, sejtem, hogy nagyon nehéz neki a szentségtől távolmaradni, de ez lett az ő sorsa - vélhetően nem teljesen az ő hibáján kívül, még ha csak mákszemnyi része is volt az első házassága megromlásában. De biztos vagyok abban is, hogy a Jóisten más oldalról messze gazdagon kárpótolja, ha már így alakult.
Az együttélő fiataloknál is éppen az a baj, hogy együtt élnek. Tisztában vagyok azzal is, hogy sok más fiatal, akik épp nem élnek egy fedél alatt, azoknak is nagyon nehéz megőrizni a tisztaságot - éppen az említett, sátán által diktált mai életszemlélet miatt -, de legalább küzdhetnek érte. És küzdjenek is! - ez a tanácsom.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon tetszik nekem ez az oldal sokszor keresik fel Önt hasonló problémákkal mint az enyém.Így én is választ kapok sok mindenre.Én egy meddő asszony vagyok ráadásul évek óta munkanélküli.Gyerekkorom óta az az álmom hogy anya lehessek. Sokan lenéznek mert egy lusta ingyenélőnek gondolnak.Nagyon szeretném be bizonyítani ennek az ellenkezőjét.Én is sokszor voltam nagyon magam alatt és éreztem úgy hogy hiába teszek meg bármit, nem segít.Én személyiség fejlesztő könyveket kezdtem el olvasni.Mi a véleménye ezekről?Én úgy érzem ezek adnak egy kis lelkesedést.De igazából az segít ha igenis kitartóan imádkozom és a vallásom szerint élek. Én görög katolikus vagyok.A Jóisten mindenkit azért teremt a világra mert van valami terve velünk van valami célja ,és az a feladatunk hogy mi ezt megtaláljuk bár sokszor nehéz .Arra jöttem rá hogy észre kell vennünk magunk körül ami jó ,és ezért hálásnak kell lennünk hálát kell adnunk mindenért amit kapunk mert mindig ad valamit csak nem vesszük észre mert a problémáinkkal vagyunk elfoglalva.Persze ezzel nem azt akarom mondani ,hogy törődjünk bele mindenbe.Úgy vagyok vele hogy ez most egy nehéz időszak az életemben de ha most elhagyom magam még nehezebb lesz talpra állni.A Jóisten nem azért teremtett minket hogy panaszkodjunk, hogy rosszul érezzük magunkat.Én arra jöttem rá hogy csak a saját gondjaimmal foglalkozok, és milyen önző vagyok, és elkezdtem imádkozni azokért is akik olyan gondokkal küzdenek mint én,és egy idő után azt láttam hogy a környezetemben sok mindenkinek segített akik még nehezebb helyzetben vannak mint én,és nagyon örültem hogy meghallgatta az imámat és segít.Minden este próbálom megköszönni mindent amit az nap adott, és reménykedem hogy egy nap az én problémáim is megoldódnak.
É.
Amit írt, akár lelki tanács is lehet sokaknak. Valószínű, sokat szenvedett már az életében, s lassan kialakul az a bölcsessége, amit csak ezeken a szenvedéseken és persze, az Isten kegyelmének köszönhetően lehet megszerezni.
Ha megengedi, fölhívom a figyelmét arra, hogy az átküldött soraiban nagyon sokszor szerepel az "Én..." Ez lehet akárcsak rossz nyelvi fordulat, de valószínű - miként utalt is rá - még mindig túl sokat foglalkozik Önmagával. A gondolataiban túlzott arányban szerepel annak aggodalma, hogy mi lesz Önnel. De az irány, a fölismerés, a megszenvedve kialakul bölcsesség helyes és hiteles. Valóban, látnunk kell az Isten ajándékait az életünkben, s akkor meglátjuk a kegyelmet is, amellyel vezeti azt. A mennyország sem azért boldogság, mert ott mindent megkapunk, hanem, mert ott végre fölnyílik a szemünk.
Tisztelt Lelkiatya!
Kiskoromban reformátusnak lettem keresztelve. A vallást csak 2-3 éve tartom fontosnak (22 éves vagyok), de azt már az elején tudtam, hogy nem akarok református maradni. A családomban tudtommal nincs görögkatolikus, én mégis ezt a vonalat szeretném követni. Mi a módja az átkeresztelkedésnek? (Szellemben, Lélekben, és papíron...) Válaszát előre is köszönöm!
Tamás
Kedves Tamás!
Ha megismerkedett az egyházunkkal, annak tanításával, hitével, akkor gondolom, már rendszeresen jár valamelyik templomba a szertartásokra. Javaslom, hogy egyszerűen az ott működő lelkiatyát szólítsa meg ez ügyben. Átkeresztelkedni természetesen nem szükséges és nem is lehetséges. Egyetlen keresztség van, ha a Szentháromság nevében keresztelték, akkor Ön keresztény, bárhol is volt a keresztelő. A görögkatolikus egyház tagjává a további szentségek révén lehet, tehát a bérmálás és Eukharisztia által. Ehhez szükséges a lelkiatya, aki a hozzávezető utat is elmondja Önnek.
Feltámad Krisztus!
Kedves Lelkiatya!
Én egy 24 éves fiatal vagyok. Már négy éve boldog szerelemben élek egy gyönyörű, okos, intelligens lánnyal. Sajnos az élet úgy hozta, hogy sokat kell távol lennünk egymástól, de azt kell mondanom, hogy nagyon szép és kiegyensúlyozott, Isten felé törekvő kapcsolat a miénk.
Mégis, valami bánt: Amikor a kedvesem elmegy "bulizni" nélkülem -tudva azt, hogy csak jól akarja érezni magát a barátaival- mindig rossz érzés, (talán) féltékenység uralkodik el rajtam és akár mennyire ki akarom ezt zárni, nem megy. Imádkozom mindig azért, hogy szeretettel és szeretetben kezeljem ezeket az érzéseket magamban, de egy kis tüske mindig bennem van. Beszéltünk is már erről a Szerelmemmel, így azt mondhatom, hogy bizony törekszem, hogy ezt helyesen éljem meg, de mégis, valahogy újra és újra előjön a probléma!
Mi a vélemény Atyának erről?
Szívből köszönöm a segítségét!
Egy szerelmes fiú
Kedves Szerelmes Barátom!
A féltékenységnek soha nincs helye a szeretetkapcsolatban. Az mindig önzésről árulkodik. Természetesen nem vonom kétségbe szeretetének őszinteségét, tisztaságát, mégis, ez a tüske, ez a furcsa érzés bizonyos jelzés, hogy még nem teljesen odaadó, még nem teljesen önzetlen a szeretete. Ezt a gyönyörű leányt szeretné megkapni és megtartani magának. Ne ez legyen a célja! Ha szereti, mindig az vezesse, hogy neki akarjon örömet szerezni. Ha el akarja venni feleségül, akkor csakis azért tegye, mert boldoggá akarja tenni őt, s ne azért, mert Ön szeretne boldog lenni vele. Ha ez az önzetlen szeretet vezeti, akkor nem fog bánkódik azon, hogy ha a kedvese jól érzi magát Ön nélkül is, hanem örvendezik, hogy nyitott lelkű, egészséges személy, akinek barátai, társasága van.
A feleségét az Istentől fogja kapni. Ha ő az, akkor nem kell aggódnia, hogy elveszíti, ha pedig nem - az fájdalmas fölismerés lesz, de akkor az Isten még annál is nagyobb ajándékot ad, mint amit most Ön sejt. Érdemes Őrá bízni az egészet. Akkor a részletet is az Ő kezében látja majd.
Kedves Lelkiatya!
Szerencsére a mi templomunkban bár kis létszámban,de misén látni gyermekeket. Mikor áldozni megyünk,a szülő küldi a kisgyermekét (aki még nem volt elsőáldozó) a szentséghez de ő maga nem megy vele! Mert nem mindenki áldozik természetesen. Ez nekem olyan érdekesnek tűnik! Ha nem áldozunk akkor is szabad a szentséghez járulni nem?
Csak jelezzük, hogy nem veszünk részt abban.
Valami olyasmit hallok, persze nem tisztán és talán nem is pontosan,Áldjon meg téged az Úr Sionból? Ennek mi a jelentése? Miról szól ez pontosan? A kelyhet mindig a gyermek fölé helyezi, vagy megérinti vele a fejét? Erre vonatkozóan van valamiféle szabály? Válaszát előre is köszönöm!
Anita!
Érdekes, és csupán az utóbbi években terjedő szokás, hogy azok is beállnak az áldozók sorába, akik nem részesülhetnek az Eukharisztiában. Szép ez a vonzódás a Szentség közelébe, mégsem igazán helyes. Vannak az Egyházunkban imádságok, áldások, szentelések, s jó is, ha minél gyakrabban élünk ezekkel. De az Isteni Szent Liturgiának ezen a csúcspontján egyértelműen Krisztussal találkozunk személyesen, nem pedig valami áldásszerű kegyelmet kérünk csupán. Ilyenkor - a terjedő szokás szerint - a pap a Szentséget tartalmazó kelyhet a gyermek, vagy az odajáruló személy fejéhez érinti. Én is hallottam, hogy némely papok az un. Ároni áldás szövegét vagy annak részét is elmondják ilyenkor. Ez ötletszerű megoldás, mindenképp kerülendő a mi Liturgiánkban. De a kehellyel való érintés is újkeletű. Önmagában szép, de az Eukharisztiával keverni nem helyénvaló.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Az előző kérdést és választ olvasva fogalmazódott meg bennem a kérdés.
Ha valaki más felekezetű Oktatási Intézményben tanul és azt vallásgyakorlást szorgalmazzák a tanulókra.Ez milyen hatással lesz a felnőtt és ott be fejezte tanulmányait? Mert azt Tetszik mondani,hogy a rendszeresség nem helyes.
Kérem és köszönöm a válaszát.
Egy szülő.
Más felekezetű oktakási intézményben is biztosítani kell a saját felekezet szerinti hitoktatást és istentiszteleti részvételt. Ezt törvény szabályozza. Ahol ezt nem veszik kellő mértékben figyelembe, ott jelezni kell az iskolavezetésnek.
Ismétlem, rendszeresen nem helyes más vallású közösség istentiszteleteire járni. Jelentős hatással van az ember hitére, lelkére. Legtöbbször ugyanis idővel inkább vallási közömbösséget szül. Ez a legrosszabb, s ezt mindenképp el kell kerülni.
Kedves Püspök atya!
Elkezdődött a zh-k,vizsgák időszaka,ami néha megakadályoz abban,hogy elmenjek templomba.De sokszor hiányzik....Kérdezni szeretném ezért,hogy valahonnan le lehet-e tölteni az akatisztosz és a paraklisz imádságokat hangzó anyagban?Szívesen hallgatgatnám otthon esténként,s még lehet,hogy a vizsgáim is jobban sikerülnének....:)
Köszönöm előre is a választ!
Egy lelkes egyetemista
Vannak már letölthető hagnfelvételek és mozgóképsorok a honlapunkon, de még meglehetős foghíjas ez az anyag. Főként zenei anyagból mét többet talál egy másik görögkatolikus honlapunkon a parochia.hu címen.
Ha tanulás közben ilyeneket hallgat, az jót tehet a lelkének, de a tanulmányi eredményének nem biztos.
Javaslom, a tanulás dandárjának idején se járjon kevesebbet templomba. Sőt...
Mindenesetre sikeres vizsgákat kívánok.
TISZTELT LELKIATYA!A párom templomba járó görökkatolikus ,igaz,vallásos embernek tartja magát,pedig sok embert tesz tönkre lelkileg,csak Ő ezt nem látja be!Most is azon kaptam,hogy kiskoru gyermekünk szobájába ocsmány pornófilmet néz!Közben meg vlságban van a házasságunk,de az ellen nem tesz semmit! ez nem BŰN?köszönöm válaszát ,Tisztelettel, Anikó..
Kedves Anikó!
Nyilvánvalóan szörnyű, amit a férje művel, alighanem igen súlyos bűn. Ha valaki magát igaz, vallásos embernek tartja, ott általában nincsen mély hitélet, inkább csak felszínes vallásgyakorlat.
Kérdésem (persze, költői), Ön jár-e templomba, tud-e imádkozni? Ha tán nem, erőst javaslom, hogy szólítsa meg az Urat, mert egyedül nem fognak tudni megbírkózni az omladozó házasságuk helyreállításán. Igen nehéz ez, nem megy pusztán emberi erővel és jóakarattal.
Sejtem, hogy összegyűlt már sok egyéb sérelem is, mint ez a förtelem, hogy a párja pornófilmeket néz. Vigyázni kell a vádakkal, vádaskodással is. Azok nem vezetnek előre.
Egy kis asszonyi ügyeskedést javaslok. Szervezzen minél több közös együttlétet, kirándulást, vagy egyszerű sétát az erdőben. Menjenek el együtt rendezvényekre. Próbáljon olyan egyéb meg- és kimozdulásokat szervezni, ahol együtt lehetnek, akár a gyermekük(eik) nélkül. A sok együttlét felszínre hozza, hogy mi a hiba, hol rontották el.
Fontos, hogy ne csak őbenne keresse a hibát. Illetve őbenne egyáltalán ne, hiszen számos dolog amúgy is a szeme előtt tornyosul. De tekintsen inkább önmagába, hogy Önnek mit kellett volna, vagy inkább most mit kell tennie, hogy a férje ne pótlékokban keresse a szerelmet.
Ismétlem azonban, mindez csak akkor fog sikerülni, ha a mindenható Isten segítségét kéri hozzá. Imádkozzék most már többet erre a szándékra, s maga is meg fog lepődni, hogyan áll helyre újra a kapcsolatuk, s ennek lesz következménye, hogy a gyerekszobában most már a gyermekük(eik)kel fog játszani, és nem egyebet csinálni. Adja Isten, hogy mihamarabb így legyen!
Lelkiatya!
Egy közösség aktív tagja vagyok. Úgy érzem kell a mi közösségünknek egy motor, de azzal szembesültem, hogy mindenki szeret a közösségünkben élni, de sajnos legtöbbjük elvárják, hogy alájuk rakjak mindent. Hogyan tudnám őket rávezetni, hogy legyenek aktívabak és a felvetett ötleteiket nyugodtan megvalósíthatják önállóan is, természetesen a közösség tagjainak segítségét kérve? Attól félek, hogy egyszer kihullok és ők egyedül a rossz irányba mennek el, vagy maga a közösség bomlik fel.
Köszönöm válaszát!
Azon semmiképp sem kell aggódnia, hogy mi lesz, ha Ön "kihullik". Elég a napnak a maga baja, kár effélén töprengeni. Azon már igen, hogy hogyan vonhatja be a közösség tagjait jobban. Ám ez nem könnyű feladat. Nagy igyekezetet, emberi figyelmességet és kitartást igényel.
Alighanem kezdetben túl sokat vállalt magára, ezt talán akkor még élvezte is, a többiek pedig belekényelmesedtek ebbe. Gyakori gond egy-egy közösségnél.
Azt javaslom, ne másban, hanem önmagában keresse a hibát. Talán valóban túl sokat vállalt el eleinte. Talán most is könnyebb egyedül megcsinálni valamit, amit kigondol, mint belevonni őket, s ha másért nem, restségből inkább önmaga megcsinálja. Lehet az is, hogy bár értelmével és a szavaival hangsúlyozza, hogy a többiek is csináljanak valamit, de valahogy a magatartása mégsem készteti őket erre. Mindenesetre, mondom, sokkal jobb, ha önmagában keresi ezeknek az okát, s nem a többiekben. Az a jó vezető, aki eltűnik, akit észre sem venni, alig észrevehetően irányít. Mindenesetre most valószínű, hogy az Úristen Önre bízta ezt a munkát, s amíg van ebben felelőssége, javaslom, hogy nagy erővel keresse a módját, hogy mégis mindinkább be tudja vonni a testvéreit a cselekvésekbe.
Feltámadt Krisztus!
A kérdésem az lenne, hogy igaz-e az, hogy Kanadában vannak magyar görög katolikus egyházközségek? Ők ki alá tartoznak? A Magyar Görögkatolikus Egyház milyen kapcsolatot ápol velük?
Antal
Valóban feltámadt!
Igen, vannak Kanadában görögkatolikusok. A két világháború között, illetve az 50-es évek derekán vándoroltak ki nagyobb számban, és építettek maguknak templomkat és közösségeket. Mondják, hamarabb megépítették a templomok, mint a saját házukat. Kezdetben volt saját egyházkormányzatuk, de mára már nagyon megcsappant a számuk, mindössze 4-5 egyházközség található. Ezek természetesen nem alkotnak külön egyházmegyét, önálló, magyar ajkú esperességként az ukrán görögkatolikus püspök joghatósága alá tartoznak.
Az Egyesült Államokban sajnos még inkább fölszívódtak a magyar nyelvű közösségek, ott viszont nem az ukrán püspökség, hanem a rutén metropolia valamelyik püspökségéhez tartoznak.
Kedves lelkiatya.
Római katolikus vagyok. Nem esküdtem templomba, csak polgári házasságkötésünk volt mert 38 évvel ezelőtt
féltettük a munkahelyünket és még titokban sem mertünk templomba esküdni.
Elsőáldozo voltam, róm.kat. lévén bérmálkoztam is.
A férjem református. A nagyobb ünnepeken elmegyek a templomba, néha
gyakrabban is, mivel kis faluban lakom csak görög templom van és
havonta egyszer van római mise.
Kellemetlenül érzem magam, amikor mindenki megy áldozni, és csak
én ülök a padban, mert nem tudom eldönteni, mehetek e áldozni.
A mellettem ülő rokonom azt mondja, hogy mivel én is elmondom a
mise elején a közös gyónási imát miért nem megyek áldozni.
Tudom hogy évente legalább egyszer a lelkiatyánál kell gyónni, de nem tudom megtehetem e.
Kérem válaszoljon nekem.
Köszönettel Mária
Kedves Mária!
Minden helyrehozható. Az Ön meg nem kötött házassága is, és az elmaradt szentségi élete is. Persze, óriási dolgok ezek, egész életre ható, nagy léptékű dolgok, s nem lehet őket egyszerűen egy-két jámbor gondolattal elintézni. Van lehetősége a házasságrendezésre, van lehetősége arra, hogy utána újra meggyónjon. Ehhez csupán meg kell szólítania az atyát, és elmondani, hogy mit szeretne, ő pedig mindent elmagyaráz hozzá, megtanítja a legfontosabb lépésekre. Mindent a maga rendje szerint kell tenni.
Amíg nem rendezi a házasságát, addig nincsen lehetősége a szentgyónásra, hiszen a férjével való kapcsolata - emberileg bármennyire szeretik is egymást -, nem Isten által megáldott és megszentelt kötelék. Persze, a házasságrendezés maga együttjár egy jó kiadós szentgyónással is. Meglátja, óriási kő hengeredik le ekkor a szívéről, pedig erről a bénító kőről eddig nem is szerzett tudomást. Ezek után minden további nélkül mehet, hogy részesüljön az Eukharisztiában (szentáldozásban). Addig semmiképp se tegye, nehogy ítéletére vagy kárhozatára váljon - ahogyan imádkozzuk is előtte!
Kedves Lelkiatya! Krisztus feltámadt!
Nagyon el vagyok keseredve, az igazság az, hogy már egyáltalán nincs kedvem élni ebben a világban! Teljesen megszűnt körülöttem a szeretet, a legnagyobb jószándékkal adtam és segítettem embereknek és mégsem örültek neki, pedig szűkségük volt a segítségemre. Úgy érzem, hogy a munkám, pénzem, segítségem kell, de én nem! Nagyon rossz érzés higye el! Úgy érzem, hogy hónapok óta hiába imádkozom, mondom minden este a rószafűzért, de az én életemben nem változik semmi. Hónapról hónapra egyre rosszabb! Már templomba se megyek mindig! Nincs közösségem! Ahová eddig jártam, ott nem becsültek meg, valójában sohasem fogadtak be (az ifjúsági csoportba). Egyesek szerint más a természetem, mint az átlagnak, de higye el nem bántottam senkit. Kedvesen érdeklődtem mindenki iránt, levetettem az önzésemet és nem értem, hogy miért. Mindig eljutok arra a pontra, hogy már nem akarok tovább élni, a szervezetem erre előbb utóbb valami halálos betegséggel fog reagálni. Több éve nem tudok nevetni! Se pénzt, se elismerést nem kaptam az utóbbi félévben a becsületesen elvégzett munkáért!
Tudom, hogy Krisztus azt mondta, "hogy ha ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben én is ott leszek." Tehát nagyobb ereje van a csoportos imának. Sajnos ezt nem veszik elég komolyan. Nekem nincs családom, úgy alakult, hogy se férjem, se gyerekem nincs. (Közel vagyok a 40-hez!) Egyre jobban el vagyok keseredve és az élet körülöttem egyre rosszabb. Mondják, hogy a világ is egyre rosszabb, készüljünk fel a 3. világháborúra és a teljes kipusztulásra! Az üzletekben egyre kevesebb az élelem (ezt itt Pesten fokozottan észlelem!)Pió atya jóslata szerint az az időszak jön, amikor már csak az aranynak és az ezüstnek lesz fizetőértéke! (Azt olvasom, hogy akiknek még van pénzük, egyre többen vesznek befektetési aranyat! Ez nem véletlen! Nagyon rosszak a mutatók!) Nem tudom, hogy mit hoz a holnap, de nem jót az biztos! Hiába imádkozom! Most is kaptam elkeserítő, durva leveleket. Ha az ember maga alatt van, a kortársai még jobban belérúgnak!)
Lehet, hogy ez az utolsó levelem...
Köszönöm, ha válaszol!
Üdvözlettel:
Macika (megint)
Kedves Macika!
Nagyon elkeseredetten ír. Sok bajt lát maga körül a világban. Éppen amiatt, mert elkeseredetten látja a saját helyzetét is, és valóban, ebből a látószögből szinte minden más is keserűnek tűnik.
A vidám ember rengeteg vidámságot lát az életben, aki derűs, az számtalan dolgot talál, ami fölvidítja.
Arra szeretném figyelmeztetni, buzdítani, hogy a legfontosabbra, az egyedül igazán lényegesre nagyon vigyázzon. Nagy kincs ugyanis, hogy van hite, hogy tud imádkozni. Szándékosan nem írom múlt időben. Ön ma is tud hinni, ma is tud imádkozni, csak ez az elkeseredettség lebénítja.
Nagyon kérem, az imádságot ne hagyja el. A templomból ne maradjon el. Akkor olyan megtartó erőt kap, amire nem is számít. Egyszercsak olyan dolog éri, amire soha nem is számított. Ne feledje, hogy a mi jóságos Istenünk mindenható. Ő mindent megtehet. Persze, mi ne akarjuk előírni Neki, hogy mit tegyen, mit nem, de biztosan Ő tudja jobban. Hagyjuk rá, bízzunk benne. Még ha az emberi logika teljesen mást diktálna is.
Ne azzal foglalkozzék, hogy milyenek a mutatók. Ha olyan kilátástalannak tűnik a világ, akkor azt javaslom, most ne sokat foglalkozzék vele. Úgy tűnik, megváltoztatni nem tudjuk. De önmagunkat igen. Tudom, nehéz ez, főként ebben az elkeseredettségben. Mégis, Jézus bíztat: Ne győzzön rajtad a rossz, inkább Te győzd le a rosszat jóval. Akár a testvérektől, akár az ellenfelektől, akár az eseményektől, akár a viágtól kap pofonokat
